Miniszterelnök úr a Legmagyarabb Külföldi Nagygyűlésen, a személyesen általa celebrált ige-, ítélet- és programhirdetés közben azt találta mondani, hogy:
„Nincs más választásunk: hiába szeretjük Európát, hiába az a miénk, mégiscsak harcolnunk kell. Az álláspontunk világos, mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken, de akkor is közös otthonunk van, közös nyelvünk, közös közszféránk, és közös kultúránk, és ez az alapja a magyarok biztonságának, szabadságának és jólétének, és ezért ezt mindenáron meg kell védeni.”
Igaz Hazafi ilyenkor elsírja magát. Olyan gyönyörű a gondolatok sorjázása, nem is tehetne mást, hiszen Miniszterelnök úr feltámadt, új Kossuth perdült ki a placcra, hangos szóval adván tudtára mindeneknek, veszélyben a haza, így aztán meg kell védeni. De nem ám csak úgy átabotában, hanem mindenáron! Kerül, amibe kerül, emberek!
Némi gond az elképzelést tekintve, hogy ha Miniszterelnök úr hajlandó akár a saját népét is föláldozni a szent cél érdekében, fölösleges a küzdelem… bár igaz, hogy a veszteségek fogalmába Miniszterelnök úr, a családja, a barátai és az üzletfelei nem tartoznak bele, ahogy a vagyontárgyaik sem. További probléma, hogy nála a győzni akarás nem jár együtt a győzni tudással, mint Djokovicsnál, Nadalnál vagy Federernél, ezért aztán Miniszterelnök úr sosem fog nyerni nemzetközi Grand Slam-et.
Nagy baj ez nekünk.
Mi, magyarok toleráns nép vagyunk. Ez onnan tudható, hogy jelenleg többségi alapon Miniszterelnök úr van megbízva ezzel is, és ő azt mondta,
„Mi nem kívánjuk, hogy mindenkinek ugyanaz legyen a hite, nem kívánjuk, hogy ugyanolyan családi életet éljen, vagy részt vegyen ugyanazokon az ünnepeken”.
Nem kívánjuk, de nem ám! Senkitől. Kivéve önmagunkat. Itthon ugyanis
Miniszterelnök úr kívánja, az ő kívánsága pedig a nemzeté, amellyel személy szerint azonos.
Legyen minden magyar pont olyan, mint Miniszterelnök úr. Aki nem, az megnézheti magát. Úgy kivágjuk, mint a sicc!
Miniszterelnök úrnak kívánsága végrehajtásához rendelkezésére áll a törvényhozás, a nemzetgazdaság, a sajtó, a klérus, a rendvédelem és az igazságszolgáltatás, azaz azt tesz, amit csak akar, és akkor, amikor akarja. Egyre sikeresebb a megnevelésünk.
A honvédő harchoz két szereplő szükségeltetik. „Mi”, mint szenvedő fél, mely most megtámadtatott, valamint „ők”, azaz az agresszorok.
A „mi” egyszerű fejedelmi többes, ha valaki nem ért egyet Miniszterelnökúrral, hát istenem! Az az ő baja. Miniszterelnökurat 3 millió polgár választotta meg, ami egy 9,7 milliós ország esetében sima kétharmadot, azaz diktátori beosztást jelent, ebből következően Miniszterelnök úr dönt arról, hogy mi jó a magyaroknak, mi nem; mi tartozik a magyarok biztonságához, szabadságához és jólétéhez, mi nem; valamint arról, hogy mikor vannak a magyarok megtámadva. A magyaroknak kéretik ebbe nem beleszólni, mert csak rontanak a helyzeten.
A megtámadás a jellegét tekintve egyrészt pénzidenemadásos, másrészt migránsideküldéses, de főleg genderpropagandisztikus fegyverekkel történik, amiből könnyű kitalálni, hogy a támadó az EU.
Amint a költő írja, „a vén Európa, a büszke nő”, aki Miniszterelnök úr szerint a miénk, és szeretjük is a rátarti szipirtyót, de azért mindennek van határa! Ha te úgy, én is úgy! Kard ki kard, és mi, Mimagyarok Miniszterelnök úrunk jóvoltából harcolunk az összes szövetségesünkkel. Ha akarjuk, ha nem.
Amiket mindenáron meg kell védeni:
- A közös otthon. Mint tudjuk, a közös otthont, azaz kies hazánkat az EU migránsok által fenyegeti, mégpedig olyan migránsok által, akik nem dolgozni jönnek, azaz még véletlenül sem veszik el a magyarok munkáját. Nem is töltenének sok időt minálunk, mivel az eljárás lefolytatása után vagy kiutasítjuk őket az EU-ból, akkor azért tűnnek el, vagy beengedjük őket az EU-ba, és akkor a kis papírjuk birtokában rögtön elhúznak Nyugatra, azért tűnnek el.
Kb. 6000 emberről lenne szó per év, akiket az eljárás végéig etetni meg táboroztatni kell, ezért váltható meg pénzzel az EU terv szerint. Miniszterelnök úr már a múltkori szétosztásnál is azt hitte, örökre itt kell őket tartanunk (ha szükséges, akár erővel), és láthatólag most is azt hiszi. Egyébként minek vagdalkozna ennyit miatta… hacsak nem hazai néphülyítés a cél.
- A közös nyelv. A legnagyobb rejtély. Fölmerült esetleg, hogy az EU beszéljen újból latinul, a magyar meg eltöröltetik?
- A közös közszféra. Ez a magánszféra ellentéte, azaz maga az „állam” (az állami intézmények összessége), tehát az EU a magyar államot akarja elsöpörni. Hogy ez miről jutott Miniszterelnök úr eszébe, megkérdezhetné tőle valaki.
- A közös kultúra. Némi gondolkodás után rögtön kiderül, hogy közös kultúra alatt Miniszterelnök úr az itteni, általa bevezetett, ún. keresztény kultúrát érti, amely a szekularizációnak fittyet hányva szövi át a teljes életünk, hogy Krisztus megbocsátó szellemét elvetve csapjon le az apró devianciákra is. Ez az a szent, hierarchikus ország, amelyben Isten földi helytartója Miniszterelnök úr (helytartóra azért van szükség, mert Isten ugyan mindenütt jelen van, mégsem lehet mindenütt!).
Az nem egészen érthető, hogy fér bele ebbe a közös keresztény kultúrába a regnálók által bármikor bevethető, és sokszor be is vetett vis maior (VII. Ne lopj! X. Mások tulajdonát ne kívánd!), valamint a durva csúsztatás, és az ellenfél besározása (VIII. Ne hazudj, és mások becsületében kárt ne tégy!), viszont a testiség tekintetében Miniszterelnökúrral közös kultúránk a keresztény előírásokat rigorózusan követi.
Na, ezt az évezredeken keresztül jól bevált rendszert képest támadni az elvetemült és halódó Nyugat! Soros vezérletével! Kövér úr legnagyobb bánatára.
Ezért most meg kell védeni. Mégpedig mindenáron.
Szemét EU!
