Kezdőlap Címkék Jövő

Címke: jövő

Tényleg nem lesz szükség migránsokra Magyarországon?

Aszongya valamelyik ügyeletes gazember, hogy a kormány – az EU-bizottsággal szemben – előrelátó, ezért harcol a migráció ellen. Értem. Hadd ne firtassam most, hogyan értelmezhető az előrelátás a legtöbb releváns statisztika szerint leszakadó, néhány szempontból pedig stagnáló ország kormánya esetében, mert nem akarom legitimálni az propagandát azzal, hogy vitatkozom vele. Aki nem akarja, ne olvassa tovább a cikket, de e cikk alapvetése bizony az, hogy ez a rendszerváltás történetének legsilányabb kormánya, az elért pürrhoszi sikereinek költségét a jövő generációi fogják megfizetni, egyébként meg semmi máshoz nem ért, mint a szellemi és anyagi nyomor visszafogottan is csak aljasnak nevezhető kihasználásához.

Hogy a címben feltett kérdésről is essen szó, a trendek – akár a születések számát, akár a halálozások számát, akár a nettó elvándorlást, akár a munkaerőpiac minőségi romlását és szűkösségét nézzük – nem azt mutatják, hogy ebbe az országba boldog-boldogtalan be akarná fektetni az életét. Ellenkezőleg, a racionalitás amellett szól, hogy az ember minél kisebb kockázattal vészelje át e kártékony senkiháziak tobzódását. Mármost tegyük fel, hogy a 6-8 éves trend az erőforrásvesztésben a következő tíz évben stabil marad (ami szerény becslés, gondoljunk a nemzeti romlás még megfizetendő költségeire!) és 2030 körül – amikor éppen Ausztriát kéne utolérnünk (drámai, hogy valakik pironkodás nélkül ki tudnak ejteni egy ilyen mondatot a szájukon, persze miért ne, ha van az a közönség) – a mainál további félmillióval kevesebb munkavállaló áll majd rendelkezésre (és nem azért, mert ezek mind szülni fognak), akkor milyen objektív lehetőségek állnak majd rendelkezésre a munkahelyek betöltésére? (A miheztartás végett, a nem jegyzett, a Nyugaton feketén foglalkoztatott munkavállalóink száma jóval megdobná a hivatalos statisztikát.)

A lehetséges stratégiák tehát:

Egy, Rogán Antal és Deutsch Tamás dolgozni fog. Máris kettővel kevesebb produktív állás miatt fájhat a fejünk. De ez még így se tűnik elég robusztus stratégiának, habár azt a pillanatot azért megnézném, amikor a magyar dolgozók túlórára vonatkozó preferenciáiról első kézből tájékozott MEP Deutsch bekerül egy öltözőbe a békéscsabai öntöde délutános műszakával – amelynek egy része jó eséllyel már ma is ukrán. Tolmácsot fog kérni. Miként sok helyen már ma is tolmácsot kérnek a munkaterületeken.

Kettő, robotizáció. Ez lesz, de előbb fog a felére zuhanni az egyáltalán robotizálható KKV-k száma, egyszerűen mert a mai tőkeellátottságuk és versenyképességük mellett nem tudnak fejleszteni, hiába kap egy kis részük hozomra EU-s forrásokat (amelyek szűkülni fognak), nem tudják értelmesen befektetni ezeket, úgy mármint, hogy képesek legyenek kitermelni legalább a költségüket. A befektetés csak versenyképesség mellett járható út – erről azonban fogalma sincs a kormánynak, se – túl gyakran – a cégvezetőknek. Ez a problémahalmaz mind abba a rubrikába tartozik, amit az orbánista tobzódás elhalasztott költségeként jellemeztem korábban.

Három, jól képzett, tömegesen rendelkezésre álló, piaci alapon foglalkoztatott magyar munkaerő. Ja, ilyen egyre kevésbé van és ez kb. húsz évig így is marad. Nézze meg az olvasó még egyszer ez a komplex jelzős szerkezetet, vajon melyik jelző az a felsoroltak közül, amelynek realitása van a hazai Matolcsy-Varga-Parragh univerzumban?!

Bingó, marad a migráns mint olcsó munkaerő

Per miraculum, a magyar gazdaság éppen abban a trackben mozog – olcsó bérek, közepes szakképzettség, közepes életszínvonal-igények – amely a keleti és déli migránstömegeket fel tudja szívni, miközben a magyarok újabb része áll odébb egy házzal. Nem mellesleg ez a nemzetközi tendencia a fejlett világban akár ha a svéd orvosok Amerikába áramlását, a magyar lakatosok németországi munkavállalását, vagy az ukrán munkások magyarországi karrierjét nézzük. Drang nach Westen.

Érdekli e trendet az, hogy a kormányunk 2019-ben mit hazudozik a kereszténydemokráciáról? (Édes Istenem, Németh Szilárd és a kereszténydemokrácia! Kövér László és a kereszténydemokrácia! Usw. Belegondolt már valaki ebbe?) De tovább megyek, érdekelni fogja ezt a kormány 2025-ben, hogy mit hazudozott a kereszténydemokráciáról 2019-ben (és ante)? A migráció a (jelenleg még elhanyagolható) reális problémáknál nagyságrendekkel erősebb politikai eszköz az EU-n belüli erőviszonyok átalakítására, amelynek legközelebbi próbája természetesen az EP-választások lesznek.

Közben megnyugtatom az etnonacionalista, most kereszténydemokratának hazudott olvasót is, rokonszenvezem a nehézségeivel (hacsak nem érdekelvű etnonaci, akkor persze a rokonszenv nem vonatkozik rá), Magyarországon nagyjából száz éve, de talán még korábban, befellegzett a civilizatorikus igényeknek, a demokrácia, szocializmus és a nacionalizmus ellenben olyan nyelv, amelyen az artikulálatlan szó is anyanyelvi közegben érzi magát. A tisztelt etnonacionalista olvasó miért állna ellent ennek a kísértésnek? Könnyebb, mint angolul megtanulni. Nem beszélve a latinról. Meg a programozásról.

Nem, nem szeretném a migrációt, de a migrációt ez a legkevésbé sem érdekli

Nem vonz a multikulti, de a multikultit se érdekli ez. És a migráció érdeke találkozni fog az országéval, ami egy röpke, odavetett miniszterelnöki fordulattal válik majd nyilvánvalóvá az MTV nézőinek („mi sosem tagadtuk, hogy eljön az idő, amikor ki kell nyitnunk az ajtókat az arra érdemesek előtt”, something like that), akik ezért alkalmasint feltételes reflexként a miniszterelnöki bölcsesség magasztalásába fognak. Az elkerülhetetlen majdani hatását éppen a kormány erősíti azzal, hogy most gyengíti a magyar társadalmat. Én ellenben azt mondom, addig kellene felkészülni a migrációra – nem mellesleg azért, hogy el lehessen kerülni a dezintegratív erejű multikultit -, felkészülni (hogy is mondják?) úgy társadalomstratégiailag, mint a nyilvános WC-k számában, ameddig még van idő. Nem megkésve bámulni, hogy a NER-t heveny utazási iroda-alapítási láz veszi birtokba afrikai relációban, a mai ellenzék pedig kivonul a Duna-partra és szimbolikusan megszáll egy szárnyashajót. Vagy lehegeszt egy csatornafedelet. Vagy mindegy.

Felkészülni most. Nem verni a palávert. Nem rombolni az ország forrásait. Nem gyilkolni a népét. Tudom, lehetetlen. De ennyi időt mégis megért nekem.

Múltmásítók

Talán már nem mindenki emlékszik arra, hogy Orbán Viktor a 2010-es választások előtt más országot ígért a magyaroknak Azt mondta, hogy a választás másnapján olyan országban ébredünk, amelyre rá sem ismerünk majd. Igaza lett: 2010 óta nem Magyarországon, hanem Másországban élünk.

Akkor még csak a jelenről és a jövőről beszélt Orbán, múltról kevés szó esett. Azóta tudjuk, hogy semmi sem változik olyan gyorsan, mint a múlt. Folyamatosan és egyre gyorsabb ütemben, csak kapkodjuk a fejünket, nehogy lemaradjunk néhány brosúrával. Minden megmásítható. Szó, szöveg, történelem, bármi.

2006-ban nem békés tüntetőkre támadt a rendőrség, Ha sokszor elmondják, talán sokan hajlamosak hinni ebben, de nem lehet annyiszor elmondani, hogy ettől igazság legyen belőle. Akik látták, mi történt 2006. szeptemberében a TV székháza előtt, majd októberben, a belvárosban, s mernek még emlékezni a megrázó képekre, tudják, hogy mi történt. Egy felheccelt tömeg támadt a rendőrökre, autókat gyújtottak fel a mára forradalmárrá nemesedett vandálok, kirakatokat törtek, fosztogattak, és azt is tudjuk, hogy a tankot elkötő öregúr sem békés szándékkal érkezett.

A Don kanyarban nem hős magyar katonák vívtak honvédő háborút a hazánkra támadó ellenséggel, hanem az ország akkori vezetésének, főként Horthy Miklós kormányzónak a felelőtlenségéből és cinizmusából következően, szerencsétlen áldozatokat küldtek a sokszoros túlerőben lévő szovjet csapatok ellen a biztos halálba. Határainktól sok ezer kilométernyire, megfelelő fegyver, az életben maradáshoz szükséges felszerelés nélkül.

Most éppen Nagy Imrét, valamint 1956 valódi hőseit tüntetik el a Vértanúk teréről.

A hősből hazaáruló lesz, a barátból gonosz összeesküvő, ellenség, az üldözőből üldözött. A múltmásítók a nemzet kihagyó emlékezetére utaznak. Ha valaki, ők tudják, hogy milyen a magyar ember. A magyar ember megköveteli a tiszteletet, viszont bármit képes elfelejteni.

Ha megkérdeznék a magyar embert, már arra sem emlékezne, melyik volt az a párt, amelynek képviselői az Antall kormány idején kivonultak a parlamentből, amikor bejelentették a Trianon emléknapot. Hogy kik voltak azok, akik zajos hisztériát csaptak, amikor az akkori kereszténydemokraták valamelyike szólásra emelkedett. Kik voltak azok, akik csuhások és térdre, imához! bekiabálásokkal botránkoztatták meg a többieket.

Ha lenne nem csak mikrofontartó állványokat engednének a Belső Párt tagjainak közelébe, akkor valamelyik valódi újságíró már rég megkérdezte volna ezeket a tisztességtelenségben megőszült, nagyon középkorú hölgyeket és főleg urakat: tessék mondani, hogy is van ez? Mikor méltóztattak kegyelmetek igazat mondani: akkor, vagy most? (A helyes válasz: sem akkor, sem most).

A Belső Párt tagjai korábban mindenről másként gondolkodtak: gazdaságról, kultúráról, versenyről és vallásról, keletről és nyugatról. Talán csak a hatalom és a pénz iránt érzett lojalitásuk nem változott.
Ma tényleg más országban élünk, mint nyolc évvel ezelőtt. Más lett a jelenünk, a jövőnk is megváltozott, a Belső Párt élharcosai jelenleg a múltunk megmásításán munkálkodnak.

Ne legyenek illúzióink: ha rajtuk áll, meglesz az is.

Nektek, nekünk

Nektek Horthy, nekünk a cipők a Dunaparton. Nektek túltolt bicikli, nekünk oktatás és tudás. A gyerekeink jelene, Magyarország jövője.

A ti világotok szolgákat akar, a miénk szabad embereket szolgálni. Ti szabadlábon vagytok, mi szabadok vagyunk.

Nektek Quaestor-ügy, Pasa Park, stadion, letelepedési kötvény, kaszinó, föld, trafik, nekünk egy olyan ország, ahol a gyerekeink velünk élnek, és nem menekülnek el előletek.

Nektek Klik, kréta és vécépapír – nekünk iskola, ahol van mit, és van kitől tanulni.
Nektek nagy és gondoskodó állam, nekünk szabad emberek okos, gondolkodó gyülekezete.

Nektek a csalás, nekünk a család. Nektek a saját láb, nekünk a tehetség. Nektek csókosoknak kiírt pályázat, nekünk valódi verseny. Nektek a másként gondolkodó legyőzendő ellenség, nekünk ellenfél, akit vitában kell meggyőzni.

Nektek migráncs, és terrorista, nekünk menekült és ember. Ti terrorveszéllyel riogattok, számunkra ti vagytok a terror és a veszély.

Nektek európai szintű az egészségügy, mi nem meghalni akarunk a kórházban, hanem meggyógyulni.

Nektek a korrupció a kormányzás, nekünk az a meggyőződésünk, hogy nem szabad lopni.

Nektek Felcsút, nekünk Budapest, Miskolc, Szeged, Debrecen: az ország.  Nektek a kisvasút, a mi gyerekeinknek a nagy utazás. Ők nem Bicskéig mennek, vagy Lovasberényig, számukra Anglia, Németország a végállomás.

Nektek túltolt bicikli, nekünk túltöltött pohár.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!