Kezdőlap Címkék Johannis

Címke: Johannis

A román elnök köszönti az új amerikai csapatokat

USA katonai csapatlétszám csökkentést hajt végre Németországban, ugyanakkor katonákat telepít Romániába. Codruta segítségével a korrupt elit egy része kikerült a hatalomból, a besúgó múltja miatt Németországban nem kívánatos Johannis elnök az USA számára “készséges” partnerként elfogadható személy.

Az USA 11900 katonával csökkenti csapatainak létszámát Németországban, és egyúttal bezárja ottani parancsnoki központját is, melyet Mons-ba, a NATO központjába helyez át – jelentette be Esper hadügyminiszter Washingtonban. A döntés részben stratégiai részben politikai. Trump rossz viszonyban van Angela Merkel kormányával és általában az Európai Unióval. Ezért bünteti Németországot a csapatok kivonásával. De hova kerülnek ezek a csapatok?

Romániában örülnek

Klaus Johannis elnök máris sietett üdvözölni azt, hogy az amerikai csapatok egy része a Fekete tenger partjára kerül. Közölte, hogy a pontos létszámról később döntenek. Románia az egyik leghűségesebb szövetségese az USA-nak az Európai Unióban. Igen sok fegyvert vásárol az Egyesült Államoktól. A hivatalos indoklás az, hogy Oroszország a Krím félsziget elfoglalása után (2014) fokozott veszélyt jelent a térségben. Valójában azonban a románok tudják, hogy Trump azon az alapon ítéli meg szövetségeseit, hogy ki mennyi fegyvert vásárol az Egyesült Államoktól.

Klaus Johannisnak személyes oka is van az örömre

Ceausescu bukása után a szász származású Klaus Johannis azzal próbálkozott, hogy sokezer más német anyanyelvű honfitársával együtt áttelepüljön Németországba. A németek azonban alaposan megvizsgálták a bevándorolni kívánó szászok személyi dossziéját. Klaus Johannis esetében kiderült: aktívan együttműködött a rettegett titkosszolgálattal, a Securitate-val! Ezért azt tanácsolták neki, hogy térjen vissza Romániába. Ahol Nagyszeben polgármestere majd pedig az ország államfője lett. Romániában ez nem számít igazán újdonságnak hiszen a királyi család is német volt Bukarestben.

A Szovjetunió bukása után az USA felülvizsgálta európai stratégiai terveit: térségünkben két államot jelölt ki stratégiai partnernek. Az egyik Lengyelország, a másik Románia. Ezt követően Washingtonban elhatározták a román elit megtisztítását a korrupt, korábban Moszkvához kötődő vezetőktől. Ennek volt készséges eszköze Laura Codruta Kövesi ügyésznő, aki szép számban juttatott vezetőket rács mögé. Jelenleg ő az EU korrupció ellenes főügyésze. Klaus Johannis azonban megúszta a vizsgálatot, az amerikaiak elfogadták mint készséges partnert. Ezért is örvendezett most olyannyira annak, hogy amerikai csapatok érkeznek Romániába.

Újraírni 1989-et – 2019. április

„A román jobboldal mozgolódik, s megpróbálja a belpolitikában is megsemmisíteni a politikai ellenfél hitelét és legitimitását. És eközben láthatóan örömmel fizeti meg annak árát, hogy saját hatalmi játékán keresztül új, hatékonyabb formában újjáéled az a „mély állam”, amelynek töretlen befolyása volt az ország 20. századi történelmére, s mely megakadályozta, hogy megvalósulhasson egy valódi, európai civilizációs váltás.”

Hiába a nagyszabású álmok arról, hogy Kelet-Európa államai ilyen vagy olyan formációban társítsák erejük, s hallassák nagyobb nyomatékkal hangjukat az unión belül és kívül, az efféle kísérletek – hívják ezt V4-nek, Intermariumnak vagy épp Észak-Balkáni Együttműködésnek – mindaddig csődbe jutnak, amíg ezek a népek gyakorlatilag semmit sem tudnak egymásról. Bár a környező államokban élő magyar kisebbségek hozzásegíthetnék volna például Magyarországot, hogy hitelesebb képe legyen a térségről, ez elmaradt, sőt egyre távolabb kerülünk egymástól.

Az 1989 után bejárt történelmeink is jobbára nagyon különböznek. Egyvalami van, melyben osztozik az unióhoz csatlakozott Kelet-Európa valamennyi állama: elitjének és közösségi tudatának egyre fokozódó válsága mindenütt tapasztalható.

Nem csak az érdektelenség okozza ezt, hanem a helyzetek kuszasága és a kibontakozás megjósolhatatlan, néha egészen abszurd iránya is. A napokban hozta nyilvánosságra a bukaresti katonai ügyészség, hogy hűtlenséggel, árulással és összeesküvéssel vádolja Ion Iliescut, az 1989-es úgynevezett forradalom levezénylőjét; azt az embert, aki összehangolta a fegyveres erők és a civilek azon követelését, hogy számolják fel Nicolae Ceauşescu rendszerét s állítsák Romániát egy demokratikusabb pályára.

A vádirat aprólékosan elemzi azokat az intenciókat, amelyek állítólag mozgatták a „forradalmi összeesküvést”.

Ceauşescu jó két évtizeddel 1989 előtt fordulatot hajtott végre, s a két legfontosabb erőszakszervezetet, a hadsereget és a titkosszolgálatot (Securitate) megtisztította a korábbi, nem hozzá kötődő elemektől. Iliescuék – állnak most a vádakban – reaktiválták ezeket a „sztálinista relikviákat”, akik 1989 után feltűntek az úgynevezett Nemzeti Megmentési Front élvonalában. Ezzel – sugallja az ügyészi irat –

Iliescuék ismét a szovjetekhez akarták kötni az államot, annál is inkább, mert a forradalmi napokban állandó érintkezésben állt a Nemzeti Megmentési Front és a KGB.

Ezek a gyanúsítások persze nem újkeletűek, mindössze eddig – az összeesküvés-elméletek kedvelőin túl – senki sem vette őket komolyan. És az is nóvum, hogy a katonai ügyészség adja most mindehhez a maga hivatali tekintélyét. Az is észbontó, hogy efféle vádakat Iliescuék fejére épp a Ceauşescuhoz leghűbb elit olvasott a forradalom alatt és után, annak kockázata nélkül persze, hogy rajtuk kívül azt bárki is komolyan vegye. Ugyanilyen abszurd, hogy az ügyészi dokumentum egy elszigetelt kört vádol árulással, miközben ha csekély bizonyíték is került elő az 1989-es események hátteréről, az viszont az elmúlt három évtizedben egyértelműen bebizonyosodott: a hadsereg és a Securitate erői álltak a lövöldözések mögött, melyek valamivel több, mint ezer halálos áldozatot követeltek, nem pedig a rendszer megdöntését megszervező, Iliescu által vezetett viszonylag kis, bár befolyásos csoport. A mostani ügyészi vádirat viszont nem átall szembe menni ezekkel a bizonyítékokkal és ártatlan áldozatot csinál Ceauşescuból, ugyanakkor felmenti mind a Securitatét, mind pedig a hadsereget.

Marian Lazăr katonai ügyész a hét elején már arról beszélt egy sajtótájékoztatón, hogy tudatos provokáció volt Nicolae Ceauşescu utolsó beszédének megszakítása s a televíziós közvetítés leállítása, mely – szerinte – szintén hozzájárult a rendszer megdöntéséhez.

Akkor válnak az ügyészségi vádak igazán abszurdakká, amikor Iliescut a szovjet kapcsolat rehabilitálásával vádolják.

Iliescu és a Nemzeti Megmenti Front valóban számos óriási hibát elkövetett. És persze csak olyan erőkre támaszkodhatott, amelyeket a minden ízében megnyomorított román társadalom felkínált nekik. Igaz az is, hogy megjelent legalább három (!) egykori prominens sztálinista is a színen, viszont ők gyorsan el is tűntek. Ezzel szemben a fordulat hangadói között olyan agilis fiatalok is feltűntek, akik már egy vadonatúj generációt képviseltek – ilyen Petre Roman, aki egy ideig a kezdet miniszterelnöke is volt –, s akikről így utóbb elmondható: aligha lehetett közük a szovjetekhez, egyrészt azért, mert inkább nyugati kapcsolataik voltak a meghatározók, másrészt

Gorbacsovnak esze ágában sem volt a régi – képtelenül költséges – módon összetartani a szovjet befolyási övezetet.

A legérdekesebb nyilvánvalóan az, hogy milyen politikai csoportosulás áll a vádirat mögött és, hogy milyen politikai megrendelést teljesít a katonai ügyészség? A nyilvánvaló válasz erre az, hogy a megrendelők a magukat ma jobboldaliként definiáló politikai csoportosulások, illetve Klaus Johannis államfő. Az ennél valamelyest adekvátabb válasz: a megrendelő a szellemében és befolyásában máig élő titkosszolgálati „mély állam”, valamint e struktúra bábja, Johannis.

Pinterest, 1989. december 21, Bukarest. Ceauşescu utolsó beszédét mondja, de a tömeg belefojtja a szót. December 25-én már halott.

Magyarországgal szöges ellentétben, Romániában máig él a biztonsági szervek – elsősorban a titkosszolgálatok és a hadsereg – által átörökített struktúra. (Erről itt már írtam.) Nem személyi feltételei maradtak meg ennek, hanem inkább annak széleskörű nemzetvédelmi legitimitása. Ahogy az elvakult fideszes tömeg retteg a nemlétező migránsoktól, úgy retteg az elvakult román jobboldal a magyaroktól, hogy azok egyszer visszaveszik Erdélyt, melyet csak nemzetvédelmi eszközökkel lehet és kell megakadályozni. És bár e tekintetben Ceauşescu óta alapvető változások történtek, a rettegés megmaradt, mert jól hasznosítható a politikai identitás-teremtésben, főként a jobboldalon, de nem csak ott.

A jelenleg is kormányzó román baloldalt iszonyatos – de tegyük mindjárt hozzá: megérdemelt – csapások érint az utóbbi időben.

Pár napja függesztették fel a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagságát az Európai Parlament S&D frakciójában, nem véletlen reflexióként arra, hogy március végén az Európai Néppárt felfüggesztette a Fideszt. A román jobboldal tehát mozgolódik, s megpróbálja a belpolitikában is megsemmisíteni a politikai ellenfél hitelét és legitimitását. És eközben láthatóan örömmel fizeti meg annak árát, hogy saját hatalmi játékán keresztül új, hatékonyabb formában újjáéled az a „mély állam”, amelynek töretlen befolyása volt az ország 20. századi történelmére, s mely megakadályozta, hogy megvalósulhasson egy valódi, európai civilizációs váltás.

Most pedig a román politikai elit és részben a civil társadalom is tapsol mindennek.

Ha más okok miatt is, Magyarországon ugyanez történik, még ha itt nem is léteznek „mélyállami” struktúrák. De a Fidesz minden megmozdulása azt sugallja: van kereslet rá.

Ara-Kovács Attila

Orban és Victor

A politikai kötélhúzás – bár mindig van valamilyen mélyebb, átfogóbb értelme – személyek párharcát is hozza, egyesek “jó helyen vannak jókor”, mások meg nem, a politikusok, talán legfontosabb, erénye/művészete a lehetőség pillanatának a megragadása, az időzítés.

 

Érdekes, ha ebből a szempontból tekintjük a romániai politikai mezőny szereplőinek ténykedéseit, helyezkedésüket és párharcaikat, hogy ki kerül fentebb és ki lentebb, hogy hogyan és mennyiben rendeződik újra a mezőnyt benépesítő politikusok hada. Mert nincs olyan válság, mely valakiknek éppen ne kedvezne politikai tőkéjük megnövelésére, míg mások belebuknak rossz döntéseikbe, elhibázott taktikáikba, az aktorok része pedig végképp lekerül a palettáról, történelem lesz, a rossz fajtából. A 2019-es év sok politikus számára nem remélt fölemelkedést és sokak számára előre nem látott bukást hozott, és alig van olyan fontosabb szereplő, aki ne változtatotta volna meg helyét, ne kényszerült volna szerepváltásra, vagy legalábbis pályakorrekcióra ebben a harmincadik évben.

Dragnea-Johannis párharc

uralta az év első felét, nemcsak a politikában, hanem természetesen a mediatikus térben is, és sokáig nem volt egyértelmű, illetve nem csak rajtuk állt, hogy melyikük fog győzni. Johannis nyilvánvalóan jobb helyzetben volt, számára a bukás nem jelentette volna a végleges lelépést a politikai porondról, Dragnea számára igen és ez be is következett. A közönség nagyon gyorsan felejt, a szappanoperák meg gyorsan szaladnak, de azért hadd szögezzem le: Dragnea végleges bukása hajszálon múlt, Johannis mindent egybevetve csak makacs kitartásával (szinte folyton azt a néhány kritikus frázist ismételgette, hogy Dragnea korrupt és az (i)gazságszolgáltatás függetlenségére, politikai alárendelésére tör) és jobb pozicionálással győzött. Dragnea börtönbe zárását követően, nem kis meglepetésre, az addig – saját bevallása szerint is – teljesen alárendelt szerepet játszó

Viorica Dancila lépett porondra

folytatva Dragnea egyre radikálisabb jobboldali populista vonalát, azt viszont kissé „feminizálta”, elődje harciasan macsó diskurzusát konyha-nyelvre, háziasszonyosra formálta, de nacionalista élét megtartotta. Kormányfői pozíciója és beágyazott poszt-kommunista pártja biztosította Dancila számára, hogy elődje szerepét, nemcsak a párton belül, de a Johannis ellenes harcban is fölvehesse, igaz egy rövid félévre, de ez mindenképpen figyelemre méltó teljesítmény. Ha nem jön a sikeres bizalmatlansági indítvány és azután, ha nem sikerül az új kormányt beiktatni, szinte biztosan elég lett volna a politikai tőkéje, hogy második fordulóba jusson és akár meg is szorongassa ott a jelenlegi elnököt. Így muníciója a kampányfinis előtt fogyott el, második fordulós esélyei kétesek, de még mindig nem nulla a lehetősége annak, hogy oda jusson.

Az őszre viszont két új szereplő került rivaldafénybe és vívta meg párharcát, részben a szemünk előtt, másrészt a kulisszák mögött,

az egyik győzött a másik a karmester-árokban törte ki a nyakát

persze politikai értelemben. A két szereplő Ludovic Orban, a PNL-elnöke, éppen beiktatott miniszter-elnök és Victor Ponta, volt kormányfő, volt PSD-elnök és egy kis mondjuk úgy baloldali populista párt (Pro Romania, amit a hiedelemmel ellentétben nem maga alapított, menet közben vett át és állt az élére) aktuális vezére. Kétségtelenül Orban nyert, még akkor is, ha ez a győzelem, a körülményeket tekintve felér egy veszteséggel, bukása, ha bekövetkezik, nem személyes bukása lesz, hanem a kormányozhatatlanság okozhatja. (Abban az értelemben, ahogy azt Foucault, a governmentalité fogalomba sűrítette az intézményeket és azok szellemét, az állam dolgainak az intézését és az ahhoz köthető tudást, végül a kormányzati technikákat érti alatta). Minden esetre nagyon rövid az ideje és nagyon kétesek az esélyei, hogy „jól kormányozzon”, hogy a Johannis által minduntalan emlegetett szlogen, a „normális Románia” az ő vezényletével jöjjön össze.

Most viszont nem ez a témám, hanem az, ahogyan ebben a párharcban az egyik győzött a másik (szinte) mindent elveszített. Érdemes leszögezni, hogy Ludovic Orban meglehetősen szürke és nem is nagyon karizmatikus vezető, legalábbis saját kezdeményezései alig ismertek, hanem a Johannis mögött fölsejlő, „végrehajtó” (bizonyos értelemben olyan mint Dancila volt Dragnea előterében, csak attól persze sokkal racionálisabb kiadásban), az aprómunkát elvégző és kitartó politikus. Miniszter is volt már mégsem tudunk semmiféle nevezetes dologról, amit véghezvitt volna, bár a reflektorfény és a szerep amiben most került még előhozhat eddig rejtett tulajdonságokat, azt hiszem megmarad Johannis árnyékában (ennyiben igaza van a máris ráragasztott „Johannis hadnagya” – jelzőt ráragasztóknak), ezzel együtt győzelemre vitt egy olyan harcot, mely alig egy hónapja szinte lehetetlennek látszott. Egybegyűjtötte, ha egy szavazás erejéig is az „ellenzéket”, átvitte a parlamenten a bizalmatlansági indítványt és azután sikerült többséget szereznie saját kormányának és megszavaztatni azt. És közben

Ponta – aki a bizalmatlansági indítványt megszavaztatta pártjával és ezért győztesnek gondolta magát, királycsinálónak, aki nélkül nem lesz új kormány beiktatva – saját pávatáncába bukott bele.

Ponta nemcsak azzal számolta el magát, hogy éppen legbefolyásosabb párttársai átállnak és megszavazzák az Orban kormányt – teszik ezt logikusan, miután a bizalmatlansági indítványra igent mondtak, és ezt a rációt Pontán kívül minden párt és politikus követte – hanem időközben eltévesztve saját pártépítési logikáját is. Így aztán a sok találgató közül, akik megpróbálják Ponta ön-kardjába dőlésének indokát meglelni, azoknak van igaza akik azt mondják, csupán személyes bosszúból szavazta(tta) meg Dancila bukását és az is csak pávatánc volt, hogy a disszidens PSD-seket szerette volna pártjába csábítani. Ti. ez utóbbi akkor sikerülhetett volna, ha megszavazza az Orban kormányt és ezért pozíciókat szerez saját embereinek, vagy legalábbis bizonyos védettséget tud nyújtani a PSD-ből potenciális átálló további politikusoknak. Ez helyett mindkét irányba túltolta a dolgokat, hiszen egyszerre alkudozott a megbuktatott miniszterelnök-asszonnyal (vagy szárnysegédjeivel) és támasztott elfogadhatatlanul magas árat Orban-Johannis fele, és persze az ideológiai maszlagot a baloldaliságról senki nem vette be.

Világos, hogy Orban nyert és Ponta politikai karrierje végéhez közelít, hajói elsüllyedtek, de azért senki se irigyelje a friss miniszterelnököt. Mások után takarítani, az elhibázott politikákat kijavítani, ráadásul olyan helyzetben, amikor a parlamenti támogatás késélen táncol, illetve a támogatók elvárásai és számításai nagyon is heterogének, amikor az árulás a levegőben lóg, stb., cseppet sem irigylésre méltó feladat.

Ezután, ha valaki azt kérdezné, hogy végül is

mi a Johannis és közvetve az Orban eddigi sikerének a titka?

– Johannis minden bizonnyal az év politikus-hőse lesz, hiszen új államelnöki mandátuma hetek kérdése – azt mondhatnám, hogy a kitartás, a következetesség, a populista-demagóg szólamok kerülése, illetve egyfajta politikusi habitus, ami erre épít (azt hiszem egyiküknek sincs más repertoárja, ez a stílusuk). Johannis és Orban is azt mondják, azokat a szerepeket játszák, amit tudnak, ami személyiségükhöz passzol, és ez – az ókori görög filozófusoktól is tudjuk – hitelességet szül, azt közvetít. Ez ellentmond a divatos spin doctor-ok (a kisebb nagyobb Finkelstein-ek) által kiagyalt „minden elmegy”, „csak az ökör következetes” elképzeléseknek, melyet ugyan a mediatikus tér, különösen az úgynevezett közösségi média (milyen megtévesztő a social media kifejezés a fb, twitter, stb.-in, folyó ripacskodások, a borzasztó kommentáriatus megnevezésére), nagyban támogat, viszont végső soron nem vezet győzelemre.

Johannis (és Orban) sikerét a következetesség, a lassú, de folyamatos építkezés hozta el, az hogy kitartottak makacs, de racionális diskurzusaik mellett. Érdekes kontraszt ez nemcsak a PSD-s jobboldali populista fordulathoz képest, hanem ahhoz is, hogy Dan Barna és a viszonylag új USR-PLUS, Johannishoz hasonló diskurzusával, szinte semmire sem megy a kampányban, de ez már másik téma. Mint ahogy másik téma az is (a jövő héten lesz aktuális erről írnom), ahogyan a humortalan Kelemen Hunorral kedélyeskedő patriarchát próbálnak eljátszatni tanácsadói. Az infantilis kampány, (számomra világos, hogy egyfajta „ifjúságot”, rapper/manelista fiatalokat akar megcélozni, de nem vagyok meggyőződve, hogy ezt valós választói csoportja felfogja) a lehajló és álságosan humorizáló politikust, személyiségével ellentétes szerepekre kényszerítik és ez minden bizonnyal kudarchoz vezet. Az infantilis kampány infantilizmust szül és ez nem szavazatokat hoz, hanem passzivitást előlegez meg, egy olyan pártnak, mely továbbra is a nyugdíjas korosztály kitartására számít.

De ne legyen igazam.

Hibrid politikai háború

0

Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.

Kiváló kifejezést találtak az “alternatív tények” kifejezés amerikai kiagyalói a populista politizálás alapjainak megnevezésére, mert a kortárs populizmus filozófiai alapját, ha ugyan van neki ilyesmije, a “nemlétező” dolgok “létezőkként” való föltüntetése (arisztotelészi értelemben a tökéletes hazugság, azaz hamis állítások szövevénye) adja. És ha ez az árnyékvilág – a valóság mediatikus szimulákrummá való átrajzolása nyomán – önálló életre kel, azaz már semmiféle kapcsolatot nem tart az “elsődleges”, megtapasztalható, mérhető, racionális kategóriákkal fölfogható, közvetlen tényekkel, akkor sem belülről, sem kívülről, racionális eszközökkel, nem bírálható. Csak az előítéletes, minden oldalról csupán hittételekre épülő viszonyulások férnek hozzá ahhoz a zárványhoz, amit az alternatív valóság, a “másik világ”, az illúziókra és manipulációra épített, stb., politikai diskurzusok, ha úgy tetszik “forgalmaznak”. Másik regiszterben fogalmazva, olyan diszkurzív zárványokat, a politizálásnak olyan szigeteit írják körül a populista szólamok, melyek egymással ab ovo nem kommunikálnak. Ezzel viszont elvesztődik a demokratikus politizálás párbeszédre, kölcsönös kontrollra, és ugyanakkor elismerésre, a közokoskodás erejére, stb. épülő jellege. Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.

Az a gond a tények laza kezelésével, hogy egyenesen ne elhagyásukat mondjam, hogy megnyitják a lehetőséget az értelmezések és az alternatív valóságépítés előtt, elsekélyesítik, végtelenül leegyszerűsítik a politikai közbeszédet. Pontosabban végletesen relativizálják azt, hogy mi az “igazság”, legalábbis egy adott pillanatban és egy adott ügyben, és ugyanakkor fél- meg áligazságokat neveznek ki valós tényeken alapuló “igazságoknak”. Egyszóval nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen, egy olyan pörben tanúskodni, melyben nincsenek jól körülhatárolt szerepek – a bírói, védőügyvédi, vádlói és vádlotti szerepek összekeverednek – és a tulajdonképpeni peren kívül állók döntő hatással bírnak az ügyekre, sőt a pör egész menetére is. Mert azt hiszem annyi azonban világos, hogy ilyesmi történik a hazai politikai palettán, abban a két ügyben, melyet egyfelől a mély, vagy párhuzamos állam légből kapott fogalmának peres úton való igazolására indított a belügyminiszter (Carmen Dan) asszony. És ugyanígy áll a dolog a kormány közvetítésével zajló Dragnea-Johannis párharccal. Ami viszont egyáltalán nem egy jól körülhatárolt térben – mondjuk úgy, nyilvánosság előtt zajló politikai bíróságon -, és meghatározott, illetve látható szereplőkkel, világosan elkülönülő tényállások felelevenítésével, stb., zajlik, hanem gerillaharc, amolyan balkáni-zombi módra lefolytatva.

Történt ugyanis, hogy a belügyminiszter följelentést tett magánlakása háborgatása ügyében, azt állítva, illetve sugallva, hogy a titkosszolgálatok valamelyike lehallgatókészüléket (leánykori nevén, poloskát) helyezett el a lakásában, amit két általa kihívott, tehát bizalmi embere (volt biztonságisok) találtak volna meg. Csakhogy a Legfelsőbb Bíróság elvetette az ügyet, miután kiderült, hogy a miniszter-asszony bizalmasai – viccből, heccből, vagy inkább utasításra – helyeztek el egy működésképtelen mikrofont a lakásban, és nem ott találták meg (tökéletesen Jereváni Rádió hír, nemde?). Az ügy hátterében pedig az áll, hogy a vezető kormánypártok – lényegében azon igyekezetükben, hogy korrupciós ügyeik alól fölmentődjenek – párhuzamos államról kezdtek beszélni, aminek fő képviselője az államelnök lenne. Ezt a Dragnea-féle kitalációt lett volna hivatott mintegy peres úton, a bíróságot és a közvéleményt megtévesztve “igazolni” a mikrofon-művelet. Most, hogy kipukkant a lufi, a miniszter-asszony nem kommentál, a közvélemény pedig, gondol, amit gondol, és aztán napirendre tér: a lehallgatás, “alternatív tény volt”, na és aztán? Nemhogy nem mond le a belügyminiszter, de megsértődött és nem válaszol újságírói kérdésekre, felhúzott orral, mintegy kikéri magának, hogy őt egyáltalán kérdezgessék.

Két forduló után van a nyílt államfő-kormányfő mérkőzés, és mindkettő izgalmas, ha ugyan nem tragikus következményekhez fog vezetni. Az első egy külpolitikai offenzíva, aminek keretében, az államelnök megkérdezése nélkül látogatott el Izraelbe a miniszterelnök-asszony, ezúttal mentorával és pártfőnökével Liviu Dragnea parlamenti elnökkel együtt és ígérte meg a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését. Ez nemcsak az EU (és az ENSZ) elvárásával megy szembe, de az eddigi román-, és Johannis kifejezett álláspontjával is. (Nem csak én mondom, hogy a gesztus példa nélküli az elmúlt száz év román külpolitikáját tekintve, mely mindig egységes, és valljuk be sikeres, tudott lenni még a két világháború közötti kormányválságok idején, vagy a Ceusescu-éra nagy részében is). Ezzel a belpolitikai játszma egy már az ország érdekeit valóban sértő területre tevődött át, még ha mindenki úgy is tesz, mintha mi sem történt volna és ezzel egy sarkalatos külpolitikai kérdés vált amolyan alternatív ténnyé: a látogatás és az ígéret (no, meg a további titkos tárgyalások) meg is történtek, meg nem is, attól függ, honnan nézzük. Nyomában az államelnök lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt (aki, egyes források szerint, hajlandó is volt lemondani, de főnöke nem engedte), aki aztán Dragnea utasítására maradt.

A második forduló, ami éppen tegnap zajlott, belpolitikai, pontosabban a költségvetési hiány, az infláció és a gazdaság általános helyzetének értékelése kapcsán került napirendre. Az államelnök ugyanis, a kormány által közzétett adatok és összehasonlító statisztikák alapján bírálta, illetve vádolta a kormányt a pénzügyi folyamatok ellenőrzésének hiánya és a gazdaságirányítási képtelensége okán. És az adatok (gazdasági-pénzügyi tények) ez esetben is rugalmasan kezelendők, hiszen a kormánypártiak homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőlük, mint az elnök, aki újfent és azonnali lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt. To be continued ….

Nem tudható kinek van “igaza” és van-e valamelyik félnek, de tudható, hogy míg Dragnea and Co. az illiberális demokrácia útjára kívánja terelni Romániát, addig Johannis (legalábis ezidáig) a politikai nyugat követője, a demokratikus jogrend védelmezőjének szerepét viszi. A rommagyar ál-képviselet az előbbi oldalán áll, ez az Orbán-hatás, és keserves tévútra fog vezetni.

Magyari Nándor László

 

Románia hullócsillagai

0

Pár napja iktatták a Legfelső Bíróságon Tőkés László fellebbezését a Románia csillaga érdemrend visszavonása ügyében. Teljesen véletlenül aznap este, november 15-én döntött az érdemrend becsületbírósága egy másik magyar politikus, Kelemen Hunor „csillagtalanításáról”. Amennyiben a Legfelsőbb Bíróság megerősíti a Bukaresti Táblabíróság ítéletét, a „forradalom szikrájaként” is emlegetett egykori temesvári lelkész lehet az első romániai kitüntetett, akit megfosztanak az érdemrendjétől. A sors iróniájaként is felfogható, hogy Tőkés – akárcsak Kelemen – egy német ajkú államfő döntése nyomán maradhat román állami kitüntetés nélkül – írja Szőcs Levente a bukaresti Maszol-ban.

„A két ügy – sőt már önmagában a Tőkésé is – azért problémás, mert a törvény értelmében az elnöknek már régóta meg kellett volna fosztania számos kitüntetettet az érdemrendjétől. A törvény világos e tekintetben: egy elítélt ügyében nem kell összeülnie a becsületbíróságnak, az Elnöki Hivatal mondhatni saját hatáskörben rendezheti az ügyet. A nevek ismertek. Adrian Năstase volt miniszterelnök például kétszer is ült, Miron Mitrea bebörtönzéséről is tonnaszám írt a sajtó és a sor folytatható.”

Szőcs a cikkben megállapítja” „Csak tőle (az államfőtől) függ, hogy elveszi-e Năstase, Mitrea vagy Stănoiu asszony (besúgóként Sanda) érdemrendjét, vagy nem. Apropó, a Temesvár Társaság listáján szereplő rovott múltú egyéneket kivétel nélkül korrupció miatt ítélték el. És Iohannis állítólag rühelli a korrupciót. Vagy mégsem? Mindenesetre nem annyira, mint a centralizált nemzetállammal kötözködő magyarokat.”

Nappal maffiózók vagytok, éjszaka pedig loptok!

0

Több mint húszezren vonultak az utcákra Romániában, hogy figyelmeztessék a kormányt: nem tűrik el a korrupcióellenes törvények enyhítését. Korábban ennél sokkal nagyobb tüntetések zajlottak az egész országban, ahol a korrupció  – pártoktól teljesen függetlenül – teljesen “általánosnak” mondható.

Bukarestben a parlament gyülekező tömeg azt skandálta: “nappal maffiózók vagytok, éjszaka pedig tolvajok!”

A román kormány azt akarja elérni, hogy

a korrupcióellenes ügyészség vezetőjét ne az államfő nevezze ki, hanem a parlament.

Klaus Johannis elnök ugyanis szemben áll a kormánnyal, viszont bírja Románia nagy szövetségeseinek, elsősorban az Egyesült Államok és az Európai Unió bizalmát. A szociáldemokraták szerint az USA nagykövetsége és néhány uniós állam diplomatái aktívan lobbiztak azért, hogy Laura Codruta Kövesi legyen a korrupcióellenes ügyészség vezetője.

Romániában nagyon sok vezető politikus került bíróság elé a korrupcióellenes ügyészség vádjai miatt, többek közt Dacian Cioloș egykori miniszterelnök is. Az ügyészséget gyakran bírálták az “unortodox módszerei” miatt, mivel ők

vádalkut szoktak kötni egyes korrupt vezetőkkel,

akik aztán másokat vádoltak meg. Tehát néha olyan vádak alapján hoztak ítéletet, melyek jogi szempontból kétségesnek nevezhetőek.

A román elnök cáfolta, hogy ország közeledne a visegrádi négyekhez

0

Klaus Iohannis szerint Románia nem osztja a visegrádi négyek (V4) nézeteit Európa jövőjét illetően, és a román államfő cáfolta csütörtökön, hogy országa közeledne hozzájuk.

“Románia hosszú évek óta próbál közeledni a V4-ekhez, ez külpolitikánk egyik alapvetése. Az utóbbi időben azonban a visegrádi csoport olyan álláspontokat alakított ki, amelyek lényegesen eltérnek a mieinktől, így szerintem jelenleg nincs realitása annak, hogy Románia közeledne a V4-ekhez” – mondta Iohannis egy craiovai rendezvényen, újságírói kérdésre válaszolva.

A román jobboldali média rosszallóan számolt be arról, hogy a bukaresti szociálliberális kormánytöbbség vezető politikusai – köztük Teodor Melescanu külügyminiszter – az utóbbi hetekben több ízben jelezték: Bukarest érdekelt a V4-kel folytatott együttműködés fejlesztésében.

Macron Bukarestben: jogos Románia elvárása, hogy Schengen-tagállammá váljon

0

Románia Schengen-övezethez való csatlakozása, illetve a munkaerő áramlását szabályozó uniós direktíva is téma volt Emmanuel Macron romániai látogatásán. A francia államfő Klaus Johannis meghívására érkezett Romániába.

A két államfő találkozóján döntöttek a Franciaország és Románia közti stratégiai partnerség megszilárdításáról, elsősorban politikai, gazdasági, kulturális és kutatási téren. A találkozó egyik témája Románia Schengen-övezethez való csatlakozása volt. Ennek kapcsán Macron kijelentette:

“Románia már évek óta jogosan kérheti a Schengen-övezethez való csatlakozást, és én teljesen nyitott vagyok ebben a kérdésben.”

Meglátása szerint a schengeni övezet jelenleg nem működik jól. “Azt szeretném, ha a következő hónapokban fel tudnánk gyorsítani a közös szabályozások reformját, hogy szolidárisabb legyen a hozzáállásunk, jobb legyen a határrendészetünk, egységesebb a menekültek és az idegenek befogadásával kapcsolatos fellépésünk, és önök is részesei legyenek ennek a folyamatnak” – mondta a francia államfő.

Emmanuel Macron azt is elmondta, tisztában van Románia erőfeszítéseivel, hogy az országot egy olyan Európába integrálja, amely “halad előre”. “Együtt dolgozunk az Európai Unió jövőjéért, az euró-övezet megerősítéséért, mert

tudom, hogy elszántak arra, hogy Romániát egy olyan Európába integrálják, amely halad előre”

– jelentette ki Macron

Több megállapodást is aláírtak Emmanuel Macron francia államfő romániai hivatalos látogatása alkalmából a Cotroceni-palotában. Ezek között van a közös európai érdekeket szolgáló román-francia együttműködésről szóló szándéknyilatkozat, az Airbus Helicopters és a brassói IAR közti megállapodás, valamint a román hadsereg “Ground Based Air Defense Systems” programját szolgáló egyezmény.

Agerpres/Transindex/FüHü

 

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK