A román elnök köszönti az új amerikai csapatokat

0
1377
Pinterest

USA katonai csapatlétszám csökkentést hajt végre Németországban, ugyanakkor katonákat telepít Romániába. Codruta segítségével a korrupt elit egy része kikerült a hatalomból, a besúgó múltja miatt Németországban nem kívánatos Johannis elnök az USA számára „készséges” partnerként elfogadható személy.

Az USA 11900 katonával csökkenti csapatainak létszámát Németországban, és egyúttal bezárja ottani parancsnoki központját is, melyet Mons-ba, a NATO központjába helyez át – jelentette be Esper hadügyminiszter Washingtonban. A döntés részben stratégiai részben politikai. Trump rossz viszonyban van Angela Merkel kormányával és általában az Európai Unióval. Ezért bünteti Németországot a csapatok kivonásával. De hova kerülnek ezek a csapatok?

Romániában örülnek

Klaus Johannis elnök máris sietett üdvözölni azt, hogy az amerikai csapatok egy része a Fekete tenger partjára kerül. Közölte, hogy a pontos létszámról később döntenek. Románia az egyik leghűségesebb szövetségese az USA-nak az Európai Unióban. Igen sok fegyvert vásárol az Egyesült Államoktól. A hivatalos indoklás az, hogy Oroszország a Krím félsziget elfoglalása után (2014) fokozott veszélyt jelent a térségben. Valójában azonban a románok tudják, hogy Trump azon az alapon ítéli meg szövetségeseit, hogy ki mennyi fegyvert vásárol az Egyesült Államoktól.

Klaus Johannisnak személyes oka is van az örömre

Ceausescu bukása után a szász származású Klaus Johannis azzal próbálkozott, hogy sokezer más német anyanyelvű honfitársával együtt áttelepüljön Németországba. A németek azonban alaposan megvizsgálták a bevándorolni kívánó szászok személyi dossziéját. Klaus Johannis esetében kiderült: aktívan együttműködött a rettegett titkosszolgálattal, a Securitate-val! Ezért azt tanácsolták neki, hogy térjen vissza Romániába. Ahol Nagyszeben polgármestere majd pedig az ország államfője lett. Romániában ez nem számít igazán újdonságnak hiszen a királyi család is német volt Bukarestben.

A Szovjetunió bukása után az USA felülvizsgálta európai stratégiai terveit: térségünkben két államot jelölt ki stratégiai partnernek. Az egyik Lengyelország, a másik Románia. Ezt követően Washingtonban elhatározták a román elit megtisztítását a korrupt, korábban Moszkvához kötődő vezetőktől. Ennek volt készséges eszköze Laura Codruta Kövesi ügyésznő, aki szép számban juttatott vezetőket rács mögé. Jelenleg ő az EU korrupció ellenes főügyésze. Klaus Johannis azonban megúszta a vizsgálatot, az amerikaiak elfogadták mint készséges partnert. Ezért is örvendezett most olyannyira annak, hogy amerikai csapatok érkeznek Romániába.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .