Kezdőlap Címkék Jeffrey Epstein

Címke: Jeffrey Epstein

Franciaországban is vizsgálják az Epstein ügyet

Párizsban az ügyészség megindította a nyomozást miután a New York-i per koronatanúja azt állította , hogy 2001-ben Saint Tropezben járt Jeffrey Epstein és Ghislaine Maxwell társaságában. Naomi Campbell luxus hajóján szex partikon vett részt – fiatalkorúként.

Párizsban Jeffrey Epstein fenntartott egy luxuslakást hasonló célokra. Most ezt is vizsgálja az ügyészség, melynek joga van ahhoz is, hogy a külföldi kapcsolatokat is felderítse. Epstein szex kereskedő hálózata ugyanis teljesen nemzetközi volt. Vevőköre úgyszintén. Az amerikai lapok szerint köztük volt egy bizonyos Donald Trump is.

Mit keresett egy lány Epstein társaságában Trump magángépén ?

Erre vár választ egy Michael Corcoran nevű újságíró, aki jól emlékszik az esetre, mert maga is azon a gépen ült, mely New Yorkból Floridába vitte a díszes társaságot 2000 márciusában. „A fiatal és csinos lány Jeffrey Epstein társaságában érkezett a La Guardia repülőtérre. Elkéstek. Trump üvöltött: az első számú szabály, ha más gépén repülsz, az az, hogy legyél pontos! ” – nyilatkozta a Daily Mail című londoni lapnak az újságíró, aki akkoriban könyvet írt Donald Trumpról. A magángépen utazott még Ghislaine Maxwell is, akit az amerikai lapok elnevezte Madámnak az Epstein ügyben. Egy időben ugyanis ő volt Epstein társa a szex kereskedelmi hálózatban, amely fiatal lányokat hozott össze már nem igazán ifjú, de pénzes úriemberekkel.

Jeffrey Epstein a börtönben öngyilkos lett. Így már nem nyilatkozhat. Lakásán a rendőrök sok pornó kazettát és képet találtak  , melyeket állítólag Epstein zsarolásra használt fel. Epstein jó kapcsolatban állt Donald Trumpon kivül Bill Clintonnal is. Ezt kihasználva Trump többször is támadta Twitteren az USA ex elnökét, aki közismerten szex mániás volt, hogy kihasználta Jeffrey Epstein hálózatának a szolgáltatásait. Azok a szex rabszolgák, akik Jeffrey Epsteinnek dolgoztak feljelentést tettek ellene. A New York-i ügyész Epstein öngyilkossága után úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat tovább folytatódik. Epstein örökségéből kárpótolhatják az egykori szex rabszolgákat. Epstein 575 millió dolláros vagyont hátra, az egyetlen örökös a testvére, aki maga is dollár milliomos. Trump elnök természetesen tagadja, hogy valaha is igénybe vette volna Jeffrey Epstein szex kereskedelmi hálózatát az Egyesült Államokban. Persze Epsteinnek volt egy magán szigete a Karib tengeren, ahova a Madám, aki megszerezte a pilóta jogosítványt, maga szállította a szex rabszolgákat és az őket megvásárló pénzes urakat…

Egy lány Trump magángépén

Mit keresett egy lány Epstein társaságában Trump magángépén? Erre vár választ egy Michael Corcoran nevű újságíró, aki jól emlékszik az esetre, mert maga is azon a gépen ült, mely New Yorkból Floridába vitte a díszes társaságot 2000 márciusában.

„A fiatal és csinos lány Jeffrey Epstein társaságában érkezett a La Guardia repülőtérre. Elkéstek.

Trump üvöltött: az első számú szabály, ha más gépén repülsz, az az, hogy legyél pontos! ”

– nyilatkozta a Daily Mail című londoni lapnak az újságíró, aki akkoriban könyvet írt Donald Trumpról. A magángépen utazott még Ghislaine Maxwell is, akit az amerikai lapok elnevezte Madámnak az Epstein ügyben. Egy időben ugyanis ő volt Epstein társa a szex kereskedelmi hálózatban, amely fiatal lányokat hozott össze már nem igazán ifjú, de pénzes úriemberekkel.

Jeffrey Epstein a börtönben öngyilkos lett. Így már nem nyilatkozhat. Lakásán a rendőrök sok pornó kazettát és képet találtak, melyeket állítólag Epstein zsarolásra használt fel. Epstein jó kapcsolatban állt Donald Trumpon kívül Bill Clintonnal is. Ezt kihasználva Trump többször is támadta Twitteren az USA ex elnökét, aki közismerten szex mániás volt, hogy kihasználta Jeffrey Epstein hálózatának a szolgáltatásait. Azok a szex rabszolgák, akik Jeffrey Epsteinnek dolgoztak feljelentést tettek ellene. A New York-i ügyész Epstein öngyilkossága után úgy nyilatkozott, hogy a vizsgálat tovább folytatódik. Epstein örökségéből kárpótolhatják az egykori szex rabszolgákat. Epstein 575 millió dolláros vagyont hátra, az egyetlen örökös a testvére, aki maga is dollár milliomos. Trump elnök természetesen tagadja, hogy valaha is igénybe vette volna Jeffrey Epstein szex kereskedelmi hálózatát az Egyesült Államokban. Persze Epsteinnek volt egy magán szigete a Karib tengeren, ahova a Madám, aki megszerezte a pilóta jogosítványt, maga szállította a szex rabszolgákat és az őket megvásárló pénzes urakat…

Először jelent meg a nyilvánosság előtt a Madám

Ghislaine Maxwellt Los Angelesben kapta lencsevégre a New York Post. Az 57 éves nő hamburgert evett és egy olyan könyvet olvasott, mely a CIA operatív tisztjeinek életéről és haláláról szólt. A börtönében nemrég öngyilkosságot elkövetett Jeffrey Epsteinnek ő volt a partnere amikor virágzott a szex kereskedelem New Yorkban.

Egyelőre még semmilyen rendőri vizsgálat nem indult ellene, de több egykori szex rabszolga azt állítja: Ghislaine Maxwell játszotta a Madám szerepét Jeffrey Epstein lánykereskedő hálózatában.

A madám jó útra tért , de lehet, hogy felelnie kell a múltért

Ghislaine Maxwell Jeffrey Epstein barátnője volt a kilencvenenes években amikor együtt szállítottak fiatal lányokat gazdag úriembereknek. A Karib tenger szigeten rendeztek be találka helyeket, ahol a dúsgazdag urakat nem láthatta senki – csakis a kamerák! A Vanity Fair szerint be voltak kamerázva a méregdrága találka helyek, ahol állítólag egy bizonyos Donald Trump éppúgy megfordult mint Bill Clinton. Ghislaine Maxwell megszerezte a pilóta engedélyt helikopterre , hogy senki se láthassa : kit szállít !

Jeffrey Epstein öngyilkos lett, de Ghislaine Maxwell vígan éldegél

Legalábbis ezt derítette ki a Daily Mail, mely nem véletlenül érdeklődik a régi szép idők Madámja után. Ghislaine Maxwell ugyanis a lánya Robert Maxwellnek, aki a brit média királya volt egykor, majd titokzatos körülmények között a vízbe fulladt. Utolsó útját a Lady Ghislaine luxushajón tette meg. Ghislaine volt ugyanis a kedvenc lánya a titokzatos sajtó Cézárnak, aki karrierjét még a második világháború idején kezdte amikor a brit hírszerzés munkatársa lett az akkor megszállt Csehszlovákiában. Lady Ghislaine sem feledte a múltat: „Auschwitz diétát folytatok”- mondta New Yorkban azoknak , akik arról érdeklődtek , hogy már nem egészen fiatalon, hogy őrzi meg a karcsúságát?! Ghislaine Maxwell azt értette az Auschwitz diétán, hogy nem evett semmit!

Aztán lebukott Jeffrey Epstein: csak úgy szabadult az ügyész markából, hogy vállalta: az FBI informátora lesz! Ghislaine Maxwell pedig eltűnt. Ma Bostonban éldegél nála fiatalabb élettársával, és természetesen nem kíván emlékezni semmire sem.

Mások annál inkább : azok a „szex rabszolgák „, akiket a furcsa pár a dúsgazdag uraknak szervírozott továbbra is perelnek. Az a New Yorki ügyész , aki a vádat képviselte volna Jeffrey Epstein ellen, azt ígérte: folytatják a pert! Itt kerül a képbe Ghislaine Maxwell. És azok a képek és videók , melyeket a kamerák rögzítettek a találka helyeken. Mind többen állítják: a zsarolás lehetett a furcsa páros milliárdos életformájának alapja. Jeffrey Epstein ugyanis nem volt sikeres a Wall Streeten – ahogy azt magáról híresztelte. Ghislaine Maxwell pedig nem volt dúsgazdag örökösnő hiszen édesapja a sajtó Cézár tönkrement. Viszont mindkettőjüknek volt telefonkönyve, melyben szinte mindenki benne lehetett, aki számított New Yorkban. Mint például egy bizonyos Donald Trump. Akiről Ghislaine Maxwell megvetően nyilatkozott akkoriban: „szegény Donald. Játssza itt a nagyfiút, de mindenki tudja, hogy csődbement. Nincs egy vasa sem!”  Ez a kilencvenes években volt. Azóta szegény Donald az Egyesült Államok elnöke lett, aki nyolc évig kíván a Fehér Házban maradni…

Epstein ügy: a madám jó útra tért, de lehet, hogy felelnie kell a múltért

Ghislaine Maxwell Jeffrey Epstein barátnője volt a kilencvenes években amikor együtt szállítottak fiatal lányokat gazdag úriembereknek. Egy Karib tengeri szigeten rendeztek be találka helyeket, ahol a dúsgazdag urakat nem láthatta senki – csakis a kamerák!

A Vanity Fair szerint be voltak kamerázva a méregdrága találka helyek, ahol állítólag egy bizonyos Donald Trump éppúgy megfordult mint Bill Clinton. Ghislaine Maxwell megszerezte a pilóta engedélyt helikopterre, hogy senki se láthassa: kit szállít !

Jeffrey Epstein öngyilkos lett, de Ghislaine Maxwell vígan éldegél Bostonban

Legalábbis ezt derítette ki a Daily Mail, mely nem véletlenül érdeklődik a régi szép idők Madámja után. Ghislaine Maxwell ugyanis a lánya Robert Maxwellnek, aki a brit média királya volt egykor, majd titokzatos körülmények között a vízbe fulladt. Utolsó útját a Lady Ghislaine luxushajón tette meg. Ghislaine volt ugyanis a kedvenc lánya a titokzatos sajtó Cézárnak, aki karrierjét még a második világháború idején kezdte amikor a brit hírszerzés munkatársa lett az akkor megszállt Csehszlovákiában. Lady Ghislaine sem feledte a múltat: „Auschwitz diétát folytatok”- mondta New Yorkban azoknak, akik arról érdeklődtek, hogy már nem egészen fiatalon, hogy őrzi meg a karcsúságát?! Ghislaine Maxwell azt értette az Auschwitz diétán, hogy nem evett semmit!

Aztán lebukott Jeffrey Epstein: csak úgy szabadult az ügyész markából, hogy vállalta: az FBI informátora lesz! Ghislaine Maxwell pedig eltűnt. Ma Bostonban éldegél nála fiatalabb élettársával, és természetesen nem kíván emlékezni semmire sem.

Mások annál inkább: azok a „szex rabszolgák „, akiket a furcsa pár a dúsgazdag uraknak szervírozott továbbra is perelnek. Az a New York-i ügyész, aki a vádat képviselte volna Jeffrey Epstein ellen, azt ígérte: folytatják a pert! Itt kerül a képbe Ghislaine Maxwell. És azok a képek és videók , melyeket a kamerák rögzítettek a találka helyeken. Mind többen állítják: a zsarolás lehetett a furcsa páros milliárdos életformájának alapja. Jeffrey Epstein ugyanis nem volt sikeres a Wall Streeten – ahogy azt magáról híresztelte. Ghislaine Maxwell pedig nem volt dúsgazdag örökösnő hiszen édesapja a sajtó Cézár tönkrement. Viszont mindkettőjüknek volt telefonkönyve, melyben szinte mindenki benne lehetett, aki számított New Yorkban. Mint például egy bizonyos Donald Trump. Akiről Ghislaine Maxwell megvetően nyilatkozott akkoriban: „szegény Donald. Játssza itt a nagyfiút, de mindenki tudja, hogy csődbement. Nincs egy vasa sem!”  Ez a kilencvenes években volt. Azóta szegény Donald az Egyesült Államok elnöke lett, aki nyolc évig kíván a Fehér Házban maradni…

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!