A korrupt oslói klikk, amely eldönti, ki kapja a világ legrangosabb békedíját, most éppen egy kiöregedett ENSZ-bürokratának ítélte oda a Nobel-díjat, aki milliókat keresett adómentesen a nemzetközi pénzosztó gépezeten.
Minden beszámoló szerint Navi Pillay csodálatos asszony, a kiválóságok és a közélet nagyjainak közösségének tiszteletre méltó tagja. Egyáltalán nem az ő hibája, hogy számos ügy, amely mellé odaállt – például a gázai emberi jogok ügye –, mindmáig nem jutott előbbre. 85 éves, korábban számos más bizottság is bőkezűen megjutalmazta, így valószínűleg az idei Nobel-díjjal járó 1,2 millió dolláros csekk nélkül is boldogult volna. Hiszen busás fizetséget kapott az emberi jogok védelméért és érvényre juttatásáért. Becsületére legyen mondva, amikor értesítették a díjról, azt mondta:
„Ez csak tréfa lehet.” Sajnos nem az.
Voltak más, talán alkalmasabb jelöltek is. A szudáni Emergency Response Room (Vészhelyzeti Reagáló Központ) önkéntes hálózata, amely élelmet és védelmet nyújtott a Szudán borzalmas polgárháborújába szorult millióknak, az elmúlt két évben a díj legfőbb esélyese volt. A hálózat bátor működtetőinek jól jött volna a pénz. Tavaly a politika közbeszólt: Donald Trump követelte a Nobelt, a norvégok pedig túl gyávák voltak ahhoz, hogy nemet mondjanak. A következő legjobb jelöltnek, María Machadónak ítélték oda, aki Trump-párti ellenzéki vezető Venezuelában. Machado rögtön Washingtonba utazott, és átadta az érmet az amerikai elnöknek. Hiába próbált hízelegni annak az embernek, aki azóta átvette Venezuela irányítását: Machadót továbbra sem engedik vissza az országba. Úgy tűnik, a demokrácia helyreállítása nem élvez elsőbbséget Trumpnál.
Miközben tovább dúl a háború Szudánban, a Vészhelyzeti Reagáló Központ hálózatának újra és újra alkalma nyílt arra, hogy bizonyítsa értékét. Idén mégis ismét figyelmen kívül hagyták, akárcsak a világ minden táján, az esélyekkel dacolva a békéért és az emberi méltóságért küzdő bátor férfiak és nők ezreit. Nem akadt senki például a tálibok uralta Afganisztánban, aki megérdemelte volna a norvégok figyelmét? A hongkongi véget nem érő politikai perek egyetlen oslói címlapra sem kerültek fel? Nem emelkedett ki egyetlen igaz ember sem a gázai, iráni, ukrajnai, mianmari és más háborúk romjai közül? Vagy a norvégok egyszerűen a bolygó legbiztonságosabb jelöltjét választották? Hiszen senki sem kifogásolhatja a kiváló emberi jogi ügyvédet, Navi Pillayt, a tekintélyelvűek által gyűlölt Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bíráját?
A Nobel-bizottság közelmúltbeli múltját tekintve valószínűleg az újabb botránytól való félelem magyarázza a kockázatmentes választásukat. A Nobel-díj Trumpnak való véletlen átadásától eltekintve a tavalyi díj odaítélése is elképesztő hozzá nem értésről árulkodott. Az eredmény már a bejelentés előtti este kiszivárgott, így valaki a bennfentesek közül hatalmasat kaszálhatott a Polymarket fogadási oldalon. Az ezt követő rendőrségi nyomozás végül tisztára mosdatássá fajult, és meg nem nevezett „külföldi szereplőkre” mutogatott. Egyetlen norvégot sem vádoltak meg, még a Nobel-bizottság elnökét, Jørgen Watne Frydnes-t sem, aki korábban csalásgyanú miatt indult vizsgálat tárgya volt.
Watne Frydnest a Munkáspárt vezette kormány ejtőernyőztette a bizottságba 2024-ben, miután egy sor súlyos hiba szégyent hozott Norvégiára, és egy konkrét esetben kereskedelmi háborúba sodorta az országot Kínával. Barack Obama 2009-es kiválasztása — hivatali idejének első évében, két évvel azután, hogy a demokrata párti Al Gore megkapta a maga kitüntetését — talán mind közül a legrosszabb döntés volt, és még az amerikai elnök közvetlen környezetében is értetlenséget keltett. A bizottság tagjait a norvég politikai pártok jelölik; a testület a következő évben azzal próbálta jóvátenni a dolgot, hogy a díjat a nagy tiszteletnek örvendő kínai ellenzékinek, Liu Xiaobónak ítélte oda. Csakhogy Kína kereskedelmi bojkottal vágott vissza, ami súlyosan érintette a tenyésztett lazac iparágát, az importbevételek egyik legnagyobb forrását. A Nobel-bizottság elnökét, Thorbjørn Jaglandot végül menesztették, a norvég politikusok pedig pártállástól függetlenül a bizottság tagjainak értésére adták: kínai személy soha többé nem kerülhet a jelöltek rövidlistájára. Így aztán idén szóba sem jöhetett, hogy a Nobel-díjra jelöljenek akár egyet is azok közül a demokráciapárti aktivisták, médiamogulok vagy emberi jogi ügyvédek közül, akik Hongkong börtöneiben sínylődnek, vagy az egykori gyarmat kirakatpereiben állnak bíróság előtt. A bizottság ehelyett egyre inkább az óvatosság felé hajlik, és gyakran inkább szervezeteket tüntet ki — például 2012-ben az Európai Uniót, 2020-ban pedig az Élelmezési Világprogramot —, nem pedig olyan személyeket, akikből később népirtó őrültek válhatnak; ilyen volt például a 2019-es díjazott, Abiy Ahmed etióp miniszterelnök. Évek óta háborúzik otthon és külföldön egyaránt. Különböző etnikumokhoz tartozó etiópok százezreit ölték meg az ő parancsára. A szudáni konfliktusban is benne van a keze. Talán a Nobel-bizottság azért mellőzte a szudáni emberi jogi aktivistákat, hogy megelőzze azt a helyzetet, amikor egy Nobel-díjas más Nobel-díjasokat mészárol le.
Ki tudja? A Nobel-bizottságot alkotó öt bürokrata és jelentéktelen politikus döntéshozatali folyamata átláthatatlan. Egyikük sem tett semmit a béke ügyéért — hacsak nem számítjuk ide az elnököt, Watne Frydnest. Korábban annak az alapítványnak volt a vezetője, amely a norvég történelem hírhedt mészárlásának helyszínét, Utøya szigetét működtette. Anders Behring Breivik itt lőtt agyon 69 fiatal munkáspárti aktivistát 2011 júliusában. Watne Frydnes könyvet írt jól fizető megbízatásáról, és elérte, hogy az általa vezetett alapítvány több mint 8000 eladatlan példányt vásároljon meg. Szervezete az angol fordítás költségeit is állta. Egy későbbi büntetőeljárás nem talált bizonyítékot csalásra, Watne Frydnes pedig a Nobel-bizottság legfiatalabb elnöke lett.
Legalább Jeffrey Epsteinnel való kapcsolat nem vet árnyékot rá, ellentétben a norvég „béke” intézményrendszerének krémjével, azzal a bizottság körül lebzselő, szűk, összetartó társasággal. Világukat megrázták a pedofil pénzemberrel ápolt szoros kapcsolataikról szóló leleplezések. Jagland, a bizottság korábbi elnöke, aki Obamának ítélte a díjat, Epstein belső köréhez tartozott. Norvégia legsikeresebb diplomatája, Terje Rød-Larsen ismertette meg vele. Rød-Larsen azzal szerzett dicsőséget hazájának, hogy békét kovácsolt — ha csak rövid időre is — Izrael és a palesztinok között. Az 1993-as oslói megállapodások létrehozták Palesztina Államot. Rød-Larsen és felesége, Mona Juul dolgozta ki őket; ez Norvégia legnagyobb nemzetközi sikere volt, és igazolni látszott az ország magasztos állítását, miszerint a béke hazája, egy skandináv Nirvána. Az ünnepelt diplomataházaspár valahogyan elképesztő vagyonra tett szert ragyogó politikai pályafutása, valamint az ENSZ-hez kötődő kvázi-autonóm szervezetek és agytrösztök világában befutott karrierje során, amelyben aránytalanul sok skandináv dolgozik.
Norvégiában szóbeszéd járta az ingatlanportfóliójukat illetően, különösen a görögországi Paxi szigetén álló, egy Bond-gonosztevőhöz is méltó sziklaszirtre épült villáról. Aztán 2020-ban Rød-Larsennek távoznia kellett a New York-i székhelyű Nemzetközi Békeintézet (IPI) éléről, miután napvilágra kerültek Epsteinnel kötött kényelmes megállapodásai. Idén az Epstein-aktákból további részletek derültek ki: Rød-Larsen legalább 130 000 dollárt kapott az elítélt pedofiltól azért, hogy segítsen fiatal orosz nőket toborozni. A pénzért és az Epstein karibi szigetén töltött családi vakációkért cserébe Rød-Larsen IPI-je vízumért folyamodott az amerikai hatóságokhoz. Az orosz áldozatokat a vízumkérelmekben „rendkívüli képességekkel” rendelkező nőkként tüntették fel. Néhányukat az IPI-nél alkalmazta. Epstein olyan közel állt Rød-Larsen családjához, hogy végrendeletében 10 millió dollárt hagyott a két gyermekükre. Jagland és Rød-Larsen világszerte megnyitotta Epstein előtt az ajtókat, még Putyin Oroszországában is.
A norvég elit számos tagja, egészen Mette-Marit királynéig, az elmúlt évben azzal magyarázta látszólag szoros barátságát Epsteinnel, hogy csupán véletlen ismeretségről volt szó.
Ez a szűk kör nyilvánvalóan nem alkalmas arra, hogy minden évben eldöntse, ki a világ legnagyobb humanitárius személyisége. Alfred Nobel a norvég parlamentre bízta a legkiválóbb békeharcos kiválasztását, míg a többi díjazottról Svédország döntött. Svédország egyszer visszavette a Nobel-díjat, amikor Norvégia német uralom alá került, és a svédek attól tartottak, hogy Vidkun Quisling tisztviselői egy Adolf nevű valakire eshet a választásuk. A díj ezután visszakerült a norvég bizottsághoz, vegyes eredményekkel. Az érmet négy amerikai elnöknek ítélték oda (ötnek, ha Trumpot is beleszámítjuk), valamint olyan kiemelkedő humanistáknak, mint Albert Schweitzer és Teréz anya, de sok olyan, bőségesen finanszírozott szervezetnek is, amelyek munkát adnak az oslói felső tízezer sarjainak. A svédek döntését mintha szélesebb körben elfogadnák (talán Bob Dylan kivételével). Bízzuk néhány évre a svédekre az összes Nobel-díjat, amíg a norvégok rendbe nem teszik a soraikat.
I.K.
