Kezdőlap Címkék Járvány

Címke: járvány

Megérteni az érthetetlent

Sokan értetlenkedtek amiatt, hogy Orbán egy nyilatkozatában május 3-ára tette a járvány csúcsát, és ugyanakkor a kormány május 4-ére tűzte ki az írásbeli érettségik megkezdését. Hasonlóképpen értetlenkedve, és ugyanakkor felháborodva fogadták sokan, hogy Kásler miniszter a kórházakat néhány napos határidővel a közfinanszírozású ágyak 60 százalékának „felszabadítására” utasította, és az utasítást nem teljesítő kórházigazgató(ka)t azonnal menesztette.

Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez az utasítás is magától Orbántól származik. Korábbi bejegyzésemben a sztálini idők vetéstervéhez hasonlítottam ezt a szörnyűséges intézkedést, és egyszerűen azzal magyaráztam, hogy

Orbán annyira megijedt az észak-olaszországihoz hasonló helyzet esetleges kialakulásától, hogy ragaszkodik a sokszoros túlbiztosításhoz a koronavírus-betegek ellátását szolgáló infrastruktúrában.

Most azonban, hogy kijelentette, hogy május 3-a után elkezdődhet „a védekezés második szakasza”, a gazdaság „újraindítása”, és fokozatosan erre irányuló intézkedéseket helyez kilátásba, talán megértettem, hogy a félelmen túlmenően miről is lehet szó.
Az én ismereteim a hazai mellett, mint rendszerint, ezúttal is a német médiából származnak, ahol nagyon sokrétű folyamatos vita folyik arról, hogy mit tesz a német kormány és mit tesznek – ettől árnyalatnyilag eltérve – az egyes tartományi kormányok, és ugyanakkor elég alaposan foglalkoznak más országok tapasztalataival, rendszeresen foglalkozva a brit és a svéd gyakorlattal is.

Tudjuk, hogy a járvány kezelésében a legdurvább korlátozásokat egyfelől Kínában, Hupej tartományban, másfelől Olaszországban és Spanyolországban hozták, ahol a kontaktusok korlátozása – eltérően az ausztriai vagy németországi korlátozástól – a munkába járásra is kiterjedt, mivel a közellátás szempontjából nélkülözhető ipari termelést is leállították.

A másik oldalon Dél-Koreában a nagyon kiterjedt tesztelés, maszkhasználat és emellett a fertőzöttekkel való kontaktusokat rögzítő okostelefonos alkalmazás segítségével sikerült gyorsan és hatékonyan korlátozni a fertőzés terjedését, és alacsonyan tartani a halálozást anélkül, hogy a munkába járást és az utcai életet korlátozni kellett volna.
Azt is tudjuk, hogy ezzel szemben a svéd kormány – az ország vezető járványügyi szakemberének meggyőződését követve – arra törekedett, hogy miközben az időseket és krónikus betegeket izolálják, egyébként ne korlátozzák az emberek mindennapi életét és érintkezését, ne zárják be az iskolákat, ne álljon le a gazdaság, és így – megkímélve a különösen veszélyeztetetteket, akiknél a fertőzés életveszélyes – mielőbb elérjék a lakosság nagy részének átfertőződését és a nyájimmunitás kialakulását.
Azt is tudjuk, hogy sokáig a brit kormány is hasonló politikát követett, amíg a betegség terjedése és a sok halálozás miatt ez társadalmilag elfogadhatatlanná nem vált. Mára Svédországot kivéve egész Európában általánossá vált minden nyilvános rendezvény megtiltása, az iskolák és a gyermekintézmények bezárása, a vendéglátóhelyek bezárása és a kiskereskedelem jelentős korlátozása, valamint a nemzetközi személyforgalom megszüntetése, hogy az emberek közötti kontaktusok töredékükre essenek vissza, és a járvány terjedése ne feszítse szét az egészségügyi rendszer kereteit, ahogy az Észak-Olaszországban megtörtént.
Ez a stratégia a járvány megfékezésében sikeresnek bizonyult, noha gazdasági, szociális és mentális következményei egyelőre felmérhetetlenek.

A terjedés lelassulása nyomán elsőként Dániában, Ausztriában és Németországban elkezdődött a kontaktusokat korlátozó intézkedések lassú, fokozatos oldása, arra törekedve, hogy a fertőzések intenzitása ne növekedjék, hanem megmaradjon az elért alacsony szinten. (Ez azt jelenti, hogy az ún. terjedési együttható 1 alatt maradjon, minél lejjebb.)

Ennek feltétele ezekben az országokban a távolságtartás fenntartása (például a másfél-kétméteres távolság fenntartása és maszkhasználat a németországi érettségi vizsgákon), a nagyon széleskörű tesztelés, és mielőbb szeretnék bevezetni az okostelefonos alkalmazással történő kontaktuskövetést is, önkéntes alapon. Vannak Németországban, akik gyorsabb lazítást szorgalmaznak (a gazdasági érdekképviseletek, a liberális párt és egyes tartományi kormányok), ugyanakkor a járványügyi szakemberek óvnak a lazítástól, második fertőzéshullámtól tartanak.
Az Orbán-kormány első ránézésre némi késéssel a német-osztrák utat követte a kontaktusok korlátozására: betiltották a nagyrendezvényeket, bezárták az iskolákat és gyermekintézményeket és a vendéglátást, és bevezették a kijárási korlátozást. (Még a szóhasználat is hasonló: nem Ausgangssperre, vagyis kijárási tilalom, hanem csak kijárási korlátozás, Ausgangsbeschränkung.) A maszk sem kötelező, csak javasolt, mint Németországban, bár ott egymás után írják elő a tömegközlekedésben és bevásárláskor, ahogy Budapesten nálunk is.

Két tekintetben látok alapvető különbséget a német-osztrák járványkezelés és az Orbán-rendszer lépései között. (Ezúttal a járványkezelésről beszélek, a gazdasági visszaesést kezelő intézkedések alapjában eltérő voltával ehelyütt nem foglalkozom.)

Az egyik különbség technikai jellegű: a nagyon széleskörű tesztelés Németországban és Ausztriában, illetve a kevés tesztelés Magyarországon. (Mellesleg Svédországban is keveset tesztelnek, az enyhe tünetekkel megbetegedetteknek csak azt mondják, hogy maradjanak otthon.) Németországban és Ausztriában a regisztrált fertőzöttek számának van relevanciája (bár ott is csak része a ténylegesen megfertőzötteknek), Magyarországon azonban nincs, másképpen fogalmazva nem a járványhelyzetről, hanem az egészségügyi rendszer működéséről ad információt.
A másik különbség viszont politikai. Németországban és Ausztriában demokratikus rendszerek járványkezeléséről van szó, minden intézkedés nyílt társadalmi vitatásával, részben egymással is vitatkozó, álláspontjukat alaposan indokoló, a tapasztalatok alapján nyilvánosan korrigáló járványügyi szakértők elterjedt nyilvános szereplésével, rengeteg vitával a médiában, a vezető politikusok hiteles fellépésével.

Az Orbán-rendszerben ezzel szemben szembetűnő a parancsolgatás, a hadsereg és a rendőrség ellenőrző szerepe a vállalatok és a kórházak fölött, a rendőrtisztek folyamatos szerepeltetése a kormány kommunikációjában, ugyanakkor a viták hiánya, a széleskörű titkolózás.

Ilyen körülmények között nem lehet igazán tudni, hogy miért csinálja Orbán, amit csinál.
A korlátozó intézkedések Ausztriában is, Németországban is, és másutt is lehetővé tették, hogy a vírus terjedése jelentősen lelassuljon, s lassan, lépésről-lépésre oldják a korlátozásokat: kinyissák az üzleteket, az iskolák egyelőre egyes évfolyamain újrakezdődjék a tanítás. Mindezt úgy, hogy a távolságtartás a kisebbre szabott iskolai csoportokban, illetve a boltokban fenntartható legyen, és az általános maszkhasználat is mérsékelje a fertőzésveszélyt. A kiterjedt tesztelés és a fertőzöttek kontaktusainak nyomon követése, az okostelefonos alkalmazás közeljövőben várt bevezetése illetve a fertőzöttek elkülönítése teheti lehetővé, hogy a kontaktusok fokozatos bővülése ne indítsa el a fertőzés fokozódásának újabb hullámát.
Orbán nálunk is a korlátozások fokozatos oldásáról, a gazdaság újraindításáról beszél.

A Fidesz-közeli nagy cégeket erősen sújtja a gazdasági visszaesés, és Orbánnak fontos, hogy ez mielőbb megforduljon.

A „munkaalapú társadalom” dogmájához ragaszkodva azt akarja, hogy nagyon gyorsan munkahelyet találjanak azok, akik az elmúlt két hónapban elveszítették az állásukat, hogy fenntartható legyen a legfeljebb három hónapig tartó álláskeresési támogatás, hogy ne legyen szükség tartós és nagyvonalú keresetpótlásra, mint a többi európai országban. Ezért öntik a hiteleket a gazdaságba.
Ez viszont óhatatlanul nálunk is a kontaktusok számának emelkedésével jár. Orbán az érettségi megtartásához is alighanem azért ragaszkodik, mert az élet mielőbbi normalizálásához a kontaktusok számának bővülésével számol, s ennek a fordulatnak nyitánya lehet az érettségi.
Csakhogy ennek feltételei Ausztriától és Németországtól eltérően nálunk nincsenek adva:

továbbra is kevés a tesztelés, és a kontaktusok széleskörű követésére az állam nincs felkészülve, nem is törekszik rá.

Nálunk az állammal szembeni bizalmatlanság miatt nem lehet arra számítani, hogy a polgárok széles köre lenne kész az okostelefonos alkalmazás önkéntes használatára, ha az egyáltalán rendelkezésre állna nálunk is. De az állam nem is foglalkozik ilyesmivel. Nálunk a járvány korábbi pontján került sor a kontaktusokat korlátozó intézkedésekre, mint a legtöbb, tőlünk nyugatra fekvő országban: Németországban, Ausztriában, Csehországban, így kevesebb a haláleset, kevesebben vannak kórházban, intenzív osztályon. De hogy mennyivel kevesebb a fertőzés, a megbetegedés, azt csak találgathatjuk. Ha viszont „a gazdaság újraindítása” érdekében mérséklik a kontaktusokat korlátozó intézkedéseket, miközben ennek feltételei nálunk sokkal kevésbé adottak, mint tőlünk nyugatra, akkor ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy felgyorsul a fertőzés terjedése.
Alighanem ezzel számol Orbán is, ezért tarthatta fontosnak a józanul feltételezhetőnél sokkal több kórházi ágy „felszabadítását” bármi áron, és a rengeteg lélegeztetőgép beszerzését. Árulkodó, ahogy magát előkészített üres kórtermekkel, ágyakkal fényképezteti a kórházakban tett látogatásai során, és újra meg újra elmondja: mindenkinek lesz helye, aki megbetegszik. Hetek óta sokan arról beszélnek: mi lesz, ha berobban a járvány, erre kell felkészülni. Ha jól értem a helyzetet, akkor

itt nem annyira a járvány berobbanásáról, mint inkább berobbantásáról lenne szó.

Úgy is lehetne mondani, hogy Orbán határozottan el akar mozdulni a járvány kezelésének német-osztrák stratégiájától a svéd stratégia felé. Nem a fertőzést akarják a továbbiakban fékezni, hanem hagyják az embereket megfertőződni, megbetegedni, s a már kórházi kezelést igénylő súlyos betegek ezrei számára hozzák létre a kapacitásokat.
Ne legyen félreértés: a hosszú hetek óta tartó elzártság a magányos idősek, a gyerekközösségtől, a játszóterektől való elzártság a gyerekek, a home office-ban dolgozó és közben az otthon levő gyerekekkel töltött hetek az aktív korúak számára válnak egyre inkább nyomasztóvá, s ezért érthetően várják az emberek Európa-szerte a korlátozások enyhítését.

Súlyosbítja ezt Magyarországon, hogy más európai országoktól eltérően a napi megélhetés is fölöttébb bizonytalanná vált.

Ahhoz, hogy a korlátozások enyhítése ne váljon veszélyessé, meg kell teremteni a feltételeket mind a védekezésben, mind a megélhetést biztosító szükségintézkedésekben, mind pedig a közszellemben. Orbán Magyarországán mindhárom feltétel hiányzik, s ezért jelenthet súlyos veszélyt, amire a jelek szerint készül.

Az élet ára

Olvasva a napról napra gyarapodó és egyre részletesebb, alaposabb nemzetközi elemzéseket, két – egymástól merőben eltérő – modell alakult ki eddig a járvány menedzselésére.

Az egyik gyakorlat az emberi kontaktusok szigorú, lehetőleg teljes körű korlátozására, a protokoll fegyelmezett betartására és következetes ellenőrzésére és a társadalom többségének együttműködésére épít. Ez a kísérlet abszolút prioritásnak tekinti az emberi élet védelmét, a járvány terjedésének megfékezését, átfutási idejének lerövidítését. A cél elérése érdekében mozgósít minden elérhető eszközt – anyagi, gazdasági, jogi eszközöket éppúgy, mint feszes eljárási szabályokat. Nem mérlegeli ezek rövid távú gazdasági következményeit – árát! -, valamint az emberek kialakult szokásait, komfort igényét, sőt szabadság jogait sem. Ez a modell támaszkodik egy fejlett egészségügyi intézményhálózatra, megerősítve és kibővítve annak kapacitásait. Ezt a módszert alkalmazzák Japánban, Dél Koreában és Németországban.

Az eddigi eredmények biztatóak: mindhárom országban megfékezték a járvány gyors terjedését, alacsony szinten tudták tartani a halálozási rátát, lerövidítették a járvány első hullámának átfutási idejét – a szigorú szabályok lassú oldását fontolgatják.

(Elsősorban a termelés újjászervezése van napirenden.) Ugyanakkor a szigorú korlátozások miatt a járvány gazdasági kárai nagyok, következményei ma még kiszámíthatatlanok, de elkerülhetetlenek.

A másik modell legmarkánsabb képviselője Svédország. Ennek a filozófiának az a lényege, hogy megkíséreli minimalizálni a járvány gazdasági kárait és hosszútávú következményeit, csak a legszükségesebb korlátozó intézkedéseket foganatosítja – idős és beteg állampolgáraik izolálása és ellátása – lehetőleg nem fékezi a gazdaság működését, nem szakítja meg a termelési és értékesítési láncokat, alig korlátozza az állampolgárok mozgási szabadságát.

A svéd modell abból indul ki, hogy ma még nem ismerjük a járvány pontos okait, terjedésének törvényszerűségeit, nincs eszközünk a megelőzésére és gyógyítására, tehát az emberek jelentős része semmilyen módszerrel nem óvható meg a fertőzéstől.Ezért jobb azon minél gyorsabban átesni, vállalva a járvány pusztítását, esetleg a magas megbetegedési és halálozási rátákat.

Az abszolút prioritás tehát a legkisebb gazdasági és komfort veszteség, amiért hajlandók feláldozni néhány tízezer ember egészségét és életét is. A svédek koncepciója szerint ezen az áron elkerülhetők a súlyos és hosszútávú gazdasági károk és következmények.

Ma még nem látható, hogy hova vezet ez a kísérlet, mekkora árat kell fizetni a járvány liberális kezeléséért.

Úgy vélem, hogy az emberi élet védelmének nincs se alternatívája, se ára.

Számomra, – a gazdaság törvényeit tisztelő közgazdász számára – elfogadhatatlan a költségeket minimalizáló, haszonelvű prioritás, még akkor is, ha tudom, hogy minden döntés árát meg kell fizetnünk, következményeit valószínűleg hosszú távon is viselni fogjuk.

Abban is biztos vagyok, hogy a járvány menedzselésének „magyar modellje” tarthatatlan, a lehető legkárosabb.

A magyar út ugyanis a két modell valamennyi káros elemét ötvözi: elkésett és hiányos – sokszor alapvetően elhibázott -, tétova, naponta módosított intézkedésekkel, néhol eltúlzott, másutt elégtelen korlátozásokkal próbálja meg fékezni a járvány terjedését, elviselhetetlen és kezelhetetlen terhet zúdít egy felkészületlen, kivéreztetett egészségügyi ellátó rendszerre,

képtelen tompítani a járvány gazdasági kárait és humanitárius következményeit, prioritásainak élén még ebben a krízis helyzetben is saját hatalmának stabilizálása, kiterjesztése, klientúrájának elvtelen támogatása áll.

Az Orbán rezsim nem okul a nemzetközi tapasztalatokból, nem képes a hazai gyakorlatban érvényesíteni az eredményes megoldásokat, öntelt hatalmi gőgjében fejjel megy a falnak és súlyos egészségügyi, gazdasági és humanitárius katasztrófába vezeti az országot.

Békesi László

A koronavírus-járvány görbéjét nem lehet ellaposítani

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a vírus járványgörbéjét nem lehet ellaposítani! Erre a megállapításra jutott egy amerikai-kínai tudós csapat, amely most tette közzé kutatási eredményeit.

Értékelésük szerint Dél Korea és Új Zéland kezelte a legjobban a vírus válságot. Az az elképzelés, hogy minél távolabbra kell tolni a járvány csúcsidőszakát, nem jelent jó megoldást. Ezért a tudós csapat minden döntéshozónak azt javasolja: vizsgálja felül az álláspontját – írja a hongkongi South China Morning Post.

„A görbe ellaposítási program a legrosszabb megoldás ” – állítja az amerikai-kínai tudós csapat, melyet Liu Jü, a Pekingi Egyetem professzora vezetett. Ez a program abban bízik, hogy a meleg időjárás megöli a vírust és előbb-utóbb meglesz az oltóanyag a Covid 19 vírusra. Ezért leállítja a gazdaságot. „Csakhogy így a fordulópont sosem jön el! A csúcsidőszak áldozatainak a száma éppoly magas lesz mintha nem állították volna le az egész gazdaságot!”

A görbe ellaposítási program azért nem működik jól, mert nem maga a járvány ellen küzd hanem azt szeretné elérni, hogy a kórházak ne legyenek túlterheltek egy bizonyos időszakban amikor tetőzik a járvány. Az elzárás elhúzódik, és óriási gazdasági károkat okoz. Az amerikai-kínai tudós csapat megvizsgált sok országot a válságkezelés szempontjából. Csak nagyon kevés államnak sikerült úgy megállítani a vírust, hogy csak minimális mértékben alkalmaztak elzárást. Ide tartozik Dél Korea, Új Zéland, Katar és Norvégia.

A másik oldalon ott vannak az elzárást alkalmazó államok: USA, Nagy Britannia, Olaszország, Spanyolország stb., ahol a járvány áldozatainak a száma nagyon magas miközben a gazdaság teljesen leállt! Ennél még Irán is jobban teljesített – állapította meg a tudós csapat, melyben a Harvard egyetem vírus szakértői képviselték az Egyesült Államokat.

Miért vallott kudarcot a görbe ellaposítási program?

Azért, mert miközben leállították az egész gazdasági életet, a vírushordozók elszigetelése nem sikerült! „Ezzel a módszerrel 20-60%-os gazdasági veszteséget lehet elszenvedni miközben csak 30-40%-al csökken a vírushordozók száma. Ez pedig kevés a járvány megállításához” – érvelnek a kínai és amerikai tudósok. Akik hozzáteszik: „költség hatékonyság szempontjából ez a legrosszabb megoldás!”

Nagyobb elzárást, több tesztet

Ezt javasolják az Egyesült Államoknak a tudósok, akik óvnak attól, hogy idő előtt feloldják az elzárást. Ez odavezethetne mint Ecuadorban, ahol annyi volt a halott, hogy a korona vírus áldozatai papír dobozokban hevertek a nagyvárosok utcáin.

A kínaiak járvány kezelése a leghatékonyabbnak bizonyult, de borzasztóan magas volt az ára: 40-90%-al csökkent a gazdasági teljesítmény az elzárás idején.

A kínai és amerikai tudósok ezért Dél Korea és Új Zéland példáját ajánlják, ahol sikerült alacsonyan tartani az új fertőzöttek számát miközben a gazdasági teljesítményük alig esett vissza: 0,5-4% volt a veszteség – írja a South China Morning Post.

Populizmus kontra szakértelem V.

A járvány kiélezi, radikalizálja, az eddig el nem döntött politikai/ideológiai vitákat, sőt olyan kérdéseket vet föl, melyek eddig szőnyeg alá söpörve lappangtak.

A populista/konzervatív/alt right oldal (és whisful thinking „szakértői”, az alternatív tények bajnokai) a „konzervatív forradalom” kiteljesedését, diktatúrák kiépítését, nemzeti elszigetelődést (EU-ellenesség, Brexit-pártiság, „America, Russia, Turkey… First”- nacionalisták, stb.) remélnek a poszt-pandemikus korszaktól.

A progresszívak pedig a populizmus végét remélik, racionálisabb, szakértelemre épülő, környezettudatosabb, és demokratikusabb, stb., közpolitikákat és szolidaritást.

A harc országonként/régiónként más-más állást mutat, de minden esetre változni látszik, a vírus és az ellene való küzdelem ritmusára, annak dinamikája szerint. Az ütközet epikus, hosszú ideje működő folyamatok és kudarcok, eredmények tarkította történelmi előzmények mellett régóta folyik, csakhogy most először, a rendkívüli helyzet hosszát, nem a politikusok és többé-kevésbé önkényes döntéseik határozzák meg, de nem ők jelölik ki sem ritmusát, sem mélységét, stb.

A politikus sajátos helyzetben van, mert békeidőben maga választ káoszt, melyet azután renddé varázsol, rendkívüli helyzetben, mint amilyen a mostani is, a káosz nem választás kérdése: a pandémiát a vírus okozza, és olyan adott helyzetet teremt, melytől elvonatkoztatni nem lehet, még a szuverénnek sem.

Más szavakkal, ha a politikus (a populista mindenekelőtt) maga választott ezidáig „ellenséget” (rendszerint külsőt, hiszen azzal kapcsolatban lehetett könnyedén gyűlöletet kelteni, ignoráns tömegekben), akkor

most az ellenség valós és önjáró.

Meg lehet próbálni elhessegetni – első körben ezt tette Trump és Orbán, Johnson és Bolsonaro, stb. is, mint tapasztalható kevés sikerrel (Jair Bolsonaro és Boris Johnson is fertőzött, mások sem érzik túl jól magukat), úgy tenni, mintha nem is létezne a járvány (Putyin még tartja magát, legjobb tanítványával a fehérorosz diktátorral együtt), de ez egészen biztosan csak tetézi a bajt.

A poszt-pandémia korszakról kevés látható előre, mert egyfelől minden változás annak függvénye, hogy milyen mély és mennyire elhúzódó lesz a válság – nemcsak a közegészségügyi, hanem a gazdasági is –, másfelől pedig a fent jellemzett erők közötti harc kimenetele dönti el, hogy mi következik.

A helyzet, amit biopolitikai fordulatként jellemeztem (I.), a pandémia kimenetele, erősen kapcsolódik a szakértelemhez, az orvosok, egészségügyiek, és virológusok, kutatók és fejlesztők, de például a kommunikációs- és médiaszakértők is, stb., teljesítményéhez.

Ezért

a szakértelem a progresszív politikát támogatja.

Teszi ezt spontánul, anélkül, hogy ideje lenne ezt a maga során értelmeznie, vagy politikai kommunikációs panelekbe kényszerítené: ha a járvány ellen küzdőknek tapsolunk, a progresszív erőket erősítjük, az válik népszerűbbé és hitelesebbé és a populista erők hitelvesztését eredményezi. A civil társadalom és cívis tudat szakértelemre épül – nem tehet másként, hiszen itt a hatékonyság és a moralitás a legfőbb cél – és ezért hozzájárul a szakértelem hitelének és befolyásának visszaszerzéséhez (a populisták fő ellenségként a szakértőket tekintették – az alternatív tények és poszt-igazságok, csak a babonás tudatlanság és vallásos bigotizmus talaján él és virul).

A helyzet éleződik és politikai kríziseket előz majd elő, Tom Nichols (The Death of Expertise…, 2017.) pár éve írta, hogy

a szakértelem marginalizálásának felszámolását, akárcsak az egész populista politikai struktúra bukását csak egy „most előre előre nem látott katasztrófa fogja okozni”, hát a „katasztrófa” (szerencsére még nem valós háború), de egyfelől egészségügyi, másfelől gazdasági már itt van.

Helyzet van tehát, amit a progresszív erőknek kell(ene) kihasználni, a szakértők segítésével, és utána, azok segítségével (lehet, hogy az orvosok/egészségügyiek harca a járvány ellen, elhozza a szakértelem általános habitusának, hitelének és presztízsének visszaszerzését? – ha igen, akkor többszörösen hálásak lehetünk nekik).

Valószínű, hogy nem a civilizáció végéhez, csupán a poszt-populista politikai „stílus” bukásának küszöbéhez jutottunk el.

Ez minden valószínűség szerint (történelmi léptékkel mérve, egészen biztosan) rövid időn belül kiderül: igyekezzünk a jó oldalra állni!

Reggeli vírusjelentés – 2020.április 22. szerda

A hajnali összesítés alapján az új megbetegedések száma a világban 89 ezerrel növekedett így 2.568.225 igazolt megbetegedést regisztráltak. Magyarországon 2168 regisztrált megbetegedést és 12 újabb halálesetet jelentettek, így összesen 225-re nőtt az új koronavírus halálos áldozatainak a száma. 

Az Egyesült Államokban  több mint 825 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, Spanyolországban majdnem 204 ezer koronavírusos emberről tudtak, Olaszországban pedig 183 ezer, míg a franciáknál 159 ezer, a németeknél 148 ezer, Nagy Britanniában pedig 130 ezer fölé emelkedett a számuk.

  • 2168-ra nőtt Magyarországon a beazonosított fertőzöttek és az elhunytak száma 225-re emelkedett 
  • A ma reggeli  járvány világhelyzet: igazoltan fertőzöttek: 2.479.100 elhunytak: 170.365  felgyógyultak: 648.902

Vetésterv

Kiváló közgazdász kollégám és évtizedeken át intézeti szobatársam, Soós Károly Attila azzal jellemezte a szovjet tervgazdaság működését, hogy a mezőgazdaságban vetéstervet adtak ki a kolhozoknak, amelyben előírták, hogy az év melyik napján milyen terményeket kell elvetni.

Hiába jött a fagy, az előírt vetéstervet mindenütt végre kellett hajtani, és aki nem tette, az számíthatott arra, hogy szabotázs miatt vonják felelősségre, és akár ki is végezhetik. Ez jutott eszembe, amikor két tekintélyes kórházigazgatót is felmentettek, mert nem hajtották időben végre azt a miniszteri utasítást, hogy tegyék szabaddá az ágyak 60 százalékát a koronavírus miatt megbetegedettek számára.
Azután láttuk, ahogy Orbán Viktor az ajkai kórházban azzal dicsekszik, hogy minden koronavírusos betegnek lesz helye valahol, jut neki intenzív ágy és lélegeztetőgép.
Tudjuk, ilyen szörnyű helyzet alakult ki február-márciusban Észak-Olaszországban, ahol nem jutott minden, intenzív kezelést igénylő koronavírusos betegnek ágy és lélegeztetőgép, és emiatt arról kellett dönteniük az orvosoknak, hogy melyik beteget lássák el, és melyiket hagyják meghalni.
Azt már korábban tudni lehetett, hogy Magyarországon mintegy ezer intenzív ágy van, ami az ország népességéhez képest valamivel több az olaszországinál, de sokkal kevesebb a németországinál a járvány előtt, amihez képest a németek is meg akarták kétszerezni az intenzív ágyak számát. Ha a megkétszerezést nem is érték el, de jelentősen növelték az intenzív ágyak számát, és ennek érdekében elhalasztottak minden halasztható műtétet, kezelést, és valóban felszabadult sok hely a kórházakban, olyannyira, hogy ez számos kórházban pénzügyi nehézségeket okozott, hiszen csökkent a bevételük.

Közben a betegség terjedését a korlátozó intézkedésekkel sikerült fékezni, a ma már közismert görbe laposabb lett, és valóban mindenütt minden betegnek jutott hely és szükség esetén lélegeztetőgép.

Mint tudjuk, az Orbán-kormány hatalmas beszerzési akciót indított el, és el akarják érni, hogy nyolcezer lélegeztetőgép álljon rendelkezésre az országban. Az ágyak szabaddá tételére vonatkozó utasítás deklarált célja, hogy 36 ezer ágy legyen üres a koronavírusos betegek számára.
Én eddig szakértőktől – először talán László Imre többször volt kórházigazgatótól, ma XI. kerületi polgármestertől a Klubrádióban – csak olyan véleményt hallottam, hogy ez messze több, mint amire szükség lehet. Most Lantos Gabriella korábbi újságírótól majd egy magánkórház ügyvezetőjétől olvastam alapos számítással alátámasztva ugyanezt. Mind László Imre, mind Lantos Gabriella szerint sem nyolcezer lélegeztetőgépre, sem 36 ezer ágyra nem lehet szükség Magyarországon.

A megfertőzöttek nagy többségének nincsenek vagy enyhék a tünetei, kórházi ellátásra csak 15-20 százalékuknak lehet szüksége (ez a szám ma sem éri el az ezret), és közülük is csak kevesen (ma száznál kevesebben) kerülnek lélegeztetőgépre.

Lantos számítása szerint még ha a járvány pályája a legrosszabb belgiumi vagy olaszországi pályához kerülne közel, akkor is legfeljebb az Orbán által megjelölt szám legfeljebb egynegyedére lehet szükség. Az, hogy rengeteg pénzt költenek feleslegesen lélegeztetőgépekre, önmagában is baj, de ennél sokkal nagyobb baj, hogy súlyos betegek ezreit küldik haza emiatt a kórházakból, akik folyamatos orvosi ellátásra, de legalábbis szakszerű ápolásra szorulnának, és akiknek a szakszerű ápolását a családoktól nem lehet elvárni.

Mi az, amit ebből az EMMI minisztere és az egészségügyért felelős államtitkár nem tud?

Nyilvánvaló, hogy amit László Imre és Lantos Gabriella tud, azt ők is tudják, tudhatják. Mégsem eszerint cselekednek.
Azt mondja Orbán is, a miniszter is és a tiszti főorvos is, hogy orvosi szakmai döntés, hogy kit küldenek haza a kórházból és kit nem.

Ez akkor lehetne igaz, ha nem határozták volna meg előre, hogy az ágyak 60 százalékát kell szabaddá tenni, és nem ezt bontották volna le az egyes kórházakra. De meghatározták ezt a számot, és lebontották kórházakra.

Pontosan úgy, ahogy a Szovjetunióban, majd szovjet példára az ötvenes évek Magyarországán is kiadták a vetéstervet a kolhozoknak illetve téeszeknek. Ahogy annak idején nem tudták előre, hogy milyen lesz az időjárás, és milyenek az egyes mezőgazdasági üzemekben a talajviszonyok, ugyanúgy nem tudták a miniszteri utasítás kiadásakor sem, hogy az egyes kórházakból hány beteget lehet felelős módon kiebrudalni, hány betegnek nincs szüksége szakszerű kórházi ellátásra.
Az egyes betegek és hozzátartozóik számára a kérdés természetesen az, hogy milyen felháborító méltánytalanság történik velük, és hogyan fogják a helyzetet megoldani. A következő,

valamennyiünk számára fontos kérdés az, hogy hogyan sértheti meg a kormány ezzel az intézkedéssel sok-sok ezer beteg elemi jogát az egészségügyi ellátáshoz.

Annak számára, aki a magyarországi közállapotokat elemzi, az a következő kérdés, hogy vajon mi késztette Orbánt – mert ne legyen kétségünk: magát a döntést sem a miniszter, hanem maga Orbán hozta, és minden bizonnyal ő döntött arról is, hogy a szembeszegülő kórházigazgatókat felmentsék – erre a példátlanul durva lépésre?
Csak az történhetett, hogy amikor

Orbán érzékelte, hogy Magyarországon is terjed a koronavírus-fertőzés, és értesült arról, hogy milyen szörnyű helyzet alakult ki Észak-Olaszországban a járvány csúcsán, páni félelem vett erőt rajta: nehogy nálunk is előállhasson hasonló helyzet, ami veszélyeztethetné a hatalmát, és úgy döntött: ezt minden áron el kell kerülni.

Úgy döntött: kerül, amibe kerül, biztosítani kell a szükséges számú ágyat, benne intenzív ágyat és lélegeztetőgépet, mégpedig a járvány legkedvezőtlenebb alakulásának lehetőségéből kiindulva. A hatalmas mennyiségben, a járvány és a vevők világméretű versenye miatt magas áron importált védőfelszerelést is központi raktárakban tárolják, hogy a kórházakban mindenképpen legyen elegendő, ha majd eljön a járvány csúcsa, ezért jut még mindig csak kevés a háziorvosoknak, a lakosságnak pedig ezért nem adnak még mindig az állam által beszerzett készletekből.
Egy dolog az, hogy Orbán erre a következtetésre jutott, és a másik dolog, hogy senki nincs, aki azt mondhatná neki: ez őrültség, ennek semmi értelme, kizárt dolog, hogy akár harminchatezer ágyra, akár nyolcezer lélegeztetőgépre szükség lenne.

Ezt hívják önkényuralomnak. A minden korlát nélkül hatalmat gyakorló zsarnok súlyosan elhibázott döntést hoz, és senki sem mer neki ellentmondani.

Tíz éve lehet tudni, hogy Orbán önkényuralmat épít, de soha ennyire egyértelmű nem volt, hogy mit jelent az önkényuralom.

Szexmunkások az öngyilkosságba menekülnek

„Senki sem akarja megszegni a szabályokat, de azok a szexmunkások, akik ma is fogadnak ügyfeleket, kockára teszik maguk és mások egészségét” – nyilatkozta a Guardiannek a brit prostituáltak szervezetének vezetője.

„Óriási válsággal nézünk szembe”- mondta Niki Adams. „Akik kockáztatnak , azoknak nincs más választásuk”. A megélhetés problémája sohasem volt ilyen nagy. Ez elől sok prostituált a halálba menekül …

Digitális szex

A prostituáltak arra törekszenek, hogy rábeszéljék az ügyfeleket: érjék be a látvánnyal illetve a hanggal! Egy szex portál 800 lányt ajánl, ezek közül 150-et Londonban. Azt nagyon nehéz megállapítani, hogy a jelenlegi körülmények között hányan dolgoznak közülük. Azt még kevésbé lehet tudni, hogy hány ügyfél éri be a kamera illetve telefon szex-szel. Azt viszont lehet tudni, hogy a döntő többség elveszítette a megélhetési forrásait és kétségbeejtő anyagi helyzetben van. „Azonnali pénz segély kell ezeknek a nőknek méghozzá azonnal!” – hangsúlyozza a prostituáltak szervezetének főnökasszonya, aki közölte azt is a Guardian-nel, hogy listája van a munkanélküli lányokról.

„Hajszálon függ az életem”

A 33 éves Sasha két gyermeket nevel egyedül. A válság előtt három napot dolgozott egy nyilvánosházban. Napi jövedelme 40-70 font volt. „Nem tudtam semmit félretenni belőle”- mesélte a Guardian-nek. Miután nem dolgozik nincsen semmi bevétele. Ezért úgy érzi, hogy hajszálon függ az élete.

A döntéshozók is tisztában vannak a helyzet súlyosságával. A brit parlamentben ülésezett az a bizottság, amely a prostitúció ügyeivel foglalkozik. A bizottságban minden párt részt vesz és egységesen javasolják a kormánynak, hogy tegyen valamit a prostituáltak érdekében. „Különösen aggaszt bennünket, hogy azok, akik kihasználják ezeket a nőket, most értéktelennek tekintik őket, mert nem keresnek pénzt!” – hívja fel a figyelmet a bizottság.

A kábítószer függő prostituáltak helyzete kétségbeejtő

Sokan az öngyilkosságba menekülnek a vírus válság idején, mert nem tudják finanszírozni a szenvedély betegségüket – számolt be egy szociális szervezet vezetője a londoni helyzetről. Helena Croft, a Streetlight főnökasszonya szerint minél tovább húzódik a válság annál tragikusabbá válik a helyzet. Felszólította a férfiakat: maradjanak otthon! Ne vásároljanak szexet, mert ezzel nemcsak a saját egészségüket kockáztatják hanem a prostituáltakét is, akik még inkább ki vannak téve a vírus fertőzés veszélyének, mert több ügyfelet fogadnak.

Akinek gyereke van, az nemigen vállalhat digitális szexet

A 33 éves Sasha, aki nyilvánosházakban dolgozott amíg azok nyitva voltak, gondolt a kamera szexre. Csakhogy a két gyerek most otthon van. Korábban iskola időben találkozott az ügyfelekkel. Most, hogy a gyerekek otthon vannak, megszűnt ez a lehetőség. A három tagú család bevétele minimális. A szociális segély még a lakbérre sem elég. „Amikor a számlák megjönnek , akkor felteszem azokat egy polcra, és igyekszem nem gondolni rájuk. Nem látok megoldást magam előtt” – mondta a londoni prostituált a Guardian tudósítójának.

106 éves nagyi is legyőzte a korona a vírust

Nagy Britanniában ő a legidősebb, de valószínűleg az egész világon ő a korelnök: a 106 éves Connie Titchen elhagyta a kórházat, ahol koronavírus fertőzéssel kezelték.

Az orvosok és az ápolónők megtapsolták az idős hölgyet, aki mosolyogva saját lábán hagyta el a kórházat Birminghamben.

„Nagyon nagyon szerencsés vagyok!”

Ezt nyilatkozta a nyugdíjas bolti eladó miután megkapta az orvosoktól a záró jelentést. „Alig várom, hogy lássam a családomat!” – mondta az élet vidám nagyi, akinek már nyolc dédunokája is van. Idős kora ellenére még mindig igen aktív: golfozik, kerékpározik és lelkesen táncol. Decemberben csípő protézist kapott, de harminc nap alatt talpra állt. Törzsvendég volt a McDonalds-nél, ezért a kórházban nem merték megmondani neki, hogy kedvenc étterme zárva van Nagy Britanniában, ahol tovább nőtt a Covid 19 vírus halálos áldozatainak a száma: az elmúlt 24 órában 761 ember halt bele a járványba.

A diktátor húga visszatért

Kim Jo Dzsong azt követően esett ki a pixisből, hogy bátyja őt tette felelőssé azért, mert nem sikerült megállapodni Donald Trumppal. A diktátor szerint Kim Jo Dzsong rosszul kommunikálta az eseményt pedig ő a propaganda legfőbb felelőse Észak Koreában. Büntetésképp a háttérbe került a diktátor húga, aki most ismét színre lépett és újra átvette a propaganda irányítását a világtól elzárkózó nemzeti kommunista államban.

Vírus nincs, de harcolnak ellene

Észak Koreában hivatalosan semmilyen korona vírus fertőzés sincs, de a valóságban  sokan már életüket veszítették a járványban, mely a hadsereget és a rendőrséget sem kíméli meg. Kínához hasonlóan Észak Koreában is szigorú kijárási tilalom van a fertőzés sújtotta helyeken. A karantént engedély nélkül elhagyók súlyos büntetésre számíthatnak: 10 év kényszermunka a minimum, de nem ritka a halálbüntetés sem.

A korona vírus járvány második fordulójától tartanak Észak Koreában, mert a szomszédos Észak Kínában megjelent a Covid-19 vírus, melyet Oroszországból hoztak be a hazatérő kínaiak. Vuhan, a járvány korábbi centruma messze volt Észak Koreától, de Hejlungcsiang tartomány közel van. Az Amur folyóról elnevezett kínai tartomány több száz fertőzést jelentett. Észak Korea egészségügyi hálózata egyáltalán nincsen felkészülve az ilyen nagy járványokra.

Ebben a helyzetben kell a diktátor húgának lelkesítenie a 24 milliós lakosságot, mely a méregdrága fegyverkezési programok miatt amúgy is nagyon rosszul él, és amelyet most a korona vírus járvány második hulláma fenyeget Észak Koreában.

Isten talán megbocsát, én nem

„Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.” Lukács 23,34. Ez a húsvét tényleg más, mint a korábbiak – a miniszterelnöknek igaza volt. – ritkán olvasható ez Ujhelyi István tollából.

„És nem csak azért, mert a mi, békéhez szokott generációnk soha nem látott körülményekkel néz szembe a koronavírus járvány miatt, hanem azért is, mert megint bebizonyosodott: a hatalom még ebben a szorító helyzetben sem képes méltó lenni a felelősségéhez.

Mondhatnánk persze, hogy mi vagyunk a balgák, hiszen a trikolórba préselt Nemzeti Együttműködés Rendszere már megszületésekor ordas hazugság volt, mégis az ember – talán épp a keresztényi megbocsátást követve – rendre elhitte, hogy idővel más lesz.

Idővel szelídül, idővel visszaleng az inga a tébolyból. De most sincs másként. A hatalom most sem hazudja meg önmagát, úgy látszik tényleg képtelen rá. Más körülmények között egyszerű rongyembereknek nevezném őket, de az ünnep szentsége miatt elégedjünk meg az álszent jelzővel.

A hatalom eleinte komolytalanul állt a vírus fenyegetéséhez, azt mondták, hogy a Soros-féle világösszeesküvés kottája szerint szervezett migráció jóval nagyobb probléma bármilyen készülődő világjárványnál. Végül felismerve a bajt és a felelősséget, elkésett lépések sorát tették meg.

Magam is támogattam és támogatok minden olyan kormányzati lépést, amely a sikeres védekezést segíti – ez világos kötelesség. A kép azonban sajnos árnyékosabb. A közösségi és közmédia szabad perceiben a nemzet összekapaszkodásáról, a politikai viták elnapolásáról szóló reklámok ömlenek kormányzati pénzen.

Szép, finom, igaznak vágyott üzenetek. Végtelenül szomorú, hogy mögötte rothadó szándék árnyéka sejlik.

Amint a hatalom lehetőséget érzett, a segítő kezei egyikébe tőrt szorított és vág, szúr, kaszabol vele ahol csak tud; leginkább persze övön alul. Az, ahogyan nekirongyoltak az Európai Uniónak és ahogy hazugságparavánt húznak Brüsszel és Budapest közé, nemcsak hogy szánalmas, de rendkívül veszélyes is. Néhány percig itthon ugyan politikai csatát nyernek vele, de hosszú távon a teljes nemzetnek ártanak.

Az pedig, ahogyan a hatalom ráuszította Karácsony Gergely főpolgármesterre és az ellenzéki városvezetőkre a gépezet minden gyalogságát (szorítóba kényszerített tisztifőorvostól, szebb napokat látott EP-képviselőn át az aprópénzért megvehető médiamunkásokig), egyszerre rendkívül pitiáner és végtelenül elszomorító. Mert

most olyan fenyegetéssel nézünk szembe, amely tényleg egységet követel és nem a családokat szétszakító ideológiai polgárháború felerősítését.

De nem, a hatalom ezt a helyzetet is arra használja fel, hogy tudatos hazugságok propagandisztikus ismétlésével gyengítse vetélytársait. Persze, Orbán Viktor már tizenhárom éve – egy külföldi diplomaták előtt mondott előadásában – megmondta, hogy megtanulta:

„amikor esély van megölni a riválisodat, akkor nem gondolkozol, hanem megteszed”.

Hatgyermekes édesapaként végtelen szomorú és feldúlt vagyok, hogy egykor tisztes emberek nevüket adják a hatalom undorító aljasságaihoz és, hogy tisztességes polgárok bármiféle reflexió nélkül elhiszik mindazt, ami a hatalom uralta nyilvánosságból ömlik.

A koronavírus járvány valós fenyegetés, nem pedig egy ócska politikai termék!

Az emberek egészsége, megélhetésük biztosítása védendő prioritás, nem pedig politikai játszmákhoz való eszköz! Az Európai Unió mindannyiunk értékes és segítő közössége, nem pedig ellenség! A hatalom most olyan eszközökkel operál, amelyre nincs mentség. Ha van Isten, talán megbocsát nekik, de én magyar emberként, családapaként, kérlelhetetlen európaiként nem tudok.”

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!