Kezdőlap Címkék Hitler

Címke: hitler

A kutyának sem kellettek Hitler festményei

0

A Führer festményeit és használati tárgyait lehetett szombaton megvásárolni Nürnbergben.

A képek közül egy sem talált gazdára, de az aukción megvettek egy meisseni vázát és egy asztali terítőt, mely állítólag a Führer tulajdonában volt. Hitler festményeinek és használati tárgyainak aukciója felzúdulást keltett Németországban, különösen azért, mert Nürnbergben rendezték meg. Abban a német városban, ahol a nácik a faji törvényeket kihirdették és ahol óriási felvonulásokat rendeztek. Ahol azután el is ítélte őket a nemzetközi bíróság a második világháború után.

Hitler aukció Nürnbergben

0

A Führer festményeit és használati tárgyait lehet szombaton megvásárolni Nürnbergben. Abban a német városban, ahol a nácik a faji törvényeket kihirdették és ahol óriási felvonulásokat rendeztek. Ahol azután el is ítélte őket a nemzetközi bíróság a második világháború után.

Ízléstelen – nyilatkozta Nürnberg polgármestere

Ulrich Maly polgármester a Süddeutsche Zeitungnak elmondta, hogy megakadályozni nem tudta, de elítéli az aukciót, melyet Hitler műveiből és használati tárgyaiból rendeznek Nürnbergben. Ahhoz azonban ragaszkodott, hogy a horogkeresztet tüntessék el a használati tárgyakról. Ez törvényes előírás Németországban.

Az aukció legértékesebb darabjának egy tájkép számít, melynek az induló ára 45 ezer euró. Ez a kép sincs aláírva éppúgy ahogy a többi sem. Sok szakértő kétségbe vonja a festmények hitelességét. Adolf Hitler fiatal korában festőnek készült, de nem vették fel a főiskolára Bécsben. Festményekből próbálta meg eltartani magát, nem sok sikerrel. Neheztelt is emiatt az Osztrák-Magyar monarchiára. Az első világháború idején Németországban jelentkezett katonának, és ott lett azután a náci mozgalom vezére. A vesztes világháború végén öngyilkos lett, de vezető társainak jelentős részét elítélték és kivégezték Nürnberg városában, ahol most aukciót rendeznek Hitler festményeiből és használati tárgyaiból.

A Horthy korszak V. – a Magyar Királyság megszűnése

Az 1939-es esztendő első kilenc hónapjának krónikája. („zsidó szempontból”)

1939. január 30-án, hatalomra kerülésének hatodik évfordulóján, Hitler ünnepi beszédében többek között ezeket mondta:

“….Ezen a – talán nem csak nekünk, németeknek – emlékezetes napon egyet szeretnék kimondani. Életem során elég gyakran profetizáltam és legtöbbször kinevettek. Ma is próféta akarok lenni: Ha a nemzetközi pénzzsidóságnak Európában és Európán kívül sikerülne a népeket egy világháborúba taszítani, akkor az nem a Föld bolsevizálását fogja eredményezni, és ezzel a zsidóság győzelmét, hanem a zsidó faj kiirtását Európában…..”

Ettől a “prófétai” kinyilatkoztatástól lehet számítani a Holokauszt-ot, hiszen addig (1933-1938) “zsidóüldözés”-ről beszélhetünk, azaz az ország lakosságának alig egy százalékát kitevő kisebbség távozásának kikényszerítéséről. A náci hatalomátvételkor Németország lakossága, Kelet-Poroszországgal (Königsberg/Kalinyingrád) és Sziléziával együtt 62 millió volt, a zsidók száma 550-600.000 közöttire tehető, kik közül 1939-re kb. százezernek sikerült elhagynia a Harmadik Birodalmat. Ekkoriban Európa legnagyobb lélekszámú zsidósága, 3,5 millió, Lengyelországban élt. Erről is szeretnek megfeledkezni. Ugyanis a cári pogromokról elhíresült területek 1918-tól az francia-brit garanciával (Versailles) újonnan megalakult Lengyelország részei lettek. Addig (18. sz. végétől 20. sz. elejéig – 1918. versailles-i szerződés) a kelet-európai zsidóság a cári Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia (Galicia/Halics) területén élt, amit Lengyelország “örökölt meg”. Többségük lakóhelyükhöz ragaszkodó orthodox volt, kisebb részük viszont az elvándorlást szorgalmazó cionista mozgalom híve, akik az ősi földön, Palesztinában, kívánták életüket és jövőjüket folytatni. Ettől függetlenül, mint általában az Európát elhagyni szándékozók nagy vágya, álma a korlátlan lehetőségek hazája, (a gazdag) Amerika volt.

Az 1939. év eleji fenti “prófécia” után még történt egy és más, a második világégés szeptember elsejei elkezdéséig, azaz békeidőben, Például:

1939. február 04-én a péntek esti istentisztelet után három kézigránátot dobtak a budapesti Dohány utcai zsinagógából távozók közé; egy halálos áldozat is volt.

Február 10-én meghal XI. Pius pápa. Ki nem adott enciklikájában megismételte a zsidók iránti szokásos vatikáni aggodalmakat, az úgynevezett Szent Ágoston doktrina alapján. Eszerint, utalva a testvérgyilkosságra, a zsidók maguk Káin (az idősebb testvér), nem szabad megölni őket, viszont vándorlásukban szenvedniük kell mindörökké, amíg meg nem világosodnak és fel nem veszik a római katolikus vallást.

Március 02-án XII. Pius néven pápává választják Pacelli bíborost.

Március 10-én törvényt fogadott el a magyar parlament a munkaszolgálatról, mely így kezdődik:
1939. évi II. Törvénycikk a honvédelemről
A honvédelem a legszentebb állampolgári kötelesség, amelyet mindenkinek önfeláldozásig terjedő odaadással kell teljesítenie.

A törvényben nem szerepel a “zsidó” vagy “izraelita” szó. A “Közérdekű munkaszolgálat” címet viselő 230. § csak azt írja, hogy “(1) A katonai szolgálatra végleg alkalmatlannak osztályozott minden magyar állampolgár ifjú, (…) egy ízben három hónapot meg nem haladó időtartamra terjedő, munkatáborokban teljesítendő közérdekű munkaszolgálatra kötelezhető….”

Március 15. A náci hadsereg átlépi a csehszlovák határt és bevonul Prágába, anélkül, hogy egyetlenegy ország is katonai ellenlépést tenne. Ugyanaznap Pozsonyban kikiáltják a független Szlovákiát, amit a pozsonyi rádióban a szlovákiai magyarok nevében gr. Esterházy János üdvözöl.

Március 16-án Hitler bejelenti Csehszlovákia megszűnését, és hogy Szlovákia élvezi a Harmadik Birodalom védelmét.

Március 21. A francia kormány hatályon kívül helyezi a fajgyűlöletre buzdítást tiltó törvényt.

Március 31. A brit miniszterelnök, Neville Chamberlain, bejelenti, hogy hazája és Franciaország garantálja Lengyelország szuverenitását.

Április 07. Olaszország megszállja Albániát.

Május 03. Sztálin, hogy Hitler kedvében járjon az elkövetkező tárgyalásokon, leváltja zsidó származású külügyminiszterét, Maxim Litvinovot, és helyére a britekkel kevésbé szimpatizáló Vicseszláv Molotovot nevezi ki.

Május 05. Magyarországon életbe lép a második zsidótörvény

Május 15 – június 17. A USS St. Louis óceánjáró mintegy ezer német üldözöttel a fedélzetén elindul Kuba felé. A terv: Kubában megvárják, míg papírjaik rendeződnek és folytathatják útjukat az Egyesült Államokba. A német állam szervezte utazásra hatalmas összeget kértek el az utasoktól, akik közül nem egyet azzal a feltétellel engedtek el koncentrációs táborból (pl. Dachau), hogy 14 napon belül hagyja el Németországot, vagy visszakerül a táborba. A hajóutat a náci propaganda is ki akarta használni, hogy bizonyítsa “ezeket a bűnözőket még a nagy Amerika sem fogadja be”. Kubába előre küldött náci ügynökök antiszemita tüntetéseket szerveztek, hogy a hajó ne kössön ki, és elterjesztették, hogy már úton van a következő ezer zsidó. Kuba hatalmas extra összeget követelt a partraszállásért. Ezt az utasok nem tudták előteremteni, így a kikötés elmaradt. Roosevelt amerikai elnök pedig utasította a parti őrséget, hogy a hajó kikötését akadályozzák meg. Így a hajó visszafordult, majd utasait a “csatorna-országok” Franciaország, Hollandia, Belgium, és Nagy-Britannia fogadta be. A háború további alakulása miatt csak a Nagy-Britanniába menedéket kapottak élték túl a náci időket.

Július 30. Látva a németek zsidóellenes akcióit, valamint a britek és a nyugat-európaiak hozzáállását, Neville Chamberlain, brit miniszterelnök megjegyezte: “Semmi kétség, a zsidók nem egy szeretni való népség. Engem nem érdekelnek. De erre nem megfelelő válasz a pogrom.”

Augusztus 02. Az Amerikában élő Einstein három magyar tudós-kutató biztatására levelet ír Roosevelt elnöknek. Mindhárman (Szilárd Leó, Wigner Jenő és Teller Ede) attól tartanak, hogy a náciknak hamarosan sikerül atombombát előállítaniuk. A maghasadást Otto Hahn és Fritz Straßmann fedezte fel, és 1938. december 17-én jelentették be Berlinben. Ezt az uránium neutronnal való bombázásával érték el. A három zsidó származású magyar közül Szilárd volt a legérzékenyebb. Ő tartotta számon, hogy Nobel-díjas egykori professzoruk (Werner Heisenberg) kutató csoportjához tartozik egy fiatal, tehetséges fizikus, Carl Friedrich von Weizsäcker, akinek édesapját (Ernst von Weizsäcker) Hitler nevezte ki a náci külügybe államtitkárnak. (Szilárd ekkor még nem tudta, hogy Ernst von Weizsäcker a Molotov-Ribbentrop Paktum egyik kidolgozója). Szilárd feltételezése szerint azért kellett Csehszlovákiát megszüntetni, hogy Németország korlátlan mennyiségű urániumhoz (és ezáltal atombombához) jusson. Ehhez tudni kell, hogy a világ első uránbányája, az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó csehországi Jáchymov (németül Joachimsthal) városban volt, amely 1918 óta tartozik Csehszlovákiához, ill. Csehországhoz. Az innen származó uránércből fedezte fel 1896-ban Marie Curie a rádiumot, amiért Nobel-díjat kapott. 1906-ban Jáchymovban alapították a világ első radioaktív gyógyfürdőjét. Szilárd úgy gondolta, az akkor már nagynevű és hírű Nobel-díjas Einstein neve és személye garancia lesz, hogy az amerikai elnök komolyan vegye figyelmeztetésüket. Az elnök csak októberben, tehát Lengyelország közös náci és szovjet lerohanása után, reagált az Einstein-Szilárd levélre azzal, hogy egy bizottság azonnali felállítása mellett döntött az atombomba kifejlesztése érdekében. A kutatóknak 6.000 dollárt utaltak a kísérletezések megkezdésére. Mint később Teller elmondta, akkoriban ők, mint zsidó származásúak, valójában náci Németország ellen szerették volna az atombombát bevetni.

1939 szeptembere előtt, Lengyelország területén közel 3,5 millió zsidó élt, az akkori Szovjetunió európai részén pedig további 4 millió. Különösen a nyugati országrészen, a jelenlegi Ukrajna és Fehéroroszország területén éltek zsidók. Sok városban a lakosság 30 százalékát is kitették.

Lengyelország 1939. szeptemberi náci-szovjet felosztásával kezdődött el a szisztematikus népirtás. Igaz, előbb a lengyel értelmiség kiirtása volt a cél. A nácik a polgári lakosság körében keresték a likvidálandó értelmiséget, a szovjet pedig a katonaság, a hadifoglyok körében (Katyn). A „klasszikus” Holokauszt ekkor még csak „formálódik”. A náci fennhatóság alá került lengyel területeken a zsidókat vasútvonalak menti városrészekbe, gettóknak álcázott gyűjtőhelyekre terelték, miközben megkezdték a német zsidók „áttelepítését“, azaz otthonuktól távoli megölésüket. Németországban sorra jelentették a „zsidómentes“ városokat, területeket. 1940-re Nyugat-Európa felé fordult a náci hadigépezet. Az elfoglalt holland, belga, francia, stb. területeken gettókat, azaz gyűjtőhelyeket állítottak fel a zsidók részére. 1941. június 22-től Lengyelország (’39 szept. 17. óta szovjet megszállta) keleti fele, valamint a Szovjetunió európai területei fokozatosan német-náci fennhatóság alá kerültek. Ettől kezdve válogatás nélkül a helyszínen mészárolták le a helyi zsidóságot, amiben segítőkészen működött közre a németekben felszabadítót látó, remélő szovjetellenes helyi lakosság. 1942 januárjában úgy nézett ki, hogy Európa kapitulál Hitler és hadserege előtt, és ezzel még remény sem maradt az európai zsidóság elmenekülésére, vagy biztonságba helyezésére. Ekkor a Berlin melletti wannsee-i konferencián a „zsidókérdés végleges megoldásaként”e népcsoport teljes fizikai megsemmisítése mellett döntöttek. Ezután indultak el Európa gettóiból a marhavagonok az akkorra már „beüzemelt“ emberi vágóhíd, Auschwitz, felé.

A Holokauszt

A példátlan népirtásról a világ csak a háború után értesült a felszabadító hadseregek jelentéseiből. Addig a nácik igen jól álcázták szörnyű tetteiket. A tömeges megsemmisítés kiagyalói kiválóan ismerték az emberi lelket, a pszichét, a logikus és ösztönös gondolkodást, a pánik és ellenállás nélküli engedelmességet, a törvénytisztelő emberi magatartást.

Az akciót deportálásnak nevezték el, ami kiutasítást, kitoloncolást, „áttelepítést” jelent valahová, ahol az érintettek új életet fognak kezdeni. A náci (és antiszemita) propagandának sikerült mind az áldozatokkal, mind a közömbös lakossággal elhitetni, hogy a „zsidókat elviszik, és végre dolgozni fognak”. A német zsidókat még lemeszelt ablakú személyvonatokon szállították. Volt olyan, aki azon izgult, hogy le ne maradjon. A gyűjtőhelyeken (iskola, szálloda, majd gettó, téglagyár, stb.) a meghatározott súlyú csomaggal önként jelentkeztek. Vagy házukhoz, lakásukhoz csendőri, rendőri kíséret ment értük. A gyűjtőhelyeken már megjelent a brutalitás, az értéktárgyak, pénzek, valuták elkobzása, ellopása, az élelmiszer és vízadagok korlátozása. Ebből már a lakosság sokat nem érzékelhetett. A bevagonírozás is már csak egy szűk kör előtt zajlott. A több napos kínzó és gyötrő utazás után szinte felüdülés volt a megérkezés, majd a beígért fürdésre való nyugodt, békés várakozás. Gyakorlatilag, míg rá nem csapták a gázkamra vasajtaját a szerencsétlen áldozatok azt hitték: vége a rémálomnak, kezdődik egy új (dolgos) élet. Ez az ördögi kutyakomédia kihasználta az emberi élni akarás minden reményét. A családok együtt maradása az otthonok elhagyásától egészen a gázkamrák bejáratáig mindvégig a túlélés reményét táplálta.

A magyar lakosság nagy többségének fogalma sem volt, mi vár ezekre a szerencsétlenekre az országhatáron túl. Nem is érdekelte, szemük előtt csak az lebeghetett, hogy „ezektől megszabadulunk, és végre dolgozni fognak.“ Sajnos, ez a szemlélet ma sincs távol a hazai közgondolkodástól, ha a cigányságra terelődik a szó. Mégis, a Holokauszt más. Nem lehet a haláltáborokban megölt cigányok, homoszexuálisok vagy más üldözöttek (egyéni) sorsához hasonlítani vagy azonosítani

Elie Wiesel-lel együtt vallom, hogy a Holokauszt egy „specialitás”, és a szó maga (Shoah, Vészkorszak) csakis és kizárólag a zsidóságra vonatkozik, és nem más, mint egy velünk élő, és évszázadok óta asszimilálni (beilleszkedni) próbáló és akaró népcsoport „hetedíziglen” kiirtására tett kísérlet neve. Azért, mert valaki megsemmisítő táborba került (és ott elpusztult) még nem jelenti azt, hogy a Holokauszt áldozata. Csak az tekinthető a Holokauszt áldozatának, akit a „vérszerinti” származása miatt pusztítottak el.

Néhány pont

1. homoszexuálisok, politikai ellenfelek (kommunisták, szocdemek, stb.) vagy a fogyatékosak családtagjait, rokonait békén hagyták. Azoknak nem lett bántódásuk, nem követték szeretteiket a táborba, és a halálba.
2. nem voltak „cigány- vagy romatörvények”.
3. a romáknak vagy más népcsoporthoz tartozóknak a származást nem kellett igazolni. „Félvér”, „negyedvér”, stb. alapján nem tartották nyilván sem a cigányokat, sem a más (hazai) kisebbségekhez tartozókat.
4. A cigány családok tagjait pedig még a táborokban sem választották szét egymástól. Ruhájuktól, szőrzetüktől nem fosztották meg, rabszolgamunkára nem kényszerítették őket.

Még hosszan lehetne sorolni, de talán ennyi is elég. Emberek meggyilkolása, családok kiirtása bűn és nincs rá mentség. A Holokauszt azonban más. Több mint mészárlás, mint például az észak-amerikai indiánoké, ahol egy falu teljes (indián) lakosságát legyilkolták. Viszont egy másik, (nem indián) településen nem öltek meg senkit a származása miatt, és nem kellett igazolnia, hogy nagyszülei közül hány volt indián. A Holokauszt elkövetői állami szintre emelve oly mesterien szervezték meg emberiség elleni bűntettük ördögi és aljas lebonyolítását, hogy azt a társadalom, a lakosság, de maguk az áldozatok, sem sejtették, hogy mi vár rájuk az összegyűjtés végállomásán, az ember-vágóhídon.

Folytatjuk: Horthy korszak VI. (az asszimiláció kudarca)
Az előző részek itt találhatóak: 
A Horthy korszak I.
A Horthy korszak II.
A Horthy korszak III.
A Horthy korszak IV.
A Horthy korszak V.
A Horthy korszak VI.
 

Hitler el akarta pusztítani az észak-amerikai zsidókat is

Ez derül ki egy könyvből, mely a náci diktátor könyvtárából származik. A zsidó közösségek és szervezetek leírását tartalmazza: rajta Adolf Hitler exlibrise. A könyvet egy Heinz Kloss nevű náci nemzetiség szakértő állította össze 1944-ben. Ekkor már javában folyt az európai zsidóság kiirtása, melyre Adolf Hitler adott utasítást. Hatmillió európai zsidó vált a holokauszt áldozatává a nácik által megszállt területeken.

Hitler minden bizonnyal ezt a politikát akarta folytatni Kanadában és az Egyesült Államokban is – hangsúlyozza Rebecca Margolis professzor asszony, aki a judaisztikai kutatások legelismertebb szakértője Kanadában. Heinz Kloss feladata az volt, hogy a két nagy bevándorló országban: Kanadában és az Egyesült Államokban nemzetiségi mutatókat állítson össze. Fő kutatási területe az Észak Amerikában élő német közösség volt. Őket a Hitler és társai szerették volna megnyerni és fellázítani a demokrácia ellen. Ez nem sikerült, de több náci szervezet is alakult az Egyesült Államokban és Kanadában. Őket meg is látogatta Heinz Kloss még a harmincas évek során. A tőlük szerzett adatok alapján állította össze könyvét az Észak Amerikában élő zsidók közösségeiről és szervezeteiről.

Hitler lebecsülte az Egyesült Államokat

A soknemzetiségű és sokvallású Amerikát és Kanadát Hitler nem tartotta igazán veszélyesnek a saját rendszerére nézve. Különösen azután nem, hogy a japánok megtámadták Pearl Harbourt. A náci diktátor úgy vélte: az Egyesült Államokat leköti Japán, melynek fanatikus hadserege sokkal jobban felkészült a háborúra mint az USA. Aztán kiderült 1944-ben, hogy ebben is tévedett: az angolok mellett partra szálltak Franciaországban az amerikaiak és a kanadaiak is. Eisenhower tábornok, a nyugati szövetséges erők főparancsnoka megtekintette a buchenwaldi koncentrációs tábort. Majd elrendelte, hogy a helyi német lakosság maga is tegye ugyanezt, szembesüljön a holokauszt-tal. Melyet a nácik az egész világon meg akartak valósítani amint azt egy most előkerült könyv tanúsítja Adolf Hitler könyvtárából – írja a Deutsche Welle német közszolgálati portál.

A Horthy korszak I. – a Magyar Királyság megszűnése

Horthy és a nagyvilág   1938-1945

A “baloldal”, de különösen az “antifasiszták”, no meg az Orbán-ellenesek láthatóan kitörő lelkesedéssel fogadták a budapesti amerikai nagykövetség tavaly (2013) novemberi közleményét, melyben mélységesen elítélik “a Jobbik által rendezett szégyenletes eseményt, amelyen (…) november 3-án felavatták Magyarország második világháború alatti vezetőjének, a náci-szövetséges Horthy Miklós mellszobrát.”.

A figyelmes olvasónak azonnal feltűnik, hogy Horthy elítéléséről nincs szó. A fenti idézetben az áll, hogy “a náci-szövetséges Horthy, Magyarország vezetője volt a második világháború alatt, idején” (Nazi ally Miklos Horthy, Hungary’s leader during World War II.). Tehát nem a kormányzó személye és cselekedetei állnak a tiltakozó, elítélő nyilatkozat középpontjában, hanem a (mell)szoborállító és avató Jobbik.

Az amerikai diplomácia remekül megkerülte az esetleges konfliktusforrást, Horthy személyének megítélését.

Pedig jó volna néhány dolgot tisztázni, a sokat hangoztatott, de sohasem alkalmazott “szembenézés a múlttal” címén, amiről a magyar közvélemény, mint sok minden másról, erről sem akar igazán (és őszintén) hallani. Ugyanakkor ennek hiánya nemcsak a múltat, de a jelent is (nagyon) megosztja és az ellenségkép gyártással mérgezi a demokráciát, a társadalmi megbékélést. (lásd gróf Károlyi Mihály megítélése). Amiről szeretünk megfeledkezni: 1920 és 1945 között Magyarország király nélküli királyság volt, azaz épp olyan monarchia, mint a világ és Európa többi királysága azzal a (kis) különbséggel, hogy nem a király, hanem helyettese, a régens, a kormányzó állt az ország élén.

1945

A második világháború után egyetlen uralkodónak sem vizsgálták háborús bűnösségét, élén a japán császárral. Horthy is ebbe a kategóriába tartozott és tartozik. A modern királyságokra, az alkotmányos monarchiákra, jellemző, hogy az államfő nem szól bele a napi politikába, nem ő kormányoz, hanem a nép által megválasztott parlamenten keresztül a miniszterelnök. A király nélküli Magyar Királyságban azonban a kormányzó nevezte ki a miniszterelnököt anélkül, hogy minden egyes alkalommal új választásokat írtak volna ki. Maga, a választási rendszer sem felelt meg a mai, modern nyugati demokráciák gyakorlatának. Az 1920 óta fennállt rendszer külső és belső kritikusai elsősorban a (nagybirtokosi és egyházi) földtulajdoni viszonyokban látták a társadalmi problémák legfőbb okát. No meg a városi munkásság szociális helyzetében, körülményeiben. Mindkét szélsőség (nyilas és kommunista) ezen akart változtatni, méghozzá gyorsan és radikálisan. Az első világháborút követően a jobboldalt Európa szerte a fokozódó antiszemitizmus itatta át, a nacionalizmust pedig Európa közepén a fajelmélet fertőzte meg. Ebben a politikai légkörben Magyarországon a konzervatív és antikommunista Horthy értékrendje és eszmevilága a jobboldalnak kedvezett.

Nem véletlen, hogy amikor az amerikai hadsereg Bajorországban (München melletti Schloss Hirschberg) kiszabadította Horthyt a nácik (SS) fogságából a korabeli filmhíradó így számolt be:

“…Horthy admirális, Magyarország egykori diktátora, elveszítette Hitlert, amikor országa átállt a másik oldalra. A 77 éves Horthyt az SS őrizte egy kastélyban, ahonnan az amerikaiak szabadították ki…”

A kastély (Schloss Hirschberg) a náci külügyminisztérium vendégháza volt. 1943 őszén itt helyezték biztonságba Mussolinit és családját, miután a szövetségesekkel fegyverszünetet kötött olaszok fogságából kiszabadította az Otto Skorzeny vezette náci kommandó. Horthyt 1944. október 18.-tól SS őrség tartotta fogva, állandó felügyelet alatt. Az erdőben eldugott kastélyt 1945. május 01-én az amerikaiak harc nélkül vették birtokukba. Ezt követően a magyar államfőt internálták és csak 1945 decemberében engedték családjához a közeli kisvárosba, Weilheim-be. Internálása alatt tanúként hallgatták meg a nürnbergi perhez. Itt jegyzendő meg, hogy nem a jól ismert főbűnösök perében (1945. november 20 -1946. október 01.), ami a nemzetközi katonai bíróság előtt zajlott, hanem az úgynevezett “minisztériumok perében”. Az amerikai megszállási zónában ugyanis három éven át az Egyesült Államok katonai bírósága 12 – egymástól független – háborús bűnös pert folytatott le, mely során a vádlottak padján összesen 185 személy ült. Közülük 35-öt felmentettek, 20 halálos ítélet született, amiből 12-t végre is hajtottak.

A Wilhelmstrasse-i per (Wilhelmstraßen-Prozess) a külügyminisztérium és a birodalmi kancellária utcájáról kapta a nevét, ahol fontos állami épületek, ill. hivatalok voltak. Ebben a perben huszonegy személy ellen indult eljárás háborús bűntett vádjával, akik a háború előkészítésében és lefolyásában, mint a német gazdasági elit és az állambiztonság funkcionáriusai, vettek részt.

A vádlottak között volt a náci külügyminisztérium fontos diplomatája, az államjogász Edmund Veesenmayer, akinek (titkos) feladata volt Dél- és Kelet-Európa államainak szétesésének elősegítése, illetve nácibarát kormányok hatalomra juttatása. Ezenkívül Jugoszlávia, Szlovákia és Magyarország zsidó lakosságának megsemmisítő táborba szállítását volt hivatott megszervezni.

Az SS dandárparancsnok és elsőszámú követ Veesenmayernek, a Harmadiki Birodalom teljhatalmú magyarországi meghatalmazottjának peréhez kellett Horthy tanúvallomása.

Napjainkban Horthy ellenzői előszeretettel mutatnak fel és hivatkoznak egy képre, amelyen tengerész egyenruhában, egy nyitott (cabrio) Mercedes-ben látható Magyarország kormányzója Németország diktátora társaságában.

A kép még békeidőben, 1938 augusztusában, Észak-Németországban készült. Húsz évvel az első világháború befejezése után Európában a versailles-i békeszerződés, vagy inkább békediktátum felülvizsgálata került előtérbe. A győztes európai nagyhatalmak kerülték a nyílt (fegyveres) konfliktusokat Közép-Európában, elvégre a világégés még túl közel volt, és senki sem akart (újabb) háborút a 1918-20-as határok megváltoztatása miatt. Az egyetlen komoly változás 1935-ben történt, amikor a hitleri Németország népszavazást kért az ENSZ elődjétől, a Népszövetségtől, a franciák által megszállt Saar-vidék hovatartozásáról. Mivel a versailles-i szerződés 15 év elteltében határozta meg az esetleges hovatartozás felülvizsgálatát, így annak helyt adtak. A francia közigazgatású Saar-vidék 1933 után a náciellenes németek menedéke lett. Mégis, a népszavazáson a németajkú lakosság nagy többséggel a Németországhoz (mint anyaországhoz) tartozás mellett döntött. Egyes vélemények szerint ettől kapott vérszemet a fiatal náci vezetés a “merjünk nagyok lenni” gondolattal, és építette be programjába az elvesztett területek visszaszerzését. A 30-as évek közepére a német gazdaság is beindult, ami ugyancsak hozzájárult a propaganda sikeréhez, hiszen a megbélyegző “Made in Germany” felirat az árukon ekkorra már a minőség jelképe lett.

1938

1938-ra megváltozott az európai politikai helyzet. A vesztesek, így Magyarország gazdasága is stabilizálódott, fellendülőben volt. A bethleni konszolidáció ekkorra érett be, aminek egyik jele az erős pengő volt. Sok optimizmusra azonban nem volt ok, hiszen az év elején az Anschluss-szal (1938. március 12.) közös magyar-német határ lett Hegyeshalomnál. A saar-vidékihez hasonló osztrák népszavazásban Hitler nem bízott, annak ellenére, hogy az osztrákok csodálták az addigi német gazdasági eredményeket, és többségük örömmel csatlakozott egy prosperáló nagy nemzeti, német (nyelvű) birodalomhoz. A rizikó azonban fennállt, hogy esetleg az osztrák nemzeti érzés felülkerekedik. Ezért, küldte a náci külügy Veesenmayert Bécsbe a bevonulás, pontosabban a behívás előkészítésére. Ausztria végül is “csatlakozott”. A nemzetközi porondon hozzácsatolása (Anschluss) a náci birodalomhoz önkéntes alapon történt. Tehát nem “bekebelezés”, vagy tartománnyá (Gau) tétel volt, hanem egy folyamat része, mely a versailles-i békeszerződés fokozatos érvénytelenítésére, és a német nyelvterületek egységének megteremtésére törekedett.. (zárójelben: a jól bevált trükköt két év múlva (1940) Sztálin is alkalmazta a balti államoknál, amelyek “kérték felvételüket” a Szovjetunióba).

A következő terület a Csehszlovákiához tartozó közel 4 millió németajkút számláló Szudéta-vidék megszerzése volt. Ez már keményebb diónak látszott, hiszen Csehszlovákia a versailles-i szerződés (francia) szülötte, azaz határait az első világháború győztes nagyhatalmai (Franciaország és Nagy-Britannia) katonai védelmi szerződésekkel garantálták. A nagynémet Birodalom álmának megvalósításához Hitlernek eltökélt szándéka volt Csehszlovákia megtámadása, amihez szövetségeseket keresett. Hogy az ügynek megnyerje a magyar államfőt, Hitler szabályosan körbeudvarolta a versailles-i (trianoni) szerződés másik nagy vesztesét. A Führer 1938. augusztus végén (20-26) hívta meg a magyar államfőt Németországba, melynek keretében Kiel-ben vízrebocsátottak egy hadihajót, ami a Prinz Eugen nevet viselte. Ez volt Horthy hajójának is a neve még a Monarchiában. A hajókeresztelőt Horthy felesége végezte, majd városnézés, bankettek stb. követték egymást. Hitler közölte, hogy közös katonai fellépést szeretne Csehszlovákia ellen. Horthynak nem tetszett az ötlet, mert 1921-ben alakult meg a “kis Entente”, melynek tagjai (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Románia) kölcsönös katonai segélynyújtásra szövetkeztek egy külső (magyar) támadás esetén. Ha Hitler mellett Magyarország is megtámadja Csehszlovákiát, akkor a déli és délkeleti magyar határszakasz védtelenül marad. Ugyanakkor reménykeltőnek tűnt egy náci támadás, amiből a többi csehszlovákiai kisebbségek is profitálhatnak. A kormányzó, királyokhoz méltó és hasonló, tengerész egyenruhában vett részt a számára rendezett fogadásokon, miközben Ribbentrop náci külügyminiszter és Imrédy magyar miniszterelnök Berlinben tárgyaltak. Hitler annyira Horthy kedvébe akart járni a világsajtó előtt is, hogy Hamburgban együtt mentek ki a pályaudvarra, ahol elbúcsúztatta vendégét. Majd felszállt egy másik vonatra, amelyik gyorsabb volt, és Berlinben már a Führer fogadta a Hamburgból érkező magyar kormányzót.

Két hónappal később, 1938. október 29-én a Szudéta-vidék megszerzésében eltökélt Hitler (nem a Birodalom, hanem a “mozgalom” fővárosába) Münchenbe hívta az első világháború három győztesét (Nagy-Britannia, Franciaország és Olaszország) még egy utolsó megbeszélésre. A meghívottak örömmel jöttek, hogy talán mégis csak sikerül megmenteni Európa békéjét. A Müncheni Egyezmény azonban valójában megnyitotta az utat a következő világháború és a történelemben páratlan Holokauszt felé. A két európai nagyhatalom (Nagy-Britannia és Franciaország) béketörekvése (és egyben meghátrálása) Hitler szemében a tehetetlen, gyenge ellenséget jelentette, akik nemcsak az 1919-20-ban megalkotott és a versailles-i békeszerződésekkel megpecsételt “új világrendet”, a népek önrendelkezési jogát jelentő nemzetállamok létezését árulták el, de gyakorlatilag a saját állammal nem rendelkező zsidóság védelméről is lemondtak. Hiszen a menekülés útját elvágták. Pontosabban a várható menekülthullámra egyetlen ország sem volt felkészülve. Nagy tömegek befogadására senki sem vállalkozott. Pedig 1938. július 6-15 között a svájci Évian-ban még konferenciát is rendeztek a német (kb. 450.000) és osztrák (kb.200.000) üldözött zsidók befogadására. A konferencia teljes kudarcba fulladt, ami végül is megnyitotta az utat a Holokauszt felé. Itt jegyzendő meg, hogy a magyarországi első zsidótörvény 1938. május 29-én lépett hatályba. Ezt megelőzően az Anschluss után egy héttel Magyarország törvényt fogadott el, hogy azokat a zsidó származású, de születésüknél fogva egykori magyar állampolgárokat (elsősorban burgenlandiak), akik Ausztriából menekülni próbálnak, ne engedjék át az új német-magyar határon. Ekkoriban kért kihallgatást Horthytól az Anschluss miatt Bécsben üldözötté vált világhírű zeneszerző Kálmán Imre is. A magyar útlevéllel rendelkező Kálmánnak Horthy azt tanácsolta, hogy ne térjen haza, mert ismerve az országban uralkodó közhangulatot és a politikai viszonyokat, kormányzói hatalma ellenére sem tudja garantálni az operett-király egzisztenciáját.

A versailles-i békeszerződés 1938 őszi “módosításából” (Müncheni Egyezmény) Magyarország is profitált, hiszen a győztes nyugati nagyhatalmakat (Entente) ettől kezdve nem érdekelte Európa kis nemzeteinek további sorsa. Azokról már nem egyezményt kötöttek, hanem döntéseket hoztak a Harmadik Birodalom egyik délkeleti városában, Bécsben, amit Berlin és Róma belátására bíztak. Horthy angolbarát miniszterelnöke, Teleki Pál, csak arra törekedett, hogy Magyarország kimaradjon a fegyveres konfliktusokból, az európai háborúkból.

A náci külügyminisztérium, az Anschluss-t sikeresen előkészítő ügynökét, Edmund Veesenmayert, 1938 novemberétől rendszeres felderítő és bajkeverő munkával bízta meg. Először Pozsonyba küldték, hogy egyengesse Tiso államelnöki hatalomra kerülését. Majd 1939 augusztusában már Danzig-ban (Gdansk) találjuk a német-lengyel ellentétek fokozása érdekében. 1940 nyarán a diplomata Veesenmayert Nagy-Britanniában küldik, ahol az írek lázadását próbálja megszervezni a britek ellen. 1941 áprilisában, a Jugoszlávia elleni támadás idején, Zágrábban szervezi a független Horvátország nácibarát kormányát. 1943-ban többször jár Magyarországon és Berlint (személyesen Ribbentropot és Hitlert) figyelmezteti, hogy a magyarok ki akarnak válni a tengelyhatalmak közül.

Magyarország, Teleki haláláig (1941. április 03.) a béke szigete volt Európában. Igaz, az 1938-ban, majd 1940-ben visszacsatolt területeken bevezetett magyar közigazgatás nem volt mentes a diszkriminációktól, mindenekelőtt a kommunistákkal és zsidókkal szemben, de a (cseh)szlovákok és románok is megérezhették a mindennapi életben. Különösen a volt állami alkalmazottak, hivatalnokok, tanítók, rendőrök stb. Ez azonban már belpolitika. Hazánk megítélése a világban 1941 áprilisáig mindenképpen pozitív volt.

Teleki öngyilkosságában szerepet játszott a berlini magyar nagykövet Sztójay Döme (1927-ig Dimitrije Sztojakovich) is, aki mint meggyőződéses náci Berlinből igyekezte befolyásolni a magyar kül- és belpolitikát. Telekit még el sem temették, amikor április 6-án hajnalban hadüzenet nélkül megindult a náci hadigépezet, a balkáni hadjárat (Jugoszlávia és Görögország megszállása). Ebben a németek mellett magyar és olasz egységek is részt vettek. Ez volt a második eset, hogy Magyarország fegyveresen szerezte vissza a trianoni békeszerződésben elvesztett területének egy darabját (Muraköz, Dél-Baranya és Bácska). Előzőleg 1939. március 14-én – félve a ruszin kormány Hitler általi elismerésétől – a magyar csapatok több ponton átlépték a “Bécsben megállapított határt, majd másnap megkezdték előrenyomulásukat a Kárpátok gerince felé.”

Teleki halála jelzésértékű volt az háborúellenesek számára, főleg a náci, nyilas ideológiát elvetők és megvetők körében vált világossá, hogy az ország nem kerülheti el a nagy világégést. Ugyanakkor a (végső) győzelemben hívők reményei nagyon megnőttek. Hiszen 1941 nyarán valóban úgy tűnt, hogy ideológiától függetlenül Németország legyőzhetetlen. Kontinentális Európa a németek lába előtt hevert. Már csak a kapitalista Szabadvilág utolsó európai védőbástyája, Nagy-Britannia dacolt a más-más megfontolásból, de világuralomra törő két diktatúra (náci és szovjet) ellen. A magyar állami és katonai vezetés történelmi lehetőséget látott a pillanatnyi helyzetben. Az ország lakosságának többsége is elhitte azt a 20 éve (1920-1940) sulykolt antiszemita és antikommunista felfogást, miszerint az első világháború elvesztéséért, majd az ország területének megcsonkításáért a zsidók és a kommunisták a felelősök, ezért a Szovjetunió elleni hadjárat igazságos. Ezt csak fokozták a kezdeti sikerek, hogy a tengelyhatalmak oldalán Magyarország nyerésre állt a katonailag harmatgyenge proletárdiktatúrával szemben.

Való igaz, a nyugati parlamentáris demokráciák első perctől (1917. nov. 07.) az emberiségre (no meg a kapitalista világra) veszélyes ideának és szervezkedésnek tartották a szovjetrendszert és (proletár)diktatúrát. Hasonlóan veszélyesnek ítélték meg a 16 évvel később (1933. január 30.) hatalomra került hitleri nemzeti-szocializmust és diktatúrát is. 1940-re a két diktatúra közül a Nyugat-Európára támadt náci Németország tűnt a kapitalista világra veszélyesebbnek. Ebből a hódító háborúból maradt ki Magyarország, Teleki Pálnak köszönhetően. Amikor pedig ez az antidemokratikus, fajgyűlölő diktatúra rátámadt (katonailag) harmatgyenge szövetségesére – különösen Nagy-Britanniából nézve – félő volt, hogy Moszkva eleste esetén senki és semmi sem állíthatja meg a hitleri hadigépezetet az egész világ, de legalábbis Európa meghódításában. Ezért döntött úgy a nácik ellen Európában már csak egyedül harcoló Nagy-Britannia, hogy a Szovjetuniót meg kell segíteni. Ennek tanúbizonysága Churchill híres beszéde a Szovjetunió náci megtámadásának hírére, és a “grúz ördögnek” nevezett Sztálin azonnali katonai és hadtápi megtámogatására: “Ha Hitler elfoglalja a poklot, akkor legalább teszek egy kedvező lépést az Ördögnek itt a parlamentben.”

Horthy és (kisebbségben lévő) bizalmasai csak 1943-ban eszméltek fel, hogy a rossz oldalon állnak, pontosabban, hogy a háborút Németország elveszítette.

Folytatjuk  Horthy korszak II.    ( 1943-1945 )

Bréking nyúz, 2018. október 16. – Tudósítás a másik valóságból

0

A 888 szerint Kálmán Olga és Veiszer Alinda főpolgármesterek szeretnének lenni, majd a saját találmányát továbbgondolva arról ír, hogy ez képtelenség és hülyeség. A Lokál talált egy derék holland neonácit, aki szerint Sargentini Hollandia szégyene, Kovács kormányszóvivő pedig rendet vágott az amerikai fasizmuskutató kaotikus világában.

 

Lepottyanó fellépésszerűség

„Veiszer és Kálmán – amikor éppen nem abban bízik, hogy lepottyan egy-egy fellépésszerűség, esetleg beszélgetés Alföldi Róberttel egy művelődési házban arról, milyen elkeserítő, hogy szinte a napokban, azaz 2012 decemberében nem hosszabbították meg a szerződését a Nemzeti Színházban – még csak az álmodozásnál tart. Persze, Veiszer Alinda esetében biztos vagyok: Puzsér Róberttel feltehetően ellentétben ő aztán tényleg elhiszi, hogy egy reménybeli Jobbik-MSZP-DK-Párbeszéd-LMP-Mi Hazánk-Együtt-STB.-kormány (miért is ne tarhálhatná vissza egyszer már feloszlatott pártját Juhász Péter?) felkéri, hogy legyen miniszter. És akkor már csak azt kell eldöntenie, hogy beéri-e egy kisebb tárcával (kultúra vagy oktatás), vagy inkább azt fogja javasolni Kálmán Olga konszenzusos miniszterelnöknek, hogy a kettőt együtt szeretné, azaz művelődésügyi miniszter kíván lenni.” (888: Most akkor Kálmán Olga lesz a főpolgármester vagy Veiszer Alinda?)

Soros-Sargentini

„„Judith Sargentini fellépése szégyen Hollandiára nézve… Magyarország hosszú ideig a totalitarianizmus áldozata volt, így most foggal-körömmel védi szuverenitását. A magam részéről ezt tökéletesen megértem” – mondta Wilders, aki reméli, hogy a Soros–Sargentini-jelentésnek nem lesznek hosszú távú következményei, mert a dokumentumnak „valójában a kukában lenne a helye”. Hozzátette, hogy „Budapestnek vannak támogatói az unióban”.A holland bevándorlásellenes politikus szerint a jövő évi EP-választások hatalmas változást hozhatnak az EU migrációs politikájában.” (Lokál:  Sargentini szégyen Hollandiára!”

Hitler, Trump és Orbán

„A fenyegető fasizmusról közölt véleményvideót a mindig korrekt és objektív New York Times. A neves lap “Ha nem félsz a fasizmustól Amerikában, akkor el kellene kezdeni” címmel közzé tett szösszenetében párhuzamot von Adolf Hitler Donald Trump és Orbán Viktor között, és görcsösen próbálja felhívni a figyelmet a világot fenyegető fasiszta veszélyre. A Jason Stanley által készített videóra Kovács Zoltán a Twitteren reagált, a kormányszóvivő jéghideg profizmussal tette rendbe a fakenews gyár “szakértőjét”.

Jason Stanley egész életében a fasiszta propagandát kutatta (amit a videó megtekintése után akár elvesztegetett időnek is nevezhetnénk), és arra a következtetésre jutott, hogy Donald Trump szavai kísértetiesen hasonlítanak a világ fasiszta diktátorainak szavaira, amitől saját bevallása szerint megijedt, ebből pedig logikusan következik, hogy véleménye szerint mindenkinek meg kellene ijednie. Sajnos véleményének egy 5 perces viedót is szentelt, ami a New York Times véleményrovatában került publikálásra.” (PestiSrácok: Hitlerhez hasonlította Orbán Viktort a New York Times “kutatója”, a kormányszóvivő gyorsan helyretette (Videóval)

Hitler bajusz és karlendítés a Vörös téren

Időnként szélsőjobboldali, fasiszta csoportok tüntetnek Moszkvában, és horogkereszttel valamint Heil Hitler köszönéssel masíroznak. Az hír azért is megdöbbentő, mert a második világháborúban az orosz főváros szenvedett leginkább a náci hadsereg rémtetteitől.  A Független Hírügynökségnek nyilatkozó Krausz Tamás történész viszont azt mondja, hogy Oroszországban nem a nácik, hanem az új szélsőjobboldal a demokrácia legnagyobb ellenfele. Az egyetemi tanár szerint a populizmus számolta fel a demokráciát Magyarországon és Lengyelországban is. Ugyanakkor Krausz felhívja a figyelmet arra, hogy a civilizált világ által támogatott Ukrajna hadseregében az újfasiszták meghonosították a náci köszönést.

 

A világ elképedve hallja, hogy Moszkvában fasiszta csoportok, horogkereszttel és karlendítő Heil Hitler köszönéssel masíroznak. A náci vezér tényleg belopta magát az orosz lelkekbe?

Ezek hatásvadász hírek, amelyek legfeljebb néhány lökött különcről szólnak. A nácizmusnak valójában nincs tömegbázisa Oroszországban. Egy olyan országban, amely a legitimitását a Hitler elleni, 27 millió áldozatot követelő Nagy Honvédő Háborúból meríti, ott a nácizmusnak nem is lehet táptalaja. A hírekben szereplő figurák legfeljebb lázadásból, figyelemfelkeltésből öltik magukra az oroszok számára rendkívüli módon ellenszenves jelmezt, néhányan náci kollaboránsok leszármazottai. Ráadásul ezeket a figurákat bármely pillanatban elviheti a rendőrség, mert megnyilvánulásaikat a törvény is tiltja. Ha az orosz szélsőjobb csak ezekből a nácikból állna, akkor a szélsőjobboldal nem lenne veszélyes Oroszországban.

Mindez annyira közismert, hogy tényleg teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen országban mégis megjelenhet a Hitler kultusz. Mi a magyarázata?

Ez a jelenség Európa keleti felén szinte mindenütt feltűnik a rendszerváltás óta, de a térségünkben ma már nem a nácizmusnak van hagyománya. Az orosz nácik olyan mértékben perifériális jelenségnek számítanak, hogy ha csak ez a veszély létezne, akkor ennél a pontnál lényegében abba is hagyhatnánk az interjút.

Az előbb mégis azt mondta, hogy van szélsőjobboldali veszély az oroszoknál is.

Persze, mert az etno-nacionalista szélsőjobboldali felbuzdulás, amely kiindulópontként az orosz nemzet felsőbbrendűségét fogalmazza meg más nemzetiségekkel szemben, szociális mozgalom helyett kirekesztő, imperiális célokat tűznek napirendre visszafordulva a távoli múlthoz.  Egy ilyen típusú jobboldalnak kétség kívül van társadalmi felhajtóereje.

A hitlerista jelenségeknek sokkal erőteljesebb hatása van azokban az országokban, amelyek a két világháború között, illetve a világháború idején szövetségben álltak a náci Németországgal. Ide sorolható Magyarország is, ahol az elmúlt évtizedekben találkoztunk szélsőjobboldali megnyilvánulásokkal, hivatalos rangra emelt Horthy-kultusszal.  De a többi Kelet-európai országban is érzékelhetőek ezek a náci hatások, ilyen szélsőségek még Lengyelországban is felbukkannak, a Baltikumban rég óta, Lettországban például a Waffen SS minden évben összejön, és legális gyűlést tarthat. Ez Oroszországban elő nem fordulhatna, viszont ez a jellemző a „Majdan” Ukrajnájában is, Bandera és az Ukrán Felkelő Hadsereg, amely részt vett lengyelek, szovjetek és speciálisan a zsidók kiirtásában, a nemzeti függetlenség kultikus elemévé váltak.

Ukrajnában több szélsőséges nacionalista szervezet is akad, köztük fegyveresek, melynek tagjai nem egyszer halálos áldozatokkal járó brutális akciót indítottak ukrán állampolgárok, romák ellen.  

Valóban sokféle szélsőjobboldali alakulat létezik, de elsősorban azt érdemes vizsgálni, hogy az ukrán nemzetállam, amely az egykori szovjet és a mai orosz hatalommal szemben fogalmazza meg magát, ebben talál magának gyökeret, mint pro-fasiszta, vagy pro-náci hagyomány. Ilyen két meghatározó súlyú formáció, az Ukrán Nacionalisták Szervezete és az Ukrán Felkelő Hadsereg, mindkét alakulat a fennálló hatalom része.  

 

Ezek harci különítmények, amelyek véres akciókat, leszámolásokat hajtanak végre. Mi a gyökere ezeknek a szervezeteknek?

Az fontos, hogy mindkét említett szervezet része a hatalomnak. Miközben az ukránok náci német támogatással a Vörös Hadsereg ellen harcoltak a második világháborúban. Az ukrán Andrijovics Bandera, és Roman Suhevics a Waffen SS és a Gestapó oldalán a Szovjetunió ellen harcolt. Ez a két embert 2014 után, a kijevi Majdani fordulat után létrejövő új hatalom nemzeti hősökké kiáltotta ki. Miközben lerombolták a Vörös Hadsereg számos emlékhelyét, s az addig becsben tartott szovjet szobrokat is ledöntötték.

Ezt a szélsőjobboldali szervezetet biztos nem Moszkvából finanszírozzák, de ma tartja magát az a vélemény, mely szerint az európai szélsőségeket viszont az oroszok pénzelik. Ön szerint is így van?

Feltehetően dotálnak olyan csoportosulásokat, amelyek fellépnek a ruszofób, oroszellenes erőkkel szemben. Akkor is támogatják ezeket, ha azok a politikai szélsőjobbot, vagy ha a szélsőbaloldalt képviselik.

Ezzel nem gyengítik az Európai Uniós országokat, illetve az Egyesült Államokat?

De igen, mert elsősorban az oroszok elszigetelődését, izolációját igyekeznek megakadályozni, gondolok itt mindenekelőtt az amerikai-európai szankciós politikára is. Ennél sokkal nagyobb veszélynek látom, hogy a nyugati polgári demokráciák, mindenekelőtt az Egyesült Államok és az Európai Unió az oroszokkal szemben pénzzel, fegyverrel, politikai eszközökkel támogat egy pro-náci rezsimet Ukrajnában azzal a céllal, hogy kiterjeszthessék a NATO ellenőrzését Oroszország határaiig.  Mindeközben az ukrán rezsim demokratikus zászló adja el szélsőségesen antidemokratikus portékáját. Ukrajnában a hatalom betiltja az európai nyelvek – így a magyar, a román, a lengyel, a bolgár, de persze mindenekelőtt az orosz – oktatását is az iskolákban. Tehát egynemzetiségű állam kialakítására törekednek az ukránok, ami botrány az Európai Unió által hirdetett értékek szempontjából, hiszen Ukrajna egy soknemzetiségű ország. Mégis az ukrán „etnikum” adja az oligarchikus állam legitimitását az etno-nacionalizmus szellemében.

Ez pontosan mit jelent?

Azt, hogy az ukrán nemzetet a többiek fölé helyezi. A többi nemzetiség pedig vagy megszokik, vagy megszökik…

Ez lehet az alapja annak is, hogy ukrán nacionalisták tüntettek Magyarország beregszászi konzulátusa előtt, követleve a képviselet kiutasítását, mert szerintük az az „ukrán ellenes politikai eszközévé vált”. Éleződik a helyzet?

Feltétlen, bár azt nem állítom, hogy a magyar kormány intézkedéseinek nincsenek nacionalista megfontolásai, de a magyar ott egy 150 ezres kisebbség, amely több generáció, tehát évszázadok óta él „Ukrajnában”. Emiatt aztán feltétlen joga, hogy az általános iskolában magyar nyelven tanulhasson. A nyelvi, kulturális korlátozás elfogadhatatlan, hisz ezzel minden érintett nemzet jogait sértik. A közelmúltban járt Magyarországon egy ukrán emberi jogi mozgalom, amelynek tagjai elmondták, hogy Ukrajnában hogyan korlátozzák az emberi jogokat. Úgy fogalmaztak, hogy ez a berendezkedés egy pro-náci rezsim, amely speciálisan az ukrán fasiszta hagyományokra épít. Parasenko elnök meghonosította a náci köszönést az ukrán hadseregben, továbbá: nemzeti hősökké avatták az ukrán fasiszta hagyomány két említett figuráját.

Az persze szintén igaz, hogy felvételek igyekeztek igazolni, hogy a magyar konzulátus megsértette az ukrán törvényeket. A helyben élő magyarokat próbálták eligazítani, hogy mikor érdemes elővenni a magyar, mikor az ukrán útlevelet. Miközben a kettős állampolgárságot az ukránok tiltják. 

Ha Ukrajna tényleg be akar lépni az Európai Unióba, el kell fogadja a kettős állampolgárság tényét, hiszen  a kettős állampolgárság legitim az Európai Unióban, de néhány helyen valóban tiltják. Ezt viszont illik figyelembe vennie az ukrán politikát bírálóknak. Persze, ne felejtsük el, hogy az ukrán parlamentben, a Radában sok kettős állampolgár ül.

Az igaz, hogy Ukrajnában a politikai szereplők időlegesen tudomásul veszik, hogy nincs demokrácia?

Ez nem kérdés, hisz Ukrajnában nincs demokrácia, betiltották a kommunista pártot, Kelet-Ukrajnában úgyszólván népirtás zajlott le, tízezer civilt gyilkoltak meg, ami csak diktatórikus rendszerben fordulhat elő. Van ugyan parlament, ellenzék és választás, tehát formai értelemben a demokrácia csaknem minden kelléke megvan, de egyik sem úgy működik, ahogy kellene.

A kommunista pártot nem az orosz-barátság miatt tiltották be?

De, részben ezért, mert az ukrán fasizmus attól félt, hogy a kommunisták nyitva hagyják a kapukat a szovjet és az orosz kulturális hagyományok és befolyás előtt. De a lényeg, hogy azzal az illúzióval feltétlen le kell számolni, hogy ebben a térségben nyugati típusú demokráciát lehet építeni. Ez ugyanis nem elhatározás kérdése, hiszen ahol felülről kinevezett oligarchikus tőkéscsoportok gyakorolják a hatalmat, s nincs demokratikus burzsoázia, ott csak oligarchikus rendszert lehet létrehozni. Polgári demokráciát csak demokratikus polgársággal lehet létrehozni, de ilyen nincs Ukrajnában, de nincs a balti államokban vagy Lengyelországban, sőt, Magyarországon sem. Az Orbán-rendszer is erre a két világháború közötti politikai, kulturális hagyományra épít, ezért nem tud másként cselekedni.

Nálunk azért már volt polgári demokrácia, csak mára sikerült felszámolni. Talán a hagyományai nem elég erősek, de vannak olyan vélemények, hogy az orosz politika is megpróbál befolyást szerezni, s destabilizálni a térségben. Mit szól ehhez?

Ez szamárság! Természetesen minden gazdasági együttműködésnek vannak politikai konzekvenciái; aki fizet, az petyegtet. Természetesen a gazdasági együttműködésnek van politikai jelentősége és hatása. Ez a befolyásszerzés minden nagyhatalom geostratégiájának része. De ha azt mondaná bárki, hogy ez ott végződik, hogy Magyarország kilép az Unióból, amit az oroszok megfinanszíroznak, akkor az vicces tévedés. Nincs erre elég pénze az oroszoknak, s azt sem hiszem, hogy destabilizálni tudják egész Európát. A Szovjetunió a világ termelésének 12 százalékát adta, Oroszország már csak a 2 százalékát! Így aztán teljesen felesleges monomániásan az orosz befolyásról beszélni, az oroszokkal ijesztgetni, beszéljenek inkább ennél fontosabb dolgokról: pl. a társadalmi és kulturális egyenlőtlenségekről.

Ami pedig a náci szélsőségeket illeti: ez ma már pusztán rendőri ügy. A legtöbb helyen törvény tiltja a jelenlétüket. Az új szélsőjobboldal populista, tekintélyelvű, egyszerre antiszemita, iszlamofób idegengyűlölő, amely autoriter rendszerek szolgálatában áll. Ez van Magyarországon, Lengyelországban. Ez az új szélsőjobboldal, amely felszámolta a polgári demokráciát. Tehát ez az új szélsőjobboldal, nem pedig a nácik, a demokrácia legerősebb ellenfelei.  A nácikat csak pillanatnyi politikai célokra használják mindenütt. Ijesztgetnek velük, elterelik a figyelmet saját politikai tévútjaikról.

 

A diktatúrához nem kell hitlerbajusz és karlendítés

 „Hitler bűnöző óriás volt, törpe szellemiséggel és semmi moralitással” – írja a náci vezérről szóló könyvében Ormos Mária történész. A Magyar Tudományos Akadémia tagja azt nyilatkozta a Független Hírügynökségnek, hogy azért támogatta a Kossuth Kiadó gondozásában a diktátorról szóló könyve ismételt megjelentetését, mert az tapasztalja, hogy a világban megerősödő populizmus újra a hatalom csúcsára repíti a diktátorokat. A tömegek pedig a legritkább esetben ismerik fel a diktátort, aki nem mindig visel bajuszt, s a karlendítés sem előírás.

 

Önt különös erővel vonzza a diktatúra tanulmányozása, írt már Mussoliniról, de Hitlerről ez már a sokadik könyve. Mi az, ami izgatja az autokráciában, inkább a létrejötte, viszonyai, vagy inkább a diktátor személye?

Természetesen valamennyi tényező együtt. Viszont jó ideje azt gondoltam, hogy félre kéne már tenni ezt a témát, hisz a történelmi események dokumentumainak jobb helyük van a levéltárakban, vagy szakemberek könyvespolcain. Annak idején nekem is komoly lelki megrázkódtatást okozott azoknak a náci propagandaszövegeknek az olvasása – ezek szándékosan voltak bántóak és primitívek, – amelyek a könyveim forrásanyagául szolgáltak.  Arra gondoltam, hogy a közvéleményt ez már aligha érdekli, elég, ha ezeket a szándékosan bántó és primitív szövegeket néhány tucat ember olvassa, ugyanis elsősorban a velük hivatásszerűen foglalkozók számára fontosak. De az utóbbi időben rájöttem, hogy nincs igazam. Ma ennek a témának újra ideje van, hisz ma is működésbe lendülnek diktatúrák. Ezért fogadtam el kiadóm ajánlatát, hogy az induló életműsorozatomat kezdjük a Hitler életét feldolgozó kötettel. A náci vezér egy megzavarodott, válságos kor gyermeke, akinek programja a liberalizmus és a demokrácia gyengeségeinek felszámolását kínálta. Persze Hitler a huszadik század problémáira igyekezett választ keresni, felhasználva a modern társadalmi manipulációt, bevetve a diktatúrát, az önkényt és a terrort.

Hitler bűnöző volt, egy óriás bűnöző, mindenfajta moralitás nélkül. Hasonlók ma újra feltűnnek a világban.

Amikor Hitler 1933-ban hivatalosan is megjelent a politikában, kancellári beiktatásán arra kérte a német népet, hogy adjanak neki 12 évet és nem ismernek majd rá Németországra. Akkor már diktátor volt?

Igen, bár akkor még nem volt teljhatalma. Ehhez ugyanis előbb fel kellett számolni az összes német pártot, szakszervezetet, civil szervezeteket, katolikus és evangélikus egyesületeket. Ezen kívül meg kellett halnia a köztársasági elnöknek, Hindenburgnak. De Hitler célja már hivatalba lépése előtt is a hatalom totális birtoklása volt. Senkivel nem kívánt kompromisszumot kötni, ami az addigi hatalmát csorbította volna. Kemény tudatossággal ment előre, s nagyon könnyen, szinte hónapok alatt számolta fel a demokratikus Németország minden szervezetének önállóságát, s vele a demokráciát.

Egyébként Hitler tudatosan készült a diktátorságra, a történelmet átalakító szerepre, vagy demokratikus politikusként indult, s menet közben jött rá, hogy a céljai eléréséhez a diktatúra a legjobb út?

Nézze, Hitler már a húszas évek közepén, a börtönben megírta a Mein Kampf-ot, amelyben már összefoglalta a nézeteit a hatalomról, kifejtette a nácizmus ideológiáját, illetve az antiszemita fajelméletét. Halála után előkerült egy másik ilyen jellegű könyv is, az úgynevezett Zweites Buch, ami pedig a komplett külpolitikáját foglalta össze. Kiderült, hogy ő a kezdetekben sem akart nyugat felé terjeszkedni, mert úgy látta, hogy a nagy élettér keleten van, amit a víziója szerint a németeknek ki kellett volna tölteni. Ezt az elgondolását szintén a húszas években fogalmazta meg.

De vajon Hitler kizárólag azért került hatalomra, mert a demokráciával a német nép nem tudta megoldani saját ügyeit? Ehhez szükség volt egy diktátorra, s Hitler épp arra járt, és keresett magának egy uralható országot?

A kettő nyilvánvalóan összekapcsolódik. Ha ugyanis a demokrácia pillérei erősebbek Németországban, akkor a nácik soha nem tudják a kommunisták nyakába varrni a Reichstag felgyújtását, s felszámolni sem tudják a pártjukat. Csakhogy végül megsemmisítették a keresztény pártokat és a szocdemeket is, mindenkit kiszorítottak a hatalomból. Ha erősebbek a pártok, és erősebb a demokrácia építménye, akkor ezt nem lehetett volna végrehajtatni.

Ne felejtse el, a német demokrácia igen fiatal volt, pár évet élt, képtelen volt megszilárdulni, s persze a német problémákat sem tudta megoldani; a gazdasági válságot végképp nem tudta kezelni, nem találta rá rá gyógyírt. Amikor milliók vannak munka nélkül, egzisztenciális küzdelemmel, ellehetetlenüléssel szembesülnek nap mint nap, akkor jön egy demagóg pojáca, – ámbár egy paprikajancsi nem képes hasonló teljesítményre – aki mindent megígér, s akinek ezt el is hitték.

Azért is támogatta, hogy életműsorozatában elsőként a Hitlerről szóló könyve jelenjen meg, mert úgy látja, hogy hasonló demagóg, populista figurák újra megjelennek a politika színpadán, s ismét teljhatalomhoz jutnak?

Világszerte újból megjelent az önkényuralom, mint gondolat, s már gyakorlattá is vált. A legtöbb helyen persze leborítják demokratikus fátyollal, s hirdetik, hogy „vannak választások”, mint Törökországban, de ettől az még önkényuralom!  Kétségtelen, sem Erdogan, sem Kim Dzsongun észak-koreai diktátor nem hord kis bajuszt, nem úgy fésüli a haját, s nem teszi ki a napra, hogy ő valójában kicsoda, hanem igyekeznek leplezni, de valójában ők is diktátorok.

A könyv előszavában azt írja, hogy Hitlernek a hódítás csak eszköz volt, fontos volt számára a harc, a társadalom állandó készültségben tartása, amit az újra és újra felszított antiszemitizmus szolgált.  Ez a mindenkori diktátor ismérve?

Valóban, állandóan hergelte a társadalmat az egyetlen ellenség, a zsidók ellen. Pedig Németországban a nagytőke nem zsidó-, hanem német kézben volt. A német állampolgárok alig egy százaléka lehetett zsidó, igaz, ez a nagyon kis hányada a lakosságnak a kultúrában, tehát a művészetekben, filmiparban, képzőművészetben kulcspozícióba kerültek a 30-as években. Következésképp lehetett rájuk mutogatni, könyveiket színpadias jelenetek kíséretében el lehetett égetni az utcán, ezt értették az emberek, s lelkesítette őket. De a kezdeti zsidóellenes akciókban az emberek nem vettek részt, tehát amikor a nácik törtek-zúztak, kirakatokat, ékszerüzletek ablakait beverték, az átlag-német elhúzódott. Csak később sikerült a többséget antiszemitává tenni.

Mitől vált Hitler antiszemitává? Vagy kellett valami, ami gyűlöletet kelt?

Igen, kellett valami, s ezt találta. Bécsi élményei között ott volt a pajeszos-kaftános zsidó, de olvasott súlyos antiszemita megnyilvánulásokról is. A politikájához kellett valami, ezt találta.

Arra gondol, hogy a zsidó szót ki lehetne cserélni bármire, cigányra, melegre, migránsra?

Egyértelmű,

a politikának szüksége volt, illetve van ellenségre, akik ellen lehet mozgósítani. Hitler a zsidókat találta meg erre a célra.

Azt talán még értem, hogy a nép miért vesz a vállára egy diktátort, de azt már nem, hogy miért tartja ott. Miért fogadja el az önkényt, a kiszolgáltatottságot?

Nézze, az önkény eleinte nehezen ismerhető fel. Aztán saját mozgásának köszönhetően eljut egy olyan ponthoz, amikor már nem lehet megállítani. Akkor már késő megálljt parancsolni az önkényes hatalomgyakorlásnak, ha megtörténhet, hogy valakit a kocsmában tett kijelentése miatt feljelentenek, sőt, viszik is a koncentrációs táborba. Az önkény kiszolgálói a besúgók, a házmesterek, a titkosszolgálat. Egyébként Hitler ellen is több merényletet terveztek, de valamennyi kísérlet elbukott. A legjelentősebb, az 1944 júliusában megkezdett akció a hadseregből indult, s sikerült egy bombát Hitler lábától nem messze elhelyezni. Fel is robbant, többen meghaltak, de ő megúszta néhány karcolással. A diktátort nehéz megállítani.

Miért fogadta el a korábban demokráciában élő német nép, hogy a sokszínű sajtó először csak egysíkú lett, majd propagandagépezetté alakult, s a végén már olyan mértékű volt a manipuláció, hogy azt sem tudták, mi történik az országban, vagy a világban?

Ahogy azt korábban már mondtam, az önkényuralom természeténél fogva állandóan terjeszkedik, és mindent maga alá rendel. Amikor már csak egy újság van, az is a nácik kezében, amikor a propaganda egyirányú, amit Goebbels vezényel, s ugyanabból a hazug kottából játszanak a filmhíradók is, akkor az átlagember már nem tud elbújni az agymosás elől. Legfeljebb, ha az országot elhagyja, de erre csak egy ideig van mód.

Hitlert pszichés zavarai segítették ebben a munkájában, önmaga tudott-e maradni, vagy eszköz volt mások, esetleg a nagytőke kezében?

A vezérnek voltak személyiségi problémái, de ezek eleinte nem zavarták a munkában. Egy idő után népes kiszolgáló tábor segítette, jelentős részük őszintén, nagy lelkesedéssel ment a Führer mögött, másik része pedig, köztük katonák, köztisztviselők, állami alkalmazottak kompromisszumot kötöttek a hatalommal. Érdekes módon Hitler – ahogy a legtöbb diktátor – gyűlölte a jogászokat, mert azt mondta, hogy a jogvégzett emberek állandóan törvénykönyv mögé bújnak, s ahelyett, hogy a bűnözőket mielőbb akasztófára juttatnák, még akár fel is mentik őket; vagyis szerinte a jogászok csak akadályozzák a hatalom hatékony működését. Hitler mindig a saját feje után ment, s következetesen végrehajtotta a húszas években megfogalmazott terveit.

Az írja, hogy nálunk a „pojáca-diktátort” ismerik, s ezért is vágott bele, hogy újra megrajzolja Hitler hiteles portréját. Amerikában, vagy Angliában, esetleg Oroszországban másként látják Hitlert, mint nálunk?

Még azt is nehéz megmondani, hogy nálunk ma hogyan látják Hitlert. Valószínű a szélsőjobboldal köreiben lehet presztízse, elsősorban azokra gondolok, akik az utcán időnként náci egyenruhában masíroznak. Mások viszont valószínű, a leghatározottabban tagadnák, hogy akár még csak olvasnának is a populista hatalomgyakorlásról. Közben azt látjuk, hogy a demokrácia eresztékei szinte mindenütt veszélybe kerültek. Itthon is, és a világban is terjedőben vannak a kihívásokra adott leegyszerűsített válaszok. A politikusok tanulnak egymástól, nézze, meg hogyan terjed az európai térségben a menekültekkel szembeni indulat, miközben még csak jelen sincsenek. A veszély tehát már itt van, néhol demokratikus lepelbe burkolva. De ne felejtse el, bizonyos szerepek eljátszásához nem kell bajusz, vagy karlendítés.

Gondolja, hogy olyan világégés után, amit a nácik okoztak az európai kontinensen, nem ismerik fel, ha újra veszély van?

Sokan nem ismerik fel, a tömeg biztosan nem. A tömegnek elég egy ellenséget felmutatni, a legegyszerűbb, banális szövegeket kell mondani, és addig kell ismételni, amíg az álmából felkeltve is tudja. Ez a recept.

Mit lehet ellene tenni?

Semmit, illetve oktatással, neveléssel talán lehetne, de az önkényuralomra hajló politikát zavarja az iskolák, egyetemek önálló működése is. Ez sem új.

Ne felejtse el, hogy bár a demokráciának nagy a múltja, de az athéni is rövid ideig, pár tízezres kisvárosban virágzott csupán. Akik nem tetszettek a városlakóknak, azokat a város falain kívülre tessékelték. A világ történelme az abszolutizmus keretei között működött leginkább, a demokrácia csak a Globus egészen kis területén, Nyugat-Európában, a II. világháború után kezdett el működni. Tehát a demokráciát először meg kell csinálni, elterjeszteni és megtanulni, akkor lesz hatékony. Utána talán nem lesz több diktátor a földön, de erre sincs garancia.

Ungváry Rudolf: Orbán egy toxikus vezér

Ungváry Rudolf politikai elemző szerint Orbán Viktor tökéletesen elfoglalta a szélsőjobb pozícióját Magyarországon. A Független Hírügynökségnek adott interjújában azt állítja: a magyar miniszterelnök épp olyan toxikus vezér, mint Hitler volt, aki képes megmérgezni a hallgatóságát. Az ilyen elveket valló vezetőnek mindig szüksége van ellenségképre, ezért is lépett be ebbe a szerepbe – lényegében az antiszemitizmust helyettesítve – Soros György. Természetesen ma már nem lehet nyíltan ilyen nézeteket vallani, ezért a beszédmód is rejtőzködőbb. Egyszerűen nem tud másként viselkedni, előbb utóbb ez lesz a veszte. De ahhoz, hogy demokratikus vezetése legyen majd az országnak le kell számolni ezzel a mai politika vezetéssel és a gazdasági hátterével, keményen, a visszamenőleges törvényhozástól sem megriadva.

 

Politikailag meglehetősen indulatos embernek ismertelek meg. Most van benned indulat?

Alapvetően félénk vagyok, de elviselhetetlennek tartom, ha a társadalmi életben valakik a kizárólagos igazságosság vagy a kizárólagos hatalom letéteményeseként lépnek fel. Az indulataim ebből következhetnek.  Ez a rendszer, ugyanúgy, ahogy 1945 után a kommunisták, kizárólagossági igénnyel lép fel. A hatalom kizárólagos jogát követelik. Ezt azonban nem lehet gondolatiság, eszme nélkül végrehajtani. Vagyis azt állítom, hogy azokban, akik ma a hatalmat bitorolják, világnézet is munkál.

És honnan jön ez a világszemlélet?

Mélyen magyar talajból nőtt ki. Magyarország ama részének világából, metaforikusan szólva a Váli-völgy ágynemű szagú szobáiból, amely mindig is jobboldalias volt. Ez a jobboldaliasság mélyen gyökerezik a magyar társadalomban. És ha valaki valamelyest jobboldali, az nyitottabb a szélsőjobboldaliság felé, azaz kevésbé irritálja a saját szélsősége, aki pedig baloldalias, azt kevésbé irritálja a szélsőbaloldaliság.

Meglehetősen súlyos állítás ez, tudniillik azt állítod ezzel, hogy mindannyionknak vannak szabad vegyértékeink a szélsőségek felé.

Megfogalmazhatod így is, mivel az emberi lélek esendő. Nagy kiszolgáltatottság, igen mindannyionkban ott lévő kiszolgáltatottság az, hogy ott van bennünk ez a kísértés. Persze a két kísértés nagyban különbözik; a baloldaliság valamivel közelebb van a felvilágosodáshoz, a jobboldaliság meg valamivel messzebb. Ezzel különben azt is állítom, hogy a két kategória csak egymáshoz viszonyítva létezik.

Amikor a bennünk lévő szélsőségről beszélünk, vajon nem ezt felismerve utasítja el Orbán Viktor a politikai korrektséget?

Kezdjük onnan, hogy minden kultúra elnyomás következménye. Politikailag korrektnek lenni – nem abban az értelemben, ahogy ezt Nyugaton túlhajtották, – irtózatos erőfeszítést igényel. Aki természeténél fogva nem toleráns, annak nagyon sokat kell tanulnia, tudnia, belátnia ahhoz, hogy egy kicsit mértékletesebb legyen. Egy baloldalinak mindig jobban vigyáznia kell, hogy ne váljék áldozata a szélsőbaloldaliságnak, hiszen nagy csábítás a felvilágosodás tökéletes megvalósítása. Egy jobboldalinak azért kell vigyáznia, nehogy – képletesen szólva – vissza akarja vezetni a társadalmat az őserdőbe. Ebből következik, hogy a fasizmussal szemben össze lehet fogni a bolsevikokkal, viszont a bolsevizmussal szemben nem lehet összefogni a fasizmussal. Azért, mert a demokrácia a felvilágosodás terméke, tehát közelebb áll hozzá a bolsevizmus, mint a fasizmus. Orbán tökéletesen elfoglalta a szélsőjobboldaliság helyét a mai Magyarországon. Egy olyan Magyarországon, amelynek többsége jobboldalias. Ebből nem következik, hogy mindenki beveszi a szélsőjobboldaliság orbáni maszlagját, de termékeny talajra talál. 1945 után a nyílt szélsőjobb megnyilatkozásokkal nem lehet már tömegméretekben sikeres lenni, mert a fasizmus/nemzetiszocializmus történelmi vereséget szenvedett a II. világháborúban. Emiatt az ilyen jellegű késztetések álcázottan jelennek meg. A szakirodalom ezt már felismerte, és – többek között –a „demokrácia 2.0” (azaz a második változatú demokrácia) és a toxikus vezér fogalmát használja a leírására.

Kit neveznek toxikus vezérnek?

Azt, aki meg tudja mérgezni a saját szélsőséges világlátásának a szóhasználatával a potenciális választóit. Orbán, akárcsak Hitler, tipikus toxikus vezér … Ha Orbán beszél, áttételes, rejtekező beszédmódban teszi, amelyben saját szélsőjobboldaliságát leplezi. Teljesen azonban ezt sohasem lehet leplezni, de azok, akik nincsenek kulturálisan – és sok egyéb szempontból –, felvértezve ezekkel a „toxikus sugallatokkal” szemben, azok áldozatul esnek a vezérnek. Tökéletes példája ennek a Békemenet egyik úriasszonya. Arról beszélt, hogy nem véletlen, miként is szerezte Simicska a vagyonát, amiből aztán tud Orbán ellen támadni. Száműzte az emlékezetéből, hogy Simicska éppen Orbán támogatásával szerezte a vagyonát. Ma abban a meggyőződésben él, hogy Simicska Orbán után lett vagyonos. Hasonló tévesztés es, mint amit például a német társadalmat nagy részét elfogta 1933-ban Hitler hatására. Akkor még lehetett nyíltan zsidózni, ma már nem lehet. De egy szélsőjobboldali toxikus vezérnek ellenségképre van szüksége; enélkül nem tudja legitimálni magát.

Ezért van most Soros?

Soros az antiszemitizmus helyett van. A funkciója ugyanaz, mint a zsidónak volt annak idején, a Harmadik birodalomban.

Magyar Bálint teljesen tévesen állítja, hogy ez az uszítás csak cinikusan használt eszköz. Persze, de ilyen politikai termék volt annak idején az antiszemitizmus is. És ilyen politikai terméket csak olyanok képesek hatékonyan használni, akiknek lelke mélyén ott van a szélsőjobboldaliság ellenségképző kísértése. Éppen ez az oka, hogy Orbán nem is tudna másként viselkedni, és ez is lesz majd a veszte. Megy előre a maga útján, és azt kell mondanom, minél rosszabb lesz, annál jobb.

Annál közelebb a vég?

Gyorsabban túlesünk rajta.

Van egyáltalán olyan elem, amit Orbán nem vett még át a Jobbiktól?

Nem a Jobbiktól vette át, hiszen az később jött létre, hanem átvette a fasisztoid világképet: a vezérelvet, a tekintély elvet, az erő elvét, a kirekesztés elvét, amely tárgya az állandóan változó célcsoportok. Az orbáni politikai réteg megszállt minden intézményt, amelyek a fékeket és ellensúlyokat szolgáltak, féktelen nacionalista propagandát folytat, és a latin fasizmusokra emlékeztető módon, még szakrális legitimációra is igényt tart. Ezt a Jobbik nem tudta ellensúlyozni, mert nyíltabban akarta csinálni, ami nem hozott elég szavazatot. Felismerték, hogy semmi keresnivalójuk a szélsőjobboldali térfélen, mint ahogy korábban Orbán is felismerte, hogy semmi keresnivalója nincs a liberális térfélen. Az a tévképzet, hogy a demokráciának csak a liberalizmus és a baloldaliság az igazi záloga – márpedig a baloldali és liberális politikusok egy része így gondolkodik még ma is -, Orbánban hamar megérlelte a felismerést, hogy ilyen hülyékkel nem érdemes szövetkezni, és villámgyorsan döntött.

Ez azt jelenti, hogy ha szüksége lenne rá, ugyanilyen gyorsan vissza tudna állni a liberális oldalra?

Ugyan nincs csodálatosabb az embernél, de az is igaz, hogy kutyából nem lesz szalonna.

Történelmi tapasztalat, hogy ha a bolsevista megbánja, amit tett, akkor nem bűnbánatot gyakorol, hanem azt vallja, hogy hibát követett el, és liberális, baloldali demokratává válik. Ha egy fasiszta bánja meg, amit tett, ezt inkább bűnként, nem pedig hibaként fogja fel. Az ilyenek útja inkább a valláshoz vezet.

Arra nincs igazán tapasztalat, hogy fasiszták mélyen demokratákká válnának. Miközben a volt kommunisták között számos ilyet találunk. És én hitelt is adok nekik. De akkor hitelt kell adnom annak is, ha netán egy szélsőjobboldali fogja ezt megtenni. Ezért is nagy feladvány a harminc százaléknyi baloldali és liberális demokraták számára, hogy mit kezdjenek a Jobbik középre húzódásával. Tény, hogy ma Magyarországon nincs demokratikus jobboldali pártképződmény. Itt egy tátongó piaci rés van. Az összes eddigi kísérlet, hogy konzervatív pártot hozzanak létre, a dugába dőlt. Ma az a helyzet, hogy a magyar jobboldali embereket egy szélsőjobboldali rendszer a maga oldalára tudta állítani (ahogy ez a náci Németországban is egykor lejátszódott). Többek között azért is, mert a baloldaliak, liberálisok az illúzióik, a naivitásuk miatt erre abszolút felkészületlenek voltak.

Ezt hogy érti?

Hagyták, hogy a szélsőjobboldal sajátítsa ki a nemzeti kérdést, az emberek biztonságérzetének kérdését. Hangadó részük még a legutóbbi időben is, a migráció kérdésében egy fundamentalista, a migrációval szembeni kritikátlanul befogadó magatartást képviselt. Ettől mára az összes nyugati demokrácia eltávolodott. A migrációval az euro-atlanti demokráciák meg fognak birkózni, ahogy a fasizmussal is megbirkóztak – noha ez se lesz kezdetben diadalmenet. Az iszlám valóban nagy kihívás, hiszen az európaihoz képest koraibb fázisban lévő kultúra hordozója. Ha nagy tömegben és rövid időn belül érkeznek ebből a világból, lehetetlen integrálni őket. Erre vágta a szemembe Tamás Gáspár Miklós, egyik képviselője a mutáns, bolsevista fundamentalizmusnak, hogy „a kultúrára hivatkozni a legújabb fasiszta trükk”. Ebben az állításban benne foglaltatik ennek a fajta baloldali, liberális rétegnek veresége, amely nincs felkészülve arra, hogy a kultúrának, a nemzeti hovatartozás érzelmének iszonyatos jelentősége van. Éppen

ezért tudta Orbán, a maga toxikus szerepével szinte az egész magyar jobboldali társadalmat megtéveszteni. Ez a jobboldal most fokozatosan ábrándul ki belőle, és e kiábrándulás farvizén jön be a Jobbik a centrumba.

A kérdés az, hogy mit kezdjen ezzel egy pragmatikus politikus? Csak szövetkeznie kell vele, nem? Ha pragmatikus. Ha elvhű, akkor azt mondja, hogy kutyából nem lesz szalonna. Tudjuk, hogy a politika különleges mesterség. És bár nem lehet erkölcs nélkül politizálni, de mérlegelni kell. Voltak ilyenek a történelemben, nevezhetjük velejéig erkölcstelennek is őket, de mindig osztani, szorozni kell, mit nyerünk és mit veszítünk.

Ezzel azt is mondod, hogy, ha az a prioritás, hogy az Orbán-kormányt le kell váltani, akkor a Jobbikkal meg kell kötni a kompromisszumot.

Igen, de ezt én félve mondom. Mert én is tudom, hogy milyen borzalmas késztetések lapulnak egyes jobbikos politikus mögött. De Horn Gyula 56-os szerepvállalása sem változat azon, hogy 1990 után erőszakos, de pragmatikus, demokrata politikus lett, miközben politikai szörnyeteg volt ’57-ben. Tehát az osztás és a szorzás nagyon nagy kérdés, mert a társadalmi életben nem számokkal osztunk, hanem érzelmekkel.

Kimondható-e az, hogy a magyar népnek vezérre van szüksége, és Orbánban megtalálta a mag – igaz, toxikus – vezérét?

Említettem, hogy a magyar lakosság nagyobbik része jobboldali. Ebből pedig következik a nagyobb biztonságra, a határozott hierarchiára való törekvés, vagyis olyan jellemvonásokra, amelyek a baloldalisághoz képest archaikusabbak.

Akkor viszont nem is fog ez megváltozni, hisz ezek a tulajdonságok megmaradnak fontos értékmérőként…

De ezek nem negatív tulajdonságok. Csak a baloldaliak kevésbé teszik a hangsúlyt az irányítottságra, az erőre, a hierarchiára. És amíg ezek a dolgok egyensúlyban vannak, addig mindkét oldal demokratának mondható.

Azt is állítod tehát, hogy normális demokratikus állapotok akkor lesznek Magyarországon, ha létrejön egy konzervatív, igazi jobboldali párt?

Ha erőre kap egy jobboldali formáció. Mert jobboldalinak lenni nem kevésbé demokratikus, mint baloldalinak lenni. Csak éppen másként.

Azt is mondhatjuk, hogy ha a toxikus vezér lelép, akkor a hátrahagyott párt már képes lesz demokratikusan vezetni az országot?

Erre Spanyolországon kívül nem volt példa. A spanyol király, mint jobboldali demokrata kézben tartotta a dolgokat, és odacsapott, amikor kellett. De Gaulle, vagy Churchill is piszkosul jobboldaliak voltak, de ha kellett, ők is odacsaptak a szélsőjobbnak. Magyarországon viszont ma nem lehet tudni, hogy ha egy mutáns, fasisztoid erőt a véletlen következtében le lehet váltani, és nem következik egy tabula rasa egy új nürnbergi perrel a fasisztoid orbáni erőkkel szemben, akkor képes lesz-e bárki kormányozni az országot a továbbra is működő orbáni párttal és hatalmasra nőtt gazdasági hátországával szemben. Ezt kétsége vonom.

Tehát: el tudom képzelni a Jobbikkal való összefogást, el tudom képzelni még azt is, hogy vele a demokraták többséget alkotnának, de ha ez megtörténik és nem csinálnak egy új nürnbergi pert, amelyben lefejezik az orbáni politikai osztályt, többek között visszamenőleges törvénykezéssel, nem nyilvánítják semmissé az orbáni alkotmányt, nem ítélik el a politikai hatalom bűnszövetkezetben elkövetett kisajátítóit, ha nem semmisítik meg ennek a bűnszövetkezetnek a gazdasági oligarchiáit, akkor alig hiszem, hogy ez az ország kormányozható marad. Ez a toxikus vezér által irányított politikai osztály, az a része, amely teljesen átadta magát neki, vele a mögötte álló jobboldaliak látens tömege egy idő után vissza fogja szavazni őket.

De maradjunk a jelennél: ha sikerülne megakadályozni, hogy Orbánnak abszolút többsége legyen – akár a Jobbikkal, vagy nélküle -, akkor Orbánnak így kell megoldani, hogy az országot végleg és teljesen kisajátítsa. És ezt meg is fogja csinálni. Azaz, ha megmarad kormányon, meg fogja találni a módját, hogy egy erdogani típusú, valójában mutáns fasiszta rendszert véglegesítsen Magyarországon.

Ne tévedjünk, akkor meg fogja akadályozni, hogy létrejöhessen bármilyen összefogás, tönkreteszi a Klubrádiót és a Népszavát, olyan halotti csöndet kényszerít az országra, amely hosszú távon kontraproduktív. Ezért az utódaink meg fogják élni a rendszerváltást, de amely lehet, hogy füst és lángok között valósul meg.

Elárverezik Hitler Mercedesét Amerikában

0

5-7 millió dollárra becslik az aukciós árat, miután a Worldwide Auctioneers közzétette 54 oldalas dossziéját a kocsiról.

Összesen öt maradt meg mára az 1939-ben készült Mercedes-Benz 770k Grosser Offenser Tourenwagenekből, amely 160 kilométeres óránkénti sebességre is képes volt. Ez abban az időben igen komoly teljesítménynek számított.

Hitler felvonulásokon használta ezt a kocsit.

A kocsit a háború végén Le Havre-ban foglalták le, de aztán valahogy roncstelepre, majd egy antwerpeni csatornába került. Innen halászták ki, majd újították fel, és került Amerikába, ahol összesen öt tulajdonosa volt,

használta többek között a Külföldi Háborúk Amerikai Veteránjai nevű szervezet is,

ők is katonai parádékon. Utána évekig garázsban állt, 1976-ban fedezték fel újra, ezután egy chicagói múzeumban állították ki, majd eladták egy Las Vegas-i kaszinónak, ahonnan egy európai gyűjtőhöz került. Az arizonai World Auctioneers most úgy döntött, aukción adja el.

A cég tisztában van azzal, hogy Hitler relikviáinak aukciója sok emberben viszolygást vált ki, ezért sietett közölni: az eladási ár 10%-át arra fordítják majd, hogy a holocaust szörnyűségeiről kiállításokat rendezzenek és előadásokat tartsanak az Egyesült Államokban.

FRISS HÍREK

Autódőzsi a ...

Zaklatás Dör...

Isten küldöt...

Merkel Auchs...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK