Kezdőlap Címkék Günther Oettinger

Címke: Günther Oettinger

Kevesebb uniós pénzt a szír menekültekért Törökországnak!

A Welt am Sonntag című német lapnak nyilatkozott Günther Oettinger szerint a jövőben Törökország szír zónába telepíti át a menekültek jelentős részét, tehát kevesebb ember marad a táborokban.

A törökök épp elég pénzt kaptak az elmúlt időben – hangsúlyozta a német biztos. Az Európai Unió 6 milliárd eurót fizetett ki Törökországnak a szír menekültekért 2016 óta. Akkor kötött egyezményt Angela Merkel kancellár az EU nevében Erdogan török elnökkel a szír menekültek ellátásáról. Az Európai Unió mindenképp el akarja kerülni, hogy még egyszer olyan menekült hullám érkezzen mint 2015-ben.

Azt a pénzt, amit az EU megspórol a törökökön át kellene irányítani Jordániába illetve Libanonba – javasolja Oettinger. Ebben a két államban is sok a szír menekült, és mindkettő jóval barátságosabb kapcsolatokat ápol az Európai Unióval mint Erdogan elnök. A török államfő folyamatosan azzal fenyegetőzik, hogy újabb menekült hullámot indít el Európa felé, ha nem nem kap több pénzt illetve az Európai Unió nem támogatja katonai akcióját Szíriában.

Günther Oettinger szerint meg kellene fontolni a német hadügyminiszter javaslatát, aki nemzetközi zónát szeretne kialakítani azon a területen, ahol jelenleg török és szír csapatok néznek egymással farkasszemet miközben a kurd milícia lassan elhagyja a régiót Szíriában.

A magyar kormány halálos veszélyt jelent az EU-ra

0

Az EU költségvetési biztosa, Günther Oettinger szerint egyes tagállamok belülről rombolják az Európai Uniót. Magyarország mellett Lengyelországra, Romániára és Olaszországra gondolt.

Günther Oettinger szerint halálos veszély fenyegeti az Európai Uniót, erről egy brüsszeli rendezvényen beszélt a Politico tudósítása szerint. Mint mondta, azért is kétségbe van esve, mert az uniós költségvetéssel kapcsolatban még a németek sem mutatnak igazi hajlandóságot arra, hogy áldozatot hozzanak Európáért. Pedig

ha az uniós vezetők gyorsan jóváhagynák a költségvetést, meg tudnák mutatni, hogy az EU cselekvőképes maradt.

Az Uniót közben külső és belső erők is gyengítik szerinte. A belső fenyegetések között a lengyel, a magyar, a román és az olasz kormányt említette. A külsők közé pedig az agresszív autokratákat sorolja: Vlagyimir Putyint, Recep Tayip Erdogant és a „ravasz kínaiakat”.

Günther Oettinger ugyanakkor nem beszélt Emmanuel Macron francia elnök reformprogramjáról, amelyet pedig korábban nagy várakozás előzött meg. Régebben legalább vitatkoztak erről, de ma már ezt sem. Mindez nem a legjobb előjel a jövő évi uniós választások előtt.

Bréking nyúz, 2020. augusztus 15. – Tudósítás a másik valóságból

0

Közvetetten és nem durván ugyan, de a „ballibek” mellett Nagy Imrének is nekimegy a 888 annak kapcsán, hogy szobra helyén Trianoni emlékhelyet létesít a kormány. A Magyar Idők is két legyet üt egy csapásra – pontosabban, egy cikkben üti Oettinger német uniós biztost és a magyar baloldalt, teszi ezt az antiszemitizmus témájára felfűzve. S nem maradhat el a migránssal való riogatás sem – ezúttal az Origónak köszönhetően.

 888.hu: A Fradi-szurkolók megtisztították a IX. kerületi városházát az LMBTQ-zászlótól

Hiába Baranyi Krisztina a IX. kerület polgármestere, úgy tűnik, hogy Ferencvárosban bőven akadnak olyan derék magyarok, akik nem kérnek az LMBTQ-lobbiból.

A kerület városházáját ugyanis fél napig sem „díszíthette” a szivárványos zászló, a Fradi Aryan Greens nevű szurkolói csoportja szombat este megtisztította az épületet.

Facebook
Ez a város…. Nem az a város… FERENCVÁROS !!!!!!!

– írták a Facebookon a kép mellé.

 

Magyar Nemzet: Bedobták a legaljasabb eszközt

• A közösségi média nélkül nem fogunk választást nyerni.
• Mi történt volna, ha Karácsony előre elárulja, hogy öt főpolgármester-helyettest fog választani, negyvenegy szakértője lesz a városházán és egysávosítja a Nagykörutat?
• Az Index kiszolgált már mindenkit: először az SZDSZ-t, aztán az MSZP-t, majd Gyurcsányt, ­Bajnait, Simicskát, aztán tisztára mosdatták Vona Gábort.
• Az ellenzék azonban itt is eltávolodott a valóságtól: egy ideig az volt a téma, hogy lesz-e elég lélegeztetőgép. Most már az a téma, hogy túl sok van.
• A Jobbik már nem mer taggyűlést összehívni, mert akkora a feszültség a párton belül.
• A 2019-es önkormányzati választáson sok esetben jobban szerepeltünk, mint az előzőn.

Origo:

Brüsszel nem akar pénzt adni a bajkeverőknek

0

2021-2027 az Európai Unió következő költségvetési periódusa, melynek az előkészületei javában folynak Brüsszelben. Günther Oettinger költségvetési biztos körbejárta a tagállamokat, hogy tisztázza: ki mennyit vállal a brexit után?

A kelet- és közép-európai uniós tagállamok vállalták az emelést vagyis azt, hogy a GDP több mint 1%-át fizetik be a közös alapba a következő költségvetési periódusban.

De ki kap pénzeket a közös kasszából ?

Brüsszelt az aggasztja, hogy a „bajkeverők” mint Lengyelország vagy Magyarország egyben a legnagyobb haszonélvezői is a közösség pénzének. A Deutsche Welle német lapnak név nélkül nyilatkozó uniós hivatalnok szerint ezen mindenképp változtatni fognak.

Günther Oettingernek két javaslata is van, mely politikai feltételekhez kötné az uniós pénzeket.

Az egyik a jogállamiság betartását ellenőrizné, a másik pedig a menekült kvótához kapcsolódik.

Magyarország és Lengyelország mindkettőben érintett. Csakhogy a javaslatok akkor válhatnak uniós határozattá, hogyha minden tagállam megszavazza őket. Nyilvánvaló, hogy erre sem Budapest sem pedig Varsó nem hajlandó. Legalábbis amíg Orbán Viktor van kormányon Magyarországon, és Brüsszelben kevesen kételkednek abban, hogy a magyar miniszterelnök újabb négy évre bizalmat kap.

A politikai gengszterek kora – a magyar korrupciós színtér

Az FBI is beszállt a Microsoft magyarországi érdekeltségét érintő korrupciós ügy továbbra is folyamatban lévő nyomozásába – derül ki egyebek között abból az írásból, amelyet most tett közzé a Frontiers of Freedom jobbközép értékeket követő amerikai intézet. Szerzője a külpolitikai kérdésekkel foglalkozó, magyar származású alelnöke, dr. Radványi K. Miklós, aki az Orbán Viktorhoz intézett december eleji nyílt levele után most a magyarországi korrupcióval foglalkozik, azt négy konkrét példán keresztül mutatva be. „Semmi nem veszélyezteti egy nemzet politikai életét annyira, mint a korrupt és aljas politikusok. Orbán Viktor világában a cél – nevezetesen saját maga és családja meggazdagodása – igazolja az eszközt – azaz a rendőrállam kiépítését és a lakosság elszegényítését” – állítja.

 

„A soron következő választások eredményétől függetlenül Magyarországnak előbb vagy utóbb szembesülnie kell a korrupció halálos politikai mételyével. Ellenkező esetben az ország és lakosai soha nem tapasztalhatják meg az igazi szabadságot, igazságosságot, jólétet és társadalmi harmóniát” – figyelmeztet legújabb elemzésében dr. Radványi K. Miklós. Ahogy azt a Független Hírügynökségnek december elején adott interjújában ( már jelezte, ezúttal a magyarországi korrupcióval foglalkozik a  Frontiers of Freedom honlapján megjelent írásában.

A „Magyarország beteg alkotmányos berendezkedése: a politikai gengszterek kora” címet viselő, 19 oldalas elemzés négy korrupciós ügyön – Paks II, a letelepedési kötvények, a Microsoft-botrány és az Orbán-vő Tiborcz István által fémjelzett LED-közvilágítás – keresztül mutatja be Orbán Viktor és körei ilyetén tevékenységét, leszögezve: „Egyértelmű, hogy Magyarország megérett a rendszerszintű korrupció kitakarítására.

„Független bíróságnak kell majd kimondania, vajon Orbán Viktor és kegyencei, valamint az összes stróman bűnösek-e különféle bűncselekmények elkövetésében”

– szögezi le az évtizedekig a republikánusok legmagasabb körei számára tanácsadóként dolgozó Radványi, aki szerint az idén tavasszal megtartandó országgyűlési választások elhozhatnak olyan változásokat, amelyek aktiválják a bűnüldöző szerveket.

Az elemzés részben az előző rendszernek tudja be azt a mérhetetlen korrupciót, amely átszövi a magyar társadalmat, mondván: még a legifjabb generáció tagjai is „Kádár gyermekei”, s az akkori belügyminiszter veje, Stumpf István körül felnőtt immár közel nyolc éve abszolút hatalmat gyakorló Orbánék pontosan olyan diktatórikusak lettek, mint kommunista elődeik voltak. Ennek jegyében született meg az egypártrendszer alapja, az új alaptörvény, majd annak a módosításai.

Radványi nem ért egyet azzal a Nyugaton uralkodó, de még Magyarországon is terjedő általános nézettel, mely szerint az új politikai osztály maffiaállamot épített ki – szerinte Amerika és Európa szeme láttára a vagyonalapú diktatúra legitimizációja zajlott le  kikezdhetetlenül demokratikus választásokon keresztül.

„Semmi nem veszélyezteti egy nemzet politikai életét annyira, mint a korrupt és aljas politikusok. Orbán Viktor világában a cél – nevezetesen saját maga és családja meggazdagodása – igazolja az eszközt – azaz a rendőrállam kiépítését és a lakosság elszegényítését” – írja a jobboldali politikai tanácsadó és elemző, aki a sok korrupciós ügy közül („egy egész könyvtár nem lenne elegendő a dokumentumok tárolására”) négyen keresztül mutatja be, hogyan működik a korrupció az orbáni Magyarországon, s hogyan fonódik ez össze elvtelen és nemtelen alkukkal, egyebek között Putyinnal, illetve, hogyan keverednek bele nemzetközileg ismert nyugati tanácsadók és politikusok, például a német Klaus Mangold és a szintén német, ám európai uniós politikussá lett Gunther Oettinger.

Részletesen leírja az említett négy korrupciós példa történetét, Paks II kapcsán felidézi Simicska Lajos RTL Klubnak mondott szavait, mely szerint Orbán közölte vele, hogy a televíziós társaság megvételét a Roszatom kész fedezni. „Máig nem érkezett sem hivatalos, sem nem hivatalos cáfolat a történések Simicska-féle olvasatára” – jegyzi meg sokatmondóan a szerző.

A letelepedési kötvények konstrukcióját vázolva Radványi  kifejti, hogy az az orosz és a kínai kormányzati tényezők ösztönzésére jött egyáltalán létre.

„Gyanítható, hogy ezeknek a kormányoknak és Orbán Viktornak az összefonódása létező fenyegetést jelent és fog jelenteni a jövőben az Európai Unió biztonságára, pénzügyi és gazdasági stabilitására”.

„Történelmileg példa nélküli korrupciós szintet jelent a nemzetközi botrány új dimenzióját megnyitó, a Microsoft magyarországi érdekeltségét érintő ügy” – áll az írásban, amely új értesüléseket is közöl. Eszerint magát megnevezni nem kívánó források szerint tovább folytatódik a Microsoft-üggyel kapcsolatos nyomozás, amelybe az FBI is beszállt. Az ügy azért is érdemel különös figyelmet, mert

egy gyakorlatilag monopolhelyzetben lévő nemzetközi cég hívta fel demonstratív módon a figyelmet a saját termékeinek forgalmazását érintő felháborító szintű korrucióra.

„Vélhetően a Microsoft úgy ítélte meg, hogy nem engedheti meg magának, hogy ilyen szintű korrupció árnyéka vetüljön rá” – írja Radványi.

„Magyarország páratlan tragédiája a történelmileg példa nélküli álló korrupció, amely már  megmérgezte az egész társadalmat” – összegez Radványi, hozzátéve: „Magyarországon szinte nem múlik nap anélkül, hogy ne derülne fény valamilyen sikkasztási, zsarolási, vesztegetési, pénzmosási ügyletre, amelynek szereplője valamely prominens figura vagy annak strómanja. Az igazságszolgáltatás a végső bizonyíték arra, hogy a korrupciót rendszerszinten védik, az, hogy a legfőbb ügyész, Polt Péter és a különböző szinteken dolgozó bírók a miniszterelnök politikai akaratának engedelmes végrehajtói”.

Radványi  korábbi elemzését Orbánhoz intézett nyílt levél formájában tette közzé, s ebben a többi között azt írta, hogy „Az Ön beteg egója despota és morálisan üres államért kiált. Csalódást okozott a népének. Azt kell remélniük, hogy Ön sürgősen távozik hivatalából, mert csak akkor tudnak újra szabadon élni, normálisan gondolkodni, és újra egy jobb jövőről álmodni”.

Miért kapott adományokat Azerbajdzsántól a legnagyobb német kormánypárt a CDU?

0

A magyar vezetők a baltás gyilkosért pénzt kaptak Azerbajdzsántól, de vajon a CDU német kormánypártnak miért fizettek? A válasz egyszerű: egy nagy gázvezetékért. 

Angela Merkel kancellárnak amúgy is sok baja van a kormányalakítással, de most egy újabb dolog miatt fájhat a feje. A Süddeutsche Zeitung napilap, amely korábban bőségesen beszámolt Azerbajdzsán többmilliárd dolláros európai „adományairól”, most megírta: a CDU egyik frankfurti szervezete szintén részesült egy 28 ezer eurós azeri támogatásból. Ez nem nagy pénz, de a német törvény ebben a tekintetben nagyon szigorú, mert kimondja azt, hogy

egy politikai párt nem kaphat pénzügyi támogatást olyan országból, mely nem tagja az Európai Uniónak. 

A német lap megkérdezte az adományozó céget, az azerbajdzsáni Socart, hogy miért is volt ily nagylelkű a CDU-val szemben? A németországi főnök azt nyilatkozta, hogy olyan stratégiai beruházás folyik jelenleg is Azerbajdzsán és Németország között, amely indokolja az ilyen adományokat. Mi ez a nagyberuházás? Egy gázvezeték létrehozása Azerbajdzsán és Németország között, amely mintegy hét államon keresztül ívelne át. Volt persze egy vetélytárs is: a Nabucco. Ezt azonban megfúrták. Kik? Többek között Günther Oettinger, az EU energiaügyi biztosa, a CDU vezető politikusa.

Nem ő az egyetlen CDU politikus, aki Azerbajdzsánból pénzt kapott. Karin Strenz honanya is szerepel a fizetési listán. Ő mivel hálálta meg a nagylelkű adományokat? Amikor a Strasbourgban ülésező Európa Tanács határozatban kérte Azerbajdzsántól az összes politikai fogoly szabadon bocsátását, akkor egyvalaki szavazott nemmel a németek közül: Karin Strenz.

A CDU bajor testvérpártja, a CSU is érintett az azeri botrányban. Több jeles politikusa komoly pénzeket kapott, sőt, az azeri cégekkel együtt indítottak közös vállalkozásokat. Az Európai Unió Ilham Alijev Azerbajdzsán elnököt az emberi jogok szisztematikus megsértésével vádolja. Ez nem akadályozza meg a tagállamok egyik vagy másik politikusát abban, hogy pénzt fogadjon el Azerbajdzsántól. Most kiderült: Angela Merkel kormányzó pártja, a CDU sem kivétel …

A magyar kormány nem kér a közös európai ügyészségből

0

Az uniós igazságügyi miniszterek csütörtöki luxembourgi ülésükön jóváhagyták az Európai Ügyészség (EPPO) felállítását. Ehhez a megerősített együttműködési eljárással létrejövő szervezethez húsz uniós tagállam csatlakozott, de Magyarország egyelőre kimaradt belőle. 

A vádhatóság egy központi hivatalból, illetve a tagországokba delegált európai ügyészekből fog felépülni. A független főügyész bizonyos feltételek mellett jogosult lesz olyan határon  átívelő  nyomozások és büntetőeljárások lefolytatására, mint például a strukturális alapokat érintő csalások és korrupció ügyében. Az Európai Ügyészség (European Public Prosecutors Office) székhelye Luxemburgban lesz.

Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, mivel a kormány álláspontja szerint jelenleg is vannak olyan intézmények, amelyek eljárhatnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben. Magyarországon kívül Dánia, Hollandia, Írország, Lengyelország, Málta, Nagy-Britannia és Svédország is elutasította az EPPO-ban való részvételt.

Günther Oettinger költségvetésért felelős uniós biztos kiemelte, hogy a hivatalnak legkésőbb 2020-tól, vagyis a következő (2020-2027) első évétől kezdve már meg kell kezdenie működését. Věra Jourovával, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosával közösen megfogalmazott nyilatkozatban reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az uniós költségvetés korrupcióval és csalással szembeni védelmére irányuló együttes erőfeszítéseinket később valamennyi uniós tagállam támogatni fogja.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!