A magyar kormány nem kér a közös európai ügyészségből

0
518

Az uniós igazságügyi miniszterek csütörtöki luxembourgi ülésükön jóváhagyták az Európai Ügyészség (EPPO) felállítását. Ehhez a megerősített együttműködési eljárással létrejövő szervezethez húsz uniós tagállam csatlakozott, de Magyarország egyelőre kimaradt belőle. 

A vádhatóság egy központi hivatalból, illetve a tagországokba delegált európai ügyészekből fog felépülni. A független főügyész bizonyos feltételek mellett jogosult lesz olyan határon  átívelő  nyomozások és büntetőeljárások lefolytatására, mint például a strukturális alapokat érintő csalások és korrupció ügyében. Az Európai Ügyészség (European Public Prosecutors Office) székhelye Luxemburgban lesz.

Magyarország nem vesz részt az együttműködésben, mivel a kormány álláspontja szerint jelenleg is vannak olyan intézmények, amelyek eljárhatnak az EU pénzügyi érdekeit sértő bűncselekményekkel szemben. Magyarországon kívül Dánia, Hollandia, Írország, Lengyelország, Málta, Nagy-Britannia és Svédország is elutasította az EPPO-ban való részvételt.

Günther Oettinger költségvetésért felelős uniós biztos kiemelte, hogy a hivatalnak legkésőbb 2020-tól, vagyis a következő (2020-2027) első évétől kezdve már meg kell kezdenie működését. Věra Jourovával, az Európai Unió jogérvényesülésért felelős biztosával közösen megfogalmazott nyilatkozatban reményüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy az uniós költségvetés korrupcióval és csalással szembeni védelmére irányuló együttes erőfeszítéseinket később valamennyi uniós tagállam támogatni fogja.

MTI/FüHü

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .