Kezdőlap Címkék észak-korea

Címke: észak-korea

Arthur mesék 5. – Arthur egyetért

Nem meséltem tegnap, tájfununk volt a napokban, felszaporodtak a dolgaink is, ilyenkor Arthurt betesszük a helyére, a házába, ami tulajdonképpen egy méretes műanyag doboz tetővel, aminek a legnagyobb része drótháló. Abban van egy díszes házikó, boltíves bejárattal és ablakokkal, oda jár aludni, no meg az extrák, mint a kilakoltatott mókuskerék, amit azóta sem hajlandó használni, a kék sün zseb, amit Olivértől kapott, és fenyőforgács, rajta fehér törölköző, meg a pihe-puha plüss plédek garmada. Nem szoktuk bezárni, mert naphosszat alszik, aztán eszik, mozog pár percet, körbe szaglász bennünket, hogy megvagyunk-e még, aztán alszik tovább. Időhiányban kimondottan jó háziállat, nem igényel megkülönböztetett figyelmet, és amúgy sem egy fitnesz sün, ha egy mód van rá, nem mozog. Mikor idő is van, és dolog sincs, olyankor az ágyamban melengetem, mint most is. Hozom az egyik plédjét, abba lazán beletekerem, arra a paplant, és mellé bújok. Azt nagyon szereti, mert nem fél, és mert igen jó meleg van a paplan és a pléd között. Az ilyen napok éjszakáján szokott roppant aktív lenni, mintha feltöltődne meleggel, legutóbb is reggel kilencig rakodott a házában egy, az ágyamban töltött nap után.

Mikor itt van mellettem, és nem alszik mélyen, akkor hálásan kattog, mintha egy macska dorombolna, ahhoz hasonló lehet. Mikor rámol, akkor olyan, mint anyám, nyög, és szuszog, mikor eszik, akkor finnyásan csámcsog, de mikor jóllakott nem kér többet, olyankor forog, és mutatja, hogy szomjas. Nagyjából már értjük, hogy mikor mit szeretne. A legegyértelműbb jelzése, amikor egy átjátszott éjszaka után megnézem a dobozában, hogy hol van, azaz lebontom róla a takarókat, zsebet, házikót. Olyankor aztán fújkálhatom, nem reagál, csak puffog, hogy hagyjam már aludni, és meregeti a tüskéit, szinte tökéletes gömböt formáz. Vissza szoktam csomagolni, és hagyom aludni, mikor megéhezik, már egész kedves, ahogy megérzi az ujjam nyílik ki, mint egy virág.

Vannak kivált jó napjai is, tegnap például azzal szórakoztunk, hogy a hátán fekve a tenyerünkbe tettük, és kinyílt, hiszen fújtuk, az pedig jelzés neki, hogy mi vagyunk, nem holmi ellenség. Amikor így félig van nyitva, és felülteti az ember, ő elveszíti az egyensúlyát, és roppant viccesen néz, miközben kitárja a két kezét, ami tulajdonképpen láb, és azzal próbálja visszaszerezni a balanszot, halálosan jól néz ki, sírtunk a röhögéstől, ő pedig lelkesen vett részt a játékban. Amúgy is remek fotómodell, mikor fényképezem, csak szólok neki, hogy Arthur, és azonnal a kamerába néz. A napokban megismerkedett WhatsApp-en a lányommal, de közben az orrával kikapcsolta a kamerát, annyira ment volna közelebb.

Persze azért Arthur fejlődésén és alvási szokásain kívül más is történik itt a Koreai-félszigeten, például jött, és ment egy tájfun, most meg Északra jött, és ment Pompeo, egészen pontosan ma, megbeszélni a második Trump/Kim találkozó részleteit. Ez alkalommal Kim Dzsong Un nem a krumpliföldet választotta helyette, találkoztak, beszéltek. Hogy mit, az jelenleg nem publikus, de ahogy Pompeo főnökét ismerem, úgyis eldicsekszik vele.

Nem tudom emlékeztek-e, de mindig, még a rakéta lövöldözős időkben is azt mondtam, írtam, hogy valójában nem Északtól kell félni, a térség tényleges veszélyét Japán jelenti. Állításom sajnos kezd bebizonyosodni, Csedzsu szigetén haditengerészeti parádé lesz, a koreaiak udvariasan meghívták rá a japánokat is. Japán visszautasította a részvételt arra hivatkozva, hogy nem hajlandók a náci lobogójukat levenni a hajóikról, úgy meg nem vonulhatnak, mert azt a zászlót az ENSZ betiltotta, tehát nem jönnek bulizni. Shinzo Abe, a miniszterelnök, ismét pártja vezére lett, és ezt követően nagyon érdekeseket mondott, például azt, hogy nem érdekli, ha szélsőjobboldalinak nevezik, tulajdonképpen ő az is. Dokto sziget ügyét ismét előszedték Japánban, az az övék, állítják, hiába rendezett a tulajdonviszonya a kicsiny szigetnek már rég. Nem kérnek bocsánatot a megszállás alatt elhurcolt nőkért, viszont Abe azzal kampányol, hogy Japán alkotmányából 2020-ban kiveteti azt a passzust, miszerint csak védekező haderővel rendelkezhetnek, lesz támadó is, és Japán ismét félelmetes, hatalmas országgá válik. Ezt nem én mondom, ezt idéztem Japán jelenlegi, és egyben várományos miniszterelnökétől.

Populista, nacionalista, soviniszta kormánya van Japánnak, ez eddig sem volt titok, ahogy a korrupció mindent felülmúló mértéke sem. De azért eddig mégsem akartak nyíltan fegyverkezni, és nem utasítottak volna vissza egy meghívást pont attól a Koreától, amelynek milliónyi lakosát ölték meg, arra hivatkozva, hogy az akkor használatos zászlójukat nem használhatják…Ennél jobban nehéz lett volna Koreát megsérteni.

Ezt most még megtehetik, Korea épp nem velük van elfoglalva, de Kína nagyobb falat, Kínában ennél kevesebbért is öltek már meg japán turistát, ott valahogy nem választják külön az országot, annak választott vezetőitől, és amúgy is, Kína látványosan áthelyezte az Amerikával folytatott kereskedelmi háborút globális helyszínre, ők szeretik a grandiózus dolgokat, Si Dzsin Ping önérzetét amúgy is sértette, hogy Trump megvádolta, hogy Észak-Koreával zsarolja őt. Észak-Korea épp akkora, mint Kína valamelyik vidéki megyéje, csak lényegesen szegényebb, ciki ez a vád Si-nek, igy most látványosan nem tesz a béke ellen semmit, van ideje figyelni Japánra.

A belpolitikailag eddig meglehetősen megosztott Dél, Japán viselkedése okán azonnal összezárt, rossz tapasztalataik vannak a szomszéddal kapcsolatban, mindenképp meg akarják akadályozni, hogy Japán fegyverkezhessen, ebben Kína épp úgy partner, mint Észak-Korea, ahol a Japánoknak még annyira sem bocsájtottak meg, mint délen. Kétségtelen, hogy a megbocsájtáshoz először szokás bocsánatot kérni, és bármily furcsán hangozzék ez, Ázsiában ez nem formális cselekedet, nem véletlen, hogy Japán nem teszi meg.

Jelenleg a kormánypárt népszerűsége itt 80%, az ellenzéké 20%, ez nagyjából egészséges arány a itteni viszonyok között, ezzel Arthur is egyetért, aki itt szuszog az ágyamban, hogy aztán majd eldöntse, mennyi ideig óhajt szórakoztatni bennünket éjszaka.

Az ígéret szép szó…

Tegnap volt a modern dél-koreai haderő felállításának hetvenedik évfordulója. Ebből az alkalomból, egy rendkívül szolid repülős bemutatót láthattunk, és egy színpadon rendezett performance-ot, amely leginkább egy videójátékra hasonlított, de a hadsereg erejét fitogtató megmozdulástól ennél távolabb nem is állhatott volna.

A rendezvényen részt vett Mun elnök is a nejével. Nagyon tetszett neki a bemutató, rövid köszöntőjében Kim Dzsong Unról beszélt, és arról, hogy atommentes lesz a Koreai-félsziget, de ebben a hadseregnek is szerepet kell vállalnia, és a jövőről, amelyben az elképzelések szerint drónok, ember nélküli járművek, mesterséges intelligencia, és kevés, remekül kiképzett katona képviseli majd a honvédelmet.

A rendezvény egészen egyértelműen arról szólt, hogy ne provokáljuk katonai felvonulással Pjanjángot, továbbá valóban kijelölte a jövőt, a kis létszámú profi hadsereget, a mostani sorkatonai rendszer helyett.

A magyar sajtóban ismét meglehetősen slendrián módon adtak hírt a Koreai-félszigeten zajló békefolyamatról, de azt is mondhatnám, hogy az egyébként elfogult angol nyelvű cikkeket is lusták lefordítani.

Valójában a következő történt:

  1. Mun Dzse In, déli elnök, két éjszaka, három napos látogatást tett Pjanjángban, Kim Dzsong Un meghívására.

1/a. Katonai megállapodást kötött a két ország, ennek értelmében tegnap előtt óta szedik fel az aknákat a DMZ bizonyos területeiről, kijelölték a két ország szárazföldi határait, a határon repülési tilalom, fegyverhasználati tilalom lépett életbe, továbbá tartózkodás bárminemű ellenséges cselekedettől.

A tengeri határról teljes mértékben nem sikerült megállapodni, de a két ország katonai vezetői ezen tovább dolgoznak.

1/b. Infrastrukturális megállapodás köttetett, azaz még ebben az évben összekötik a két ország vasúthálózatát, és közúthálózatát. Újra indítják a közös ipari parkot, Keszánkongdángot. Ezek ellen az ENSZ szót emelt, mondván, hogy ez az Észak elleni szankciók megsértése, de Dél máshogy látja, a beruházások elindultak, többek között ennek okán aknátlanítják a határövezetet.

  1. Kim Dzsong Un aláírta, hogy nemzetközi szakértők ellenőrzése mellett kötelezettséget vállal a teljes atomleszerelésre. Ehhez pontos időt nem rendeltek, a dokumentumban az azonnali kezdés szerepel.
  2. Mun Dzse In elnök elvitte Kim Dzsong Un üzenetét New Yorkba Trump elnöknek, aki azóta nagyon boldog, mi több, „szerelmes” Kim Dzsong Unba, legalábbis ezt mondta egy kampányrendezvényen. Még az ENSZ-ben, azon az ominózus napon, amikor kinevették, mert azt emlegette, hogy az ő adminisztrációja a valaha létesett legjobb adminisztráció az Amerikai Egyesült Államok történetében, akkor azt is mondta, hogy addig szeretné fenn tartani az ENSZ szankciókat, ameddig Észak-Korea a leszerelést folyamatba nem helyezi. Eddig Pompeo, és Bolton is azt hangsúlyozta, hogy csak abban az esetben oldják fel a szankciókat, ha a leszerelés befejeződött.

Ezt követően elkezdték szervezni a második Trump/Kim találkozót, aminek dátumát még nem ismerjük, de Pompeo szerint „össze kell rakni a dolgokat”, és emiatt október helyett november a valószínűsíthető időpont amikor a két vezető találkozik.

Az ENSZ-ben felszólalt Mun Dzse In elnök is, ő az eddigiekhez képest nem mondott újat, békés Koreai-félszigetet festett le, majd Észak-Korea képviselője is, aki azt mondta, hogy Kim Dzsong Un elkötelezett az atomfegyverek leszerelése mellett, szeretné azt mielőbb megvalósítani, mindazonáltal az Amerika által (Szingapúrban) ígért garanciákat kéri, és az ENSZ szankciók eltörlését szorgalmazza.

Ezt a beszédet félremagyarázva jelentek meg angol nyelvű cikkek, továbbá előszedték a hetvenes, nyolcvanas években elrabolt japán állampolgárok ügyét, válaszul arra, hogy New Yorkban a Mun/Abe találkozó nyilvános kudarccal zárult, mivel Ábét a pártja minden korrupciós botrány ellenére újra elnöknek választotta, és így lehetősége nyílik indulni a következő miniszterelnöki ciklusért is. Emiatt az eddigi halogató retorikája egyértelműen ellenségesre váltott, a japán megszállás alatt prostituált szigetekre hurcolt koreai és egyéb nemzetiségű nők tömegével kapcsolatban azt mondta, hogy Japán mindent elintézettnek vél az ügyben, nincs miről beszélni. Ezt természetesen Mun elnök visszautasította, bár rendkívül udvariasan, de mégis. Ábe viselkedése felettébb nagy önbizalomról árulkodott, lekezelő, és ellenséges volt, túl ezen Japán igen nagy mértékű fegyverkezésbe fogott hirtelen.

Úgy tűnik, ők bíznak a Koreai-félsziget uniós egységében, mert ez bizony annak szól, a beszerzett eszközök ilyen távolságú hadviselésre szolgálnak. A nemzetközi közvéleményt pedig az Észak-Koreába rabolt japán állampolgárok ügyének ismertetésével foglalkoztatja Japán, ami tényleges probléma, kétségtelen, és Japán nehezményezi, hogy Trump elnök nem vette fel ezt a dolgot az Észak-Koreával való megtárgyalandó pontok közé, mondván, hogy tárgyaljon ez ügyben Kim Dzsong Unnal direktben Ábe.

A békefolyamat tehát folytatódik, az sem igaz, hogy az eddigi ígéreteinek Észak nem tett eleget, ugyanis eleget tett, mert azt ígérte, hogy felrobbantja a föld alatti kísérleti állomást, megtette. Azt ígérte, hogy elengedi az amerikai állampolgárságú kémeket, elengedte, azt ígérte, hogy visszaadja a háborúban elesett amerikai katonák maradványait, ezt is megtette.

Ezen túl az Amerikai Egyesült Államok ígért, méghozzá biztonságot, meg nem támadási garanciákat, amelyeket Észak-Korea nem kapott meg.

Tény ugyanis, hogy Trump nem marad örökké Amerika elnöke, azaz Észak-Korea, illetve Kim Dzsong Un nem lesz attól megnyugodva, ha egy kampányrendezvényen Trump kijelenti, hogy ő szerelmes Kim Dzsong Unba, neki arról kongresszusi határozat kell, hogy az elkövetkezendő elnökök sem fogják Észak-Koreát megtámadni.

A tényszerű helyzet tehát az, hogy Észak-Korea nem kapta meg az Egyesült Államok ígéretének teljesítését, ezért leállt a további leszereléssel, és nem hagyta abba a nukleáris anyagok előállítását sem.

A Trump által előre belengetett második találkozó talán áttörést hoz majd az ügyben, de ezt most még nem tudja senki, találgatni pedig felesleges, amikor a külföldi sajtónak a tények közlése sem igen megy.

Trump: Beleszerettünk egymásba Kim Dzsong Unnal

0

Virginiában tartott kampánygyűlést Donald Trump, ott tett furcsa kijelentéseket az észak-koreai diktátorral kapcsolatban.

A közeledő kongresszusi választás miatt kampányol az amerikai elnök. Egy nagygyűlésen pedig egyenesen azt mondta Kim Dzsong Unról, felidézve találkozójukat:

„Mindketten kemények voltunk, de azután meglágyultunk: szerelembe estünk egymással.”

Júniusban először találkozott amerikai elnök észak-koreai vezetővel. Kim ígéretet tett arra, hogy leszereli nukleáris fegyvereit és interkontinentális rakétáit megfelelő amerikai garanciákért cserébe, csakhogy azóta se nagyon történt semmi. Ezért egyre többen beszélnek arról, hogy Kim átverte a diplomáciában (is) teljesen járatlan Trumpot.

Közben Észak-Korea külügyminisztere az ENSZ közgyűlésben arról beszélt:

addig nem kezdődik meg a leszerelés, amíg Amerika nem ad valamit.

Észak-Korea békeszerződést szeretne, amely elismeri az ország határait és kötelezi az Egyesült Államokat arra, hogy nem próbálja megdönteni a rendszert. Ezenkívül enyhíteni szeretné azokat a szankciókat, amelyeket az USA továbbra is alkalmaz vele szemben.

Nemrég Dél-Korea elnöke, Mun Dzse In Phenjanban járt. A tanácskozás során Kim Dzsong Un átadott neki egy levelet, amelyet Donald Trumphoz címzett. Mun ezt továbbította is Washingtonba.

Trump most erről azt mondta:

„Kim Dzsong Un csodaszép levelet írt.”

Azt viszont nem részletezte, mi volt benne.

Kim újabb csúcstalálkozót szeretne, amely ismét jelentősen növelné a presztízsét mind otthon, mind pedig az egész világon. Trump ugyancsak készül a csúcstalálkozóra. Csakhogy a választások előtt neki (vagy még inkább az ehhez jobban értő tanácsadóinak) azt is figyelembe kell venni: egy újabb találkozó Kimmel vajon növeli vagy inkább csökkenti Trump népszerűségét, lehet-e még egy PR csúcsot tartani.

Újabb Trump-Kim csúcstalálkozó lesz?

0

Az észak-koreai diktátor írt erről az amerikai elnöknek.

Nagyon meleg hangú, pozitív kicsengésű levelet kaptunk Kim Dzsong Un elnöktől – jelentette be a Fehér Ház szóvivője. Sarah Sanders utalt rá, hogy a barátságos levél fő célja egy újabb csúcstalálkozó Donald Trump és Kim Dzsong Un között. A levelet Kim Dzsong Un abból az alkalomból küldte Washingtonba, hogy Észak-Koreában megünnepelték a kommunista rendszer megalapításának hetvenedik évfordulóját.

Ezúttal is nagy katonai parádét rendeztek, de kivételesen nem voltak interkontinentális rakéták.

Ezek ugyanis nyugtalanítják Amerikát, hiszen nukleáris robbanófejjel is el lehet látni őket.

Az első csúcstalálkozón Szingapúrban Kim Dzsong Un megígérte az interkontinentális rakéták és az atomfegyverek leszerelését, cserébe Trump lefújta a dél-koreai hadgyakorlatokat és ígéretet tett a szankciók feloldására.

Azóta viszont

egyre több szakértő beszél arról, hogy Kim megvezette a diplomáciában járatlan Trumpot.

Észak-Koreában ugyan felrobbantottak egy nukleáris kísérleti telepet, de a kémműholdak tanúsága szerint folytatják a nukleáris és rakétafejlesztési programot. Trump ugyan lefújta a nagy hadgyakorlatokat, de közölte: a szankciókat csakis akkor szüntetik meg, ha Észak-Korea leszerelte nukleáris fegyverzetét.

Ezt a patthelyzetet akarja feloldani Kim egy újabb csúcstalálkozóval. Tudja: Trumpnak szüksége van egy látványos diplomáciai sikerre a novemberi választások előtt. Ugyanakkor az is kétségtelen, hogy az első találkozóval Kim Dzsong Un nyert nagyot – már pusztán azzal, hogy az amerikai elnök találkozott vele és tárgyalhattak.

Hamarosan Phenjanba érkezik Dél-Korea elnöke, Mun Dzse In is, akinek döntő szerepe volt abban, hogy létrejött a párbeszéd az USA és Észak-Korea között. Ha az újabb koreai csúcs eredménnyel zárul, akkor ebből Trump is optimizmust meríthet.

Mégsem megy Észak-Koreába az amerikai külügyminiszter

0

Mike Pompeo a jövő héten látogatott volna Észak-Koreába, Donald Trump azonban most lemondta az utat, arra hivatkozva, hogy Észak-Korea nem szereli le az atomfegyvereit.

A komoly otthoni gondokkal küzdő Trump a Twitteren jelentette be döntését, azt írta: „Azt kértem Mike Pompeo külügyminisztertől, hogy a jelenlegi helyzetben ne menjen el Észak-Koreába, mert az az érzésem, hogy nem tudunk megfelelő előrehaladást elérni a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítésében.”

Azt is írta: ebben a kereskedelmi háború miatt a kínaiak sem segítenek, de ennek a kérdésnek a megoldása után előrelépést lehet elérni az ügyben, ezért Pompeo a közeljövőben mégis csak ellátogathat Észak-Koreába. Trump emellett „a legmelegebb üdvözletét” küldte Kim Dzsong Unnak, és

várja, hogy hamarosan találkozzanak.

A döntést az első kommentárok meglepetéssel fogadták, hiszen az elnök a héten a Fox Newsnak adott interjújában kifejezetten sikeresnek mondta a júniusban Szingapúrban tartott csúcstalálkozóját Kim Dzsong Unnal és elismerően beszélt a phenjani fejleményekről is. Pompeo most ment volna negyedszer Észak-Koreába.

A héten a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség és a washingtoni Johns Hopkins Egyetemhez tartozó 38North kutatóközpont egybehangzó jelentést tett közzé arról, hogy Észak-Korea leállította a Szohe rakétakísérleti telep leszerelését. Itt hordozórakétákat állítanak össze, és a létesítményt folyékony üzemanyagú hajtóművek fejlesztésére is használják. Szakemberek szerint a telepnek központi szerepe van az észak-koreai ballisztikusrakéta-programban.

Vagyis Észak-Korea valóban nem állította le rakétaprogramját – azaz bekövetkezett az, amiről elemzők már a szingapúri csúcstalálkozó után beszéltek:

Kim Dzsong Un egyszerűen átverte a diplomáciában teljesen járatlan Trumpot.

Az viszont biztos, hogy Mun Dzse In dél-koreai elnök szeptemberben Phenjanba látogat, vagyis az enyhülés tovább folytatódik a két Korea között.

Mozgolódás Észak-Koreában a rakétagyár környékén

0

Észak-Korea továbbfejleszti interkontinentális rakétáit, erősítette meg egy magasrangú illetékes Washingtonban a Reuters hírügynökségnek.

A magát megnevezni nem kívánó tisztviselő beszámolt arról, hogy amerikai kémműholdak fokozódó aktivitást mutatnak annak a gyárnak a környékén, ahol Észak-Korea interkontinentális rakétáit előállítja. Magukat a rakétákat a kémműholdak nem látják, ezért az amerikai hírszerzés nem tud pontos képet alkotni arról, hogy a továbbfejlesztés milyen eredménnyel járhatott.

Szingapúrban Kim Dzsongun azt igérte Donald Trumpnak, hogy felszámolja azokat a nukleáris fegyvereit és interkontinentális rakétáit, melyekkel akár az Egyesült Államokat is elérheti. Cserébe az amerikai elnök garantálta Kim Dzsongun biztonságát és a szankciók megszüntetését.

Azóta kiderült, hogy az USA csakis akkor szünteti meg a szankciókat, ha Észak-Korea már végrehajtotta nukleáris fegyverzetének és interkontinentális rakétáinak a megsemmisítését. A Reuters most érdeklődött a Fehér Házban, hogy mi a véleményük a kém műholdak információiról. A szokásos választ kapták: hírszerzői értesüléseket nem kommentálunk.

Trump többször is jelezte a szingapúri csúcstalálkozó befejezése óta, hogy bízik Kim Dzsongun ígéreteiben. Észak-Korea tett is néhány látványos lépést: átadták azoknak az amerikai katonáknak a holttestét, akik Északon haltak meg a koreai háború idején 1950-53 között, valamint külföldi tudósítók jelenlétében felrobbantottak egy atomkísérleti telepet.

Magát a leszerelést amúgy nagyon nehéz ellenőrizni. John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó azt javasolta, hogy Észak-Korea egész nukleáris fegyverzetét rakják hajókra és vigyék az Egyesült Államokba. A javaslatot Észak-Korea – nem különösebben meglepő módon – elutasította. Trump Kínát is meggyanúsította, mondván Peking azért akadályozza a leszerelést Észak-Koreában, mert így akar visszavágni az USA kereskedelmi háborújában. A kínaiak természetesen tagadták Trump feltevését.

Az amerikai elnök Iránnal szemben hasonló módszert alkalmaz mint Észak-Korea esetében. Egyelőre nem sok sikerrel. Alig közölte Trump, hogy hajlandó találkozni az iráni vezetőkkel, máris megjött a válasz: ilyen csúcstalálkozó csakis azután lehetséges, hogy Trump visszalép az atomalkuba.

Az USA elnöke májusban jelezte a kilépést és Teheránban emiatt szószegőnek tartják. Trump lehetséges tárgyalópartnere, Rohani iráni elnök pedig nagyon meggyengült a hazájában, hiszen az atomalku az ő műve volt. A kemény vonal hívei nem akarnak tárgyalni Trumppal akkor sem, ha az amerikai szankciók komoly veszteségeket okozhatnak Iránnak.

Elmélkedés a világ sorsáról

A helsinki Trump – Putyin találkozó és arra kapott hazai reakciók késztetnek e sorok, gondolatok közzétételére. Különösen a magyar média interpretálása, ahol a magát „balliberális”-nak nevező jó szándékú, szociálisan érzékeny szárny nem tudott mit kezdeni sem Trump-pal, sem Putyin-nal. Vicces, de inkább szomorú volt látni, olvasni, hogy képtelenek jelzők nélkül szemlélni a történéseket, és kizárólag a puszta tények közlésére szorítkozni. Helyette minden áron bizonyítani akarták, hogy két „rossz” vezető „észjátékának” voltunk tanúi, ahol a tapasztalt „gonosz” (kágébés) legyőzte a tapasztalatlan, kétbalkezes, naiv, buta milliomos palántát.  Szánalmas volt a hazai médiát követni.  Mintha a magyar megmondó emberek valóban nem ismernék világunk alakulását. Nem látnák a napjainkban folyó hatalmas változásokat, amik valójában már rég (1989-90 – vagy még előbb) elkezdődtek, de még mindig nem tudjuk merre halad, mi lesz belőle. No, és ebből nekünk, itt a Kárpát-medencében, mi hasznunk lesz? A hazai „baloldal” csakis az amerikai elnököt kritizálók véleményét közvetítették. Szinte ugyanazt a metódust használták, mint a kormánypárti média (pl. migráns ügyben), és azt szajkózták, hogy az amerikai elnök „egy bohóc”, nem ért semmihez, különösen a külpolitikához. Sőt, hazaáruló (sic!). Ennek alátámasztására olyan figurákat dobtak be a magyar köztudatba, mint az egykori republikánus kaliforniai kormányzó, Arnold Schwarzenegger, aki köztudottan Trump-ellenes. Különösen, amióta Trump felmondta a párizsi nemzetközi klíma-megállapodást.  Arról, persze nem szólnak, (a hazai „balliberálisok”), hogy Trump nem tartotta, és nem tartja, helyesnek, hogy amíg az USA dollár milliárdokat költ a légszennyezés csökkentésére, addig a világ többi része, elsősorban a szegénységre hivatkozva, nem teljesítik ebben a nemzetközi megállapodásban aláírt kötelezettségeiket.
Magyarul: baleknak tekintik a gazdag és naiv („jóhiszemű”) Amerikát. Szinte nincs olyan nemzetközi szervezet, amiben ne az USA lenne a legnagyobb befizető. Miközben nem egy olyan szervezet létezik, mely rendszeresen elítéli az USA politikáját. Igen, Trump nem a demokrácia, hanem a kapitalista gondolkodás megtestesítője. Szinte minden megnyilatkozásából kitűnik az üzletember. Nem egy diplomata, nem tárgyal, hanem alkudozik, blöfföl, hogy az üzlet az ő javára alakuljon. Olyanokat mond és csinál, ami lehetőleg (vagy remélhetőleg) a többségnek tetszik. Választási ígéreteit (amik miatt rászavaztak) be akarja tartani.
A nemzetközi klíma megállapodás felrúgása mögött is „önös érdek” áll: a bezárt szénbányák munkásainak akar kedvezni. Hasonlóan a legutóbbi gazdasági válság egyik legnagyobb veszteseinek, az autógyári munkások ezreinek akar hazai munkahelyet teremteni, azzal, hogy a globalizált kapitalizmus megregulázásával haza kényszerítse az autógyárakat, hogy amerikai földön teremtsenek munkahelyeket. (nem pedig külföldön, olcsón, nagy profittal állítsák elő termékeiket). Persze, ezek az elképzelések nem tűnnek elég átgondoltnak, kihatásai bizonytalanok, beláthatatlanok a „nemzetközi munkamegosztás”-ra. A védővámok sem biztos, hogy célt érnek, hiszen a kialakult és eddig bevett, gördülékeny gazdasági rendszer felrúgása, akár vissza is üthet, mivel a partnerek is tehetnek ellenlépéseket. Szóval, Trump nagyfába vágta a fejszéjét az amerikai nép (és gazdaság) felvirágoztatása érdekében (America first!). Nem átgondolt, megfontolt koncepciók kísérik elnökségét. Mintha nem lennének tanácsadói, vagy nem hallgatna azokra. Már az első elnöki rendelete is káoszba torkollott, amikor megtagadta hat muszlim országból érkezők beengedését az USA-ba. A határőrség, a repülőtéri alkalmazottak nem tudták, hogy az azonnali hatállyal életbelépett rendeletet hogyan kell értelmezni? Mit kell tenni, aki érvényes úti okmánnyal (vízummal) érkezik, tehát hónapokkal előbb megvolt a beutazási engedélye.
Trump Amerikája egyértelműen az izoláció felé tart, a cél az országot mindentől és mindenkitől függetlenné tenni. Trump ezen elképzelése egy bizonyos befelé fordultsággal jár, amivel nyugodt, sikeres, virágzó életet kíván biztosítani minden amerikainak.
Vegyük már észre, most értünk el az 1945 után kialakult kétpólusú világ, közismert nevén hidegháború megszűnéséhez. Nehéz elhinni, hogy nincs többé a „jó és a gonosz” (birodalma), a Kelet és a Nyugat, amit röviden: a demokrácia és a diktatúra jellemzett. Nem akarjuk észrevenni, hogy nincs többé a kisagyunkba „beégetett” világkép, hogy a Lajtától nyugatra, minden jó, attól keletre, meg minden rossz. Ami jó, az amerikai, ami rossz, az orosz, pardon szovjet.
Donald Trump az első (és talán egyetlen) amerikai elnök, akinek nincs közigazgatási múltja. A legtöbb elnök – különösen 1945 óta – előbb kormányzóként irányította valamelyik US szövetségi államot, és onnan került az elnöki székbe.  Trump pedig, mint egy sikeres építési vállalkozó örököse került az üzleti világba, majd tv (reality show) műsorvezetőként lett ismert. Felismerte, hogy 70 évvel a II. világháború vége után itt az ideje változtatni azon, hogy az USA a világ csendőre. Bármi történt, mindig és mindenhol az USA feladata volt a rendcsinálás. Lásd a dél-szláv háború, mely Európában folyt, és az európaiak képtelenek voltak hathatósan közbelépni. Amerika jött, és bombázott. Orbán, akkori miniszterelnök, pedig megengedte, hogy magyar reptérről (Taszár) szálljanak fel a magyarlakta jugoszláv településeket bombázó NATO harci gépek.
Ezen fog (akar) most Trump változtatni. Elnöki hivatalba lépése első pillanatától az izoláció híveként jellemezték, és sokak (pl. az ausztrálok) azonnal kétségbe estek, hogy ha betartja szavát és felmondja a nemzetközi szerződéseket, annak nagy ára lesz. Elsősorban katonai, de gazdasági téren is. Ezek a kezdeti félelmek lassan (és fokozatosan) időszerűek lesznek, ha másért nem, mert Trump be akarja tartani választóinak tett ígéreteit.
Igen, a világ változott. Néhány évvel ezelőtt még „vörös” (vagy kommunista) Kínáról szóltak a híradások. Ez a bevett jelző mára eltűnt. A mai hírekben csak Kína szerepel, pedig az egypártrendszer ma is fennáll, de – úgy tűnik – senkit sem zavar. Napjainkban a komcsizás csak Magyarországon éli virágkorát.
Trumpnak sikerült Ázsiában is valamit mozgásba hozni azzal, hogy Észak-Korea (legalábbis elvben) elfogadta, hogy egész Délkelet Ázsia atommentes övezetté váljék.
Oroszország nehéz helyzetben van, hiszen lakossága nem heverte ki a bukást, hogy a hidegháború megszűnésével többé nem világhatalom.  Mellékesen, ez a hidegháború valójában nem volt háború. Két társadalmi rend(szer)  igyekezett bebizonyítani, hogy ő a jobb, az élhetőbb.  Győztes valójában nincs, hiszen csak azt kellett kivárni, amíg a zárt (diktatórikus) rendszer felbomlik, a vezetés kiöregszik, kihal. Igaz, azért ehhez kellett a technikai fejlődés és egy jó, hihető blöff (Star wars = SDI = csillagháború), amit Teller Ede tudományos alapon bizonygatott, hogy az ellenséges (szovjet) rakétákat még röptükben meg tudják semmisíteni. Talán még ennél is jelentősebb volt a telekommunikáció fejlődése, mely mindenki (magánszemély) számára elérhetővé tette a fénymásolást, a faxolást, a mobilozást, stb. az információk gyors továbbítását. A szovjet bukás legeklatánsabb példája Csernobil, amikor (egy május elsejei felvonulás miatt!) nem merték közölni a lakossággal, hogy borzasztó katasztrófa történt.
A gorbacsovi nyitás (glasznoszty, peresztrojka) elkésett. Valójában a fiatal kommunista vezető kiengedte a (jó-rossz) szellemet a palackból.  Putyin feladata lett a kiút megtalálása. A Sztálin vezette Szovjetunió szerezte vissza a bolsevikok (Lenin) által „taktikai okokból” feladott egykori cári területeket. Sőt, azokat Sztálin a 40-es évek végére még meg is nagyobbította. Gorbacsov és Jelcin viszont „elengedte” az európai és ázsiai területeket, köztárságokat. Az átlag orosz csalódott, hogy amiért szülei, nagyszülei véráldozattal harcoltak, azt most a kapitalizmussal elveszítették. Putyin valamiféle cáratyuska szerepre vállalkozott, akit a nép Istenként tisztel, hiszen kiegyezett az egyházzal is. Az életszínvonal, napjainkban magasabb, mint a szovjet időkben volt. Ezt elsősorban az ország természeti kincseinek, ill. azok kiárusításának köszönhető. Gazdaságilag nem vetélytársa Amerikának. Az atomról senki sem beszél. Abban megbízható partner. Sokkal többet olvasni, hallani a megbízhatatlannak tartott Iránról, Pakisztánról, esetleg Indiáról, no meg Észak-Koreáról.
Ahogy a telekommunikáció fejlődése pozitív irányba hatott a lakosság mindennapi életére, úgy napjaink internetes, digitális világa abszolút káoszt hozott. Az egyik legnagyobb átok a Facebook, a közösségi média, mely ellenőrizhetetlenné tette a tájékoztatást. A „fake news” napjaink kulcsszava. No meg a tweeter, amit készpénznek vesznek. Tényleg, nem értem, hogy államférfiak, vezető emberek (nemcsak politikusok!) miért teszik ki magukat ennek a gonosz és értelmetlen játéknak. Lehet, hogy modern, de felettébb káros, félrevezető.  A világot rossz irányba viszi. Szerintem.

Stephen Elekes

A kínaiak kavartak be az USA és Észak-Korea viszonyába

0

Phenjanban gengsztermódszerek alkalmazásával vádolták meg Mike Pompeo külügyminisztert, aki idén már harmadszor tárgyalt Észak-Korea fővárosában.

Donald Trump azt üzente a világnak, hogy szerinte Peking gyakorolt nyomást Phenjanra – méghozzá azért, mert megkezdődött a kereskedelmi háború az USA és Kína között. A kínaiak így akarnak visszavágni – állítja Trump, aki hangsúlyozta, hogy továbbra is bízik Kim Dzsong Un szingapúri ígéreteiben.

Kim Dzsong Un megígérte az Egyesült Államok elnökének, hogy leszereli atomfegyvereit. Cserébe Trump garanciát adott arra, hogy az USA nem törekszik a jövőben Észak-Korea diktátorának megbuktatására. Trump leállította a nagy hadgyakorlatokat, melyeket addig Észak-Koreában nyílt háborús fenyegetésnek érzékeltek. Ezen kívül megígérte a szankciók megszüntetését – igaz, ezeket a szankciókat további egy évvel meghosszabbította. Kiderült ugyanis, hogy Észak-Korea egyáltalán nem állította le nukleáris fejlesztési programját. A műholdfelvételek tanúsága szerint még növekedett is az aktivitás a dúsítóban.

Mike Pompeo tájékoztatta szövetségeseit, Dél-Koreát és Japánt a phenjani tárgyalások eredményeiről.

Közölte: bízik abban, hogy Kim Dzsong Un tartja magát a szingapúri megállapodáshoz. Megerősítette, hogy csak akkor oldják fel a szankciókat Észak Korea ellen, ha már Kim Dzsong Un felszámolta nukleáris arzenálját.

Közben pedig folyik az amerikai-kínai kereskedelmi háború, amely az egész világgazdaság egyensúlyát fenyegeti, hiszen a két legnagyobb hatalom közötti párharcról van szó. Az óriások háborúskodásában Korea csak mellékes hadszíntér. Az Egyesült Államokat egyre jobban zavarja, hogy

Kína az élre akar törni a modern technológiában,

elsősorban a mesterséges intelligencia kutatásában. Trump ezért indította meg a kereskedelmi háborút, amelyet elkezdeni mindig könnyebb, mint befejezni. Az 1,4 milliárd lakosú Kína mindenesetre nem hátrál meg Amerika elől, mert Pekingben úgy gondolják: a jövő nekik dolgozik.

Koreanapló 14. – A média és a szakértők

Az ominózus műhold felvétel, ami okán Észak-Korea ellen újabb bizalmatlansági válság alakult ki, június 28 -án látott napvilágot. Meg nem nevezett amerikai katonai szakértők állítólag ennek a felvételnek az alapján azt állítják, hogy urániumot állít elő Észak. Más katonai szakértők meg azt állítják, nekik sincs nevük, hogy Észak-Korea máris elkezdte a hazudozást a meglévő hordozórakéták számát és lokációját illetően. Megint noname források azt állítják, hogy megdönthetetlen bizonyítékaik vannak arra, hogy Észak-Korea továbbra is atomfegyvert fejleszt.

Ezt aztán lehozta a CNN, az NBC, majd a Washington Post is, átkerült a Reutershez, onnan meg terjed, mint a pestis. Mindezt huszonnyolcadikától máig sikerült a nemzetközi sajtónak elérnie.

Ugyanakkor nem látta senki a „megdönthetetlen bizonyítékokat”, nem tudjuk kik a források, a koreai állami hírügynökség szerint négy, azaz négy ember hipotetikus feltevéseiről beszélünk. A koreai állam tudja, kik azok, de nem mondja el, ugyanakkor jelenleg nem találják az erre vonatkozó feltételezéseket megalapozottnak, márpedig ha valakinek ezt fontos tudni, azok mi vagyunk, azaz a mi országunk illetékes szervei, és minden bizonnyal tudják is, de nem úgy, ahogy azt az amerikai sajtó lehozta.

Szó szerint azt mondta a koreai elemző a Yonhap News televíziós adásában, hogy „a műhold kép alapján levont következtetés valódiságának valószínűsége igen alacsony”.

A további kijelentések pedig még egy ilyen műhold felvétellel sincsenek alátámasztva, azok csak úgy vannak…

Mindazonáltal mai televíziós interjújában John Bolton azt nyilatkozta, hogy kidolgoztak egy tervet, ami alapján Észak-Korea atomfegyvereinek javát mindössze egy év alatt le lehet szerelni. Ezen a héten emiatt Pompeo ismét Pjanjángba utazik, hogy a részleteket megvitassa Kim Dzsong Unnal, sőt Sang Kim, a Fülöp szigeti amerikai nagykövet idejön Dél-Koreába, és részt vesz a Pánmundzsamban folyó tárgyalásokon Északkal.

Észak- és Dél-Korea újabb forró drótot nyit, illetve hoz helyre, ez pedig a haditengerészeti forródrót.

Dél-Korea nem telepít a két ország határára modern rövid hatótávolságú fegyvereket, melyek telepítése régóta előkészület alatt állt.

A napokban írta alá a két Korea a vasútfejlesztési megállapodást, azaz vasútvonal épül Szaulból kiindulva „V” alakban keleten fel egész Szibériáig, nyugaton feleannyi távolságig, a tenger mentén.

Ezzel párhuzamosan autópályát is létesítenek.

A szétszakított koreai családok találkozójára augusztusban kerül sor, erről is született megegyezés, és újabb közös sportcsapatok alakulnak különböző sportágakban, világversenyekre készülve.

Észak-Korea 200 amerikai katona maradványait szolgáltatta ki az Egyesült Államoknak, szintén a napokban.

A hirtelen bizalmatlanságnak, melyet még Bolton sem oszt, vélhetőleg az az oka, hogy a szingapúri találkozó óta látszólag nem történt semmi Észak-Koreában, nem robbantottak fel látványosan semmit, ellenben elment Kim pénzt kérni Kínába, mert nem tud nekiállni leszerelni semmit, amíg annak nincs meg az anyagi fedezete, nem véletlen repült szégyenszemre kölcsön repülővel Szingapúrba, és nem véletlen az sem, hogy az ottani költségeket Szingapúr nagyvonalúan kifizette helyette.

Már a luxus fenntartására sincs pénz, pedig arra azért a híresen büszke Észak-Korea mindig is nagyon adott, most kérni jár Kínába.

Tessék csak szépen visszanézni a felvételeket Si Dzsin Ping és Kim Dzsong Un legutóbbi, és az azt megelőző találkozásukról. Ordít a különbség.

Az egy éves tervet azért dolgozták ki Boltonék, hogy Észak mielőbb szabadulhasson az ENSZ szankciók alól, és elkezdődhessenek a déli beruházások, ahogy Kína, Amerika, de még Japán is szeretne befektetni oda.

Japán folyamatosan feljelenti Kínát az ENSZ-nél, mert teherautóforgalom bonyolódik a Kínai-Északi határon. Jól látni, hogy mezőgazdasági segítség érkezik, nem más, mégis, ez a szankciók megszegése papíron, és Japán kötelességének érzi eljátszani a feljelentős házmester szerepét, pedig elsősorban ő könnyebbülhet majd meg, ha valóban eltűnnek az atomfegyverek Észak-Koreából.

Jelenleg tehát az a patthelyzet áll fenn, hogy a leszerelésben segítene Dél is, Kína is, még Amerika is, de nem teheti, mert az ENSZ szankciókat ezzel megszegné. Kína azért ad, amit tud, de őt meg Japán vegzálja ezért.

Ennek az áldatlan állapotnak a megoldása okán érkezik Pompeo, Sang Kim, és csodák csodája még John Bolton, a nagy szkeptikus is ezen igyekszik változtatni.

Úgy tűnik másrészt, hogy ezek a feltevések, híresztelések nem is igazán a békefolyamat ellen készültek, sokkal inkább Trump elnök hiteltelenítésére. Kétségtelen, hogy Donald Trump egy érdekes figura az amerikai elnökök sorában, de talán nem érdemes egy érzékeny, alakulóban lévő, nagyon fontos békét feláldozni azért, hogy ő megbukjon. Bukjon meg egy kicsit később, valami másért, de itt legyen végre béke.

A szó komoly fegyver, azok akik abból élnek, talán bánhatnának vele óvatosabban is.

Koreanapló 13. – Kínai sorosügynökök

Úgy tűnik, vannak problémák, ami elől mi sem menekülhetünk, pedig földrajzilag igazán elszigetelt az ország, amiben élünk. A napokban mégis fogtak közel hatszáz jemeni állampolgárságú illegális bevándorlót, meg már van 47oo pakisztáni, és maláj.

Korea bevándorlási szabályai igen egyszerűek, lévén eddig nem sok külföldi képzelte el itt az életét, akik mégis, azok vagy valamilyen ágon koreaiak, vagy mint én, koreai állampolgár a házastársuk.

Ezeket a jemeni fiatal férfiakat egy kínai hajó csempészte Csedzsu szigetére, ott aztán feltűntek, mert egyrészt nem néznek ki turistának, másrészt ötszázvalahányan vannak, azt már észreveszi az ember, harmadrészt a dög melegben is pulóver és kapucni van rajtuk, negyedrészt pedig naponta „x” alkalommal Mekka felé fordulva imádkoznak Csedzsu turistákkal teletömött közparkjaiban, a fennmaradó időben meg csak úgy vannak, és Koreában ez felettébb szokatlan tevékenység.

Begyűjtötték hát őket, meg a kínaiakat, a malájokat, és úgy általában mindenkit, aki nem rendelkezik vízummal, vagy menekült státusszal, illetve nincs az ügye intézés alatt.

A társadalmi reakció szinte azonnali volt, különösen Csedzsu lakosai körében, akik mostanában rendszeres célpontjai az embercsempészetnek, azt követelik, hogy a nem valódi menekülteket utasítsa ki Korea, és vélhetőleg úgy is lesz, Jemen, Malájzia, Kína nem háborús terület, onnan nem fogadják el a menekült kérelmeket a koreai közigazgatásban. Pakisztán nem tudom minek van minősítve, de ők maradhatnak.
A szírek is maradnak természetesen, bár mindenki, aki háborús menekült, ideiglenesen maradhat itt, amíg a hazájában veszélyben az élete.

Túl ezen, vannak gazdasági bevándorlók, azaz vendégmunkások, ők körülbelül egy milliónyian, javarészt Délkelet-Ázsiából, de ők rendelkeznek a szükséges tartózkodási engedéllyel. Ugyan, ez egy eleve túlnépesedett félsziget, de a munkás kézből hiány van, így őket beengedik, viszont Korea nem rendelkezik olyan eszköztárral, amivel megélhetést tudna biztosítani munkavégzés szándéka nélkül itt élni kívánó bevándorlóknak, ez a luxus a koreaiaknak sem adott, így sajnálatos módon a jemenieknek haza kell menniük.

Aztán ma még volt egy kis jelzés Észak-Korea felől, hogy oké, hogy leszereljük az atomfegyvereket, de valaki adjon rá pénzt, mert nekünk nincs.
Trump pedig érdekes ötlettel állt elő, miszerint ugyan leállíttatta a közös hadgyakorlatokat Déllel, de azért az árát fizessük ki, továbbá megfeledkezett arról az ígéretéről, hogy kihagy bennünket a kereskedelmi háborúból amennyiben összejön Szingapúr, most megint azt mondja, hogy tárgyalni kell az egyenlőtlen külkereskedelmi mérlegről, ettől Korea vezetése nem kimondottan boldog.

Mindennek ellenére a hírekben az első helyet a monszun, és a közeledő tájfun foglalja el. Holnaptól, egész hétfőig országos monszun esőt mondanak, ráadásul viharokkal, és olyan módon, hogy nagyon rövid idő alatt esik le hatalmas mennyiségű csapadék majd, a rendes eső mellett, kiszámíthatatlan helyeken. Ez baj, mert ebből szoktak a halálos villámáradások, földcsuszamlások lenni, a minap is elvitte az autópályát egy ilyen Kadzse-do szigeten, ami nem olyan igazi sziget, mert annyira közel van, hogy ezer és egy híd köti össze a félszigettel, gyakorlatilag a félsziget része. A közelben van Puszán és Ulszán is, ahol az utóbbi időkben földrengés volt több alkalommal is, komoly károkat okozva, mert feléledt egy törésvonal, amiről eddig nem is tudtunk.

Tekintettel a tapasztalataimra, és az időjárás jelentésre, ma alaposan bevásároltam, túlélő üzemmódba helyezve pár napra a háztartásunkat, ne kelljen kimenni, ha esetleg itt is nagyon rossz idő lenne.

Ma már nem bírtam, délelőtt 3o fok felett volt a lakásban, úgyhogy bezártam az ablakokat, és bekapcsoltam a légkondit, a ventilátorokkal pedig elvezettem a hűvös levegőt az egész lakásba.

A hűtőnk dugig, a férjem megjött, jó csípős, forró levest főztem paprika pasztából, disznóhúsból, ami hűsít a hagyományos koreai orvoslás szerint, nagy halom friss zölddel, és egy jó maréknyi friss szójacsírával, vacsorázott is rendesen.

Nyilván, a bevállalt támfal építés a katolikus temetőben nem gyerekjáték negyven fokos gőzfürdőben, de azt sem tudom, hogy egy teológus végzettségű ember honnan tud támfalat építeni, villanyt szerelni, falazni, és hasonlókat.
Mindig csak nézek, hogy egyszer megmutatnak neki valamit, utána mintha egész életében azt csinálta volna, hibátlanul megoldja.
Én még mindig háromszor raktam fel egy adott csík tapétát, mikor ő már a selyemtől a szigetelő műanyagon át a textilig mindent tudott.
mondjuk éhen halni nem fogunk, és ez már jó, bár én boldogabb lennék, ha én is keresnék pénzt, remélem annak is eljön majd az ideje.

A közelgő időjárásváltozás okán nem tudom mikor jutok hozzá a vágyott epifitáimhoz, meglátjuk.

Közben megérkezett a koreai focicsapat, hősként fogadták őket a reptéren, kiesés ide vagy oda, többen felajánlották, hogy a kapus helyett elmennek inkább még egyszer katonának, csak őt ne vigyék el.
A kapus iránt, és két védő iránt is élénk érdeklődés mutatkozik európai elsőosztályú angol, német csapatai részéről, a csatárok, akik azért nem szerepeltek annyira fényesen, már olyan klubokban fociznak amúgy is.
Mexikó olyan hálás Koreának a továbbjutásért, hogy a légitársaságuk féláron hozza a turistákat ide, és minden Koreai árura hatalmas kedvezményeket adnak.
Milyen furcsa lenne, ha a németek meg védővámokat vezetnének be ellenünk, bár azt gondolom, ők jól tudják, hogy a kiesésük elsősorban saját maguknak köszönhető, és csak másodsorban a koreaiak valóban lenyűgözően lelkes játékának, minden technikai hiányossággal együtt. meg talán azt is, hogy ez csak egy sport, egy játék, se több, se kevesebb.

Két körben lehordtam a szemetet is, láttam, hogy a szokással szemben ma mindenki ezt teszi, nyilván senki nem akar szakadó esőben szemetelni.

Ellenőriztem az orchideáim gyökérzetét, jól vannak, a kókusz orchideán találtam egy virágkezdeményre utaló gombócot, kíváncsian várom, vajon tényleg virág lesz-e belőle. Kilenc óra van, már csak a ventilátorok mennek, a levegő kellemesen hűvös, a mosott ruha is szinte azonnal beszáradt, bár én nem szeretem ha nem vagyok kapcsolatban a természettel, így a rolómat csak félig húztam le, és végig figyeltem a naplementét, azt, ahogy vörösödik az ég alja, ami itt is szelet jelez másnapra.

Kabócák még nincsenek, majd augusztusban fogják mini flexre hajazó hangjukat kiengedni, amitől aztán egy hónapig minden egyéb zaj megszűnik létezni, bizonyítva a tényt, hogy a szerelem mindent legyőz.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK