Amint a régi történetből ismert, valaha egyszer, még a felfedezések korában volt egy kis sziget a távoli óceánon, amelyen bennszülöttek éltek. Vadászgattak, halászgattak, hetente meghallgatták a sámánt, aki elmondta nekik, mi jó, mi rossz, béke volt a szigeten és nyugalom, mert nem tudott róluk senki.
Egyszer azonban a kis öbölbe eltévedt hajó érkezett, amelynek fogytán volt már a vízkészlete. A furán világos bőrű, bozontos arcú emberek kieveztek a partra, és addig mutogattak, amíg a bennszülöttek meg nem értették, hogy víz kell nekik. Hoztak is a patakból vizet a jövevények hordójába, amíg az meg nem telt, azok pedig gálánsan fizettek érte, adtak a helyieknek nagyon mutatós törött zsilettpengéket (a kapitányuk borotválkozott), színes üvegcserepeket, de még egy ollót is, amellyel már nem lehetett ugyan vágni, mert ki volt csorbulva, de rendkívül értékesnek tűnt a helyieknek, ezért kiváló tisztelettel helyezték el a sámán kunyhójában a szent ereklyék közé. Aztán a hajó elment.
A bennszülöttek attól kezdve már nem vadászgattak, nem is halászgattak, sőt nem csináltak semmit azon kívül, hogy kiültek a partra, és várták a nagy hajót, amelyik majd rendkívül fontos dolgokat hoz nekik, úgymint törött zsilettpengéket, színes üvegcserepeket, esetleg még egy ollót is, mert a korábbit a vásott csemeték elcsenték a sámán kunyhójából, hogy játsszanak vele, de a nagy játék közben úgy elveszett, hogy jobban se kell. Ez a parton üldögélős életmód sajnos nem használt a kis közösségnek, így aztán a következő nagy hajó már csak egy kihalt faluhoz érkezett a parton, melynek kunyhóit az enyészet rágta szét. A kutatók megtalálták a zsilettpengéket, az üvegcserepeket, sőt még a csorba ollót is, és némi gondolkodás után arra jutottak, hogy ha az emberek nem csinálnak semmit, csak várják a nagy hajót, akkor ne csodálkozzanak, ha az rosszat tesz nem csak az egyéni egészségnek, de a csapatnak is.
Na, így vagyok én a magyar, médiafelülettel bíró értelmiséggel. A nagyobbik részét jól tartják közpénzen (ők már nem is igazán értelmiségiek, jóval inkább bértollnokok), a másik, lényegesen kisebb része meg ott ül a parton.
Néhánynak maga ácsolta piedesztálja van egy nagy táblával az oldalán, amelyre azt írták, hogy ”Morál” (az értelmiség ismer idegen nyelveket). Szomorúan nézem, ahogy bámulják a vizet, és várják a nagy hajót. Néha elmondják/megírják, hogy minden rossz, és hogy jöhetnének már, mely nagyszerű elmondásokért valamint megírásokért a falulakók úgy-ahogy eltartják őket. Én ugyan csápolok meg ugrándozom, próbálok csinálni valamit, hogy a helyzet szörnyűsége érthető legyen az egyszerűbb embereknek is, és megváltozzon a gondolkodásuk, de az ordítozásom néhány társaméval együtt azonnal elhal a nagy hangzavarban. Mindig rá kell jönnöm, hogy az ellenzéki pártok, nagyobb független lapok meg egyéb ilyen közösségek, teljesen zártak, oda idegennek belépni tilos, tanács meg segítség fölösleges, mert bőven elég az az észmennyiség, amely már belül van nekik (hát hiszen az is szinte szétfeszíti őket, nem igaz?), ezért nincs szükségük magukon kívül senkire. Igaz, a „Minden rossz” meg a „Jöhetnének már” megírásához nem szükséges emeletes tudomány. Kár, hogy ennek a taktikának, sőt stratégiának az eredménye immár 14 éve nulla. Zérus. Semmise.
A helyzet érdekessége, hogy a derék parton üldögélők nem is hiába várják a nagy hajót. Az első 2009-ben érkezett, úgy hívták, hogy LMP, de sajnos törött zsilettpengéken meg színes üvegcserepeken kívül mást nemigen hozott, tekintve, hogy a 2010-es, a 2014-es és a 2018-as választásokon elért eredménye mindhárom esetben egyaránt 4%, és a 2022-es eredményhez sem járulhattak hozzá sokkal többel. Az emberek nem tolongtak, hogy rájuk szavazzanak, pedig a terv szerint annyira Orbán- és egyben Gyurcsánymentes párt, hogy azt már fokozni nem lehet.
A következő nagy hajó egy magányos ember, név szerint Márki-Zay. Ő kívülről érkezett, ugyanis a közvélekedés a közvélekedést irányító értelmiség jóvoltából az volt (még ma is az, sőt félek tőle, sokáig az lesz), hogy a meglévő ellenzéki pártokkal „úgysem lehet”, és ez a közvélekedés el is intézte, hogy MZP legyen a miniszterelnök-jelölt, aki mögé, mást nem tehettek, az Összefogás összes pártja felsorakozott. Ezzel az ideális felállással lett a bukás akkora, mint egy toronyház, illetve hát a kérdés kiemelkedő szakértője szerint olyan FIDESZ győzelem, amely még a Holdról is látszik. Nem óhajtanék ismét visszatérni az új hajó által hozottak törött zsilettpenge/színes üvegcserép hasonlatához, de nem tehetek mást, ugyanis ezúttal sem futotta többre. MZP rutintalanságát tetézte a felfokozott és túlzott önbizalom is, amennyiben egyszerre akarta mind a kormányzó pártokat, mind az ellenzéket leváltani, ami az álmoskönyv szerint nem sok jót jelent, ami a szavazati arányokon világosan látható.
Ekkora pofon után nehéz az újrakezdés az ellenzéknek, pláne, hogy nincs pénz, csak abajgatás, és ha volna, azt is elveszik. Tetézi még a bajt, hogy az ellenzék miniszterelnök jelöltje az amerikai ismerősei révén aránylag sok pénzt szerzett a kampányra, mégpedig 4 milliárd forintnyi dollárt, amely összeg persze eltörpül az MTVA 150 milliárd per év és a Rogán csapat propagandára költött 45 milliárd per év közpénz summái mellett. A 4 milliárd elköltésének eredménye nem lett, viszont fegyvert adott a FIDESZ kezébe, így most mehet a dollárbaloldalazós hazugságcunami akár fénysebességgel is, miközben a majd 200(!) milliárdnyi közpénzből(!) való FIDESZ kampányolásról iszonyúan nagy a kuss. A nép szívesen adja pénzét, hogy abból jól megfizessék azokat, akik programszerűen hülyítik őket.
És most nagy hajóból megérkezett a harmadik. A Magyar Péter nevű, uraságoktól levetett, ám alig használt bárka. Róla tudni kell, hogy semmiféle politikai teljesítménye nincs, programja sincs, csapata sincs, ami tőle reálisan várható az megint csak a törött zsilettpenge – színes üvegcserép kombó, na, talán egy csorba ollóval megfejelve. Ám ha ő jött, akkor ő jött, hajóból válogatni nem lehet. Egyelőre az érdekesség szele dagasztja a vitorláját, amely azonban csalfa tündér, csapongva fúj mindenfelé, és pár nap alatt könnyen megváltozik. Ő is rátett egy lapáttal, beígérve félelmetes bizonyítékokat, mert igaz ugyan, hogy Orbánék simliskedéseinek 98 százaléka látszik, teljesen nyíltan csinálják, az senkit nem érdekel, attól még a választó bőven rászavaz, vagy az ellenzékre nem (ami gyakorlatilag ugyanaz), arra viszont mindenki kíváncsi, mi lehet az a 2 százalék? Juj de izgi, nemde, Józsikám? Hátha kiderül a nagy titok: Orbán nem kísérte át az öreg nénit az úton. Tejézusmária! Hogy közben egy teljes országot tesz tönkre, és még nem is fejezte be, az ki a francot érdekel?
Ez van tisztelt Hölgyek és Urak. Tovább várjuk a nagy hajót.
Nem bízunk sem Orbánban, sem Gyurcsányban, amit könnyen meg lehet érteni, mert Orbánnál látjuk, hogy mit csinál, Gyurcsányról meg tudjuk.
Igaz, hogy csak hazugságokat tudunk róla, de az elég, hogy ne bízzunk benne. A leginkább érdekes, hogy még a nem a NER szolgálatában álló értelmiségiek is csak ezeket a hazugságokat ismerik. Ha valakit érdekel a történet, itt, itt és itt elolvashatja.
Szóval várunk. A nagy várakozásban sajnos a klímaváltozás okán előbb-utóbb elsüllyed a sziget, közben az Orbán kormány és a cselédség folyamatosan rugdossa éppen azokat, akik kívülről jövő nagy hajóként (neve Brüsszel, színe tarka) segíthetnének rajtunk, de mi ezt nem hagyjuk nekik.
Főleg az értelmiség tétlensége dühítő, hiszen pont ők azok, akiket az a költő, valami Petőfi, ha jól tudom, lángoszlopoknak nevezett ki. Ők lennének hivatottak elintézni, hogy a szellem napvilága ragyogjon minden ház ablakán, ám a szellem napvilága helyett a FIDESZ rezsicsökkentés ragyogja be a házakat, de főleg a házakban lakó választók arcát, mert nem világosítja föl őket senki. Hacsak nem arról, hogy az ellenzék is ócska. Ez a Gyurcsányról „tudottakkal” együtt elég is a permanensen ismétlődő Orbán kétharmadokhoz.
Sic itur ad olympia Budapest. Orbán mennybemenetele. Nem kéne mégis tenni valamit?
