Nézem az új magyar érettségi témák tervezetét. Annyi mindenesetre kiderülni látszik, hogy Herczeg Ferenc vagy Wass Albert bekerült az irodalmi tételek közé, Ottlik Géza és Kertész Imre azonban kimaradt.
Én most nem mennék bele esztétikai-irodalomelméleti eszmefuttatásba, jóllehet van véleményem, de a fenti szempontokat képviseljék a szakemberek, irodalom- és eszmetörténészek, valamint a Magyartanárok Egyesülete, amelynek – bizonyára véletlenül – nem küldték el a tervezetet.
Bennem csak az a historikus múltkép jelenik meg, amikor Wass Albert 1944-ben közzéteszi a minősíthetetlen (vagy inkább minősíthető) antiszemita irományát, a Patkányok honfoglalását, ugyanabban az évben, amikor Kertész Imre Auschwitz felé zötykölődik a marhavagonban.
Meg eszembe jut, hogy míg Wass Albert kétszer is megkapta a németektől a vaskeresztet, addig Kertész Imre – igaz, csak egyszer, de azt tartós használatra szánva – a sárga csillagot.
És ha már Herczeg Ferenc, eszembe jut a Kék róka című legnagyobb színpadi sikere, amelynek elhíresült alapkérdése: „Járt-e Cecile a Török utcában?”
A rejtélyt ne fedjük fel, ám az biztos, hogy Kertész Imre járt Auschwitzban és a szélsőségesen judeofób Wass Albert 1945-öt követően számtalan újnyilas-hungarista szerkesztőségben és bajtársi-baráti társaságban.
Mindenesetre Takaró Mihály korszakos jelentőségű irodalomtörténeti eszmefuttatását látszik visszaigazolni az Orbán-rezsim, hogy tudniillik Kertész Imre nem volt magyar, Spiró György nehezen nevezhető embernek, Petri György valószínűleg – így a tudós irodalmár – a pokolra kerül, s a Nyugat nem más, mint egy kis zsidó lapocska.
Fogalmam sincs, hogy az Orbán-kabinet hogyan teljesítene a magyar irodalmi érettségin, de hogy történelemből miként, azt már mindannyian láthatjuk.
Románia pénzügyi felügyeletének vezetőjévé nevezték, de lemondásra kényszerült Laurentiu Branaga, akit az állambiztonság futtatott fel és buktatott meg Bukarestben. Mi történt?
Vasárnap őrizetbe vették Laurentiu Branagat, mert az ügyészség szerint megtévesztette a munkaadóit, és ily módon olyan hivatalokat töltött be, amelyekhez nem voltak meg a megfelelő papírjai.
Romániában meglehetősen elterjedt módszer az érettségi bizonyítványok, diplomák vagy épp a jogosítvány hamisítása. Különösen így van ez az állambiztonsági tisztek között, akik olykor a látszatra sem ügyelnek. Ennek megvan az az előnye, hogyha meg akarják buktatni őket, akkor elég elővenni a hamis papírokat.
Az egyetemi diploma is kérdéses
A lebukott román funkcionárius egy kétes hírű egyetemen szerezte meg a diplomáját. Az Alexandru Ghica egyetemről több vizsgálat is bebizonyította, hogy anélkül állított ki okleveleket, hogy a diákok egyetlen szemesztert is végig hallgattak volna. Sok tucat állambiztonsági tisztről és más állami vezetőkről derült ki, hogy itt szerzett diplomájuk adás-vétel tárgyát képezte. A sors iróniája, hogy 2016-tól bukásáig Laurentiu Branaga tagja volt annak az állami bizottságnak, mely az oklevelek hitelességét ellenőrizte!
Ennél fontosabb, hogy a most lebukott hivatalnok korábban az államtitkokat felügyelő hatóság igazgató helyettese volt vagyis a titkosszolgálat teljes bizalmát élvezte.
Miért veszítette ezt el? Miért közölték titkos dossziéjának ezeket a kínos tényeit a sajtóval? A bizánci stílusú manipulációk világában, amely Bukarest politikai életében uralkodik, csak találgatni lehet. A módszer viszont azt mutatja, hogy a hatalom példát akart statuálni: aki valamiért elveszíti a bizalmat, az könnyen járhat úgy, hogy egyszer csak felfedezik: már az érettségi bizonyítványát is hamisította…
Sokan értetlenkedtek amiatt, hogy Orbán egy nyilatkozatában május 3-ára tette a járvány csúcsát, és ugyanakkor a kormány május 4-ére tűzte ki az írásbeli érettségik megkezdését. Hasonlóképpen értetlenkedve, és ugyanakkor felháborodva fogadták sokan, hogy Kásler miniszter a kórházakat néhány napos határidővel a közfinanszírozású ágyak 60 százalékának „felszabadítására” utasította, és az utasítást nem teljesítő kórházigazgató(ka)t azonnal menesztette.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez az utasítás is magától Orbántól származik. Korábbi bejegyzésemben a sztálini idők vetéstervéhez hasonlítottam ezt a szörnyűséges intézkedést, és egyszerűen azzal magyaráztam, hogy
Orbán annyira megijedt az észak-olaszországihoz hasonló helyzet esetleges kialakulásától, hogy ragaszkodik a sokszoros túlbiztosításhoz a koronavírus-betegek ellátását szolgáló infrastruktúrában.
Most azonban, hogy kijelentette, hogy május 3-a után elkezdődhet „a védekezés második szakasza”, a gazdaság „újraindítása”, és fokozatosan erre irányuló intézkedéseket helyez kilátásba, talán megértettem, hogy a félelmen túlmenően miről is lehet szó.
Az én ismereteim a hazai mellett, mint rendszerint, ezúttal is a német médiából származnak, ahol nagyon sokrétű folyamatos vita folyik arról, hogy mit tesz a német kormány és mit tesznek – ettől árnyalatnyilag eltérve – az egyes tartományi kormányok, és ugyanakkor elég alaposan foglalkoznak más országok tapasztalataival, rendszeresen foglalkozva a brit és a svéd gyakorlattal is.
Tudjuk, hogy a járvány kezelésében a legdurvább korlátozásokat egyfelől Kínában, Hupej tartományban, másfelől Olaszországban és Spanyolországban hozták, ahol a kontaktusok korlátozása – eltérően az ausztriai vagy németországi korlátozástól – a munkába járásra is kiterjedt, mivel a közellátás szempontjából nélkülözhető ipari termelést is leállították.
A másik oldalon Dél-Koreában a nagyon kiterjedt tesztelés, maszkhasználat és emellett a fertőzöttekkel való kontaktusokat rögzítő okostelefonos alkalmazás segítségével sikerült gyorsan és hatékonyan korlátozni a fertőzés terjedését, és alacsonyan tartani a halálozást anélkül, hogy a munkába járást és az utcai életet korlátozni kellett volna.
Azt is tudjuk, hogy ezzel szemben a svéd kormány – az ország vezető járványügyi szakemberének meggyőződését követve – arra törekedett, hogy miközben az időseket és krónikus betegeket izolálják, egyébként ne korlátozzák az emberek mindennapi életét és érintkezését, ne zárják be az iskolákat, ne álljon le a gazdaság, és így – megkímélve a különösen veszélyeztetetteket, akiknél a fertőzés életveszélyes – mielőbb elérjék a lakosság nagy részének átfertőződését és a nyájimmunitás kialakulását.
Azt is tudjuk, hogy sokáig a brit kormány is hasonló politikát követett, amíg a betegség terjedése és a sok halálozás miatt ez társadalmilag elfogadhatatlanná nem vált. Mára Svédországot kivéve egész Európában általánossá vált minden nyilvános rendezvény megtiltása, az iskolák és a gyermekintézmények bezárása, a vendéglátóhelyek bezárása és a kiskereskedelem jelentős korlátozása, valamint a nemzetközi személyforgalom megszüntetése, hogy az emberek közötti kontaktusok töredékükre essenek vissza, és a járvány terjedése ne feszítse szét az egészségügyi rendszer kereteit, ahogy az Észak-Olaszországban megtörtént.
Ez a stratégia a járvány megfékezésében sikeresnek bizonyult, noha gazdasági, szociális és mentális következményei egyelőre felmérhetetlenek.
A terjedés lelassulása nyomán elsőként Dániában, Ausztriában és Németországban elkezdődött a kontaktusokat korlátozó intézkedések lassú, fokozatos oldása, arra törekedve, hogy a fertőzések intenzitása ne növekedjék, hanem megmaradjon az elért alacsony szinten. (Ez azt jelenti, hogy az ún. terjedési együttható 1 alatt maradjon, minél lejjebb.)
Ennek feltétele ezekben az országokban a távolságtartás fenntartása (például a másfél-kétméteres távolság fenntartása és maszkhasználat a németországi érettségi vizsgákon), a nagyon széleskörű tesztelés, és mielőbb szeretnék bevezetni az okostelefonos alkalmazással történő kontaktuskövetést is, önkéntes alapon. Vannak Németországban, akik gyorsabb lazítást szorgalmaznak (a gazdasági érdekképviseletek, a liberális párt és egyes tartományi kormányok), ugyanakkor a járványügyi szakemberek óvnak a lazítástól, második fertőzéshullámtól tartanak.
Az Orbán-kormány első ránézésre némi késéssel a német-osztrák utat követte a kontaktusok korlátozására: betiltották a nagyrendezvényeket, bezárták az iskolákat és gyermekintézményeket és a vendéglátást, és bevezették a kijárási korlátozást. (Még a szóhasználat is hasonló: nem Ausgangssperre, vagyis kijárási tilalom, hanem csak kijárási korlátozás, Ausgangsbeschränkung.) A maszk sem kötelező, csak javasolt, mint Németországban, bár ott egymás után írják elő a tömegközlekedésben és bevásárláskor, ahogy Budapesten nálunk is.
Két tekintetben látok alapvető különbséget a német-osztrák járványkezelés és az Orbán-rendszer lépései között. (Ezúttal a járványkezelésről beszélek, a gazdasági visszaesést kezelő intézkedések alapjában eltérő voltával ehelyütt nem foglalkozom.)
Az egyik különbség technikai jellegű: a nagyon széleskörű tesztelés Németországban és Ausztriában, illetve a kevés tesztelés Magyarországon. (Mellesleg Svédországban is keveset tesztelnek, az enyhe tünetekkel megbetegedetteknek csak azt mondják, hogy maradjanak otthon.) Németországban és Ausztriában a regisztrált fertőzöttek számának van relevanciája (bár ott is csak része a ténylegesen megfertőzötteknek), Magyarországon azonban nincs, másképpen fogalmazva nem a járványhelyzetről, hanem az egészségügyi rendszer működéséről ad információt.
A másik különbség viszont politikai. Németországban és Ausztriában demokratikus rendszerek járványkezeléséről van szó, minden intézkedés nyílt társadalmi vitatásával, részben egymással is vitatkozó, álláspontjukat alaposan indokoló, a tapasztalatok alapján nyilvánosan korrigáló járványügyi szakértők elterjedt nyilvános szereplésével, rengeteg vitával a médiában, a vezető politikusok hiteles fellépésével.
Az Orbán-rendszerben ezzel szemben szembetűnő a parancsolgatás, a hadsereg és a rendőrség ellenőrző szerepe a vállalatok és a kórházak fölött, a rendőrtisztek folyamatos szerepeltetése a kormány kommunikációjában, ugyanakkor a viták hiánya, a széleskörű titkolózás.
Ilyen körülmények között nem lehet igazán tudni, hogy miért csinálja Orbán, amit csinál.
A korlátozó intézkedések Ausztriában is, Németországban is, és másutt is lehetővé tették, hogy a vírus terjedése jelentősen lelassuljon, s lassan, lépésről-lépésre oldják a korlátozásokat: kinyissák az üzleteket, az iskolák egyelőre egyes évfolyamain újrakezdődjék a tanítás. Mindezt úgy, hogy a távolságtartás a kisebbre szabott iskolai csoportokban, illetve a boltokban fenntartható legyen, és az általános maszkhasználat is mérsékelje a fertőzésveszélyt. A kiterjedt tesztelés és a fertőzöttek kontaktusainak nyomon követése, az okostelefonos alkalmazás közeljövőben várt bevezetése illetve a fertőzöttek elkülönítése teheti lehetővé, hogy a kontaktusok fokozatos bővülése ne indítsa el a fertőzés fokozódásának újabb hullámát.
Orbán nálunk is a korlátozások fokozatos oldásáról, a gazdaság újraindításáról beszél.
A Fidesz-közeli nagy cégeket erősen sújtja a gazdasági visszaesés, és Orbánnak fontos, hogy ez mielőbb megforduljon.
A „munkaalapú társadalom” dogmájához ragaszkodva azt akarja, hogy nagyon gyorsan munkahelyet találjanak azok, akik az elmúlt két hónapban elveszítették az állásukat, hogy fenntartható legyen a legfeljebb három hónapig tartó álláskeresési támogatás, hogy ne legyen szükség tartós és nagyvonalú keresetpótlásra, mint a többi európai országban. Ezért öntik a hiteleket a gazdaságba.
Ez viszont óhatatlanul nálunk is a kontaktusok számának emelkedésével jár. Orbán az érettségi megtartásához is alighanem azért ragaszkodik, mert az élet mielőbbi normalizálásához a kontaktusok számának bővülésével számol, s ennek a fordulatnak nyitánya lehet az érettségi.
Csakhogy ennek feltételei Ausztriától és Németországtól eltérően nálunk nincsenek adva:
továbbra is kevés a tesztelés, és a kontaktusok széleskörű követésére az állam nincs felkészülve, nem is törekszik rá.
Nálunk az állammal szembeni bizalmatlanság miatt nem lehet arra számítani, hogy a polgárok széles köre lenne kész az okostelefonos alkalmazás önkéntes használatára, ha az egyáltalán rendelkezésre állna nálunk is. De az állam nem is foglalkozik ilyesmivel. Nálunk a járvány korábbi pontján került sor a kontaktusokat korlátozó intézkedésekre, mint a legtöbb, tőlünk nyugatra fekvő országban: Németországban, Ausztriában, Csehországban, így kevesebb a haláleset, kevesebben vannak kórházban, intenzív osztályon. De hogy mennyivel kevesebb a fertőzés, a megbetegedés, azt csak találgathatjuk. Ha viszont „a gazdaság újraindítása” érdekében mérséklik a kontaktusokat korlátozó intézkedéseket, miközben ennek feltételei nálunk sokkal kevésbé adottak, mint tőlünk nyugatra, akkor ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy felgyorsul a fertőzés terjedése.
Alighanem ezzel számol Orbán is, ezért tarthatta fontosnak a józanul feltételezhetőnél sokkal több kórházi ágy „felszabadítását” bármi áron, és a rengeteg lélegeztetőgép beszerzését. Árulkodó, ahogy magát előkészített üres kórtermekkel, ágyakkal fényképezteti a kórházakban tett látogatásai során, és újra meg újra elmondja: mindenkinek lesz helye, aki megbetegszik. Hetek óta sokan arról beszélnek: mi lesz, ha berobban a járvány, erre kell felkészülni. Ha jól értem a helyzetet, akkor
itt nem annyira a járvány berobbanásáról, mint inkább berobbantásáról lenne szó.
Úgy is lehetne mondani, hogy Orbán határozottan el akar mozdulni a járvány kezelésének német-osztrák stratégiájától a svéd stratégia felé. Nem a fertőzést akarják a továbbiakban fékezni, hanem hagyják az embereket megfertőződni, megbetegedni, s a már kórházi kezelést igénylő súlyos betegek ezrei számára hozzák létre a kapacitásokat.
Ne legyen félreértés: a hosszú hetek óta tartó elzártság a magányos idősek, a gyerekközösségtől, a játszóterektől való elzártság a gyerekek, a home office-ban dolgozó és közben az otthon levő gyerekekkel töltött hetek az aktív korúak számára válnak egyre inkább nyomasztóvá, s ezért érthetően várják az emberek Európa-szerte a korlátozások enyhítését.
Súlyosbítja ezt Magyarországon, hogy más európai országoktól eltérően a napi megélhetés is fölöttébb bizonytalanná vált.
Ahhoz, hogy a korlátozások enyhítése ne váljon veszélyessé, meg kell teremteni a feltételeket mind a védekezésben, mind a megélhetést biztosító szükségintézkedésekben, mind pedig a közszellemben. Orbán Magyarországán mindhárom feltétel hiányzik, s ezért jelenthet súlyos veszélyt, amire a jelek szerint készül.
Hiányoztak a feltételei annak, hogy a szakgimnáziumokban 2017-ben megfelelő felkészülés után érettségizzenek: nem volt elegendő felkészülési idő az ágazati szakmai vizsgákra, és nem álltak rendelkezésre a pedagógiai programok – állapította meg az alapvető jogok biztosa. A tárca látva a bajokat négy lehetőséget mérlegelt, végül inkább nem tett semmit.
A tavalyi tanév végén a szakgimnáziumokban (korábban szakközépiskolákban) először kellett az oktatott tárgyakból álló szakmai ágazati érettségit tenni ötödik tárgyként. A korábban sebtiben átalakított, és ennek során a nemzetgazdasági tárca fennhatósága alá került szakgimik érettségije körül már a tanév során gyűltek a bajok: késtek a szükséges szakmai követelmények, aminek híján problémássá vált a felkészülés a május-júniusi érettségikre.
Székely László ombudsman most lezárult vizsgálata beigazolta az előzetes félelmeket. Beadványokban azt kifogásolták, hogy a érettségi tárgyból középszinten úgy kellett vizsgázniuk, hogy az ennek részletes követelményeit előíró rendelet csak előző december 28-án jelent meg (az emelt szintű már augusztusban). Ezzel a panaszosok szerint nem állt rendelkezésre a megfelelő felkészülési idő.
Székely László végkövetkeztetése az, hogy a szakmai ágazati vizsgatárgy követelményrendszere az érettségire felkészülés megkezdésének idején, 2015 szeptemberében (vagyis az utolsó előtti évfolyam indulásakor) nem állt rendelkezésre, hanem csak a következő év szeptemberében, illetve decemberében hirdették ki.
Ez pedig nem elegendő felkészülési idő
a teljesen új – esetenként akár 10-12 tantárgyat összefogó – szakmai ágazati ismeretekből álló vizsgára. Ennek megfelelően az iskolai pedagógiai programok sem tartalmazhatták az új érettségi követelményeket.
Vagyis az iskolákban a jogszabályokkal összhangban lévő
pedagógiai programok hiányában sem voltak meg a feltételek a tanulók érettségire való felkészítéshez.
A segélykiáltások már a tanév elején elkezdtek érkezni. Az ombudsman jelentéséből kiderül, hogy a beadványok hatására 2017. február közepén kért válaszokat az Emmitől. (Ekkor járt le az érettségire jelentkezés határideje.) A köznevelési államtitkár a válaszban nem is tagadta a „visszásság” fennállását. Mivel pedig nem akarják a diákok tömegesen rossz vizsgáit, már ekkor felvetődött, hogy valamilyen intézkedéssel enyhítsék a problémát.
Ezért a minisztériumban egyeztettek a kormányhivatalokkal
az érettségiztető tanárok megválasztása és a diákokkal szembeni „lojális értékelés” érdekében
– olvasható Székely jelentésében.
Ennek nyomán az ombudsman kezdeményezte, hogy mód nyíljék a szakmai érettségi tárgyaknál a vizsgaosztályzat jegymegajánlására. Az Emmi ezt kiegészítette azzal, hogy a konzultációkon javasolták az érdemjegyekhez szükséges teljesítményhatárok leszállítását 5 százalékkal (ezzel 20 százalékkal kettessel átcsusszanhat az érettségiző).
El is készült – valamikor áprilisban – a jegymegajánlásra a miniszteri utasítás tervezete, de aztán ezt elvetették. A negyedik lehetséges megoldásként felvetődött, hogy nem tesznek rendkívüli intézkedést, megelégednek szóbeli mintatételek és írásbeli mintafeladatok közzétételével, különféle konzultációkkal.
Aztán ezek is elmaradtak, mert az oktatási államtitkár (Palkovics László, aki ma, innovációért és technológiáért felelős miniszterként már megerősítené a szakgimnáziumokat) szerint ez
„újabb káoszt okozott volna”.
És azt fejtette ki: biztos abban, hogy a szakmai érettségi vizsgák rendben lezajlanak.
Az ombudsman megkeresett egy sor szakiskolai vezetőt azt tudakolván, hogyan tudtak felkészülni a vizsgákra, és milyen tapasztalataik voltak az érettségivel. Rendre olyan válaszokat kapott, hogy késve és kevés segítséget kaptak „felülről”, például mintafeladatban. nagyon későn szembesültek iskolák azzal, hogy a 9-10. évfolyamon indított ismeretek jelentős súlyt kapnak az írásbeli és a szóbeli vizsgákon egyaránt. Hiányolták több tárgy esetében a szakmai tankönyv hiányát.
Ez utóbbi azért kritikus probléma, mert a vadonatúj szakmai ágazati vizsgatárgy voltaképpen az összes önálló tantárgyból gyúr össze egyetlen ismerethalmazt. Vagyis legalább 4-5 tantárgyat tartalmaznak egyes vizsgatárgyak, de akad, ahol 10-12-t.
Ennek kapcsán az ombudsman idézi azt a szakmai véleményt, hogy ezek a szakmai érettségik mostani formájukban inkább hátrányba hozzák a szakgimiseket, s rontják továbbtanulási esélyeiket, mert jóval nagyobb tanagyagot kérnek számon, mint egy közismereti stúdium érettségijén.
A jelentésből az tűnik ki, hogy a komolyabb botrányok elmaradásában jelentős szerepük volt az iskoláknak és a tanároknak, mert sok külön-felkészítéssel és általában is nagy mennyiségű energia mozgósításával segítették elő a diákok érettségijét.
Mivel új rendszerről van szó, az ombudsman egyetért azzal, hogy a korábbi önálló ágazati tárgyak vizsgaeredményei nem vethetők össze automatikusan. De amikor megvizsgálta a szakgimik elődjei, a szakközépek diákjainak korábbi szakmai tárgyú érettségijeit, azt tapasztalta, hogy azok egy terület kivételével minden esetben magasabb átlagú eredményt értek el, mint a tavalyi szakmai érettségiken.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
