Kezdőlap Címkék EP

Címke: EP

Mai kérdés – Ha ma tartanák az EP választást Ön melyik pártra adná le szavazatát?

Klikkeljen a képre és szavazzon!

Ha ma tartanák az EP választást Ön melyik pártra adná le szavazatát?

A Momentum is bejuthat az EP-be

A jelenlegi becslés alapján egy képviselője lehet a Momentumnak is a következő EP-ben, az LMP viszont nem kerül be. A Fidesz-KDNP-nek változatlanul 13 hely jutna. Az EP-ben most a britek maradásával számolnak.

Az Európai Parlament legújabb havi mandátumbecslése szerint (amely az egyes országok közvélemény-kutatásait veszi alapul) az alapvető erőviszonyok nem változnának a magyar delegációk között. A Fidesz-KDNP a szavazatok 52 százalékával 13 helyet szerezne, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd 3-3 mandátumhoz jutna. A DK mellett azonban most a Momentum kerülne be az EP-be, mindkettejüknek 1-1 székük lenne.

A britek mégis választhatnak

A teljes EP e pillanatkép szerinti mandátumkiosztása a pártcsaládok között. A jó memóriájú olvasónak feltűnhet, hogy jelentősen eltérő számokat mutat az ábra, mint a februári első becslés óta közöltek.

Forrás: EP

Ennek oka az, hogy az Európai Bizottságnak a Nagy-Britanniával kötött legújabb megállapodása kitolta a kilépés dátumát legkésőbb október végéig, miután a brit alsóház eddig háromszor elutasította a kilépési feltételeket rögzítő szerződést. Ezért az EP most ismét azzal számol, hogy a szigetországban is megtartják a május 23-26. közötti választást, tehát júniustól a mostanival megegyezően 751 helyet osztanak ki (a Brexittel 705-re csökkenne a helyek száma).

A nagykoalíció kisebbségbe szorulhat

Emiatt a korábbi havi számítások érvényüket veszítették. A mostani számok azt mutatják, hogy bár marad legerősebb az Európai Néppárt (EPP) és a Szocialisták és Demokraták (S&D), elveszítik jelenlegi abszolút többségüket (53 százalék), mindenképpen

formálisan is újabb pártcsaládot kell bevonniuk csaknem 44 százalékos részükhöz,

ha fontos döntéseket akarnak keresztülvinni. Első számú partner a liberálisok (ALDE) lehetnek, aztán a Zöldek (Greens).

Az EP becslői csak a jelenlegi frakciókkal számolnak, nem pedig az azokat alkotó pártok lehetséges új formációival. Ezért a legnagyobb mozgás a mostani Nemzetek és Szabadság Európája (ENF) alakulatban látszik, mandátumaik 37-ről 62-re (részesedésük 4,9-ről 8,3 százalékra) ugrana. Ebben a csoportban van a francia Marine Le Pen-féle Nemzeti Tömörülés és az olasz Matteo Salvini Ligája. Mindkettő nagy előretörésben van hazájában.

Utóbbi nemrég hirdetett új formációt Nemzetek Európai Szövetsége (EAPN) néven, célként kitűzve, hogy egyesítse a szélsőjobb mozgalmakat a jelenlegi főáramú Európával szemben. Ennek buktatóiról itt írtunk. Ide várja Salvini a Fideszt is, amely azonban az EPP tagja. Sorsa a Néppártban a választás után dől el.

Weber csapdája – Déli kávé Szele Tamással

Erős duplát kérek, ma szükségünk lesz az eszünkre, különben sosem értjük meg, miről is van szó – vagy, amint majdnem mindenki, félreértjük. Szóval, kezdjük ott, hogy ez a Manfred Weber okos embernek tűnik, politikusban és szállásmesterben ritka is az ilyen. Most például olyan ötlettel áll elő, ami ugyan nem kifejezetten Orbán Viktor ellen született – de ha elfogadják, rajta (is) csattanhat az ostor.

És mielőtt azt mondanánk, hogy ügyes, tegyük félre a kis hungarocentrikus világképünket, mely szerint csakis nálunk van élet és mindent kizárólag a saját szempontunkból vagyunk képesek tekinteni, vegyük tudomásul: nem, nem kizárólag a magyarországi és speciálisan a Fidesz javára történő korrupció ellen született a javaslat. Másokra nézve épp úgy veszélyes lehet, ugyanis Weber egy forradalmian új eszmével állt elő.

Nevezetesen azzal, hogy ha már vannak törvényeink, tartsuk is be őket.

Ne tessék most azt mondani, hogy feltalálta a csőben a lyukat: az Unió területén ahány tagállam, annyi jogrendszer, de még ezeket a helyi jogrendszereket sem mindig tartják tiszteletben a nemzeti kormányok, sőt: mifelénk például inkább nem, mint igen, ahogy azt a Sargentini-jelentés is bizonyította.

Weber javaslata szerint fel kéne állítani egy kilenc tagú testületet (azért jó szám a kilenc, mert páratlan és osztható hárommal, így nem jöhet ki ötven-ötven százalékos döntésképtelenség, de kialakulhat benne kétharmados abszolút többség), állna pedig ez a testület tekintélyes jogászokból, a tagállami legfelső bíróságok és alkotmánybíróságok, valamint az Európai Unió Bírósága egykori tagjaiból. És az lenne a dolga, hogy ellenőrizze a jogállami elvek érvényesülését az Európai Unió tagállamaiban.

Pontosabban: a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa a német szövetségi alkotmánybíróság egy köztiszteletben álló egykori bírájával, Udo di Fabióval a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című konzervatív német vasárnapi lapban közösen közzétett írásában fejtette ki, hogy a testületet azzal a feladattal kellene megbízni, hogy kétévente az EU valamennyi tagországáról készítsen a jogállamiság érvényesülését vizsgáló elemzést.

Na bumm, elemezzenek csak, ameddig akarnak, mondaná az ember, legfeljebb kilenc embernek szép fizetése lesz. Az ám, de Weber ötlete szerint hatáskörük is lenne!

A testület sárga lapot mutatna fel – a fociból kölcsönzött módszerrel – ha a jogállamiság sérülésének alapos gyanúját állapítja meg. Az Európai Bizottság (EB) ebben az esetben jogállamisági eljárást indítana az adott tagországgal szemben.

Ellenben a jogállamiság komoly, súlyos sérülése esetén piros lapot mutatna fel! Ebben az esetben az ügy az Európai Unió Bírósága elé kerülne, az EB pedig szankciókat javasolna az EP-nek és a tagállami állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanácsnak arra az esetre, ha az Európai Unió Bírósága elmarasztalja az adott tagországot. Ezeket a büntetőintézkedéseket csak az EP vagy a tanács többségi, adott esetben minősített többségi döntésével lehetne megakadályozni. Ilyen döntés hiányában a szankciók a bíróság ítéletének kihirdetése után automatikusan életbe lépnének.

Manfred Weber és Udo di Fabio az elképzelést összekötötte az EU-s támogatások kifizetésével. A hitelminősítő intézetek országjelentéseivel párhuzamot vonva azt írták, hogy a független jogi elemzői tanács nyilvános jelentései a jogállamisági hitelképesség megállapítására szolgálnának, és ez a hitelképesség lenne a feltétele az EU-s támogatások maradéktalan kiutalásának. Mint írták, az úgynevezett strukturális támogatási alapokból járó támogatások egy részét vagy egészét vissza lehetne tartani, ha az adott tagállam közigazgatásában korrupció mutatkozik, vagy ha nem tudnak szabadon dolgozni a médiumok.

Ez

Magyarországon különösen fontos lehet, ugyanis a kohéziós alapok folyósítása 2020-ban lejár, és csak a strukturális alapok támogatására számíthat a magyar gazdaság.

Weber szerint a jogállamiság a garancia a működőképes és korrupciótól mentes közigazgatásra, a független igazságszolgáltatásra, az alapjogok érvényesülésére, mindarra, ami elengedhetetlen a személyi sérthetetlenséghez és az élő demokráciához. Azonban a jogállamiság sérülésének veszélyére utalhat az is, ha oligarchia alakul ki, amelyben a piac erőit politikai eszközként használják, vagy ha akadályozzák a vélemény-, és a sajtószabadságot.

Patthelyzet, mondhatnánk, ugyanis ha pénzt akarunk látni, be kell majd tartanunk a törvényeket, függetlenek kell legyenek a bíróságok, szabad a sajtó és bizony fontosak lesznek az alapjogok is – ráadásul a weberi ötlet alapján sokkal, de sokkal gyorsabban lehet leállítani mindenféle pénz folyósítását, mint most, mikor ez egy minimum másfél éves procedúra, amelyet az érintett állam menet közben ezerféle módon megtámadhat. És alakulhat úgy a helyzet az Európa Parlamentben, hogy ez a támadás sikerrel is jár.

Fel is horgadt a magyar kormánypárt az ötletre, ha egyelőre még nem is tudják pontosan, mit kéne mondaniuk. De Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója tegnap este már mondott valamit az ügyben az M1-en. Szerinte:

„Nyilvánvaló, hogy a valódi cél, hogy a bevándorlásellenes országokat bármikor meg tudják büntetni. A szabad államok hasznos és előremutató szövetsége helyett a nemzetállamot büntető, birodalomépítési elgondolások formálódnak.”

Hát Bakondi mester sosem volt a legélesebb kés a kormány fiókjában, az is biztos, de most a szokásosnál is nagyobb marhaságokat beszélt. Ugyanis azt mondta ezzel a felröffenésével – és kormányszinten más reakció még nem is érkezett – miszerint ez a testület kizárólag a „bevándorlásellenes” országokat, „nemzetállamokat” büntetné.

Másként szólva, kizárólag a „bevándorlásellenes” (micsoda hülye kifejezés, majdnem mindegyik állam ellenzi a nem szabályozott bevándorlást, de ez illik a kormányzati propagandába) országokban tapasztalható korrupció, egyedül ezekben sérül a jogállamiság, a sajtó szabadsága, ezekben nem tartják be az alapjogokat?

Bakondi mester, végül is kinek az oldalán áll maga?

Ej, nem csodálkoznék, ha korán nyugdíjba küldenék, pedig kár lenne érte, kiváló ügynök volt…

Ráadásul Bakondi, miután így megvádolta a tulajdon kormányát mindenféle csúnyasággal – ilyen esetben csak azt lett volna szabad mondani, hogy „állunk elébe, nálunk ilyesmi nincs, a Sargentini-jelentés hazudik” – még figyelmeztetett is:

„Nagyon komoly tétje van az EP-választásnak!”

Ritka dolog, hogy mi ketten bármiben is egyetértsünk, mármint a Bakondi meg én, de magam is így látom.

Csakhogy… ezt a testületet akkor állítják fel, ha a baloldali tömb győz az uniós választásokon?

Vagy akkor, ha a jobboldali, hiszen a javaslat jobbról, a Néppárt részéről érkezett?

Nem, kérem. Ennek a testületnek a létrehozása nem a választás eredményétől függ, hanem attól, hogy a bármiféle összetételű EP elfogadja-e a javaslatot, ha beterjesztik eléje. És van egy olyan érzésem, hogy ha csoda nem történik: el fogja fogadni.

Ez ugyanis mindenfajta korrupciót és jogsértést büntet, minden oldalon,

arról már senki sem tehet, hogy a populistáknál jóval gyakoribbak ezek a bűnök, mint a normális demokráciákban.

Ráadásul maga a testület sem lehet politikai erők játékszere: a meghatározás szerint a politikai spektrumot tekintve plurálisan kiegyensúlyozott lenne, és tagjainak szakértelme, illetve függetlensége révén kezelni lehetne azokat a reflexeket, amelyek kiváltják, hogy az érintettek a nemzeti szintű jogállamisági hiányosságok európai vizsgálatát belpolitikai célokat szolgáló eszközként használják Brüsszel ellen.

Tehát nem a jobb- vagy a baloldalról van szó, nem egyik vagy másik oldal kíván előnyt kovácsolni egy ilyen testület működéséből, nem a Néppárté vagy az ALDE-é lesz a karmesteri pálca: hanem az Unió üzembiztos működése miatt kell megalakítani.

Hogy ez kellemetlen lehet a mai magyar politika számára?

Kellemetlen bizony, de épp olyan zsenáns lett volna a tegnapi, tegnapelőtti görög vezetésnek, elvégre ők sem mentek a szomszédba egy kis korrupcióért, jogsértésért. Nem szándékosan Orbán Viktorra szabták ezt a zakót, az már érdekes véletlen, hogy tökéletesen illik rá (és mint ilyen, ez életében az első ruhadarabja, ami áll is rajta valahogy).

A magyar kormány most baklövések sorozatát fogja elkövetni, ha tiltakozik az ötlet ellen: minden felháborodott, sértődött ellenvetés csak tovább bizonyítja az ellene felhozott vádakat. Hiszen ha nem lenne vaj a fején, nem is tiltakozna a kalaplevétel ellen.

Úgy kellett volna kormányozni, hogy ne legyen félnivalójuk – és nem, kérem, nem új törvények betartásáról van szó, ellenkezőleg, arról, hogy a régieket kellett volna tiszteletben tartani.

De még a magyar törvényeket is folyamatosan megsértik, pedig azokat épp ők hozzák.

Mondom: úgy kellett volna élni, hogy szó ne érhesse a ház elejét.

Most már késő.

Az Unió megunta, hogy hülyének nézik, kizsebelik, és most már tesz a szemtelen rablás ellen.

A tiltakozás most beismerés: tessenek valami mást, valami okosabbat kitalálni, míg még nem késő.

Már, ha képesek rá.

Megjegyzések egy közleményhez (CÖF)

Hölgyeim és uraim, tegnap a Civil Összefogás Fóruma, mely annyi feledhetetlen, mókás percet szerzett már a közönségnek mókás eszmefuttatásaival, szösszeneteivel, újabb közleménnyel lepte meg a nagyérdeműt. Végigolvastam. Hogy őszinte legyek, első gondolatom az volt: nem lehetnek ennyire hülyék, nem létezik hogy a valóság fölé helyezett fideszes érdeket nemcsak kiszolgálják, de el is hiszik! Ha kiszolgálják, hát istenem, az emberi gyarlóság végig kísérte minden stációját fejlődéstörténetünknek, úgyhogy kár lenne ezen moralizálni. Na, de ha ezt el is hiszik, ha nem csak a lelki szegényeknek szóló zsolozsma, ha nem csak a bárányok bólogatását várják ettől, akkor valami nagy sz@r van a palacsintában.

Manfred Weber egyedi módszerekhez folyamodott, amikor Orbán Viktort, Magyarország miniszterelnökét a Néppárthoz intézett bocsánatkérésre szólította fel. Parancsba adta
(Kedves CÖF, nem adta parancsba – mint tudjuk a parancsot megb@…ni nem lehet – , hanem feltételül szabta, arra pedig lehet nemet is mondani)

a szerinte Brüsszel ellenes felvilágosító kampány befejezését. Követelményként megszabta a Közép-Európai Egyetem Budapesten maradását.
(Kedves CÖF, halkan jegyezném meg, Orbán személyesen Webernek tett ígéretet arra, hogy a CEU Pesten maradhat!!! Még mielőtt hallanám a terelésként hangoztatott panelt: a CEU nem azonos a Közép Európai Egyetemmel! Bármilyen hihetetlen, a kultúrvilág számára nem azonos értékű a magyar diploma megszerzése, egy amerikai diplomával! Ez még akkor is így van, ha készséggel elismerem van olyan kar a magyar egyetemeken is, ami akár egyenértékű lehet egy bármilyen más egyetem diplomájával. Történetesen a CEU társadalomtudományi karát elvégző diákok diplomájának értékét meg sem közelítik a magyar egyetemek diplomái.)

Az Orbán-kormány erős és legitim felhatalmazást kapott, az országgyűlési választásokon nem kevesebb, mint kétharmados többséggel.
(A Fideszre leadott szavazatok a többségre sem voltak elegendőek, csupán a választási szabályok biztosították a mandátumok kétharmadát! Ez nagyon mást jelent!)

A kormány nem tehet mást, mint tiszteletben tartja a népfelség elvét, védi és teljesíti kapott feladatát, közvetíti a magyar emberek népszavazáson is kinyilvánított véleményét.
(Itt hívnám fel a kedves CÖF figyelmedet arra az el nem hanyagolható tényre, hogy a „népfelség” elvén véletlenül sem nyilvánítom ellenségnek azt a népszavazás útján is megválasztott, a mai napig az ország lakosainak nagy többsége által támogatott szervezetet, melynek magam is a tagja vagyok!)

A magyarok hitet tettek az illegális bevándorlás elutasítása mellett.
(Kérem soroljon fel egyetlen olyan szervezetet mely az „ILLEGÁLIS” bevándorlást támogatja!)

Megüzenték, hogy a nemzetállamok egyenrangú szövetsége lehet az Unióban követendő út. Vallják, hogy a görög-zsidó-keresztény civilizációnak nincs alternatívája.
(Bocsánat kedves CÖF, de ki üzent és mikor abban az ügyben, hogy az egyetlen létező út a görög-zsidó-keresztény civilizáció? És kinek üzente? Merthogy csekély félkegyelműségem értesülései szerint a föld lakosságának jelentős része egyik megnevezett civilizáció utódának sem tartja magát! Őket hol méltóztatik elhelyezni bolygónkon?)

A Néppárt vezetősége nem kevesebbre szeretné utasítani a kormányfőt, mint arra, hogy forduljon a magyar emberek többségi akarata ellen. Íme, a demagógia felsőfokon! Bocsánatkérésre akkor lenne ok, ha a miniszterelnök a nép akaratát semmibe venné.
(Kedves CÖF, a nép akaratának egyszemélyes végrehajtói szinte kivétel nélkül diktatúra felé vezették nyájukat, sokszor még akkor is, ha valóban élvezték a többség támogatását! Viszont jelen esetben az európai uniós tagságunk jelentős többségű támogatást élvez a „nép” körében!)

A nyílt társadalom és a bevándorláspártiak, Soros- és Juncker-mezben, az Európa parlamenti választások előtti pártcsatározást már pályára lépés előtt, az öltözőben kívánják eldönteni.
(Európa fejlett tagállamai mindannyian a szabályozott bevándorlás engedélyezésének pártján állnak. Elsősorban gazdasági kényszer okán, és bizony a rászorultság elvén is. A gazdasági szükségszerűségek felismerése, valamint a humanitárius elvek egyike sem a Soros Györgyben, de még csak nem is a nyílt társadalomban hívő emberek sajátja! Ha jól tudom a humánum a keresztény erkölcs szerint sem korlátozódik sem egy nemzetre, de legfőképpen nem egy vallásra!)

Félelmük megakadályozza őket abban, hogy nyílt terepen, saját népük akaratának megkérdezése után a becsületes, szemtől szembe harcot felvállalják.
Manfred Weber felháborító üzenetet küldött a magyar polgároknak. Azt jelezte, hogy Európa polgárai, eszik-nem eszik, nem kaphatnak mást az EP választások után sem, mint az Európai Bizottság mutyival összehozott elitjét, akik mindig meg fogják mondani, hogy mi a menü.
(Nyugtasd meg magad kedves CÖF az összekacsintás elvén működő véleménynyilvánítás ugyan a retorziótól tartó polgárok félelmei miatt csak hangtalan formában jelentkezik, de nyugtasd meg magad: Weber három pontja még a tisztességes fideszes szavazóknak is elnyerte tetszését!)

A szabad véleménynyilvánítás, a tárgyilagos érvelés az objektív döntések alapja.
(A politikában szabad véleménynyilvánítás ugyan létezik, tárgyilagos érvelés és objektív döntés azonban még csírájában sem található egyik oldalon sem. Ja, és azt se felejtsd el, hogy a többség akarata még nem garancia sem a helyes, sem a jó döntésre!)

Kukoricára nem térdepelünk. Olyan országban élünk, ahol a véleménynyilvánítás szabad, ennek tiszteletben tartását várjuk el a Néppárttól és reményeink szerint a megválasztásra kerülő Európai Bizottságtól is.
Az európai polgárok azonban joggal követelhetik a bocsánatkérést a sorozatosan elhibázott, kárt okozó politikai döntéseket meghozó, Soros György által befolyásolt, Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottságtól.
A Néppártnak üzenjük, a Fidesz hűsége mindeddig nem volt megkérdőjelezhető. A hagyományos alapelvek és értékek megőrzése szent kötelesség.
(Kedves CÖF egyiket sem nevezném megkérdőjelezhetetlennek, főleg mert a „szentségre” hivatkozva, nemigen tudok olyan parancsolatot, melynek betartását magatokra nézve is kötelezőnek tartanátok!)

Fidesz: “A sajtó kétharmada az ellenzék kezében”

Már az EP kulturális bizottságában is alternatív “igazságot” terjeszt a Fidesz kárpátaljai parlamenti képviselője: Bocskor Andrea. Azt követően tűzték napirendre a magyar médiaviszonyokat, hogy hírét vették a kormányzati médiumok egy alapítványba tömörítésének. Az erről szóló vitában hangzott el, hogy ez csak szerkezeti változás. Majd közölte: a Médianéző Intézet elemzése szerint a nem kormánypárti médiumok hárommillióval több emberhez jutnak el. Szerintük a kormánypárti-ellenzéki sajtó aránya 69-31, az ellenzék javára. Az alternatív valóság csúcspontja Bocskor Andrea azon közlése, hogy  Magyarországon „senki sem korlátozza az ellenzéki vélemények megjelenését és a sajtószabadságot”.

A Fidesz szerint a világ

BRÉKING!!! Nem vicc: a Fidesz tényleg arra panaszkodik Brüsszelben, az Európai Parlamentben, hogy a sajtó több mint kétharmada ellenzéki Magyarországon. OSSZÁTOK!!!

Közzétette: Európai Hang – 2019. február 20., szerda

Köztes vagy fél-Európa?

Hat hete nem történik semmi figyelemre méltó a román ET-elnökség alatt, hacsak nem az, ami várható volt, vagyis a belpolitikai csaták Európa-szintű kiterjesztése, magyarán a botrányok sorozata.

Amennyiben a hatalmon levőknek köszönhetően a belpolitika napirendje egyre inkább az orosz-magyar modellre hajazó, illiberális berendezkedés meghonosítása, az (i)gazságszolgáltatás alárendelési kísérletének fordulatokban gazdag forgatókönyve, ez immár az EU-s kirakatban zajlik. S, mint lenni szokott az EU ismét csak béna kacsa, tehetetlen, hiszen egyfelől ott vannak a közelgő EP választások, másfelől meg a Brexit-végjátéka. Mindkét folyamat sötét fellegek alatt és baljós előjelek mellett zajlik. A brexit-folyamatról itt és most csak annyit, hogy stagnál, nem látszik a vége, a labda látszólag brit térfélen pattog, de ez sok szempontból csak eltakarja az EU tehetetlenségét és azokat a veszteségeket, melyeket kénytelen lesz elkönyvelni a folyamat végén.

Az EP választások tétje az euroszkeptikus, szuverenista, populista és alt right politikai formációk előretörésének, és a hagyományos politikai pártok térvesztésének a mértéke, hiszen ma a leginkább e két fél – és már messze nem a hagyományos pártcsaládok egymás közötti versengése – a meghatározó az európai politikai mezőnyben (is). Két körülmény bonyolítja a dolgokat és ez egyrészt az, hogy a hagyományos pártcsaládok, ha nem akarnak bizonyos mértékű veszteségeket elkönyvelni, a magyarországi és a romániai hatalmon levő és a közvélemény-kutatások szerint, országaikban, májusban is többséget szerző pártok kirúgása miatt, hát lényegében foglyai ezen pártoknak, kénytelenek elviselni azok pártcsaládjuktól eltérő – magyarán illiberális és populista – álláspontjait, kilengéseit.
Ez komoly dilemmát okoz, mind az EPP-nek, mind az S&D-nek, mind az ALDE-nak. Ha most zárják ki a putyini-orbáni modell szerint működő k-európai populista és euroszkeptikus pártokat, akkor majd a frakciójuk lesz kisebb, hiszen ezen pártok (a Fidesz, a PSD és a Tăriceanu-féle ALDE), a szélsőségesek közé fognak besorolni. Radikalizálódnak, rágalomhadjáratot indítanak volt pártcsaládjuk ellen, gyengítve azok pozícióját, éppen a kampány idején. Ha eltűrik azok „garázdálkodását”, akkor viszont – és itt csak a választási logikára utalok – komoly presztízs-veszteségeket könyvelhetnek el, és esetleges szavazatvesztést azokban az országokban, ahol tagpártjaik és szavazóik határozottan ellenzik a frigyet. És persze 22-es csapdája működik, amennyiben a választásokat követően mégiscsak kénytelenek lesznek kizárni, illetve maguktól távoznak a jelzett populista pártok. Az EPP esetében a veszteség – az előrejelzések szerint – 13 Fideszes képviselőt, és amennyiben a határon túli csatolt részei egyáltalán bejutnak az EP-be (és ez meglátásom, és a közvélemény-kutatások szerint ma nem valószínű, illetve kétséges), és szinte biztosan követik majd vezérüket, még 3 mandátum veszteséget jelent(het). Az S&D, a román kormányt adó PSD tíz mandátumát veszít(het)i el, míg a liberálisok az előrejelzés szerint elveszít(het)ik ugyan a Tăriceanu-féle ALDE 3 mandátumát, viszont elnyerhetik az új formációk, az USR és a PLUS, 5 mandátumát. Ez a fejlemény egyébként Európa-szinten (amennyiben a Macron-pártja is az ALDE-be ül be) jellemző, vagyis a liberális párt-frakció megnövekedésével kell számolni az új EP-ben. Úgyhogy a választási kalkulus önmagában nem magyarázza a pártcsaládok hezitálás-t, hiszen a jelzett pártok elvben már átsoroltak az EU-ellenes csoportokba, csak idő kérdése, hogy mikor következik be a formális átülés. Inkább arról van szó, hogy a klasszikus pártok szélsőségeseit szeretnék egyelőre benntartani – politikai meggondolásokból – a pártcsaládokban, attól tartva, hogy időnap előtti eltávolításuk, esetleg további képviselők átülését is elindíthatja, viszont ezek a mozgások MÉG NEM billenthetik a nem reguláris pártok javára a mérleget, az arány várhatóan kétharmad/egyharmad lesz.
A román kormány mindenekelőtt inkompetenciája – a miniszterek EU-s bemutatkozása közröhejbe, nálunk oly kedves, Caragiale-féle humoreszkbe, illetve Ionesco-s abszurdba fulladt –, de nem kevésbé, illiberális belpolitikai napirendje okán, rá sem figyel a kontinens dolgaira. Egyféle párhuzamos világban él, ha egyáltalán érti az európai politizálás logikáját, akkor mellébeszél és sehogyan sem cselekszik. Meghirdetett politikai célkitűzéseinek még a körvonalai sem látszódnak, méretes bukta körvonalazódik, de ezt majd csak elfedi a média, amely az EP választás eredményeinek értelmezésével lesz elfoglalva a román soros elnökség végére. (Talán az államelnök által patronált Szebeni informális miniszter- illetve államelnökök közötti találkozó, melyet május 9-re terveznek, hoz majd valami színt és tartalmat a román elnökség alatt, de az is kétséges, hiszen a belpolitikai feszültségek szétnyilatkozás, stb., tompítja a lehetséges egységes üzenetet, elhomályosít(hat)ja a rendezvény jelentőségét.)
Ha van valamiféle mozgás, téma és napirend, ami a román kormányt ma az EU-val kapcsolatosan érdekli az Laura Codruta Kövesi, volt DNA (Korrupcióellenes Ügyészség) vezetőjének megakadályozása abban, hogy az újonnan létrehozandó Európai Ügyészség (EPPO) főügyészének válasszák. Nehéz összefoglalni azt a szerteágazó sokszor megtévesztő hadműveletekre és zsarolásokra épülő, eljárás-sorozatot, melynek eredője, hogy miután szabálytalannak tűnő eljárás során – amely egyelőre a CEDO látókörébe került – a korrupcióellenes főügyészt eltávolították székéből, és ezzel lényegében beszüntették a DNA tevékenységét, föladták az eddigi korrupció-ellenes politikát, sőt. A román hatalom és a Fidesz itteni fiókpártjai korrupció-párti politizálásba kezdtek, mentendő korrupt politikusaikat, illetve ezt az illiberális állam, fékeket és ellensúlyokat lebontó keretébe ágyazták. Az átpolitizált Alkotmánybíróság segítségével, megnyirbálták az államelnök jogköreit, a főügyészek kinevezést és visszahívását illetően, megerősítve az igazságügyi miniszter hatalmát. Először a DNA főnökét sikerült eltávolítani, mondvacsinált ürügyekkel, állítólagos „átvilágítással”, a Bírói és Ügyészi testületek és az államelnök tiltakozása ellenére. Most meg az újonnan, létrehozott, aligha legitim (mind a Velencei Bizottság, mind a GRECO által fölöslegesnek, sőt károsnak tartott) bírákat és ügyészeket vizsgáló szuperügyészég segítségével, melynek élére a hatalom emberét nevezték ki, próbálják Kövesi további karrierútját elvágni. Történt, hogy a tavaly ősszel az EP Romániát elmarasztaló jelentésének megszavazását követően a kormányfő és a hatalmon levő pártok román-ellenességgel, már-már árulással, az ország lejáratásával vádolták a megszavazó román EP-képviselőket. Most viszont maguk fordulnak egy nagy presztízsű román ügyész európai intézmény élére való kinevezése ellen. Persze semmi meglepő nincs ebben a populista politika szempontjából, annál inkább kelt megrökönyödést akkor, amikor mindenik hagyományos EP pártfrakció a jelöltet támogatja, így a hatalmi pártok (PSD, ALDE) ismét csak pártcsaládjuk ellenében pozicionálnak.
Most a volt DNA főügyészt az új szuperügynökség vette célba gyanúsítottként – mintha ugyan véletlen egybeesésről lenne szó, hangoztatják a „párhuzamos állam” kontóját hirdető hatalmon levő populista pártok – így aztán Kövesit, egy szökésben levő, bizonyítottan korrupt, volt román parlamenti képviselő (egyszer egyébként már elutasított) régebbi följelentése alapján vádolják, horribile dictu, éppen korrupcióval. És nemcsak a DNA volt vezetőjének, hanem a legfőbb Ügyész és a Legfelsőbb Bíróság elnökének leváltása is napirenden van, állandó támadások, mondvacsinált ürügyek és lejáratási kísérletek kereszttüzében lehetetlenítik el munkájukat.
Két éve kísérleteznek a korruptakat fölmentő Sürgősségi Kormányrendelet(ek) elfogadásával, illetve amnesztiát és közkegyelmet próbálnak statuálni. Egész politikát építettek a PSD elnök és további korrupt politikusok fölmentésének ügye köré, amit ismételten az (i)gazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatásának útján próbálnak érvényesíteni. Ez az orbáni illiberális politikai berendezkedés – melynek közvetítője, román hangja a Fidesz itteni fiókpártjai – román változata, nincs kétharmada a kormánypártoknak; az alkotmányt módosítani szinte lehetetlen, és elhúzódó (többek között népszavazást is implikáló) vállalkozás; az államelnök ellensúlyt képez, a halovány ellenzékkel együtt, a hatalmi politizáláshoz, ezért maradt az INTÉZMÉNYEK MEGSZÁLLÁSA, az (i)gazságszolgáltatás politikai alárendelése.
A játszma több fordulós és még nem ért véget, az EP választás viszont döntő lehet, ha a hatalmon levő pártok nem nyerik a választást, a folyamat még mindig visszafordítható, de ára, komoly ára van az elhajlásnak. Ez hitelvesztésben, bizalmatlanságban, a politikától való elfordulásban mérhető első sorban és ez nagyon alacsony részvételt jósol az EP választásokra. Ha a Fidesz itteni fiókpártjai nem veszik az akadályt – és nemcsak a mérések, hanem a belső széthúzást, az acsarkodást erősítő jelölt-verseny és széttartó kampányolás is erősíti ezt a gyanút, hogy nem lesz meg a szükséges 5% – akkor komoly változások indulhatnak be a rommagyar társadalomban is.
Magyari Nándor László

A biztonságos európai határok mellett szavazott az EP

0

„Miközben Orbán Viktor évértékelő beszédében a tagállamok határvédelmi jogainak megcsonkításáról és a bevándorlók szervezett betelepítéséről képzeleg, az Európai Parlament LIBE szakbizottsága hétfő este szavazta meg a FRONTEX reformjáról szóló jelentést. — Niedermüller Péter, az S&D jelentéstevőjének közleménye.

A miniszerelnök ismét hazudott, hiszen az Európai Parlament célja az, hogy az európai határőrizetet biztonságosabbá és hatékonyabbá tegye. A magyar kormányt azonban nem érdeklik a tények. Orbán nem a problémák megoldásában, hanem éppen azok fenntartásában érdekelt.

A következő öt évben a FRONTEX rendelkezésre álló állománya 10 ezer főre fog nőni, hogy az eddigieknél sokkal gyorsabban reagálhasson az EU a válsághelyzetekre. Az uniós határőrök csak és kizárólag akkor kapnának a tagállami hatóságokkal megegyező jogköröket, ha erre az adott kormány felhatalmazza őket, mert már nem tud megbirkózni a külső határait fenyegető kihívásokkal. Ez éppen az a fajta segítség, amit Orbán Viktor is kért 2015-ben.

Az S&D jelentéstevőjeként különösen büszke vagyok arra, hogy a reform után az európai határőrök gyorsabban tudnak majd reagálni, segítséget nyújtani, s így elejét venni a Földközi-tengeren zajló drámáknak. Ráadásul sikerült megakadályoznunk azt a kezdeményezést is, melynek értelmében az európai határőrök az EU-n kívüli országokban segédkezhettek volna a kitoloncolásokban. Éppen ez jelentette volna az EU hatáskörének túllépését.

A magyar kormány feladata az lenne, hogy támogassa a közös európai menekültügyi politikát, mert ez jelenti a legnagyobb biztonságot Magyarország számára. A gyűlöletkeltés, a hazudozás nem vezet sehova.”

Niedermüller képviselő úr a FRONTEX reformjának további részleteiről szívesen ad interjút telefonon, vagy Strasbourgban személyesen.

Magyarország térden csúszva fog visszatérni az EU-ba – 2018 (szubjektív) legjobbjai

 „Orbán strasbourgi beszéde Aponyi gróf 2018-as Trianon-beszédére emlékeztetett engem… ugyanez az ostoba, arrogáns stílus volt tetten érhető Orbán beszédében, amelyből szintén kitűnt, hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani…A béka  is felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle” – mondja Radványi Miklós, a Frontiers of Freedom  jobbközép értékeket követő amerikai intézet külpolitikai kérdésekkel foglalkozó alelnöke.

  • A külpolitikáját teljesen alárendeli a belpolitikának
  • A vágyott orbáni híd szerepre senkinek nincs szüksége
  • Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet
  • A strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s nem fog kiállni Budapest mellett
  • Ha valaki az EU-t gyengíti, az a NATO-t is gyengíti, ez pedig sérti az amerikai érdekeket
  • Hiteles ellenzéket kell felépíteni, de nem érzelmi alapon

Hogyan áll az Orbán és több családtagja, illetve fideszes politikus ellen, a korrupció miatt a Magnitsky-törvény keretében Ön által elindított eljárás?

Halad a maga útján, annak ellenére is, hogy van egyfajta bürokratikus ellenállás a képviselőházban egy-egy demokrata, illetve republikánus képviselő részéről. Ez a magyarázata azoknak a nyilatkozatoknak is, amelyeket David B. Cornstein új budapesti amerikai nagykövet tett az utóbbi napokban. Neki nincs saját véleménye, ő csak azt mondja, amit mondanak neki.

Egy évvel ezelőtt még irreálisnak tűnt, az utóbbi időben azonban már egyre többet hallani arról, hogy létrejöhet egy Trump-Orbán találkozó. Ez nagyon jól jönne Orbánnak, különösen a nagy európai pofon után. Nem ennek az előjele a cornsteini dicséret?

Trump gyakran fogad külföldi vezetőket egy fél órára a Fehér Házban, de ennek sok jelentősége nincs. Tudni kell megkülönböztetni az árnyalatokat. Csak az állami találkozóknak (state visit) van igazán jelentőségük, amelyeket mindig egy-egy vacsora is kiegészít a Fehér Házban.

Cornstein, akit ugye Donald Trump küldött ide, gyakorlatilag dicséri a magyar kormányt, ebből az következik, hogy az amerikai elnök is elégedett a magyar kormányzati lépésekkel, s minimum elnézi, de legalábbis megbocsájtja a CEU ügyétől kezdve  a civil társadalom üldözésén át egészen a nagy orosz barátságig és Brüsszel-ellenességig nagyon sok mindent.

Egyrészt szögezzük le: egy nagykövet nem a küldő ország vezetőjét, hanem magát a küldő országot képviseli. Elvben, persze a gyakorlat néha más. Jelenleg a Fehér Ház és Mike Pompeo külügyminiszter kevés figyelmet szentel a magyar ügyekre; a fókuszuk Oroszországon, Kínán, a Koreai-félszigeten, Iránon, Szírián van.

Egyébként hogy a 78 éves üzletembert, Cornsteint helyezték Budapestre már önmagában is azt mutatja, hogy Washingtont nem érdekli igazán behatóan Magyarország.

Cornstein azonban mégis csak az amerikai diplomácia egyik vezetője, ha nem is irányítója. Nem lát ebben ellentmondást?

Ahogy említettem, Magyarország a legfelsőbb szinteken nincs fókuszban. Egyébként pedig arra számítok, hogy a novemberi választások után nagy változások lesznek az adminisztrációban. Pompeo külügyminiszter marad, de a Külügyminisztériumban lesznek mozgások. Meglátjuk, ki marad a helyén. Visszatérve az eredeti kérdésére, a Magnitsky-ügyre, a már említett novemberi időközi választások miatt minden lépés – a külpolitikaiak is – ennek vannak alárendelve. Amíg tehát túl nem leszünk a választásokon, nem lesz ebben sem érzékelhető mozgás.

De november után fel fognak gyorsulni az események.

Menyire befolyásolhatja a Magnitsky-beadvány kimenetelét az, hogy Orbánt több mint kétharmaddal leszavazták az Európai Parlamentben, saját pártcsaládjának hathatós közreműködésével?

A Magnitsky-ügy egy eleme lesz a robbanásnak. Mert szerintem Orbán politikája fel fog robbanni.

Ő blöfföl, mint a pókerben szokás – s tudjuk, a pókerben is lehetsz egyszer, kétszer, sőt, akár még háromszor is sikeres blöffel, de utána még a gatyádat is elveszíted.

Szerintem nem is kell majd túlságosan sokat várni arra, hogy kiderüljön: a király meztelen. Mindenki számára nyilvánvalóvá fog válni, hogy a külpolitikáját teljesen alárendeli a belpolitikájának. S bár egyelőre még például itt, Washingtonban nem reagálják le – aminek az oka a már említett választásokra való koncentrálás –, azért rögzítik azokat a belpolitikai, önös érdekek által mozgatott külpolitikai lépéseket, amelyeket tesz.

Például itt is mindenki tisztában van azzal, hogy Orbán szeptember 18-án nem Putyin kezdeményezésére, hanem saját kérésére látogat el Moszkvába. Ezt itt, az Egyesült Államokban nem veszik jó néven.

De hát Trump is közeledik Putyinhoz, Washington számára mi tehát a gond ezzel a magyar törekvéssel?

Ne képzeljünk ebbe semmi titkos, szofisztikált dolgokat, a külpolitikának és a külügyi stratégiának vannak alapkérdései, s ezek alapján lehet az Ön felvetését is megválaszolni. Egyéb érdekei mellett Orbánnak egyik fő célja a nemzetközi porondon, hogy egyfajta közvetítővé váljék Putyin és az EU, illetve Putyin és az USA között.

Arra vágyik, hogy olyan szerepet töltsön be, mint amilyent a rendszerváltás előtt Ausztria játszott. Csak azt nem veszi észre, hogy a kutyának sincs erre szüksége.

Ugyanakkor ezzel a dörgölődzéssel egyértelműsíti, hogy valójában gyengíteni akarja az Európai Uniót, ami azonban nem felel meg az USA érdekeinek sem.  Már csak azért sem, mert ha gyengíti az EU-t, akkor a NATO is gyengül – az uniós tagállamok java ugyanis az észak-atlanti szövetségnek is tagja.

Akkor nem a magyarországi demokrácia-deficittel, a CEU-üggyel, a civilek elleni fellépéssel, a sajtószabadság állapotával, stb. van gondja az USA-nak, hanem pusztán azzal, hogy Orbán gyengíti az EU-t és így a  NATO-t?

Ezek csak az orbáni politikai tünetei, s alapvetően sok bajuk van az orbáni politikával. De nem ez a lényeg.

Ám sajnos nem csak az amerikai sajtó, de az európai is elsősorban ezekkel a szimptómákkal foglalkozik, és nem a lényeggel.

Rögzítsük, Ön szerint mi tehát a lényeg?

Az EU és ennek következtében a NATO gyengítésére irányuló politikája. Ahogy már mondtam, Orbán nagy hibája, hogy a külpolitikát teljesen alárendelte a belpolitikának, olyan értelemben is, hogy a nacionalista hangvételt  megpróbálja kivetíteni nemzetközi színtérre is, s Magyarországot úgy feltüntetni, mintha tényező lenne az EU-n belül és azon túl is. A híd szerepére aspirál, ám közvetítésére egyik szereplőnek sincs szüksége, s ennek megfelelően

messze nem veszik őt annyira komolyan, mint ahogy szeretné.

Valójában tehát az egész külpolitikája ostoba, irrealitásokra épülő illuzórikus külpolitika. Tudja, hogy mit tesz a béka: felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék és tartsanak tőle.

Moszkva sem veszi komolyan?

Végignéztem, miként reagálta le az orosz sajtó a keddi és szerdai strasbourgi történéseket. Az egyes televíziós csatornán, az esti fő-műsoridőben, 8 és 9 között sugárzott híradónak (Vesznyik)valahol a felénél került szóba az ügy. Amit nem úgy tálaltak, hogy milyen tökös legény Orbán, hogy ellenáll a többségnek és hajlandó kockáztatni a 7. cikkely alkalmazását –  arról beszéltek, hogy valóban komoly probléma az emberi jogok korlátozása, s hivatkoztak Jean-Claude Juncker megállapítására, nevezetesen, hogy ha Magyarország nem tartja be a jogállamiság kereteit és az emberi jogi normákat, akkor nincs helye az Unióban. Az pedig nem tudható be a véletlennek, hogy közvetlenül ezután a hír után olvasták be Szergej Lavrov orosz külügyminiszter nyilatkozatát, amelyben arról van szól, hogy Moszkva nem akar konfrontálódni az USA-val, nem akar sem fegyverkezési versenybe vagy akár kereskedelmi szankciók licitjébe bocsátkozni.

Ennek üzenetértéke van: a strasbourgi történéseket Moszkva uniós belügynek tekinti, s Moszkva nem fog kiállni Budapest mellett.

Az amerikai sajtóban az egyik hangsúlyos vonal a migránsellenesség volt, ami ugye egybevág Trump politikájával is. De szélesebb kitekintésben inkább azzal foglalkoznak, hogy most majd a lengyeleket veszi elő az EU, s valahol olyan a felhang, hogy az újonnan csatlakozó országokat nehezebb integrálni az Unióba, mint ahogy azt korábban hitték. Máig értékrendszer-beli és intézményi deficit van ezekben az országokban. A szabad választás egy dolog, de az intézményrendszerek nem úgy működnek, mint egy egészséges demokráciában – a parlament egyértelműen szavazógép a mindenkori kormánypárt mellett, illetve ellen,  nem valósul meg a bíróságok önállósága, stb.

Nézte Orbán strasbourgi beszédét? Amelyet ugye magyarul mondott el, azaz valóban úgy tűnik, elsősorban a magyaroknak „hazaszólt”, nem pedig igyekezett megvédeni az országot.

Orbán beszéde Aponyi gróf 1918-as Trianon-beszédére emlékeztetett engem: ő akkor a románokat szellemileg alsóbbrendűnek nevezte, s ezzel akarta indokolni, hogy Erdélynek Magyarország részének kell maradnia.

Ugyanez az ostoba, arrogáns stílus volt tetten érhető Orbán beszédében,

amelyből szintén kitűnt, hogy nincs a kezében semmi adu, nem tud mit kijátszani. Beszédében arra igyekezett hajazni, hogy utánozza Trumpot, akinek Amerika az első, Orbán azt próbálta sulykolni, hogy számára Magyarország az első, s nem hagyja megalázni a magyarokat, Magyarország önállóan dönt. Sajnos ez nem magyar jelenség – komoly európai probléma is, a lengyelek, a románok, a bolgárok, sőt, még a szlovákok, de akár Ausztria és Olaszország is ebbe az irányba tendálnak. Ez pedig már nem csak magyar vagy akár V4 probléma, ez európaivá nőtte ki magát, s akár katasztrófába is torkolhat.

Az Egyesült Államok ebben biztosan nem lesz partner, mert nem érdeke, hogy gyengüljön az EU és a NATO.

Ugyanakkor az vitathatatlan, hogy Orbán egy sor kérdésben Trumphoz hasonlóan politizál. Akár a migránskérdést vesszük, akár a nemzeti érdekek már-már nacionalista sulykolását, látható a  trumpi példakövetés.

Orbán azt hiszi, ha lemásolja Trump migránspolitikáját, akkor emiatt jó fiúnak fogják tartani a Fehér Házban. Azt nem veszi észre, hogy az USA számára sokkal fontosabb kérdés az EU egysége, ami kihat a NATO erejére, a katonai egységre  – mindezt már nem csak az oroszok, hanem a kínaiak is megpróbálják fellazítani. Ebben a játszmában pedig Orbánnak nincs se stratégiai, se politikai, se pénzügyi, se katonai jelentősége, mivel semmit nem tud adni egyik félnek sem. Erről kevés szó esik a sajtóban, még a magyar sajtóban is.

Idehaza azonban Orbán népszerűsége továbbra is töretlen, s szemmel láthatóan nincs ellenszere. És ebben nagy szerepet játszik az, amit  nemzetközi porondon művel, pontosabban, ami lejön belőle a közvélemény számára.

Pedig el fog jönni az a pont, amikor Magyarország térden csúszva fog visszatérni az Európai Unióba. Ennek ára lesz, Orbán jobban meg lesz alázva, mintha most fújt volna takarodót Strasbourgban és mea culpázott volna egyet.

Ám addig is a magyar demokratáknak is lenne feladatuk, nem is kicsi: fel kellene építeniük egy hiteles ellenzéket, de nem érzelmi alapon.

Nem hazafiságban – lásd Újhelyi teátrális kokárdás jelenetét– és  populizmusban kellene versengeni Orbánnal.

A Magnitsky-feljelentés
Kilenc személy ellen született a bejelentés az idén tavasszal, azok ellen „akik az elmúlt nyolc évben megsértették az emberi jogokat azáltal, hogy kulcsszerepet játszottak a magyarok és nem-magyarok szabadságának a korlátozását maga után vonó törvények és szabályok megalkotásában, továbbá korrupciós ügyekben vettek részt/részesültek azok hasznából”.
A feljelentettek (tavaszi pozíciójuk szerint):
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Lázár János, miniszterelnökséget vezető miniszter,  Rogán Antal, a miniszterelnök miniszteri rangú kabinetfőnöke, Polt Péter,

Magyarország legfőbb ügyésze, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, Orbán Győző, Orbán Viktor édesapja, Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége, Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere, Tiborcz István, Orbán Viktor veje

Trumpnak segítenie kell az EU-t Orbán ellenében

„Az EU bajban van. Sok sebből vérzik. A Trump-adminisztrációnak meg kell értenie, hogy Brüsszelnek segítségre van szüksége. Ami a legfontosabb: Trump és csapata nem dőlhet be a migráns-ellenes szólamoknak, s az EU-n belül kisebbségben lévő populista retorikának.” A többi között erre hívja fel a figyelmet egy a hétvégén napvilágot látott amerikai elemzés, amelynek középpontjában Orbán Viktor romboló politikája áll.

“Orbán Viktor az EU célkeresztjében” címmel jelent meg hosszú elemzés a konzervatív washingtoni intézet, a Frontiers of Freedom oldalán. Az írás alatt nem szerepel név, de az köztudott, hogy a jobbára reaganista vonalat követő intézet alelnöke, a magyar kérdésekben rendszeresen publikáló, Orbán Viktor politikáját élesen elítélő Radványi Miklós szokott publikáni magyr vonatkozású írásokat. A cikk tartalmáról és az írás céljáról sokat elárul, hogy az illusztráció egy Putyin-Orbán közös kép.

Az írás felvázolja a rendszerváltás környékétől napjainkig tartó években Orbán Viktor által játszott változó szerepet, s megállapítja, hogy már első kormányzati terminusától, 1998-tól

„veszélyesen átpolitizálta az erkölcsöt, ami zsigeri gyűlölet által gerjesztett megosztottsághoz  és intoleranciához vezetett”.

A gyűlölet politikája a gazdaságban is megjelent: a szabadpiac ellenében az állami kontrollt választotta.

Az ország valódi irányítása nyolc magánszemély és családjaik kezébe került.

A teljes inkompetenciáját extrém nacionalizmussal, nyugatellenes nézetek felkorbácsolásával és alig leplezett antiszemitizmussal fedte el. Az ellenzékben eltöltött nyolc évét a szabadság, a jogállamiság és a vallási tolerancia hiánya jellemezte, majd az  52 százalékos választási eredménnyel elért kétharmada után 2010-es követően az ország teljes átalakítását ígérte, „nemzeti ügyek” felvállalásával. Minden energiáját saját hatalmának a megszilárdítására fordította. Az antidemokratikus, antikapitalista felfogása miatt nem váltak valóra a 2010-ben, 2014-ben és 2018-ban ígért politikai, gazdasági, pénzügyi és kulturális csodák – olvasható az elemzésben, amely részletesen kitér arra, hogy a félelemre épített  „illiberális demokráciában” – a kevés ellenzéki csoportot leszámítva – mindenki passzív, közömbös, retteg és könnyen korrumpálható.

A világban uralkodó nézetekkel vitatkozva a szerző cáfolja, hogy maffiaállamot épített volna ki Orbán, szerinte  Orbán és „gengszter-politikusai” „látszólag támadhatatlan ’demokratikus’ választásokkal legitimizálták a vagyonra épülő autoriter rezsimet”.

A Frontiers of Freedom elemzésének a fókusza azonban nem belpolitikai, hanem külpolitikai, nem véletlen, hogy ezen a ponton megállapítja, hogy mindaddig nem okozott ez károkat a NATO-nak és az EU-nak, amíg Magyarországon belül maradt a fenti folyamat.

„De Orbánnak ennél nagyobb ambíciói vannak”,

szeretné híd szerepét játszani az EU és az USA, az EU és Oroszország, a renegát Törökország és a NATO, Kína és az EU, s végül a tágabban vett Közel-Kelet és a Nyugat között. Ennek érdekében aláásta az EU mélyebb integrációjára irányuló erőfeszítéseket, csak hogy Brüsszel beavatkozása nélkül még erősebben a markában tarthassa Magyarország politikai, gazdasági és kulturális életét. Különösen riasztó az is, hogy Orbán a migráns kérdés mentén szeretné az EU-t megosztani, tovább mélyítve a szakadékot a szocialista-liberálisok és a konzervatívok között.

Mára már politikai szövetségeseinek a tolerancia szintjét is túllépi mindaz, amit Orbán otthon és az EU-ban, illetve a világban művel.

Ennek lett az eredménye a Sargentini-jelentés, amelyet 448 igen és 197 nem szavazattal fogadott el az EP, köszönhetően a Fidesz pártcsaládja, az Európai Néppárt frakciójában helyet foglaló képviselők sok-sok szavazatának is. A Néppártban elsősorban a  Soros-féle –  antiszemita felhangú – CEU ügye verte ki a biztosítékot.

A szerző felteszi a kérdést? Miért nem lépett előbb az EU? Ennek megválaszolásában a többi között kitér az Unió működésére, s hangsúlyozza azt is, hogy az EU intézményei demokratikus alapokon állnak, nehézkesen mozdulnak és sokszor nem hatékonyak.

Azzal azonban, hogy Orbán a nemzetközi nagypolitikában szeretne szerepet vállalni, „kétszínű és gyakran ellentmondásos taktikához folyamodott, amely soha nem áll össze egy koherens stratégiává”, írja a szerző, felvázolva a Paks-2 projekttel indult, s az orosz állam egyre kiterjedtebb befolyását eredményező politikát, amelynek legfrissebb bizonytékának azt nevezi, hogy szeptember 18-án Orbán saját kérésére utazott el Putyinhoz Moszkvába. Mindeközben az illegális bevándorlókra hivatkozva élezi az ellentétet Angela Merkellel és Emmanuel Macronnal. „Politikájának erőteljesen nacionalista hangsúlya kizárólag kapzsiságának és megalomániájának ügyes igazolása” – állítja a cikk.

„Világos, hogy egybeesik az USA, a NATO és az EU kollektív és egyéni biztonsági érdeke”

– hívja fel a figyemet a cikk, amely szerint Magyarországnak el kell döntenie, hogy melyik oldalon áll; nem szabad vagy-vagy álláspontot elfogadni Orbántól. Obama alatt az USA nem foglalkozott a szövetségesekkel kapcsolatos legfontosabb kérdésekkel, igaz. felismerte, hogy merre tart Orbán és megpróbált – bár siker nélkül – tenni ellene. A Trump-adminisztráció a kérdést a NATO-hozzájárulások növelésével kötötte össze, de ebben a politikában sem lelhető fel egy átfogó és következetes stratégia. Habár a pártérdekeket is figyelembe kell venni, fel kell ismerni, hogy az EU-ban a globalista és a nacionalista erők között küzdelem már a jövőbeni összetartást és stabilitás veszélyezteti.

Az EU szétesése realitás, s az ilyen fejlemény pusztító stratégiai hatásokkal járna az USA számára, írja példaként hozva fel a volt Jugoszláviában történteket Tito halála után.

Orbán szövetségeseket próbál a migráns-kérdésben maga mögé állítani, a lengyeleket, a románokat, az olaszokat és bizonyos fokig az osztrákokat. A meglévő alkotmányos berendezkedés és jogi környezet nem teszi lehetővé Orbán hatékony visszafogását. Pedig az EU-nak egységre van szüksége. „A helyzet súlyos. Az EU bajban van. Sok sebből vérzik. A Trump-adminisztrációnak meg kell értenie, hogy Brüsszelnek segítségre van szüksége. Ami a legfontosabb: Trump és csapata nem dőlhet be a migráns-ellenes szólamoknak, s az EU-n belül kisebbségben lévő populista retorikának. AZ EU integrációja elengedhetetlen a nyugat gazdasági jóléte és közös biztonsága szempontjából.”

Éppen ezért az USA-nak nincs választása – egyértelműen támogatnia kell az EU egységét. Egyértelműen hangsúlyoznia kell a kézenfekvőt, hogy Magyarországnak fel kell hagynia a renegátsággal és felelősségteljes tagállamává kell válnia mind az EU-nak, mind a NATO-nak.

Ami pedig Magyarország jövőjét illeti – a szerző szerint a legfontosabb kérdés, hogy a magyar emberek meg akarnak-e szabadulni a szövetségek által felvállalt felelősségüktől és belekapaszkodnak a nemzeti szuverenitásukba, vagy az EU-n és a NATO-n belül építik a jövőjüket. „Remélhetően elegendő józan magyar lesz, aki az utóbbi opciót preferálja”.

Tudták, tettek ellene, de eddig nem nagyon sikerült – Vajon mi az?

0

A válaszolni tudó fideszesek fele szerint is a kormányt ítéli el a Sargentini-jelentés – ezt a meglepő eredményt hozta a Publicus Intézet kutatása, amelyet a Vasárnapi Hírek megbízásából készítettek még a strasbourgi döntés előtt.

A májusi EP-választást felvezető offenzíva nem volt teljesen sikertelen, de átütő sem a közvélemény-kutatás szerint – áll a lapban.

A megkérdezettek 51 százaléka szerint ugyanis a kormányt ítélte el a jelentés, míg 28 százalék szerint Magyarországot.

Meglepő módon a fideszesek 41 százaléka szerint is a kormányé a felelősség, miközben ebben a csoportban ugyanennyien gondolják, hogy Brüsszel az országot büntette. Az MSZP–Párbeszéd-szavazók 55, a jobbikosok 38 százaléka szerint a kormány a jelentés címzettje. Így már érthetővé válik, hogy a kormány a jelentés elfogadása után miért indított offenzívát a saját narratíva elfogadtatására, és az is, miért viszik a parlament elé Orbánék a Sargentini-jelentés visszautasítását – írja az Intézet összfoglalója.

A saját tábort ugyanis nyilván mielőbb közös nevezőre kell hozni ebben a kérdésben is.

Ez azonban nem nagyon sikerült – legalábbis erre utal az a héten, tehát már a jelentés EP-vitája, illetve megszavazása után napvilágot látott érdekes hír. A hvg.hu többször is megnézte, hogy áll a Mészáros- Lőrinc-féle megyei médiabirodalom szavazása arról, hogy az olvasók miként vélekednek a Sargentini jelentésről. Amikor először nézték meg, akkor az olvasók 58 százaléka vélekedett úgy, hogy a jelentés valós veszélyekre hívja fel a figyelmet, ehhez képest csak 26 százaléknyian gondolták, hogy az anyag „a hazai ellenzék súgásaira figyelve összeállított fércmunka.” Számítani lehetett rá, hogy ilyen eredmény ezekben a lapokban egyszerűen nem születhet, vagyis valaminőképp legalábbis változik az arány, hiszen ez így óriási blamázs

De nem ez történt.

A Sargentini-jelentést igaznak tartók aránya egy nap alatt 73 százalékra nőtt, míg az Orbán-kormány álláspontját képviselőké 16 százalékra zuhant.

De viszatérve a Publicus kutatására: rákérdeztek arra is, hogy vajon a demokratikus normák követése egy EU-tagország esetén az unióra is tartozik-e, vagy az adott ország belügye. A megkérdezettek többsége szerint ilyenkor az EU-nak is van beleszólása, 14 százalék szerint teljes mértékben, 46 százalék szerint pedig részben, még akkor is, ha utóbbiak szerint ez elsősorban inkább belügy. Eközben csak 31 százalék mondta azt, hogy ez kizárólag az adott országra tartozik.

Nagyon egybehangzó válaszok születtek arra, hogy még egy kétharmaddal megválasztott kormány sem tehet meg akármit, és számon lehet kérni a tetteit.

A válaszadók 89 százaléka egyetértett ezzel, és meglepetésre még a fideszes tábor 90 százaléka is így gondolkodik (ennél a kérdésnél az átlagot a bizonytalanok húzzák kissé lejjebb).

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK