Győzelmi mámor után munkanap

0
478
Cseh Katalin, a Momentum EP-listavezetõje. MTI/Illyés Tibor

A mai napon a Momentum vezető politikusai (Fekete-Győr András elnök, Cseh Katalin és Donáth Anna EP-képviselők) tartottak sajtótájékoztatót a párt EP-választás utáni terveiről.

Fekete-Győr András elmondta: a Momentum sorsdöntő választáson van túl, országos szinten a harmadik erővé vált Magyarországon. Elmondta: mindenkit vár a Momentum, akik politikai árvává lettek vasárnap. Az első 24 órában már 300 új taggal bővült a párt, folyamatosan növekszik. “Mindenkit, aki ma politikai árvának érzi magát, arra szeretnék bíztatni, hogy jöjjenek bátran, legyenek fiatalok, középkorúak vagy idősek. Országos és európai hálózat áll mögöttünk. Szükségünk van mindenkire, hogy a Momentum a legkisebb falvakban is megjelenjen.

Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője elmondta: Európa egyértelműen választott, Orbán Viktor barátainak pártjai kisebbségbe szorulnak, nagyon kis frakciót fognak alakítani, nem lesz komoly súlyuk az európai politikában. Európa megmutatta, hogy nem kér a gyűlöletből, a múltba révedésből, a közösség gyengítéséből – hanem egy erős, egységes Európát szeretne. Hozzátette: az ALDE delegációjával való egyeztetésen az lesz a céljuk, hogy a Momentum képviselői Magyarország legfontosabb ügyein tudjanak dolgozni a jövőben: egyrészt az EU-s pénzek megmentésén, másrészt olyan kulcsfontosságú területeken, mint a jogállamiság és a környezetvédelem.

“Értelemszerűen fontos kérdés lesz az Európai Bizottság elnökének megválasztása, ezzel kapcsolatban szeretném egyértelműen leszögezni: nem tudunk olyan bizottsági elnököt megszavazni, aki nem határolódik el Orbán Viktortól. Csak olyan jelöltet támogatunk, aki hitet tesz amellett, hogy elkötelezett a magyar jogállam visszaállítása iránt.”

– tette hozzá.

Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője arról beszélt: egyértelműen az elmúlt két év országjárása áll az eredmények mögött. “Kötelességünk járni a különböző településeket, és létrehozni a helyi kis közösségeket. A mostani eredmény megerősített minket abban, hogy ennek a munkának van igazán értelme. Ezért már holnap országjárásra indul a Momentum, és Katalinnal együtt, amíg fel nem tudjuk venni a mandátumunkat, körbemegyünk a lehető legtöbb településen, és arról kérjük ki a véleményüket, hogy a Momentum hogyan tudja őket képviselni.”

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .