Fókuszban ez EP választás

0
728
facebook/DK

A Fidesz által képviselt politika kisebbségbe fog kerülni az Európai Parlamentben – jelentette ki csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón a Demokratikus Koalíció elnöke.

Gyurcsány Ferenc azt mondta, hogy

  • az „erősebb Európáért” kiálló pártcsaládok, a néppárt, a szocialisták, a liberálisok és a zöldek legalább 460 helyet fognak szerezni a 751 fős Európai Parlamentben.
  • az Orbán Viktor politikájával egyetértők, például a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által szervezett pártcsalád akkor sem szerez 90-nél több helyet, ha a Fidesz az ő frakciójukhoz csatlakozik

Egyetlen pártnak vagy frakciónak sem lesz abszolút többsége. Viszont nem az a kérdés, hogy kinek hány képviselője van egyedileg, hanem az, hogy ki tud barátokat és szövetségeseket találni a saját politikájához – tette hozzá.

Gyurcsány Ferenc, aki szerint a DK erősebb Európát, európai egyesült államokat kívánó politikája könnyebben talál majd barátokat és szövetségeseket, mint a Fideszé, függetlenül attól, hogy az utóbbinak hány mandátuma lesz.

A pártelnököt kérdezték arról, hogy a felmérések alapján a Fidesz akár rekordmennyiségű mandátumot is szerezhet az EP-választáson.

  • nem az a kérdés, hogy ki nyer egyik vagy másik választókerületben, hanem az, hogy ki szerez többséget.
  • az EP-választáson minden ország egy választókerület, ezért lehetnek olyan országok, amelyekben az Európa-párti erők kisebbségbe szorulnak, de összességében övék lesz a többség Európában.
  • a magyar kormánypárt két legalapvetőbb, a migrációról és a kereszténység védelméről szóló állítása „hamis és hazug”, és ezeket az állításokat az európai polgárok többsége mereven elutasítja.
  • a következő években is felszínen marad a menekültkérdés. De menekültválság mára már nincsen.
  • szükség van egységes európai határ- és partvédelemre, aminek segítségével az európai országok képesek közösen megvédeni a kontinenst egy „olyan menekültnyomástól, amelyet nem tartunk kívánatosnak”.
  • közösen kell megvédeni a tengeri és szárazföldi határokat, hogy ne is alakulhasson ki ilyen típusú probléma.

Gyurcsány Ferenc azt is mondta, hogy Európa nem kér a magyar kormányfő „hazug, az európai kereszténységet hamis és számító módon védeni akaró politikájából”. A katolicizmus ugyanis éppen az egyetemesség igényével lép fel, a katolikus egyház nincs néphez, fajhoz vagy nyelvhez kötve, minden emberhez szól – fogalmazott. Európát és az európai kereszténységet éppen Orbán Viktorral szemben kell megvédeni – jelentette ki a DK elnöke.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .