Financial Times: Soros visszavág

0
1022

“Déjà vu érzés, egy nagy különbséggel – ma a világban az uralkodó ideológia a nacionalizmus” – mondta Soros György a Financial Times-nak adott interjújában, utalva a gyerekkorában uralkodó nácizmusra. Hozzátette: “Ma az Európai Unió intézményei vannak végveszélyben. És Oroszországban is újjáéledőben van a nacionalizmus.”

A milliárdos üzletembert ahhoz a terjedelmes cikkhez szólaltatták meg New-York-közeli otthonában, amely az ellene intézett támadásokat – köztük a magyar kormányét – elemzi.

A támadásokat sorolva a cikk kiemeli a magyarországiakat, a többmillió eurós negatív plakát- és hirdetési kampányt, nem feledkezve meg a Pócs János fideszes országgyűlési képviselőnek köszönhető képről sem, amelyen egy disznótetembe perzselt „Ő VOLT A SOROS” felirat látható. A brit lap emlékeztet arra is, hogy Soros is utalt rá: lehet, hogy végül kénytelen lesz Budapestről elvinni az általa 1991-ben alapított CEU-t.

A cikk szerint a Soros elleni támadások a politikai álláspontok – elsősorban Kelet-Európára jellemző – fordulatszerű változtatásának a bizonyítékai.

A Washington Post neves szerzőjét, Anne Applebaumot is megszólaltatja a cikk. A történész szerint

a zsidó milliárdos Soros kiváló ellenség az olyan vezetőknek, mint Orbán Viktor, aki nem akar nyíltan Amerikai-ellenes vagy éppen EU-ellenes nézeteket hangoztatni,

de benne megtalálták a nyugatnak az általuk utált jellemzőit.

A Nyílt Társadalom Alapítványnál komoly viták voltak arról, hogy nem ütne-e vissza, ha reagálnának a magyar kormány kampányára. De Soros György ragaszkodik ahhoz, hogy visszavágjon – írja a Financial Times. Korábban azt tervezte, hogy már a halála előtt leállítja az általa alapított Nyílt Társadalom Alapítványok (OSF) támogatását, de a közelmúltban ismét egy jelentős összeget adományozott a demokrácia elősegítésén dolgozó szervezetnek, amely azokban az országokban aktív, ahol szükség van a pluralizmus és az elszámoltathatóság erősítésére. Az OSF az elmúlt 35 év alatt közel 14 milliárd dollárt költött ilyen programokra, s jelenleg már 140 országban aktív.

A cikkben megszólalási lehetőséget kapott Kovács Zoltán kormányszóvivő is, aki

„két egymással szembenálló demokráciafelfogással”

magyarázza a Soros és a magyar kormány közötti vitát. Szerinte politizálni csak választott képviselőknek szabad, a civileknek nem. Soros pedig az – állítja.

Applebaum a közelmúltban terjedelmes elemzést írt, amelynek a lényege az volt, hogy a neobolsevikok Leninnel ellentétben nem boldog jövőt ígérnek, hanem a múlt hamis és félrevezető víziójával szolgálnak. A történelem ismétli önmagát, csak persze nem ugyanabban a formában. Ezért Trump, Orbán, Farage, Le Pen és Kaczynski neobolsevik, és bár jobboldalinak vallja magát, de nem sok köze van a 2. világháború után megismert jobboldalhoz. Elődjeikhez hasonlóan például ők is hazudnak: Orbán pl. eltitkolta a paksi szerződés részleteit.
Azt írta: meggyőződésből hazudnak, mert azt gondolják, hogy egy rothadt világban az igazságot fel lehet áldozni a „nép” nevében, vagy eszközként vethetik be a „nép ellenségeivel” szemben. A hatalmi harcban minden megengedett. A legfájdalmasabb azonban, hogy ők is kezdik nagyra becsülni az erőszakot a tisztogatás módszereként.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .