Kezdőlap Címkék Egyesült államok

Címke: egyesült államok

A viszki, a kereskedelmi háború egyik vesztese

Uniós bourbon whiskey-exportjának legalább 35 százaléka fog megdrágulni az USA számára a büntetővám miatt. Három nagy EU-ország tavaly 127,5 millió dollárért vásárolt ebből a fajtából. Magyarország alig 30 ezerért.

Miután az Egyesült Államok kivetette a vámokat az acélra és az alumíniumra, az Európai Unió válaszintézkedést tervez. (Először az EU mentességet kapott hat másik országgal együtt). Az összesen 2,8 milliárd dollárnyi (25 százalékos) büntetővám által érintett termékkör egyike a bourbon whiskey (az egyéb fajták nem). Ennek három legnagyobb uniós importőre Spanyolország, az Egyesült Királyság és Németország, ahogyan azt a statista.com grafikonja mutatja.

Forrás: statista.com

Csak e három állam tavalyi importja ebből az áruból 127,5 millió dollár volt, ami a teljes amerikai bourbon-export 35 százaléka. A pótvámmal sújtott összeg persze ennél nagyobb a maradék 25 országot is belevéve.

Az égetett szeszek kivitelét nyilvántartó amerikai hivatal statisztikája szerint 2017-ben Magyarországra összesen 30,9 ezer dollár (8,37 millió forint) volt, ami hihetetlenül kevésnek tűnik. Különösen úgy, hogy egy évvel korábban 7 és félezer dollár volt ez az érték.

A számokból az is kiderül, hogy

a bourboné a teljes amerikai viszkiexport 47 százaléka,

tehát valószínűleg fájni fog Amerikának ez a trumpi intézkedés.

Olyan világhírű márkák fogják piacuk egy részét elveszteni, mint a Jim Beam, a Jack Daniel’s, a Four Roses és a J&B.

Az ábrából az is kiderül, hogy Európában az egyéb amerikai whisky-fajtákat kedvelik jobban, míg az ausztrálok és a japánok inkább a bourbont isszák.

Még Szlovákiát is megütné Trump vámterve

Mexikót és Kanadát sújtaná leginkább az amerikai elnök legújabb terve: védővámok kivetése az importautókra. De még Szlovákia kétmilliárd dolláros kivitele is megsínylené Trump ötletének valóra váltása.

Donald Trump utasította a kereskedelmi minisztert, vizsgálják meg, nem jelentenek-e biztonsági problémát az országra a külföldről importált személyautók és kishaszon-gépjárművek, kilátásba helyezve, hogy különvámot vetnek ki rájuk. Hasonlóan az acélra és alumíniumra elrendelt vámokhoz.

Lényegében most is arról van szó, hogy jelentős az importtöblete az Egyesült Államoknak ebben az árukategóriában: tavaly csaknem 192 milliárd dollár értékben szállítottak autókat az USA-ba, amelynek exportja csak 57 milliárd volt – derül ki a statista.com infografikájából.

A protekcionista intézkedések mellett Trump azzal érvel, hogy

a vámok segítenek megvédeni az amerikai munkahelyeket,

sok szakértő azonban úgy véli, hogy a jövőbeli kereskedelmi tárgyalások során megpróbálhatja őket felhasználni, ahogyan megtette az acél- és alumíniumvámokkal. (Trump Twitter-oldala a bejelentésről és a kommentek. Nem mindenki ért egyet.)

Amint azt a következő ábra szemlélteti, Mexikó és Kanada különösen sérülékeny lenne a pótvámmal szemben (tavaly az amerikai gépjárműimport 24, illetve 22 százaléka e két országból származott).

Forrás: statista.com

De még Szlovákiában előállított kocsikból is kétmilliárd dollárnyi érkezett Amerikába. Ezzel szemben az USA talán legnagyobb riválisának tekinthető (de a protekcionista intézkedések első számú célpontjának mindenképpen elmondható) Kína legkevésbé érezné meg a pótvám kivetését. Az is kiderül, hogy a világ más országaiból összesen 7,8 milliárd dollár értékben importáltak autókat és kis-áruszállítókat.

Iránon vitatkozott össze az amerikai és a francia elnök

0

Emmanuel Macron francia elnök amerikai látogatásának első napján nem volt hiány a kölcsönös gesztusokból, szimbolikus ajándékokból és már-már bohózatba illő jelenetekből. Donald Trump amerikai elnökkel együtt több fontos nemzetközi ügyet is megvitattak, de a legnagyobb véleménykülönbség Irán kapcsán alakult ki. 

A világsajtót bejárta az a kézfogás és üdvözlés, amellyel kedden Trump Macront fogadta. Az elnökök a feleségeikkel együtt elültettek egy fát is a Fehér Ház kertjében, amelyet Macron ajándékba hozott, és a franciaországi Bellau Woodból, az első világháború egyik legnagyobb csatájának helyszínéről származott. Ezután Mount Vermonba, George Washington első amerikai elnök egykori otthonába utaztak el, ahol egy alig 150 fős díszvacsorát tartottak.

A később megtartott mintegy egyórás nemzetközi sajtóértekezleten elsősorban a szíriai helyzetről, az amerikai-kínai kereskedelmi háborúról, valamint Észak-Korea “békülési szándékáról” beszéltek. Az amerikai elnök nem győzte hangsúlyozni, hogy

“az Egyesült Államok legrégebbi és legjobb szövetségese Franciaország, amely eddig is kulcsfontosságú partnernek számított a nemzetközi ügyekben”. 

Még akkor is, ha nem mindig egyezik meg Párizs és Washington véleménye, mint Irán esetében. Trump ugyanis ismételten kifejezte ellenérzéseit a 2015-ben megkötött iráni atommegállapodással kapcsolatban, amely értelmében Teherán lemond a nukleáris fegyverek előállításáról. Ez a szerződés május 12-én jár majd le, és az amerikai elnök szavai szerint “őrültség lenne meghosszabbítani”. Sőt, még burkoltan meg is fenyegette Hasszán Róháni iráni elnököt, hogy amennyiben Irán újrakezdi a katonai célú atomprogramját, akkor

“olyan nagy árat fog fizetni ezért, mint amit még kevés ország fizetett”.” 

Macron leginkább azért találkozott Trumppal, hogy meggyőzze őt az iráni atommegállapodás jelentőségéről és a Közel-Kelet stabilitásában játszott szerepéről. Habár elismerte, hogy az egyezménynek vannak hiányosságai, meghosszabbításával egészen  2025-ig biztosítanák az iráni atomprogram átláthatóságát és nemzetközi ellenőrzését.

Franciaország tagja a P5+1 csoportnak (Egyesült Államok, Oroszország, Kína, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország), amely 2015. július 14-én – közel 13 éven át tartó diplomáciai huzavona után – megegyezett Teheránnal az Irán-ellenes nemzetközi szankciók feloldásáról és az iráni atomenergia jövőjéről.

A szankciókat hivatalosan 2016 elején oldották fel. Párizs az elsők között volt, amely kihasználta a perzsa ország piacára való visszatérést. Azon év februárjában Roháni egy európai körúton vett részt, amelyet botrányokbeszólások és kisebb diplomáciai incidensek kísérték, de ez sem akadályozhatta meg azt, hogy Párizs és Teherán gazdasági szerződések sorát kösse meg egymással. A francia Total mintegy 150 000-200 000 hordó perzsa kőolajat vásárolna; a Peugeot az iráni Khodroval együtt gyártana kocsikat Teheránban; miközben a francia cégek újítanák fel az iráni vasútállomásokat, autópályákat és repülőtereket. Ám az Airbussal kötött megállapodás volt a legjelentősebb: 25 milliárd euró értékben 114 utasszállító repülőgépet vásárolna Irán.

Békével jöttünk? Egy koreai békeszerződés kérdőjelei

Miközben tavaly a nemzetközi sajtó a küszöbön álló újabb koreai háborúról cikkezett, most azzal van tele, hogy a két ország egy „történelmi megállapodás” küszöbén áll. Ugyanis az április 27-én megrendezésre kerülő elnöki találkozó legjelentősebb eredménye egy békeszerződés aláírás lehet, habár ennek megvannak a maga buktatói. 

A dél-koreai Phjongcshangban tartott XXIII. téli olimpiai játékok óta látványosan enyhült a feszültség Kelet-Ázsiában: egy évvel korábban még úgy tűnt, hogy Donald Trump bármelyik percben elindíthatja az Észak-Korea elleni támadást, ami végső soron Kínával való közvetlen konfrontációval és egy atomháború kitörésével fenyegetett. Ezzel szemben a februári nyitóünnepségen Kim Dzsongun (Kim Yo-jong) észak-koreai diktátor húga és egyben különleges megbízottja Kim Jodzsong (Kim Yo-jong) személyesen vett részt. Találkozott Mun Dzseinnel (Moon Jae-in), átadta neki bátyja meghívóját, amelyre a dél-koreai elnök igennel válaszolt.

A február 9-i nyitóünnepség egyik legérdekesebb eseménye volt, amikor Mike Pence amerikai alelnök látványosan ignorálta Kim Jodzsongot. A kép forrása: MTI/EPA/Yonhap.

Ettől kezdve gyakorlatilag nem volt megállás, egymást követték a látványos gesztusok. Április elején bejárta a világsajtót, hogy dél-koreai popsztárok léptek fel a phenjani Nagyszínházban. Az előadásukat Kim Dzsongun szintén megtekintette, s utána többször hangot adott a tetszésének. Ezen a héten a dél-koreai vezetés leállította a propaganda híradásokat sugárzó hangszóróit az észak-koreai határon, illetve a két koreai elnök közötti közvetlen telefonvonal, az ún. “forró drót” (újbóli) létrehozásáról döntöttek.

A szimbolikus lépéseken kívül komoly bejelentésekre ugyanúgy sor került: Kim Dzsongun napokkal ezelőtt közölte azon döntését, miszerint

felfüggeszti a 2006 óta tartó nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, valamint bezárja az ország nukleáris kísérleti telepeit.

Sőt, egyenesen garanciát vállalt arra vonatkozóan, hogy nem fog alkalmazni atomfegyvert, csak akkor, ha ellene ilyet vetnek be. Ugyanúgy biztosított arról, hogy senkinek sem adja tovább az atomfegyverek előállításához szükséges műszaki és tudományos ismereteket, illetve eszközöket.

Észak-Korea visszatérése a nukleáris leszereléshez már önmagában komoly eredmény, de a péntekre szervezett csúcstalálkozó egy még nagyobb horderejű áttöréssel kecsegtet. Ugyanis felmerült annak lehetősége, hogy Phenjan és Szöul véget vet egy 65 éven át tartó állapotnak:

vagyis de jure vége lenne az Észak-Korea és Dél-Korea közötti háborúnak. 

Egy koreai  híradást néznek az emberek a szöuli főpályaudvar egyik kijelzőjén 2018. április 21-én. Kim Dzsongun ezen a napon bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti telepét. A kép forrása: MTI/EPA/Dzson Hon Kjun.

Kétségtelen, hogy ez történelmi jelentőségű esemény lenne, amely azonkívül, hogy lezárna egy évtizedek óta fennálló vitát, alapvetően hozzájárulna a kelet-ázsiai térség stabilizálódásához.

A 2017-ben megválasztott baloldali Mun Dzsein dél-koreai elnök mindent erre tett fel: kezdettől fogva elkötelezett híve az északi szomszéddal való viszony rendezésének. Több tucatszor kritizálta Trumpnak az Észak-Koreával alkalmazott agresszív politikáját, egyesülést és a megbékélést támogató miniszterek ültetett a tárcák élére, számtalan kölcsönös gazdasági és kulturális programot hirdetett. Ráadásul az Észak-Koreával “megértőbb” kormányzati propaganda azt is elérte, hogy a dél-koreai fiatalok a saját országuk biztonságára nézve nagyobb veszélynek lássák az Egyesült Államokat, mint Kínát, Japánt vagy Észak-Koreát.

Csakhogy minden előzetes remény ellenére korántsem egyszerű békét kötni, ebben az elemzésben a négy legjelentősebb akadály kerül terítékre.

A békekötés joga

Az első problémát mindjárt az jelenti, hogy nemzetközi jogi szempontból egyáltalán van-e joga Phenjannak és Szöulnak békét kötni egymással. Ugyanis hivatalosan még fegyverszünetet sem kötöttek: a koreai háborút lezáró 1953. július 27-i panmindzsoni fegyverszünetet lényegében két nagyhatalom – az Egyesült Államok és a Kínai Népköztársaság – írta alá, mégpedig az ENSZ, a dél-koreai kormány és az észak-koreai kommunista vezetés nevében. Sőt, az akkori dél-koreai elnök, Li Szin Man (Syngman Rhee) kezdetben még a tűzszünetről sem akart hallani, mivel mindenképp ő akarta egyesíteni az Koreai-félszigetet. Idővel az amerikai pénzügyi és katonai támogatás meggyőzte őt a harcok befejezéséről, de a fegyverszünetről szóló egyezményt a dél-koreaiak a mai napig nem írták alá.

A Panmindzsonban lévő határátkelő és legfontosabb “érintkezési pont”. A kép forrása: Wikimedia Commons.

Ezért sem véletlen, hogy a pénteki csúcstalálkozó megszervezése rendkívül körülményes és mindkét fél különösen ügyel a hivatalos keretek betartására. A találkozó helyszínének a tűzszüneti egyezmény által a 38. északi szélességi foknál meghúzott határvonalat jelölték meg, amely a mai napig a világ egyik legismertebb és legveszélyesebb demilitarizált övezete (DMZ). Ezen a “senki földjén” fogják tartani az április 27-i Dzsein-Dzsongun-találkozót, mégpedig úgy, hogy

a vonal fölé emelnek egy asztalt, s mindenkét elnök lényegében a saját országa területén írna alá a szerződést. 

Szúrós szemmel

Tavaly nyáron még úgy tűnt, hogy Donald Trump, ha kell a szövetségesei nélkül indít katonai hadjáratot Észak-Korea ellen, ami miatt az ENSZ elmarasztalta Washingtont, mert egy nukleáris háborút kockáztatott. Ez (szerencsére) nem történt meg, de függetlenül az amerikai külügyminiszter személyétől, Észak-Korea még mindig központi szerepet tölt be Washington kelet-ázsiai politikában, s a katonai opció sem került le a Pentagon asztaláról. Egy koreai békeszerződéshez pedig mindenképp szükséges rendezni Phenjan és Washington közötti viszonyt, főleg mivel még csak el sem ismerik egymást.

Már a téli olimpia alatt – a dél-koreaiak közvetítésével – megindultak az óvatos egyeztetések az amerikai és az észak-koreai diplomácia között, amelynek megvoltak az eredményei. Az észak-koreai diktátor jelezte, hogy legszívesebben a Fehér Házban találkozna az amerikai elnökkel, ahol megegyeznének a kapcsolatok normalizálásáról, a feszültség csökkenéséről, illetve a szankciók enyhítéséről. Donald Trump elfogadta Kim Dzsongun meghívását (bár azt még egyelőre nem tudni, hogy erre esetleg Svédországban vagy valóban az Egyesült Államokban kerülne sor). Amikor az amerikai elnök a múlt héten Japánban járt, akkor lényegében „áldását adta” a békére.

A legfontosabb bázisok és létesítmények a Koreai-félszigeten. A kép forrása: BBC.

Viszont egyelőre még nem tudni, hogy mi lenne a koreai béke és az amerikai-észak-koreai kapcsolatok rendezésének az ára. Ugyanis Kim Dzsongun már 2016 óta követeli az amerikai csapatok kivonulását Dél-Koreából, és nem alaptalan feltételezés, hogy ehhez köti a leendő békemegállapodást is. Ha így történne, akkor több mint 28 ezer főt számláló amerikai kontingensnek a lehető leggyorsabban kellene elhagynia az országot és bezárnia a katonai bázisait. Még, ha ezt Trump elfogadná, az esetleges kivonulást megtorpedózhatja a Szenátus, vagy akár az elnök közvetlen környezete. A nemrég kinevezett John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó vagy a külügyminiszteri pozíció küszöbén álló Mike Pompeo még mindig nem mondtak le Észak-Korea megtámadásáról, valamint a republikánusok és a neokonzervatívok szintén a kommunista rendszer összeomlásában reménykednek, nem pedig a kiegyezésben.

Az utolsó “barát”

Miközben Dél-Korea szempontjából az Egyesült Államok hozzáállása az elsődleges, addig Észak-Koreának Kína reakciói a mértékadóak. Évtizedeken át Peking számított Phenjan egyetlen komoly külföldi támogatójának. Észak-Korea a kereskedelemének 90 százalékát Kínával folytatta, tőle vásárolta az energiahordozókat, élelmiszereket és gyógyszereket, miközben az ENSZ-ben megvétózta az ország elleni szankciókat.

Csakhogy miután 2011 decemberében Kim Dzsongun hatalomra került, Kína fokozatosan elvesztette az irányítást Észak-Korea felett. Az észak-koreai diktátor teljesen kiszámíthatatlanná vált, és sorban végezte ki a Kínához-közel álló politikusokat, tábornokokat, illetve még a saját rokonainak sem kegyelmezett. A kínai vezetés hiába gyakorolt nyomást Észak-Koreára, például leállította bizonyos áruk – főleg a luxustermékek és a elektrotechnikai eszközök – bevitelét, vagy zárta le ideiglenes a határátkelőket, nem tudta megakadályozni az észak-koreai műholdfellövéseket, a rakétateszteket vagy a kísérleti földalatti atomrobbantásokat. Sőt, már azt rebesgették, hogy Kína Kim Dzsongun mostohafivérét, Namot (Kim Jong-nam) akarta felhasználni egy puccs megszervezésére, ezért gyilkolták meg őt idegméreggel a malajziai nemzetközi repülőtéren.

Egyre nehezedett a nemzetközi nyomás Kínára, hogy “regulázza meg végre” a patronáltját. Kim Dzsongun kiszámíthatatlansága és lépései nem kevés vitát szültek a Kínai Kommunista Párton belül is.  Végül a tavaly októberben tartott XIX. KKP-kongresszuson megállapodtak abban, hogy mivel Kína egy felelős szuperhatalommá szeretne válni, ezért térség stabilitása érdekében meg kell oldaniuk a “koreai kérdést”. Akkor is, ha ez a gyakorlatban az Egyesült Államokkal való bizonyos fokú együttműködést jelenti. Trump a 2017-es novemberi kelet-ázsiai útja során szintén felvetette  a kooperáció ötletét. Miután távozott a kínai fővárosból, a kínaiak egy különleges elnöki megbízottat menesztettek Észak-Koreába. Végül együttes diplomáciai-gazdasági nyomással sikerült “észhez téríteni” az észak-koreai diktátort. Ennek legfőbb jele az volt, amikor Kim Dzsongun március végén három napig tartó nem hivatalos látogatáson vett részt Pekingben, s megbeszéléseket folytatott Hszi Csin-ping (Xi Jingping) kínai államfővel.

A KCNA észak-koreai hírügynökség által 2018. március 28-án közreadott dátummegjelölés nélküli képen Kim Dzsongun észak-koreai vezetőt és feleségét, Zsi Szol Dzút (b) fogadja Hszi Csin-ping kínai államfõ (j2) és felesége, Peng Li-jüan Pekingben. A kép forrása: MTI/EPA/KCNA.

Ugyanakkor az továbbra is megválaszolatlan kérdés marad, hogy Peking miképp reagálna egy koreai békeszerződésre. Ezzel ugyanis felborulna a kínai vezetés által évtizedek óta preferált status quo, és így a két Korea egy lépéssel közelebb kerülne az egyesüléshez (mégha magára az unifikációra  évtizedeket kellene várni). Valószínűleg az amerikai katonai jelenlét csökkentése (ha a teljes kivonulás nem is), Kim Dzsongun “maradék nukleáris ambíciójának” visszafogása, és a dél-koreai kormánnyal való viszony szorosabbá tétele lennének a kínai vezetés feltételei. Viszont a helyzetet rendkívül bonyolítja, hogy a koreai béke megkötése miatt Pekingek sűrűn és részletesen kellene egyeztetnie Washingtonnal. Csakhogy ezeket a tárgyalásokat beárnyékolhatja az idén januárban kitört amerikai-kínai kereskedelmi háború, amelynek egyelőre messze a vége.

A mosolyok mögött 

A Koreai-félsziget történelmét vizsgálva látható, hogy a felek 1953 óta nem egyszer próbálkoztak egy békeszerződést a tető alá hozásával. 1972-ben egy közös kommünikét adtak ki, amellyel szerintük “megteremtették a béketárgyalásokhoz szükséges pozitív légkört”, de a határmenti konfliktusok miatt hamar elhalt a kezdeményezés. A két ország diplomáciája 1992-ben megállapodott arról, hogy a „fegyverszünetet egy szolid államközi békévé” alakítják át, de a tárgyalások az észak-koreai rakétatesztek miatt félbeszakadtak.

A kettészakítás óta 2000-ben tartott először csúcstalálkozót a két ország elnöke, de itt sem tudtak átütő sikert elérni. Maga Kim Dzsongun még 2013-ban arról beszélt, hogy békülne a déli szomszédjával. Viszont pár héttel később önkényesen felmondta a fegyverszünetet, bezáratta a közösen működtetett Keszong ipari parkot, valamint megszüntette a Phenjan és Szöul közötti forró drótot. Azóta pedig az észak-koreai vezetés hol Dél-Koreát, hol Japánt, sőt, nem egyszer az Egyesült Államokat fenyegette meg. Mindezekből a történelmi előzményekből kifolyólag aa térségbeli országok (Japán) és a dél-koreai lakosság felől érezhető némi szkepticizmus Kim Dzsongun szándékait illetően. Szerintük ugyanis könnyen arról lehet szó, hogy Phenjan csak időt akar nyerni, pénzt szeretne kicsikarni a déli szomszédjától, vagy a nemzetközi szankciók enyhítését akarja elérni.

B-2 Spirit lopakodó bombázó Dél-Korea felett egy 2013-as hadgyakorlat során. A kép forrása: Youtube.

Egyik kezével ad, a másikkal… 

A koreai békét illetően egyelőre minden ütőkártya Kim Dzsongun kezében van. Ebbe, ha fogcsikorgatva is, de a nagyhatalmak kénytelenek beletörődni és türelemmel kell várniuk az észak-koreai diktátor következő lépésére.

Már csak pár nap és választ kapunk az elmúlt hetek legnagyobb nemzetközi talányára. Vajon ez az egész megbékélés nem más, mint Kim Dzsongun újabb, egyáltalán nem komolyan vehető “szeszélyének” megnyilvánulása? Vagy pont ellenkezőleg: kiderül, hogy a korábbi vélekedésekkel ellentétben mégis több racionalitás és jobb manőverezési képesség szorult az észak-koreai diktátorba?

Szíriát bombázták az amerikai-brit-francia erők

0

Magyar idő szerint szombaton reggel 3 órakor az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia csapásokat hajtott végre szíriai célpontok ellen. A támadás kiváltó oka egy napokkal ezelőtti, a Kelet-Gúta térség legnagyobb városa Dúma ellen végrehajtott vegyi támadás volt, amelyért a nyugati országok Bassár el-Aszadot tették felelőssé. 

 

Az akció megindításakor Donald Trump amerikai elnök szombat hajnalban azt nyilatkozta, hogy 

“ezen akciók célja, hogy elrettentsük azokat az országokat, amelyek vegyi fegyvereket állítanak elő, terjesztenek és vetnek be. 

Az eddigi információk szerint több mint 100 rakétacsapást hajtottak végre Szíria ellen, leginkább Tomahawk és más cirkálórakétákat használtak. Joseph Dunford tábornok elmondta, hogy három fajta célpont ellen intéztek “precíziós támadást”: egy Damaszkusz melletti kutatóközpont ellen, ahol vegyi fegyvereket állíthattak elő; egy főváros közelében lévő katonai parancsnokság ellen; illetve egy Homsz melletti vegyi raktár ellen. 

Az Egyesült Államokban mind a demokraták, mind a republikánusok üdvözölték a támadást, ugyanakkor a további lépéseket illetően már komoly nézetkülönbség alakultak ki. John McCain republikánus szenátor folytatni akarja a támadásokat, miközben Chuck Schumer demokrata szenátor óva intette Washingtont a szíriai háborúba való komolyabb beavatkozástól. 

Nagy-Britannia tengeralattjárókat küldött az amerikai akció támogatására. Theresa May brit miniszterelnök-asszony úgy nyilatkozott, hogy “a körülmények kényszerítették őket egy ilyenfajta válaszra”. Szintúgy megerősítette, hogy nem “rezsimváltás, hanem elrettentés céljából” lőtték a szíriai célpontokat. 

Franciaország szerint

a támadások jogosak, korlátozott és arányosak.

Emmanuel Macron francia elnök már korábban arról beszélt, hogy “megdönthetetlen bizonyítékaik” vannak Aszad bűnösségéről. Párizs a támadás előtt figyelmeztette Moszkvát. 

A damaszkuszi vezetés szerint 30 rakétát lőttek ki rájuk, ezek harmadát leszedték vagy a célterületen kívül csapódtak be. Az orosz média megerősítette a szíriai szervek állítását. Korábban Oroszország washingtoni nagykövete figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogyha támadást intéz a szíriai célpontok ellen, akkor annak következményei lesznek. Irán elítélte a támadást, amelyet a nemzetközi jog durva megsértésének nevezett, s a regionális következményekre hívta fel a figyelmet. 

Újabb amerikai szankciók az oroszok ellen

0

Az eddigi legsúlyosabb szankciókat lépteti életbe az Egyesült Államok Trump hivatalba lépése óta. Az orosz destabilizáló beavatkozások miatt 19 embert és öt szervezetet, köztük két titkosszolgálatot sújtanak.

A csütörtökön bejelentett szankciók érintik a szövetségi biztonsági szolgálatot és a GRU-t, a katonai hírszerzést. A 19 magánszemélyből 13 már rajta van az amerikai elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló Robert Mueller különleges ügyész listáján.

A büntetéssel sújtottak egyike Jevgenyij Prigozsin üzletember, aki

szentpétervári trollgyárával avatkozott be a választásba.

A bejelentést tevő pénzügyminisztérium közleményéből kiderül, hogy az elnökválasztás mellett az amerikai infrastruktúra, energetikai, nukleáris és vízügyi létesítmények, továbbá kereskedelmi vállalatok elleni orosz kibertámadások és Moszkva általános destabilizáló tettei vannak a kiváltó okok között. Az orosz akciók egyike a NotPetya nevű kibertámadás, amelyet az elnökválasztás idején indítottak.

A pénzügyminisztérium kilátásba helyezi, hogy az Egyesült Államok további büntetésekre készülnek orosz kormányzati tisztségviselők és oligarchák ellen „destabilizáló tevékenységük miatt”. Washington pedig folytatja nyomásgyakorlását Moszkvára Ukrajna destabilizálása és a Krím elfoglalása, valamint a korrupció és emberi jogi visszaélések miatt.

Tegnap Nagy-Britannia is szankciókat jelentett be Oroszország ellen, Szergej Szkripal megmérgezése miatt. Ezekről itt olvashat bővebben.

Soros tagadja, hogy ő szervezné az amerikai fegyverellenes diáktüntetéseket

0

A Valentin-napi floridai lövöldözés óta a diákok több tiltakozó megmozdulást tartottak az Egyesült Államokban. Elterjedt, hogy ezek hátterében Soros György amerikai milliárdos áll. 

“Soros György nem szponzorálja a parklandi középiskolások és egyetemisták tüntetéseit, ugyanakkor egyetért az erőfeszítéseikkel”

– nyilatkozta Laura Silber, a Nyílt Társadalom Alapítvány (OSF) szóvivője.

Az elmúlt napokban ugyanis elterjedt, hogy az amerikai milliárdos pénzeli a különböző fegyvertartás-ellenes megmozdulásokat az Egyesült Államokban, amelyekre szándékosan diákokat küld. Továbbá ő finanszírozza a március 24-i óriásdemonstrációt, amelyen eddig 14 gimnázium és egyetem jelezte a részvételi szándékát. Elsősorban a Soros által támogatott “Nemzeti Fegyverellenőrző Mozgalmat (NGCM)” érték ilyen vádak, amely már eddig is lobbizott a szigorúbb fegyvertartási szabályokért, illetve gyakran szólalt fel a több halálos áldozattal járó amerikai ámokfutások után.

Azóta, hogy Nikolas Cruz 17 emberrel végzett a floridai Parkland város középiskolájában, folyamatosan tüntetnek az amerikai államokban. Legutóbb kedden Baltimore-ban került sor egy ilyenfajta tiltakozó demonstrációra, amelyen a diákok a szigorúbb fegyverkorlátozást és a félautomata fegyverek eltörlését követelték. A legnagyobb megmozdulást március 24-re szervezik, amelyen 50 000 fő részvételével számolnak. Olyan hírességek támogatják ezt tüntetést, mint George Clooney színész és nemzetközi jogász felesége, Amal Clooney, vagy Steven Spielberg filmrendező, akik félmillió dollárral járultak hozzá a szervezéshez. Az amerikai diákok körében egyre nagyobb a düh és az elkeseredés, sokan úgy nyilatkoznak, hogy félnek elmenni az iskolába, hiszen könnyen áldozatul eshetnek egy iskolai lövöldözésnek – amelyből csak idén 18-at regisztráltak.

Izmosodó sárkány – Kína megnöveli a katonai büdzséjét

0

Ezen a héten Kínában egy újabb jelentős bejelentésre került sor: a tavalyihoz képest több mint nyolc százalékkal emelnék meg a kelet-ázsiai ország katonai büdzséjét. Ennek nem kizárólag biztonságpolitikai-katonai következményei lesznek, hanem jelentős kihatással lehet Peking nemzetközi kapcsolataira is, leginkább az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyára. 

Hétfőn a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága (KKP KB) a 16 napig tartó parlamenti (az Országos Népi Gyűlés) tavaszi ülésszakán bejelentette:

Kína 8,1 százalékkal növeli meg a védelmi kiadásait.

Ez lényegesen meghaladja az idei évre tervezett 6,5 százalékos GDP-növekedést, sőt, ez magasabb a tavaly mért 7,6 százalékos gazdasági növekedésnél is. Dollárban kifejezve ez annyit jelent, hogy Kína körülbelül 175 milliárdot (1,1 milliárd jüant) költene a saját haderejének, a Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) fejlesztésére. A hivatalos kínai magyarázatok szerint ezzel kívánják növelni a katonai kiképzést, fejleszteni az állam „háborús készségeit”, illetve megvédeni a nemzetük szuverenitását, biztonságát és érdekeiket, kerüljenek azok veszélybe belföldön vagy külföldön.

A pekingi Nagy Népi Csarnoka. A kép forrása: MTI/EPA/Roman Pilipej.

A bejelentés időpontja korántsem véletlen, amire egyszerre két magyarázat lehet. Az egyik, hogy a KKP egy héttel ezelőtt tette közzé: egy alkotmánymódosítás keretében eltörölnék azt a kitételt, miszerint az elnök és az alelnök tíz évig lehet hivatalban. Ugyanis Hszi Csin-ping (Xi Jinping) így szeretné bebiztosítani a hatalmát, a kelet-ázsiai ország örökös elnöke szeretne lenni. Csakhogy ez a lépés több ellenkezést váltott ki a kínai lakosság körében, mint ahogyan arra először számítani lehetett. Ezért a hadseregre fordított nagyobb pénzösszeggel és látványos fejlesztésekkel ki lehetne elégíteni a kínai nacionalistákat, valamint elhallgattatni a kritikus hangokat. Nem mellékesen pedig Hszi így még inkább meg tudná erősíteni a pozícióját a felső katonai vezetésben.

Másodszor, ahogyan a kínai miniszterelnök Li Ko-csiang (Li Keqiang) fogalmazott,

“a nemzetközi színtéren történt változások miatt kell erősíteni a kínai hadsereget”

Ez alatt nemcsak a régióban uralkodó feszült légkört értette, hanem Kína és az Egyesült Államok közötti viszonyt, amely 2018 eleje óta érezhetően megromlott. Ennek oka, hogy minden jel szerint Donald Trump amerikai elnök elkezdte beváltani a két évvel ezelőtti, az elnökválasztási kampányban hangoztatott azon fenyegetéseit  ígéreteit, amelyek az amerikai gazdaság “megvédéséről” szóltak. Habár az elnök a kereskedelmi és a nacionalista protekcionizmusát válogatás nélkül alkalmazná szinte minden jelentős gazdasági hatalom ellen, mint ahogyan most az EU-ból importált gépkocsik esetében látható, ennek fő címzettje minden kétséget kizáróan Kína lenne.

Donald Trump amerikai elnök megigazítja haját beszéde közben a 45. alkalommal megrendezett Konzervatív Politikai Akció Konferencián. A kép forrása: MTI/EPA/Jim Lo Scalzo.

A Fehér Házban nagyon komolyan gondolják ezt az amerikai-kínai kereskedelmi háborút, amelyben az első lövést a Trump-adminisztráció akkor adta le, amikor januárban a kínai napelemekre 30 százalékos védővámot vetett ki. (Ezzel párhuzamosan a dél-koreai mosógépekre pedig 50 százalékosat). Ezután következne az acél (25 százalékos) és az alumínium (10 százalékos) elleni védővám, hiszen ezekkel Kína már évek óta elárasztotta a nemzetközi piacot, így jelentősen meggyengítve az amerikai ipart. Sőt, nemrég Trump azt is meglebegtette, hogy megtiltja a technológiák és egyes berendezések átadását a kínai vállaltoknak.

Peking erre úgy reagált, hogy nem akar gazdasági-kereskedelmi háborúba keveredni az Egyesült Államokkal, de ha úgy hozza a helyzet, akkor felveszi a kesztyűt. Ugyan a jelenleg is zajló kínai parlamenti ülésen láthatólag nem ez képzi a legfontosabb témát, de a felszín alatt kétségtelen, hogy számolnak egy nagyobb amerikai-kínai viszállyal, amelybe Washington térségbeli szövetségesei – Dél-Korea, Japán, Fülöp-szigetek, Vietnam – szintén belekeveredhetnek. Ezért Peking nézőpontjából mindannyiuk számára egy egyértelmű üzenetet jelentene a kínai katonai költségvetés megnövelése.

Sorok között olvasva 

Természetesen a katonai büdzsé megnövelése azonnal elindította a találgatásokat a nemzetközi médiumokban. Az egyik nézet szerint ez igencsak komoly előrelépést jelentene a kínai haderő modernizálásában, egy “világszínvonalú katonai erő megteremtésében”, amely globális szerepvállalást biztosítana a kelet-ázsiai országnak. Ráadásul a katonai témákkal foglalkozó nemzetközi kutatóintézetek (SIPRI, IISS) rendre arra hívják fel a figyelmet, hogy a

“a kínai kormány által közzétett adatok, illetve a tényleges kiadások között gyakran óriási különbségek vannak”

Vagyis Peking mindig többet költ a fegyveres erőire, mint amennyit bevall, de az átláthatatlan finanszírozási rendszer lehetetlenné teszi a kiadások nyomon követését. Egyes területekre, mint az űrprogram, a logisztika, a katonai oktatás és képzés, bázisok üzemeltetése, fordított jüanokat nem tüntetik fel a hivatalos adatokban. Sőt, eleve a nukleáris fegyverekkel kapcsolatos kiadások sem részesei a katonai büdzsének. (Ez az Egyesült Államok esetében is így van).

Az eltérések pedig jelentősek, nem egy-két milliárd dollárról van szó. Például 2016-ban a hivatalos adatok szerint

143 milliárd dollár volt a kínai védelmi kiadás, de ez valójában  215 milliárd lehetett. 

A kínai védelmi kiadások: Első a hivatalos adatok, a másik kettő pedig egy kutatóintézet felmérése.

Ugyanúgy ezek a hangok felhívják a figyelmet, hogy a kínai hadiipar még az alacsonyabb védelmi költségvetés mellett is eléggé figyelemreméltó eredményeket tudott felmutatni. Tavaly áprilisban bocsátották vízre Kína első saját fejlesztésű építésű repülőgép-hordozóját (001A), igaz, hivatalosan még nem készült el teljesen. Ugyanakkor pár héttel később szolgálatba állították a legmodernebb kínai rombolót (Type 055), amely komoly aggodalommal töltötte el Peking térségbeli riválisait. Ezzel párhuzamosan új fejlesztésű interkontinentális rakétákat (Dongfeng-41), kézifegyvereket (OICW-típusúakat) fejlesztettek ki vagy kezdtek el rendszeresíteni, mint ahogyan az a J-20-as lopakodó vadászgépek esetében történt. Ezért korántsem alaptalan az a feltételezés, hogy nagyobb kormányzati támogatással a háta mögött a PLA újabb meglepetésekkel fog előállni idén vagy jövőre.

Nagyobb a füstje, mint a lángja? 

Ezzel ellentétben van egy másik tábor is, akik szerint nem kell annyira komolyan venni a kínai kormány bejelentését. Elsősorban azért, mert bár abszolút értékben több a kínai védelmi kiadás, de a kínai gazdaság viszont lelassult, már nem két számjegyű növekedést produkál, így a “több valójában kevesebb”. Másodsorban pedig szeretnek Hszi tavalyi kijelentéseire hivatkozni, amikor az elnök közölte, hogy – először a Kínai Népköztársaság történelmében – csökkentik a PLA létszámát, mintegy 300 000 fővel.  A kínai elnök idén januárban pedig arról biztosította a világot, hogy „ésszerűsíti” a kínai fegyveres erőket, illetve továbbra sem vet véget az antikorrupciós kampánynak, az ún. „rókavadászatnak”, tehát továbbra is menesztik vagy letartóztatják a tábornokokat, akik legtöbbször Hszi politikai ellenfelei.

Végül pedig a leggyakrabban hangoztatott érv, hogy a kínai állam költsön bármennyit a hadseregére, az amerikai védelmi költségvetés mindig magasabb lesz: az Egyesült Államok az elmúlt években többet fordított katonai célokra, mint az utána következő tizenöt ország együttvéve. Továbbá pár héttel ezelőtt Trump a 2019-es évre vonatkozó költségvetési tervében mintegy 686 milliárd dollárt szán az amerikai hadseregre, hivatkozva az  „egyre nagyobb kínai, orosz, illetve észak-koreai veszélyre”.

Sőt, sok elemző figyelmeztet, hogyha Washingtonban a demokraták és a republikánusok között konszenzus alakul ki a fegyverkezéssel kapcsolatban, akkor rövid idő alatt megegyezhetnek az egy billió dolláros határ átlépéséről. Ezzel pedig az Egyesült Államok behozhatatlan előnyre tenne szert, különösen Kínával szemben, amely dacára a jelentős előrelépésnek még most sem rendelkezik olyan  „mobilizációs és transzspirációs képességekkel”, mint az USA. Továbbá az amerikai diplomácia igyekszik szorosabbra fűzni a katonai kapcsolatait vagy közös biztonságpolitikát kialakítani azokkal a térségbeli államokkal, amelyeknek valamilyen – többnyire területi – vitájuk van Kínával. Ez az amerikai fegyverexport növelését és a haditechnológia átadását jelenti.

Egyértelmű üzenet Kínának: pár napja az amerikai Carls Vilson repülőgéphordozó történelmi látogatást tett Vietnamban. A kép forrása: US Navy.

Fegyverkezésre kényszerítve 

Ugyanakkor függetlenül attól, hogy Peking miként fogja megvalósítani a katonai költség megnövelését, ismét tovább növeli presztízsét a világban, több békefenntartói és humanitárius misszióban vehet részt, vagy akár katonai akciót indíthat, ha valahol veszélybe kerülnének a kínai érdekek és életek. Csakhogy ezzel párhuzamosan szintén nagyobb fegyverkezésre – India idén már megelőzte Nagy-Britanniát és bekerült a “top ötbe” – vagy a korábbi biztonságpolitika gyökeres megváltoztatására – a japán “békealkotmány” megváltoztatása – sarkalja a térségbeli országokat.

Ám mindközül a legjelentősebb kérdés, hogy vajon a nagyobb katonai költségvetés miképp fogja befolyásolni az Egyesült Államokkal fenntartott viszonyt, különösen most, hogy Trump egy kereskedelmi háborút indított Kína ellen (is). Lehet, hogy Hszi most ugyanazt a választ adja, amit egykoron Ronald Reagan amerikai elnök a nyolcvanas évek első felében: egy elképesztő méretű fegyverkezési versenyre akarja kényszeríteni az ellenfelét, amely minden erőforrását a hadiiparra összpontosítja, ezáltal elhanyagolva az összes többi szektort.

Hadművelet a szíriai kurdok ellen: orosz rulett vagy török sakk?

0

A törökországi sajtó már napok óta a címlapokon, a televízió pedig főhírként számol be a szíriai-török határon zajló mozgósításokról. Épp ezért korántsem váratlan, hogy január 20-án hajnalban, egy ultimátum lejárása után elkezdődtek a hadműveletek az észak-szíriai területeken, amelynek célpontjai a helyi kurdok. Ám vajon milyen külső és belső kockázatokat rejtenek magukban ezek a török hadműveletek? 

 

Végsőkig elszánva 

Nurettin Canikli török védelmi miniszter a péntek esti interjújában közölte: a török tüzérség az elmúlt napokban folyamatosan lőtte az észak-szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) állásait.

“A határon átívelő bombázással de facto elkezdődött a török hadművelet Szíriában”

– jelentette ki Canikli, hozzátéve, hogy egyelőre a szárazföldi offenzívára várni kell, igaz, nem sokat, mert hamarosan “minden terrorista csoportot meg fognak semmisíteni Szíriában”, amelyek közé a YPG-t is sorolják.

Azóta pedig folyamatosan érkeznek – a gyakran egymásnak ellentmondó – hírek. Török különleges egységek csaptak össze a kurdokkal, amely során négy török katona vesztette életét. Al-Bab fölött török felségjelzésű gépeket észleltek.

Ankara-ellenes tüntetés Afrínban. A kép forrása: Youtube.

A törökök fedezőtüze alatt húsz-huszonöt busz indult el Azaz városa felé, amelyek a Szabad Szíriai Hadsereg (FSA) maradék, Ankara-hű egységeit szállították az összecsapások helyszínére Először a török média elterjesztette, hogy az oroszok kivonták 300 fős tanácsadói kontingensüket a térségből, később viszont ezt az értesülést Moszkva cáfolta. Damaszkusz pedig közölte, hogy a szíriai légvédelem készen áll bármiféle török behatoló célpont lelövésére. A Nyugat és a nemzetközi szervezetek eddig inkább a hallgatást választották. Az észak-szíriai kurd területeken központi szerepet betöltő Afrínba, amely az egész törökországi hadművelet fő célpontja pedig egyes források szerint közel 10 000 YPG-fegyveres  felkészült arra, hogy “Erdogan temetőjévé változtatják a térséget“.

Eufrátesz Pajzsa 

Ugyanakkor mi késztette arra Recep Tayyip Erdoğan török elnököt, hogy hirtelen ilyen lépésre szánja el magát?

Először is fontos rámutatni arra, hogy az egész szíriai-török határon nem csak most ilyen feszült a helyzet. A 2011-ben kirobbant szíriai válság, majd idővel polgárháborúvá és nagy, illetve középhatalmak helyettes (proxy) háborújává fajuló fegyveres konfliktusban több államközi incidensekre is sor került. 2012. június 22-én a szír légvédelem lelőtt egy török vadászgépet, majd ősszel az Akçakale nevű török településre, amely a szír-török határ mentén fekszik, Szíria felől tüzérségi töltetek hullottak, több embert is megölve.  2015. február 22-én a Szíriában található török emlékművet – Szulejmán Sáh sírját, amely hivatalosan a török állam részét képezte – egy katonai hadművelet keretében “áttelepítették”.

Török katonák tűzik ki a zászló az új sír helyszínénél. A kép forrása: Link.

Idővel viszont ezeknek a konfliktusoknak a jellege átalakult. A szíriai kormány gyakorlatilag “átadta” az irányítást a kurdoknak, akik azonnal kihasználták a helyzetet. Ezzel párhuzamosan egymás után jelentek meg a szélsőséges iszlamista terrorszervezetek, mint az Iszlám Állam (ISIS), amely a YPG-vel szintén kemény harcokat folytatott. Elég a 2014 végén kezdődő Kobáne ostromára gondolni, amelyet sok helyen a “kalifátus Sztálingrádjának” neveztek, hiszen a terrorszervezet annak ellenére nem tudta elfoglalni, hogy voltak “összejátszásai” a török hadsereggel.

A szíriai kurdok végül győzelmet arattak és az iraki testvéreik – vagyis a pesmergák  -segítségével folyamatosan elkezdték kiszorítani az ISIS és a többi önmagát “mérsékelt ellenzéknek” nevező fegyveres csoportot a térségből. Akárcsak Irakban, hirtelen jelentősen megnövelték az általuk uralt területek nagyságát. Sőt, erőteljes amerikai támogatással 2015. októberében létrejött a Szíriai Demokratikus Erők (Syrian Democratic Forces – SDF), amelybe leginkább kurd fegyveresek csoportosulnak, de voltak közöttük szunnita és keresztény milíciák is. Ezek a csoportok ráadásul nyugati fegyvereket és tankelhárító eszközöket kaptak, amelyeket elsődlegesen az ISIS ellen használtak fel, de felmerült a lehetőség, hogy a törökök ellen is bevetik.

Hamarosan világossá vált a kurdok célja: az SDF erők átkelve az Eufrátesz folyón, teljesen elfoglalták a szíriai Manbidzs tartományt, hogy így egyesülhessenek az Afrínt uraló YPG csapatokkal, ezzel egybefüggő kurd fennhatóságot építve ki Törökország déli határán. Ez viszont egy Rubicon volt Ankara szemében. 2016 augusztus végén megindították az „Eufrátesz Pajzs” nevű hadműveletet Észak-Szíriában, hivatalosan azért, hogy “kiűzzék az ISIS-t a térségből”. Habár az igaz, hogy 2000 km2 területet foglalt vissza tőlük, azonban a valódi cél a kurd területek egyesítésének megakadályozása volt. A maradék FSA erőkkel és a helyi iszlamista csoportokat felhasználva a törökök bevonultak Al-Bab városába, ezáltal éket verve a két kurd kanton, Efrin és Kobáni közé.

Eufrátesz Pajzsa. A kép forrása: Link. 

Ugyanakkor a hadművelet nem volt totális siker: Ankara kiemelt célként tűzte ki Afrín és a másik “végen fekvő” Manbidzs elfoglalását, de ez végül nem történt meg. Nem mintha túl heves ellenállásba ütköztek volna: Manbidzsban amerikai, Afrínban pedig orosz csapatok jelentek meg, ezzel megakadályozva a török hadműveletek folytatását. Ugyanakkor a kurdokat is a visszavonulásra késztették, az Eufrátesz keleti oldalára, amit őt nagyon nem vettek jó néven. A török hadművelet hivatalosan március 31-én véget ért.

Vörös posztó 

Azóta januárig újabb török hódításokra nem került sor, de helyzet korántsem volt békés. Tüzérségi párharcok, bombázások, merényletek és folyamatos fenyegetőzések szinte a mindennapi élet részeinek számítottak. Különösen azután nőtt meg ezeknek a száma, hogy 2017 októberében az SDF egységei elfoglalták az ISIS szíriai “fővárosát”, vagyis Rakkát.

Az Iszlám Állam vereséget szenvedett Szíriában és a maradék terrorista szervezetek, mint az an-Núszra Front a szíriai Idlíb-tartományba vonultak vissza. Ezért az SDF-be tartozó YPG milíciák hirtelen elkezdtek nagy számban megjelenni Arífban és annak környékén. Ezt Ankara egyáltalán nem nézte jó szemmel, mivel 2015-ben Törökországon belül fegyveres konfliktus robbant ki a Kurd Munkáspárttal (PKK), főleg délkelet-törökországi Diyarbakirban és környékén zajlott véres harcok. A török vezetés szerint pedig ezek a fegyveresek a “szíriai testvéreiktől” kaptak anyagi, propaganda- és fegyvertámogatást.

Erdoğan számára az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, amikor január 14-én az Egyesült Államok közölte, hogy

a közel 30 000 fős SDF kurd erőit egyfajta határőrséggé alakítja át.

A YPG-ben szintén nagy számban képviseltették magukat női fegyveresek, akik elsősorban mesterlövészként jeleskedtek. A kép forrása: Flickr

Több sem kellett a török vezetésnek, amely számára ez a bejelentés egy “vörös vonal átlépését” jelentette. Ugyanis az amerikaiak ötletét úgy értelmezték Ankarában, mint egy nyugati erőfeszítést arra, hogy a “kurd határőrség” felállításával lényegében csak előkészítik a terepet egy kvázi független észak-iraki kurd állam számára. Ráadásul ez tökéletes “háttérbázisul” szolgálna a PKK és más törökországi kurd fegyveres csoportok számára, amelyek újult erővel folytatnák a harcot a török hatóságok ellen.

Épp ezért az amerikaiak bejelentése után a média és magas rangú török tisztségviselők “terroristák támogatásával” vádolta meg Washingtont. Recep Tayyip Erdoğan a január 17-én tartott beszédében már nyilvánvalóan leszögezte:

„Allah segítségével a török fegyveres erők hamarosan megoldják Afrín és Manbidzs ügyeket”

Hozzátette, hogy nem tesznek különbséget az “amerikai terrorhadsereg” között, vagyis a kurdok éppúgy célpontok, mint az amerikai kiképzők és szakértők. Ugyanezen a napon tartott nemzetbiztonsági gyűlésen ultimátumot adtak ki: ha január 20-ig nem vonulnak ki a YPG erők Afrín környékéről, akkor megindul a török hadsereg. Január 18-tól páratlan méretű mozgósítás vette kezdetét a törökországi Hatay tartományában. A nemzetközi médiumok elkezdték a visszaszámlálást, és mindenki arra volt kíváncsi, hogy vajon Erdoğan valóban beváltja-e a fenyegetéseit.

Növekvő csapatmozgások Törökország délkeleti részén. A kép forrása: Vice news.

Ugyanis látni lehetett, hogy a török elnökben minden kirohanása ellenére volt némi bizonytalanság. Nem azért, mintha tartana egy “kurd ellencsapástól”. A nyugati világ és az arab országok reakciója sem érdekli túlságosan. A NATO-val a 2016-os júliusi puccs óta nagyon rossz a viszonya. Az amerikai-török kapcsolatok szintén nagyon fagyosak, hiszen Washington több száz szállítógépnyi fegyverrel (köztük légvédelmi rakétákkal) látta el a kurdokat, amelyek közül nem egyet a török ellen használtak fel.

Az amerikai vezetésben érezték, hogy a határőrség létrehozásának kérdésében kicsit túllőttek a célon, és Ankara mindenképp meg fogja indítani az észak-szíriai hadműveleteit, nem törődve az ott lévő amerikai katonák biztonságával. Ezért január 17-én magas rangú amerikai parancsnokok biztosították Törökországot, hogy

“Afrín magára maradt” és “szíriai kurdok (YPG), akiket korábban támogattunk, többé nem tagjai az Iszlám Állam elleni nemzetközi koalíciónak” 

Ezt a török vezetésben elégedettséggel nyugtázták, miközben a kurdok egy (újabb) nyugati árulásként értelmezték.

A Kremlre várva

Ám Erdoğan hezitálásának az oka Oroszország volt. Moszkva továbbra is Bassár el-Aszad szíriai elnök szövetségese, és kiáll az ország területi integritása mellett. Habár Vlagyimir Putyin december elején hivatalosan legyőzöttnek nyilvánította az ISIS-t Szíriában, a kivonulás csupán részleges (haditengerészet maradt), illetve most az utolsó nagyobb “mérsékelt ellenzék” ellenőrizte szíriai tartományra, vagyis Idlíbre koncentrálnak.

Orosz katonák Afrínban. A kép forrása: Youtube.

Épp ezért a törököknek óvatosan kell eljárniuk, nehogy (ismét) egy közvetlen konfrontációba keveredjenek a térségben állomásozó orosz erőkkel, amelyek gyakorlatilag a légtér ezen részét uralják. 2015 novemberében a török légierő egyik F–16-osa lelőtt egy orosz Szu-24 vadászbombázót, amely miatt majdnem háború tört ki a két ország között. Ez ugyan elmaradt, viszont a szankciók és a feszült viszony jelentős károkat okozott egymás gazdaságban.

A 2016-os puccs után azonban javulni kezdett az orosz-török viszony. Már Augusztusban találkozott egymással a két államfő, a kereskedelem helyreállt, energetikai megállapodásokat írtak alá, sőt, elterjedt a hír, miszerint Törökország Sz-400-as légvédelmi rakétákat vásárolt. Tavaly novemberben Szocsiban pedig azonkívül, hogy Putyin szerint az “orosz-török kapcsolatok” teljesen helyreálltak, egy megállapodást kötöttek egymással és Iránnal. Ezzel lényegében felosztották Szíriát és engedélyt adtak egymásnak, ha (korlátozott) hadműveleteket akartak végrehajtani az arab országban.

Haszan Róháni iráni elnök – Vlagyimir Putyin orosz elnök – Recep Tayyip Erdoğan törökországi elnök Szociban, amikor megkötötték a “feszültségcsökkenési” megállapodást. A kép forrása: Kremlin.ru.

Ezért Erdoğannak sokáig várni kellett Putyin zöld jelzésére. Azonban a mai napig nem egyértelmű, hogy ezt megkapta-e vagy sem. A török ultimátum után ugyan magas rangú török katonai vezetők utaztak Moszkvába, de ezeknek az egyeztetéseknek a sikeréről vagy kudarcáról semmit sem lehet tudni. A 300 orosz katona továbbra is ott van a térségben, tehát ismét megvan a kockázata annak, hogy a török fegyverek újra orosz katonákkal végeznek. Ez pedig megint lenullázhatja azokat az eredményeket, amelyeket 2016 közepe óta elértek a felek, miközben Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett egy újabb orosz-török konfliktus rémképe.

Törökország Vietnamja? 

Alakuljon bárhogy is: Erdoğan rendkívül sokat kockáztatott azzal, hogy január 20-án egy kiterjedt szárazföldi hadműveletbe kezdett Szíriában. Mégha valamilyen csoda folytán sikerül is elkerülnie a konfrontációt Oroszországgal, továbbra is kérdéses, hogy a szíriai “mérsékelt ellenzékkel” közösen képes lesz-e rövid idő alatt győzelmet aratni. Ugyanis hiába Törökországé a NATO 2. legerősebb és legnagyobb hadserege, az YPG – és az esetleg hozzájuk csatlakozó más kurd csoportok – korántsem számítanak gyenge ellenfélnek, hiszen az elmúlt években komoly tapasztalatokra tettek szert az ISIS és a török hadsereg ellen vívott harcokban, miközben már modernebb nyugati fegyverekkel rendelkeznek.

Ugyanúgy kérdéses, hogy vajon a török hadsereg mennyire szenvedte meg a 2016-os puccskísérlet óta végrehajtott tisztogatásokat, milyen hatásfokkal lesznek képesek harcolni a Nyugaton tanult és NATO-párti vezetők nélkül, hiszen csak 2017. júliusáig 5266 katonatisztet tartóztattak le. A legrosszabb eshetőség pedig egy elhúzódó kurd-török háború Szíriában: ez azonkívül, hogy megterhelné a jelenleg is stagnáló török gazdaságot, jelentősen csökkentené Erdoğan esélyeit a 2019-es elnökválasztáson.

Amerikai-orosz párharc az európiai földgázpiacért

0

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint az Egyesült Államok azért akarja megfúrni egy új orosz gázvezeték megépítését, mert a saját drága cseppfolyósított földgázát akarja eladni Európának. 

Szergej Lavrov, az orosz diplomácia vezetője elmondta, hogy az Északi Áramlat 2 nevű gázvezeték kétszeresére növelné az orosz földgázszállítást Németországba. A Balti-tenger alatt húzódó vezetéken jelenleg 55 milliárd köbméternyi orosz gáz érkezik a nyugat-európai országba. Amennyiben megépülne a második vezeték is, akkor a felére csökkenhetne a tranzit költség. Ráadásul ez az útvonal 2000 kilométerrel rövidebb, mint amelyik jelenleg Ukrajnán keresztül látja el orosz földgázzal az EU néhány tagállamát, köztük Magyarországot is.

Németország, Ausztria és Magyarország helyesli ezt az orosz tervet

állapítja meg a hivatalos moszkvai véleményt tükröző Russian Today internetes weboldala. Ugyanakkor az uniós tagállamok közül  Lengyelország és a három balti állam (Litvánia, Lettország és Észtország) amerikai földgázt akarnak, hogy azzal váltsák fel az orosz földgázt és a jövőben ne függjenek többé Moszkvától. Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) pártelnöke és a lengyel kül- és belpolitika legfontosabb alakítója, korábban

a Molotov-Ribbentrop paktumhoz hasonlította a német-orosz az Északi áramlat vezeték megépítéséről földgázegyezményt 

1939-ben a náci Németország és a kommunista Szovjetunió Lengyelország felosztásáról állapodott meg egymással. Kaczynski nyilvánvalóan túldramatizálja a helyzetet, hiszen a lengyelek hagyományos orosz és németellenességére játszik rá. Az viszont tény, hogy a lengyelek és a balti országok szívesebben várják a távoli amerikai földgázt, mint a közeli oroszt.

Donald Trump amerikai elnök tavaly Varsóban meggyőződhetett arról, hogy mennyire fontos a térség vezetői számára az amerikai földgáz:  mind Lengyelország, mind pedig a balti államok elkötelezték magukat az amerikai cseppfolyósított földgáz (LNG) iránt annak ellenére, hogy az minden bizonnyal drágább, mint az orosz. A magasabb ár oka, hogy az LNG-t speciális kikötőkben lehet csak kiszivattyúzni a tankerekből.

Trump számára nemcsak amiatt lenne fontos ez az üzlet, hogy így több amerikai árut adjon el a partnereinek. Ez egyben egy stratégiai játszma is, hiszen a NATO szövetségesek energiafüggését csökkenteni lehet Oroszországtól, ha a tagállamok amerikai földgázt vesznek az orosz helyett. A legújabb washingtoni stratégiai irányelvek szerint Oroszországot Kínával együtt az USA fő ellenfelének neveztek a világban. Az USA számára gazdaságilag távolról sem annyira fontos a földgázexport, de gyengítheti vele Oroszországot, amelynek ez az energiahordozó a fő exportcikke az Európai Unióba.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK