Kezdőlap Címkék Dragnea

Címke: Dragnea

Hibrid politikai háború

0

Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.

Kiváló kifejezést találtak az “alternatív tények” kifejezés amerikai kiagyalói a populista politizálás alapjainak megnevezésére, mert a kortárs populizmus filozófiai alapját, ha ugyan van neki ilyesmije, a “nemlétező” dolgok “létezőkként” való föltüntetése (arisztotelészi értelemben a tökéletes hazugság, azaz hamis állítások szövevénye) adja. És ha ez az árnyékvilág – a valóság mediatikus szimulákrummá való átrajzolása nyomán – önálló életre kel, azaz már semmiféle kapcsolatot nem tart az “elsődleges”, megtapasztalható, mérhető, racionális kategóriákkal fölfogható, közvetlen tényekkel, akkor sem belülről, sem kívülről, racionális eszközökkel, nem bírálható. Csak az előítéletes, minden oldalról csupán hittételekre épülő viszonyulások férnek hozzá ahhoz a zárványhoz, amit az alternatív valóság, a “másik világ”, az illúziókra és manipulációra épített, stb., politikai diskurzusok, ha úgy tetszik “forgalmaznak”. Másik regiszterben fogalmazva, olyan diszkurzív zárványokat, a politizálásnak olyan szigeteit írják körül a populista szólamok, melyek egymással ab ovo nem kommunikálnak. Ezzel viszont elvesztődik a demokratikus politizálás párbeszédre, kölcsönös kontrollra, és ugyanakkor elismerésre, a közokoskodás erejére, stb. épülő jellege. Adódik is a kérdés, hogy liberális demokrácia lehet-e az ami nálunk fele is egyre inkább utat tör magának, amit – minden kétséget kizáróan – orosz, török, magyar, stb. mintát követve próbál a román társadalomra erőltetni a kormányzó többség, és minden bizonnyal ezen az oldalon áll a Fidesz itteni, a rommagyarság keretében hegemón, pártfiókja is.

Az a gond a tények laza kezelésével, hogy egyenesen ne elhagyásukat mondjam, hogy megnyitják a lehetőséget az értelmezések és az alternatív valóságépítés előtt, elsekélyesítik, végtelenül leegyszerűsítik a politikai közbeszédet. Pontosabban végletesen relativizálják azt, hogy mi az “igazság”, legalábbis egy adott pillanatban és egy adott ügyben, és ugyanakkor fél- meg áligazságokat neveznek ki valós tényeken alapuló “igazságoknak”. Egyszóval nehéz, ha nem egyenesen lehetetlen, egy olyan pörben tanúskodni, melyben nincsenek jól körülhatárolt szerepek – a bírói, védőügyvédi, vádlói és vádlotti szerepek összekeverednek – és a tulajdonképpeni peren kívül állók döntő hatással bírnak az ügyekre, sőt a pör egész menetére is. Mert azt hiszem annyi azonban világos, hogy ilyesmi történik a hazai politikai palettán, abban a két ügyben, melyet egyfelől a mély, vagy párhuzamos állam légből kapott fogalmának peres úton való igazolására indított a belügyminiszter (Carmen Dan) asszony. És ugyanígy áll a dolog a kormány közvetítésével zajló Dragnea-Johannis párharccal. Ami viszont egyáltalán nem egy jól körülhatárolt térben – mondjuk úgy, nyilvánosság előtt zajló politikai bíróságon -, és meghatározott, illetve látható szereplőkkel, világosan elkülönülő tényállások felelevenítésével, stb., zajlik, hanem gerillaharc, amolyan balkáni-zombi módra lefolytatva.

Történt ugyanis, hogy a belügyminiszter följelentést tett magánlakása háborgatása ügyében, azt állítva, illetve sugallva, hogy a titkosszolgálatok valamelyike lehallgatókészüléket (leánykori nevén, poloskát) helyezett el a lakásában, amit két általa kihívott, tehát bizalmi embere (volt biztonságisok) találtak volna meg. Csakhogy a Legfelsőbb Bíróság elvetette az ügyet, miután kiderült, hogy a miniszter-asszony bizalmasai – viccből, heccből, vagy inkább utasításra – helyeztek el egy működésképtelen mikrofont a lakásban, és nem ott találták meg (tökéletesen Jereváni Rádió hír, nemde?). Az ügy hátterében pedig az áll, hogy a vezető kormánypártok – lényegében azon igyekezetükben, hogy korrupciós ügyeik alól fölmentődjenek – párhuzamos államról kezdtek beszélni, aminek fő képviselője az államelnök lenne. Ezt a Dragnea-féle kitalációt lett volna hivatott mintegy peres úton, a bíróságot és a közvéleményt megtévesztve “igazolni” a mikrofon-művelet. Most, hogy kipukkant a lufi, a miniszter-asszony nem kommentál, a közvélemény pedig, gondol, amit gondol, és aztán napirendre tér: a lehallgatás, “alternatív tény volt”, na és aztán? Nemhogy nem mond le a belügyminiszter, de megsértődött és nem válaszol újságírói kérdésekre, felhúzott orral, mintegy kikéri magának, hogy őt egyáltalán kérdezgessék.

Két forduló után van a nyílt államfő-kormányfő mérkőzés, és mindkettő izgalmas, ha ugyan nem tragikus következményekhez fog vezetni. Az első egy külpolitikai offenzíva, aminek keretében, az államelnök megkérdezése nélkül látogatott el Izraelbe a miniszterelnök-asszony, ezúttal mentorával és pártfőnökével Liviu Dragnea parlamenti elnökkel együtt és ígérte meg a román nagykövetség Jeruzsálembe költöztetését. Ez nemcsak az EU (és az ENSZ) elvárásával megy szembe, de az eddigi román-, és Johannis kifejezett álláspontjával is. (Nem csak én mondom, hogy a gesztus példa nélküli az elmúlt száz év román külpolitikáját tekintve, mely mindig egységes, és valljuk be sikeres, tudott lenni még a két világháború közötti kormányválságok idején, vagy a Ceusescu-éra nagy részében is). Ezzel a belpolitikai játszma egy már az ország érdekeit valóban sértő területre tevődött át, még ha mindenki úgy is tesz, mintha mi sem történt volna és ezzel egy sarkalatos külpolitikai kérdés vált amolyan alternatív ténnyé: a látogatás és az ígéret (no, meg a további titkos tárgyalások) meg is történtek, meg nem is, attól függ, honnan nézzük. Nyomában az államelnök lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt (aki, egyes források szerint, hajlandó is volt lemondani, de főnöke nem engedte), aki aztán Dragnea utasítására maradt.

A második forduló, ami éppen tegnap zajlott, belpolitikai, pontosabban a költségvetési hiány, az infláció és a gazdaság általános helyzetének értékelése kapcsán került napirendre. Az államelnök ugyanis, a kormány által közzétett adatok és összehasonlító statisztikák alapján bírálta, illetve vádolta a kormányt a pénzügyi folyamatok ellenőrzésének hiánya és a gazdaságirányítási képtelensége okán. És az adatok (gazdasági-pénzügyi tények) ez esetben is rugalmasan kezelendők, hiszen a kormánypártiak homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőlük, mint az elnök, aki újfent és azonnali lemondásra szólította föl a miniszterelnök-asszonyt. To be continued ….

Nem tudható kinek van “igaza” és van-e valamelyik félnek, de tudható, hogy míg Dragnea and Co. az illiberális demokrácia útjára kívánja terelni Romániát, addig Johannis (legalábis ezidáig) a politikai nyugat követője, a demokratikus jogrend védelmezőjének szerepét viszi. A rommagyar ál-képviselet az előbbi oldalán áll, ez az Orbán-hatás, és keserves tévútra fog vezetni.

Magyari Nándor László

 

Hol terem a közjó?

0

Azt hiszem nincs, mert nem lehet, senki annyira naiv, hogy Kelemen Hunor PSD kongresszusi szövegét komolyan vegye, egy percig is elhiggye és ne vegye észre, hogy manipuláció. Nemcsak nem képviseli, amit mond, sőt szembe megy azokkal a célokkal, melyek a rommagyarság helyzetéből, mintegy „természetesen” következnek, hanem egyre inkább tudatlannak és vaknak, hogy ne mondjam hülyének néz bennünket.

Túl azon a “szokatlan” fejleményen, hogy saját pártcsaládjához képest vetélytárs politikai párt rendkívüli kongresszusán teszi tiszteletét, valójában mutatja föl hódolatát, a Fidesz itteni fiókpártjának elnöke, gesztusa mellett, szövege is problémás. Legalábbis a józan ész, a reálpolitikai, sőt a médiapolitikai megítélés, a gyakorlat és a szimbolikus politizálás szempontjai szerint is ellentmondásos, nehezen értelmezhető. Mert egy rendkívüli kongresszus, mely ráadásul csak arról szól, hogy a legitimitását és népszerűségét egyre inkább elveszítő, hatalmon levő párt úgy rendezze újra sorait, ahogyan az autoritér elnöke azt megkívánja, csak akkor és annyiban indokolja egy másik párt elnökének a fölszólamlását, ha valami rendkívüli mondanivalója van. Ha valami olyant akar bejelenteni, ami halaszthatatlan, ha olyan politikai üzenetet fogalmaz meg, ami „világra szóló”, mint amilyen például az lett volna, hogy a párt ezután kormányra lép a kongresszust tartóval, vagy valami hasonló. Ilyesmi nem történt, és ezért a félig-meddig ellenzékben levő párt egyszerűen csak hódolata jeléül képviseltette magát a legmagasabb szinten, egy lényegében üres, fölszólamlással.

Különösen meglepő a kontextus, amiben Kelemen Hunor lojalitásáról biztosította a PSD-elnököt, hiszen a rendkívüli kongresszus az ő kezdeményezésére és arról szólt, hogy leváltsák azokat a másod-harmadrangú pártvezéreket, akik – bár félszájjal, de – bírálni merték a főnököt, és olyanokkal helyettesítsék, akiktől föltétlen lojalitást remél Liviu Dragnea. Ezt jól jelzi a tény, hogy azok a jelöltek, akik nem élvezték a daddy föltétlen bizalmát, és akikre formálisan szavazott ugyan a kongresszus, arra sem kaptak lehetőséget, hogy elmondják „programjukat”, azt, hogy mit tennének a megcélzott funkció elnyerésének esetén. A rendkívüli kongresszus föl sem vetette az elnök felelősségét az utóbbi kormányok válságáért, a saját kormányok megbuktatásáért, a népszerűségcsökkenésért, stb. (nem mellesleg, arra sem kérdezett rá senki, hogy mit jelent Liviu Dragnea 9%-ra mért népszerűsége, miközben az ellenzék, már államelnök-jelöltet hirdet), mindazon kudarcokért, melyek a hatalmon levő párt hiteltelenségét rendkívüli módon növelték.

Tudom, hogy a kognitív disszonancia elméletét a populista politika alapjaiban cáfolta meg, az ellentmondásoktól, az inkonzisztenciától nem riadnak vissza a magukat öröknek tételező politikusok, valójában percemberek, akik ma a politikai mezőnyt uralják. Mégis föltűnő, hogy Kelemen Hunor, utóbbi időszakban tett kijelentéseinek homlokegyenest az ellenkezőjét mondja, egy olyan helyen és olyan környezetben, melyben valójában nincs is keresnivalója. Miután több alkalommal fölvezette, hogy nemcsak a jelenlegi kormánynak, hanem Romániának (sic!) nincs is semmiféle programja, stratégiai célrendszere az EU-s és NATO csatlakozást követően, sőt az elmúlt száz esztendőben, sem lenne, most azzal magyarázza jelenlétét és a PSD támogatását, hogy az – legalábbis egyelőre – a „közjót szolgálja”. És ebben az összefüggésben nemcsak hiteltelen a kijelentés, hanem minden további magyarázat nélkül, értelmezhetetlen is, mert miféle „közjó”-ról beszélhet Kelemen Hunor, ebben a kontextusban? Miféle meghatározását olvashatnánk ki a közérdeknek abból, amit mond, és amit a PSD-ALDE kormány képvisel? És magyarázatokért fölösleges az ellenzékhez, az államelnökhöz, vagy az EU-s és a politikai nyugat által megfogalmazott aggályokhoz fordulnunk, elég csak a Fidesz fiókpártok bírálatait fölemlegetnünk, ahhoz, hogy belássuk, nehéz az utóbbi kormányokat a közjó és a jó kormányzás iránti elkötelezettséggel megvádolni.

Egyre nyilvánvalóbb, amit sok elemző a PSD-ALDE mandátumának kezdetétől mond, hogy a számokban megtévesztően magas gazdasági növekedés nem fenntartható, nem beruházásokon, hosszú távú infrastruktúra-fejlesztésen, átgondolt gazdaságpolitikákon, hanem csupán a fogyasztás stimulálásán, konjunkturális tényezőkön alapul. A kormány az osztogatást, az ellentmondásosra sikeredett fizetésemeléseket, az úgynevezett adóforradalmat és pénzügyi intézkedéseket csak arra használja, hogy leple alatt az (i)gazságszolgaltatást rendelje alá, a hatalmasoknak. A korrupció ellenes föllépés élét igyekszik elvenni, hathatós „külső” támogatással. Ezt nemcsak a vitatott és közfelháborodást, valamint megalapozott szakmai bírálatokat kiváltó új igazságügyi szabályozások (még tervezetek) jelzik, hanem az is, ahogyan a hatalom centralizálni és az összes közintézményt átpolitizálni próbálja. Mindenféle autonómia fölszámolásával kísérletezik, amint azt az újonnan benyújtott közigazgatási törvény mutatja, melyet a rommagyar párt is kritizál, elsősorban a prefektusok hatalmának megnövelési kísérlete kapcsán. És ehhez a központosítási törekvéshez kapcsolódik most a Kelemen Hunor féle fiókpárt, és itt kell keresni az affinitást, az egyetértés, amit Kelemen kifejez, nem a közérdek, hanem az illiberális demokrácia, a populista nyomulás támogatásában leledzik, melyhez a budapesti kormány ad hátszelet.

A közjó, melyet a bizonyítottan képtelen és inkompetens kormányok állítólag követtek/nek, csak alibi, szemfényvesztés, melyet a közvélemény sem támogat. Miféle közérdeket képvisel a kormány és csatolt része a rommagyar establishment, ha a lakosság 2/3-a véli úgy, hogy az ország dolgai rossz irányba haladnak? És miféle közérdek szolgálatáról beszélhet Kelemen, aki céltalannak és stratégia nélkülinek nevezi a kormányt (sőt az országot magát), mely azután mégiscsak a közjót szolgálja, vagy lehet egy kormányzat részéről a közjót szándéktalanul, mintegy véletlenül szolgálni? A közjó (melyet Walter Lippmann úgy határoz meg, hogy „az, amit az emberek választanának, ha világosan látnának, józanul gondolkoznának, érdek nélkül és jóindulatúan cselekednének”), a gyakorlati politizálásban éppen a helyes és a többség által kívánatosnak tartott, annak érdekeit szolgáló, célok kijelölését és azok egyeztetését jelenti a lehetőségekkel, a végrehajtó hatalom szintjén pedig, a következetes cselekvést az így kijelölt célok elérése érdekében. Miféle elfogultság kell ahhoz, hogy egy olyan hatalom mellett letenni a voksot – hogy kinek a nevében, az egy külön kérdés – mely saját kormányát buktatja meg, naponta változtat „kőbe vésett” programján, melyet egy elítélt fogalmaz a háttérből, és egy szintén elítélt „szakért”, kormánytanácsosként?

Azt hiszem nincs, mert nem lehet, senki annyira naiv, hogy Kelemen Hunor PSD kongresszusi szövegét komolyan vegye, egy percig is elhiggye és ne vegye észre, hogy manipuláció. Nemcsak nem képvisel, amit mond, sőt szembe megy azokkal a célokkal, melyek a rommagyarság helyzetéből, mintegy „természetesen” következnek, hanem egyre inkább tudatlannak és vaknak, hogy ne mondjam hülyének néz bennünket.

Egyébként láthattuk, hogy csinos – és nála alig harminc évvel fiatalabb – „barátnője”(-titkárnője) van Liviu Dragnea pártvezérnek, aki az első sorból, a báb-miniszterelnökasszony (úgyis, mint násznagy-jelölt) jobbján csápolta végig a rendkívüli kongresszust – Kelemen Hunor szerint – a közjó épülésére, és biztosan van/lesz még lennebb is.

Magyari Nándor László

Botrány, botrány hátán

0

Illiberális puccskísérletnek vagyunk a tanúi, a tét, hogy Románia Lengyelország és Magyarország útjára térjen, zavaros és kiszámíthatatlan mezőnybe, sőt promoszkovita befolyás alá kerüljön, amelyben a korrupció az uralkodás eszköze – annak minden, gazdasági, politikai, sőt kulturális vonatkozásával együtt –, az betonozza be a hatalmat.

Azok a botrányos „leleplezések és ellenleleplezések” (valójában kísérletek a politikai mezőny szimulált újratöltésére, diszkurzív, az igazságon túli valóság felépítésének kísérletei), melyek a közéletet tematizálják, a jogrendszer és a politika közötti feszültség terében zajló hibrid háború részei. Nem a törvényhozás tudományos – az egyetemes tudás, az igazság keresésének a része – beágyazásának a kísérletei zajlanak, nem jogi viták, hanem a korrupcióellenes politikák megfojtásának közvetlen, elkeseredett és brutális próbálkozásai. A jogi szövegek érvényességének és helyességének a fölvetése, az igazságosság törvényi formába öntésének (hermeneutikai probléma) egész problematikája csak ürügy, füstbomba, melynek leple alatt a korrupt politikusok élet-halál harca folyik leleplezésük és felelősségre vonásuk ellen. És szándékosan mondom/írom a széles, azaz nemcsak szigorúan jogi és főleg nem csupán bírói végzésben kimondott korrupt politikusok kifejezést, hiszen a kormányzás, illetve a képviselet eszközeinek eltérítése önmagában is korrupció. Amikor a PSD-ALDE, és csatlakozásával, a Fidesz itteni fő fiókpártja, úgy döntenek, hogy a kormányzás, a közjó menedzselése és szolgálata helyett a korrupció-ellenes politikák felszámolásával foglalkoznak, arra használják nemcsak politikai hatalmukat, hanem azokat az erőforrásokat is, amelyeket a kormányzás és intézményei biztosítanak, a kormányzati korrupció útját járják. Amikor a hatalmi pártok vezérei – akik nem mellesleg a parlament két házának az elnökei is – a reprezentáció, a polgárok érdekeinek képviselete helyett, gyanús kollégáik felmentése érdekében lépnek fel, erre használják felhatalmazásukat, akkor a képviseleti korrupció útját járják. És igazságtalanok lennénk, ha ki nem mondanánk: az ellenzék képviselőinek jórésze – bár az államelnöktől való félelem olykor sunyításra, elhallgatásra inti őket – szintén ezt a játszmát folytatja (Băsescu volt államelnök és pártja nyíltan kapcsolódik a többség korrupciópárti megnyilvánulásaihoz).

A politikai osztály ma mind a kormányzás, mind pedig a törvényhozás szintjén merőben korrupt, sőt perverz játszmát folytat. Valójában sem nem kormányoz, sem nem szabályoz, azaz törvénykezik, hanem ezer sebből vérző legitimitását próbálja befoltozni populista és demagóg diskurzusokkal. Ebben a kétségbeesett és gátlástalan igyekezetében nem ismer határokat, úgy tűnik Dragnea-Tăriceanu és Kelemen, valamint alkalmanként további politikai vezetők is, süketek az ésszerűségre, a vox populi kifejezett követeléseire, de még az EU és a politikai nyugat erős jelzéseire is. Reménytelen helyzetükben, önmaguk és társaik fölmentésének reményében, hajlandók mindazt a progressziót beáldozni, amit Románia, kínnal keservesen, de mégiscsak elért, úgy tűnik készek levenni az országot az európai (nyugathoz kapcsolódó) térképről. Illiberális puccskísérletnek vagyunk a tanúi, a tét, hogy Románia Lengyelország és Magyarország útjára térjen, zavaros és kiszámíthatatlan mezőnybe, sőt promoszkovita befolyás alá kerüljön, amelyben a korrupció az uralkodás eszköze – annak minden, gazdasági, politikai, sőt kulturális vonatkozásával együtt –, az betonozza be a hatalmat.

Legalábbis elméleti értelemben így jellemezhető a helyzet, gyakorlati vonatkozásában pedig az (i)gazságszolgáltatás és a politikacsinálás (posztmodern) ütközése zajlik egy fikciós, elképzelt és felépíteni kívánt álvalóság (alternatív tények világa) kulisszái között. Ebben a restaurációs, és/vagy reakciós játszmában a DNA és általában az ügyészség, sőt egyre inkább a bíróság és a titkosszolgálatok a célpont, őket no meg az államelnököt nevezik előszeretettel „párhuzamos államnak”. Félreértés ne essék, egészen biztos és bizonyítható, hogy a DNA és más ügyészségek nem tévedhetetlenek, hogy a korrupció ott is jellemző, sőt az egymásnak ellentmondó bírói végzések azt is jelzik, hogy ott sincs minden rendben. És nemcsak korrupció, hanem hozzá nem értés is jellemzi ezeket az intézményeket, akárcsak a titkosszolgálatokat. Egy higgadt és pártatlan (bármit is jelentsen ez még) kivizsgálás, ha lenne még arra hiteles fórum, felszínre hozhatná és jogorvoslatot is biztosíthatna ezen intézmények téves működésével kapcsolatban. Csakhogy itt senki nem a független és pártatlan (i)gazságszolgáltatásban érdekelt, hanem abban, hogy a rendszer „neki dolgozzon”, az ő korruptjait védje és a politikai érdekeit szolgálja.

Mégsem vagyok teljességgel pesszimista, a mérkőzés, a korrupció-ellenes harc még nincs elveszítve, akkor sem, ha a legutóbbi mesterséges botrányban – mely fikciókon és lejáratási kísérleteken alapul – még hallgat az államelnök és az utca is csendes. A közvélemény (ha van ilyen) még kivár és ezzel az a téves benyomás keletkezhet a hatalmasokban, hogy nekik áll a zászló. Úgy tűnik, hogy úgy változtathatnak törvényeket, mozdíthatnak el közszereplőket, járathatnak le intézményeket, ahogy kedvük tartja, pedig a dolog nem így áll. Legalábbis egyelőre nem, hiszen a legfontosabbat a legitimációs deficitet, a hiteltelenséget nem képesek fölszámolni, sőt.  A közvélemény szemében, a civil társadalom, az államelnök és a politikai nyugat legitimitása nagyobb, mint azoké az ismétlem, korrupt politikusoké, akik ma az ellenük folyó politikát benépesítik.

Mert a legitimitás, a (köz)bizalom alapja nem lehet egy bábkormány, melyet egy büntetett előéletű politikus a háttérből irányít és kénye-kedve szerint váltogat, minden hozzáértés nélkül. Mert miféle jogi (azaz tudományos), szakmai hitele lehet egy olyan törvényhozói testületnek, ráadásul különbizottságnak (hisz nagy valószínűséggel az (i)gazságszolgáltatási törvényeket negatívan véleményezte volna a szabványos jogi bizottság, miután a kormány sem vállalta azokat), melynek vezérei kétes ismeretekkel és semmiféle joggyakorlattal nem rendelkeznek? A Iordache-Nicolicea-Márton bizottság mindhárom ikonikus alakja későn (véletlenül vagy sem, éppen 2002-ben), már képviselőként, másod-harmadosztályú magánegyetemen szerezte jogi képesítését, és soha nem gyakorolt jogászszakmát. Mert a mostani frontális támadás a DNA és vezetője ellen, olyanoktól indul, akik megvádoltak, sőt akik ellen alapfokon ítélet van, egyikük ráadásul külföldön van szökésben. Miféle hitele lehet annak a miniszterelnök-asszonynak, aki egyszerre támadja és igyekszik elmozdítani a DNA vezetőjét – aki ellen még nincs semmiféle vád, nemhogy ítélet – és közben nem hajlandó fölmenteni azt a tanácsadóját, akit korrupcióért (igaz alapfokon, csakhogy azt már nagy valószínűséggel nem fogja érvényteleníteni egy fellebbviteli bíróság, esetleg a kiszabott büntetést módosítja) már elítéltek?

A jelenlegi hatalmasok győzelme pürrhoszi, válságuk viszont mély és strukturális bizalmi válság, rengeteg gondot és bajt fognak még okozni, de a mérkőzésnek még nincs vége.

Magyari Nándor László

Hiénamosoly és rossz póker-kéz

0

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze.

Akármilyen szorgosan kémlelték profi kártyavetők a kedvező jeleket, nincsenek jó előjelek: az új év rosszul kezdődik – és minden bizonnyal rosszul is fog folytatódni – a román politikában. Alig múlt el a vízkereszt napja, s máris kormány nélkül az ország, mégpedig a Gyulafehérvári Nemzetgyűlés, nagy csinnadrattával bejelentett, centenáriumának évében. Úgy tűnik nem több fél évnél a PSD-s – ALDE-s kormányok garanciájának ideje, ennyi a miniszterelnökök reakció ideje, amíg rájönnek, hogy kormányon képtelenség úgy táncolni, ahogy Dragnea (és a párt) húzza(ák). És így is marad ez, amíg Dragnea húzza, amíg a szakértelem teljességgel lényegtelen kritérium a kormányzati pozíciók betöltésénél, illetve csak a személyes hűség,  a feudális kötöttség, a klientelizmus számít; amíg a pártok zsákmányszerzésre, újabban pedig a felelősségre vonás elkerülésére épülnek; amíg a párt-patronátusi (kamarilla-politika) rendszer uralja a politikai mezőnyt, marad a teleormani (banán, azaz korrupt és álságos módon kormányzott) köztársaság, ahol a kormányzás művészete jószerével ismeretlen, a közjóra való hivatkozás pedig hiénamosolyt vált ki.

A kormányzás viszont mégsem utcasarki smekkeria (skaccok ügyeskedése, alvilági figurák kisded játéka), a dolgok természeténél fogva nem az, szakértelmet és integritást követel, viszont a többségi párt(ok) leadership-je minden, csak nem kompetens és nem tisztességes, ezért jóslom az elhúzódó válságot. Van, és minden bizonnyal lesz még Tudose-nél is lennebb, az inkompetencia, a középszerűség, illetve annál is gyengébb adottságú káderek hosszú sora vár ugrásra készen. (Tudose – minden elszólása és félművelt balgasága ellenére – utolsó napjaiban éppen helyesen kezdeményezte a kormány karcsúsítását, a bürokrácia megnyirbálását, a teleormani klientúra fontos kormánypozíciókból való hazavágását, csak hát későn és előkészítetlenül, ad hoc módon lépett föl, és szükségszerűen elbukott). Akik, máris halált megvető buzgalommal nyalják a megfelelő hátsó fertályt, de akik borítékolhatóan képtelenek lesznek a kormányzásra, háromperces rivaldafényt kapnak, majd újfent elzavarják őket, egészen addig, amíg a nagy kártyakeverőt (aki viszont most bevallotta: számára a kormányzás egyféle pókerjáték, jó vagy rossz lapjárás kérdése, és ő nem jó póker-kéz) el nem zavarja a következő patron (a PSD Iliescu óta a „Big Daddy”-k pártja, csak így müxik, a patriarchális vezetési stílus nélkül halott), és ez a pillanat még várat magára.

Dragnea egy számára kedvező összetételű – értsd zsarolható, hitegethető, illetve kliensekből összeverbuvált – vezető testületben (CEX) lemondásra kényszerítette a miniszterelnököt, de nincs még új jelölt, és főként nincs az államelnök által elfogadtatva. A válság-tanácskozás folytatódik és ez erodálja hatalmát, gátat vet autokratikus hajlamának, és az ellene folyó perek, minden megakadályozásukra tett próbálkozás dacára, folytatódnak (nem járhat a korsó a kútra míg a világ, csak míg eltörik). Csapdahelyzet ami kialakult, mert most már miután Dragnea azzal jött elő, hogy immár többet nem ő javasol miniszterelnök-jelöltet a pártján belül, ami persze sima szemfényvesztés. Viszont a párt nem is fog olyan befolyásos és kompetens, valamelyest is integráns személyt találni, aki – az előzmények ismeretében – elvállalná a funkciót, aki meg majd elvállalja az a lojalitásán kívül csak inkompetenciájával fog kitűnni: Dragnea újabb bábut keres, a mozgató drótok és spárgák, pálcikák és állványok, valamint a további kellékek és kulisszák maradnak.

Amúgy is sokféle olvasata lehetséges a mostani kormányválságnak, és még nincs vége a cirkusznak, hiszen messze az új kormány beiktatása, és egyáltalán nem tűnik sétagaloppnak, bármennyire is próbálják saját magukat is nyugtatgatni az illetékesek, a válság aktualizálódásának aktorai. És nehéz megjósolni, hogy az államelnök mit fog lépni, hiszen már a múltkori kormányválság idején megüzente, nem fog még egyszer egy Dragnea-bábut jelöltként elfogadni. (A jegyzetírás idején még nem döntöttek az új miniszterelnök-jelöltről, sőt még az ideiglenes, ügyvivő miniszterelnök személyéről sem). Könnyen meglehet, hogy Johannis az adott helyzetben úgy érti: a jelenlegi parlamenti többség képtelen a kormányzásra – és ebben van is valami – ezért akár új többséget is megpróbálhat létrehozni. Nem tudjuk, hogy az ALDE és Tăriceanu pontosan mit gondol, hiszen hallgatott a miniszterelnök és minisztereinek menesztéséről, illetve az előrehozott választások kierőltetése sem elképzelhetetlen.

És nincs esély a nyerésre egyik itteni Fidesz-fiókpárt számára sem, még ha úgy próbálják is feltüntetni, hogy Tudose zászlós elszólása hozzájárult bukásához (Érdekes megfigyelni, hogy akik most, különösen Magyarországon, a PC-beszéd ellen agitálnak, mennyire érzékenyek a „mások” szókimondására, miközben semmiféle kognitív disszonanciát át nem éreznek.) ez semmiféle politikai tőkét nem terem. A rossz pozicionálás, az elvtelen politizálás, és ennek következtében a több tűz közé szorultság egyre nyilvánvalóbban ellene fordul az önállóságukat vesztett rommagyar politikai formációknak.

Hiába volt hajlandó cenzúrázni és lapot beszüntetni, szerkesztőket meneszteni a Kelemen-közeli médiát elfideszesíteni, a főnök (és a nevében (apró)pénzosztó, Nagy-Debreczeni házaspár), az Orbán-barát hobbyíró egymaga több pénzt szerzett az itteni média újabb einstandolására, mint a szövetség egésze. Egy névtelen és mindezidáig ismeretlen alapítványnak (a fura hangzású Erdélyi Médiatér Egyesületnek) nagyobb beleszólása van a rommagyar médiapolitika alakulásába, mint a szövetségnek és megannyi médiaintézménynek, nagy nevű alapítványnak, vagy egyszerűen csak politikai lojalitás alapján összetákolt kuratóriumának együttvéve. És szemmel láthatóan többet ér Kató Béla jókor és jó helyen elhangzó „szerelmi vallomása” (aki ráadásul azt mondja, úgy kapott kilencven millió eurós támogatást, hogy ”Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát…”, mekkora költségvetési összeg járt volna, ha barátok?), mint az összes választott testület és vezér befolyása, politikai és egyéb programja, valamint „autonómiázása” egy helyen, hiszen az övé a nagy pénz. Gyakran látjuk majd, ahogy Kelemen Hunor másodhegedűsként vesz részt felavatási ünnepségeken, díszes és úrhatnám fogadásokon, és sorban áll egyházi támogatásért: megfordult a világ, és egyáltalán nem a javára. A rommagyar politikai képviselet csak nevében az, aminek lennie kellene, tehetetlen és kiszolgáltatott, önállóságát vesztett, decentralizált, gittegyletek és klienteláris hálózatok egyre kevésbé befolyásos, súlytalan hálózata. Meg kellene fordulni és más irányt venni, de nem látszik a visszaút. Azt hiszem a következő időszak egyre világosabbá teszi: zsákutca, amiben a politikai establishment jár, végén a fal várja és nagyot fog koppanni.

Magyari Nándor László

Tudose, alighanem vesztére, odamondott egy nagyot

Magyari Nándor László erdélyi politikai elemző a Független Hírügynökség felkérésére rövid elemzést írt a román miniszterelnök nyilatkozata kapcsán. Mihai Tudose azt találta mondani, hogy „ha az a zászló (székely) lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Finoman fogalmazva a román miniszterelnök „egyszerű” politikus, aki aligha van tisztában a politikai kommunikáció, hát még a diplomáciai közlés szabályaival. Ezért – és nem föltétlenül valamilyen tudatos politikai aktus részeként – elfogadhatatlant mondott, de ezen túl. Várható volt, hogy az újabb „autonómiázás” reakciókat fog kiváltani a román politikai mezőnyben. Mint ahogy az is, hogy a kormánypárt, melyen belül ismét egyre élesebb a két tábor – egyfelől az elnök, másfelől a miniszterelnök – közötti belháború, a felek valamelyike kihasználja az adódó nacionalista szópufogtatás lehetőségét.

Hát Mihai Tudose volt a „gyengébb szem”, illetve ő harapott rá a nacionalista odamondás lehetőségére, alighanem vesztére. Ezzel nemcsak a rommagyarokat – tényleg mindenkit – haragította magára, és biztosított szabad utat a magyar kormányzat, nagyban hasonló nacionalista diskurzusainak, hanem Liviu Dragneának is kedvezett: most nem ő kell a nacionalisták szóvivője legyen, sőt a pártvezér lehet a külvilág és a rommagyarság szemében a „jófiú”.

Azt, hogy Markó Béla mit mondott a Független Hírügynökségnek az ügyről, itt olvashatja.

A demagógia, mely összehoz

0

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Amikor azt állítom, hogy a rommagyar politikai mainstream, hasonlóan az ország és a régió többi politikai elitjéhez, félreérti, illetve rosszul fogja föl a jelenlegi válságának különösen hosszútávú következményeit, nem az egyes politikusok szellemi képességeire utalok. Nem azért indulnak el a téves úton – a legtöbbszőr, szinte kényszeresen, vagy saját legjobb belátásukat téve zárójelbe, jobb sorsra érdemes politikusok – mert nem lennének képesek fölfogni az amúgy valóban bonyolult változásokat, hanem inkább azért, mert eleve rosszul pozícionáltak. Abból a kilátótoronyból, mely alig emelkedik a talaj fölé, mely ráadásul sűrű erdő közepén, a bokrok alján épült, alig látni rá a valós tényekre és folyamatokra, köldököt nézni persze onnan is lehet és még kényelmesebb is, mint távlatosan gondolkodni.

Ennyiben a demagóg szövegek, melyek, mint csapból a vezetékes víz folynak, a szellemi restség termékei is. Már persze elsősorban a megvezetési, manipulatív, önigazoló és rejtegetni való célok legitimmé tételére kitalált hazugsággyűjtemények, mert mi más lenne az alternatív tények és az igazság utáni valóság, amit a deep state konteójával egyesítenek, mint hazugsággyűjtemény? Márpedig folytonosan hazudozni nem intelligencia-hiány, hanem jellembeli hiba. Ha nem másért hát azért, mert a demagógia – amelyről elkövetői jól tudják, hogy hamis kijelentések gyűjteménye – másik sajátossága, hogy ha nem is idiótának, de minden esetre ignoránsnak tekinti hallgatóságát. A demagóg diskurzusok csak akkor és annyiban hatnak, ha elkövetőik és hallgatóságuk egyaránt szemet hunynak, vagy ez utóbbiak helyzetüknél fogva (a karhatalom, vagy a megvezetettség, vagy anyagi fenyegetések stb., az ok mindegy is) nem léphetnek föl ellene.

A vezérek meg egyenesen örömüket lelik összemérhetetlen kategóriák összehasonlításában, hamis szaktekintélyekre való hivatkozásokban, áldilemmák fölállításában, egymáshoz nem illő tények párhuzamba állításában, mások demonizálásában, ellenségképek kialakításában, érzelmi támadásokban, gyűlöletkeltésben, sejtelmes és hazug utalásokban, stb. Mert hogyan másképpen hathatna és válhatna már-már hihetővé, világösszeesküvések fölemlítése, a sorosozás, alternatív tényekre, párhuzamos- vagy mély államra való utalás, ha nem a hallgatóság bűnös/kényszerű cinkosságával? A médiapolitizálás korában, a legelső és kitüntetett fontosságú hallgatóság, maga a kiszolgáltatott média, mely minden kritikai megjegyzés és az elemző gondolkodás legkisebb jele nélkül átveszi és sulykolja a demagóg diskurzusokat. (A média hatalmi struktúrában elfoglalt helye és tulajdonosi érdekstruktúrájának következtében – tisztelet a kevés valóban független médiának – a jelzett cinkosság transzmissziós szíja, elterjeszti a populista-demagóg diskurzusokat és meggyőzi hallgatóságát). Sőt, nemcsak visszhangozza, hanem generálja is a demagógiát és a populista diskurzusokat az állandó ismételgetés már önmagában is fölerősíti, egyfajta álhitelességgel ruházza föl a demagógiát.

Jó példa erre Liviu Dragnea párhuzamos állam definíciója (melyet a kormányfő nem is ért), mely szerint létét rengeteget hangoztatják a nyilvánosságban, és „mindenki érti” (sic!)… Dragnea and Co demagóg kijelentéseit nehéz – és kevesen teszik – komolyan venni, hiszen az ő rejtegetni valójuk annyira áttetsző, hogy motivációik – nemcsak kikandikál, hanem orrba is rúg, az a bizonyos lóláb – a többség számára beláthatóak. Dragnea-Tariceanu-Iordache (akinek balján állandósulni látszik Márton Árpád képviselő, mint fődemagóg) és társaik még csupán nevetséges hazudozóknak, elzavarható pojácáknak tűnnek, de senkit ne tévesszen meg, ha megerősödnek – mondjuk sikerül a parlamenten átverni korrupciót támogató elképzeléseiket – bebetonozzák hatalmukat (az orosz, török, magyar, lengyel stb. példák mérvadók ebből a szempontból), kormányra viszik a demagóg-populista politikát.

Annál bosszantóbb a rommagyar politikában és nyilvánosságban eluralkodó demagóg diskurzusokat olvasni, hogy jól tudjuk: ez nem saját kútfőből, hanem megrendelésre termelődik és forgalmazzák. És ráadásul magát a budapesti megrendeltséget, az utasításos-klienteláris rendszert, a teljes politikai mezőny kiszolgáltatását és az önálló rommagyar politikai cselekvés korlátozását is el kell rejteni. Kelemen Hunor nem egyszerűen Dragneat – elv- és szerződéses politikai barátját – utánozva hangoztat demagóg szövegeket, hanem ezt ráadásul orbáni ukázra teszi. Amit mond és ahogyan mondja az – ha ugyan lehet fokozni a demagóg-populista szövegelést – többszörösen demagóg és hiteltelen. Oly sok mindent próbál elfödni, eltagadni és nem létezővé tenni, hogy az immár egyre inkább szabványossá váló párhuzamos államra való hivatkozás rövid takaró (apró zsebkendő egy jókora kupac bélsáron), a hazugság-hegyen.

És akkor itt van az újabb majdnem kifejtett demagógia, mely Dragneától indul (a deep statet „nem én találtam ki, ennek ma már van szakirodalma” (Sic!) – mondja) és immár Trump összeesküvés-elméletére hajaz, hogy azt mondja a Fidesz fiókpártjának vezére, hogy nincs párhuzamos állam, csak deep state van. Amit viszont definícióként igyekszik megfogalmazni, az a liberális demokráciák nélkülözhetetlen eleme, a fékek és ellensúlyok rendszerének őt zavaró működésére utal. Szögezzük le a hatalmi ágak szétválasztása és kölcsönös kontrollja, és igen, a „nem választott intézmények” hatékony működése (ez zavarja ám a demagóg-populista politikusokat, de nagyon) nélkül a populista és demagóg politikai irányzatok és politikai vezérek éppen a demokrácia fölszámolásában válhatnak sikeressé. Helyesen fejtegeti, hogy a vízfejű és agyonbonyolított bürokrácia, az elsősorban gazdasági, kibontakozás akadálya, hogy a korrupt bürokrácia, olyan saját érdekeket fejlesztett ki, melynek leépítése nélkül valóban nehéz előre lépni. Csakhogy a jelenlegi, általa is támogatott kormány, egekbe emelte a bürokraták és a fő-fő kinevezettek, az adminisztratív személyzet fizetését és ezáltal hatalmát, nem pedig csökkentette bürokráciát, vagy egyszerűsítette a működésüket.

Az egy év óta a korrupció-ellenes törvények enyhítéséért folyó ádáz harc, az igazságszolgáltatás politikai kiszolgáltatására való igyekezet, melynek egyik fő mecénása egy rommagyar képviselő, éppen hogy megnöveli a potenciális korrupciót, a Kelemen szóhasználatában mély államnak nevezett korrupt bürokratikus rendszer erejét, nem pedig korlátozza. Azután a civil szféra folyamatban levő korlátozásával hagynák kicsúszni a társadalmi kontroll alól a bürokratikus rendszert, melyet másfelől minden baj forrásaként jelölnek meg (erre mondaná Caragiale, hogy „curat murdar”, azaz „tisztára piszkos”). Magyarán Kelemen az általa definiált deep state érdekében szólal föl és nem ellene, akárcsak Dragnea and Co, akik korrupt ügyeik miatt illegitimek és ezért ellehetetlenítik magát a kormányzást, miközben láthatatlan erőkre, konteókra hivatkoznak. Álságos a kormányzás céltalanságát emlegetni – miközben a Fidesz itteni fiókpártja partnerséget vállal a PSD-ALDE-s hatalommal – hiszen ezzel csak elrejteni próbálja azt, hogy a kormányzat csupán a pártvezér menekvési érdekeit szolgálja, van cél, csak kimondhatatlan és nyilvánosan vállalhatatlan, mert a korrupt politikusok és közéleti aktorok fölmentését célozza.

Ehhez adja nevét és arcát Kelemen, ezt csomagolja ilyen-olyan, lényegét tekintve demagóg-populista mezbe a pártvezér, és ezt akarja elhitetni velünk, balgának néznek és észre sem vesszük, sőt eszköztelenek vagyunk föllépni ellene, nincs alternatíva, mert nincs rommagyar pluralizmus (a jelek szerint még sokáig nem is lehet), kiszolgáltatottak vagyunk, mert klienteláris érdekek alapján kiszolgáltattak.

Kevesen figyelnek föl rá, vagy úgy is mondhatnám sokan, túl sokan érdekeltek a hallgatásban, de Kelemen Hunor az illiberális államot promotálja (méghozzá ezerrel, és némi intellektuálisnak tűnő fényt adva az antidemokratikus irányzatnak), a populista autoriter hatalomgyakorlást, ennyiben is Orbán itteni hangja.

Magyari Nándor László

Célkeresztben a civil társadalom

0

Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Különös határozatot hozott, a kormányt adó, magát szociáldemokratának mondó, politikai alakulat vezérkara, dörgedelmeset és a korszellemnek megfelelően, alternatív tényekre, álhírekre, láthatatlan és ellenséges, valamint minden bizonnyal fiktív, összeesküvés-elméletre alapozottat. Ahogy az egyes „rosszabb helyeken” – értsd putyini Oroszország, Trump-féle AEÁ, orbánista Magyarország, és Kaczynszki-féle Lengyelországon kívül, talán leginkább az Erdogan uralta Törökországban – dívik. Azt üzeni a párt vezetősége, mely büntetett előéletű elnökének megvédésére, utolsó megvádolásának okán vészesen fogyatkozó hitelének megerősítésére gyűlt össze, obskurus virágnyelven ugyan, de jól kivehetően, hogy a párhuzamos állam (leánykori konteo nevén: „háttér hatalom”, deep state, Soros György, Fethullah Gülen) nem engedi, hogy a megvádolt, vagy egyenesen elítélt politikusok zavartalanul folytathassák garázda tevékenységüket. Ergo, a párhuzamos államra le kell csapni, politikai és jogi eszközökkel egyaránt. Osztály, illetve pészédé-áldé-ellenes összeesküvését le kell leplezni, lefejezni és láthatatlan fejét, elrettentő példaként, a városkapukra kitűzni. Keveset tudni arról, hogy mit is jelent az aktuális politikai zsargon kulcs szava a párhuzamos állam, hiszen maga Liviu Dragnea, a fő hangoztatója is csak annyit nyilatkozott róla, hogy: „Hosszú ideje (sic!) beszélnek róla a nyilvános térben, és mindenki érti (sic!)….”, de minden esetre sokakat megtéveszt, illetve félrevezet. És minden bizonnyal azért nem lehet meghatározni a párhuzamos államot, vagy akár csak képviselőit pontosan megnevezni – mindazok az eufemizmusok, amelyek a titkosszolgálatokhoz, a DNA-hoz, vagy újabban Johannis elnökhöz kapcsolják, szintén csak sejtetések – mert a köd, a többértelműség fenntartása a cél, hangoztatásával. Valami olyasmi, mint a Soros-terv, ami ugyan nem létezik, de félelmet és szorongást kelt, sőt (lényegében antiszemita) gyűlöletkeltésre alkalmas konteóra utal.

Nem kis kihívás a párhuzamos állam lehetséges intézményi és személyi struktúrájának kifürkészése, hiszen a konteók természete, hogy titkosak és képesek ezerarcú fenyegetésként megbújni akármelyik bokor, akarom mondani intézmény mögött. Hol a titkosszolgálatok (főként a SRI), hol a Korrupció-ellenes Ügyészség (DNA és annak vezetője), hol pedig az EB Igazságügyi jelentése (MCV), (egyszer majd a betűszavak különös politikai karrierjéről is érdemes lesz szemiotikai elemzést végezni, hiszen úgy jelölnek valamit, hogy közben el is rejtik lényegét: benyomást, érzelmi viszonyulást keltenek, anélkül, hogy valós jelentésük, racionális tartalmuk lenne), de egyre inkább az államelnök szimbolizálja a rejtett hatalmat, amely nem hagyja Dragnea és tsainak, hogy minden létező intézményre rátegyék kezeiket, hogy megszállják az államot és a központi hatalmi intézményeket, hogy maguk alá gyűrjék az (i)gazságszolgáltatást. Sajnos a PSD-ALDE nincs egyedül az illiberális állam kiépítésének szándékával, a fékek és ellensúlyok rendszerének gyengítésével, hiszen egyre inkább „természetes szövetségesük”, az Orbán elvárásait közvetítő, Fidesz itteni fiókpártja (hogy a jelentéktelenekről ne is szóljunk), valamint azok az „ellenzéki” pártfrakciók, képviselők és szenátorok, akik korrupciós ügyekben érintettek. Várom, hogy nálunk majd a korrupcióellenes politikákat nevezzék meg a liberális demokráciák felszámolási kísérleteinek okaként, mint ahogy az áldozatokat szokták rendre felelőssé tenni molesztálási, bántalmazási ügyekben.

Minden esetre a párhuzamos állam, úgy ahogyan azt hangoztatják (rokonságban Putyin és azután Orbán és régióbeli társainak hagymázas elméleteivel) egyetlen dologra kezd hasonlítani, mégpedig a mégoly halovány és vérszegény, de utolsó bástyaként működő CIVIL TÁRSADALOM-ra. Eszerint a párhuzamos állam mi magunk, A CIVILEK, főként az aktív és ellenálló civilek! A nyomakodó és sajnos egyre inkább teret nyerő, K-K-európai kormányok és populista pártok (alt-right) ellenségei a civil társadalom és annak képviselői az NGO-k (ezek támogatása Soros fő „bűne”), az általuk megmutatkozó ellenállás, mely Romániában – egyelőre – képes ellensúlyt képezni a politikai mainstreammel szemben. A párhuzamos állam a vox populi, mely utcára vonul (mely paradox módon nem megy, vagy csak módjával vesz részt a szavazáson) és időről-időre felforgatja az „illiberális állam” híveinek terveit, elzavar kormányokat, megvédi a jogállam alapjait stb. Mert a civil társadalom hagyományosan is „szemben áll” az elnyomó állammal, mindenféle totalitarizmussal és autoritér vezetéssel (Habermas definíciója szerint más a civil társadalomra jellemző rendszer logikája [párhuzamos], mint az államhatalomé. A civil társadalom ugyanis nem formalizált, a közvetlen és személyes kapcsolatok világa, de legfőbbképpen az “uralommentes kommunikáció szférája”.), diktatórikus hajlammal. Nem csak Romániában, hanem az egész régióban az utolsó védvonal, mely még megvédheti a többé-kevésbé Európától elfordult kormányok és mainstream politikai elittel szemben az európai liberális demokrácia értékeit az, a civil társadalom. Ezért támadják, ezért igyekeznek korlátozni (putyini mintára nemrég Magyarországon, most meg egy hallgatólagosan elfogadott törvénymódosítóval nálunk is. Vajon hol volt a Fidesz fiókpártja, amikor ez történt? Vagy maga is elfogadja, hogy az elsősorban bennünket, de a szervezetet magát is érintő, megbélyegzés és kirekesztés, potenciális üldözés lehetőségét jogszabályba foglalják? Hogy korlátozzák a civil társadalmi szerveződések mozgásterét, hogy okkult politikai erők céltáblájává, cimkézésnek tegyék ki az NGO-kat és képviselőiket?), tevékenységüket, ezért bélyegzik meg és igyekeznek hitelteleníteni (ennek része a CEU-elleni támadás is!).

És a párhuzamos államozással – ha még nem is vált hivatalosan a kormánypropaganda részévé, de minden esetre a legjobb úton halad az felé – Románia csatlakozott, a térségben Putyint követő, Orbán által közvetített és kiszínezett EU-ellenes politikai blokkhoz. Ha évekkel ezelőtt országos műfelháborodást váltott ki annak még csak a halovány fölvetése is, hogy Bukarest útja az EU-ba Budapesten át vezet, ma Dragnea and Co. nyíltan vállalják, hogy Romániát az orbáni útra terelik: ha nem a jó irányba, de majd a romlásba Budapesten át halad Bukarest is. Aki ezt az átállást ellenzi, ugyanakkor a korrupció-ellenes föllépést támogatja, aki legalábbis potenciálisan megakadályozhatná a hatalom nyomulását, egy újabb autoritér rezsim bevezetését az ellenség: a párhuzamos állam pribékje. Ehhez csendestárs, aki hallgat, aki civil-ellenes törvényeket támogat, aki párhuzamos államot emleget és korrupt politikusokat támogat. Itt tart ma a Fidesz itteni fiókpártja, erről beszél nemcsak Liviu Dragnea, hanem Kelemen Hunor is: „tél jön” és hosszúnak ígérkezik.

Magyari Nándor László

Mérföldkő

0

Sajnálattal kell megállapítani, hogy a korrupcióellenes föllépés gyengítésében a Fidesz itteni fiókszervezete, minden esetben, Dragnea és Tăriceanu mellett áll ki, és ezt teheti mindaddig, amíg anyaországi támogatással képes fogolyként maga alatt tartani a rommagyar politikai mezőnyt. Dragnea uralkodásának vége közeleg, mi meg maradunk a politikai osztályunkkal, messze még a rommagyar rendszerváltás, viszont nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, csak az, hogy mikor.

A tegnaptól illene abbahagyni az eluralkodott összeesküvés-elméletek szajkózását és elgondolkodni azon, ami az elmúlt év politikai mozgásainak lényegét – nem a manipulált közbeszéd szintjén és nem is az „alternatív tények” (lánykori magyar nevén a hazugságok) és az „igazság utáni” (a hazugság egy másik metaforája) szónoklatok szintjén – adja. Mondom, hogy illene, miközben tudom, hogy semmi esély rá hiszen, akik a kamuhírek és konteók útjára léptek, még, ha hirtelen megvilágosodnának is, képtelenek lennének visszatérni a realitások szintjére. Egyetlen diskurzust ismernek az elfogult és irracionális, a puszta hiten alapuló „személyes” meggyőződések és igazolhatatlan föltételezések beszédmódját. A politikai kommunikációban ugyanis, túlságosan elterjedt az a gyakorlat, hogy ott ahol elakad a logika, pontosabban lelepleződik a hazugság, hát alternatív tényekre, kamuhírekre alapozott konteókat kell fölvetni – sokszor ki sem mondani, csak sugallni (ebből a szempontból a román és benne a rommagyar politikai elit mintha szemérmesebb lenne a magyarországinál, kevesebb a sorosozás, vagy a külföldi összeesküvés és a migráncsozás. Ez viszont nem téveszthet meg, hiszen az összeesküvés-elméletekhez való fordulás regionális, sőt ettől is szélesebb körű jelenség, és elég sunyi utalásokat tenni, valamiféle „mély- vagy alternatív államra”, „binomra”, miegymásra, hogy ugyanott legyünk, mintha megneveznék a feltételezett összeesküvés résztvevőit.) – és úgy tenni, hogy ezzel igazolódott az, ami logikus számvetéssel igazolhatatlan.

Ezért kérdés, hogy a politikai mainstream – mindenekelőtt a kifáradt „régi pártok” képviselőit továbbra is hatalmon tartva –, a politikai osztály, megreformálható-e még, vagy csak egy új politikai elitnek sikerülhet a „párhuzamos valóság diskurzusainak” leépítése? (Különösen esélytelen a kijózanodás a „bűnöző felvilág”, a korrupt politikusok esetében, akik – a köznapi összeesküvés-elméletek a legtöbbször megvádoltak „önigazoló” diskurzusaiban, hamis vallomásaikban, félrevezető magyarázataikban jelenik meg, amivel bűnös cselekedeteiket igyekeznek elfödni, felelősségüket elhárítani – érdekből fordulnak a konteókhoz, az alternatív tények fantazmagórikus világához. Mind Dragnea, mind Tăriceanu, a két kormánypárt vezére megvádoltságuk okán kezdtek összeesküvés-elméletekre hivatkozni – a Dragnea diskurzusában maga Soros, mint az ő „személyes ellensége” is megjelent, nem nehéz kitalálni milyen mintát követve –, binomot és párhuzamos államot, rejtett rendszert, stb., emlegetve. Érvek és tények, bizonyítékok helyett konteókra hivatkozni, úgy ahogy érthető a megvádoltak esetében, akik minden eszközt megragadnak reménytelen helyzetükben. Annál különösebb viszont, amikor a holdudvar – hangos nyerítés helyett – követi őket erre a megátkozott területre, mint többek között Márton Árpád „örökös képviselő”, színész/jogász és még ki tudja miféle kitüntetések birtokosa teszi, dagályos és horkolós szövegében. Márton zavaros, manipulatív, viszont a jogi nyelvezetet imitáló diskurzusai különösen ártalmasak, általában a szakértőiséget, a jogi nyelvezetet járatja le: bizalmatlanságot sugall, amikor helytállót mond akkor is gyanús. És tényleg nehéz megállni anélkül, hogy megkérdeznénk: Qui prodest?).

Két további dolog is támogatja a politikai konteók gyakorlatát, egyfelől a médiastruktúra, különösen, ha az online- és közösségi médiák perverz – a hagyományos médiák deontológiai szabályait megkerülő, az oknyomozás, vagy a forrásellenőrzés stb., minimális feltételeit is negligáló, stb. – működésmódjait tekintjük. Másfelől pedig az általános bizalmatlanság közepette, ami nemcsak a politikai, hanem a tudományos mezőnyt is elérte, végletesen relativizálta a szakértőiséget, megkérdőjelezte a tudományos eredményeket, a biztos, igazolható, logikusan megérvelhető igazságok helyett a kéznél levő, egyszerű és gyors válaszokat kínáló mitológiák, cinikus konteók fele fordult, a közönség jórésze.

Ma egy olyan személy van hatalmon és kézivezérléssel irányítja nemcsak a parlament, hanem a háttérből a kormány munkáját is, aki végleges, igaz fölfüggesztett ítéletét tölti és további három vádemelés alanya. Dragnea mindvégig azzal védekezett, hogy minden ellene fölhozott vád, mindegy, hogy a kivizsgálás vagy immár a végleges bírói ítélet meghozatala után jár, puszta összeesküvés, az ő „igazságos és bölcs” kormányzása ellen. Minden korrupciós ügy, melyben neve fölmerült a mély állam, a rendszer, a binom terméke lenne, és őt nemcsak az ártatlanság vélelme illeti meg az új botrányok kapcsán, hanem valóban ártatlan is, hiszen sötét erők próbálják csupán elmozdítani befolyásos helyéről. Másképpen pedig azt is sugallja, pártját megválasztották, tehát ő ártatlan. Mit számít egy kis logikai baki egy ilyen nagy személyiségnél, nem igaz?

Nem Dragnea az első a PSD-s pártvezérek köréből, akik védelmére a pártelit az ügyészség/bíróság lépcsőjére vonul (úgy tűnik semmi sem változott az elmúlt húsz évben, amikor is Adrian Nastase miatt vontak védőkordont politikusok a bíróság lépcsőin, azóta is megpróbálva kimagyarázni a gesztus jogellenes üzenetét), megpróbálva befolyásolni, esetleg megfenyegetni is az ügyészeket, akik idolumukat merészelik kérdőre vonni. De esélyt látok arra, hogy utolsó eset legyen ez a tegnapi. Az újabb vádat a pártelnök ellen ugyanis, nem valamiféle obskurus és elfogult „titkos ügyészség” – mint a vezér próbálta mindeddig sugallni –, hanem az OLAF (az Európai Csalás Elleni Hivatal) indítványozta, bűnöző csoportosulás létrehozásáért, melyről a DNA azt állítja ma is működik, és amellyel költségvetési, illetve EU-s pénzeket térítettek el, párt- és magánzsebekbe (lásd, TelDrum-ügy). Ezért hiteltelen a mély- vagy a párhuzamos államra való hivatkozás, Dragnea most már közvetlenül a DNA vezetőjét és az államelnököt jelöli meg kezdeményezőkként és utcai megmozdulásokkal fenyeget. És itt látok esélyt, hiszen a PSD már a télen is megpróbált ellentüntetést szervezni, szemben a hatalmas Dragnea és korrupció-ellenes megmozdulásokkal, meglehetősen sikertelenül.

Azt hiszem elszámolta magát a pártvezér legalább három másik vonatkozásban is, egyfelől túlzottan bízik a monolitikus pártjában, abban, hogy követni fogja a végtelenségig. Másfelől pedig és ez a bűnös hiba fogja vesztét okozni, a kormány tevékenységét alárendelte személyes és nagyon szűken értelmezett pártérdekének, márpedig a tarthatatlan ígéretek miatt a kormány működésképtelen, a közvélemény érzékeli ezt. Harmadrészt pedig a törvénykezést próbálta/ja saját korrupciós ügyeinek eltussolására, fölmentésére használni és ez is kudarcos, (és erről mondja Márton Árpád, hogy ő nem is érti, holott fölteszem éppen az zavarja, hogy a közvélemény jó része éppen hogy érti, ami itt folyik!) nemcsak a politikai nyugat, hanem a lakosság jó része is elkötelezett a korrupció-ellenes harc mellett. Ma elsőrendű problémának tűnik föl a korrupt politikai osztály ténykedése és ezért könnyen lehet mozgósítani ezzel a témával. Vesztésre áll Dragnea and Co még akkor is, ha parlamenti többséget tud szerezni, olyan nyilvánvalóan kínos ügyekhez is, minthogy az elítéltek bármilyen közméltóságot megpályázhatnak és betölthetnek. Sajnálattal kell észrevételezzük, hogy a korrupcióellenes föllépés gyengítésében a Fidesz itteni fiókszervezete, minden esetben, Dragnea és Tăriceanu mellett áll ki, és teheti mindaddig, amíg anyaországi támogatással, képes fogolyként maga alatt tartani a rommagyar politikai mezőnyt. Dragnea uralkodásának vége közeleg, mi meg maradunk a politikai osztályunkkal, messze még a rommagyar rendszerváltás, viszont nem az a kérdés, hogy bekövetkezik-e, csak az, hogy mikor.

Magyari Nándor László

Pofonok és szájba verettetések

1

Presser Gábor régi slágeréből tudjuk, hogy „… az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod”, csakhogy itt nem az elsőről van szó, és bizonyára nem is az utolsóról, hiszen abból a rossz pozicionálásból, amelybe a rommagyar politikai pártok belementek, csak pofonokra fog telni, no meg szájba verettetésekre.

(Teljes a klienteláris meghunyászkodás, hiszen a váradi Kelemen-Tőkés kötelező összeborulás azt a benyomást keltheti – mivel Tőkés hamarabb tért meg Orbán keblére, hogy durvábban ne fogalmazzak –, hogy Kelemen a tékozló fiú, aki végre belátta, hogy csakis a Fidesz a „nyerő”, a gesztus a végleges és ráadásul megalázó behódolás gesztusaként értékelhető).

Most éppen az anyanyelven való kötelező feliratozás településen belüli arányainak lecsökkentése kapcsán verték szájba, saját bevallása szerint, a rommagyar vezért a kormánypártok (ne tévesszen meg senkit a csúsztatás, amivel az egész román politikai mezőnyt vádolja Kelemen, az  ellenzéki pártok semmit nem ígértek, helyzetüknél fogva nem is támogathatnak kormánypárti kezdeményezést, stb.), amelyek megígérték a 15%-os küszöb parlamenti elfogadását, majd elbuktatták a kezdeményezést. Az eset sajnos modellértékűnek látszik, lesz még itt szájba vágás sűrűn, sőt egyre sűrűbben. Amíg a budapesti hatalom megpróbálja Bukarestet bevonszolni az illiberális, EU-ellenes zsákutcába, és ebbe az itteni kisebbség ügyeit is bevonja, addig Dragnea and Co. azt csinál velünk ami csak tetszik, hitegethet naphosszat, és somolyoghat a bajusza alatt: kiszolgáltatottságunk szinte tökéletes.

Ugyanis, amikor a legfontosabb rommagyar politikai formáció eldöntötte – és ez nem ma történt –, hogy feladja viszonylagos függetlenségét, ami a Markó-doktrína lényege volt, és „egyenlő közelségtartás” címszóval keressük a korabeli krónikákban, akkor föladta a román-magyar viszonyban kialakított közvetítő szerepét is. Naivság, sőt elfogult politikai kommunikáció, különösen egy elemzői igénnyel fogalmazott szövegben arról beszélni, hogy a Fidesz itteni fiókja pozícióból közvetíteni lehet Liviu Dragnea és Orbán Viktor, és főképpen a mai román-magyar államközi kapcsolatokban. Képviseletünk (ha ugyan még a vezérek érdekein kívül képvisel másokat is) politikai tőkéje végletesen lecsökkent, hiszen nincs (ha hinni lehet az avatott beszámolóknak, Budapest nem is engedélyezi számára a kormányba lépést) kormánypozícióban, és nem is a mérleg nyelve a parlamentben, ugyanakkor Johannistól és az ellenzéktől, a korrupciós ügyekben elfoglalt PSD-ista álláspontja okán, végletesen eltávolodott. Ezért minden szájba vágás ellenére, az illiberális fordulat reményében, mely Dragneanak nagyon bejönne, és amit Orbán legalábbis regionális áramlattá szeretne fölfejleszteni (mondjuk Románia külső támogatásával a V4-ek EU ellenes lobbijában), a fiókszervezet szövetségben áll és marad a jelenlegi román kormánnyal, annak minden hátrányával, és annak minden előnye nélkül. Szóval a Kelemen vezette szervezet nincs sem bent sem kint, kitéve a budapesti és bukaresti szájba veréseknek, de ami nagyobb gond, kiszolgáltatva az itteni és ottani politikai széljárásnak a teljes rommagyarságot magát. Ti., ismerve a szereplőket, a Fidesz fiókszervezet elnöke, Kelemen Hunor nincs abban a helyzetben, magyarán politikai tőkéje nem elég ahhoz, hogy egyik vagy másik vezérre hatással legyen, hogy harmadik félként közvetíthessen. Sem Orbánt, sem Dragneat meggyőzni nem tudhatja semmiről, még a rommagyar kisebbséget érdeklő viszonylag egyszerűbb ügyekről sem. Ráadásul európai hátszél sincsen, amennyiben az itteni politikum egészét jogosan azonosítják az orbáni (NER) illiberális, EU-ellenes politikai iránnyal (ezt a Minority SafePack sorsa fogja világosan megmutatni, ha ugyan sikerül döntésre vinni az ügyet). Nem mellesleg ezt Orbán be is jelentette, amikor itt járt, és a két ország diplomáciai kapcsolatainak utóbbi időkben tapasztalható dinamikája visszaigazolja: nem, hogy közvetítőként fogadnák el a Fidesz itteni fiókszervezetét (leánykori nevén az RMDSz-t, akinek elnöke bizonyára megadta Orbán elérhetőségét Dragneanak katolikus gimnázium-ügyben, oszt annyi), hanem Orbán és Dragnea, éppen, hogy közvetlenül, egymást kölcsönösen zsarolva, akarják kezelni még a kisebbségi ügyeket is.

Aktuális téma a vásárhelyi katolikus gimnázium ügye, ami a dolgok jelenlegi állása szerint, újabb szájba verést fog jelenteni a rommagyar közösségnek. A dolog Dragnea és Orbán telefonbeszélgetésének a függvényévé lett (Kelemen adta a telefonszámot hozzá), és amilyen a zsarolás volt (Magyarország állítólag nem támogatta volna – néhány napig – Románia OECD tagságát), olyan lett az ígéret is, hogy valahogyan, valamikor rendezni fogják a gimnázium ügyét (ezt mind a román miniszterelnök, mind az oktatási miniszter – gyakorlatilag – megtagadta, illetve hárította). Most ott tart a dolog, hogy – Kelemen „meggyőződésének ad hangot” egy sajttájon, illetve – három év után a Fidesz fiókszervezet speciális törvénytervezetet fog kidolgozni a gimnázium meg-, illetve újra alapítására. Viszont elég, ha a parlament két házának valamelyike picit késteti a törvénytervezet megvitatását, mellyel újra „megalapítani” szeretnék (egészen rendkívüli módon, hiszen az oktatási törvény világosan kimondja, hogyan kell új oktatási intézményt alapítani, hogy ezt ezután minden alkalommal törvényben szabályoznák, azt nagyon is kétlem, logikus sem lenne.) a gimnáziumot, és a dolog legalább egy évet csúszik, addig meg … ki tudja?

Így aztán mit ígér a rommagyar politizálás közeljövője? Egyfelől kampány folyik a Fidesz-KDNP mellett (mindegy milyen témával, és milyen eszközökkel), ráadásul az energiák nagyrészét éppen ennek elrejtése fogja lekötni. Bár a Fiókszervezet – állítólag és papíron létező – „más elven levő platformjai” (Szabadelvű Kör, Szociáldemokrata Platform stb.), opportunizmusból vagy meggyőződésből maguk is támogatják a dolgot, a sajtó pedig bedarálva. Azután, az egyelőre takaréklángon égő román nacionalizmus élesztgetése folyik, amikor vezéreink a jövő évvel riogatnak, megelőlegezve, sőt néha egyenesen kiprovokálva az amúgy is készülő centenáriumi cirkuszt. Erre és ennyire telik a rommagyar politikai osztálynak manapság (ja, és kitartani az emellett a nyilvánvalóan hazug álláspont mellett, hogy rommagyar politikai korrupció nincs is),ergo ez vár ránk: sanyarú kilátások.

Magyari Nándor László

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK