Kezdőlap Címkék Dk

Címke: dk

A JOBBIK FOGA FEHÉRE

Azért ezt ne hagyjuk szó nélkül. A Jobbik frakcióvezetője, Lukács László György a Szabadság téri szovjet hősi emlékmű elbontását kezdeményezi. Mindjárt a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz fordul, hogy mint jobboldali pártok értsenek egyet ebben a szintén jobboldali Jobbikkal. Mindezt a Jobbik számára az orosz-ukrán háború teszi különösen időszerűvé. Akkor is hódítottak az orosz katonák, most is hódítanak.

Még Rónai Egonnak is elmondta ezt a derék frakcióvezető az Egyenes Beszédben, Rónainak pedig semmi érdemi észrevétele nem volt a dologhoz, megértően fogadta a kezdeményezést.

Vegyük észre: Lukács frakcióvezető célja a Jobbik jobboldali identitásának újjáélesztése, szemben Jakab Péter populista, baloldalra hajazó krumplis-párizsis politikájával. Kezet nyújt a Fidesznek és a Mi Hazánknak. (Ne felejtsük, a pártelnök Gyöngyösi Márton már meghirdette, hogy többé nincs együttműködés a DK-val, ami szerintem rendben is van, számomra már korábban is rendben lett volna, főleg, ha a DK tartott volna ki amellett, hogy nincs együttműködés a Jobbikkal.)

Csakhogy a Szabadság téri felszabadulási emlékmű mégis csak valami másról szól. A Vörös Hadsereg 1944-45-ben a náci Németország és a vele szövetséges Horthy-Magyarország hódító hadseregeit visszaverve jutott el a Kárpátokig. Nem a Szovjetunió támadta meg Németországot és szövetségesét, Magyarországot, hanem a náci Németország és szövetségese, Magyarország (valamint Románia, Szlovákia, Horvátország, Olaszország) támadta meg a Szovjetuniót. A Vörös Hadsereg pedig, miután kiverte a hódítókat a Szovjetunió területéről, nem állt meg Berlinig, és persze Budapestig. A szovjet katonák, akiknek a Szabadság téren emléket állítottak, a náci Németország és szövetségese, Horthy- illetve Szálasi-Magyarország ellen harcolva vesztették életüket. Az emlékmű nem Magyarország Szovjetunió általi megszállásáról szól, hanem a Wehrmacht és a vele szövetséges, korábban Ukrajna megszállásában jeleskedő magyar honvédség ellen harcoló szovjet katonák áldozatáról, akik között oroszok, ukránok és az egykori Szovjetunió más népének fiai egyaránt ott voltak. Ezt összemosni a putyini Oroszország hadseregének Ukrajna elleni hódító háborújával igazi hamisítás. Ebben a hamisításban talál vissza eredeti identitásához a Jobbik. Meg eszmei partnereihez, a Fideszhez és a Mi Hazánkhoz. Kimutatja a foga fehérét. Lássunk tehát világosan.

Nem ártott volna, ha ezt az ATV műsorvezetője is észrevette volna. De hát miért is vette volna észre.

Mai kérdés – Vajon az árnyékkormány megalakítását akkor is fikázná az ellenzék egy része, ha nem a Demokratikus Koalíció alakítaná

Vajon az árnyékkormány megalakítását akkor is fikázná az ellenzék egy része, ha nem a Demokratikus Koalíció alakítaná, ha a tegnapi programadó beszédet nem Dobrev Klára mondja el?

This poll is no longer accepting votes

Vajon az árnyékkormány megalakítását akkor is fikázná az ellenzék egy része, ha nem a Demokratikus Koalíció alakítaná?

Mai kérdés – Ha Dobrev Klára mai beszédét április 3. előtt elmondhatja lenne ma kétharmada a Fidesznek?

A Demokratikus Koalíció általa vezetett árnyékkormányáról, illetve annak vállalásairól beszélt vasárnap Budapesten Dobrev Klára, az ellenzéki párt árnyék-miniszterelnöke.

A fővárosi Radisson Blu Béke Hotelben tartott rendezvényt vasárnap a DK, ahol Dobrev Klára EP-képviselő az általa vezetett árnyékkormány felállításával kapcsolatban mondott beszédet. (A beszédet ide kattintva nézhet meg.)

A képviselő árnyékkormánya minisztereit hétfőn mutatja be.

This poll is no longer accepting votes

Ha Dobrev Klára mai beszédét április 3. előtt elmondhatja lenne ma kétharmada a Fidesznek?

Végre?

A címben szereplő szóval méltatta a hat parlamenti ellenzéki párt közös fellépését az MSZP egykori frakcióvezetője majd elnöke. Értem őt, bizonyára ő is azok közé tartozik, akik elégedetlenek a választásokon súlyos vereséget szenvedett hat ellenzéki pártnak a vereség óta folytatott politizálásával, s alighanem azzal is, hogy nem voltak képesek közösen adni erőteljes választ Orbán tusványfürdői uszítására.

Most viszont együtt álltak ki a Kossuth Lajos térre, hogy megfogalmazzanak egy-egy követelést, amelyek parlamenti megvitatására közösen kezdeményeznek rendkívüli parlamenti ülést a nyári szünetben. Ugyanabban az adásban a kiváló alkotmányjogász, aki gyakran adja a fejét politikai elemzésre, egyenesen szánalmasnak nevezte az ellenzéki produkciót, elsősorban azért, mert nem sikerült tisztázni még csak azt sem, hogy közösen vagy külön-külön kívánnak a jövőben fellépni a politikában.

Igaza lehet, de nekem más bajom van a Kossuth téri akcióval.

Az egykori pártelnök és mások is nyilván azért örülnek a közös fellépésnek, mert valóban látványos volt, hogy az orbáni uszítással szemben nem történt semmi hasonló. Ez azonban nem volt véletlen. Tusványfürdői előadásában Orbán a maga stratégiai elképzeléseit világnézeti keretben adta elő, ez késztette a nyugati demokráciákkal való elvi szembeszegülésének újbóli kifejtésére mind a menekültügy, mind a melegek emancipációja, mind pedig az orosz-ukrán háború kérdésében. Márpedig ezekben a kérdésekben az áprilisi választásokra szövetkezett hat párt álláspontja különböző, mint ahogy különbözőképpen viszonyulnak magához a tusnádfürdői rendezvényhez is, ahogy a Fidesz uralmához is.

MSZP-s és LMP-s politikus volt már a rendezvény vendége, DK-s, Momentumos vagy Párbeszédes politikus nem. Az LMP és az MSZP vezetői a választási kudarcot jórészt arra vezetik vissza, hogy az ellenzék túl sokat foglalkozott „szimbolikus” kérdésekkel, és nem eleget „az emberek” megélhetési problémáival, és helytelenítették a „putyinozást”, a háború kérdésében való állásfoglalást a kampányban. Természetesnek és örvendetesnek tartom, hogy az Orbán-előadásról külön-külön mondtak véleményt, hiszen ha közös szöveget próbáltak volna szerkeszteni, az óhatatlanul színtelen-szagtalan lett volna. Így viszont Gyurcsány Ferenc elmondhatta, hogy náci beszédnek tartja Orbán szövegét, és fontos, hogy időnként ne csak értelmiségiek és újságírók, de politikusok is kimondják az igazat Orbánról és rendszeréről.

Más a helyzet az Orbán-kormány megszorító intézkedéseivel: erről nagyjából ugyanazt gondolják és mondják a hat párt politikusai. Amit az egyik mond, azt a többiek is fel tudják vállalni, ahogy az egyik párt társelnöke a sajtótájékoztatót követően hangsúlyozta. Ők igen, felelős közgazdász azonban többnyire nem. Amivel a Momentum állt elő a közös sajtótájékoztatón, hogy vonják vissza a kata-törvényt és az év végéig dolgozzanak ki új megoldást, illetve az MSZP kezdeményezésével az országos lakóház-szigetelési programról egyet lehet érteni.

A rezsinövelés eltörlésére irányuló DK-s követeléssel azonban komoly gazdaságpolitikus nem érthet egyet.

Lehet és kell bírálni az intézkedés végrehajtásának módját és azt, hogy tíz éven keresztül áltatták a magyarokat azzal, hogy lehet önkényesen megszabni a háztartási energiatarifákat, s emellett a választásokig kitartottak, majd a választás után intézkedtek másként. Azt azonban már a választások előtt elmondták a szakemberek, hogy a „rezsicsökkentés” nem lesz fenntartható.

Nem a „rezsicsökkentés” „megvédése” lehet egy komolyan vehető párt követelése, hanem olyan kompenzációs rendszer kialakítása, amely enyhíti a reális energiatarifák terheit a rászorulók számára, miközben az arra képesektől elvárja a reális árak megfizetését.

Nem érthet egyet komoly gazdaságpolitikus a Kossuth téren elhangzott, de már a választási kampányból is ismert áfa-csökkentési javaslatokkal sem. Az Orbán-kormány alacsony egyenes adókat és ugyanakkor magas közvetett adókat és különadókat vet ki, és így biztosítja a jövedelemközpontosítás viszonylag magas szintjét, és finanszíroz kiterjedt állami költekezést. Önmagában az áfa-terhek kiterjedt, de szelektív csökkentését nem lehet meghirdetni ellentételezés nélkül, viszont az egyenes adók emelését és a költségvetési költekezés szűkítését az ellenzéki pártok a választási kampányban és azt megelőzően illetve követően sem vállalták. Ráadásul

az áfa csökkentése olyan tehercsökkentést jelent, amelyből óhatatlanul több jut a többet és kevesebb a kevesebbet fogyasztónak.

Így van ez a gyermeknevelési cikkek áfájának a Jobbik által hosszú ideje követelt csökkentésével, netán – ahogy most mondják – eltörlésével is: a tehetősebbek babaápolási termékekre, bébiételre, gyerekruhára, gyerekbútorra is jóval többet költenek, mint a szegények. Nem áfacsökkentéssel vagy éppen eltörlésével, hanem a családi pótlék emelésével kell a gyerekes háztartások jövedelmi helyzetén javítani. Ugyanez vonatkozik a közműdíjak áfájának szintén a Jobbik által meghirdetett eltörlésére is. A sajtótájékoztatón a Párbeszéd politikusa adta elő az „alapvető élelmiszerek” áfájának csökkentését, amit a kampányban mind a hat párt képviselt. Az iménti ellenérv az élelmiszerek áfájának csökkentésére vagy netán – mert ilyen is elhangzik ellenzéki politikusoktól – eltörlésére fokozottan vonatkozik. Hozzá kell tenni, hogy nincs megalapozott módszer az „alapvetőnek” tekintett élelmiszerek körének elhatárolására, ezért is vonatkozik az alacsonyabb áfa-kulcs Európa-szerte az élelmiszerek összességére. Jól hangzó követelés az „alapvető” élelmiszerek áfájának csökkentése, de én sem költségvetési, sem társadalompolitikai szempontból nem tartom támogathatónak. Legalább a politikusoknak tudniuk kellene: a fogyasztás megadóztatása nem valamiféle „büntetés”, hanem a közkiadások finanszírozásának nélkülözhetetlen forrása, ami alól a fogyasztás semmilyen tételét nem helyes kivonni. (Ahogy a jövedelemadózás alól sem helyes semmiféle jövedelmet kivonni.)

Az LMP a Kossuth téren is a „klímabérlet” ötletével állt elő, a német 9 eurós bérletjegy példájára. Németországban csak három hónapra nyitották meg ezt a lehetőséget, s tartós finanszírozására ott sem látnak lehetőséget. Nálunk sem látok ilyet, s az LMP sem jelöl meg tartós forrást.

Én sem vagyok lelkes az ellenzéki pártok közös fellépésétől, ahogy a kitűnő alkotmányjogász sem, de én azért, mert a populista követelésekkel lépnek fel egységesen.

Időközi vereség

Nagy az elkeseredés az időközi választások eredménye miatt. Orbán a parlamentben azzal büszkélkedik, hogy mennyivel több szavazatot szerzett összesítve a Fidesz, mint az ellenzéki pártok. Ezeket a számokat látják az ellenzéki politikusok és az „elemzők” is, és ezért beszélnek az ellenzék kiábrándító vereségéről.

Én ezt túlzásnak tartom. Megnéztem húsz olyan időközi választást, amelyeket városi választókerületekben tartottak, ahol általában indulnak a Fidesz és az ellenzéki szövetség jelöltjei, és összehasonlítottam az eredményt a 2019-es általános önkormányzati választás eredményeivel. Abból indultam ki, hogy Magyarországon is világosan – egyes kutatók szerint száz évre visszamenőleg – kirajzolódik a politikai földrajz. Mellőzve a részleteket, vannak olyan választókerületek, amelyekben több ciklus óta a Fidesz erős, és olyanok, ahol viszont a baloldali vagy inkább centrista ellenzéki pártok. Ezért az időközi választásokon sem azt kell nézni, hogy hány helyen nyert fideszes és milyen arányban.

Az, hogy hagyományosan, több ciklus óta a Fidesz által nyert egyéni választókerületekben megint a Fidesz nyert, nem nagy ügy. A húsz időközi választásból tízben ez történt. Négy olyan választókerület volt, ahol korábban is az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, és most is. Öt helyen 2019-ben még az ellenzéki szövetség jelöltje nyert, most viszont a Fideszé. Ezek a fontos esetek.

Az egyik a VII. kerületi választókerület, ahol egy súlyos visszaélés miatt le kellett mondania Borka-Szász Tamás DK-s képviselőnek, alpolgármesternek, és az ő helyét vitte el a Fidesz.

Egerben az ellenzéki szövetség felbomlott, az egykor jobbikos, pártját is elhagyó polgármester az őt támogató városi koalícióval is szakított: ilyen körülmények között nem csoda, ha elvész a mandátum.

Hogy mi történt a VIII. kerületben, Nyíregyházán két választókerületben is és Szolnokon, azt találgatni sem tudom, csak amiatt vagyok szomorú, hogy a nyíregyházi 3. választókerületben egy kiváló egykori szabad demokrata párttársunk váratlan halála miatt volt időközi választás, és az ő egykori mandátumát sem tudta megvédeni az új ellenzéki jelölt, elvitte a Fidesz.

Ha mégis elgondolkozunk azon, hogy van-e általános tanulsága e vereségnek, én egyelőre a következőre jutottam. Figyelmesen követve az ellenzéki pártok parlamenti szereplését és médiamegjelenéseit, úgy látom, hogy

az ellenzéki pártok ott folytatják, ahol a választási kampány végére abbahagyták.

Az ellenzéki pártok a Fideszt túlnyomórészt jóléti kérdésekben bírálják, és jóléti tartalmú javaslatokban fogalmazzák meg a maguk alternatíváját. Habár – különböző megfogalmazásokban – Karácsony Gergely is, Kunhalmi Ágnes is és Ungár Péter is azért bírálta az áprilisi választási vereség után az ellenzéki kampányt, hogy az nem „az emberek mindennapi problémáival”, vagyis jóléti kérdésekkel (hanem orbánozással és putyinozással) foglalkozott.

Ez nem volt igaz, az ellenzéki pártok politizálása az Orbán-kormányok tizenkét évében mindig is főképpen jóléti kérdésekről szólt. Ugyanezt folytatják április óta.

Azt pedig nem tudták elhitetni, hogy jóléti ügyekben tőlük több várható, mint a Fidesztől, és szemlátomást most sem tudják.

Az eredmény is ugyanaz, mint az országgyűlési választásokon volt

Abban sincs változás, hogy az ellenzéki pártok illedelmesen beilleszkednek az Orbán-rendszer politikai intézményeibe: a DK-s Oláh Lajos személyében parlamenti alelnököt, jegyzőket és bizottsági tisztségviselőket állítottak, a megszokott módon teszik fel kérdéseiket és interpellációikat, megvitatják a Fidesz alaptörvény- és házszabály-módosítását és szavaznak is róla, holott a 2010 utáni években még tudták, hogy az ilyesmit bojkottálni kell. Kivételt csak a Momentumnak a parlamenti tisztségektől való tartózkodása és a DK-nak, Párbeszédnek és Momentumnak egyes szimbolikus parlamenti eseményektől való távolmaradása jelentett, de a napi parlamenti ügymenet során már semmivel sem jelzik az ellenzéki pártok, hogy az Orbán-rendszerrel is szemben állnak, nemcsak az Orbán-kormány politikájával.

Business as usual – ez az összkép az ellenzék tevékenységéről. Bizonyosan bőven vannak az Orbán-rendszert elutasító polgártársaink, akiket ez tart vissza attól, hogy elmenjenek az ellenzéki jelöltekre szavazni.

UNGÁR

Ungár Péter országgyűlési képviselő, az LMP frakcióvezetője másodszor tisztelt meg azzal, hogy hozzászólt a Facebook-oldalamon. Most ezt írja: „Az a helyzet, hogy a politikai vita vége az, hogy ha valaki nem ért egyet Bauerrel, az csak fideszes vagy akár náci lehet. Szerintünk nem igazán koherens az az álláspont, hogy szolidaritás kell minden európai polgár irányába, de a határon túli magyarok érzékenységét aki figyelembe veszi, az náci.”

Éppen két hónapja ezt az általános érvényű megjegyzést fűzte az ellenzéki pártok parlamenti viselkedéséről írott jegyzetemhez: „A helyzet az, kedves Bauer Tamás, hogy ha Ön kritizál minket egy álláspont miatt, akkor én mindig megnyugszom: megmutatja, hogy jó úton haladunk.” (Mindkét idézetben kitettem a magyar helyesírás szabályai szerint szükséges vesszőket.)

Kedves Ungár Péter, maradjunk abban: más úton.

Nagy erőfeszítéssel sem találna nálam olyan állítást, hogy aki nem ért velem egyet, az „csak fideszes vagy náci lehet”, vagy, hogy aki figyelembe veszi a határon túli magyarok érzékenységét, „az náci”. Soha ilyesmit nem mondtam, nem írtam, nem gondoltam. A politikai tájkép ennél sokkal tarkább.

Ungár Pétert idestova nyolc éve ismerem személyesen: együtt, pontosabban egymás mellett kampányoltunk a Moszkva téren a 2014-es kampányban, én, mint jelölt, Ungár pedig mint az LMP jelöltjének kampányembere, és jókat beszélgettünk. Azután a 2018-as kampányban újra találkoztunk, én ismét mint jelölt, de már ő is mint jelölt, a szomszédos választókerületben. Megint váltottunk pár szót. Ungár azután listáról bejutott az Országgyűlésbe, és kétségtelenül az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta az ellenzéki képviselők között. Gyakran beszélt, nyilatkozott az elmúlt négy évben, kivételes tudatosság jellemezte: kiválasztott magának egy ügyet, a szociális szektorban dolgozók, illetve az idős családtagjaikat gondozók javadalmazásának ügyét, s folyamatosan erről beszélt.

Emellett kiválasztott magának a következő választásra egy Budapesten kívüli választókerületet, és szisztematikus munkával készült fel arra, hogy ott induljon el egyéni jelöltként. Azzal a feltételezéssel, hogy abban a billegő választókerületben akár még nyerhet is. Az országos eredmény azután úgy alakult, hogy minden Budapesten kívüli billegő választókerületet a Fidesz nyert meg, így most is csak listáról tudott bejutni az országgyűlésbe. (Ahogy a kilencvenes években én is.) Párttársai méltán tették őt az LMP első listás helyére, és a választást követően még frakcióvezetőnek is megválasztották. Így most még többször szerepel a parlamentben is és a médiában is, és az ügyek szélesebb spektrumában kell előadnia a maga és az LMP álláspontját.

Amilyen tudatosan építette a saját politikai arculatát, olyan tudatosan építi most – és ezt csak helyeselni tudom – pártjáét. Már a választási kampányban is többször elmondta, hogy önmagát az ellenzék legeuroszkeptikusabb politikusának tekinti, és most az euroszkepticizmust, az európai integráció szorosabbá válásával, az Unió föderatív voltának erősítésével, az euró bevezetésével való szembehelyezkedést tekinti az LMP egyik megkülönböztető jegyének.

Ez nem bűn, van ilyen álláspont Európában, ezt képviselték a Brexit hívei, ezt képviselik a cseh konzervatívok, és ezt képviseli a francia, a német vagy a skandináv, a holland szélsőjobb. És persze a Fidesz is.

A nyugat-európai zöldek viszont nem.

A másik terület, ahol Ungár élesen megkülönbözteti az LMP-t elsősorban a DK-tól, de a Momentumtól is, a nemzeti kérdés. Ungár, mint az imént idéztem, azt veti a szemünkre, hogy nem vesszük figyelembe a határon túli magyarok érzékenységét. A határon túli magyarokhoz való viszonyt a Fideszhez hasonlóan Ungár és pártja is azon méri le, hogy helyesli-e valaki a letelepedés nélküli kettős állampolgárságot és az azzal járó választójogot, a kisebbségben élő magyarok és a magyar állam között létrehozott közjogi köteléket.

Tudjuk, hogy 2004-ig ezt a Fidesz sem helyeselte. Antall József emlékezetes beszédében is hangsúlyozta, hogy lélekben érzi magát tizenötmillió magyar miniszterelnökének, közjogi értelemben azonban csak a Magyarországon élő tízmillió országlakosénak. Útlevelek letelepedés nélküli osztogatása a határ túloldalán élőknek – ebben Orbán Magyarországa Milošević Szerbiájának, Tuđman Horvátországának, a jugoszláv utódállamok közötti háborúk kezdeményezőinek, valamint Băsescu Romániájának követője. Putyin Oroszországa osztogatta hasonlóképpen az útleveleket a Grúziától leválasztott Abháziában és Dél-Oszétiában, majd pedig a Donyec-medencében, hogy Putyin „hétszázezer orosz állampolgár” védelmével is indokolhassa az Ukrajna elleni átfogó támadást.

A nyugati demokráciákban nem állampolgárság osztogatásával oldják meg a nemzeti kisebbségek problémáját, és igazuk van, mert ez a megoldás inkább ellentéteket kelt az érintett országok, illetve a többség és a nemzeti kisebbség között.

Akik így vélekedünk, emellett is fontosnak tartjuk a szomszéd országokban élő magyarok kisebbségi jogait, és amikor általunk támogatott kormánya volt Magyarországnak, az legalább annyit tett a kisebbségben élő magyarok helyzetének érdemi javításáért, mint az Orbán-kormányok.

A harmadik ügy, amelyben Ungár rendszeresen megkülönbözteti magát a DK-tól és talán más ellenzékiektől, talán ezeknél is fontosabb. Azt kifogásolja, hogy más ellenzékiek mindenféle „csúnyákat” mondogatnak Orbánra. E kérdésben Ungár nem beszél világosan. Azon a május 16-i parlamenti ülésen, ahol Gyurcsány Ferenc törvénytelennek minősítette az Orbán-kormányt, Ungár volt az első napirend előtti felszólaló, és a következőképpen indította beszédét: „Ma fog miniszterelnököt választani az Országgyűlés. Ilyenkor általában az a szokás, hogy különböző ellenzéki politikusok beszélnek a „világok harcáról”, az abban betöltött szerepükről, a viszonyukról a világhoz. Én mégsem szeretnék így tenni, mert azt gondolom, hogy a negyedik kétharmad után az a szerénység illet minket, hogy az ilyen nagy megfejtésektől tartózkodjunk.

”Én személy szerint úgy gondolom, és a DK is megalakulása úgy gondolja, hogy a magyar politika alapvető kérdése ma az, hogy mi 1990-től demokráciát építettünk, Orbán és az egész Fidesz pedig 2010 óta önkényuralmat épít, és tizenkét év alatt fel is építette.

Alighanem erre céloz Ungár, amikor azt mondja, hogy mások „világok harcáról” beszélnek. Igen, Orbán világa és az 1990 és 2010 közötti magyar demokrácia két világ. Az LMP ezt Schiffer András vezetésével is másképp gondolta. Máig a fülemben cseng, ahogy Schiffer azt mondja a fideszes képviselők felé fordulva valamikor a 2010-2014-es ciklusban: „Én nem vonom kétségbe az Önök demokratikus elkötelezettségét.” Én akkor is kétségbe vontam, s ma is kétségbe vonom. Hogy Ungár mit gondol erről, nem tudom, de biztosan nem ezt, nem a demokrácia vagy önkényuralom közötti választást tekinti a magyar politika központi kérdésének.

Nem a rendszer, hanem csak a kormány ellenzékeként képzeli el az LMP feladatát.

Nem áll ezzel egyedül a parlamenti ellenzékben, de ő ebben a legtudatosabb. Nem tagadom, becsülöm ezért Ungár Pétert. Csak szerintem az általa képviselt politika nem vezet sehova.

Mindenesetre megállapíthatjuk: a parlamenti ellenzékben – eltekintve a Mi Hazánktól – két fő irányt különböztethetünk meg: a rendszerellenzéki irányt, amely az orbáni önkényuralommal szemben határozza meg magát, és híve a szoros európai integrációnak, a szomszéd népekkel való történelmi megbékélésnek, és a másik irányt, amely nem támadja az Orbán-rendszert mint önkényuralmi rendszert, a Fideszhez hasonlóan szemben áll az európai integráció elmélyítésével, a „nemzetek Európája” szuverenista politikáját követi, és egyetért a Fidesszel a „közjogi nemzetegyesítés” kockázatos politikájában. Ungár átgondoltan képviseli ezt a második irányt. Magam az elsőt tartom követendőnek.

MÉG EGYSZER A PARLAMENTI TISZTSÉGEKRŐL

Miközben néztem tegnap a parlamenti honlapon az alakuló ülés közvetítését, megnéztem ugyanott Kövér László előterjesztését a bizottságok tagjairól és tisztségviselőiről.

Azt már korábban hallottam, hogy az ellenzék a DK-s Varju Lászlót, aki az előző ciklusban a költségvetési bizottság elnöke volt, ezúttal a népjóléti bizottság elnökének javasolja. Kövér előterjesztésében azonban Varju nem a bizottság elnökeként, hanem csak tagjaként szerepelt. Ma a 24.hu cikkében azt olvasom, hogy Varju büntetésből nem lehet bizottsági elnök, és ugyanúgy a szintén DK-s Arató Gergely sem jegyző. Nem lehet jegyző Jámbor András párbeszédes képviselő sem.

Az új magyar parlamentarizmus fontos jogszokása volt harminc éven keresztül, hogy a parlament megalakulásakor a pártok megegyeztek a parlamenti és bizottsági tisztségek, bizottsági helyek elosztásáról a pártok között, arról pedig az egyes pártok maguk döntöttek, hogy kivel töltik be ezeket a posztokat. Az is része volt ennek a szokásjognak, hogy az egyes pártok jelöltjeit a házelnöktől az egyes bizottsági tagokig a parlament minden képviselője megszavazza. (Emlékszem, például, hogy milyen vita volt az SZDSZ-frakcióban arról, hogy megszavazzuk-e az Országgyűlés alelnökének G. Nagyné Maczó Ágnest, a Kisgazdapárt szélsőséges kijelentéseiről ismert jelöltjét. Végül úgy döntöttünk, hogy a parlamenti szokásjognak megfelelően meg kell szavazni, és Maczó Ágnes azután fölöttébb korrekt módon vezette az üléseket.)

Az előfordult, hogy valakit lemondásra szólítottak fel (például az első ciklusban Horn Gyulát a Külügyi Bizottság elnökségéről, amit meg is tett), de hogy ne fogadták volna el valamely párt jelöltjét, az nem.

Az tehát, hogy most, amikor a pártok között nem alakult ki egyetértés a tisztségek elosztásáról, és Kövér László tett előterjesztést, politikai retorzióként nem jelöli Varjut és Aratót, újabb súlyos visszaélés.

Állítólag azért nem jelölte őket, mert neki nem tetsző módon beszéltek az Országgyűlés ülésén arról, hogy hatályon kívül helyeznék a fideszes Alaptörvényt.

Alkotmányos alapelv, hogy országgyűlési képviselőt az Országgyűlés ülésén elmondott véleménye miatt semmiféle hátrány nem érhet.

Ezt sértette meg Kövér. Jámbor más okból nem lehet jegyző: állítólag azért, mert nem megfelelően beszélt a jegyzői feladatról.

Aki ezt a szöveget ezen az oldalon olvassa, bizonyára tudja, hogy szerintem a magukra adó ellenzéki pártoknak semmiféle parlamenti vagy bizottsági tisztséget nem kellene a Fidesz parlamentjében elfogadniuk. A Momentum ezt hasonlóképpen gondolta, nem jelölte tagjait ilyen tisztségekre, a DK és a Párbeszéd viszont másképpen gondolta, és jelölt. Ezzel kitették magukat Kövér önkényének. Ha viszont így történt,

az összes ellenzéki frakciótól elvárható, hogy tegnap parlamenti és bizottsági tisztségekbe megválasztott tagjaik visszalépjenek ezekből a tisztségekből, amíg Kövér Varjut és társait nem jelöli, és az Országgyűlés meg nem választja a kérdéses tisztségbe.

Vajon megteszik-e? Vagy azt gondolják, hogy az embereket csak az infláció, a bérük és a nyugdíjuk érdekli,

demokráciakérdésekben nem érdemes konfliktust vállalni?

KORMÁNYELLENZÉK, RENDSZERELLENZÉK

Szerintem örvendetes fejleményt hozott az önkényuralmi országgyűlés alakuló ülése. Véget ért az a hamis egység, amelyet hat ellenzéki párt az elmúlt években és a választáson is megjelenített, s amely nem a korábbinál jobb, hanem a korábbinál gyengébb választási eredményt hozott április 3-án.

(Csak, hogy ne legyen félreértés. Azért merek így fogalmazni, mert a hat ellenzéki párt még a Mi Hazánkkal együtt is kevesebb mandátumot szerzett, mint öt ellenzéki párt négy évvel korábban. A közös jelöltek, közös lista, közös miniszterelnök-jelölt ugyan az ellenzékre leadott szavazatok jobb hasznosulását jelentette Budapesten, és így sikerült 12 helyett 17 egyéni választókerületet megnyerni, viszont az egyes pártok támogatóinak egy része nem tudta elfogadni a közös jelölteket, közös listát, közös miniszterelnök-jelöltet, és ezért a hat pártra több mint nyolcszázezerrel kevesebb szavazat esett. Hiába hasznosult jobban ez a kevesebb szavazat, nem hozott több mandátumot sem a vidéki egyéni választókerületekben, sem a listán. Ezért írtam az Élet és Irodalomban a választást követően, hogy egyebek mellett a hatpárti közös indulás is megbukott.)

Az Orbán-rendszerrel szemben állók körében a választás óta természetszerűen felelevenedett a vita arról, hogy hogyan kell viselkedniük a parlamentbe jutott, ott ellenzéki szerepbe kerülő politikusoknak, pártoknak.

A legkeményebb álláspontot Hadházy Ákos képviseli: szerinte nem kell részt venni a parlament napi munkájában, bizottsági helyet sem kell vállalni, és a képviselői esküt sem szabad a hivatalos nyitóülésen letenni. Ő az előző négy évben is ezt tette. Ezt az álláspontot a vele eddig szövetségben levő Momentum sem tudta követni, és emiatt Hadházy Ákos nélkül alakította meg frakcióját, ő pedig ismét független képviselő lesz. Ezt fölöttébb sajnálom, hiszen politikai szövetségük nagyon fontos győzelmet hozott Zuglóban mind az előválasztáson, mind a választáson, és előnyös lehetett volna a jövőben is. Az eskütételtől így csak Hadházy maradt távol.

Ugyanakkor három frakció: a DK, a Momentum és a Pártbeszéd képviselői az eskütétel után elhagyták a plenáris ülést, nem hallgatták meg Áder János (egyébként szégyenletes, de erről majd később) beszédét. Az LMP, az MSZP és a Jobbik képviselői ugyanakkor – hasonlóan a Mi Hazánk képviselőihez – a helyükön maradtak. Ezzel világossá vált az ellenzéki szerep kétféle felfogása.

Az LMP, az MSZP és a Jobbik elfogadja az önkényuralmi országgyűlés ritusait, összhangban azzal, hogy eddig követett politikájában is nyitott volt a Fidesszel való együttműködésre: az LMP alkotmánybírók választásánál segítette ki az átmenetileg kétharmados többség nélkül maradt Fideszt, a Jobbik alaptörvény-módosítást szavazott meg a Fidesszel együtt, az MSZP országgyűlési alelnöke Orbán Viktorral vesz részt az ország jövőjéről szóló egyeztetésen a nyilvánosság háta mögött.

Ez a három párt a kormány ellenzékeként viselkedik, nem kérdőjelezi meg magát a rendszert.

A Momentum a parlamenti és bizottsági tisztségek elutasításával, az alakuló ülés eskütételt követő részétől való távolmaradásával következetesebben, a DK és a Párbeszéd a parlamenti és bizottsági tisztségek elfogadásával, a nyitóülésen a kivonulás után a szavazásokra való visszatéréssel kevésbé következetesen képviselt rendszerellenzéki magatartást.

A rendszerellenzéki magatartás megjelenése örvendetes, a következetlenség sajnálatos.

A DK egyik alapítójaként ezt különösen sajnálom. Nehezen tartom megmagyarázhatónak, hogy mi szükség van arra, hogy az önkényuralmi rendszert elutasító párt az önkényuralom parlamentjében alelnököt, bizottsági elnököt, bizottsági alelnököket adjon, és részt vegyen a tisztségviselők megválasztásában.

Egyesek szerint az ilyesmin kár morfondírozni, huzakodni, az ilyen szimbolikus ügyek nem érdeklik „az embereket”. Nem értek egyet ezzel.

Az ellenzéki politika alapvető kérdése, hogy elfogadjuk-e vagy elutasítjuk az Orbán-rendszert, s ha elutasítjuk, miként tudjuk azt a választók számára érthetővé tenni.

Amíg ezt nem éri el az ellenzék, nemigen van esélye arra, hogy sikerrel vegye fel a harcot a rendszerrel szemben.

DEMOKRATÁK AZ ÖNKÉNYURALOM PARLAMENTJÉBEN

Máris kemény vita alakult ki az ellenzéki pártok között arról, hogy hogyan viselkedjenek a parlamentben. Hadházy Ákos és vele a Momentum-frakció úgy döntött, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen.

Az LMP-s Ungár Péter sietett nemcsak elutasítani az ötletet, de nevetségesnek is minősítette azt. Szerinte az effajta szimbolikus gesztusnak nincs értelme, az „embereket” nem a demokrácia vagy nem demokrácia, Nyugat és Kelet szembeállítása érdekli, hanem a megélhetés, és ő a választási vereséget is arra vezeti vissza, hogy az ellenzék nem a megélhetés kérdését állította a kampány középpontjába, hanem a putyini Oroszország elítélését, a Nyugat–Kelet szembeállítást. A Momentumon és az LMP-n kívüli többi, a hatpárti választási szövetségből alakuló frakció eddig nemfoglalt állást a vitában.

A kérdés persze nemcsak és nem is elsősorban az alakuló ülés. Hadházy az előző ciklusban sem sokat járt be a parlamentbe, fő tevékenysége a korrupció és a fideszes médiauralom elleni fellépés volt a parlamenten kívül. Képviselői erőforrásait például az Európai Ügyészség melletti aláírásgyűjtésre fordította, és ha egymilliót nem is, de 680 ezer aláírást sikerült összegyűjtenie. Ez nemcsak annyiban volt siker, hogy összegyűlt ennyi aláírás, de annyiban is, hogy rengeteg aktivistát sikerült az akcióra mozgósítania. Most azt javasolja, hogy az Országgyűlésbe jutott ellenzéki képviselők ne vállaljanak külön javadalmazással járó parlamenti tisztségeket, bizottsági tagságot, ahogy az előző ciklusban ő sem vállalt. Minden jel arra mutat, hogy a többi pártban ezzel nem értenek egyet.

Gyurcsány Ferenc szerint nem érdemes semmilyen olyan eszközről lemondani, ami a képviselők rendelkezésére áll, nem szabad „letenni a fegyvert”.

Miközben csacsi újságírók erről kérdezősködnek, senki, így Hadházy sem javasolja, hogy az
ellenzékiek ne vegyék át a mandátumot. Bizony, ha valaki bojkottálni akarja a Fidesz parlamentjét, akkor el sem kellett volna indulnia a választáson. A kérdés az, hogy miként viselkedjenek a parlamentbe bekerült ellenzékiek akkor, amikor a parlament nem kormányé és ellenzéké egyszerre, ahogy az demokráciákban magától értetődik, és így volt Magyarországon is 1990 és 2010 között. Ez a parlament azonban nem demokratikus parlament, hanem az önkényuralom parlamentje. Nem azért, mert nem fogadnak el benne ellenzéki javaslatokat, mert az ellenzék módosító javaslatait „lesöprik”. Parlamenti rendszerekben a törvényalkotás a kormánytöbbség dolga, az ellenzéké a kormány bírálata és ellenőrzése. Az önkény abban áll, hogy – miközben a Fidesz megtartja a demokratikus
parlamentarizmus olyan formai jegyeit, mint hogy a vitákban felváltva szólalhatnak fel a
kormánypárti és ellenzéki képviselők, hogy az ellenzék is ad alelnököket, jegyzőket és bizottsági elnököket és alelnököket, sőt a költségvetési és a nemzetbiztonsági bizottság elnöke továbbra is ellenzéki képviselő, viszont ez csak díszlet marad, mert az ellenzéki elnök által összehívott bizottsági üléseket, vagy az ellenzék kezdeményezte rendkívüli üléseket a Fidesz távolmaradással akadályozza meg, és lehetetlenné teszi az ellenzék által kezdeményezett vizsgáló bizottságok felállítását is.
Ugyanígy a parlamenti normák megszegését jelenti, amikor egyik napról a másikra, érdemi
vitalehetőség nélkül fogadtatnak el törvényeket, és az is, hogy megszüntették az országgyűlési ülések televíziós és rádiós közvetítését is.

Az ellenzéknek – az elmúlt három ciklus gyakorlatától eltérően, amikor tudomásul vette mindezt – végre kifejezésre kell juttatnia és a közvéleménnyel is meg kell értetnie, hogy Orbán parlamentje már nem demokratikus parlament.

Hadházy javaslata, hogy az ellenzéki képviselők ne fogadjanak el parlamenti és bizottsági tisztségeket, ilyen javaslat. Elsősorban azért volna ez helyes, mert az ellenzéki alelnök, jegyző vagy bizottsági elnök valójában semmit nem tud befolyásolni, szerepe csak látszat. Azt, hogy a bizottságban mi történik és mi nem, a fideszes bizottsági tagok döntik el, és nem az ellenzéki elnök. Hadházy arra is hivatkozik, hogy e tisztségek betöltésért a képviselők hónapról-hónapra busás összegeket kapnak a parlament költségvetésből. Ez közérthető szempont, bár
szerintem nem ez a fő. Hadházytól eltérően én a bizottsági tagságot, a bizottsági szavazásokon és vitákban való részvételt vállalnám, sőt kifejezetten szükségesnek tartom, hiszen ez fontos érdemi eleme a parlamenti életnek.

Legfontosabbnak a plenáris vitákban és szavazásokon való részvételt tartom. Sokan vezetik vissza a vereséget többek között arra, hogy az ellenzéknek nem volt világos víziója, jövőképe, politikai alternatívája. Retorikája, javaslatai csak népszerű ígéretekből álltak, nem alkottak átfogó és ugyanakkor megvalósítható gazdaság- és társadalompolitikát. Az, ha az ellenzéknek minden kormányzati javaslatról szavaznia kell, és szavazatát meg is kell indokolnia a plenáris ülések vitáiban, az rákényszeríti az ellenzéki pártokat, hogy kialakítsák véleményüket a kormány politikájának minden részletéről és egészéről. Ebben nem ahhoz kell igazodniuk, hogy mi abból a népszerű, mi hoz pontokat a közvéleménykutatásokban, hanem hogy miként lehet majd valamikor kormányozni az
országot.

Annak viszont nincs értelme, hogy az ellenzék a maga álláspontját saját törvényjavaslatokban, önálló indítványokban, illetve a kormány törvényjavaslataihoz benyújtott módosító indítványokban fejezzeki. Az, hogy ezeket a kormánytöbbség rendre elutasítja, teljesen természetes, hiszen másértékrendben gondolkoznak, mint – legalábbis remélem – az ellenzéki képviselők. El kellene felejteni a költségvetéshez benyújtott sok ezer módosító indítványt, ez valóban látszattevékenység. Az viszont

nélkülözhetetlen, hogy a költségvetés átfogó kritikájáét adják az ellenzéki frakciók, és ezt a plenáris ülésen a frakcióvezetőknek illik előadnia.

A nyitóülésre vonatkozó Momentum-javaslat az eddigitől eltérő ellenzéki viselkedés bevezetéseként került megfogalmazásra, és ekként helyes. Az az ünnepi ülés, ahol kormánypárti és ellenzéki képviselők együtt tesznek esküt, együtt választanak parlamenti tisztségviselőket, a demokratikus parlamentarizmus ünnepi eseménye. Ha az orbáni önkényuralom parlamentjében ugyanígy járnak el az ellenzéki képviselők, azzal a Fidesznek segítenek azzal, hogy hozzájárulnak a demokratikus látszathoz. Igaza van Hadházynak, ezt nem szabad tenniük.

Vajon Ungár és az LMP-frakció nem érti ezt? Azt hiszem, tényleg nem. Amikor átmenetileg megszűnt a Fidesz kétharmada, az LMP-frakció segített a Fidesznek alkotmánybírókat választani – akkor sem értették, hogy Orbán rendszerében csak látszatra van demokrácia. Ungár szerint a Fidesz és az ellenzék között az ellentét a politika tartalmáról, a baloldali ellenzék és a szerint tőkepárti Fidesz szembenállásáról szól, az ellenzék politizálásának következetesen erről kell szólnia, és nem a demokrácia vagy önkényuralom különbségéről. Hadházy és a Momentum ezt – ha jól értem őket – nem így látja (én biztosan nem), ezért tartja fontosnak az önkényuralommal való szembeszegülés szimbolikus kifejezésre juttatását már a nyitó ülésen, és majd utána is. Csak remélni tudom, hogy a többi frakció megérti ezt, és magáévá teszi a Momentum kezdeményezését.

A DK megalakulása óta az Orbán-rendszer legkeményebb ellenfelének mondja magát – remélem, ennek jegyében elfogadja a Hadházy féle kezdeményezést.

Mai kérdés – Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kellene vonulnia a politikától?

„Krausz Pétert, a Policy Agenda vezető elemzője a Spirit FM Aktuál című műsorában kifejtette, hogy ameddig a DK elnöke meghatározó az ellenzéki oldalon, Orbán Viktor addig lesz miniszterelnök, amíg akar.”

Az ellenzék legnagyobb nulláról felépített pártjának vezetője valóban politikai alkalmatlanságáról tett tanubizonyságot?

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint Gyurcsány Ferencnek vissza kell vonulnia a politikától?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!