Kezdőlap Címkék Demokrácia

Címke: demokrácia

Egy úr a Kereszténydemokráciából

Föld S. Péter
-
0
Egy úr a Kereszténydemokráciából

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.” Ezt mondta Orbán Viktor a parlamentben, azon a napon, amikor az országgyűlés megválasztotta miniszterelnöknek. Jó lenne tudni, hogyan kell ezt értenünk? Királyi többes, vagyis, a szónok ebben az esetben magáról beszélt? Vagy úgy, hogy minden magyar kereszténydemokráciát akar?

Aki nem ugrál, nem kereszténydemokrata, hej, hej!

Volt már ehhez hasonló, például, amikor az volt a szöveg, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. Annak sem volt értelme, nem is foglalkoztunk vele. Ha odafönn az uraknak jólesik azt hinni, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, ne ingassuk meg őket ebben a hitükben.

Mi a kereszténydemokrácia útján járunk.

Élünkön az egykori fiatal demokratákkal. Akik egy időben távolról sem voltak keresztények. „Térdre, imához”, kiabálták gúnyosan a szónoknak, amikor egy kereszténydemokrata képviselő beszélt a parlamentben.

Most meg kereszténydemokráciát akarnak. Nem csak maguknak, mindenkinek. A Fidesz frakciója, amely az utóbbi néhány ciklusban egy a parlamenthez közeli templomban közösen szokott imádkozni, idén sem szakított ezzel a szokásával. Igaz, ezúttal a tüntetések miatt az Országházban tették mindezt.

Ezek szerint a Fidesz frakció valamennyi tagja keresztény, és valamennyien templomba járó hívők. Egy sincs közöttük, aki más vallású lenne, vagy, ne adj’ isten, vallástalan.

Orbán Viktor azt ígérte, hogy 2030-ra mi leszünk az egyik legélhetőbb és legversenyképesebb ország az Európai Unióban. Benne leszünk az első ötben. Egyelőre ettől még messze vagyunk, leginkább a hátsó traktusban vitézkedünk, de ha úgy vesszük, már most kereszténydemokratábbak vagyunk, mint sok más állam. Igaz, ők az oktatásban állnak jobban, meg az egészségügyben, és a gazdaságban is előttünk járnak, ám kereszténydemokrataságban a fasorban sincsenek hozzánk képest.

Most már csak az kell, hogy Orbán Viktor erről ne csak a magyarokat, de az egyre morcosabb európai uniós vezetőket is meggyőzze. Akik mindenféle elavult értékeket vetnek a szemére. Úgymint a jogállam lebontását, a növekvő korrupciót, a szabad sajtó elhallgattatását. Pedig, ha lenne agyuk ezeknek az európai népeknek, és nemcsak a tudatlanság beszélne belőlük, akkor tudhatnák, hogy nem annak kellene hinniük, amit látnak, hallanak és tapasztalnak, hanem annak, amit Orbán Viktor mond nekik. Mert a helyzet egyszerűbb, mint gondolnák. Orbán és társai nem korruptak, épp ellenkezőleg: amiről Európában úgy gondolják, hogy korrupció, azt Magyarországon úgy mondják, hogy mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.

Ahogy a régi dakoták mondták: minden másra ott a MasterCard.

Magyarország: Minek nevezzelek?

Cserhát István
-
0
Magyarország: Minek nevezzelek?

Mostanában egyre nagyobb gyakorisággal és intenzitással merülnek fel a közbeszédben azok a kérdések, hogy Magyarország diktatúra vagy demokrácia, jogállam vagy csupán jogállamnak csúfolt valami.

Egyesek szerint, ha még nem is diktatórikus a rendszer, de abba az irányba halad, hogy azzá váljon, ez pedig csupán idő kérdése. Más vélemények szerint demokráciában élünk, hiszen adottak a szabadságjogok és vannak rendszeres választások. De léteznek olyan vélemények, melyek egyértelműen diktatórikusnak tartják a jelenlegi rendszer működését.

Az tagadhatatlan, hogy ez a rendszer nem a tradicionális Nyugat-Európában bevett liberális demokrácia ékes példája.

De csupán azért diktatúrának nevezni egy rendszert, mert nem ugyanolyan, mint a nyugati rendszerek, enyhén szólva nem a legmegalapozottabb állítás.

Így most vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről azt a kérdést, hogy valójában micsoda is Magyarország. Mind a demokratikus, jogállami elemek megjelennek a rendszer működésében, azonban olyan tényezők is szerepet játszanak, melyek vagy nem férnek bele a demokrácia és a jogállam fogalmi kereteibe, vagy pedig torzítják a leírt rendszerek működését.

A demokrácia fogalma

A demokrácia gyakran emlegetett kifejezés, azonban a demokrácia fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat. Ennek oka, hogy rengeteg meghatározás létezik, sok politikaelméleti szakértő sokféleképpen igyekszik definiálni.

A meghatározást az is nehezíti, hogy ezen gondolkodók különféle értékeket és alapvetéseket társítanak a demokrácia fogalmához, melyek megléte kialakít egyfajta demokratikus gyakorlatot.

Egy minimalista felfogás szerint a demokrácia azt jelenti, hogy szabályos időközönként tiszta választásokat tartanak.

Egy másik, már a modern politikai demokráciát leíró magyarázat szerint: olyan kormányzati rendszer, amelyben a vezetők számadással tartoznak közéleti tevékenységükért az állampolgároknak, akik a politikai életet közvetett módon, választott képviselők együttműködése és versengése útján alakítják.

Összefoglalva:

valamennyi, a demokráciát leírni kívánó meghatározás azon alapszik, hogy a hatalom a néptől eredeztethető.

A nép az, ami felhatalmazza a politikusokat a választások alkalmával egy képviseleti demokráciában, hogy képviseljék érdekeiket, közvetett módon. A nép az, mely szavazhat és dönthet az országot érintő kérdésekben a közvetlen demokratikus eszközökkel élve, mint például a népszavazás intézményén keresztül.

Magyarország a fogalmi meghatározásnak megfelel. Már csupán azzal is, hogy bizonyítható a demokratikus alapok léte.

A demokrácia léte kizárja a diktatúra létezését.

Szabad, egyenlő, tiszta és rendszeres választások rendszere működik Magyarországon. A közvetett demokratikus elemek, mint a képviselők választása az érdekképviseletre, működik. A közvetlen elemek, mint például a népszavazás intézménye, is létezik, az már egy másik kérdés, hogy mennyire hatékonyan. Ezen intézmények működési elvei az alaptörvényben vannak lefektetve. Az alaptörvény (alkotmány) pedig az Országgyűlés kétharmados legitimitásán nyugszik, így demokratikusnak tekinthető.

Mellette: Magyarország megfelel a fogalmi meghatározásnak, a politikai hatalomgyakorlás a nép szuverenitásából ered.

Ellene: Több olyan elemet is tartalmaz a rendszer, melyekre a demokrácia tiszta fogalmi meghatározása nem tér ki, de mégis torzul a rendszer működése. Ilyen elemek például a Fidesz-KDNP túlsúlya a törvényhozásban, a gazdasági háttér, mely teret ad a közbeszéd erőteljes formálására és amit közpénzből futtattak fel, vagy a személyi kinevezések, amiket a legtöbb esetben a Fidesz-KDNP hajtott végre.

A demokratikus jogállam és Magyarország

Amennyiben meg kívánjuk állapítani egy országról, hogy demokratikus rendszerben működik-e vagy sem, nem elég csupán a demokratikus alapok létét bizonyítani.

Ugyanis

a demokrácia önmagában nem szavatolja azon jogokat, melyeket az állampolgárok elvárnak tőle. A modern demokráciák szorosan kapcsolódnak a jog rendszeréhez. A jogállam léte nélkül a demokrácia csupán egy hangzatos eszme lenne.

Ennek oka, hogy a különféle jogokat nem maga a demokrácia szavatolja, hanem az állam, mely működteti a demokratikus rendszert.

Most nézzük meg, mik azok az alapelvek és kritériumok, melyek megléte szükséges ahhoz, hogy egy államot demokratikus jogállamnak lehessen nevezni. Ezeket az alapelveket és kritériumokat megnézzük magyar viszonylatban Bihari Mihály szempontrendszere alapján.

Részvétel a demokratikus állami képviseleti szervezetek létrehozásában az általános, egyenlő és titkos szavazás révén

Magyarországon, mint azt már korábban is leírtam, képviseleti rendszer működik. Az állampolgárok a hazai szabályozás értelmében 4 évente döntenek a politikai elit sorsáról, mindezt általános, titkos és egyenlő szavazás keretében. Viszont vannak kritériumok, melyek körülhatárolják azt, hogy kik is szavazhatnak. Ezt nevezhetjük cenzusnak. Ilyen kritériumok például az, hogy csak az szavazhat, aki rendelkezik magyar állampolgársággal és betöltötte 18. életévét.

Azáltal, hogy a nép dönt a képviselők és pártok bekerüléséről a Parlamentbe, jelen van a demokratikus legitimitás is, mely felhatalmazza a politikai vezetőket, hogy a nép nevében hozzanak meg döntéseket.

Egy szavazó kutyájával a Zugligeti Általános Iskolában az országgyűlési képviselő-választáson 2018. április 8-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mellette: A választások a meghatározott kitételek szerint történnek. Választási csalások és visszaélések elenyésző mértékben fordulnak elő a nagy egészet tekintve.

Ellene: Történtek visszaélések a választás során, melyeket a Kúria is elismert. Több választókörben is történtek furcsaságok,mint szavazatok rejtélyes eltűnése, rosszul kiosztott szavazólapok és más visszaélések. Ezek mellett a rendszer is összeomlott egy időre, ami a szavazókörökben történtekkel karöltve  bizonytalanságot kelthet sok választóban a választás tisztaságát illetően.

Az alapvető szabadságjogok biztosítása és érvényesülése

Az alapvető szabadságjogokat egyrészről az Alaptörvény foglalja magában, másrészről pedig a nemzetközi egyezmények és intézményi tagságok biztosítják létüket.

Ilyen egyezmények például az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata vagy az Európai Unió Alapszerződése. Az alapjogoknak érvényt lehet szerezni a hazai bíróságokon, illetve nemzetközi jogorvoslatért is lehet folyamodni.

Mellette: Azzal, hogy Magyarország tagja az Európai Uniónak és elfogadta a nemzetközi egyezményeket, melyek lefektetik az alapvető szabadságjogokat, sokkalta inkább egy demokratikus rendszer képét mutatja, mintsem az ellenkezőjét.

A szabadságjogok univerzálisan érvényesülhetnek az unióban, így Magyarországon is.

Ellene: Magyarország és az Európai Unió között jelenleg nagy viták és küzdelmek zajlanak. Ezek a viták a jogállam és a bevándorlás kérdése körül zajlanak. Azzal, hogy megkérdőjelezhető Magyarország jogállami működése, megkérdőjelezhető a különféle jogok, így az alapvető szabadságjogok biztosításának képessége is.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter felszólal Brüsszelben, az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottságának (LIBE) ülésén, ahol bemutatták Judith Sargentini Magyarországról készülõ különjelentésének tervezetét.
MTI Fotó: Kkm

Versengő többpártrendszer és a kormányok leválthatósága

Magyarországon versengő többpártrendszer működik. Ennek magyarázata rendkívül triviális, mivel a Parlamentben több párt is tevékenykedik egyszerre. A választások alkalmával több párt jut be a Parlamentbe és vesz részt a törvényhozás mellett a végrehajtásban is. Az már egy másik kérdés, hogy a hatalom mely párt vagy pártok kezében összpontosul és azzal miként bánik.

Az ellenzéki vélemények gyakran hangsúlyozzák azt, hogy az aktuálisan hatalmon lévő kormányt, a Fidesz-KDNP-t nem lehet demokratikus eszközökkel leváltani.

Azonban a demokratikus választás feltételei adottak, így rendszerszinten vizsgálva igenis van lehetőség leváltani a kormányt.

Mellette: Több párt indulhat és indul is a választásokon. Az embereknek joguk van új pártokat létrehozni, hogy megmérettessék magukat a választásokon. Nincsenek betiltott pártok. Azok a pártok, melyek eltűntek a politikai színtérről, nem kormányzati befolyás hatására szűntek meg, hanem kikoptak a közéletből. Az ellenzéki pártok rendelkeznek anyagi forrásokkal, melyekkel képesek kampányolni és működtetni saját pártjukat.

Ellene: A kormányt a jelenlegi rendszerben nem lehetetlen leváltani, de nagyon nehéz. A kormányzat olyan gazdasági, politikai előnnyel rendelkezik a gazdasági hátországnak és a rendszer kiépítettségének köszönhetően, amellyel az ellenzéki pártok nem tudnak versenyezni. A közpénzből fenntartott Magyar Televízió és állami rádió mellett a megyei lapokban is állandó a kormányzati kommunikáció közlése. A kormányzati kommunikáció megannyi csatornán keresztül jut el az emberekhez, így nagy befolyásoló erővel rendelkezik a kormány és képes alakítani a közbeszédet a számára kényelmes és megfelelő témákkal.

Ezen gazdasági és politikai előny, mellyel a kormánypártok rendelkeznek, nagyban megnehezíti azt, hogy politikai váltógazdaság jöhessen létre.

Az államhatalom megosztása, a hatalmi ágak elválasztása

Mint azt már egy korábbi írásomban részleteztem, a hatalmi ágak teljes elválasztása a magyar rendszerben alapvetően nem szavatolt. Ennek oka az, hogy megfelelő mértékű felhatalmazással rendelkező kormány képes dominálni a törvényhozói hatalom, azaz a parlament működését is. Ez a rendszer azonban, már a rendszerváltás óta úgy működik ahogyan.

Az államhatalom megosztása alapvetően létezik Magyarországon. Az önkormányzati rendszer révén egyes területi egységek rendelkeznek némi önállósággal egyes döntések meghozatalában és a helyi ügyek intézésében.

Mellette: Azzal, hogy a törvényhozói és végrehajtói hatalom összefonódik, a hatalomgyakorlás sokkalta gyorsabban és hatékonyabban képes működni. Működik az önkormányzati rendszer, így a helyi közösségek élveznek némi autonómiát a döntéshozatalban.

Ellene: A kormánypárt dominálja a legtöbb hatalmi ágat.

Nincs megfelelő konszenzus és párbeszéd az ellenzék és a kormány között, melyben mindkét fél hibás de csak az egyik érdekelt.

Azzal, hogy a legtöbb politikai kérdésben egyedül a kormányzat dönt, kizárja a demokratikus felhatalmazással felvértezett többi pártot a hatalomgyakorlásból, így tulajdonképpen nem érvényesülnek azon választók érdekei, akik ellenzéki pártra adták le voksukat.

A fékek és ellensúlyok rendszere egyértelműen gyengült. A Fidesz-KDNP tudatosan építette le vagy alakította át az őt ellenőrző szervezetek működési rendjét, illetve személyi vezetőségét. Például az Alkotmánybíróság már nem avatkozhat be a költségvetéssel kapcsolatos állami kérdésekbe, illetve

szinte bármilyen törvény, mely nem sérti a nemzetközi jogot, beemelhető az Alaptörvénybe a megfelelő felhatalmazással,

így az Alkotmánybíróság nem semmisítheti meg azt.

Emellett az Európai Unió és az ellenzék is kifogásolja az ügyészség tevékenységét, a kormányzat és a gazdasági hátország kapcsolatának szelektív ellenőrzését, a jogállam működését, amit szankciókkal és eljárásokkal igyekszik változásra bírni.

Ilyen a hetes cikkely értelmében elindított eljárás Magyarországgal és Lengyelországgal szemben. És a napokban napvilágot látott egy új intézkedéscsomag tervezete is, mely szerint a jogállamiság helyzetéhez kötné az Európai Unió a támogatások és források elosztását.

A választások tisztasága és jogszerűsége felett bíróságok, a részt vevő jelölő szervezetek és nemzetközi megfigyelő szervezetek őrködnek

Magyarországon a választások tisztaságát a hazai bírói hatalom, elsősorban a Kúria személyében, ellenőrzése alatt tartja. Emellett

Magyarország uniós tagságának köszönhetően uniós választási megfigyelő missziók célpontja,

mely missziókat az EBESZ végzi. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió, ha nem is szól bele a választás lebonyolításába, de ellenőrzést végez azzal kapcsolatban. A választással kapcsolatos jelentések mindenki számára elérhetőek.

Alkotmány és a joguralom

Magyarországon a rendszerváltást követően tulajdonképpen egy illegitim alkotmány volt használatban egészen 2012-ig.

Azért állítom, hogy a korábbi alkotmány illegitim volt, mert egy olyan Ellenzéki Kerekasztal és a diktatórikus pártállam vezetői dolgozták ki részleteit, akik nem rendelkeztek a nép felhatalmazásával.

2012-ben lépett hatályba az új alaptörvény, melyet a második Orbán-kormány parlamenti túlsúlyának köszönhetően megszavazott az Országgyűlés.

Az alkotmány tulajdonképpen a hazai jogforrási hierarchia csúcsa. Ez azt jelenti, hogy semmilyen törvény nem ütközhet az alkotmányban foglaltakkal. Az alkotmány tartalmazza a legtöbb alapvető jogot, szabadságjogot.

Az alkotmány léte kiemelten fontos a modern demokráciákban.

Legyen az írott alkotmány, mint Magyarország esetében, vagy íratlan alkotmány, mint az Egyesült Királyság esetében. Az alkotmány tulajdonképpen megtestesíti és írásba foglalja a demokratikus jogokat és alapelveket, melyek korlátozzák és meghatározzák az összes hatalmi ág működési struktúráit. Magyarországon jelenleg ilyen alkotmány van hatályban. Azonban így is van mód arra, hogy megváltoztassa a Parlament az alkotmány tartalmát, illetve kicselezze az alkotmány abszolút hatalmát.

Az alkotmány védelméért és a jogalkotás korlátozásáért az Alkotmánybíróság felelős, mely intézmény hatásköre és működési struktúrái megváltoztak 2011 után.

Mellette: Magyarország demokratikus jogállam, mivel törvényi keretek szabályozzák és jogi keretek közt működik.

Ellene: A jog és a politika összefonódott. Ennek köszönhetően a politikai célokat és akaratot meg lehet valósítani jogi eszközökkel. Ez annyit jelent, hogy ha van egy politikai akarat, mely erkölcsileg, jogilag kifogásolható, ezen tényezőktől függetlenül ugyanúgy megvalósítható és a jog eszközével életre kelthető.

Ebből a nézőpontból nézve

a jogtalanság a bevett értelmében értelmét veszti, hiszen minden, ami jogtalan lenne vagy erkölcstelen, a jog eszközével jogossá tehető, a jogszabályi környezet könnyedén alakítható az aktuális érdekek mentén.

Modern alkotmányos jogállamokban a joguralom az, mely kiemelt szerepet élvez. Az alkotmány és a törvények azok, melyek mindent szabályoznak egy jogállamban. Egy demokratikus jogállamban pedig a demokratikus értékek részét képezik és beleivódnak ebbe a rendszerbe.

Összességében elmondható, hogy alapjait tekintve,

Magyarország demokrácia és demokratikus jogállam is egyben, de eltér a nyugati liberális demokráciák modelljétől. Így egy hibrid rendszerként írható le leginkább.

Viszont a tradicionális jogállami kereteket a Fidesz-KDNP kiszélesítette. A fékek és ellensúlyok rendszere gyengült és átalakult.  Ennek a tendenciának köszönhetően Magyarország nem sorolható a nyugati demokráciák sorába, hanem

egy sajátos demokráciaképpel rendelkezik.

Olyan autoriter elemeket is tartalmaz, melyeket a nyugati demokráciák nem. De még így is inkább nevezhető demokráciának diktatórikus elemekkel, mint diktatúrának demokratikus elemekkel.

Fontos kiemelni, hogy attól, mert egy tömegdemokráciában a kormány minél több embert kíván befolyásolni és elérni, még nem következik, hogy diktatórikus a rendszer. Amennyiben a kormányzati kommunikációt propagandának tekintjük, még úgy is jelen van a „független” média, mely nyíltan kritizálhatja a kormányt és tevékenységét.

A kormányzati kommunikáció populista elemei létező és a demokratikus keretrendszerben valósan működő elemek.

A nagy figyelemfelkeltő erővel rendelkező témák felkarolása és közbeszédben tartása a legtöbb pártnak meghatározó célja.

Az már egy másik kérdés, hogy az információk és programok közlésére rendelkezésre álló feltételek egyenlőtlenek.

A diktatúra ellen szóló legnagyobb érv a magyar rendszerben a demokratikus legitimitás.

A diktatúrák nem rendelkeznek demokratikus legitimitással, Magyarország meg jelenleg igen. A Fidesz-KDNP zsinórban harmadjára nyert választást, mindhárom esetben kétharmados felhatalmazást kapott, egyenlő és tiszta választáson.

A rendszer demokratikusságának megkérdőjelezése veszélyes vállalkozás az ellenzék részéről.

Hiszen amennyiben azt állítják, hogy a rendszer diktatórikus és nem demokrácia többé, de ők mégis részt vesznek a törvényhozásban, úgy statisztálnak egy diktatórikus rendszer működéséhez, így saját kommunikációjuk csapdájába esnek.

Orbán militáns kormányt akar?

Lendvai Péter
-
0
Orbán militáns kormányt akar?

Kedden elindul útjára a magyar országgyűlés új, négyéves ciklusa; sokat nem várhatunk tőle. A választások nyomán kialakult összetétele ismét statisztaszerephez juttatja az ellenzéket, amely ezt –talán vonakodva?– készségesen eljátssza. Kövér László újra felül a parlament pulpitusára, és ugyanúgy, mint eddig, folyamatosan megalázza a politikai ellenfeleit.  Gúnyolódik, leszól és büntet, egy másodpercig sem akarja elhitetni senkivel, hogy ő pártatlan lenne. Kövér László egyetlen érdeme az, hogy róla nem derült ki semmilyen pénzügyi visszaélés, erős a hit, hogy ő legalább nem lop. Nagy dolog ez manapság, de persze nem ez repítette őt ismételten az elnöki székbe.

Nagy kérdés, hogy az ellenzéknek mit kellene, lehetne tennie, akár Kövérrel szemben is, úgy helyes, ha tűri a megaláztatásokat, vagy kitalálja a módját, hogy mit léphetne ellene. Közösen, gondolnám, de hát az ellenzék, bármily csekély létszámú, nem képes feladni töredezettségét, miáltal csekélyke izmát sem tudja megmutatni. Ez ugye kiderült most is, az alakuló ülés előtt; nem volt egységes ötlet arra, hogy a jelképessé silányult országgyűlést miként is kellene kezelnie az egyharmadnak. (Egyébként nem kellene magát ennyire alul kezelnie, hiszen össz-szavazat számban több embert képviselnek, mint a fideszesek.) Pedig szükség lenne az ötletre, mert különben semmi nem fog változni: a kormányzó párt kénye-kedve szerint fogja alakítgatni a törvényeket, gyurmaként kezelve az alkotmányt – bocsánat: alaptörvényt – is. De az sem igaz, hogy a kormányzó párt kénye-kedve szerint jár el; a fideszesnek, meg kereszténydemokratának nevezett képviselők pont olyan bábúi ennek a Háznak, mint az ellenzék.  Abban az elemzésben, amelyet a Fidesz  elmúlt időszakáról írtunk, szóltunk már a valós képről: az történik az országban és az országgal, amit Orbán Viktor akar.

De vajon mit akar Orbán Viktor?

Azt tudjuk, hogy a parlamentet demokratikus paravánként használja, azt azonban csak találgathatjuk, hogy mit tervez velünk, az országgal. Beszél ugyan arról, hogy a háromharmadot akarja képviselni, ezt azonban tekintsük csak ünnepi szólamnak, jól hangzó bon mot-nak. Orbánnak eszébe sem jut a három harmadot képviselni, de továbbmegyek: a kétharmadot sem. Hogy a sajátos választási rendszerben ilyen mérvű a támogatottsága, egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a bizonyos parlamenti kétharmad valóban arra adott felhatalmazást, amit Orbán csinál. Mert hiába is hivatkozik erre a miniszterelnök, az emberek többségének fogalma sincs arról, hogy miként kormányoz a Vezér, csak azt tudják és látják: erős kézzel teszi, és nincs sehol a környéken egyetlen ellenfele sem. Így aztán nincs más, aki számukra a biztonságot garantálhatná, márpedig arra szükség van, hiszen a gonosz Európai Unió telepakolná az országot migránsokkal, idegen kultúrájú emberekkel.  Igen, ezt tudják Orbánról, de hogy mit jelent a demográfiai alapú kormányzás, vagy a kereszténydemokrácia építése, arról lövése sincs a többségnek.

Nekem sincs.

Azt viszont látom, a miniszterelnöknek egy pillanatra sem lohad le a harci kedve. Magyarországot egy olyan terepasztalnak tekinti, ahol naponta kell hadseregparancsnokként mozgatnia csapatait, hol a szárnyvonalon, hol a széleken támadva, de folyamatos offenzívában létezve. Orbánnak jószerivel nincs olyan beszéde, nyilatkozata, ahol és amelyben ne használna militáns kifejezéseket; ő folyamatosan szárazon tartja a puskaport, igazgatja a harcosok klubját, és így tovább.

Sokáig azt hittem, hogy ezek a kifejezések nála csak színesítő elemek, a tábor – a hadsereg – folyamatos frappírozása, de rá kellett jönnöm, hogy súlyosan tévedek. És erre a tévedésre igazában most derült fény, avagy most jutott el Orbán abba az állapotba, amikor ezt a terepasztalt már valóságos hadszíntérnek tekinti, és ennek megfelelően állítja össze kormányát. Elképzelhető, hogy akadnak olyanok, akik vitatkoznának velem, azt állítanák, hogy túl messzire mentem következtetéseimben, de Orbán viselkedése, szófordulatai, jellemének rajzolata nagyon is abba az irányba mutatnak, hogy ehhez az állandó háborúhoz keresi meg a figuráit, ennek alapján konstruálja meg a kormányát.

Lássuk a tényeket. A rendszerváltás óta először fordul elő, hogy a honvédelmi miniszter posztját katona tölti be. Pedig Simicskó István áldozatkészségével, Orbánt szolgáló hűségével nem lehetett semmi baj, nem követett el olyan hibákat, mint az elődje – aki a hírek szerint némiképp tamáskodott a kerítést felállítani az országhatáron, illetve vonakodott a hadsereget szolgálatba állítani a migráns-ügyek kezelésében; így történt kedves Hende Csaba? -, és mégis: lecserélte őt a főnöke. Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy Czinege Lajos vezérőrnagy babérjaira törve, magas rangú katonát ültetett a miniszteri székbe Orbán? Nehéz lenne azt hinni, hogy hirtelen csak egy katonában találta meg bizalmát, vagy hogy rájött: erre a feladatra egy civil bizonyosan alkalmatlan. De milyen feladatra? Emlékszem: a rendszerváltás környékén mily sokszor érveltek a demokrácia hívei azzal, hogy nincs már szükség miniszteri székben katonára, civilnek kell irányítani az apparátust, a hadsereget kell a tisztekre bízni. Mi változott most? Azt talán még sem hihetjük, hogy Orbán a hadsereg mozgósítását sem tartja kizártnak, illetve olyan akciókra készül, ahol és amikor már katonákra van szükség.  Ha nincs ilyen szándék, akkor viszont valahol a jelleménél, a pszichéjénél kellene keresnünk a választ, azt azonban még sem hihetjük, hogy gyermeki lényét, a katonásdi játszását akarná így felnőttkorban, és hatalommal a kezében kiélni.

Inkább arra kell gondolnunk, hogy a harci kifejezések használatának egyfajta lenyomata ez: ahová egyenruhásokat képzel az ember, ott legyenek is egyenruhások. Hiszen harc van, a harc pedig fegyelmet, hierarchiát követel, márpedig Orbánnál ezek a legfontosabb szempontok.

Ne feledjük: ő a belügyminiszteri posztra is igazi egyenruhást állított. És ez akkor is így van, ha tudjuk: miniszterként Pintér Sándor leszerelt, de – mondják – valójában mindvégig megmaradt rendőrnek. Ő irányítja a rendőrséget – állítólag ez akkor is így volt, amikor sem miniszter, sem rendőr nem volt hivatalosan – kezében van minden… Mi is? Egyesek szerint olyan információk, amelyek megingathatatlanul ott tartják őt Orbán közelében. Hiába terjedt el többször is, hogy visszavonul – hetven év környékén ezt sokan indokoltnak tartanák -, most is azt hírelték, nem lesz tagja az új kormánynak, ehelyett mi történt: miniszterelnök helyettes lett belőle, a belügyminiszteri stallum mellett.

Most tehát úgy néz ki, hogy Orbán kormányában két lényegében egyenruhás ember kapott funkciót, ráadásul közvetlen maga mellé rendelt egy új hírszerző központot. Mindezek együttesen okot adnának némi aggodalomra: egy jelképes országgyűlés, egy erősen militáns jegyeket mutató kormány, vajon milyen jövőt sejtet?  Nem tudjuk. Csak azt látjuk, hogy Orbán Viktor erősen harcias jelleme egyre jobban kidomborodik, és ez immár manifeszt megjelenik a kormányában is. Higgyünk benne, hogy az Európai Unió és a NATO tagjaként, ennek nincs semmi jelentősége, botor dolog lenne bármiféle következtetésre jutni.  A kormányfő csak játszik, elhiszi hogy egy hadsereget vezényel, ahhoz pedig kellenek a tábornokok.

De mi van, ha még sem játék?

Orbán, az öreg harcos

Lendvai Péter
-
0
Orbán, az öreg harcos

Aki kellően öreg, az még emlékszik rá, hogy annak idején, a rendszerváltást megelőzően a szocializmus építéséről tanultunk az iskolában. Hogy pontosan mit jelentett a fogalom, mit takart a gyakorlatban, arról kevés benyomásunk lehetett, teoretikusan mindenesetre annyit feltétlenül, hogy a közösség építését, a közösségi tulajdon primátusát hangsúlyozták tanáraink. A való élet persze ennek az ellenkezőjét tükrözte, és nem pusztán akkor, amikor már nyíltan is lehetett vállalni a magántulajdon fontosságát, hanem akkor is, amikor a párt vezetői elítélték a maszek világot – létezik még ez a kifejezés? -, ezért aztán nem is a saját tudásukból, hanem a mások pénzén gazdagodtak.

A szocializmus építéséből – bár hosszú volt a tanuló idő – láttuk mi lett: összeomlás, lemaradás, a privilegizált emberek elküldése, már persze azoké, akik nem tudtak időben váltani és részeseivé válni a privatizációnak. Negyven évnek kellett eltelnie, hogy a szocializmus építésének végképp búcsút intsünk, és lám, mint hallhattuk pénteken reggel Orbán Viktortól a szokásos állami rádió-beli megnyilatkozásában, közel harminc év kapitalizmus-építés után beléptünk a kereszténydemokrácia építésének korszakába. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt ne kérdezzék, még akkor sem, ha látok némi hasonlóságot a szocializmus és a kereszténydemokrácia építése között. Mert ugyan az egyik a magán, a másik a közösségi tulajdonra épít, valójában azonban mindkettő fő tápláléka a közös pénz, a költségvetés jelenti a fő forrást. Lényegében mindkettő szép elvek mögé bújik el, de ez csak félig sikerül: az egyén gazdagodása szabad szemmel is jól látható.

De lépjünk el egy kicsit az elvi meghatározástól, és próbáljunk meg az orbáni meghatározás mögé nézni. Mit is gondolhatott a miniszterelnök a kereszténydemokrácia építésén. Alapvetően nyilván ennek is a bevándorlás ellenzése, azaz a migráció, és az ezzel érkező más kultúra elutasítása a lényege. Ma Orbán Viktor változatlanul nem tud, és nem is akar ettől a témától távolodni, olyannyira nem, hogy a jövő évi EU parlamenti választás kampánytematikáját is ebben jelölte meg. Bár azt is hangsúlyozta Orbán, hogy a következő négy évben nem lesz rendkívüli esemény, amiből arra is következtethetnénk, hogy lényegében megoldotta a migráció kérdését is, de az előbb idézett mondata ennek mégiscsak ellentmond.  (Nem lepődnénk meg, ha egyszer ezt is a saját érdemeként tüntetné fel, de politikai értelemben, pontosabban a politikai céljait illetően ennek még nem jött el az ideje. Ebből a rádióbeszédből megtudhattuk, hogy megoldott a Bokros-csomag okozta problémákat (1998), aztán a globális pénzügy válságból vezette ki az országot (2010), hogy az alkotmányos átalakítás után rá tudjon kanyarodni a migráció kérdésére. A felsorolásból persze úgy is tetszhet, hogy Orbán mégiscsak megoldotta ezt a kérdést is, de mint látjuk ebből hagyott hátra valamicskét, Európára is.)

Tekintsük tehát megfejtettnek a keresztény szó használatát, amelynek – és tegyük hozzá gyorsan – nincs semmilyen antiszemita felhangja. És nem csak ezért nincs, mert Orbán külön kiemelte a rádióinterjúban, hogy az antiszemitizmust nem tűri Magyarországon, hanem azért sincs, mert a Soros-ellenességben – még ha más okból is -, de mélyen egyetért a magyar és az izraeli miniszterelnök.

Hanem hát mit kezdjünk az összetett szó második tagjával, a demokráciával. Komolyan hiszi-e Orbán, hogy ő a demokráciát építi. A demokráciát építi akkor, amikor éppen lezáratja a parlament előtti teret, hogy ott ne lehessen tüntetni, amikor az épületen belül a többség őt ünnepli, illetve – ha már Soros -, akkor éppen arról beszél, hogy az amerikai-magyar üzletembernek Magyarországon árnyékhadsereg működik, és azért van szükség a Stop Soros nevű törvénycsomag azonnali elfogadására, hogy ez a hadsereg feljöjjön a fényre. (Hej, ha Bacsó Péter ezt megélhette volna…)  Mert ugye, ezek szerint, ma seregnyi ember dolgozik a föl alatt azért, hogy illegális bevándorlókat telepítsen be az országba. (Megint egy zárójel: nem olyan régen, ugyancsak a rádióban, arról beszélt Orbán, hogy pontosan ismerik ennek a kétezer embernek a nevét, vagyis ha ismerik – a Figyelő szorgosan közölt is egy fékezett habzású listát -, akkor kiknek kellene még feljönniük a fényre?) Vagy éppen az jelentené a demokrácia építését, ha ezeknek az embereknek – akik váltig tagadják, hogy Soros-ügynökök lennének, azt meg végképp, hogy illegális bevándorlókat telepítenének hazánkba – végképp kitennék a szűrét (copyright Orbán Viktor) Magyarországról. Az volna csak a demokrácia csúcsa, ha megteremtődne a lehetősége a magyar emberek kiutasításának Magyarországról?

Nincs a kérdésre válasz. Mint ahogy arra sincs, hogy miért akar a miniszterelnök testközelbe emelni egy új hírszerzési központot. Vajon ennek lenne-e dolga ezekkel a földalatti szervezetekkel? Vagy a határon túl is aktivizálná magát? Esetleg az uniós országokban is? Hiszen – hallhattuk Orbántól -, még a Néppárton belül is erős hasadás van; akadnak olyanok, akik támogatják a migrációt, sőt egyes országok nem átallnak ezért több pénzt kérni a szövetségtől, és ehhez még biztatást is kapnak uniós vezetőktől. (A mi kerítésünk ellenértéket bezzeg nem hajlandóak kifizetni…)

De csigavér – mondá országunk vezetője -, nem megy az olyan könnyen. Mint ahogy az sem, hogy holmi demokrácia-deficit miatt szankcionálják Magyarországot. Nélkülünk úgy sem fogadhatnak el semmit, vagyis, ha velünk nem egyeznek meg, nem lesz az Uniónak költségvetése. Szegény szervezet; amikor létrejött, abban a hitben tette, hogy mindenki a közösségért, a közös célokért válik taggá, és ha viták vannak is, van közös akarat, van közös jövő. Akkor nem gondolták, hogy lesz majd egy olyan ország – mintát adva másoknak -, amelyik pont az így megalkotott alapszabályba kapaszkodva akadályozzák a közösségi létet. Hogy lesz egy olyan ország, ahol kereszténydemokráciát építenek, és ebbe az építésbe sehogy sem fér bele semmiféle szolidaritás, együttes gondolkodás. Hogy lesz egy olyan ország, amely a demokráciát képes huszonhat másik állammal szemben értelmezni.

Hogy lesz egy olyan ország, amely önmagában alkot egy klubot, a harcosok klubját. Ezek volnánk mi, ahogy hallhattuk ezt pénteken reggel Orbán Viktortól.

Merkel „szégyenletes hallgatásáról” ír a Politico

FüHü
-
0
Merkel „szégyenletes hallgatásáról” ír a Politico

Több tucat amerikai, brit, német és más nemzetbéli író, egyetemi tanár, újságíró és aktivista írt levelet a német kancellárnak, miután úgy érzik, hogy a politikus bűnös módon segédkezet nyújt Orbán Viktornak a magyar demokrácia elleni támadásokhoz. A „Merkel szégyenletes hallgatása” című nyílt levelet a Politico közli.

Az üzenet felidézi, hogy 2010 óta Orbán Viktor megszállta a sajtó jó részét és ellenőrzése alá vonta a legfontosabb bírói testületeket. Akadályozza a civil szervezetek és az egyetemek működését, a választási törvényeket a maga javára szabta át. Ily módon vezető szakértők szerint a mostani választás már nem volt szabad és aligha tisztességes. Ugyanakkor a kormány hónapok óta gerjeszti az antiszemitizmust azzal, hogy közpénzből folytat kampányt Soros György ellen. Hogy Merkel nem szólal meg, az bűnrészessé teszi.

Tekintélyes politológusok meg vannak győződve arról, hogy akut módon veszélybe került a magyar demokrácia. Sőt, akad, aki szerint már meg is szűnt. Ennek ellenére

a kancellár idáig nem ítélte el Orbán antiszemita retorikáját, illetve összehangolt hadjáratát a demokratikus intézmények ellen.

De még ennél is rosszabb, hogy a CDU az Európai Parlamentben a Fidesz szövetségese, a német konzervatív képviselők következetesen segítik legitimálni a magyar vezetőt.

Az aláírók hangsúlyozzák, hogy Merkel a jelek szerint nem ismeri fel kellő mértékben, milyen árat kell fizetnie egy nap Európának, amiért nem fordul szembe az orbáni törekvésekkel. Mert ha fel lehet számolni a demokratikus intézményeket és büntetlenül ördögnek lehet beállítani kisebbségeket, akkor az EU-ból könnyen lehet olyasmi, ami nemigen több regionális kereskedelmi szervezetnél – közös értékek nélkül.

Más, feltörekvő autokraták Orbán sikerét jelnek tekintik majd, hogy ők is lerombolhatják országuk demokráciáját az EU-n belül és a rothadás tovaterjed. Ám a közös értékek, a kölcsönös bizalom nélkül a kormányzás fokozatosan összeomolhat. És itt a demokrácia túlélése, valamint az európai zsidóság biztonsága forog kockán, így túl kell lépni azon, ami politikailag célszerűnek látszik. Ennél fogva Merkelnek nem marad más választása, mint hogy elítélje Orbán támadását a demokratikus értékek ellen, és hogy felszólítsa az Európai Néppártot: zárja ki soraiból a Fideszt.

Az MTI esete a cenzúrázott valósággal

Föld S. Péter
-
0
Az MTI esete a cenzúrázott valósággal

A Független Hírügynökség egy korábbi cikkben már beszámolt Szájer József sirámairól, jelesül arról, hogy a Fidesznek milyen nagy média-ellenszélben kell dolgoznia. A Fidesz Európai Parlamenti képviselője egy meglehetősen terjedelmes levélben tájékoztatta néppárti frakciótársait a magyar választásról, pártja helytállásáról, valamint arról, hogy bár nagy volt az ellenfél média-túlsúlya, ők derekasan állták a sarat.

Bármennyire hihetetlen, nem szakadt le a plafon, amikor Szájer József a következőket írta: „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt… …Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Ehhez képest a Magyar Távirati Iroda – továbbiakban: MTI – mai belpolitikai előrejelzésében egyetlen szóval sem említi, hogy két tüntetés is lesz szombaton Budapesten. Az egyik kisebb, de nem jelentéktelen: a megszüntetett  a 80 éves Magyar Nemzet – mely az erőszakkal eltérített reklámozók hiányában termelt évi többszáz-milliós veszteséget  – mellett demonstrálnak délután 4 órától.

A másik a vasárnapi választás óta szerveződik a Facebookon. Eddig 37 ezren jelezték részvételüket, 84 ezren pedig érdeklődnek. (Az érdeklődők mintegy harmada-fele el is szokott menni.)

Forgalomkorlátozások is lesznek emiatt Budapesten, nagy rendőri készültség és mindenféle híresztelések az esetleges rendbontásokról, valamint arról, hogyha lesznek ilyenek, az a kormányhoz közeli provokátoroknak köszönhető.

Szóval, téma a ma délutáni tüntetés, ám ehhez képest a polgárok adóforintjaiból fenntartott, közszolgálatinak nevezett  MTI hallgat róla, mint a sír.

Ha még a humorunknál lennénk, akkor ezúttal is azon ironizálnánk, mint más hasonló esetekben: hogy az MTI nem azért nem ír a kormány számára kellemetlen, vagy éppen kínos esetekről, mert szakmailag és morálisan nincs a helyzet magaslatán, hanem azért, mert nem szeretné, ha a magyar emberek szomorúak lennének. Márpedig a magyar emberek, ha tudnák, mi a valós helyzet az országban könnyen lehet, hogy el lennének keseredve, és az MTI, valamint a közmédiának nevezett, közpénzből fenntartott sajtóbirodalom az emberek érdekében hazudik, mert épp ettől a rossz érzéstől kívánja megóvni őket.

A helyzet azonban egy ideje egyáltalán nem vicces – a választás óta pedig különösen nem az. A bőrünkre megy a játék, mert az a tét, hogy felszámolják-e a maradék demokráciát, vagy hagynak valamennyit mutatóba.

Úgyhogy, nem tehetünk mást, minthogy – az MTI helyett – ezúton közöljük: Mi vagyunk a többség – tüntetés a demokráciáért elnevezéssel nagyszabású tüntetés kezdődik ma délután fél 6-kor Budapesten. (Valamint Magyarország és Európa több nagyvárosában). A demonstráció résztvevői az Opera előtt találkoznak, és onnan vonulnak a Kossuth térre, az Országház elé.

Minden külön értesítés helyett.

Akkor hát, mostantól itt élünk

Föld S. Péter
-
0
Akkor hát, mostantól itt élünk

Éltünk mi már ilyen országban. Negyven évig tartott az előző átkos, a mostaniról még nem tudni, meddig bírja. Igaz, az előzőről sem lehetett tudni, hogy meddig tart. Azt gondoltuk, hogy örökké úgy lesz, ahogyan volt. Elfogadtuk, megszoktuk, beletagozódtunk, ahogyan kell.

A miénk volt az is. Az ország, amit örökül kaptunk, és az élet, ami nekünk jutott. Egy szót sem szólhattunk, mert még így is mi voltunk a legvidámabb barakk. Jobb dolgunk volt, mint a románoknak, a bolgároknak, a keletnémeteknek, a cseheknél is boldogabbak voltunk, a szlovákokról nem is szólva.

Nekünk volt a legnagyszerűbb diktátorunk mind közül. És a legvidámabb barakkunk.

A rendszer rossz volt, cinikus, de elviselhető. Hagyta, hogy együtt éljünk vele. Tudtuk, mit várnak el tőlünk ahhoz, hogy békén hagyjanak bennünket. Ismertük a szabályait, magunkban megvetettük és lenéztük. Nem hittünk benne, és a hatalom pontosan tudta, hogy nem vesszük komolyan. Hogy kiröhögjük a háta mögött. Nem várta el tőlünk, hogy higgyünk benne. Azt várta el egyedül, hogy tegyünk úgy, mintha rendben volna az, ami van.

Tapsolni sem kellett, elég volt az is, ha csöndben voltunk. És aki nem szólalt meg, vagy nem mondott olyat, amit ne lett volna szabad, mondhatott ezen kívül bármit. Ismertük a kiskapukat, és éltünk is ezzel a tudásunkkal. A hatalom is tudta rólunk, hogy időnként túljárunk az eszén, és amikor csak tehetjük, megszegjük a szabályokat – ilyenkor becsukta mindkét szemét, és hülyének tettette magát.

Tudtuk, hogy hazudnak nekünk, a hatalom is tudta rólunk, hogy tudjuk róla: egyetlen szava sem igaz. Mindenki hazudott mindenkinek, de ez nem zavart senkit, mert ez tartotta össze a rendszert, amely olajozottan működött – egészen addig, amíg össze nem omlott.

Most megint ott vagyunk, ahol egyszer már voltunk. Közben persze volt némi kalandunk a demokráciával, kokettálhattunk a szabadsággal, játszhattunk egy kicsit köztársaságost.

Itt élünk. Nem megyünk, nem menekülünk. Maradunk itt, mert menni már nincs merszünk, és egyszerűbbnek látszik, ha előkeressük az egyszer már bevált régi játékainkat. Abban reménykedünk, hogy a hatalomnak nem kell, hogy szeressék: megelégszik azzal is, ha tartunk tőle. Rá szavazunk, vagy valaki másra, végső soron neki az is mindegy. Van neki szavazója nélkülünk is épp elég. Kevéssel beéri, a fő, hogy maradhasson még valameddig.

Idétlen időkig, vagy, ha lehet, egy kicsivel még annál is tovább.

Tálib-világ Magyarországon

Föld S. Péter
-
0
Tálib-világ Magyarországon

Magyarországot megszállták a tálibok. Maguk is meglepődtek, hogy milyen gyorsan és könnyen foglalhatták el az országot, alig volt ellenállás.

Mára szinte minden az ő uralmuk alatt áll. Elfoglalták a középületeket, az országgyűlést, a minisztériumokat, a parlamentet, bekebelezték a rendőrséget, az ügyészséget, megfegyelmezték a kezdetben még renitens alkotmánybíróságot.

Övék a törvény, akire rámutatnak, bűnös. Övék a kultúra, a tájékoztatás, a hatalom.

Azért lehetett ezt velünk megtenni, mert gyanútlanok voltunk, és elhittük, hogy a XXI. században, az Európai Unió egyik országában ez nem történhet meg.

Megint a saját kárunkon tanultuk meg a leckét: hogy ami megtörténhet, az többnyire meg is történik. Még 2010 elején is voltak olyan, a tálibokkal amúgy nem rokonszenvező politikai elemzők és más értelmiségiek, akik okos dolgozataikban arról értekeztek, hogy nem is baj, ha a tálibok kétharmadot kapnak. Legalább lesz végre egy erő, mondták, amelyik zavartalanul végrehajthatja a programját.

Csakhogy, a táliboknak nem volt programjuk. Lehetett volna, mert volt rá nyolc évük (az elmúlt nyolc év), hogy kitalálják, mit is akarnak kezdeni a gazdasággal, az oktatással, az egészségüggyel, a sporttal, a kultúrával. Röviden: Magyarországgal.

Ám ők ehelyett csak azon agyaltak, miként lehet a hatalmat megszerezni, majd megtartani – az idők végezetéig, s ha lehet, még azon is túl.

Idővel a szavainkat is kisajátították. A magyar tálibok szótárában a félretájékoztatás a hír, az elhallgatás az információ, a csúsztatást pedig kommunikációnak nevezik.

Ha lopásról jön hír, nem a tolvajt ültetik le, hanem elhallgattatják a hír hozóját.

A magyar tálibok azért lehetnek ennyire sikeresek, mert ismernek bennünket. A mi kis, mindennapi megalkuvásainkra építik a saját nagy hazugságaikat.

Befogadónak hazudjuk magunkat, szabadságot szerető népnek, miközben a lojalitás szabadságát szeretjük.

Azt szeretjük, ha egy nagy, gondoskodó állam van a fejünk fölött. Olyan hatalom, amelyik nem csak gondoskodik rólunk, de gondolkodik is helyettünk. Megmondja, hogy mikor vagyunk jók, és mi az, amiért szégyellnünk kell magunkat. Mikor vagyunk szerető szülők, jó apák és anyák. Mikor kezdődik az élet, s mikor vagyunk család.

Mikor vagyunk jó polgárai a honnak, és mikor hazaárulók. A magyar tálibok a szabadságharcot szeretik, nem a szabadságot.

Konrád György: Én még nem éltem demokráciában

Lendvai Péter
-
1
Konrád György: Én még nem éltem demokráciában

Real political animal – idézte fel egy külföldi kolléga jellemzését Konrád György Kossuth díjas író, beszélgetésünk ama részében, amikor Magyarország rendszerváltás utáni miniszterelnök jelöltjeit jellemezte. Szerinte Gyucsány Ferenc szeretett a politikában donjuankodni, Orbán pedig, akit sosem szeretett, mindig szélsőséges, kapkodó dolgokat csinált. Konrád, aki magát résztvevő megfigyelőnek nevez, azt is elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy mindig rossz kormányok alatt élt, és, ami most van egy olyan gyorslift, amely levisz bennünket az alagsorba.

 

Kezdjük egy nagyon banális kérdéssel: milyen a politikai közérzete?

Olyan, mint rendesen. Én nem éltem még demokráciában, csak nagyon rövidke ideig. Még 46-47 táján reménykedhettem, de egy évvel később már világos volt, hogy nem lesz demokrácia. Érdekesnek találtam valamennyire az ’56-ot megelőző éveket, a Nagy Imre korszakot, de nem gondoltam azt, hogy örülnöm kellene. Szóval rövidke korszakok voltak, amikor jól érezhettük magunkat, jó volt ’88-89, például. ’88-ban még kaptam a hátamra gumibotütéseket, de az mégiscsak reményteljes dolog volt. Viccesek voltak a kölcsönös ki hadműveletek. A rendőrök vadonatúj Yamahákkal érkeztek, mire az egyik tüntető fiatalember elkiáltotta magát: borítsuk fel a Yamahákat. Mire a rendőrök, akik újak voltak, meghökkentek, hirtelen nem tudták mit is tegyenek, de aztán megfordultak, feladva a fiatalok kergetését inkább a motorjaikat akarták megóvni. Azt akarom mondani, hogy volt humora a jelenetnek.

Ön gondolom nem a fiatal rendőrök közé tartozott, aki a Yamahát védte, legalább is a gumibotból erre következtetek. Ugyanakkor úgy beszélt a tüntetőkről, mintha azokhoz sem tartozott volna…

Én inkább résztvevő megfigyelő voltam.

De akkor miért kapott verést?

Mert nem volt rám írva, hogy én csak egy öreg megfigyelő vagyok.

Azt mondta, még nem élt demokráciában. Akkor sem érezte annak, amikor a rendszerváltozás környékén ön is erőteljesen jelen volt a változást akarók sorában, mégpedig SZDSZ-esként?

De akkor éreztem. Csakhogy ezek nagyon rövid időszakok voltak.

Legfeljebb a 1998-ig, a Fidesz korszakig beszélhettünk egyfajta demokráciáról.

Bár nem mondhatom, hogy a Horn-korszaktól el lettem volna ragadtatva. Egyébként emlékeztem rá, még 1985-ből; egy fórumot akartunk rendezni, ám ő kijelentette, hogy csak olyan rendezvény lehet, amelyet ők akarnak, és ők engedélyeznek. Arra gondoltam akkor, hogy ni csak milyen kis ember, és hogy keménykedik. Aztán adta alább is, mert a fórum végül összejött, annak ellenére, hogy különböző trükkökkel meg akarták akadályozni. Volt a dologban valami humor is.

Ha egy kicsit előbbre lépünk, és végignézünk az elmúlt közel harminc év miniszterelnökein, ki hogyan jellemezne?

Antall Józsefnek volt eleganciája, végül is úri fiú volt.

Jó tanár volt, és lehetett volna jó miniszterelnök is, de nem érett még meg rá. A környezet sem tette könnyebbé számára a munkát, meg talán már a betegsége is lopódzkodott.

Boross Péter?

Ő nekem kezdettől ellenszenves volt, és az is maradt.

Horn Gyula következett…

Két kis anekdotával tudnám őt jellemezni. Az egyik 1989 februárjában történt, egy filmfesztivál zsűrijében találkoztunk, amelynek ő volt az elnöke, ekkor hangzott el Pozsgay Imre elhíresült mondata, hogy 1956-ban nem ellenforradalom volt, hanem népfelkelés. Megkérdeztem Horn Gyulát: ehhez mit szólsz?, csóválta fejét: elsiette ezt az Imre, mondta. Mikor kellett volna, kérdeztem. Még ráért volna, válaszolta. Legközelebb szeptemberben találkoztunk, egy olyan megbeszélésen, ahol a téma az volt, milyen legyen majd a demokratikus kormány külpolitikája. Az SZDSZ-től Tamás Gáspár Miklóst, meg engem delegáltak, természetesen Antall József is ott volt. Mindannyian mondtunk mindenfélét, beszéltünk valamilyen közép-európai társulásról, konföderációról, Horn Gyula viszont kijelentette: a legfontosabb célunk, hogy belépjünk a NATO-ba. Hát mindenki csodálkozott ezen. És akkor eszembe jutott

az akkori amerikai nagykövet véleménye, aki azt mondta, amikor Hornról kérdeztem őt, hogy ő egy: real political animal. Vagyis egy igazi politikai, talán úgy fordíthatnám, hogy hiéna.

Úgyhogy tulajdonképpen kedveltem is őt, meg respektáltam, hogy az a szarvasagancs a fején, milyen jól volt hasznosítva… Azt hiszem hülyeségnek tartottam, hogy politikailag leginkább az SZDSZ-szel harcolt, ahelyett, hogy a Fidesszel szemben védekezett volna. Neki, úgy érezte, a fő ellenfele a Kuncze Gábor volt, talán azért, mert az olyan nagydarab…

Ez politikai hiba volt?

Súlyos politikai hiba volt, igen. De hát ki a hibátlan…

Horn után, négy évvel később, jött Medgyessy Péter.

Pech volt az az ügynöki besorolás, D-209-es ügy. Pedig reményteljes volt, hogy egy civil fogja elnyerni a politikai hatalmat. Aztán

hibázott abban is, hogy le akarta mondatni az SZDSZ által delegált gazdasági minisztert, Csillag Istvánt, a pártja viszont nem akarta.

Szóval ez egy felfuvalkodottság volt Medgyessy részéről, mert Csillag értett a dolgához, és nem lehetetlen, hogy jobb közgazdász volt, mint ő.

A D-209 ügyben a legádázabb ellenfele az ön pártja volt Medgyessynek…

Az SZDSZ-esek nyilatkozhattak volna óvatosabban, mert végül is jó miniszterelnök volt. Megfelelt a funkciójának. Még tudott franciául is, tudott viselkedni, mutatós volt, de a hiúsága elragadta. Valamennyi miniszterelnöknek ez volt a baja; hogy funkciójának követelményeit, amelyek némi alázatot is előírnak, nem tudták megtartani, és saját fegyelmezetlen hiúságuknak teret engedtek.

Következett Gyurcsány Ferenc…

Őt szerettem. Eltérően némely politikai barátomtól, akik megbízhatatlannak tartották. Én elmésnek találtam, és azt gondoltam, ez tud a legjobban beszélni. Ő a legintelligensebb, a leggyorsabb eszű. Jó volt a fizimiskája, és az is tetszett nekem, hogy tud élésen fogalmazni. De túlságosan szerelmes volt a pozíciójába. Egy kollégája mesélte, hogy

együtt álltak a vizeldében, és egyszer csak Gyurcsány nagy sóhaj közepette megszólalt: de szeretek kormányozni, mondta.

Mások meg azt mesélték, hogy hiába állapodtak meg abban, hogy egy bizonyos ügyben nem nyilatkoznak másnap délig, de Gyurcsány már délután kettőkor beszélt róla a rádióban… Úgyhogy tud bűvölni, tud donjuankodni a politikában. De egy ilyen lassúvérű országban előbb-utóbb rájönnek, hogy ebben van kóklerség. Ahogy ő is nagyon pontosan ismerte fel a kóklert az Orbánban. Egy politikai szélhámos, mondta róla. Lehet, hogy rokonlelkek. Én sajnálom, mert úgy éreztem, hogy Gyurcsánynak van spontán érzéke a demokráciához. Egy sármör. A népvezéreknek úgy látszik sármörnek kell lenniük. Az ellenfelének, az Orbánnak is megvan ez a tehetsége.

Bajnai Gordon?

Ő tudta mik a helyes intézkedések. Nem hiúskodott, nem alkalmazott demagóg fordulatokat, nem mondott nagyokat. Valószínűleg hallgatott a feleségére, aki nem szerette, hogy a politikában ennyire benne van. És most szépen megvannak Párizsban.

Elérkeztünk Orbánhoz, bár már egyszer jártunk nála, de kihagytuk az első kormányzásának idejét, hogy most egyben jellemezhesse őt.

Nekem nem volt sem akkor, sem most rokonszenves. 1989-ben, a híres Hősök terén elhangzott beszéde nyomán, világossá vált, hogy nem szótartó.

Arra utal, amiről nyilatkozott is már korábban, hogy megígérte, nem fog beszélni az orosz csapatok kivonásáról, de mégis beszélt?

Igen arról. Beszélt és ezzel a hiúsága aratott. Akkor még nem volt rendezve az oroszokkal a távozás. Ő ilyen heveskedő, szélsőséges dolgokat csinált. Emlékszem egy régi beszélgetésre, amikor arról váltottunk szót többekkel, hogy vajon mit lehet várni Gorbacsovtól. A többség azon a véleményen volt, hogy biztató, amiket csinál. Állt ott egy sötéthajú fiatalember, aki megszólalt és a következőket mondta: én nem bízom az oroszokban. Ő volt Orbán Viktor. Mindig becsaptak minket, mondta, mindig ellenünk vannak, az oroszok a mi ellenségeink. Azt gondoltam akkor, hogy vajon miért kell ilyen túlzásokba esni. Nem értettem egyet azzal a politikával sem, hogy diadalmaskodnak az oroszok felett, mert ez még nem volt diadal. Én, aki sokat foglalkoztam az orosz irodalommal, azt is elég világosan láttam, hogy ha szétesik a szovjet birodalom, elég sok orosz ember kerül majd túlságosan is ambiciózus kis nacionalizmusok felügyelete alá. Összefoglalva azt tudom mondani: sosem voltunk Orbánnal barátok.

A saját szerepét hogyan látja, ezalatt a közel harminc év alatt?

Kérem, pontosítsa a kérdését…

Úgy érzem, mintha örök ingadozásban lett volna, mennyire ártsa bele magát a politikába, illetve mennyire maradjon, ahogy ön fogalmazott, résztvevő megfigyelő.

Azt hiszem ez volt a középarányos, ez a részvevő megfigyelés. Persze az ember soha nincs középen, hanem hol erre, hol arra billen. Egyetemi hallgatóként kétszer, vagy háromszor voltam kizárva az egyetemről, vagy éppen az apám miatt, hol azért, mert mondtam mindenfélét. Engem már a középiskolában is kirúgtak a Diákszövetségből, úgy hogy már volt praxisom… Tulajdonképpen elsősorban megérteni akartam a történéseket. Egyszer Japánban kérdezték meg tőlem, hogy mi az én világnézetem. És azt válaszoltam: komprehenzionista vagyok. Tudniillik a megértés embere. A megértés szociológiáját műveltük akkor Szelényi Iván batárommal. Az emberekhez való viszonyomnak is ez az ösztönzője: a kíváncsiság, a megértés. Ezért kérdezgettem mindig is sokat az embereket. Már gyerekkoromban is, apám üzletében az alkalmazottakat, vendégeket. És mindig volt politikai érdeklődésem is. Már gyerekként is. Emlékszem, a második világháborúban imádkoztam a szövetséges csapatok győzeleméért.

Visszatérve a mába, illetve a közelmúltba: tett-e magának szemrehányást azért, hogy esetleg aktívabbnak kellett volna lennie?

Többnyire intuitív döntéseket hoztam. Amikor az egyetemen,’56-ban, szaladgált a Gömöri Gyuri, meg a Hárs Gyuris, hogy srácok, kinek kell géppisztoly, mondtam, igen, nekem is kell. Hogy miért kell? Mert az biztonságosabb, ha van. Aztán otthon volt a rekamiéban. Később meg elástam. Úgyhogy nem voltam én egy olyan végzetes hős. A Pannónia utcában ástam el, gondolom azok, akik ott egy nagy OTP házat építettek, megtalálták. Szóval ezek ilyen döntések.

Azt is mondja ezzel, hogy a politikai aktivitással szemben mindig visszahúzta az íróasztal?

Igen. Hát az az én munkám. A politika nem a munkám, csak belekotnyeleskedem. Én például nem tudok délelőtt elmenni valahova, valamilyen politikai fontoskodás ügyében. Annak idején beválasztottak az SZDSZ Országos Tanácsába, ez a párt volt számomra a legérdekesebb, egy érdekes szociológiai gyűjtemény tárháza volt. Nos, ez a tanács valahogy mindig szombaton délelőtt 10 órakor tartotta a gyűléseit. Én szombaton délelőtt sem a zsinagógába, sem az SZDSZ-be nem voltam hajlandó elmenni. Ilyenkor én kinézek, szívok egy mélyet a tiszta levegőből, aztán leülök az asztalomhoz.

Sose szerette önt a jobb oldal, de nemrégiben, egy rövid ideig szívesen emelte magához, mégpedig azért, mert menekültügyben azt nyilatkozta, amit… Szóval, hogy ne jöjjenek. Megbánta?

Azt gondoltam és mondom is, hogy az ellenőrizetlen, áradatszerű befogadás nem helyes. Általában úgy van – és így volt velünk még a rendszerváltás előtt -, hogy nem demokráciából demokráciába belépni nem akadálymentes, megnézik, ki honnan jön és miért, meglepően nagy anyagot gyűjtenek össze egy emberről, mielőtt megadnák a vízumot. Úgy éreztem, hogy ez a megfontolás nélküli herzlich willkommen, helytálló lereagálása a német bűntudatnak a holokauszt miatt, és értem azt, hogy ez teher rajtuk, a lelkükön van. De azt is láttam, hogy ez nagy beáramlás nem a halál elől futó emberek gyors életben maradási ösztönének a megnyilvánulása, hanem pontosan tudják, hova akarnak menni: Svédországba, vagy Németországba. Nem bolondok. Ebből az következik, hogy nem kötelező nagy tömegben befogadni, mert a kiáramlásnak is megvan a ragályszerű jellege. Emlékszem ennek a pszichózis-szerű hangulatára, ’56-ból.

Nem volt tehát alaptalan az a megjegyzésem, hogy nem kell korlátlanul, és szűretlenül beengedni senkit. Nem egy ostoba kijelentés az, hogy ott kell segíteni őket, ahol élnek, itt pedig csak annyiban, amennyiben reálisan szükségük van rá.

A kritikátlan kizárásról, vagy a kritikátlan befogadásról egyaránt elfogadhatatlan, aki ilyeneket mond, az félrebeszél. Sok kritikát kaptam a barátaimtól emiatt, de vallom akkor is, hogy a nacionalizmus szélsőséges válfaja a nácizmus, a szociáldemokrácia szélsőséges ága a kommunizmus, de megjelent a harmadik szélsőség is, mégpedig az iszlámizmus. Ezek mind elvi okokból hajlandóak ölni. És azok a mozgalmak, amelyek elvi alapon feljogosítják magukat az ölésre, nekem nem szimpatikusak.

Amit most mond, az fakad némiképp a zsidó létből is?

Lehet talán, mert zsidónak könnyebb arra gondolni, hogy sok embert megöltek, csak azért, mert zsidó. Elítélem, és totalitárius rendszernek tartom mindegyiket, mert mind valamilyen ravasz retorikával magyarázza tetteit.

Ravasznak nevezi ezeket a szörnyű tetteket, finoman fogalmaz, ami nagyon illik is önhöz. De mit mond a mai rendszerről?

Orbán udvarol Netanjahunak, és hangoztatja, hogy megvédi a zsidókat. Én azonban, ami most történik, kezdettől antiszemita kampánynak tartottam. Csak azért antiszemita, mert könnyebb a zsidókat megutáltatni, mint a nem zsidókat…

Mert van történelmi előzménye…

Úgy van. Ez egy olyan cipő, amelybe kényelmesen bele lehet tépni. Vissza kell térnem a beszélgetésünk elejére, és ezt most az Orbán időszakkal kapcsolatban is mondom: nem érezhettem Magyarországon egy demokrácia polgári biztonság szabadságát.

Mindig rossz kormányok alatt éltem. Vagy eleve rosszak voltak, vagy gyengék, bizonytalanok és kapkodóak. Én nem szerettem sem a nácizmust, sem a kommunizmust, mindkettőről azt gondoltam, hogy gyorslift bizonyos embereknek felfelé.

És most milyen liftben vagyunk?

Olyanban, amelyik lemegy az alagsorba.

Demokrácia, mellbimbók nélkül

Föld S. Péter
-
0
Demokrácia, mellbimbók nélkül

Egykori főszerkesztőm, Árkus József járta ki annak idején a pártközpontban, hogy a Ludas Matyi karikaturistái mellbimbókat rajzolhassanak a hölgyeknek. Akkoriban még a pártközpontban lehetett ilyen dolgokat elintézni. Talán hamarosan megint így lesz, de ne szaladjunk ennyire előre.

Árkus előtt ugyanis a félmeztelen hölgyekről készült rajzokon nem volt látható mellbimbó, nyilván még érvényben volt A Tanú Virág elvtársának bölcs útmutatása: Gogolák elvtársnő, hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának.

Árkusnak sikerült kijárnia ezt a korszakos változást. Ennek a ma már mulatságosnak tűnő „szextett” hátterét később sokszor mesélte haknikon, Ludas-fórumokon, interjúkban. Azt szokta mondani: nem jó az, ha a lapban mellbimbó nélkül megjelenő hölgyek látványán nő fel egy nemzedék. Azért nem, mert ha az ily módon felserdült férfiember az életben találkozik az igazival, megijed, mert nem volt rá felkészítve, hogy egy számára ismeretlen kitüremkedés is van a nőkön.

Múlt hét péntekjéig én is azt gondoltam, hogy most megint felnő egy generáció, amelyik nem fogja tudni, hogy nem minden az, aminek látszik. Konkrétan a demokráciára gondolok. Arra, hogy azok a fiatalok, akik a Nemzeti Együttműködés Rendszerében kezdtek eszmélni a világra, és mostanság igyekeznek értelmezni az őket körülvevő valóságot, hajlamosak lesznek azt hinni, hogy az a demokrácia, amelyet maguk körül látnak.

Vagyis, kétharmados felhatalmazással elfoglalni az ország háromharmadát, politikai és gazdasági ellenlábasainkat félreállítani, megnyirbálni a demokrácia valamennyi intézményét, saját embereinket ültetni és bebetonozni őket mindenhová. Magunk alá gyűrni a médiát, pártkatonákkal feltölteni az alkotmánybíróságot.

Azok a fiatal emberek, akik most lépnek a felnőtt korukba, más példa híján könnyen azt gondolhatják, hogy mindennek így kell lennie. Az a fiatalember, aki ma ismerkedik a politikával és a közélettel, azt gondolhatja, hogy ilyen a demokrácia. Mert naponta többször hallja a rádióban, a tévében, olvassa az újságokban: az emberek felhatalmazása alapján történik minden.

Ettől tartottam eddig. Ám a múlt héten tüntettek a diákok. Nem egyetemisták szervezték a tiltakozást, hanem középiskolások. Akik rájöttek arra, hogy mire megy a játék. Akik tudják, hogy versenyképes tudás nélkül nemcsak az ország marad le, de ők is rosszabb eséllyel indulnak a munkaerőpiacon.

Azok a fiatalok, akik múlt héten az utcára vonultak, hogy így fejezzék ki az oktatás színvonalával kapcsolatos elégedetlenségüket, tudják, hogy nem az a demokrácia, amit ma Orbán Magyarországán tapasztalnak. Tőlük van igazi félnivalója a mostani hatalomnak, miattuk nem lehetnek teljesen nyugodtak a hatalom jelenlegi urai.

Felnőtt egy már a demokráciában született nemzedék, amely nem hagyja magát becsapni. Nemcsak nőből, demokráciából is igazit akar.

1...5676. oldal a 7-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK

Független Hírügynökség Kft.
Kapcsolat: info@fuhu.hu

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA

© Független Hírügynökség

eskişehir escort sakarya escort eskişehir escort bayan