Kezdőlap Címkék Demokrácia

Címke: demokrácia

A koordináció nem csapda, hanem vészhelyzeti kényszermegoldás

Azt írja Cserhát István, hogy a pártok közötti koordináció nem igazán jó megoldás, mert a választóknak miatta le kell mondaniuk saját akaratuk érvényesítéséről. Azt is hozzáteszi, hogy ezzel sérül a demokrácia.

Sőt, ez szerinte a demokrácia elárulása. „A koordináció alapvetően ellentmond a demokrácia lényegének és céljának. A koordináció leszűkíti a választók választási lehetőségeit az egyes választókerületekben. … Ebben az esetben nem tudjuk kifejezni valós és önálló akaratunkat. Egy olyan szituációba kényszerülünk, ahol a megszoksz vagy megszöksz elv érvényesül.”

Még azt is kifogásolja, hogy „a Fidesz-KDNP politikai vereségéért vívott ellenzéki küzdelem prioritást élvez a demokratikus értékek rovására”.

Nos, szerintem ez félreértés, több szempontból is

Először is, az ellenzéki választók többsége a koordináció miatt nem mond le akaratáról, mert főleg azt akarja, hogy az Orbán-rendszer szűnjön meg, minden más pedig másodlagos a számukra.

A koordináció persze kényszermegoldás. A Fidesz alakította át úgy a választási törvényt – mint arra Cserhát István is utalt -, hogy a pálya nekik lejtsen. Nem lenne szükség koordinációra, ha nem törlik el a kétfordulós választási rendszert, hogy a többi sunyi módosításról, például az egyéni körzetek átszabásáról, a levélszavazásról stb. már ne is beszéljünk.

Hogy a koordináció nem tökéletesen demokratikus? Ha így is van, tudomásul kell venni, hogy a lényeg a diktatúra kiépítésének a megakadályozása és ehhez teljesen indokolt akár olyan eszközök használata is, amelyek rendes demokráciában nem számítanának tökéletesnek. Diktatúrát akár még puccsal, lázadással, forradalommal is helyes megdönteni, még ezek is a demokrácia visszaállítását szolgálhatják.

A lényeg azonban, hogy a koordináció és ennek eredményeként egy esetleges ellenzéki választási győzelem csak az első lépés lehet a demokrácia helyreállításában. Aminek aztán része lesz egy új, demokratikus, arányos, kétfordulós választási törvény elfogadása és egy új, már tiszta és koordinációt nem igénylő választás kiírása. Ahol aztán tényleg mindenki arra szavaz, akire akar.

A hatalomváltás eleganciája

0

Angela Merkel elkezdi előkészíteni kivonulását a negyedik kancellári ciklusa után. Egy pillanatra ízlelgessük: három teljesen kitöltött kormányzati mandátumot követően, a negyedik széria elején egy demokratikusan megválasztott vezető felismeri, hogy ideje átadni a helyét – írja véleménycikkében Feledy Botond a pozsonyi Új Szóban.

(…) Valahol a demokrácia szépsége, hogy háború, palotaforradalom, elcsalt választások és egyebek nélkül lehet vezetőt cserélni. Közép-Európában egyelőre nem érezni, hogy mindig ilyen „könnyen” lemondanak a hatalomról. Ez részben azért is van, mert a német CDU – bár óriási nyomot hagy rajta Merkel – mégsem vált eggyé a kancellár asszonnyal. Az euróválságtól a migrációs kérdésig mindig volt belső ellenzéke is, ahogy az természetes egy nagy néppárt esetében. Ezek a jelzőrendszerek működtek most is, sikeresen, és megértették Merkel környezetével, hogy ideje előkészíteni az utódlást: ez valahol racionális lépés, hiszen arról szól, hogy a 2021-es szövetségi választásokon a CDU egy addigra már felépített, új és erős jelölttel indulhasson.

Érdekes, hogy mennyire ritkán tudjuk azt Közép-Európa felől értékelni, amikor normálisan működnek a demokratikus rendszerek.

Hogy Donald Trump elnök ellen vizsgálat folyik, mert a fékek és ellensúlyok rendszerében kinevezhető egy ilyen különleges ügyész, nem sokkal az elnök beiktatása után is. Hogy a sikeres, a hatalmat több mint egy évtizeden át vasmarokkal irányító Merkel végül lemond arról, hogy újrainduljon a pártelnöki tisztért. Ezzel megelőzi, hogy belső feszültségekhez és felesleges pártbeli konfliktusokhoz vezessen az utódlás kérdése.

(…) Trump és Merkel eltérő generációhoz tartozik. Nem lehet 15–20 évnél többet úgy eltölteni hatalmi pozícióban, hogy az ne gyakoroljon hatást a pszichére. A CDU (és más pártok) számára is a legjobb, ha a kiszolgált embereit megtartva, esetleg nemzetközi pozíciókba helyezve békésen fejlődik és változik tovább, nem pedig pártszakadásokkal operál. Lehet, hogy Merkelt is viszontlátjuk még valamelyik nemzetközi intézménynél, ahogy például Tony Blair is a diplomácia felé kanyarodott. De mindenekelőtt a párton belüli hatalomváltás eleganciáját kellene megtanulnunk.

De hát a másikak is loptak!

Vitatkozunk a régi ismerőssel, aki csöppet sem bánja, hogy az van, ami lett. Ő is látja, hogy – így fogalmaz – vannak visszásságok, neki sem tetszik, hogy kettészakadt és gyűlölködővé vált az ország, de azt mondja, hogy ennél jelenleg nem lát jobbat. Az ellenzék béna és töketlen, megérdemlik, hogy így alázzák őket. És különben is teszi hozzá, amíg tehették, ők is loptak.

Ezen nincs mit vitatkozni. Ellenzéki szimpatizánsok egyre többet és egyre többen beszélnek arról, hogy a parlamentben ülő ellenzék a Fidesz rendszerének a része. A Fidesz akaratából létezhet, csak a túlélésre hajtanak, addig vannak, ameddig Orbánnak ez érdekében áll.

Árnyalnám a diagnózist. Szerintem ugyanis egy dolog az, hogy milyen az ellenzék. Hogy tényleg a Fidesz tartja őket kirakatnak, hogy lehessen mutogatni a világ felé: nálunk demokrácia van. Nézzétek, ott ül az ellenzék a parlamentben, elmondhatja a véleményét, szidhatja a kormányt és a miniszterelnököt. Még újságja is van, tévéje és rádiója. Nem sok, de a semminél látszólag több.

Lehetne tényleg jobb ellenzékünk. Valódi, teszem azt. (Ha van olyan ellenzéki párt, politikus, akinek nem inge, ne vegye magára).

De akármilyen az ellenzék, lopni, a másét elvenni, akkor sem szabad. Nemcsak anyagi javakról beszélek, hanem a megfoghatatlan, és ezért sokak számára értéktelen dolgokról. A szólás szabadságáról például, a független bíróságról. Vagyis egy olyan jogállamról. ahol az állam nem szól bele abba, amihez semmi köze. Nem akarja megmondani, hogy ki a jó író, sem azt, hogy milyen szakokat tanítsanak az egyetemen.

Akkor sem, ha nincs számottevő ellenzék, ami meg mégis, az is olyan, amilyen.  Ha én egy felelőtlen fickó vagyok, és a lakásom ajtaját elfelejtem kulcsra zárni, akkor sincs joga senkinek bemenni és elvinni onnan mindent, ami mozgatható. Ha nem veszek riasztót az autómba, az nyilván meggondolatlanság a részemről, de ez nem jogosít fel senkit arra, hogy ellopja az autómat. Akár van benne riasztó, akár nincs, az én autóm nem a másé.

Példabeszéd. Hogy az ellenzék alkalmatlansága és gyengesége, senkit sem jogosít fel arra, hogy diktatúrát vezessen be az országba. Felszámolja a jogállam intézményeit, lerombolja az oktatást és az egészségügyet, hazugsággyárrá alakítsa a tájékoztatást. Kormányzásra kaptak felhatalmazást az urak annak idején. Arra, hogy jobbá, szebbé tegyék az országot, és nem arra, hogy a saját érdekeiknek rendeljék alá.

Azért, mert jelenleg nincs aki az útjába álljon, még nem muszáj buldózernek lenni.

Félni, és félni hagyni

Szívesen lájkolna a Facebookon, de tart attól, hogy baja lesz belőle. Középkorú nő mondja ezt az utcán. Szégyenkezés van a hangjában és valószínűleg a tekintetében is. Ez utóbbit csak sejtem, mert nem mer a szemembe nézni. Pedig, nem neki kellene szégyenkeznie, gondolom magamban, de nem mondok semmit. Mit is mondhatnék egy embertársamnak, aki tisztességesen élt idáig, és most újból meg kellett tanulnia félni.

Nem először hallom ezt a mondatot, mások is mondtak már hasonlókat. A félelem benne van a levegőben.

Ismerős politikus mondja, hogy lakossági fórumok után, ahol főleg idősebbek ülnek, nyugdíjasok, akiktől már nem vehetnek el semmit, odamennek hozzá, és azt mondják, hogy a gyerekük helyett jöttek. Vagy az unokájuk helyett, aki azért nem mert idejönni, mert fél, hogy kellemetlen következményei lesznek.

Halkan mondunk mindent, megfontoltan, előtte alaposan körülnézünk. Magunk sem értjük, miként juthattunk idáig, hogy azt suttogjuk a mobilba: ez nem telefontéma. Megint megtanultunk írni, és olvasni a sorok között. Pedig már azt hittük, hogy vége, elfelejthetjük örökre. Most újra hasznunkra válik. Akik átélték egyszer, azoknak gyorsabban megy, de keservesebb – az újak, akik már a félelem nélküli létbe születtek, fel sem fogják, hogy mi történik velük.

Félni mindenhol lehet: vasúton, hajón, autóban, buszon, villamoson, metrón. Péknél, zöldségesnél, virágosnál, trafikban, bankban. Azok is félnek, akiknek a javaik megfogyatkoztak, s reményeik mintha sosem lettek volna. És azok is, akiknek még van mit a tejbe aprítaniuk.

Félünk piacon, postahivatalban – félni bárhol lehet. Van, aki a fodrásznál fél, mások az iskolában, gyárban, irodában. Félünk az egyenruhától, és félünk akkor is, ha egyenruhások vagyunk: tűzoltók, katonák, rendőrök.

Fél az ápoló, és fél az ápolt.

Félnek a fiatalok, mert azt látják, hogy a szüleik félnek. Utóbbiak nem mutatják, de ettől még látszik rajtuk. Kiül az arcukra, látszik a tartásukon, érződik a bőrük szagán. A félő ember másképp mozog, mint az, akinek nincs baja. Félnek az idősek, mert azt látják, hogy a gyerekeik és az unokáik félnek.

Félünk játék közben, munkaidőben, nyaraláskor. Zenét hallgatva, könyvet lapozgatva, újságot olvasva.

A félelem demokratikus: jómódú és szegény egyaránt szabadon félhet. De egyszer majd elmúlik ez is, a félelem sem tart örökké. Ám addig nem árt, ha alaposan meggondoljuk, hogy mit lájkolunk a Facebookon.

Bunkók bunkóval

0

Ha van gyereke, akkor csak a másik emberé hülye. Ha gyermektelen, akkor általában kárhoztatja a fiatalságot. Ha idősebb korú, akkor meg van győződve arról, hogy a saját életvezetése és erkölcsi kiállása feddhetetlen, míg hozzá képest a mai szülők, nevelők, tanárok, ebből kifolyólag neveltjeik, a gyerekek – miként a jelen a múlthoz viszonyítva – erkölcstelenek, lezüllöttek, általában véve deviáns magatartásúak. A múlt társadalmi berendezkedése, nevelési modelljei, magatartásmintái, közösségi hálózatrendszere jelenti szemében a legfőbb imperatívuszt. Gyűlöli – és ennek hangot is ad – a demokráciát. Számára a liberalizmus szitokszó. Megnyilatkozásaiban szidja a modern elektronika vívmányait, s fennhangon hirdeti, hogy a verés hatásos nevelési módszer.

Ő az, aki a közösségi oldalakon, de kamu- vagy propagandaportálokon is – noha, látszólag megveti az internetfüggőséget, s a kibertér adta közösségi kommunikációt, úgymond, a természetes emberi kapcsolatok híve! – fáradhatatlanul kommentál. A különböző deviáns emberi magatartásokról, kihágásokról, netán bűncselekményekről szóló posztok jelentik igazi vadászterületét. Különösen, ha migránsokról, cigányokról, a társadalom peremén élőkről, vagy fiatalokról, gyerekekről van szó.  A vemhes szurikáta pusztulását okozó gyermeket és szüleit megégetné, megcsonkítaná, a füvezésen kapott, és az iskolából érettségi előtt kirúgott fiatal felnőtt, majdnem gyerek (sőt, kiskorú) diákokat kényszermunkára ítélné, megbélyegezné. Kereszténynek, kiváló pedagógusnak, tisztességes polgárnak tartja magát. Vérmes állatvédő.

Szó sincs arról, hogy bármilyen törvényszegést tolerálnunk kellene! Viszont minden jóérzésű, valóban (és nemcsak külső megnyilatkozásaiban) keresztény ember pontosan tudja, hogy semmilyen devianciát, még az erőszakot sem lehet erőszakkal megoldani, s hogy a törvénybe emelt kirekesztés és pogrom (pl. zsidótörvények a második világháború előtt és idején) maga a legsúlyosabb erkölcsi lezüllés: társadalmi érvényű bűncselekmény. Miközben a holokauszt idején is sok ember gondolta magát egyszerűen csak tisztességesnek, törvénytisztelőnek, amikor zsidó, vagy az őket bújtató polgártársait feljelentette. Zoltán Gábor Orgia (2016) és Szomszéd – Orgia előtt és után (2018) című dokumentumregényei a náci pribékek kegyetlenségeinek rettenetes leírása. Budapesten történt minden. Szereplői nem idegenek. Magyarok voltak. Szomszédjaikat verték agyon. Hiszen a törvény lehetőséget adott rá. A többségük megúszta a felelősségre vonást. Közülük kerültek ki az ÁVÓ-s verőlegények.

„…a lányod egy neveletlen, bunkó paraszt. Kb. 10x voltam nálatok, abból 10x szívem szerint felrúgtam volna,”, „Ha akkor is ilyen flegma, úgy pofán verem, hogy leesik a feje!”, „Paraszt a gyereked, mert ennek nevelted!”, „A gyerek se más ilyen szempontból, mint ha kutyát tartanál. Ha a kutya nem tanulja meg tisztelni a gazdáját, a családot, hanem úgy nő fel, hogy bárkit bármikor megharaphat, akkor kvázi van egy kutyád, de minek, ha te is félsz tőle és szarik rád.” (https://otpercpiheno.blogspot.com/2018/06/a-szemtelen-lany-telefonozott-oran-es.html)

A jelölt helyen olvashatni azt a cikket, amelyből a kiemelések származnak. Anonim. Csak a megosztók neve ismert. A történet, amelyet ekképp kommentál „valaki” (aki inkább: „senki”) arról szól, hogy valahol, valamely iskolában egy szemtelen lány mobilozott tanórán, s a pedagógus többszöri felszólítása ellenére sem hagyta abba. Előbb éles vitára, majd tettlegességre is sort került közöttük, mert egyszerre kaptak a telefon után (a tanárnő szerint!), minek következtében a tanár „kicsavarta a telefont a lány kezéből” (a diák szerint!). Ügy lett belőle, mert a „harcias anya” (aki, nem mellesleg, a cikkíróhoz fordult véleményért, ő meg az idézett, „bunkózó” cikkel válaszolt!) bement az iskolába, jól kiosztott mindenkit. Néhány diák a tanárnő pártját fogta (volna), de az „amazon” ezt megakadályozta (?).  A tanár sértettségében, amiért sem a diákok, sem kollégái nem álltak ki mellette, távozott az iskolából.

Valójában egy banális – nem is biztos, hogy valódi – történet. Egyoldalú, hiteltelen, életszerűtlen. Sokkal többet árul el a bejegyzés írójának lelki világáról, mint magának az esetnek a hátteréről. Az lehet az érzésünk, hogy csak egy önimádó, beképzelt – a szöveg írásképéből, stílusából, helyesírási és szerkezeti hiányosságaiból következtetve –, a szövegszerkesztésben járatlan (pl., a kitett vesszőkhöz hozzáragasztja a következő szót, ami olyan emberre vall, aki nemigen publikál), íráskészséggel, pedagógiai vagy pszichológiai képzettséggel nem rendelkező (vagy ha igen, akkor azt nem fejlesztette) ember okoskodik, osztja az észt. Ürít – miként Péterfy-Novák Éva nevezte nemrég a közösségi megszólalásnak azt a változatát, amelynek során a beszélő saját belső mocskát és lelki nyomorúságát zúdítja rá potenciális olvasóira vagy vitapartnereire. Egy seggfej! – mondhatjuk rá nyugodtan, hiszen maga sem bánik visszafogottan a másokat sértő kifejezésekkel, megszólításokkal. Ilyen bloggerekkel, posztolókkal és kommentálókkal tele vannak a közösségi oldalak. Épp olyan szokványos dolog, mint iskolákban a tanárokkal szemtelenkedő tinédzser. Természetesen ez utóbbi nem maradhat, és általában nem is marad szankciók nélkül. Megkockáztatom, hogy a leírt esetben (ha volt!) sem maradt el, miként az is valószínű (erre vall, hogy az iskola megfelelő szerve vagy bizottsága nem állt ki maradéktalanul mellette!), hogy a tanár sem járt el etikusan. Hogy miért érdemel mégis figyelmet egy ilyen ócska bejegyzés? Mert – sajnos – van hatása. Szemléletet képvisel és terjeszt. S van rá „vevő”. Ezt a bejegyzést – kissé ellentmondásos felvezetéssel: „Kié az iskola? Hány oldala van az igazságnak? A szülőket kell felvilágosítani!” – egy ismert vajdasági írónő osztotta meg. Gyermekkönyvei is vannak.

Az ilyen és hasonló posztokra aztán „ráugranak” a bevezetőben leírt habitus képviselői, az ürítők. Egyikük arról ír, hogy „100%” (sic!) egyetért a cikk írójával, csak a durva kifejezések (maga káromkodásnak nevezi őket, noha a szó klasszikus értelmében nem azok!) sértik. Vagyis az, hogy a cikk szerzője „csúnya” szavakat használ jobban bántja, mint maga az erőszak elve, amelyet képvisel. Baj, mert leírja, hogy „szar”, de az nem, hogy egy szemtelenkedő kamaszt agyba-főbe verne, a gyereknevelést pedig a kutyaidomítással veti össze. Gondolom, állatszerető ember lehet.

Aztán megjelennek azok, akik nem a cikk tartalmához szólnak hozzá, hanem az ellenvéleményüknek hangot adókra támadnak. Azt mondják, „balliberális, hülye liba”, „soronsbérenc”, „migránssimogató kurva”. Általában még a sértéseket és a szitkokat sem tudják helyesen leírni, miként az a kommentáló sem tudta, hogy a stramm-ot két m-mel írják, s hogy a szó eredetileg pozitív jelentésű, aki ennél a posztnál támadott.  És letegez, noha a magyar nyelvben a tegező forma – ha ismeretlen személyt szólítunk meg – nem olyan elfogadott, mint a szerb vagy az angol nyelvben. Sőt, a sértés szándékát rejti.

Csak ritkán kockáztatja meg a hozzászólást egy-egy, a témában jártas, józan ítélőképességgel és kellő tapasztalattal rendelkező szakember, hiszen trollokkal, botokkal, öntelt dilettánsokkal nincs értelme vitatkozni. Itt egy ismert pedagógus adott hangot véleményének. Beszédmódja, igaz, nem mentes az idősebb korosztályra jellemző felülnézettől („Mi mindent jobban tudunk!”), de azért rátapint a lényegre, ami nagyjából annyit tesz ki, hogy semmi különös nem történt, szemtelenkedő, neveletlen kamaszok minden iskolában vannak, s a rátermett pedagógus kezelni tudja a helyzetet. Verés nélkül is. Ügy nélkül is.

Van azonban az írásnak egy másik sajátossága, ami túlmutat magán a történeten. Nem tudom, a pszichológiában mi a jelenség szakszerű megnevezése, de lényege, hogy az agresszív ember (ez esetben a veréspárti kommentelő) saját korábbi traumáival próbálja igazolni magatartását. Ez esetben is szó esik arról, hogy ők is „kaptak” annakidején az iskolában seggberúgást, fahusánggal seggre verést, taslit („amitől majd lerepült a fejem”), de ő ezt „megérdemelte”, és sem jogász anyukája, sem kifejezetten erős testalkatú üzletember, több céggel rendelkező (értsd: befolyásos!) apukája nem reagált a történtekre. Mindezeknek a megaláztatásoknak és bántalmazásoknak a „nem lettem lelki sérült, nem kaptam fizikai sokkot”-megállapítással szeretne pozitív kimenetet adni. Csakhogy erre írásának minden sora rácáfol.

Bence Erika

A vércsoportok betiltására is készülhetünk

A jövő hónaptól lezárják a határokat, megszűnnek az ikes igék, ősztől pedig Felcsút lesz az ország fővárosa. Lebontják az Országházat, olimpiai stadion lesz a helyén.

Nem tudtok olyat mondani, amit ne hinnénk el. Azt is, amire néhány hónappal ezelőtt csak legyintettünk volna. Amire egy évvel ezelőtt még azt mondjuk, hogy szemenszedett hazugság, rémhír. Hülye pletyka, aminek nem szabad felülni, mert semmi valóságalapja nincs.

Átrendeződtek a dolgok és a dimenziók: a nemrég még Magyar Köztársaságnak hívott országban, mára semmi nem az, ami volt.

Talán már a fizika szabályai sem érvényesek, ha érdekeitek úgy kívánják, beadtok egy módosítót és betiltjátok a szabadesést. Rendelettel korlátozzátok a hangsebességet, megváltoztatjátok a relativitás törvényét.

Bárki bármit mond közületek, bármekkora baromságnak is tűnik elsőre, el kell gondolkodnunk rajta. Ma már az is hihető, amit máskor meg se hallanánk, amire csupán legyintenénk, mert annyira irracionális.

Ma már bármi megtörténhet. Visszamenőlegesen kivetett adók, szakmai hibának hazudott hamisítások, torzítások, elhallgatások. Nem alkalmanként, és nem véletlenül: nálatok ez a normális üzemmenet. Talán már ti magatok sem tudjátok, hogy mikor beszéltek igazat, és mikor nem. Senki sem mehet biztosra veletek kapcsolatban: nálatok a vicc vetekszik a valósággal, a fantázia pedig reménytelenül kullog a hétköznapok után.

Ezért volt hihető az a néhány évvel ezelőtti hír, hogy amikor az Operaházban az Alaptörvényt ünnepeltétek, loptatok az ünnepségen. Kristály hamutartót, rézből készült korlátgömböt, fizetés nélkül távoztatok a büféből. És valóban ez az igazság, még akkor is, ha időközben kiderült, hogy nem így volt.

Mert lehetett volna. Nem rajtatok múlott, hogy akkor nem így lett. Veletek kapcsolatban, akik ennél nagyságrendekkel nagyobb lopásokhoz szoktatok, és szoktattatok bennünket, ez is hihető.

A jó erkölcs, tudjuk, nem más, mint az alkalom hiánya.

Aki ellopja az emberek magán-nyugdíjpénztárakban összegyűjtött pénzét, és utóbb mindezt a nyugdíjak megvédésének hazudja, az még ennél nagyobb gazemberségekre is képes. Aki visszamenőlegesen alkot törvényt, korlátozza a tájékoztatás, a tájékozódás és a gyülekezés szabadságát, mindent, ami egy demokráciában fontos, arról mindent el lehet hinni.

Ne csodálkozzatok, ha a legvadabb pletyka, a legalaptalanabbnak tűnő rémhír is hihetővé válik veletek kapcsolatban.

Most mondják, hogy jövőre megszűnnek a vércsoportok, megadóztatják a napi középhőmérsékletet. És a levegő sem alanyi jogon jár, hanem rászorultság alapján a kormányhivatalokban kell igényelni.

Ha jobban belegondolunk, egészen hihetően hangzik.

Szerintem

Alakul ez, lesz klassz gyülekezési törvényetek is, így uborkaszezonban a Stop Soros után, kell az, mint egy falat kenyér.

Úgy olvasom, hogy két ember politikai célból történő összejövetele már gyülekezésnek számít, szóval csak próbáljátok meg majd egy kávézóban Orbánt szidni a barátnőtökkel, majd felnyom a szomszéd asztalnál ülő fizetett felnyomó, és elvisz a rendőr.

Mellesleg nem hiszem, hogy ez a langyos, szoft diktatúra valami véresen komolyba fordulna, amíg nincs ellenállás minek, ha meg túl nagy lenne az ellenállás, persze csak szombaton, és ha nem esik, meg ha már kinyaralta magát az istenadta, szóval akkor meg loptak már eleget, a közigazgatásban ott ülnek az aknáik, aki utánuk jön, az eleve bukásra van ítélve, négy év se kéne, hogy ismét helyreálljon a langyos szarban üldögélés népszokása.

Következésképp azt hiszem nemigen van más megoldás, mint felébredni, felébredni ebből az állapotból azonban nem könnyű, ahhoz komoly impact kell, azaz a hatalom olyan erős bedurvulása, amire már az is felkapja a fejét, aki egyébként a muskátlis ablaka mögül nézi most a rovásírásos falutáblát, és vasárnaponként mise után gyónni jár, csigázás közben kipletykálja a falu apraja nagyját a többi öregasszonnyal együtt.

Mindig is volt egy ilyen réteg abban az országban, csak korábban Kádárt hallgattak most meg Orbánt a Kossuthon, az ő szempontjukból ez a megszokott, a kezelhető helyzet.

Az ilyen néniknek és bácsiknak valójában nincsenek pártpreferenciáik, van a vezető, aki az apa, az állam, és annak lokális jobb keze, a tanácselnök, akit egy ideje polgármesternek hívnak, a pap, és az iskolaigazgató, meg a téeszelnök, ezek mind ugyanazok akik régen is voltak, vagy azok rokonai.

Ugyan már! Látszik vidékről, hogy pattog néhány borostás fiatal valami interneten, meg olyan tévékben, amit nem is lehet fogni, de ha lehetne se érdekelne senkit?

Anyám is megmondta, hogy a politika mocskos dolog, mert ezek csak veszekednek, és még a szájuk is csúnya.

Mondtam, hogy máshol ezt demokráciának becézik, érti ő, csak nem szereti, nem ebben nőtt fel, nem igen látja át, miért fontos a vélemények ütköztetése egy ország közügyeiben.

Ma olvastam épp, hogy a DK nem demokratikus párt, mert a saját működése nem felel meg a demokratikusan működő pártokénak, bár azt nem tudom, hogy vajon van-e olyan Magyarországon. Egy szellemes hozzászóló azt írta, hogy addig nem is lesz demokratikus párt, amíg Gyurcsány Ferenc nem pártelnökként, hanem tulajdonosként viselkedik.

Persze, én honnan tudnám, hogy milyen párt a DK, és demokratikusan működik-e vagy sem, tulajdonképpen tökéletesen mindegy is, csak ha igaz, akkor ez is egy tünete a társadalom súlyos mentális állapotának.

Mi több, azt is olvastam, hogy a legrasszistább szavazó a Jobbikos után az MSZP-s, ami azért megint csak felvet néhány kérdést.

Itt Koreában, amikor katonai diktatúra lett, még kijárási tilalom is volt, nem csupán a gyülekezési szabadság korlátozása. A nép akkor már nem éhezett, a diktatúrából viszont nem kért, a jólét egy bizonyos fokát elérve megerősödött a polgári öntudat. Jöttek a diák tüntetések, ezernél is több fiatal halála, a tömegbe lövetés, agyonverése az ellenzékieknek, megfélemlítés amúgy ázsiai módon, ami azért egy nagyságrenddel másabb, mint amit bármelyik európai el tudna képzelni.

Az agresszió azonban minél erősebb, annál nagyobb ellenállást vált ki, azaz Magyarországon nem lesz erős, csak a lehetőségét teremtik meg rá, élni nemigen fognak vele, ostobaság is lenne a szempontjukból.

Így viszont logikusan Orbán unokája is trónra kerül majd, nemigen lesz annak érdemi ellenzője.

Hacsak nem hibáznak, ami viszont bőven benne van a pakliban, mert Orbán emberei ugyan ravasz gazemberek, de maga a főnök egy küldetéstudatos ember minden jel szerint, és az ilyen nehezen tűri a kontrollt, sőt, semennyire, önálló ötletei vannak, és félelmetes módon azokat komolyan is gondolja. Itt lehetséges rés a pajzson talán, ezért érdemes életben tartani a különböző ellenzéki csoportokat, hogy ha elkövetnek egy ilyen hibát, a demokráciát akarók maguk felé tudják fordítani a passzív többséget.

Azzal a tévképzettel viszont villámgyorsan le kéne számolni, hogy majd a jelenlegi törvények keretein belül, azokat betartva lehet őket a hatalomból eltávolítani. Ahogy ezt a választások igen szemléletesen bebizonyították, nem lehet. Olyan ez, mintha velem egy amatőr, mindenáron vívásban szeretné lerendezni a problémáját. Nem fog menni, mert én vívtam tizensok évig, igen magas színvonalon, következésképp úgy járna az illető, ahogy a férjem iskolatársa, a nagy professzor, aki beleesett a karácsonyi dekorációba szerény személyem közvetítésével, pedig már akkor is fájdogált a térdem, és csak egy evőpálcika volt nálam, de két fontos dolog az én oldalamon, a rutin, és a tudás.

Tehát ha valaki azt gondolja, hogy az OV-féle törvényi környezetben OV legyőzhető, az épp akkorát téved, mint fent említett osztálytárs.

Orbán emberei tolvajok, a rendszere már közelít a totális diktatúra felé, csak azt kell kivárni amíg valami komolyabbat hibáznak, és akkor egy erőteljes polgári engedetlenségi mozgalommal el lehet őket távolítani, de semmiképp sem szájtépéssel, kizárólag tettekkel. Remélem nem erőszakkal, de valamilyen szinten mindenképp törvényszegéssel.

Utána ott a következő feladat, hogy kik vezessék az országot és merre, vajon mennyi időbe kerül a vidéket felzárkóztatni, vagy ők megint szinte semmit sem fognak észrevenni az egészből, esetleg azt, hogy a rovásírásos táblát leváltja majd a kék EU tábla, és euróban kell fizetni, következésképp minden drágább lesz, a tévében meg műborostás fiatalok fognak érthetetlen dolgokat beszélni, a parlamentbe meg megint ronda szájú politikusok fognak feleslegesen szót csépelni. Mert onnan nézve a demokrácia bizony így fest.

Mi lesz a cigányokkal? Mi lesz azokkal akik származásuk szerint ugyan nem cigányok, de mégis akként kezeli őket a vidék népe, ugyanis ott nem etnikai alapon dől ez el, hanem életmód, és anyagi helyzet alapján.

A barátnőmék házat vettek. Láttam a képeket, javasoltam, hogy legyen egy egyszerű, de kellemes díszléc a plafon, és a fal találkozásánál, mert kicsit egyenetlen ott a felület, az segített volna ezt elfedni optikailag, és a belmagasság is elbírta volna. Azt a választ kaptam, hogy azt aztán nem, olyat a cigányok tesznek a házaikba, és kétségtelen, legutóbbi szociológiai túrámon én is láttam putrit, vörös kerítéssel, a kapu melletti kerítés tetején két oroszlánnal, mer fussa. Szóval semmiképp nem származás szerint van valaki cigánynak minősítve emberek, ahogy zsidónak sem, hanem sztereotípiák és tapasztalatok keveréke alapján.

Velük mi lesz, ki vállalja, és milyen módszerrel, hogy soha többet ne lehessen a szavazatukat krumpliért megvásárolni?

Ki fog elmenni nagyon kis faluba tanítani túlkoros, sérült, súlyosan hátrányos helyzetben lévő fiatalokat írni, és olvasni?

Ezer és egy kérdésem lenne, köztük az, hogy a most büszke nagymagyaroknak ki, és mivel fogja pótolni az önérzetét, bármennyire torz is az a mai formában, aki abban él, annak a szempontjából ez nem látszik.

Itt Koreában élve, tanultam egy nagyon fontos szemléletmódot, úgy mondják, hogy „náme ipcsáng”, és azt jelenti, hogy a másik nézőpontja. A koreaiak ezt véresen komolyan veszik, és minden döntésük, megnyilvánulásuk előtt mérlegelik, hogy a másik ember, vagy embercsoport szempontjából mit jelent az, amit én vagy mi szeretnénk, vajon ők hogy élnék meg?

A világnak ezen a részén nemigen hisznek abszolút igazságokban, tudják jól, hogy mindenki a saját világában él, és csak nagy odafigyeléssel, türelemmel, gondossággal lehet ezeket a külön világokat bizonyos mértékig közös nevezőre hozni.

A megfellebbezhetetlen kijelentésekkel élő, Budapest határain belül gondolkodó megmondóemberek, és ellenzéki figurák soha az életben nem lesznek képesek megszólítani a lakosság nagyobb részét.

Saját mikroklímában élve, okos telefonnal, a legmodernebb számítástechnikai ismeretekkel, több nyelvet beszélve, világlátottan, igen nagy alázat kell ahhoz, hogy a szükséges türelem is meglegyen, és Magyarország egyszer valamikor egy egészséges, sokszínű, és soknemzetiségű társadalom legyen majd.

Szerintem.

Orbán újabb pávatánca következik

Újabb súlyos figyelmeztetést kapott Orbán Viktor az Európai Néppárttól. Nem az elsőt, és nem az utolsót.

A párt frakcióvezetője, Manfred Weber egy holland lapnak adott interjúban a többi között arról is beszélt, hogy a magyar miniszterelnök nem igazodik az unióba szokásos normákhoz, nincs tekintettel a demokráciára, a jogállamiságra, valamint a sajtó szabadságára. „Ha Orbán és a Fidesz betartja ezeket a szabályokat, maradhat, ha nem, akkor távozik.”

Ezt mondta Manfred Weber, aki persze tudja, hogy Orbán csak a saját szabályait tartja be – azokat sem mindig. Viszont, mint már annyiszor, most is meg fogja ígérni, hogy Magyarországon minden törvényesen demokratikusan történik, Manfred Weber, valamint az Európai Néppárt pedig úgy tesznek, mintha el is hinnék, amit a magyar miniszterelnök mond. Miközben persze tudják, hogy ez nem így lesz: Orbánnak már régóta sajátja a kettős beszéd – ahogy ő maga fogalmazta meg néhány évvel ezelőtt: a pávatánc. Számára nem jelent gondot, hogy mást mond Brüsszelben, mint amit Magyarországon.

Tudják ezt persze az Európai Néppártban is. S bár most tényleg a szokásosnál is keményebben fogalmaztak, Orbánnak bizonyára nagyobb fejtörést okoz, hogy bajnok lesz-e a Videoton, mint az, hogy kizárják-e a Fideszt az Európai Néppártból. Mely utóbbi természetesen nagy blama lenne Magyarország számára, ráadásul anyagilag is igen kellemetlen, de ilyenről, hiába az üzengetés, vélhetően nincs szó.

Brüsszel és benne a Fidesz pártcsaládja, a Európai Néppárt egyszerűen nincs arra felkészülve, hogy Orbánt és a hozzá hasonló politikusokat kezelje. Ott mindenki abból indul ki, hogy az Európai Unió tagjai nemcsak a közösség gazdagabb országainak a pénzét, de azok értékrendjét is elfogadják. Ha ennek az ellenkezőjét tapasztalják – ráadásul folyamatosan, hosszú éveken keresztül – akkor homokszem kerül a gépezetbe és meghibásodik az amúgy sem makulátlanul működő rendszer.

Ott számít az adott szó, aki ettől eltér, be sem engedik a jobb társaságokba. Nem véletlenül mondta néhány ezelőtt az azóta a Corvinus Egyetem rektorává avanzsált Századvég-vezető, Lánczi András, hogy amit az emberek korrupciónak gondolnak, az nem az, hanem maga a Fidesz politikája. Ez nem beismerés volt, épp ellenkezőleg: annak a tudományos megfogalmazása, hogy mi vagyunk a hülyék, ha azt gondoljuk, hogy a köz pénzének kreatív eltüntetése bűncselekmény.

Orbán majd igyekszik meggyőzni az általa brüsszeli bürokratáknak nevezett személyeket és testületeket, hogy Magyarországgal nincs semmi baj. Nem sérül a jogállam, virágzik a demokrácia, és a sajtó szabadságának sem áll az útjában semmi. Brüsszelben meg majd szépen úgy tesznek, mintha mindezt el is hinnék. Nem először, és nem utoljára.

Foszlányaim 2.

0

Milyen elbaszott országban élek? Milyen ország az, ahol a kormányzópárt derékhadához tartozó interjúalany azzal mondja vissza a már leegyeztetett interjút, hogy az időközben őt ért támadásoktól, ne a balliberális ellenzékinek titulált orgánum védje, mert abból neki csak további baja lehet!
A baloldaliságot én személy szerint kikérem magamnak, liberalizmusunk pedig magával hozza, hogy függetlenségünkhöz ragaszkodva minden véleménynek helyt adunk! Pontosabban csak adnánk, ha mindkét oldal hajlandó lenne egy olyan orgánumban megszólalni, ahol az övéitől különböző vélemények is helyt kapnak! És bármilyen hihetetlen, ezek a „véleménynyilvánítók” alkalmanként még balosok is…, ha ennek van még egyáltalán értelme, én úgy mondanám inkább: nem osztják a fideszkormány véleményét.
A „Nemnyilatkozót” magát még csak-csak megértem, semmi szükség arra, hogy a Rómáig vezető út keresztre feszített emberekkel legyen szegélyezve; épp elég galibát okozott az az Egy is, aki vélt vagy valós igazával a mártíromságot választotta.
Belátom azt is, hogy az EU-s pénzekhez való további hozzáférést – a héten megmondták a Néppártnál – csak az illiberálisból hirtelen átnevezett „kereszténydemokrácia” útján élvezheti tovább a kormányzópárt, megfosztva még attól az icipici örömtől is, hogy – amúgy jó szélsőjobbosként – a Horthy korszakra utaló jelzővel illethesse. Ennek jegyében legalább  saját embereit nem kellene félelemben tartani, nem kellene őket is egy alternatív valóság Patyomkin falujába szorítani. Legalább ennyi, ha már félelem nélküli gondolat- és szólásszabadságról nem álmodhatunk.

Egy úr a Kereszténydemokráciából

„Mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.” Ezt mondta Orbán Viktor a parlamentben, azon a napon, amikor az országgyűlés megválasztotta miniszterelnöknek. Jó lenne tudni, hogyan kell ezt értenünk? Királyi többes, vagyis, a szónok ebben az esetben magáról beszélt? Vagy úgy, hogy minden magyar kereszténydemokráciát akar?

Aki nem ugrál, nem kereszténydemokrata, hej, hej!

Volt már ehhez hasonló, például, amikor az volt a szöveg, hogy leraktuk a szocializmus alapjait. Annak sem volt értelme, nem is foglalkoztunk vele. Ha odafönn az uraknak jólesik azt hinni, hogy leraktuk a szocializmus alapjait, ne ingassuk meg őket ebben a hitükben.

Mi a kereszténydemokrácia útján járunk.

Élünkön az egykori fiatal demokratákkal. Akik egy időben távolról sem voltak keresztények. „Térdre, imához”, kiabálták gúnyosan a szónoknak, amikor egy kereszténydemokrata képviselő beszélt a parlamentben.

Most meg kereszténydemokráciát akarnak. Nem csak maguknak, mindenkinek. A Fidesz frakciója, amely az utóbbi néhány ciklusban egy a parlamenthez közeli templomban közösen szokott imádkozni, idén sem szakított ezzel a szokásával. Igaz, ezúttal a tüntetések miatt az Országházban tették mindezt.

Ezek szerint a Fidesz frakció valamennyi tagja keresztény, és valamennyien templomba járó hívők. Egy sincs közöttük, aki más vallású lenne, vagy, ne adj’ isten, vallástalan.

Orbán Viktor azt ígérte, hogy 2030-ra mi leszünk az egyik legélhetőbb és legversenyképesebb ország az Európai Unióban. Benne leszünk az első ötben. Egyelőre ettől még messze vagyunk, leginkább a hátsó traktusban vitézkedünk, de ha úgy vesszük, már most kereszténydemokratábbak vagyunk, mint sok más állam. Igaz, ők az oktatásban állnak jobban, meg az egészségügyben, és a gazdaságban is előttünk járnak, ám kereszténydemokrataságban a fasorban sincsenek hozzánk képest.

Most már csak az kell, hogy Orbán Viktor erről ne csak a magyarokat, de az egyre morcosabb európai uniós vezetőket is meggyőzze. Akik mindenféle elavult értékeket vetnek a szemére. Úgymint a jogállam lebontását, a növekvő korrupciót, a szabad sajtó elhallgattatását. Pedig, ha lenne agyuk ezeknek az európai népeknek, és nemcsak a tudatlanság beszélne belőlük, akkor tudhatnák, hogy nem annak kellene hinniük, amit látnak, hallanak és tapasztalnak, hanem annak, amit Orbán Viktor mond nekik. Mert a helyzet egyszerűbb, mint gondolnák. Orbán és társai nem korruptak, épp ellenkezőleg: amiről Európában úgy gondolják, hogy korrupció, azt Magyarországon úgy mondják, hogy mi kereszténydemokraták vagyunk, és kereszténydemokráciát akarunk.

Ahogy a régi dakoták mondták: minden másra ott a MasterCard.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!