Bréking nyúz, különkiadás – Tudósítás Szájer József alternatív valóságából

0
2108
fidesz.hu

Szájer József a Fidesz Európai Parlamenti képviselője levélben tájékoztatta kinti frakciótársait a magyar választásról. A nem mindennapi gondolatisággal fogalmazott irományban Szájer arról panaszkodik, hogy „Mindegyik párt, és a média jelentős része (amelyet oligarchák finanszíroznak, mint Simicska Lajos vagy Soros György) ellenünk kampányolt.”

Sorosról tudunk, az oligarchákat ismerjük, bár Szájer úr megemlíthette volna, hogy az ENSZ akar dönteni Magyarország helyett, és a migránsoknak is szentelhetett volna legalább egy mondatot.

Azonban, hogy ne legyen hiányérzetünk, a levél folytatódik.

„Hét az egy ellen harcot vívtunk a kormányzáshoz szükséges többségért. Olyan erőkkel küzdöttünk, amelyeknek elsöprő médiaereje, példátlan befolyása és majdnem határtalan erőforrásai voltak… Az ő forrásaik gyakran erős külföldi támogatással jártak együtt, az önök országainak médiájától, politikai pártjaitól, az önök otthoni riválisaitól.”

Mindez abból a szempontból is érdekes, hogy a magyar választásra küldött nemzetközi választási megfigyelők szerint az állam és a Fidesz annyival több forráshoz fért hozzá a választás előtt, hogy nem lehetett egyenlő versenyről beszélni a kampányban.

Finoman és visszafogottan fogalmaztak a nemzetközi válaszási megfigyelők. Nekünk, akik itt élünk Magyarországon, nem kell se finoman, se visszafogottan fogalmaznunk. A mi bőrünkre megy a játék, ezért leírhatjuk, hogy miként kell értelmezni a nemzetközi választási megfigyelők kijelentését.

Úgy kell ezt értelmezni, hogy a kampány idején, de már jóval előtte is, a csapból is a kormány propagandája folyt. Éjjel, nappal, minden hullámhosszon. Elsősorban a vidéki Magyarországon lakók voltak elzárva a valódi, hiteles információtól. Ők másról sem hallhattak és olvashattak, minthogy jönnek a migránsok, és ha nem a Fidesz folytathatja a kormányzást, akkor a mindenféle idegenek elözönlik az országot.  

Ja, mielőtt még elfelejtenénk: az ellenzék lebontaná a kerítést.

Tessék tehát Orbán Viktor pártjára és kormányára szavazni, mantrázta a Fidesz által vezérelt média, mert ők majd megvédik az országot azoktól az idegenektől, akiknek – és ezt már mi tesszük hozzá – eszük ágában sincs idejönni.

Ez tehát a Szájer József által emlegetett „elsöprő médiaerő, példátlan befolyás és majdnem határtalan erőforrás”.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .