Első látásra Dél-Korea csodaszép ország. Tele magas, csipkés ormú heggyel, sziklás tengerparttal, csodálatos folyókkal, tavakkal és hatalmas városokkal. Félsziget. Ha nem lenne észak és dél két külön ország most, akkor szárazföldi szomszédja Kína és Oroszország lenne, így azonban Észak-Korea az. Ami praktikusan annyit tesz, hogy Dél-Korea szárazföldön nemigen közelíthető meg, és el sem hagyható, lévén az északi rezsim nem átjárható. Még a repülőgépek is elkerülik az észak-koreai légteret, Kínán keresztül érik el a déli repülőterek valamelyikét.
Közel ötvenmillió ember lakja az országot, területe körülbelül megegyezik Magyarország területével. Nincsenek bányászható ásványok a föld mélyén vagy a tengerekben, a termőföld nem igazán jó minőségű és kevés, az ország hetven százaléka megművelésre alkalmatlan hegyvidék. A leleményes koreaiak az ilyen hegyek közti völgyekben termesztik a világ legjobb minőségű ginzeng gyökereit. Ennek a növénynek ez a sajátos, félárnyékos, párás mikroklíma tökéletesen megfelel, ami ott található.
Mindazonáltal az ország élelmiszerből megtermeli az önellátáshoz szükséges mennyiséget, ami ma már nem fontos szempont gazdaságilag, azonban abban az országban, ahol a mai nyolcvanévesek közül még számosan emlékeznek a felpuffadt hasú éhen holtak látványára gyermekkorukból, nos, ott ennek akkor is jelentősége van, ha a gyakorlatban már nincs.
Nem véletlen, hogy a koreai köszönés kevésbé formális módja az, hogy ettél-e már ma?
Az sem véletlen, hogy egy négyzetcentiméternyi termőföld sincs szabadon, mindenhová van valami ültetve, lehetőleg valami ehető.
Ha vendégségbe mégy, nem fordulhat elő, hogy ne kínáljanak étellel. Ha váratlanul érkezel, főznek. Az, hogy nem vagy éhes, nem kifogás. A koreaiak talán a világon a legjobban enni szeretnek, szeretetüket, megbecsülésüket is étellel képesek a leginkább kifejezni.
Hatalmas városokban él a lakosság döntő többsége, olyan nagyokban, hogy ha csak nem vagy otthon valamelyik amerikai metropoliszban, nehéz lesz még elképzelned is, mekkora kiterjedésű helyek ezek, úgy horizontálisan, mint vertikálisan. A belvárosban futó 16 sávos utak nem ritkák. Ezek kereszteződéseiben pedig még a legedzettebb autóvezető is figyel, mert mást nemigen tehet, ha élve szeretne átérni a túloldalra.
Metróhálózat több mint húsz vonallal, KTX, SRT, azaz a szupergyors vonatok, rendkívül jól szervezett és fejlett busz, vasút és közút hálózat az egész országban. Csodás autópálya-pihenők és persze annyi autópálya, hogy abban a kis országban igen gyakran frissített GPS nélkül nem is lehet, nem is érdemes kimenni közlekedni.
Koreában sok dologért nem kell fizetni, így a vízért sem.
Nem az otthoni, vezetékes vízre gondolok, azért kell természetesen, hanem étteremben, kávézóban, út szélén, autópálya-parkolóban a víz mindig ingyen van. A wc-használat is. A szemüvegtörlő is, az esernyőtartó műanyag tok is, és még ezer apró dolog, amit hamar megszoksz és természetessé válik, de amint kiteszed a lábad és visszajössz mondjuk Európába, ezen apróságok hiánya igen fájóvá válik, s lám igaz, csak akkor értékelünk bármit is, ha egyszer elveszítettük azt.
A koreai mindennapokat kezdetben az az érzés határozza meg, hogy nem ugyanabban a században élsz most, mint éltél pár hete Európában. Az ott egy digitális világ. Nemigen látni már kulcsos autót, lakást egyet sem. Kódokkal, ujjlenyomattal juthatsz be bárhová, beszélgetnek veled a gépek.
A lift elmondja, hogy hányadikon áll meg és adott esetben megköszöni, hogy vele utaztál.
A hűtőszekrény jelzi, ha nyitva felejtetted az ajtót, wifin megnézheted, mi van benne, ha épp a boltban vagy és nem jut eszedbe. Boltba sem muszáj menni, oda szórakozásból járunk, ugyanis elég egy telefon és máris hoznak mindent, de természetesen ez online is működik, percek kérdése, hogy megérkezzen a rendelt áru. Nyolcvanéves bácsik nézegetik a csupa képernyő okostelefonjaikat, meg sem fordul a fejükben, hogy ne tudnák kezelni, s épp ezért tudják.
A havi közös költséget utalhatod online is, de ha olyan régimódi csekkes vagy, mint mi, akkor rendelkezésedre áll egy automata, oda bedugod a csekket, másik lyukba a kártyád és kész, ki van fizetve.
Reggelig sorolhatnám, hogy az úttest magát mossa le, hogy minden autóban van elől, hátul rögzítő kamera baleset esetére, természetesen olyan tolatóradar. ami a jármű mind a 4 oldalát mutatja élőben, négyzethálóval jelezve az autód helyzetét, hogy
a rizsfőző beszél és olykor az erdő hangjait utánozza,
hogy pár napon belül elfelejted, mi az a készpénz és a koreai bankjegyekből legfeljebb az ötvenezrest tanulod majd meg, azt is azért, mert azon egy igen híres filozófusnő szerepel abból a középkorból, amelyben őseid még barbár hordákba tömörülve harcoltak más barbár hordákkal.
Azt hiszem, mindig lenne valami, amit kifelejtenék a felsorolásból, úgyhogy itt most félbe is hagyom.
Kigurulsz a digitális garázsból a digitális autóddal a digitális sorompón át az utcára, amelyik magát mossa, és ott guggol az idős néni a járdán, előtte méretes fólia és ő épp kipakolja a hatalmas, tűzvörös, húsos és roppant csípős paprikákat száradni a napra. Ott hagyja, majd visszaballag a házhoz, beüti a számkódot, köszön neki az ajtó, felmegy a beszélő liften a szintén kódolt lakásába és a paprikájához nem nyúl senki. Szezonban kerülgetjük a járdán találomra kiterített száradó növényeket, mert minden néni ott szárogatja őket. Ez valami olyasmi, ami a jövőben élő Koreának a múltból ott maradt szerves része.
Forrás: Flickr / Philippe Teuwen
A víztisztító mű a legmodernebb, ami csak létezik. Tetején napelemek, benne digitalizált rendszer, ember van ugyan, de jóformán csak dísznek. A kertje parkosítva, mindenfelé törpeluc és vörös juhar, évelő és egynyári virágokkal váltakozva. Kisvártatva felfedezel 12, embernél is magasabb szobrot, az ázsiai horoszkóp 12 állatjegyét.
Máskor rendelsz valamit, vagy ajándékot kapsz, és
ha az egy kicsit is értékesebb az átlagnál, hernyóselyemből készült batyuban kapod,
ősi szokás szerint.
Automatizált, kémlelőlyukas krematóriumban hamvasztják el az elhunytakat, de előtte, egy egészen magával ragadó és fennkölt ceremónia során, hagyományos lenvászonba öltöztetik, meghatározott számú csomót kötve arra, az elhunyt tiszteletének jeleként, továbbá távol tartandó minden gonosz szellemet.
Ezt persze nézed, az egyébként szenzoros, digitálisan nyitható üvegfalon át.
Maga a ceremónia inkább egy tánc, egy ősi rítus, ami után jön az automatika, a kijelzőn leolvashatod hány perc múlva hamvad el végleg a test, majd kinyílik a fémkapu és te ismét egy üvegfalon át figyeled, ahogy fehér kesztyűs emberek, kimért, elegáns mozdulatokkal seprik a hamvakat egy fémhengerbe, amely majd a díszes urnába kerül, az pedig egy üvegszekrénybe, ami épp oly emeletes és dobozos szerkezetű, mint bármely lakóház. Úgy halunk, ahogy éltünk, legfeljebb eztán más lesz az ajtószám.
A háborús fenyegetettséget, ha benne élsz, nagyon hamar elfelejted. Kicsit furcsa, hogy a fejed felett repkedő helikopterek többnyire nem a rendőrség és nem a mentők kötelékébe tartoznak, hanem a hadsereg gépei. A vadászrepülők magasan járnak, nagyvárosok közelében nemigen hallani a hangjukat. Észak-Koreát showműsorokból és politikai beszélgetésekből ismered meg. Amit biztosan megjegyzel, az a Chinook dupla rotoros gépek egyedülálló hangja és látványa.
Korea az ellentétek földje, a múlt és a jövő találkozása. Jelene annyira gyors, hogy ha csak nem tudsz nagyon belefeledkezni a pillanatokba, észre sem veszed, hogy van.
