Koreai napló 1.

0
608
LEE

Ma emlékeznek Dél-Koreában a kvángdzsui diáklázadásra, itt csak 5.18-ként emlegetik. Ro Te U elnök idején történt, a Csallá megyében lévő nagyváros, Kvángdzsu egyetemistái lázadtak fel a katonai diktatúra ellen, követelve a demokráciát. Több, mint harminc éve történt, és egy volt az akkori diákok által generált megmozdulások sorából. Amiért mégis bevonult a történelembe az az, hogy 66o diákot, és kvángdzsui polgárt öltek meg aznap, százakat nyomorítottak meg, sokan eltűntek, mások még ma is viselik a sebeket a testükön, és a lelkükben egyaránt.

A bűnösök ma már börtönben, vagy a sírban vannak, de Mun Dzse In elnök elkötelezett abban (is), hogy Korea ne csupán a szomszédjaitól, például Japántól várja el, hogy tegye rendbe a meghamisított történelmét, de a társadalom teljesen demokratává formálásához elengedhetetlennek véli, hogy Korea is cselekedje ezt meg.
Alig pár hónapja készült el a Taxisofőr című koreai film, amely egy akkor a lázadásokról tudósító német újságíró, és a taxisofőrje történetén keresztül mutatja be az eseményeket. Igen nyers, és megrázó alkotás, de remek film, a budapesti koreai filmfesztivál nyitó alkotása volt tavaly.

Több alkalommal megfordultam Csedzsu szigetén. Korea legnagyobb szigete, hajóval egy nap is beletelik, míg az ember odaér, délen van, közel Japánhoz, a Csendes Óceán kellős közepén. Óránként indul repülő innen Csangdzsuból is, de Szaulból is. Nyaralni, golfozni, gyönyörködni mennek oda az emberek a félszigetről. Feltűnt, hogy a helybeliek nem kedvelik a félszigetről érkezőket. Velem, teljesen idegennel nem volt semmi bajuk, de a félszigetről érkező koreaiakat nem szeretik, a jelenlétükben a saját nyelvüket beszélik, ami koreai, de annyira más, hogy a félszigetiek nem értik. Kérdeztem a férjem, de ő sem tudta az okát, csodálkozott, ahogy én. Kérdeztem egy odaköltözött félszigetit, ő csak annyit mondott, hogy sok évvel ezelőtt meggyilkoltak a félszigetiek sok csedzsuit és onnan ered az ellentét, de részleteket ő sem tud, mindenesetre a félszigetről oda költözők, külön kolóniákban élnek, nem keverednek a helyiekkel, akik elsősorban citrus félék termesztéséből élnek.

Túl tettem magam a dolgon, a sziget lenyűgöző, a turizmusban dolgozók innen mentek oda, helyiekkel ritkán találkoztunk, és velünk épp nem voltak elutasítóak.

Aztán pár hete láttam, hogy Mun elnök Csedzsura készül bocsánatot kérni. Felkaptam a fejem, hogy nocsak, vajon miért kell neki bocsánatot kérnie, nem hallottam semmi hírt Csedzsu felől mostanság. Aztán megmagyarázták, mert, hogy a férjem épp úgy nem tudta, ahogy az ő korosztályából szinte senki, ezt valahogy elfelejtették tanítani az iskolában nekik.

Hetven évvel ezelőtt, megvádoltak pár Csedzsu szigeti koreait, hogy „kommunista összeesküvést szít”, koncepciós pert indítottak ellenük, majd agyonlőttek közel háromszáz embert. Aztán azt megpróbálták meg nem történté tenni, de természetesen a szigetiek emlékezetéből nem tudták kivenni. Ez a seb, amely sosem kapott gyógyírt, elmérgesedett, és azóta is hatással van a szigeten és a félszigeten élők viszonyára. Ugyan No Mu jan elnöknek volt egy bátortalan bocsánatkérési kísérlete annak idején, de akkor még a koreai társadalom sem tartott ott, hogy ilyesmire igénye legyen, a hatalomban lévők pedig egyenesen féltek a következményektől.

Idén történt meg első alkalommal, hogy részletesen feltárták az akkori eseményeket, név szerint kiemelték a hősöket, emlékművet avattak, és Mun elnök bocsánatot kért az összes koreai elnök nevében az akkori eseményekért. Mivel olyan rég történt, hogy a résztvevők, a felelősök már nem élnek, ez természetesen szimbolikus cselekedet volt, ugyanakkor azonnal érezni lehetett a társadalom pozitív reakcióját, mondhatni Csedzsu sebei elkezdtek gyógyulni. Mostantól ezt is tanítani fogják az iskolába, és még sok egyebet, amit eddig nem.

Azt hiszem Mun elnök rendkívül jól vezeti a népét, jelenleg jó, hogy az elnöki hatáskörök még tágak, bár folyamatosan szűkíti őket az elnök maga.
Az is tény, hogy a koreai társadalom egy igen jelentős fejlődési folyamat fontos állomásához, a generációváltáshoz ért. A régi értékek bizonyos mértékű megtartása mellett a szemetet kidobják, eddig ismeretlen fogalmakat tesznek magukévá, ami a felnőtté válás jeleként értelmezhető.

A társadalmi elvárás ez esetben szerencsésen találkozik a hatalom kínálta lehetőséggel, túl ezen, azt hiszem, úgy általában elmondható, hogy még egyetlen népnek sem ártott, ha vette a fáradtságot, és szembenézett a saját történelmével.

Eugenia S. LEE

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .