Kezdőlap Címkék Dél-Korea

Címke: Dél-Korea

Koreában is vitatkoznak a menekültekről

Pár hete látott napvilágot Dél-Korea első komolyabb problémája a bevándorlással kapcsolatban, illetve annak is egy sajátos szegmense, az iszlám vallású menekültek be, illetve nem befogadása. Láttam a híradásokat a Csedzsu szigetére csempészett jemeni menekültekről, láttam a sziget lakosainak tüntetését ellenük, láttam ugyanezt, manipulált BBC változatban, amin kicsit csodálkoztam, hogy lám, még ők is, olvastam fórumokat a témáról, az átlag koreai átlag véleményét, és annak az ellenkezőjét is.

Tény, hogy jelenleg

Dél-Korea nem ismeri el Jement háború sújtotta területnek.

Márpedig az ilyen területekről menekültstátuszt kérvényezők mindössze három százaléka kapott eddig pozitív elbírálást, azaz maradhatott itt menekültként. A háborús országokból, mint például Szíria, közel húszezer menekült él itt, ők addig maradhatnak, amíg nem válik biztonságossá a hazájuk, utána nekik is menniük kell.

Gazdasági bevándorlók természetesen vannak jóval többen, ők általában vendégmunkások, itt letelepedni kívánó európaiak vagy amerikaiak. Iszlám országokból is jöttek sokan, bevették magukat Itewonra az amerikai negyedbe, amiből aztán késelések, bandaháborúk, kábítószerkereskedelem lett, amit itt nemigen tűrnek meg, úgyhogy kiutasítottak törököket, marokkóiakat, nem tudom, még milyen nemzetiségű állampolgárokat, akik bűnözőkké váltak, vagy ki tudja, talán eleve azok voltak, ez nemrégiben történt. Az egyszeri koreainak tehát semmi jó nem jut eszébe az iszlám vallás híveiről, mert eddig csak baj volt velük, pedig azok nem is menekültek.

A Csedzsu szigeti tüntetésen

azt követelték a lakók, hogy küldje haza az állam a HAMIS menekülőket, nem pedig azt, hogy minden menekült menjen haza,

ez azért lényeges különbség, ami valahogy a BBC videoriportjából kimaradt, ki tudja miért.

Másrészt kétségtelen, hogy a Szauli Námbu terminálban, ami egy nagy forgalmat bonyolító tömegközlekedési csomópont, roppant illetlen módon viselkednek az ott heverésző muszlim vallású arab férfiak, gyakorlatilag semmibe veszik Korea kultúráját, szokásait, a nőket itt övező tiszteletet, és ezt én magam is láttam nem egyszer, nem kétszer, mindig. A koreaiak udvariasak, és zavarban is vannak külföldiekkel, nem utasítja senki őket rendre, ezzel pedig nagyon gusztustalanul élnek vissza. Természetesen nem szeretnék általánosítani, nem gondolom, hogy minden egyes muszlim vallású férfi ilyen, azt tapasztalom, hogy a döntő többség viszont bizony így viselkedik, és nyugat-európai éveim után már nem is érdekel, hogy mindezt miért, egyszerűen nem kell ez ide, van enélkül is bajunk épp elég, bármilyen rasszistán hangzik is ez, ha valaki képtelen beilleszkedni a befogadó társadalomba, az menjen haza, ennyi. Aki beilleszkedik, annak welcome, minden egyébre való tekintet nélkül.

Épp mesélte a gyerek, hogy ha ő itt kimegy az utcára, legyen akár negyven fok, akkor is eltakarja a vállát, mert itt az kihívónak számít, ha nem teszi, hosszú nadrágban jár, mert magasabb, mint az átlag, senkit nem szeretne feleslegesen provokálni. Ha Magyarországon jár, akkor a márkásabb dolgait nem viszi, ha Hollandiában öltözködik, akkor az ottani trendet követi, oda illeszkedik be, ahol épp van, és bár ez nem mindig könnyű, de ez a minimálisan elvárható mindenkitől.

Visszatérve a jemeni fiatal férfiakra, készült velük egy riport, mondták, hogy dolgoznának itt, meg, hogy van köztük diplomás, és beszélnek néhányan angolul is, nem értik miért nem maradhatnak, elmondásuk szerint a jobb élet reményében jöttek Dél-Koreába.

A koreaiak ezzel szemben igen pragmatikusan állnak a kérdéshez, azaz az eddigi tapasztalataik, és a világból érkező hírek alapján

inkább elutasítóak, mintsem befogadóak az iszlám vallás követőivel, ámbár a háború elől menekülőket a közvélemény-kutatások szerint túlnyomó többségük befogadná.

Azt, hogy Jemen háborús terület-e vagy sem, nem érdemes most vitatni, mert a koreai rendelkezés érvényében nem számít annak.

Olyan érvek merültek még fel a gazdasági menekültekkel szemben, hogy azok az országok oldják meg, amelyek gyarmatosították őket, meg, hogy nem akarnak Európa sorsára jutni, ami már erősen rasszista kijelentés, de tény, hogy ilyen is volt. Nagyjából azt lehet mondani, hogy azokat látják szívesen, akik hajlandóak a normáikat betartani, és azokat nem látják szívesen, akik már bizonyították, hogy erre nem képesek, vagy nem áll szándékukban. Nyilván, ez is egyféle általánosítás, de ez van.

Nem tudom, hogy ez helyes vagy sem, nem is tisztem eldönteni, vagy megítélni, hogy így kell-e egy magyarországnyi, hetven százalékban lakhatatlan, hegyvidékes területen élő ötvenmilliós nációnak ezt a kérdést megítélnie, vagy sem, kétségtelen azonban, hogy nagyon összezárva élünk, itt senki sem engedheti meg magának, hogy a viselkedésével megszegje a közösségi normákat.

Koreanapló 16. – Hazám

Találtam két videót az imént a Facebookon, az egyik egy macska, amint épp egy ventilátor előtt, hanyatt fekve hűti magát, a másik meg egy mosómedve, aki a pocakjáról falatozik. No, gondoltam, már rá is akadtam önmagunkra, ma nagyjából ennyi volt az aktivitás a családban, ettünk, vásároltak, én nem, mert ropog a térdem és fáj is, főztünk, ettünk, aludtunk, ettünk, és este lett, most nasizunk, azaz eszünk, és gondolom ebben elfáradva majd jót alszunk.
Illetve nem is igaz, mert a hálószobában kitakarítottam a virágok alatt míg ők odavoltak olasz vízért és kávéért, meg kiporszívóztam, és a nagy ablakot lemostam, lévén mocskos, mert a monszun eső rámosta az épületről a vakolat porát, ez a ház nem sokkal a beköltözésünk előtt épült. És a fürdőszobát is kikloroxoztam, kezdett nyálkásodni.
Híreket is néztem, de a tájfunon kívül nem volt semmi érdekes ma, az meg éjjel elmegy keletre, épp csak a félsziget csücskét érinti, de hetes erősségű, úgyhogy a második legnagyobb koreai városban, Puszánban azért teljes riadókészültség van.

Lapozgattam a Fb bejegyzéseket, de mintha ott is monszun lenne, mindenki három sort ha posztol, videókat, vagy semmit. De azért Földes Péter cikkének a címe megragadta a szemem, hogy szeressük a hazánkat, nem azt ami lett belőle, hanem ami volt. Szándékosan nem olvastam még el az írást, mert nem akarom, hogy befolyásoljon, majd ha megírtam a magamét, utána megnézem neki vajon mit jelent.

Kicsivel több, mint egy éve érkeztem Koreába Németországból, ahol éltünk. Igazából fogalmam sem volt mi vár rám, csak azt tudtam, hogy vissza kell jönnöm, hogy baj van. Mindig is szerettem itt élni, és egy pillanatig sem tudtam Németországban megszokni, ami teljesen nyilvánvalóan az én hibám, ám ettől még tény.
Sok minden történt azóta, kiderült, hogy a család többi tagja sem lelkesedik lakóhelyünkért, így eladtuk a házunkat, anyámat és a fiamat átköltöztettük Hollandiába, a lányom ingázik.
Monszun ide vagy oda, én nagyon szeretek itt élni, nem is szeretek, hanem természetes, mint amilyen valamikor Magyarország is volt.

A fehérvári úti kórházban születtem, egy fekete bőrű szülész segítségével, akit anyám kedvelt, de azért kicsit idegenkedett is tőle.
Batusnak hívták, vagy becézték a gazdag szomszéd renitens lányát, aki hozzáment egy arabhoz, beköltöztek a szülői házba és Mehemed rendszeresen elverte Batust annak szüleivel együtt, mert rend a lelke mindennek, és ő így képzelte a rendet. Természetesen nem Mehemed volt, fogalmam sincs, hogy hívták, mire emlékezni tudtam volna, már elment a hazájába, csak a lelkibeteg feleségét, és egy tűzvörös hajú kislányt hagyott maga után emlékbe, aki apja indulatos természetét örökölte, mindig verekedést provokált a játszótéren, pedig amúgy szeretnivaló kicsi volt.

Felmentem a töltésre, mert azt nem volt szabad, vonat közlekedett rajta, és csigákat szedtem. Amelyik nem fért a kezembe, azt a lábamra ragasztottam, úgy sokkal többet tudtam anyámnak hazavinni ajándékba.
Nem tudom, vajon örült-e a nyálkás élőlények garmadának, de mindig kedves volt velem, és ezért én újabb, és újabb ötleteket eszeltem ki, hogy szeressen, még annál is jobban amennyire mondta, hogy szeret.
Azt hiszem féltem, hogy elvesztem, nagyon apró gyermekkoromban sok bizonytalanság vett körül.

Észrevettem, hogy arckrémmel keni magát, hogy szebb legyen, bár gyönyörű volt mindig.
Magas, hollófekete hajú, széles járomcsontokkal, királynői tartással, pedig csak egy alföldi dohánytermelő család hét gyerekéből a hetedik volt, akinek ráadásul megszületnie sem lett volna szabad, mert akkor már az anyja halálos beteg volt, meg is halt, mikor ő öt éves lett, ő főzte a halotti torra a töltött káposztát, akkoriban az emberek nem lihegték túl az elmúlást.

Szóval kitaláltam, hogy akkor majd én készítek krémet, és ő attól szebb lesz mint valaha. Összegyűjtöttem mindent ami volt a házban, és krémet gyártottam. Kár, hogy tettem bele erős izomlazítót is, ami kb úgy csípett, mint a bogyiszlói paprika, de anyám bízott három évem összes tapasztalatában, és magára kente.
Kicsit piros lett tőle, na jó, nagyon piros, és miután megpróbálta lemosni, még pirosabb, de aztán az ügyeleten valahogy rendbe hozták, ő meg nem haragudott, én pedig továbbra is gyártottam a krémeket, igaz, eltűnt a házból az izomlazító.

A művelődési házba hordott, mert az volt a fixa ideája, hogy szép hangom van. Na most, aki nálam hamisabban énekel, az lop, csal, és hazudik, ráadásul nem is a hangommal van komoly probléma, hanem a hallásommal, de erről a kimondottan tapintatos tanárnénik őt nem tudták meggyőzni, azt mondta, hogy amikor megszülettem, nem sírtam, hanem énekeltem, pedig semmilyen szert nem kapott fájdalomra, tehát nekem operaénekesnek kellett lennem.
Mindezt úgy, hogy ma sem nagyon tudom értelmezni a különbséget a do és a re között. Tudom, hogy van, mert a többiek bizonygatják, csak én nem hallom…

Aztán Balatonra mentünk lakni, mert ők vendéglősök voltak. Azt is szerettem. Ott meg balettozni kellett, azt sem utáltam, csak messze én voltam a legmagasabb, és megint tapintatosan próbálták anyámmal közölni a rossz hírt, hogy egy szem lányából balerina sem lesz, de nem, azt sem lehetett, nem akarta hallani.

Viszont megtanultam remekül úszni magamtól, cigizni, és káromkodni, meg különböző érdekes emberek élettörténetét meghallgatni, valahogy mindig is jól tudtam másokat hallgatni.
Gépelni is megtanultam, én gépeltem az étlapot minden délelőtt. Csúszós indigókat kellett a papírok közé szorítani, vigyázni, hogy megfelelő irányba álljanak, és az egészet be az írógépbe, aztán már fejből tudtam a menüt, illetve csak azért kellett bemennem a konyhába, hogy megkérdezzem a szakácsokat, mi az aznapi változás.
Miközben én gépeltem, apám a rétre ment vadvirágért az asztalokra, anyám pedig a pult mögé, és a francia blokkoshoz, tehát oda, ahol potenciálisan lopni lehetett.
Csak pincérből több volt, mint ötven, meg is nehezteltem az egyébként kedves rendőrökre, mert a Balázs nevű pincért, akivel mindig jókat beszélgettem, bilincsben vitték el a szemem láttára, állítólag holt szezonban rabló volt.
Volt cigányzenekar is, de azok pestiek voltak, nem vegyültek a helyi cigányokkal, pedig nekem azok voltak a legjobb barátaim.
Viszont a prímás megérezte, vagy megtudta, hogy anyám zenei ambíciókat táplál az én káromra, így megpróbált megtanítani hegedülni, de hamarabb rájött az igazságra, mint a tanárnők a művelődési házban, és nem erőltette tovább, ellenben láthatóan nagyon sajnált, azt hiszem az ő szemében a muzikalitás hiánya olyasmi volt, mintha nem lenne kezem, vagy lábam.

Kinőttem a balett terem rúdját is, onnan már magamtól jöttem el, öt évesen úgy éreztem, ki kell lépjek anyám árnyékából, úgyhogy beálltam dolgozni, de cserébe nem hagytam, hogy balettra meg zenélésre kényszerítsen.

Rengeteg NDK-s turistánk volt, ők nem alacarte étkeztek, hanem csoport menüt kaptak. A savanyút előre ki kellett hordani, tenni kancsóba vizet, és szalvétát a poharakba. Még ma is csukott szemmel megterítek bármilyen asztalt, bármilyen módon.

Ők korábban jöttek, mint a többi vendég, mikor végeztek, gyorsan szétszedtük az összetolt asztalokat, új abroszok és teríték került rájuk a kertben, a teraszon, és bent is. Sok borravalót kaptam, volt fehér csipkés kötényem, brifkóm, simán felvettem egy asztalnyi rendelést fejben, leadtam a konyhán, fizettettem, bár számolni, és gépelni már tudtam, mert az kellett, de írni még nem, mert még nem voltam elsős, ellenben profi vendéglős, amit a vendégek igen nagyra értékeltek. Azok alatt az évek alatt számtalan barátra tettem szert, úgy jöttek, mentek az emberek zsenge korban lévő életemen át, mintha az egy pályaudvar lenne, és én megtanultam szeretni, elengedni, barátkozni, nemet mondani, adni önzetlenül, szeretettel fogadni, és persze hallgatni, tanulni, összerakni a puzzle kockákat, majd másoknak ezekből visszaadni valamit, amolyan koravén gyerek voltam lélekben, de szép, bájos és mosolygós kislány kívülről.

Láttam én, hogy az NSZK kemping sokkal szebb, mint az NDK, pedig csak egy drótháló választotta el őket egymástól, kérdeztem is anyámat, hogy miért, de nem válaszolt, cserfes voltam, ki tudja kinek mondtam volna el.

Éjjel mulatozás volt, apám néha verekedésbe keveredett, folyt a vér, volt, hogy az övé is, betört a lengőajtó, ami a konyhába vezetett, alkohol szag volt és rossz érzés, nem szerettem. Olyankor bementem a raktárba, összetoltam néhány sörös rekeszt, megágyaztam rajtuk, és ott aludtam reggelig.

Utolsó évben iskola előkészítőbe kellett járnom, mert nem voltam óvodás sosem. Az kötelező volt, de én voltam a helyi vendéglős lánya, az pedig fontos pozíció volt, közvetlen a tanácselnök alatt, arrafelé téesz nem volt ugyanis, tehát nem erőltették rám az előkészítőt, de nekem tetszett, ahogy addig majd minden az életemben, szerettem, hogy írtunk papírra, számolni persze gyorsabban tudtam, mint a tanító néni, de az amolyan munkahelyi ártalom volt.

Aztán visszamentünk Pestre, és én bekerültem a kelenföldi Bartók Béla zeneiskolába, olyan diákok közé, akik már hangszeren játszottak, szolfézst tanultak, és egy egészen másik világból jöttek, ott is szerettek volna maradni.
Egyenes úton kiközösítettek, a zenetanár megszégyenített, én meg erre iskola helyett a belvárosba jártam, leginkább a Luxus áruházba, ott ismertek, mert anyámmal gyakran mentünk oda vásárolni, meg a valuta boltba is. A Gerbeauban ettem valami sütit, és mentem be dolgozni a budai éttermünkbe, mintha mi sem történt volna.
Persze, hogy kiderült, elsős voltam. Anyám akkor vert meg életemben először meg utoljára, de akkor nagyon.
Aztán persze kivett a jeles intézményből, átíratott a Szilágyi Erzsébet általános iskolába, a körszálló fölé, akkor már a közelben laktunk.
Ott megint szerettem lenni. Akkor még nekem iskola után nemigen kellett tanulnom, rájöttem, ha figyelek, otthon már nem kell foglalkoznom vele, úgyhogy mentem suli után szoláriumba, onnan pedig dolgozni.
Este tízkor zártunk, együtt mentünk haza.
Itt is sok borravalót kaptam, lassan már tíz éves lettem, és még mindig barátkoztam az emberekkel, hallgattam őket, és egyre többet tudtam róluk, ezáltal egyre jobban kiismertem őket, és ennek ellenére kedveltem a társaságukat, igaz, a saját korosztályom előtt picit muszáj volt színészkednem, addigra már annyit éltem, mint más egy egész élet alatt.

Vívtam is, egyre jobban, motoroztam, szörföztem, dolgoztam, felső tagozatban inkább már csak rendezvényeken, esküvőkön, mert anyám rám erőltetett egy magántanárt, aki megpróbált rávenni, hogy úgy éljek, mint a többi tíz éves, de ez halva született elképzelés volt a múltam fényében, következésképp megírta helyettem a leckét, anyám kifizette, megbeszélte velem a házassága válságát, adtam néhány tanácsot, így ő is jól járt, én is, anyámnak meg a lelkiismerete nyugodott meg.

Boldog voltam azt hiszem.
Azt hiszem mindaddig boldog voltam, amíg nem fedeztem fel a világot, amíg nem jöttem rá, hogy máshol a szüleim tizedannyi munkával százszor akkora anyagi biztonságban élhetnének, és apámnak nem kéne a Farkas elvtársat etetnie, itatnia állandóan, hogy a következő évben is jó gebines szerződése legyen.

Amíg nem láttam, hogy mi folyik privatizáció gyanánt, hogy milyen az, amikor még az ipari minisztériumos, ronda, ón hamutartót is hazalopják a korábbi elvtársak, az egy pillanat alatt lett urak.
Hirtelen mindenki arisztokratává vált, de legalábbis ötvenhatos ellenállóvá, és én már elég öreg lélek voltam addigra, hogy hányjak ettől az egésztől.

Láttam a tévében Orbán beszédét, és én tudtam, de annyian mondták, hogy micsoda bátorság, hogy inkább hallgattam, csak apámmal vitattam meg, ő egyetértett velem.

Jó ideig éltem az életem még ott, de egyre kevesebb dologban leltem örömöm, egyre többször kellett figyelni a vadkapitalizmus állította csapdákra, a kíméletlenségre, az indulatokra, irigységre, egy csomó dologra, amit én nem éreztem korábban soha.

Vállalkozó lettem, azt csináltam amit anyám, csak nem étteremmel, mással. Sok pénzt kerestem, sokat utaztam, nyelveket tanultam, de nem voltam boldog már a hazámban, görcsbe szorult a gyomrom ha Hegyeshalomnál átléptem a határt, vagy mikor felültem a hazafelé tartó repülőre, háborúzni mentem vissza, nem élni.

Fene tudja, valahogy kilopták alólam gyermekkorom országát, a kedvességet, azt, hogy nem kellett félni éjjel egyedül sehol, valami békességet, ami nyilván torz alapokon nyugodott, de mit tudtam én a legvidámabb barakkról, és a vasfüggönyről, csak egyszerűen szerettem ott élni, azoktól az emberektől tanulni, és soha, de soha nem készültem külföldre, meggyőződésem volt, hogy az életem ott fogom leélni, egyszerűen olyan természetes volt, mint most itt, Koreában.

A kettő között van azonban egy hatalmas különbség.

Huszonéves voltam már, mikor ebbe az országba először jártam, de az első hat évem kitörölhetetlen és meghatározó élményei ott értek, az az anyanyelvem, még most is csak és kizárólag magyarul írok, a koreai férjemmel, és a félvér gyermekeimmel is magyarul beszélek, ha mégoly hézagosan is.

Azt az országot amiben felnőttem, szerettem, amit elhagytam, gyűlöltem.

Ma már nem szeretem és nem is gyűlölöm, ma már csak egyszerűen nem a hazám, ez a mostani, ez semmiképp nem az.Koreanapló

Bombameglepetés a foci vb-n: máris kiestek a németek

0

Kilátástalan játékkal 2-0-ra kikaptak Dél-Koreától a németek, így végül csoportjuk utolsó helyén végeztek. Svédország 3-0-ra verte Mexikót, de mindkét csapat továbbjutott. A brazilok megverték a szerbeket, így csoportelsők lettek, mögöttük a Costa Ricával döntetlent játszó svájciak mentek még tovább – az a meccs egy komikus büntetővel zárult.

A svédek elleni drámai, utolsó pillanatban elért győzelem után a világbajnoki címvédő németek sorsa a saját kezükben volt: egy győzelemmel az eddig pont nélküli Dél-Korea ellen biztosíthatták volna továbbjutásukat, sőt, adott esetben ehhez a döntetlen is elég lett volna. Ennek megfelelően már a meccs elején mezőnyfölényt alakítottak ki, de a dél-koreaiak ellentámadásai is veszélyesek voltak.

Sőt, a legnagyobb helyzet is a koreaiak előtt adódott: Neuer kiejtette egy szabadrúgást, de még az utolsó pillanatban el tudta piszkálni a berobbanó csatár elől.

A németek mezőnyfölénye egyre nagyobb volt,

de komoly helyzetet nem sikerült kialakítani. A második félidő elején már igen, ezeket viszont sorra kihagyták. Mivel közben a svédek megszerezték a vezetést a másik meccsen, a németek tudták: gólt kell lőniük. A játékuk viszont egyre görcsösebbé vált, és hiába alakítottak ki helyzeteket, azokat továbbra is kihagyták.

A hosszabbításban, a 93. percben aztán a már szinte minden erejükkel a védekezésre koncentráló koreaiak megszerezték a vezetést: egy szöglet után Kim Jong-gvon elé pattant a labda, ő pedig a hálóba lőtt. A partjelző ugyan lest jelzett, de szólt a videóbíró: kiderült, hogy Kroos lábáról került Kim elé a labda, így érvényes volt a gól.

Vagyis a németeknek már két gól kellett volna, még

a kapus, Neuer is előrement, cselezés közben azonban elvesztette a labdát,

amelyet az egyik védő előrevágott, Szon Heung-min viszont befutotta és az üres kapuba gurított. Ezzel

2-0-ra nyert Dél-Korea.

Németország pedig a csoport utolsó helyén végzett. A németek 1938 óta nem estek ki a csoportkörben, sőt, mindig legalább a legjobb nyolc közé jutottak.

Mario Gomez sem tudott gólt lőni.
Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement

Az ezzel egyidőben rendezett másik meccsen, a mexikóiaknak egy pont már a biztos továbbjutást jelentette volna, a svédeknek viszont ehhez győzniük kellett.

A meccs a világbajnokságok történetének leggyorsabb sárga lapjával indult:

Jesús Gallardo már a 15. másodpercben kapott egyet.

Ezt követően a svédek kerültek fölénybe, helyzeteik is voltak, sőt, a félidő közepén büntetőt reklamáltak, de a bíró videózás után nem értett egyet velük.

A második félidő elején aztán a svédek megszerezték a vezetést: Claesson borzasztó gyengén lőtt kapura középről, de a labda így az előrehúzódó balhátvéd, Ludwig Augustinsson elé került, aki megszerezte első gólját a válogatottban. Nem sokkal később Moreno buktatta Berget a 16-oson belül, a büntetőt Andreas Granqvist magabiztosan belőtte.

Innentől kezdve a mexikóiaknak kellett nagyon hajtani, mert a másik meccsen egy német gól az ő kiesésüket jelentette volna. Nagy helyzeteket azonban nem tudtak kialakítani, sőt, egy komikus öngóllal végleg eldőlt a meccs: egy bedobást fejjel megcsúsztatott Thelin, ezzel megzavarta Edson Álvarezt, aki egészen suta mozdulattal a saját kapujába lőtt. Így

3-0-ra nyertek a svédek,

de a németek veresége miatt Mexikó is továbbjutott. Az utolsó percekben már a mexikói szurkolók is inkább a másik meccs eredményére figyeltek, és hatalmas ünneplésbe kezdtek a koreaiak első góljánál.

Az F csoport végeredménye:

1. Svédország, 6 pont, gólkülönbség: 5-2
2. Mexikó, 6 pont, gólkülönbség: 3-4
3. Dél-Korea, 3 pont, gólkülönbség: 3-3
4. Németország, 3 pont, gólkülönbség: 2-4

Paulinho emelésénél csak Coutinho passza volt szebb.
Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

A braziloknak egy pont is elég lett volna a továbbjutáshoz, a szerbeknek viszont győzni kellett ehhez (vagy döntetlen esetén bízni egy nagyarányú svájci vereségben).

A meccs sérüléssel indult,

a brazil Marcelót tíz perc után le kellett cserélni.

A brazilok játszottak fölényben, de nagyobb helyzetek nélkül, míg végül fél óra után Coutinho zseniális indítását Paulinho szép mozdulattal emelte át a kapus felett.

A második félidő elején volt néhány jó percük a szerbeknek, de aztán a meccs végleg eldőlt, amikor Neymar szögletét Thiago Silva a kapuba fejelte. Innentől kezdve a brazilok, elsősorban Neymar révén, már színezték a játékot, és ebben a szerbek is partnerek voltak, legalábbis annyiban, hogy nem kezdtek el rugdosódni. Végül

2-0-ra nyertek a brazilok.

A svájciak úgy léptek pályára a már kiesett Costa Rica ellen, hogy tudták: ha nyernek, biztosan tovább jutnak. Ennek ellenére Costa Rica-i rohamokkal és a svájci kapus parádéjával kezdődött a meccs: Borges fejesénél

Yann Sommer a torna talán legnagyobb védését mutatta be,

Colindres lövésénél pedig szerencséje is volt, hogy az a kapufáról a gólvonal elé pattant.

A svájciak ezután fokozatosan átvették a játék irányítását, és első kaput eltaláló lövésükből gól is lett: egy beadást Embolo fejelt vissza Blerim Dzemaili elé, aki a kapuba bombázott.

A második félidő elején viszont Campbell szögletét Kendall Waston fejelte a kapuba. Ez azt is jelentette, hogy

a vb-n minden csapat szerzett legalább egy gólt.

A meccs végén aztán felpörögtek az események. Előbb újra megszerezték a svájciak a vezetést, Zakaria beadása után Josip Drmic lőtt gólt.

A rendes játékidő letelte után Costa Rica 11-est kapott, de ezt a videóbíró jelzésére les miatt visszavonták. Nem sokkal később viszont már a videóbíró sem mentette meg a svájciakat, miután Zakaria fellökte Campbellt. A büntetőt ugyan Bryan Ruiz a felső lécre rúgta, de onnan a labda a kapus fejére, majd a hálóba pattant. Így

2-2 lett a meccs vége.

A svájciak ezzel továbbjutottak, amiatt viszont bosszankodhatnak, hogy két alapemberük, Lichsteiner és Schär is megkapta második sárga lapját, így nem játszhatnak a következő meccsen.

Az E csoport végeredménye:

1. Brazília, 7 pont, gólkülönbség: 5-1
2. Svájc, 5 pont, gólkülönbség: 5-4
3. Szerbia, 3 pont, gólkülönbség: 2-4
4. Costa Rica, 1 pont, gólkülönbség: 2-5

A nyolccaddöntőben Brazília-Mexikó és Svédország-Svájc meccseket rendeznek majd.

Az utolsó pillanatban menekültek meg a németek, Maradonát másolta a belga csatár

0

Másodpercekkel a vége előtt nyerték meg a svédek elleni meccset a németek, ezzel megmaradtak továbbjutási esélyeik. Óriásit hibázott a videóbíró az első félidőben, teljesen egyértelmű büntetőt nem kaptak meg a svédek. Mexikó Dél-Koreát, Belgium Tunéziát verte, Romelu Lukaku megint két gólt lőtt, egymást követő vb-meccseken ez utoljára Maradonának sikerült. Már most több büntetőt ítéltek a vb-n, mint négy éve az egész tornán.

A belgák nagy lendülettel kezdték meccsüket Tunézia ellen, Eden Hazard gyorsan kiharcolt egy 11-est, amelyet be is lőtt. A vb-n ez volt a 13. büntető – négy éve Brazíliában az egész torna alatt volt ennyi.

Lukaku első gólja
Fotó: MTI/EPA/Abedin Taherkenareh

Párt perccel később Romelu Lukaku növelte az előnyt. Ezután, elég váratlanul, a tunéziaiak szépítettek, egy szabadrúgás után Dylan Bronn fejesével.

Kiegyenlítettebb lett a meccs, közben

sérülés miatt két tunéziait is le kellett cserélni.

Mindkét oldalon voltak helyzetek, majd az első meccsen is duplázó Lukaku a szünet előtt újabb gólt szerzett. Egymást követő meccseken utoljára Diego Maradona szerzett egynél több gólt, még 1986-ban.

A második félidőben Hazard is megszerezte második gólját. A belgáknak egyre több volt a helyzetük, a csereként beállt Michi Batshuayi viszont sorra hagyta ki, míg végül neki is sikerült gólt lőnie. A végeredményt Vahbí Hazrí állította be az utolsó percben, így az eddig legtöbb gólt hozó meccsen

5-2-re nyert Belgium.

A nap második meccsét az első fordulóban Németországot verő Mexikó játszotta a korábban a svédektől kikapó Dél-Koreával. Itt pedig az első félidő közepén megszületett a torna 14. büntetője: a mexikóiak kapták, miután az egyik koreai védő kézzel ütött egy beadásba. A 11-est Carlos Vela be is rúgta.

Ezután is főleg mexikói helyzetek, amelyek viszont kimaradtak. A második félidőben a koreaiak egyre jobban kinyíltak, voltak helyzeteik, de a mexikói kontrák veszélyesek volt és az egyikből Javier Hernández megszerezte a második gólt. Az utolsó percekben Szon Heung Min még egy szép távoli lövéssel szépített, de így is

Mexikó nyert 2-1-re.

A németeknek ezek után nyerni kellett a svédek ellen, egy esetleges vereség ugyanis már most biztossá tette volna a kiesésüket. Ennek megfelelően nagy iramban és német fölénnyel kezdődött a meccs, de csak kisebb helyzetekig jutottak, közben pedig a svéd kontrák is veszélyesek voltak.

Az egyiknél

a vb-n már nem először hibázott hatalmasat a videóbíró:

a kilépő Berget Boateng ellökte és fel is rúgta, a bíró nem látott szabálytalanságot, a visszajátszás azonban teljesen egyértelmű volt – a videóbíró érthetetlen módon mégsem jelzett.

A félidő közepén mégis a svédek szerezték meg a vezetést, méghozzá

a vb egyik legszebb góljával:

Kroos saját térfelén eladta a labdát, a beívelést Ola Toivonen mellel levette, majd gyönyörűen átemelte Neuert (a sokadik visszajátszás után sem volt egyértelmű, hogy a becsúszó Boateng lábán felperdült-e a labda).

Toivonen gólja
Fotó: MTI/EPA/Mohamed Messzara

A meccs ezután is ugyanúgy nézett ki: nyomtak a németek, de igazából helyzet nélkül, a svéd kapusnak egy megpattanó lövésnél kellett először védenie. Egy svéd kontránál viszont Hector az utolsó pillanatban mentett sarokkal, a félidő utolsó percében pedig Neuernek kellett bravúrral védenie Berg fejesét.

A második félidőt viszont szerencsésen kezdték a németek: egy megpattanó beadás Marco Reus térdéről került a kapuba,

ezzel sikerült egyenlíteniük.

Ezután nyomasztó volt a német fölény, a svédek szervezetten (és sportszerűen) védekeztek, de egyre jobban fáradtak, kontrázni se nagyon volt már erejük. A németek most már eljutottak helyzetekig, ezeket azonban sorra kihagyták.

Sőt, pár perccel a vége előtt emberhátrányba kerültek, miután Boateng megkapta második sárga lapját. Ezután pörögtek fel az események: Gomez fejesét nagy bravúrral védte a svéd Olsen, Brandt távoli lövése pedig a kapufát találta el.

A győzelmet végül a svédek cseréinek köszönhették a németek: egy ellentámadásnál Guidetti ahelyett, hogy középre passzolt volna a teljesen üresen érkező csapattárshoz, rossz szögből gyengén kapura lőtt, utána pedig Durmaz abszolút feleslegesen szabálytalankodott a saját 16-osánál, a szabadrúgás után pedig az első gól előtt hibázó Toni Kroos nagyszerűen csavart a kapuba, már a 95. percben. Így

2-1-re nyertek a németek.

A csoportban viszont szinte még bármi megtörténhet: Mexikónak 6, Svédországnak és Németországnak 3-3, Dél-Koreának 0 pontja van.

Koreanapló 11. – Piacozás monszun idején

Piacon jártunk ma. Ritka alkalom, általában a szemben lévő kisboltban vásároljuk meg a napi élelmiszert, de ma volt időnk, és kedvünk is egy délutáni sétára a város nagyobbik piacán. Több parkolója is van, nem probléma megállni, nagyon sok féle hagyományos gyógynövényt is árulnak, és egészen érdekes dolgokat, mint például halbőrt, ami elkészítve nem csupán roppant finom, de a benne lévő kollagéntől állítólag szebb lesz az ember bőre is.

Monszun idején hagyományosan sok gyógynövényt fogyasztanak a koreaiak, hiszen az időjárás ilyenkor a legedzettebb szervezetet is megviseli. Az egyik legnépszerűbb étel a csirkeleves, édes rizzsel, jojobával, ginzenggel és még néhány más gyógynövénnyel töltve a csirke benne, amelyeknek sajnos nem tudom a magyar nevét, már ha egyáltalán rendelkeznek ilyennel. A csirke főzőlevébe fadarabokat teszünk, tüskés fából valók, úgy hívják, hogy amnámu, azt sem tudom magyarul, de Hollandiában anyám is azzal főz, ugyanis minden húsnak elveszi a kellemetlen szagát, nálunk, Maastrichtban a ragulevesben is van amnámu.

Kávéért is kellett volna menni valamelyik szupermarketbe, de arra már nem maradt erőnk, 34 fok van és olyan pára, hogy álló helyzetben folyik az emberről a víz. Viszont egy sima lepkeorchidea azért nem hagyta magát, és csak velem akart jönni. Megalkudtam a bácsival, így 14 ezer won helyett elhoztam tizenkettőért, ha engedett volna még kétezret, akkor veszek kettőt, de abba már nem ment bele.

A gyerek itthon maradt, mondta, hogy ő ilyen melegben legfeljebb, ha muszáj, akkor megy ki, viszont hozzunk neki hottakot. A hottak egy végtelenül egyszerű piaci édesség, kelt tésztából készül, vaslapon sütik, kerek, és belül barnacukor van. Nagyon finom, filléres dolog, csak az a probléma vele, hogy téli, mint a tölcsérre hajtogatott újságpapírban árult sült gesztenye, vagy az ugyanígy kapható selyemhernyó lárva, amivel engem ki lehet kergetni a világból. Kicsit beteg is, mert magára engedte a légkondit, fáj a torka, így aztán dupla erőfeszítéssel kerestünk egy őrült hottak árust, aki a monszun kellős közepén süti nyílt lángnál a tésztát.

Nagyon elegánsan indultunk, meg lassan, hogy a lábam ne terheljük, ágynyugalom, és miegymás, egymásba karolva sétáltunk, vállunkon egy-egy nagy zsákszatyor, kímélendő a környezetet, de mikorra megtaláltuk a hottakost, azt az egyet az egész marha nagy, és roppant szövevényes ázsiai piacon, addigra kissé gyűrötté vált az eleganciánk, de azért én lelkesen kapaszkodtam az uramba, ő meg annál is lelkesebben húzott maga után, egész érdekesen nézhettünk ki, pláne, hogy mikor lemaradtam például kölest venni, akkor magyarul kiabáltunk egymásnak, nehogy elvesszen a másik, és ezt a csupa flitter, műgyöngy, nagyon piros rúzsos eladó nénik meglehetősen nehezen tudták feldolgozni.

Viszont vettünk lilahagymát meg zöldborsót, ringlót, kölest, gyógynövényeket, és egy nagy halom szárított azáleát teának, eddig az enyémet főztem meg, de nem virágzik olyan gyorsan, amennyi folyadékra mostanság szükségünk van.

Míg a hottak készült, mert hogy az mindig frissen készül, a férjem elment nézelődni, én meg beszédbe elegyedtem a nénivel, aki készíti, láttam, hogy le van barnulva, két kötény is van rajta, inas keze egy életen át végzett kemény munkáról árulkodott, érdeklődő volt, kedves, de kicsit sem tolakodó. Azért persze megkérdezte, hogy hol lakunk, mondtam, hogy Csangdzsuban, de nemrég költöztünk ide, ez az első nagyobb piacos túránk, megértően nyugtázta, de hogy akkor honnan tudok ennyire koreaiul? – kérdezte. Mondtam, hogy régóta vagyunk házasok, erre összehúzta a szemöldökét, és az ült ki az arcára, hogy az nem lehet. Aztán becsomagoltattam a sütit, említettem, hogy a gyereknek lesz, aki otthon van, kicsit beteg. Megdöbbenve érdeklődött, hogy otthon mertük hagyni a beteg gyereket egyedül? Akkor már elnevettem magam, és a tudomására hoztam, hogy az inkriminált gyermek 23 éves, vélhetőleg kibírja nélkülünk pár órán át, de erre nem volt felkészülve, és belekeveredett a sütőszerkezetbe, az egyik üres maradt, a másikba meg kettőt tett, és nem értette, aztán megsajnáltam, és mondtam, hogy tudom, hogy ez neki furcsa, de ötvenéves vagyok, pont, mint a férjem.

Erre kiválogatta a mondandómból a számára kezelhető információt, és bólogatott, hogy igen, a férjem ötven körül lehet, szerencsére szegény ember addigra még nem ért vissza. Közben jött a néni barátnője, és érdeklődött, hogy kell lefagyasztani a zöldborsót. Itt van ugyan, de nem régóta, így az idősebbek nemigen ismerik, ő viszont kapott ajándékba. A hottakos nem tudta, ezért mondtam, hogy frissen fagyassza le, nehogy megpárolja előtte koreai szokás szerint, a zöldborsót nem kell. Nagyon köszönte, közben megérkezett gyermekem apja, átvettük a friss, és forró süteményeket, majd elindultunk az autó felé. Megbeszéltük, hogy befőttes üveget és műanyag edényt a mjalcsi fejeknek – mert hogy lefejezte és kibelezte a szárított apróhalat ma -, majd holnap veszünk, mára elég volt a jóból.

Itthon egy langyos zuhany után elszopogattam a kollagén zselémet, hogy továbbra is nézzenek az idősebbek a férjem lányának, majd átadtuk a hottakot a jogos tulajdonosnak, aki ettől mindjárt kevésbé volt beteg és lelkesen megette mind. Már ezért megérte a piactúra, de egyébként is klassz volt, kedves, emberi, és egy maradék kis Ázsia, amire már ebben az országban is egyre nehezebb rálelni.

Hazazavarták a Milan csatárát a vb-ről, bemutatkozott egy abszolút újonc

0

A horvát Nikola Kalinic nem volt hajlandó csereként pályára lépni, ezért a szövetségi kapitány hazaküldte. A most először vb-n szereplő Panama simán kikapott az esélyesek közé sorolt Belgiumtól, az angolok a vártnál nehezebben verték Tunéziát, a svédeknek pedig a videóbíró hozott győzelmet.

Simán, 2-0-ra nyerte első csoportmeccsét a horvát válogatott a vb-n, Nigéria ellen, utána mégis botrány tört ki. A Milanban játszó csatár, Nikola Kalinic ugyanis egyszerűen nem volt hajlandó csereként beállni, arra hivatkozva, hogy megfájdult a háta. Így aztán a szövetségi kapitány, Zlatko Dalic úgy döntött, hogy neki ezek után nincs is szüksége Kalinicre, mondván, egészséges, játékra kész focisták kellenek neki, és hazaküldte Oroszországból.

A vb-n ma is három meccset rendeztek. Az elsőn a dél-koreaiak kezdtek lendületesebben a svédek ellen, de helyzetük nem volt, majd kiegyenlítettebb lett a meccs, sőt, a koreai kapusnak kellett nagyokat védeni. Igazán folyamatos játék nem volt, sok volt viszont a szabálytalanság.

Végül Svédországnak a videóbíró hozott győzelmet:

a bíró ugyanis nem vette észre, hogy az egyik svéd játékost felrúgták a 16-oson belül, pontosabban látta az esetet, de szabályosnak ítélte. Aztán amikor szóltak neki, hogy érdemes lenne ezt videón visszanézni, ő is rájött, mi történt. A 11-est Granqvist belőtte, ezzel 1-0-ra nyertek a svédek.

A második meccsen bemutatkozott a vb abszolút újonca, Panama is, méghozzá a vb egyik titkos esélyesének tartott, Hazard-ral, De Bruyne-nel, Lukakuval felálló Belgium ellen. Az első félidőben, bár voltak belga helyzetek, de alapvetően jól tartották magukat a panamaiak.

A második félidő viszont ritkán látható nagy góllal kezdődött:

egy kifejelt labdát Dries Mertens kapásból, a 16-os jobb sarkától zúdított a kapuba.

A meccsen egymást követték a kemény belépők, sok volt a sárga lap, a félidő közepén aztán jött a második belga gól: De Bruyne beadását Lukaku fejelte a kapuba, majd néhány perccel később egy kontra után ugyanő növelte az előnyt, ezúttal Hazard passza után. Több gól már nem született: 3-0-ra nyert Belgium.

A nap utolsó meccse angol rohamokkal és a tunéziai kapus bravúrjaival kezdődött, de egy szöglet után Hasszen hiába védett hatalmasat, a kipattanót Harry Kane a kapuba lőtte, már a 11. percben vezetett Anglia.

A kapus válla ráadásul meg is sérült, le kellett cserélni, sírva ment le a pályáról.

Ezután viszont az angolok visszavettek, és erre rá is fizettek: egy 16-oson belüli ütközésnél ugyanis a bíró úgy ítélte meg, hogy Walker odaütött Ben Juszefnek, büntetőt ítélt, amelyet Szasszi be is lőtt. A félidő hátralévő részében hiába dolgoztak ki az angolok sorra helyzeteket, ki is hagyták azokat.

A második félidőben egyre nőtt az angol nyomás, de jó ideig helyzet nélkül. Végül az utolsó percben egy szöglet után egy tovább pattanó labdát a teljesen egyedül hagyott Kane a hálóba fejelt, ezzel 2-1-re nyert Anglia.

Az előadás bizonytalan időre elnapolva – Koreából jelentem

Tegnap délelőtt 11 órától, egészen délután négy óráig tartott Észak-Koreában, az 5 ország újságírói előtt tartott a földalatti atomfegyver kísérleti telep felrobbantása. Az újságírók még nem értek vissza a bázisra, így élő képeket csak az Északi televízióban láttunk a robbantásról. A kísérleti telep felrobbantása beletartozott a Koreai-félsziget békéjének kialakítása érdekében Kim Dzsong Un által tett ígéretek közé, amit a délieknek tett, mikor találkozott Mun Dzse In elkökkel Pánmundzsamban. Az ígéretek között szerepelt az órák átállítása déli időre, ami szintén megtörtént. A forró drót élesítése is megtörtént. Hátra van még a szétszakított családok találkozójának megszervezése. Ez csak augusztusban esedékes, erről nem tudni, hogy áll. Végül a Keszánkongdáng közös ipari létesítmény újraindítása, amelyben jelenleg Dél-Korea részéről lehetetlen az előrelépés az ENSZ szankciók Északot érintő intézkedései miatt. Itt van még Mun elnök őszi Északra látogatása, amiről ismét csak nem tudjuk, vajon megvalósul-e.

Az ígéretekben ugyan nem szerepelt kémek elengedése, amerikai kémeké végképp nem, ámbár azt senki sem mondta ki, hogy ők kémek, ellenben senki sem verte az asztalt a szabadon bocsájtásukért, ami arra utal, hogy mégis azok voltak. Mindazonáltal Kim személyesen adta át őket Pompeonak, aki az elmúlt rövid időszakban két alkalommal is járt Észak-Koreában, Kim Dzsong Unnal találkozni.

Eközben Kim Dzsong Un két alkalommal is találkozott a Kínai nagy emberrel, Si Dzsin Pinggel. A két találkozás között meglátogatta őt a kínai külügyminiszter is, másik három idős úr kíséretében, és szemmel láthatóan megfenyítették a fiatal diktátort. Si párttitkár első alkalommal kissé fagyosan, második alkalommal roppant kedvesen viselkedett Kim Dzsong Unnal, azonban, hogy mi hangzott el köztük, azt nem tudja senki.

Kétségtelen tény, hogy ezt követően Kim Dzsong Un retorikája ellenségesre váltott Dél-Koreával és az USA-val szemben. Nehezményezte, hogy soha nem látott fegyverarzenál felvonultatásával közös hadgyakorlatot tart az Egyesült Államok és Dél-Korea. Hangot adott annak a véleményének, hogy Észak-Korea nem fog Líbia sorsára jutni, mert, hogy John Bolton egyre másra ezt szorgalmazta. Déli, ellenzéki politikusok bizalmatlansága ellen is felemelte a hangját, végül Pence alelnököt nevezte hülyének, mert amikor Mun elnök kérésére Bolton csendben maradt, akkor Pencet adott interjút és ő ismét a líbiai modellt emlegetett.

Ezzel együtt a hangulat nem durvult el annyira, mint azt korábban láthattuk, a rakétakísérletek idején.

Május 22-én Mun Dzse In elnök rövid időn belül harmadjára utazott Washingtonba, hogy tető alá hozza a Trump – Kim találkozót, mint mediátor. Azon a közös sajtótájékoztatón már Trump említést tett arról, hogy lehetséges, hogy Szingapúrban mégsem fog találkozni Kim Dzsong Unnal, tekintettel arra, hogy nem biztos, hogy az előkészületek addigra befejeződnek. Arra senki sem gondolt, ami történt, mármint, hogy Trump elnök hivatalos levélben mondja le a találkozót, melynek hangvétele ugyan szokatlanul szofisztikált, ám a tartalma mégis csak szimpla fenyegetés. Az előző nap még az előkészületekre hivatkozó amerikai elnök a levélben a nyíltan ellenséges hangvételt nehezményezte Észak-Korea részéről, de azért hagyott egy kiskaput Kimnek, miszerint, ha meggondolta magát, akkor jelentkezzen.

Nem tudom a világon más országok mire számítottak, de Dél-Korea ezt a lépését Trumpnak nem várta, az egyszer biztos. Itteni idő szerint éjjel egy órakor Mun elnök vészhelyzeti külügyi kormányülést hívott össze, kiértékelni Trump levelét, és az azt követő pár mondatát, amiben már azt emlegette, hogy kész a konstruktív párbeszédre Kim Dzsong Unnal, amennyiben az szavaival és viselkedésével is ezt óhajtja, valamint folytatja atomfegyverei leszerelését és csatlakozik a nemzetközösséghez.

Kim adminisztrációja ma, azaz május 25-én délelőtt tíz órakor közleményben azt írta, hogy az ő álláspontjuk nem változott, bármikor, és bárhol hajlandóak a Koreai-félsziget békéje érdekében tárgyalni az Egyesült Államok vezetésével. Erre válasz az USA-ból még nem érkezett.

Trump elnök semmibe vette Mun Dzse In elnököt, ráncigálta a kezét a kézfogáskor, amit eddig nem tett. Vállon veregette, és azt mondta, hogy A++-t adok neked, azaz leosztályozta a közvetítői munkáját, mint egy gyereknek, említette, hogy amennyiben Mun elnök erre igényt tart, ezentúl a két Koreát egyként említi, majd távozása után pár órával kiadta a levelét, amivel nem elsősorban Kim Dzsong Unt sértette vérig, hanem Dél-Korea elnökét, Mun Dzse Int.

Akik most örülnek, azok kétségtelenül Pence, Bolton, és Si Dzsin Ping, Ábe.

Akik most nagyon nehéz helyzetben vannak, azok Mun Dzse In, Kim Dzsong Un, és az egész Koreai-félsziget minden lakosa.

Mindenképp nagy csalódás ami történt, meglátjuk, hogyan alakul a helyzet a továbbiakban, vajon reagál-e Trump Kim Dzsong Un ismételten kinyilvánított tárgyalási szándékára, vajon enyhül-e Észak és Dél ismét fagyos viszonya, vajon mennyire képes befolyásolni Kína Északot, mert most, mintha behúzta volna a csőbe a fiatal Kimet, legalábbis nagyon úgy tűnik.

Ez Korea? – Koreanapló 1.

Jól emlékszem, 19 éves voltam, ültem a televízió előtt és lenyűgözve bámultam a televízióban a szöuli olimpia megnyitó ünnepségét, a legyezőtáncot, a sok csodás ruhát, a végtelenül fegyelmezett élőképeket.

Egy egzotikus országot láttam, kiejthetetlen szavakkal, sok panelházzal, kis facsemetékkel és széles sugárutakkal, rajtuk kizárólag általam ismeretlen márkájú, belföldi gépjárművek közlekedtek.

Soha, de soha nem gondoltam volna, akkor sem, korábban sem, hogy valaha több közöm lesz ehhez a helyhez, mint a saját szülőhazámhoz.

Pár éve épp itt voltam, mikor egyik kedvenc beszélgetős tv műsoromban a 88-as olimpia került szóba.

Ott elmondták, hogy akkor még Dél-Korea sokkal többet szeretett volna mutatni magáról, mint amire a tényleges lehetőségei futották volna, így például a hajléktalanokat föld alatti bázisokba szállították a rendezvény idejére, hogy a külföldiek ne lássák őket.

Azt is említették, hogy ez bizony szégyen még ma is, minden koreai szégyene, ugyanakkor ma már nincsenek hajléktalanok, vagyis persze, vannak, hiszen lehetetlen, hogy ne legyenek, de őket a szociális háló megfogja a teljes lecsúszástól.

Még ma is vannak idős nénik és bácsik, akik a kidobott papír, karton szemetet gyűjtik össze, eladják az átvevő helyen és abból fedezik a napi megélhetésüket, létező és elfogadott módja ez itt a szegénységnek.

Más idős emberek családi tragédia okán nevelik az unokáikat, s mikor azok egyetemre mennek, a nagy összegű tandíjat kifizetendő, bármilyen munkát elvégeznek.

Kedves rokonom ápolónő. Kemény hivatás az itt, már nyugdíj előtt áll nem sokkal. Segédápolóból lett az idők folyamán több egyetem és továbbképzés munka melletti elvégzése árán műtéti asszisztens, ma egy nagy, egyetemi kórház egyik legmagasabb pozícióját betöltő embere.

A szülei meghaltak mikor ő gyermek volt, idősebb fiú testvérét anyósom taníttatta ki, ő angol tanár lett, a középső fiú gimnázium után számviteli főiskolára ment, mert az olcsó volt, nyugdíjba már mint a jegybank fiókvezetője vonult. A következő két testvér lány volt, az ő taníttatásukra senkinek sem volt ereje, pénze. Szülők hiányában a sorsuk kegyetlen volt. Kettejük közül az idősebb az ápolónő, a fiatalabb, velem egyidős lenne, meghalt rákban, fiatalon, két kisgyereket hagyva árván, hirtelen és sokkolóan. Ő dietetikussá képezte magát.

Itt nem könnyű az élet, a munka nem valami, aminek az önmegvalósítás és a személyiségfejlesztés lenne az elsődleges célja, nem. A munka itt az élet, pénz, amiért ételt adnak a boltban, még ma is ezt jelenti elsősorban, bár ma már kétségtelen jelek mutatkoznak ennek a tendenciának a megváltozására.

A nénik és bácsik akik száz évesnek látszanak és kerekes kocsin húzzák a kartonokat, rajtam kívül senkit sem hatnak meg, dolgoznak, mert itt dolgozni kell ha az ember élni akar.

Ez a félsziget emberemlékezet óta túlzsúfolt, földje nem túl termékeny, rengeteg a hegy, a folyó, a tenger, sok volt az éhínség, a háború, nagyhatalmak játszótere.

A koreaiak sokat dolgoznak, keveset alszanak és nagyon szeretnek élni.

Napi tíz, tizenkét órányi munka után este, sötétedés után telve vannak a közparkok. Kerékpároznak, tollasoznak, sétálnak, pingpongoznak, nevetnek, hangosak és derűsek.

A kávézók is tömve, a kocsmák, bárok is. Ki, hogyan vezeti le a felgyülemlett feszültséget, egyénenként változó.

Hétvégén túráznak, hegyet másznak, a tengeren horgásznak vagy épp a kolostori magányban lelik kedvüket.

Hatalmas vízi élményparkok, vidámparkok, golf és teniszpályák szolgálják a megfáradt emberek pihenését, de ezek a helyek a társadalmi kapcsolatok építésére, ápolására is tökéletesek.

Az idén megrendezett téli olimpia már egy egészen más Koreát mutatott.

Magabiztos, stabil gazdaságot, kreatív embereket, fejlett infrastruktúrát, fantasztikus szervezést, hiszen abban ők mindig is élen jártak.

A két olimpiát elválasztó huszonegynéhány év alatt ez az ország rengeteget változott. Még az én generációm sem tudja egészen pontosan, hogyan kell szórakozni, de az eggyel fiatalabbak már igen. Ők azok, akik ha kell egyetem közben meggondolják magukat és valami egészen mást tanulnak, akiknek a munka már nem pusztán a mindennapi betevő de hivatás, öröm és élvezet is egyben, akik tudatosan azt a foglalatosságot keresik, amiben kiteljesedhetnek.

Kisebbek a családok, kevesebb a gyermek, kényelmes az élet, digitális a világ, megszűnőben a hagyományok széles tábora, egy új világ jön.

Nem tudom, vajon jobb lesz-e, mint ami eddig volt, de, hogy más, az biztos.

Mikor először itt jártam, a nénik megsimogatták a hajam, mert nem láttak még ilyen selymes, vékony szálút belőle, alig hitték, hogy igazi, a magasságom és egyéb méreteim sem voltak errefelé szokványosak, egy idő után egészen úgy éreztem magam, mint valami különleges jószág az állatkertben.

Ma, ha bemegyek a közértbe és mondjuk még sosem jártam ott, egy szempillantás alatt nyugtázzák, hogy külföldi vagyok, majd a világ legtermészetesebb módján kiszolgálnak, mint bárki mást. Senki sem bámul, senki sem bánt, igaz, engem itt soha nem bántottak.

Nyelvtudásom ha napvilágra kerül, azért még igen nagy elismerést vált ki belőlük, de a rózsaszín és kék hajammal sem tudok már polgárpukkasztani, azok az idők elmúltak, ez a világ színes egyéniségek színes palettája, ahol nekem is jut hely bőven.

Első látásra – Koreanapló 2.

Első látásra Dél-Korea csodaszép ország. Tele magas, csipkés ormú heggyel, sziklás tengerparttal, csodálatos folyókkal, tavakkal és hatalmas városokkal. Félsziget. Ha nem lenne észak és dél két külön ország most, akkor szárazföldi szomszédja Kína és Oroszország lenne, így azonban Észak-Korea az. Ami praktikusan annyit tesz, hogy Dél-Korea szárazföldön nemigen közelíthető meg, és el sem hagyható, lévén az északi rezsim nem átjárható. Még a repülőgépek is elkerülik az észak-koreai légteret, Kínán keresztül érik el a déli repülőterek valamelyikét.

Piac Szöulban

Közel ötvenmillió ember lakja az országot, területe körülbelül megegyezik Magyarország területével. Nincsenek bányászható ásványok a föld mélyén vagy a tengerekben, a termőföld nem igazán jó minőségű és kevés, az ország hetven százaléka megművelésre alkalmatlan hegyvidék. A leleményes koreaiak az ilyen hegyek közti völgyekben termesztik a világ legjobb minőségű ginzeng gyökereit. Ennek a növénynek ez a sajátos, félárnyékos, párás mikroklíma tökéletesen megfelel, ami ott található.

Mindazonáltal az ország élelmiszerből megtermeli az önellátáshoz szükséges mennyiséget, ami ma már nem fontos szempont gazdaságilag, azonban abban az országban, ahol a mai nyolcvanévesek közül még számosan emlékeznek a felpuffadt hasú éhen holtak látványára gyermekkorukból, nos, ott ennek akkor is jelentősége van, ha a gyakorlatban már nincs.

Nem véletlen, hogy a koreai köszönés kevésbé formális módja az, hogy ettél-e már ma?

Az sem véletlen, hogy egy négyzetcentiméternyi termőföld sincs szabadon, mindenhová van valami ültetve, lehetőleg valami ehető.

Ha vendégségbe mégy, nem fordulhat elő, hogy ne kínáljanak étellel. Ha váratlanul érkezel, főznek. Az, hogy nem vagy éhes, nem kifogás. A koreaiak talán a világon a legjobban enni szeretnek, szeretetüket, megbecsülésüket is étellel képesek a leginkább kifejezni.

Hatalmas városokban él a lakosság döntő többsége, olyan nagyokban, hogy ha csak nem vagy otthon valamelyik amerikai metropoliszban, nehéz lesz még elképzelned is, mekkora kiterjedésű helyek ezek, úgy horizontálisan, mint vertikálisan. A belvárosban futó 16 sávos utak nem ritkák. Ezek kereszteződéseiben pedig még a legedzettebb autóvezető is figyel, mert mást nemigen tehet, ha élve szeretne átérni a túloldalra.

S. Lee

Metróhálózat több mint húsz vonallal, KTX, SRT, azaz a szupergyors vonatok, rendkívül jól szervezett és fejlett busz, vasút és közút hálózat az egész országban. Csodás autópálya-pihenők és persze annyi autópálya, hogy abban a kis országban igen gyakran frissített GPS nélkül nem is lehet, nem is érdemes kimenni közlekedni.

Koreában sok dologért nem kell fizetni, így a vízért sem.

Nem az otthoni, vezetékes vízre gondolok, azért kell természetesen, hanem étteremben, kávézóban, út szélén, autópálya-parkolóban a víz mindig ingyen van. A wc-használat is. A szemüvegtörlő is, az esernyőtartó műanyag tok is, és még ezer apró dolog, amit hamar megszoksz és természetessé válik, de amint kiteszed a lábad és visszajössz mondjuk Európába, ezen apróságok hiánya igen fájóvá válik, s lám igaz, csak akkor értékelünk bármit is, ha egyszer elveszítettük azt.

A koreai mindennapokat kezdetben az az érzés határozza meg, hogy nem ugyanabban a században élsz most, mint éltél pár hete Európában. Az ott egy digitális világ. Nemigen látni már kulcsos autót, lakást egyet sem. Kódokkal, ujjlenyomattal juthatsz be bárhová, beszélgetnek veled a gépek.

A lift elmondja, hogy hányadikon áll meg és adott esetben megköszöni, hogy vele utaztál.

A hűtőszekrény jelzi, ha nyitva felejtetted az ajtót, wifin megnézheted, mi van benne, ha épp a boltban vagy és nem jut eszedbe. Boltba sem muszáj menni, oda szórakozásból járunk, ugyanis elég egy telefon és máris hoznak mindent, de természetesen ez online is működik, percek kérdése, hogy megérkezzen a rendelt áru. Nyolcvanéves bácsik nézegetik a csupa képernyő okostelefonjaikat, meg sem fordul a fejükben, hogy ne tudnák kezelni, s épp ezért tudják.

A havi közös költséget utalhatod online is, de ha olyan régimódi csekkes vagy, mint mi, akkor rendelkezésedre áll egy automata, oda bedugod a csekket, másik lyukba a kártyád és kész, ki van fizetve.

Reggelig sorolhatnám, hogy az úttest magát mossa le, hogy minden autóban van elől, hátul rögzítő kamera baleset esetére, természetesen olyan tolatóradar. ami a jármű mind a 4 oldalát mutatja élőben, négyzethálóval jelezve az autód helyzetét, hogy

a rizsfőző beszél és olykor az erdő hangjait utánozza,

hogy pár napon belül elfelejted, mi az a készpénz és a koreai bankjegyekből legfeljebb az ötvenezrest tanulod majd meg, azt is azért, mert azon egy igen híres filozófusnő szerepel abból a középkorból, amelyben őseid még barbár hordákba tömörülve harcoltak más barbár hordákkal.

Azt hiszem, mindig lenne valami, amit kifelejtenék a felsorolásból, úgyhogy itt most félbe is hagyom.

Kigurulsz a digitális garázsból a digitális autóddal a digitális sorompón át az utcára, amelyik magát mossa, és ott guggol az idős néni a járdán, előtte méretes fólia és ő épp kipakolja a hatalmas, tűzvörös, húsos és roppant csípős paprikákat száradni a napra. Ott hagyja, majd visszaballag a házhoz, beüti a számkódot, köszön neki az ajtó, felmegy a beszélő liften a szintén kódolt lakásába és a paprikájához nem nyúl senki. Szezonban kerülgetjük a járdán találomra kiterített száradó növényeket, mert minden néni ott szárogatja őket. Ez valami olyasmi, ami a jövőben élő Koreának a múltból ott maradt szerves része.

Szöul éjszaka
Forrás: Flickr / Philippe Teuwen

A víztisztító mű a legmodernebb, ami csak létezik. Tetején napelemek, benne digitalizált rendszer, ember van ugyan, de jóformán csak dísznek. A kertje parkosítva, mindenfelé törpeluc és vörös juhar, évelő és egynyári virágokkal váltakozva. Kisvártatva felfedezel 12, embernél is magasabb szobrot, az ázsiai horoszkóp 12 állatjegyét.

Máskor rendelsz valamit, vagy ajándékot kapsz, és

ha az egy kicsit is értékesebb az átlagnál, hernyóselyemből készült batyuban kapod,

ősi szokás szerint.

Automatizált, kémlelőlyukas krematóriumban hamvasztják el az elhunytakat, de előtte, egy egészen magával ragadó és fennkölt ceremónia során, hagyományos lenvászonba öltöztetik, meghatározott számú csomót kötve arra, az elhunyt tiszteletének jeleként, továbbá távol tartandó minden gonosz szellemet.

Ezt persze nézed, az egyébként szenzoros, digitálisan nyitható üvegfalon át.

Maga a ceremónia inkább egy tánc, egy ősi rítus, ami után jön az automatika, a kijelzőn leolvashatod hány perc múlva hamvad el végleg a test, majd kinyílik a fémkapu és te ismét egy üvegfalon át figyeled, ahogy fehér kesztyűs emberek, kimért, elegáns mozdulatokkal seprik a hamvakat egy fémhengerbe, amely majd a díszes urnába kerül, az pedig egy üvegszekrénybe, ami épp oly emeletes és dobozos szerkezetű, mint bármely lakóház. Úgy halunk, ahogy éltünk, legfeljebb eztán más lesz az ajtószám.

A háborús fenyegetettséget, ha benne élsz, nagyon hamar elfelejted. Kicsit furcsa, hogy a fejed felett repkedő helikopterek többnyire nem a rendőrség és nem a mentők kötelékébe tartoznak, hanem a hadsereg gépei. A vadászrepülők magasan járnak, nagyvárosok közelében nemigen hallani a hangjukat. Észak-Koreát showműsorokból és politikai beszélgetésekből ismered meg. Amit biztosan megjegyzel, az a Chinook dupla rotoros gépek egyedülálló hangja és látványa.

Korea az ellentétek földje, a múlt és a jövő találkozása. Jelene annyira gyors, hogy ha csak nem tudsz nagyon belefeledkezni a pillanatokba, észre sem veszed, hogy van.

Mehetnek déli újságírók is, méghozzá kivételezetten az északiak költségén

Itteni idő szerint hajnalban találkozott Donald Trump amerikai, és Mun Dzse In dél-koreai elnök Washingtonban. A találkozó be volt tervezve hetek óta, de Kim Dzsong Un hirtelen negatív irányba változó viselkedése, és erős kritikája John Bolton ellen, továbbá a koreai-amerikai hadgyakorlatok folytatása ellen elbizonytalanította az amerikai elnököt, aki nem csupán saját felesége nevének leírásával van bajban, de az ázsiai diplomáciában is felettébb járatlan. Trump ezért nem várta meg, amíg Mun odaér, inkább felhívta telefonon.

A telefonhívásról kiszivárgott részletek alapján Trump elnök mérgesen vonta kérdőre Mun elnököt, hogy mitől változott meg Kim retorikája, és felelősségre vonta ezért. Később ezt a koreai elnöki szóvivő tagadta.

Mindazonáltal Mun elnök elutazott Amerikába, találkozott Trumppal, és arra kérte, szó szerint idézem a koreai fordítást, hogy „fogja be a száját John Boltonnak”, majd elmagyarázta, hogy legyen türelmes Észak-Koreával szemben, és az adminisztrációja se követeljen olyan lépéseket Észak részéről, amelyek technikailag nem kivitelezhetőek csak évek alatt, és értékelje a gesztusokat, amelyeket Észak tesz, retorikája ellenére, hiszen elengedett három amerikai kémet, felrobbantja az egyik, leginkább használt atomkísérleti telepét, továbbá felhívta a figyelmét arra, hogy semmiképp nem használ, ha líbiai modellt emlegetnek a munkatársai, amibe ugye Kadhafi belehalt.

A tárgyalás további részei nem kerültek napvilágra.

Ezzel párhuzamosan, a külföldi újságírók tegnap elutaztak Kínából Észak-Koreába repülővel, hogy a mai nap folyamán vonatra szálljanak, és mintegy húsz órás út után, még autózzanak vagy hatot, megnézni az atomfegyver fejlesztő telep felrobbantását.

Tegnapig, az észak-koreai nagykövetség nem hagyta jóvá a dél-koreai, korábban meghívott, újságírók vízumkérelmét, de el sem utasította azt, tipikus ázsiai diplomáciai lépés ez is.

Ennek ellenére, vagy épp ezért, az újságírók elutaztak Pekingbe a vízumukért, amit nem kaptak meg, de el sem utasították őket ismét. A többi újságírót azonban közben elutaztatták Észak-Koreába.

A déli újságírók hazajöttek, a kormányszóvivő sajnálkozását fejezte ki, hogy mi nem láthatjuk a komplexum felrobbantását, a JTBC televíziós csatorna pedig feltette a kérdést, hogy „Urinün námidá?” Ez tulajdonképpen egy szójáték, hiszen azt jelenti, hogy mi déliek vagyunk, de azt is jelenti, hogy mi idegenek vagyunk, a nám szónak két jelentése van, az uri szó azt jeleni, hogy „mi”, a nün pedig rag.

Ezzel arra utaltak, hogy fáj nekünk, hogy pont minket nem engednek be, hiába vagyunk egy nép velük.

Ma reggel, itteni idő szerint kilenc órakor üzenet érkezett a forró dróton, hogy akkor kéri Észak-Korea a déli újságírók adatait, mert mehetnek. Ráadásul egyenesen innen, azaz ez lesz az első repülő, ami személyszállító gép, és Dél-Koreából Észak-Koreába szállít utasokat. A többi ország küldötte bevárja a ma induló délieket, a vonatutat már együtt fogják megtenni.

Trump elnök, a Mun elnökkel történő találkozása előtt, és után, kicsit máshogy fogalmazta meg a véleményét. Előtte durcásan azt mondta, hogy ha nem lesznek meg a szingapúri találkozó feltételei, akkor nem lesz találkozó, ami nem jelenti azt, hogy soha sem lesz, egyszer még lehet. Majd a megbeszélést követően már azt mondta, hogy ő mégis úgy gondolja, hogy meglesz a szingapúri találkozó, de azért hozzá tette, hogy ha nem, akkor egy későbbi időpontban mégis. Majd Pompeo már azt mondta, hogy 99.9% az esélye, hogy megtartják a szingapúri találkozót. Bolton nem mondott semmit, vélhetőleg Trump megfogadta Mun elnök tanácsát, és ezért Bolton nem nyilatkozik.

Trump ezen kívül igen nagy tiszteletét fejezte ki Mun elnök felé, mint Észak és Amerika közti mediátor, mint elnök, és mint ember.

Kétségtelen, hogy két hirtelen haragú, több oldalról befolyásolt, diktátor hajlamú embert próbál Dél-Korea elnöke egy asztalhoz ültetni, ami semmiképp sem egyszerű feladat.

Túl ezen, Trump tett egy érdekes kijelentést, illetve kettőt.

Az egyik az, hogy Hajlandó csökkenteni a Dél-Koreában állomásozó katonai egységek számát egyoldalúan, az északi fél megnyugtatása érdekében, másik az, hogy Amerika a továbbiakban hajlandó a két Koreát egyként említeni, amennyiben ebbe Dél beleegyezik.

Ez utóbbi felajánlásra Mun elnök jelenleg nem reagált, ami természetes, hiszen még nem tartunk ott, messze nem.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK