Kezdőlap Címkék Debreceni egyetem

Címke: debreceni egyetem

Lesz állami vakcinagyár, csak később

0

Kilenc hónappal elcsúsztatja a kormány a hazai oltóanyaggyár megvalósíthatósági és piaci környezeti tanulmányának elkészítését. A több tízmilliárdos projekthez jövőre 140 milliót ad a kormány.

Eredetileg idén augusztus végéig kellett volna elkészíteni a Nemzeti Oltóanyaggyár létesítésének előkészületi tanulmányát. Ez nem sikerült, ezért a kormány jövő május végére határozatban rendelte meg Palkovics László innovációs és technológiai minisztertől a vakcinagyár megvalósíthatóságát és a piaci környezetet felmérő tanulmányt. Ezt a Debreceni Egyetemmel együttműködve kell elkészíteni.

Jó ideje zajlik az előkészítése annak, hogy – miként a határozat szövege is tartalmazza – az ellátásbiztonság szavatolása és az importkitettség csökkentése érdekében

újraindítják az oltóanyagok hazai előállítását.

Ez nemzetstratégiailag kiemelt érdek – fogalmaz az Orbán Viktor által aláírt határozat.

A vakcinaüzem létesítése több tízmilliárdos beruházásnak ígérkezik. Az előkészítő tanulmányra most 140 millió forintot utal ki a kormány a hajdúsági egyetem számára.

Ez volt ma – 2017. november 10.

0

Külhoni magyarok szavazat joga: adok és kapok

Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelõs miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor és Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelõs államtitkára.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

A pénteki nap az adok-kapok napja volt – a külhoni magyarok szavazati jogát illetően (is). Nem véletlen az időzítés: a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) ülésén Orbán Viktor kormányfő mondta el álláspontját a többi között erről is, hangoztatva, hogy van egy vita, amelyben helyes, ha a kormány is kifejti véleményét, a külhoni magyarság szavazati jogáról szerinte kialakult konszenzuson ugyanis most „hajszálrepedés” keletkezett.

Azt mondta: a magyarországi magyarok szempontjából a mostani elrendezés helyes és igazságos, jól képezi le a valóságot: „egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk”.

Szerinte ezért választották azt a megoldást, hogy a magyarországi magyarok két szavazatot adnak le, a határon túliak pedig egyet. Azt mondta: ezen nem kívánnak változtatni, és aki ezt támadja, számíthat arra, hogy visszautasítják. Arra biztatta a külhoni magyarságot, hogy minél többen vetessék fel magukat a választói névjegyzékbe és vegyenek részt a szavazáson. Egyúttal azt kérte a külhoni magyarság politikai vezetőitől, biztassák erre közösségüket.

A Demokratikus Koalíció a miniszterelnök a kérdésben szembemegy a magyarok négyötödének, sőt saját szavazói felének akaratával is, amikor jónak tartja a határon túli magyar állampolgárok szavazati jogát. „Orbán Viktor a tegnapi nap után ma is megpróbálta megmagyarázni a megmagyarázhatatlant,

szerinte “helyes és igazságos”, hogy olyanok is döntenek Magyarországról, akik soha nem éltek itt, nem itt fizetnek adót, nem itt járatják a gyereküket iskolába és nem Magyarországon mennek kórházba – áll a DK közleményében.

 

Mesterházy Attila szocialista országgyûlési képviselõ és Vona Gábor, a Jobbik elnöke a Máért XVI. plenáris ülésén
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Vona Gábor, a Jobbik elnöke pedig a DK-nak ment neki a MÁÉRT-en és az azt követő sajtónyilatkozatában a külhoni magyarok szavazati joga kapcsán.

Ám nem csak a DK-t, hanem a Fideszt és a kormányt is élesen bírálta – igaz, azt más miatt. Mint kifejtette: nagy probléma napjainkban a pártpolitika és a nemzetpolitika összekeverése – hangoztatta Vona Gábor a Máért ülésén elhangzott beszédéről beszámolva. Mint az értekezleten és azt követően is  kifejtette: a mindenkori magyar kormánynak nem az a feladata, hogy saját pártpolitikája alapján kihelyezze az anyagországi politikai vitákat a határon túli magyar közösségekhez, s korlátozza saját szája íze szerint a helyiek mozgásterét, hanem az,

HOGY ANÉLKÜL SEGÍTSE ÉS TÁMOGASSA A HATÁRON TÚLI MAGYAR KÖZÖSSÉGEKET, HOGY ELVÁRNÁ AZ ADOTT KORMÁNY POLITIKÁJÁVAL VALÓ AZONOSULÁST.

A külhoni támogatáspolitikával kapcsolatban pedig azt fejtett ki, hogy sokkal fókuszáltabbá és kevésbé pártpolitikai alapúvá kellene tenni a források szétosztását.

Gyurcsány Oxfordban volt meghívott előadó

Gyurcsány a vitán. Forrás: Facebook/Gyurcsány Ferenc

Az Oxford Union egyetemen rendezett populizmus-vitafóromon vett részt csütörtök este Gyurcsány Ferenc. Néhány nap múlva korábbi brit és ausztrál miniszterelnök adnak majd elő. Populizmus-vita (Populism Debate) címmel tartották a rendezvényt az 1823-ban alapított, a vitaelőadásairól híres Oxford Union egyetemen azzal a mottóvel hogy „a populista vezetők nem hoznak valós változást”.

„Ha minden igaz, először beszélt magyar résztvevő brit alsóházra emlékeztető falak között” – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc az eseményről.

Nyílt levél Putyin díszpolgársága miatt

Mivel a fenntartónak nem csak joga, hanem kötelessége is a törvényesség biztosítása, ezért az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterhez fordult Vlagyimir Putyin orosz elnök Debreceni Egyetemtől kapott díszpolgári címe miatt, erről ugyanis álláspontjuk szerint jogsértő módon döntött az intézmény Szenátusa.

 

A nyílt levélbenarra kérik a minisztert, hogy ellenőrizze a Debreceni Egyetem döntésének jogszerűségét, illetve azt, hogy nem ért-e valakit retorzió az intézmény munkatársai közül azért, mert tiltakozását fejezte ki ezzel kapcsolatban.

Kit szolgál a magyar rendőr?

Fotó: Facebook

24 órán belül két olyan akció is történt, amelyben az állam – és nem a kormány, s még kevésbé a Fidesz – által fenntartott  rendőrség állományának tagjai vettek részt – igen kétséges szerepekben. Kaposvárott Tóth Barnabást, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt helyi elnökét igazoltatták minden indok nélkül,  alezredesi szinten. Erről Berkecz Balázs, az Együtt alelnöke tett közzé videot a Facebook oldalán.

A másik esetről Budaörs polgármestere számolt be, szintén a közösségi oldalon. Budaörsön péntek délelőtt a jobbik plakátját festették le a városban, rendőri segédlettel.

Mennyiségi korlátozással „készül fel” a karácsonyra a posta

Csomagválogatás a Magyar Postán. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Bár két és fél hete még azzal nyugtatta a kedélyeket a Magyar Posta, hogy idén felkészültek a karácsonyi csomagszállítási csúcsra, most a cég mennyiségi korlátozást vezet be. Eszerint november 15-től visszavonásig a nem szerződéses ügyfelek naponta legfeljebb öt darab csomagot adhatnak fel (MPL Üzleti csomagot és MPL Netcsomagot). Mindezt „a zökkenőmentes küldeménykezelés érdekében” teszik – olvasható a posta honlapján.

Őrző-védő cégek milliárdos csalásai

115 helyszínen egyszerre tartottak razziát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói két bűnszervezet ellen. Elfogták a szervezetek irányítóit, több tagját, és egy vagyonvédelemmel foglalkozó cég vezetőit is.

A két bűnszervezetben legalább 2011. óta színlelt foglalkoztatási és számlázási láncolatot működtettek. Szolgáltatásaikat jellemzően őrző-védő cégek igénybe, amelyekkel színlelt szerződéseket kötöttek. Ezek célja az volt, hogy a vagyonőrök foglalkoztatásával járó közterheket ne a saját társaságaiknak kelljen megfizetniük, másrészt a fiktív számlákkal az adófizetési kötelezettségeiket is csökkenteni tudták.

A gyanú szerint  több mint 2,5 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.

Radioaktív felhő Európa fölött

Forrás: Pixabay

Oroszországban vagy Kazahsztánban történhetett nukleáris baleset, még valamikor szeptember végén. A nukleáris biztonsággal foglalkozó francia intézet, az IRSN szerint az Európa fölött az utóbbi hetekben megfigyelhető radioaktív felhő egy balesetből származhat, írja a Deutsche Welle. Nem csak a francia, hanem több más ország hasonló intézete is a ruténium-106 magas szintjét mérte a levegőben, és ez az izotóp természetes úton nem jöhet létre. A radioaktív felhő sem az emberek egészségére, sem a természetre nem veszélyes.

Putyin díszpolgársága miatt Balog Zoltánhoz fordul az Eötvös Károly Intézet

0

Nyílt levelet írt Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének az Eötvös Károly Intézet Vlagyimir Putyin orosz elnök egyetemi díszpolgári címe miatt.

Mivel a fenntartónak nem csak joga, hanem kötelessége is a törvényesség biztosítása, ezért az Eötvös Károly Intézet (EKINT) Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterhez fordult Putyin orosz elnök Debreceni Egyetemtől kapott díszpolgári címe miatt, erről ugyanis álláspontjuk szerint jogsértő módon döntött az intézmény Szenátusa.

Az EKINT augusztusban már nyílt levélben kérte a Debreceni Egyetem Szenátusától Putyin díszpolgári címének visszavonását, mivel szerintük a testület döntése több okból is jogsértő. Az egyetem azonban azóta sem vonta vissza a díszpolgári címet, ezért fordultak most Balog Zoltánhoz.

Többek között azt írják, hogy a Debreceni Egyetem közintézmény, amely csak az alkotmányos alapértékek tiszteletben tartásával hozhat döntést: „az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság megsértését semmilyen módon nem támogathatja, nem pártolhatja.” Hozzáteszik, hogy a szenátus döntései nem sérthetik és nem veszélyeztethetik az egyetemi autonómiát, az egyetem vezetése nem hozhat olyan döntést, amely a kormány politikai érdekeit kiszolgálja, illetve szerintük majdani szolgálatokért előre kitüntetni valakit erkölcsileg is elfogadhatatlan.

A nyílt levélben, amely itt olvasható teljes terjedelmében, arra kérik a minisztert, hogy ellenőrizze a Debreceni Egyetem döntésének jogszerűségét, illetve azt, hogy nem ért-e valakit retorzió az intézmény munkatársai közül azért, mert tiltakozását fejezte ki ezzel kapcsolatban.

Díszszolgák

0

Azt hiszem, nincs is annál nagyobb bűn amikor egy politikus/kormány a napi politizálás szintjére butítja a felsőoktatást. Mert egy politikus lehet önpusztítóan ostoba, de egy egyetemnek ez ritkán áll jól.

Előbbi a jelen sekély élharcosa, bár mindent elkövet, hogy megszabja, a maga képére formálja a jövőnket, utóbbi viszont a lehető legtisztább befektetés: minden döntése a jövő szellemi kamatait növeli vagy csökkenti. Egy egyetem akkor sem adhatna díszpolgári címet egy kétes hírű, autokrata politikusnak, ha az kimondottan érdekében állna, mert az csak rövidtávú lehet, míg a döntés hatása hosszú évekig kígyózik előre, önkéntelenül is megbélyegzi az egyetem szellemiségét, a jelenlegi és jövőbeli hallgatókat.

A Debreceni Egyetem persze kiváló példa arra, hogy miként alakulhat át egy univerzitás politikai kiszolgálóhellyé.

Előbb az autonómiáját szüntetették meg sok más intézménnyel együtt, ám itt nem csupán kancellárt (politikailag kinevezett ellenőrt), hanem rektort is a kormány ízlése szerint választották ki. (Emlékezetes maradt, hogy Szilvássy a pályázatában a Helyi Együttműködési Rendszerről beszélt, ami már nem is szervilizmus, hanem a politikai seggnyalás innovatív felsőfoka.) Már egy efféle húzással is tönkre lehet tenni hosszú évek munkáját, hiszen a kívánt szervilizmus, akár a rák sejtjei, lassan beépül abba a szerkezetbe, amit leginkább az autonóm döntések képesek működtetni. Ez a láncolat vezet el Putyin díszpolgári címéig, amit a szenátus kilencven százalékos többsége szavazott meg elektronikus voksoláson. Ki mert volna ellentmondani, ha épp ezt kívánták tőlük kimondva-kimondatlanul? Az indoklás Paks II-ről beszél és a szakember-utánpótlásról, amelyben a debreceni egyetemnek jut majd kiemelkedő szerep. Vagyis azért kap plecsnit Putyin, mert a felesleges beruházás felesleges szakembereit a Debreceni Egyetem állíthatja elő, az alattvaló visszaoszt valamit a jó gazdának.

Ami ezután jött borítékolni lehetett. Felháborodott hallgatók, tiltakozások és dühös posztok az egyetem közösségi oldalán, lepontozások. Semmi sem jelzi jobban azt, hogy egy intézmény elveszítette demokratikus jellegét, mint az, hogy olyan érzékeny lesz a kritikákra, mint a darázscsípésre: látni sem bírja, ezért mindent elkövet, hogy a véleménynyilvánítás terét csökkentse és eltüntesse a neki nem tetsző értelmezéseket. Miközben az egyetem vezetői hallgatnak, senki sincs, aki megmagyarázná, megvédené a döntést, aki kicsivel is többnek mutatná, mint aminek látszik. Mert egyelőre csupán az látszik, hogy itt is mérhetetlen károkkal kell számolni, a tekintély helyreállítása, akárcsak a köztársaság esetében, itt is hosszú éveket vesz majd igénybe. Addig is viszont a debreceni hallgatók a hátukon cipelik majd Putyin nem is annyira láthatatlan terhét, azt, hogy egy egyetemnek immár nem az a kötelessége, hogy a jövő gondolkodó, adott esetben kritikus értelmiségét kinevelje, hanem idejekorán leckét adjon szolgaságból, helyezkedésből és gerinctelenségből. Megrajzolja az új értelmiségi fantomképét, mert lassan ezek lesznek a túlélés legfőbb zálogai.

A jellemtelenség jellemrajza.

Nem történt hát semmi új, ami ne következne a NER eddigi logikájából, csak az áldozatok száma gyarapodott, a szájunk íze lett még savanyúbb, de hát ezt már felhozni se nagyon érdemes. A hívek szerint mindenek ellenére (vagy miatt!) egyre inkább bezzegországként beszélhetünk Magyarországról: az eredmények nyilvánvalók, a következmények beláthatatlanok. Valóban, magunk se mondhattuk volna szebben. És már az sem meglepő, hogy megint csak két párhuzamos országban élünk, az egyenlőkében meg az egyenlőbbekében. És megint csak nincs átmenet, nincs átjárás, és nincs az a csoda, amely párbeszéd lehetőséget megteremtené, mert hát mit is mondhatna a megalázottnak és kisemmizettnek a hét bő esztendő nyertese? Mit mondhatna Mészáros Lőrinc, a mi kis Zuckerbergünk a trafik- és földmutyik veszteseinek? Hogy nem dolgoztak eleget, nem szerették elég jól a Putyin-lázban égő vezért? Minden díszdoktorok díszdoktorát?

És akkor ezt kellene lenyelni megint.

Papp Sándor Zsigmond (Maszol)

 

Vlagyimir Putyin és a Debreceni Egyetem díszpolgári címe (frissítve)

0

Körbekérdeztük az ellenzéki pártokat, mit gondolnak arról, hogy Vlagyimir Putyinnak díszpolgári címet ad a Debreceni Egyetem.

Civis honoris causa, azaz díszpolgári címet ad az orosz elnöknek a debreceni egyetem, így döntött a szenátus. Ilyen címet az egyetem közleménye szerint az kaphat, aki kimagasló közéleti vagy művészeti tevékenységet fejt ki, valamint munkásságával, erkölcsi vagy anyagi támogatásával segítette az egyetem vagy annak valamely szervezeti egysége jó hírnevének az erősítését.

Putyin kitüntetését azzal indokolták, hogy

„mind a magyar kormányzat, mind az Orosz Föderáció jelentős szerepet szán a Debreceni Egyetemnek a Paks 2 beruházásban”.

A fuhu.hu körbekérdezte az ellenzéki pártokat, mit gondolnak a kitüntetésről.

A DK közleménye szerint “Putyinnak semmi keresnivalója nincs se a Debreceni Egyetemen, se Debrecenben, de még Magyarországon sem”. A párt azt írta:

„Szánalmas, ahogy a debreceni egyetem vezetői, odadobva a saját becsületüket, az általuk vezetett egyetem autonómiáját, ismét, immár sokadjára is, a Fidesz bábjává, az orbáni-diktatúra szekértolóivá váltak

azzal, hogy Putyinnak a Civis Honoris Causa díjat adományozzák.”

A közlemény szerint „szégyen, hogy a debreceni egyetem vezetői végzik el Orbánnak a piszkos munkát. Ha kell, érdemtelenül professzori rangot adományoznak, ha kell, az egyetemi autonómia, a tanszabadság, és a CEU ellen fordulnak, de ha az a megrendelés, akkor díszpolgári, vagy egyéb címet osztogatnak, saját egyetemük, és Debrecen becsületét taposva ezzel a sárba.”

Közleményben reagált az LMP is. Ők azt írták:

„A Fidesz-kormány két dologban roppant kreatív tud lenni: a korrupcióban és az orosz elnöknek való szürreális hízelgésben.”

A párt szerint „miközben a szomszédos országok az Európai Unióval kapcsolatos stratégiai döntésekről egyeztetnek a francia elnökkel, a magyar kormány Vlagyimir Putyint várja Budapestre, és egyetemi díszpolgári címet adományoz neki.”

Az LMP közérdekű adatigénylést nyújt be, hogy kiderítsék, milyen indoklással jutalmaz a kormány. Vasárnap estére pedig Putyin-ellenes tüntetést szerveznek Budapesten.

Orbán és Putyin Budapesten
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A Párbeszéd azt írta a fuhu.hu-nak, hogy „a paksi atomerőmű-bővítés – ami a díszpolgári címről szóló előterjesztés szerint Putyin kitüntetését indokolja – fölösleges, veszélyes és drága.

Az ebben való közreműködés szégyen, nem dicsőség.”

A párt szerint ahelyett, hogy „évtizedekre eladósítanának minden magyar családot és hozzáláncolnák a magyar energiatermelést egy elavult technológiához, inkább az energiatakarékosságba és a megújuló energiatermelésbe kéne beruházni.”

A Liberálisok szerint „azok után, hogy a Debreceni Egyetem vezetése kiállt a felsőoktatási törvény CEU-t ellehetetlenítő módosítása mellett, egyáltalán nem vagyunk meglepve, hogy az iskola díszpolgári címet adományoz Vlagyimir Putyinnak.” A fuhu.hu-nak azt írták:

„Vlagyimir Putyin díjazásával az egyetem vezetése hátat fordít a demokrácia alapértékeinek; az oktatás szabadságának és az intézmények függetlenségének.

Az orosz elnök jutalmazásával a diktatórikus politikát, a civil szervezetek felszámolását, a nemzetközi törvények semmibevételét tünteti ki és állítják például a diákoknak.”

A párt szerint, ha a diákokat kérdezték volna, ők kitiltják Putyint. Azt is írják: „Vlagyimir Putyin szívesen viseli a fekete övet a judoban: lehet, hogy a sportban ezt nem érdemelte ki, de az illiberális despoták között vitathatatlanul fekete övesnek számít.”

A Modern Magyarország Mozgalom elnöke, Bokros Lajos azt írta a fuhu.hu-nak, hogy a kitüntetés

„szégyene a városnak, szégyene a magyar államnak”.

Úgy fogalmazott: „Vlagyimir Vlagyimirovics, dzsúdóhős kémfőnök a szolgalelkű lakájtól megkapta, ami neki bizonyára kijárt.”

Azt írta: „Le tetszettek menni kutyába (elnézést az ebektől, ha sértő a hasonlat). Szét tetszettek tárni hátsó felüket, hogy könnyebben fogadhassák az orosz medve felhorgadó nyers energiáját. Biztos valamiért megérte. Mi, jóérzésű magyar állampolgárok azonban undorodva fordulunk el ettől a gyomorforgató jelenettől.”

Szerinte Putyin elpusztította az orosz demokráciát, széttaposta a jogállamot, kárt okoz az orosz gazdaságnak, erőszakosan megváltoztatta a határokat a Krím bekebelezésével, és az orosz ellenzéki sajtó szerint politikai gyilkosságokra adhatott megbízást. Azt írja: „Magyarországra emberemlékezet óta nem tette be a lábát civilizált ország civilizált politikusa.

Putyin idén másodszor jön, hogy megsimogassa legjobb magyar tanítványának, Orbán Viktornak a fejét.”

Megkérdeztük a pártoktól azt is, hogy ők milyen címet adnának Putyinnak. Erre a kérdésre  a Párbeszédtől is kaptunk választ. Azt írták:

„Vlagyimir Putyinnak a 21. század leginnovatívabb diktátora címet adományoznánk.

A demokrácia kulisszái mögött kegyetlen módszerekkel építette ki teljhatalmát: belpolitikai okokból kirobbantott háborúk, ellenzékiek bebörtönzése, meggyilkolása, a választások elcsalása vagy ártatlan oroszok százainak élete sem volt túl nagy ár Putyin számára, ha a hatalom megszerzéséről vagy megtartásáról volt szó. Mégis, sikerült elérnie, hogy a világ legtöbb országában úgy kezeljék, mintha egy valódi demokrácia legitim vezetője lenne, nem pedig úgy, ahogy az egy véreskezű diktátornak kijár.” A párt szerint Orbán Viktor is példaképének tekinti, és „az orbáni Magyarország egyre inkább felzárkózik a putyini Oroszországhoz”.

Az Együtt válasza:

Vlagyimir Putyin egy elnyomó, korrupt, Magyarország fejlett, nyugati szövetségesei szerint is bizonyítottan szabadságkorlátozó rendszer feje Oroszországban, amely az állami hatalmat a demokrácia korlátozására, a jogállami keretek felszámolására használja fel, amely a politikai hatalom által kitüntetett oligarchák uralmán alapul. Vlagyimir Putyin erőszakkal foglalta el a Krímet, melyet aztán egy nevetséges, a nemzetközi szervezetek által el nem ismert népszavazással hitelesített, majd háborút robbantott ki Ukrajnában, ahol sok ezer ember, köztük kárpátaljai magyarok is áldozatul estek. Vlagyimir Putyin információs háborút folytat Magyarországon és a nyugati szövetséges országokban az orosz titkosszolgálatok által keltett álhírekkel és tudatos zavarkeltésekkel.

Vlagyimir Putyin rendszerét mindezek miatt szövetségeseink, az Európai Unió bojkott alá helyezte.

A szabad világ fejlett országainak egyetemein Vlagyimir Putyin nemhogy díszpolgári címet nem kaphatna, de be se tehetné a lábát egyik épületbe sem.

Az Együtt nem adományozna semmit Putyinnak.

 

 

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!