Kezdőlap Címkék Buy European!

Címke: Buy European!

Az energiaválság az akkumulátorgyártás jövőjét is veszélyezteti

Túlságosan magas az elektromos áram és a földgáz ára , Európa emiatt több területen versenyképtelen, ide tartozik az akkumulátorgyártás is. Ha semmi sem változik, akkor a Volkswagen fontolóra veszi, hogy Európában gyártson akkumulátort.

“Ha nem tudjuk gyorsan lejjebb vinni az energiaárakat Németországban és egész Európában, akkor a beruházások az olyan energia-intenzív szektorokban mint az akkumulátorgyártás, nem lesznek lehetségesek sem Németországban sem pedig az Európai Unió területén”

– írta társas oldalon a Volkswagen brand menedzsere.

Thomas Schäfer ezzel megkérdőjelezte azt az egész óriási programot, amelyet a Volkswagen kidolgozott az átállásra a hagyományos motorokról az új környezetkímélő autókra.

Az Európai Unió azt tervezi, hogy 2035 után csakis olyan új autókat lehet majd eladni, melyek környezetszennyező mutatója zéró.

Schäfer arra mutatott rá, hogy a vetélytársak elhúznak Európa mellett: ”Az Egyesült Államok, Kanada, Kína, Délkelet Ázsia és még olyan régió is mint Észak Afrika beletapostak a gázba.“ A Volkswagen menedzser ezért jelentős mértékű állami illetve uniós támogatást sürget az autóiparnak. Utal arra a 369 milliárd dolláros csomagra, amellyel Biden elnök támogatni akarja a hazai ipart. Az USA adókedvezményt ad a zöld átálláshoz a hazai vállalkozóknak, és ezzel elszipkázza a tőkét az európai és más vetélytársak elől.

A Volkswagen menedzser bírálja az uniós gazdaság támogató programokat: azt írja azokról, hogy “elavultak”. Levonja a következtetést:

”Az Európai Uniónak sürgősen új eszközök kellenek ahhoz, hogy megakadályozzuk az ipar leépülését, és újra vonzóvá kell tenni az egész régiót a jövő technológiái számára, mert csak így tudjuk megőrizni a munkahelyeket.”

Buy European!

Vegyél európai árut! – ez Macron francia elnök elképzelése, aki erről mindinkább meggyőzte Scholz kancellárt is. Ez a gyakorlatban azt jelentené, hogy az Európai Unió is hatalmas összegekkel támogatná a saját iparát éppúgy mint Biden elnök az amerikait. A két elnök most erről is eszmét cserél az amerikai-francia csúcstalálkozón során hiszen a hazai vállalkozók támogatása értelemszerűen fenyegeti a világkereskedelmet, ahol a WTO szabályai szerint nem szabad diszkriminációt alkalmazni a vetélytársakkal szemben.

EU kontra USA

Buy European! Vásárolj európai árut! Francia-német közös fellépés az USA-val szemben miután a Biden kormány nagy pénzekkel támogatja a hazai gazdaságot, de csakis akkor, ha amerikai árut vásárol.

Először Macron francia elnök vetette fel a Buy European ötletet, amely az Egyesült Államokhoz hasonlóan előnyben részesítené az uniós  termékeket az importtal szemben. Az elektromos autók vásárlását az amerikai kormány nagy pénzekkel támogatja, és ezt sérelmezik az európai autógyártók, akiknek tartaniuk kell a kínai konkurenciától is.

369 milliárd dollárral támogatja az amerikai kormány a zöld programokat, és ez kicsapta a biztosítékot Európában, ahol az autóexport visszaesésétől tartanak. Erről tárgyalnak a többi között az uniós kereskedelmi miniszterek Brüsszelben, és a francia miniszterelnök asszony Berlinben. Kezdetben a franciák óvatosan fogadták Macron elnök ötletét a saját ipar erőteljes támogatásáról és valamiféle Buy European tervről, amely például az elektromos autók esetében kedvezményeket adna, ha valaki uniós járművet vásárolna. Folynak tárgyalások az USA és az Európai Unió között, de nem sok remény van arra, hogy ennek eredménye is lesz. Ezért Robert Habeck alkancellár már “erőteljes választ” sürgetett a Handelsblattban az amerikai kihívásra. A német gazdasági miniszter azt is javasolta, hogy az uniós termékeket részesítsék előnyben az importtal szemben.

Az EU nem akar lemaradni

A Tesla gyár építése Németországban azt mutatta, hogy az elektromos autók terén Európa lemaradásban van. A zöld programok finanszírozása ezért kulcskérdés a jövőre nézve. Csakhogy ezzel megsértené az Európai Unió a szabadkereskedelmi elveket.

“Ez szembe menne a WTO – Világkereskedelmi Szervezet – elveivel, amely kizárja azt, hogy diszkriminálják a külföldi cégeket“ – nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Elvire Fabry, a Jacques Delors kutatóintézet vezető kutatója. “Az Európai Unió ezzel azt kockáztatja, hogy átlépi a Rubicont” – hangsúlyozza a kutató, aki arra is rámutatott, hogy

a külkereskedelem sokkal fontosabb az Európai Unió mint az Egyesült Államok számára.

Robert Habeck alkancellár szerint lehet kecske-káposzta megoldást találni vagyis úgy támogatni az európai ipart, hogy ne sértsék meg a WTO alapelveit. Egy berlini gazdasági csúcson kijelentette:

”valamit tennünk kell, mert az nem elég, ha csak panaszkodunk az amerikai és a kínai konkurencia miatt.”

Habeck német gazdasági miniszter elismerte, hogy sokáig ismeretlen volt a hazai áruk támogatása az Európai Unióban, de nem példa nélküli. A chip gyártásban már alkalmazzák a hazai gyártás támogatását. Németország azt próbálja elfogadtatni, hogy ezek csak kivételek miközben továbbra is betartják a szabadkereskedelmi normákat. Ugyanakkor Habeck alkancellár hozzátette Berlinben:

“stratégiai szuverenitásra van szükségünk , és nemcsak itt hanem az energia politikában is.”

Az Európai Unió védelmezi saját elektromos autóinak piacát éppúgy mint az USA és Kína

Buy European! – vegyél európait! – javasolja Macron francia elnök, és ebben egyetértettek Scholz német kancellárral Párizsban. Az előzmény: Biden elnök támogatást ígért azoknak, akik Észak Amerikában készült elektromos autót vásárolnak.

“Kína és az USA támogatja a saját autó iparát, az Európai Unió azonban mindenki előtt nyitva áll“ – hangsúlyozta Emmanuel Macron elnök, aki a France 2 televízióban beszélt azt követően, hogy az Elysee palotában tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral.

“Franciaországnak és Németországnak össze kell tartania, mert túlságosan is nyitottak vagyunk. Ennek az az oka, hogy mindkét ország sok autót ad el Kínában” – vázolta fel a helyzetet Macron elnök. Scholz kancellár november elején Pekingbe utazik – sok üzletember társaságában – hiszen Kína Németország legfontosabb kereskedelmi partnere.

Buy European Act

Az Egyesült Államokban régi törvény írja elő, hogy a hazai árut előnyben kell részesíteni a közbeszerzéseknél. Ez a Buy American Act. Hasonlót javasolt Macron elnök mindjárt megválasztása után 2017-ben mondván az Európai Uniónak is védelmezni kell a saját piacát.

Most újra ezzel állt elő protekcionizmussal vádolva meg az Egyesült Államokat. Macron arra is rámutatott, hogy az Európai Unión kívül tiltakozott a Világkereskedelmi Szervezetnél /WTO/ Dél Korea és Japán is Biden elnök protekcionista döntése miatt.

A németek eddig megakadályozták a Buy European törvényt, mert Európa legnagyobb kereskedő nemzeteként nem akarták veszélyeztetni az exportjukat. Most ez változóban lehet: az Automotive News Europe szerint Scholz kancellár rábólintott Macron javaslatára, amely azonban csak reagálást jelent Biden döntésére nem pedig új uniós törvényt.

A brüsszeli Politico úgy értesült, hogy Franciaország és Németország közösen azt javasolja a brüsszeli bizottságnak, hogy készítsen elő uniós válasz intézkedést Biden elnök protekcionista döntésére.

Ezzel együtt ugyancsak problematikus lenne a Buy European Act elfogadása, mert ehhez újra  kellene tárgyalni az uniós szabadkereskedelmi egyezményeket és sok uniós szabályt módosítani kellene.

A pekingi Global Times egyenesen úgy értesült, hogy emiatt Scholz kancellár nem támogatja a Buy European törvényt. Savanyú a szőlő – címezte cikkét a kínai kommunista párt véleményét hűen tükröző Global Times egyenesen Macron elnöknek arra mutatva rá, hogy a kínai piac immár fontosabb Németországnak mint a francia.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!