Kezdőlap Címkék Bor

Címke: bor

Igyál még

Orbán Viktor beszédet mondott a Tokaj-Hegyaljai Egyetem avató tanévnyitóján. Egy olyan beszédet, ami a nacionalista dumák remek paródiája lehetne, teli a legócskább közhelyekkel, semmitmondó, üresen harsogó hazug panelekkel, hatalmas lózungokkal.

A Jóisten kifejezetten kedves ajándékának tartja – vág bele Orbán –, hogy a vidéket elhanyagoló sok-sok évtized után végre Magyarország elkezdte rendezni tartozását a vidékkel szemben, s most megadják azt, ami a magyar vidéknek jár, hiszen – mint mondja – „a vidéki levegő hazafivá tesz. Itt még él, itt még tősgyökeres az a magyar észjárás, testtartás, habitus, amely megmaradásunk alapját képezi a jövőben. Innen táplálkozik a magyar küldetéstudat, amely értelmet ad életünknek…”

Én most nem foglalkoznék a magyar észjárás, valamint a magyar testtartás és az egyetem (universitas) intézményének összefüggésével, hanyagolnám a magyar küldetéstudatot, mindössze

jelezném, hogy a miniszterelnök súlyosan félrebeszél.

A Trianon előtti magyar egyetemek közül több éppen a magyar vidéken folytatta tevékenységét: a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözött, a Pozsonyi Egyetem Pécsre, a Selmecbányai Főiskola Sopronba, az Eperjesi Evangélikus Jogakadémia Miskolcra, a Máramarosszigeti Református Jogakadémia Kecskemétre. Aztán folytathatnánk a rendszerváltás előtti vidéki egyetemek és főiskolák aprólékos felsorolásával, majd azzal a felsőoktatási robbanással, ami a rendszerváltást követte (olykor talán feleslegesen és sokszor nem elég átgondoltan), szóval Orbán állítása ostobaság, szándékos torzítás.

Én azonban most – szakmámból fakadóan – Orbánnak arra a kijelentésére koncentrálnék, amelyben az alábbiakra hívja fel hallgatói figyelmét: miután megemlítette Sárospatakot, a magyar reformáció rendíthetetlen bástyáját, valamint a modern magyar nyelv bölcsőjét, végül Kazinczy kőhajításnyira lévő széphalomi nyughelyét, rátért a lényegre:

„És itt van a bor. Talán elsőként ezzel kellett volna kezdenem. Acélozza a hazaszeretetet, izmosítja a bátorságot, bizonyíték Isten létezésére, és a nyelv is megered tőle.”

A bor mint Isten létezésének bizonyítéka! Az egyetemi óráimon sokféle istenbizonyítékkal foglalatoskodunk, hogy csak a legismertebbeket említsem, Aquinói Szent Tamás öt útjától (quinque viae) az ontológiai istenérvekig (Anzelmtől Descartes-on át még Gödel istenérvét is meg szoktuk beszélni), nem is folytatom, de eddigi kurzusaimon – bevallom – nem ejtettünk szót „a bor mint istenérv” teóriájáról.

Ha egyszer vendégelőadóként megtisztelné az órámat Orbán Viktor, s tudományos szomjunkat új elméletével igyekezne csillapítani, hálás szívvel mondanánk neki köszönetet.

Addig viszont kénytelen vagyok arra gondolni, hogy ha a bor Isten létének a bizonyítéka, akkor a sok bor következményeként fellépő kettőslátás egyenesen a politeizmusnak, azaz a sok isten létének a legfőbb bizonyítéka. Az pedig külön érdekesség, s várhatóan komoly vitákat generáló tényező lehet, hogy a fenti teóriából következően a muszlimok számára Isten semmiképpen sem bizonyosság, miután ők nem fogyasztanak bort.

Mindenesetre valóban szükséges sok-sok bort fogyasztani, mert józanon ennyi hivalkodó marhaságot nehéz elviselni.

Gábor György

Trump miatt egymilliárd eurót veszítenek a francia borászok

Távozása előtt az USA elnöke még megfejelte azokat a vámokat , amelyekkel a francia bor és konyak behozatalát kívánja megnehezíteni. Az amúgy is gondokkal küzdő francia szőlős gazdákat padlóra vihetik az amerikai büntető vámok, melyeket Biden egyáltalán nem biztos, hogy siet eltörölni.

25%-os büntető vámmal sújtotta Washington a francia bor behozatalát tavaly októberben – emlékeztet a Reuters arra utalva, hogy mindezt a 16 éve tartó Airbus-Boeing vita tette lehetővé Trump számára. A WTO az amerikaiak javára döntött, és Trump ezt gyorsan ki is használta bár Macron elnök személyesen kérte, hogy ne sújtsa büntető vámokkal az ügyben teljesen ártatlan francia szőlősgazdákat.

600 millió eurót veszítettek a francia borászok ezzel az amerikai döntéssel.

„A mostani büntető vámokkal együtt több mint egymilliárd euró lesz a veszteségünk”

– nyilatkozta a Reuters-nek a francia bor exportőrök szövetségének vezetője.

Cesar Giron elmondta: „Ez óriási csapás a számunkra. Ráadásul olyan ügyek miatt ért bennünket, amelyekhez semmi közünk sincsen!”

Az USA a francia borok és konyakok egyik legnagyobb piaca, amely a pandémia miatt felértékelődött, mert a külföldi turisták nem áraszthatják el Franciaországot, hogy helyben kóstolhassák az isteni nedűt, melyet jó drágán mérnek a francia éttermekben.

„Mellézuhantam, átfordult a teste” – Ma 74 éve ölték meg Radnóti Miklóst

0

Radnóti Miklós 1944. május 19-én írta meg Töredék című költeményét, s ugyanezen a napon kézhez kapta újabb behívóját, amely már a harmadik munkaszolgálatára szólt.

 

Május 20-án vonult be Vácra, társaival még aznap továbbmentek Sződligetre. Innen öt levelezőlapot és öt levelet küldött haza. Május 27-én gyalog mentek tovább Vácra, majd onnan marhavagonokban indultak Szerbiába. Június 1-jén Zaječarba érkeztek, s a német Todt-szolgálat Lager Berlin nevű központi tábora felé vitt az útjuk, ez a jugoszláviai Bor közelében állott. Június 2-án Lager Heidenauba szállították teherautóval. Ott rézbányáknál, vasútépítésen dolgozott.

Két turnusban indultak haza a Lager Berlin munkaszolgálatosai, Radnótit eredetileg a második menetoszlopba osztották be, ám egy emberséges tiszt áthelyezte őt az első csoportba, amely korábban indult. A második csoportot a partizánok néhány nappal később felszabadították, mindenki megmenekült. Az első csoport létszáma jócskán megfogyatkozott, mire a nyugati magyar határhoz értek.

A költő a Harmadik Razglednicát Mohácson írta, 1944. október 24-én. Innen marhavagonban mentek tovább Szentkirályszabadjára, ahol az utolsó, a negyedik Razglednicát írta, amely egyben utolsó verse is. Ez kelt 1944. október 31-én. Szentkirályszabadján a bori keret visszavette az SS-től a foglyok felügyeletét. Szentkirályszabadja után Radnóti sorsa nem ismert, hogy Abdáig mi történt vele, nem tudni, a két település közötti útvonalról a vélemények különbözőek.

A már járni sem tudó Radnótit a győri kórházba irányították. Mivel a várost a szövetségesek éppen szőnyegbombázták, így rengeteg súlyos sebesült és halálos áldozat lett a romok alatt. Emiatt az intézmény nem tudta fogadni, elküldték. A beteg munkaszolgálatosokat – köztük Radnótit – egyetlen győri kórház se fogadta be. Halálának pontos körülményei nem teljesen ismertek, de egyes források szerint Marányi Ede honvéd alezredes parancsára, Tálas András hadapródőrmester ötfős kerete november 9-én Abda község határában lőtte le a végsőkig kimerült Radnóti Miklóst, 21 társával együtt.

Jegyzőkönyv a 12. számú holttestről

Orvosi vélemény: A tömeges gyilkosság elkövetésének időpontját mintegy 1,5-2 évvel datáljuk vissza: a rothadás fokát, a ruházat állapotát a talajviszonyokkal hozva összefüggésbe. A lövések általában hátulról előrehaladó irányúak (tarkó-arc), voltak azonban ellenkező irányúak is. A bűncselekmény 22 egyén életének erőszakos módon való kioltásában állott.

Ruházat: Hosszú steppelt szürke kabát, kötött nadrág, turista bakancs.

Vélemény: Tarkón, fejtető irányú koponyalövés, rögtöni halállal.

Jegyzet: A ruházatából előkerült iratköteg huszonöt tételből áll. A papírlapokon az írás elmosódott, szétázott, nehezen olvasható. A dokumentumok szélén egységesen vörös vérfolt.

A tisztiorvos megjegyzése: A kihantolás során a 12. holttest nadrágja hátsó zsebében találtam egy talajvízzel és az oszlásban lévő holttest nedveivel átázott és földdel szennyezett jegyzetfüzetet. Ezt napon megszárítottuk és a talajtól óvatosan megtisztítottuk: ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra.

Lapszem – 2017. december 12.

0

December 12-e, kedd van, Gabriella napja, nézzük, miről írnak a mai újságok.

Havas Henrik politikai játszmáról beszél

A zaklatási botrány miatt felfüggesztett Havas Henrik a Magyar Nemzetnek azt mondta: politikai támadásnak értékeli a vádakat. Azt nem tudja, hogy az ATV belső vizsgálata még idén lezárul-e. Pert akar indítani az „összes olyan sajtótermék ellen, amelyik tényként kezeli a zaklatást”,

arról viszont még nem döntött, hogy az őt zaklatással vádoló két volt valóságshow-szereplőt is beperli-e.

Azt is mondta: egy lelkes, fiatal ügyvédet választ majd.

Sokan fűtenek környezetszennyező módon

A Népszava arról ír, hogy a települések több mint felén közepes vagy súlyos a lakossági fűtésből származó légszennyezés, az energiaszegénység a települési önkormányzatok csaknem 80 százalékát érinti. A lap a WWF Magyarország kutatása alapján azt írja:

a középületek hőszigetelésének, nyílászáróinak és fűtési rendszereinek állapota lehangoló,

harmaduknak semmilyen szigetelése nincs, az ablakok és az ajtók fele közepes vagy rosszabb állapotban van, a kazánok helyzete pedig csak kicsivel jobb.

Ötvenezer CT-vizsgálat daganatgyanú miatt

A Magyar Idők szerint ötvenezer olyan betegnél végeztek 14 napon belüli CT-vizsgálatot, akinél daganat gyanúja merült fel. A vizsgálatoknál

a várakozási idő csökkentését leginkább a szakemberhiány hátráltatja.

Az átlagos várakozási idő egy CT-vizsgálatra 2-4 hónap.

Egyre nagyobb bevételt hoz a boreladás

A Világgazdaság azt írja, hogy az évi 8-10 millió palack bort értékesítő áruházláncok 5-7 százalékos bevételnövekedéssel számolnak az idén.

Van, ahol a forgalom harmadát az ünnepi időszak adja.

Egy palack bor ára átlagosan ezer forint körül van, a legtöbben vörösbort vesznek (48 százalék), ezután jön a fehér (35 százalék) és a rozé (17 százalék).

A klímaváltozásban bízik a magyar miniszter

A szélsőséges időjárás megtépázta a hagyományos európai bortermelő országok termését. Fazekas Sándor agrárminiszter abban bízik, hogy ez megnyithatja az utat a magyar bor előtt külföldön.

Magyarországhoz hasonlóan Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban is éreztette hatását a szélsőséges időjárás, az utóbbi három országban ennek következtében 10-20 százalékkal kevesebb szőlő terem, ez felértékeli a magyar borokat és reménykeltő az exportra nézve – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szerdán az állami tévében.

Egy friss európai bizottsági jelentés szerint

a spanyol termés 16 százalékkal, a francia 17, az olasz pedig 21 százalékkal lesz kevesebb, mint egy évvel korábban.

Országokon belül a spanyol Castilla-la Mancha régióban 19, Szicíliában viszont 35 százalékos kiesés várható. Ezt történelmi mélypontnak nevezi az uniós testület.

Más országokban viszont a bortermelés növekedését vetíti előre az Európai Bizottság: Portugáliában 10, Ausztriában 23, Romániában 60 százalékkal vár nagyobb mennyiséget, mint 2016-ban.

Az uniós bortermelés évek szerint és öt éves átlagban. Forrás: Európai Bizottság

Az uniós várakozás egyébként Magyarország esetében is csökkenést, 11 százalékkal kevesebb bort valószínűsít. Ez körülbelül 2,5 millió hektoliter lenne. (A teljes uniós mennyiség 145 millió hektoliter lehet.) Ebből egyébként Fazekas miniszter közlése szerint 750 ezer hektoliter az export. Ennek jelentős hányada folyóbor.

A borszakma nem tud előrelépni az exporttal, elsősorban a kis mennyiség és a nem garantált azonos minőség miatt. A nemzetközi marketing hiánya miatt ráadásul a magyar borok a külföldi üzletek legalsó polcaira kerülnek.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!