Magyarország és Lengyelország ebben is hasonlít egymásra: óriási az orvos hiány. A brüsszeli Politico szerint 20-50 ezer orvos hiányzik a lengyel egészségügyből. Ez nagyon sok egy 38 milliós országban, amelyet nagyon megviselt a Covid 19 világjárvány.
A járvány miatt az orvosok 9%-a tervezi azt, hogy elhagyja hazáját – állapította meg a Krakkói Egyetem kutatása még tavaly.
„Az orvosok a magán szektorba távoznak vagy pedig egy uniós államban próbálnak szerencsét”
– nyilatkozta a Politico tudósítójának Bartosz Fialek doktor, aki az orvosok szakszervezetének regionális főnöke Bydgoszcz városában. Mindez összefügg azzal, hogy a kormányzat alulfinanszírozza az egészségügyet, a GDP mindössze 5,3%-a jut rá. Ezzel sereghajtó az Európai Unióban – éppúgy mint Magyarország.
Az eredmény? Lengyelországban jut a legkevesebb orvos egy lakosra az Európai Unión belül – Ciprus után.
Rekord kivándorolás
2021 első negyedévében 200 orvos kért engedélyt a kivándorlásra , és ezzel megdőlt a korábbi rekord. Andrzej Matyja, az orvosi kamara vezetője katasztrófának nevezte a kivándorlási kedv fokozódását.
Lengyelországban a kormány – Magyarországtól eltérően – nem emelte lényegesen az orvosi fizetéseket. Kínosan szegényes béremelést kaptak a közegészségügyben dolgozó orvosok: bruttó bérük 1485 euróról 1489 euróra emelkedett.
A következmény? Kórház bezárások illetve egyes osztályok megszüntetése. Különösen a gyerekgyógyászat és a belgyógyászat került súlyos helyzetbe, mert nincs elég szakorvos.
Ígéretek vannak, de a pénzt Brüsszeltől várják
A Kaczynski rendszer azt ígéri a lengyeleknek, hogy az egészségügyi kiadások a GDP 7%-ára növekednek 2027-ig. Csakhogy ez elég messze van, az embereknek meg is kellene ezt érniük.
Az uniós helyreállítási alap 4,5 milliárd eurós életmentő injekciót jelentene az egészségügynek. Ebből 700 millió jutna közvetlenül a kórházaknak. Csakhogy Lengyelország kormánya – éppúgy mint a magyar – kötélhúzást folytat Brüsszellel. Az eredmény: a pénz egyelőre nem jön pedig óriási szüksége lenne rá a lengyel egészségügynek. Rókafogta csuka helyzet alakult ki: az EU azt szeretné, ha Lengyelország betartaná a jogállamiság vállalt feltételeit, de a Kaczynski kormányzat szerint a hazai jog felülírhatja az uniós jogot.
A jogvita levét az átlagos polgárok isszák meg, akik egyre kevésbé jutnak megfelelő orvosi ellátáshoz a kórházakban.
Az EU-ban a negyedik Magyarország a munkaerőköltségek drágulásában. Ez több, mint háromszorosa az EU-átlagának. Kelet-nyugati vonal mentén nő a foglalkoztatás ára.
A második negyedévben a munkaerőköltségek éves növekedése az euróövezetben 2,7, az az EU-28-akban 3,1 százalékkal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest. Az egy órára jutó órás munkaerőköltség. 2019 első negyedévében ezek az adatok 2,5, illetve 2,7 százalék volt – közölte az Eurostat, az Európai Unió statisztikai hivatala.
Még tart a bérlendület
A legnagyobb szórás a tagállamok között figyelhető meg. Ezen belül – néhány ország kivételével – szinte teljes kelet-nyugati metszésvonal mentén. Az egy órára vetített munkaerőköltség emelkedésének listáját Románia vezeti (12,4 százalék), majd Bulgária (11), Szlovákia (10,6) és Magyarországon (10,1) következik. Mint látható, az EU és az euróövezet átlagát lényegesen meghaladó növekedés (Ciprus kivételével) csupa kelet-közép-európai országban figyelhető meg. A legalacsonyabb növekedést Portugáliában (0,9 százalék) és Maltán (1,1) regisztrálták.
A munkaerőköltségek két fő alkotóeleme a bérek és a nem bérkiadások. Az euróövezetben az előbbiek költsége 2,7, utóbbiak összege 2,9 százalékkal nőttek 2019 második negyedévében, éves összevetésben. 2019 első negyedévében változás +2,7 és +2,1 százalék volt. Az EU-28-ban az órabérek 3,1, a nem bérkiadások 3,0 százalékkal emelkedtek 2019 második negyedévében. Az három hónapban az éves változás +2,9 és +2,1 százalék volt.
A második negyedévben a szolgáltatások és a nem üzleti gazdasági területen nőttek a bérköltségek 3, illetve ennél nagyobb százalékkal. A legkisebb emelkedés az iparban volt, két-két és fél százalék, három százalék az építőiparban (euróövezeti, illetve EU-28-akban).
Orbán Viktor a hétvégi évértékelő beszédében egy hétpontos segítő akciótervet jelentett be, ami szerinte demográfiai fordulatot hozhat. A Policy Agenda ennek kapcsán azt nézte meg, hogy milyen bérpolitikai, és munkaerőpiaci problémák nehezítik a gyermekvállalási korban lévő nők helyzetét.
Nők a munkaerőpiacon
A kormányzati hétpontos intézkedési programnak mindössze két eleme érinti azt a kérdést, hogy mivel lehet segíteni a kisgyermekes anyukáknak a munka világába történő visszatérését. A bölcsődei ellátórendszer kiszélesítése, és a kisgyermekkel otthon maradó nagyszülői GYED-program bevezetése elvileg megteremthetik annak a lehetőségét, hogy aki tud, az minél előbb visszatérhessen munkahelyére. Ugyanakkor nem biztos, hogy ez a valódi probléma.
Ismert, hogy a munkaerőpiacon jelentős hátrányban vannak a nők a férfiakhoz viszonyítva. Legutolsó rendelkezésre álló adat szerint (2016. év) egy férfi átlagfizetése 16%-kal (majd kéthavi bérrel) magasabb, mint a nőké.
2018. harmadik negyedévében a foglalkoztatottak 55%-a volt férfi, miközben a munkavállalási korú lakosság körében ez az arány 48,5%. Ez azt jelenti, hogy most 590 ezer fővel több nőnek kellene dolgoznia a foglalkoztatottak körében, hogy a dolgozni tudó lakosságon belüli arány teljesüljön. Ez természetesen nem elvárható cél, hiszen a potenciális női munkavállalók közül többen gyermekük nevelése miatt vannak távol a munkaerőpiactól.
Ebben a tekintetben nem „lóg ki” a magyar munkaerőpiac a V4-ek „sorából”, ugyanakkor lemaradásban van az észak- és nyugat-európai országoktól:
A nők foglalkoztatásán belül minden egy százalékos arány-javulás (a férfiak változatlan foglalkoztatási szintjével számolva) 68 ezer új női foglalkoztatottat jelentene. Azzal tehát, ha elérnénk a nők foglalkoztatásán belül az északi-országok szintjét, 204 ezer fővel több női munkavállalónk lenne, akik munkajövedelmük által jelentősen növelnék a háztartásuk bevételeit.
Bérek egyenlőtlensége
A nők munkaerőpiaci hátránya nem csak a foglalkoztatottsági arányukban, és az átlagos bérek különbségében jelenik meg. Sokkal nagyobb társadalmi problémát jelent a bérrendszeren belüli egyenlőtlenség. Ennek pedig már van az állam által előidézett oka is. Amennyiben a versenyszféra 5 fő feletti foglalkoztatóit és a közszférát nézzük, akkor látszik, hogy ebben a szegmensben 2016-ban 50,5%-a volt a női dolgozók aránya. (Ennek fő oka, hogy a közszférában dolgozók 75%-a nő.)
Az egyes jövedelmi kategóriákban jelentős a nemek közötti különbség. A társadalom rosszabbul kereső alsó felének (első öt decilis) 52%-a nő, míg a felső ötödben már csak 49%. Amennyiben a felső tíz százalékot, a legjobban kereső réteget nézzük, ott már csak 38%-os a nők aránya.
Amennyiben a kereseteket összeadjuk, akkor az 5 fő feletti foglalkoztatóknál és a közszférában dolgozók körben a bruttó jövedelem 53%-át viszik haza a férfiak, és így 47%-át a nők. A 35 év alatti dolgozói társadalom esetében azonban a nők már csak 43%-át szerzik meg a munkajövedelmeknek.
Az állam a nettó jövedelmek alakulásába két ágon tudna beavatkozni közvetlen módon
Egyrészt a törvényben szabályozott bérek kapcsán (közfoglalkoztatott bérek, minimálbér, garantált bérminimum), másrészt az adórendszeren keresztül. Azáltal, hogy a férfiak a jobb kereseti kategóriákban vannak, az egykulcsos adórendszer konzerválja a férfiak és a nők közötti nettó béregyenlőtlenséget. Amennyiben az állam azt akarná, hogy a nők is jobb kereseti viszonyokkal rendelkezzenek, akkor direkt módon tudna azzal segíteni, ha az adórendszerben a mediánjövedelem alattiak esetében alacsonyabb adókulcsot érvényesítene, mint a felső 10%-ba tartozóknál.
A másik állami beavatkozási eszköz a minimálbér és a garantált bérminimum emelése lenne. Az utolsó béradatok alapján (2016. év) a nőket – az arányokat tekintve – jobban érintette ez a két bér. Ebből következően ennek emelése nagyobb segítséget jelent a női munkavállalóknak, mint a férfiaknak. A közmunka terén – ahol szintén az állam határozza meg a béreket – az elmúlt években azt látjuk, hogy „elnőiesedett” ez a munkavállalói réteg. 2018. decemberében a közmunkásoknak már 59%-a nő volt, ezzel szemben négy évvel korábban még csak 48%-uk. Eközben a minimálbér jelentősen elszakadt a közfoglalkoztatotti bértől, ami azt is jelenti, hogy a nők kerültek rosszabb anyagi helyzetbe ebben a munkavállalói csoportban is. (A Policy Agenda egy korábbi elemzésében bemutatta, hogy a közmunkásoknak csökkent a reálkeresete.)
Mindez nagyobb hatással lehet a gyermekvállalási kedvre, mint a bejelentett intézkedések
A nők béregyenlőtlensége, és a munkaerőpiacon meglévő kisebb részvételi arányuk egyértelműen olyan elemek, amelyek bizonytalanságot okoznak a jövőt illetően. Ez pedig talán nagyobb hatással van a gyermekvállalási kedvre, mint a most bejelentett intézkedések. Ugyanakkor a kormány éppen ezen a területen nem akar ellépni az eddigi politikájától, és mérsékelni az egyenlőtlenségeket.
Inkább a szakszervezet számára kedvező megállapodással lezárulhat a sztrájk az Audiban. A megoldás kompromisszumos, este újraindul a munka.
Megszületett az egyezség az Audi Hungaria Zrt. és az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) között szerda délután.
Este nyolc órakor újraindultak a gépsorok az üzemben.
A megegyezés részletei.
Forrás: AHFSZ
Mint látható, a fő számokban az AHFSZ alapkövetelése teljesült (18 százalék, de minimálisan 75 ezer forint alapbéremelés). Elérték a havi egy szabad hétvégét, de csak májustól. A cafeteria (VBK) 400 ezer forintra csökken 620 ezerről. Utóbbiban ide-odaugráltak az ajánlatok-követelések. Az érdekvédők eredetileg 787 ezer forintra emelést igényeltek, a cég aztán az engedmény fejében ezt 300 ezerre csökkentette volna. Végül mégis megnövelte a keretet.
Előreléptek a lojalitási és a jubileumi bónusz terén is. Engedett viszont az AHFSZ abban, hogy lemondott arról az igényéről, hogy 4 százaléknyi mozgóbért alapbéresítsen a cég. Elfogadta az Audi azon ajánlatát is, hogy ne egy évre szóló, hanem 15 hónapos megállapodást kössenek.
Ezzel lezárult a rendszerváltás utáni időszak legkomolyabb munkabeszüntetése.
A 2000-es évek második felének mozdonyvezetői sztrájkjában pár száz dolgozó volt képes megbénítani a fél országot, de akkor az egyik legszűkebb keresztmetszetben okoztak dugulást. Most azonban a sok közül egy cég állt le, majd nyomában egy nemzetközi konszern egyre több tagja.
Néhány tanulság levonása ide kívánkozik, ha már „történelmi” eseményről beszélünk szűk harminc év távlatában. Az események mindenekelőtt rámutatnak arra, hogy
mekkora ereje van a szervezettségnek,
annak, ha az alkalmazottak 70 százaléka (több, mint 13 ezerből kilencezer) szakszervezeti tag.
Az egész országban még csak hasonló arány sincs.
Felhívja a figyelmet arra, hogy a gazdasági észszerűség alapján kifinomultan felépülő nemzetközi multiláncok adott esetben
mennyire kiszolgáltatottá válnak egy-egy tagjuk által.
Megerősíti azt az ismeretet, hogy milyen kesze-kusza belső elszámolási rendszerek vannak az ilyen multikon belül. Rajtuk kívül voltaképpen
senki se tudja, mekkorák a tényleges bevételi, költség- és termelékenységi számok.
A transzferárak alkalmazásával a cégek ide-oda mozgatják a pénzt hálózaton belül, ahogyan azt az Audi beismerte az AHFSZ-szel folytatott számháborújában.
Nem kizárt, hogy az Audi példája sok cég munkavállalójának ad muníciót, talán a szakszervezeteket is megmozdítja. Továbbá a céghálózatokon belül inspirálhatja a különböző országokban lévő egységek dolgozóit a bérkülönbségek feltárására és „kisimításának” kezdeményezésére. Netán néhány kormányt is, hogy megpróbálják tisztábbá tenni a multik fentebbi elszámolásait, mérsékelni az „adóoptimalizálást”, és leszámoljanak az alacsony bérek gazdaságpolitikájával.
Már magyar üzemek is leálltak az Audi-sztrájk miatt. A legutóbbi céges ajánlat jelentősen közelít az AHFSZ igényéhez. Közben egyre többen figyelmeztetnek, mások szerint viszont valamit tenni kell a bérekkel.
Újabb dominók dőltek el a győri sztrájk miatt. Meghosszabbították az Audi központi, inglostadti üzemének zárva tartását a hiányzó motorok miatt, tegnaptól zavar van a pozsonyi VW-gyárban, a neckarsulmi egységben pedig várhatóan holnaptól várható zavar a termelésben. Mára aztán már hazai beszállítók is szüneteltetni kényszerülnek a gyártást, értesült a napi.hu: leállt a gyártás a Lear Corporation Hungary Kft. autóüléseket készítő győri üzemében, és a Rehau-Automotive Kft. lökhárítógyártó-üzemében, illetve az Audi logisztikai partnereinél, köztük a Syncreon Hungary Kft.-nél is szünetel a munka.
A hatodik napja tartó sztrájk során az Audi Hungária tegnap új ajánlatot nyújtott át az Audi Hungária Független Szakszervezetnek: teljesítik a 18 százalékos, de minimum 75 ezer forint alapbér igényt, a cafeteria összege pedig 300 ezer forintról 400 ezer forintra nőne. (Utóbbi most 620 ezer, az AHFSZ eredetileg 787 ezerre növelést akart, az Audi előző ajánlatában ment le a 300 ezerre.)
„fontos döntés előtt állunk, hiszen fel kell térképeznünk a további lehetőségeket, valamint az ezután következő lépéseinket”.
A sztrájkbizottság egész nap ülésezik, a tárgyalás „fokozódott” – közölték nemrég a Facebookon -, s van mit meghányni-vetnie. Az AHFSZ oldalán egyre több az olyan beírás a gyári dolgozóktól, amelyekben erősen megfontolandónak tartják ezt az ajánlatot, de legalábbis enyhítenének az eddigi követelésen.
Többen felhívják a figyelmet, hogy a cafeteria (az audis meghatározással VBK) túlnyomó részt teljes kulccsal adózik, elvesztette korábbi előnyét. „A VBK-t előbb vagy utóbb el kell engedni. Teljesen értelmetlenné válik. Az építés és vásárlás vagy törlesztés volt jó benne, meg kicsit olcsóbban lehetett nyaralni, mar aki ment nyaralni, de ez ma mar elértéktelenedik. Ha ki kell meg tartani, akkor az ne a VBK miatt legyen” – írta például egy audis.
Ha nem lesz egyezség, akkor „fokozódhat a nemzetközi helyzet” is. A Magyar Járműalkat-részgyártók Országos Szövetségének (MAJOSZ) elnöke, Nyírő József szerint egy hetes sztrájk
az Audi éves bevételét 2 százalékkal csökkenti, és ez a már GDP-ben is érzékelhető érték.
Valóban láncreakció indulhat, ami béníthatja a külföldi vállalatok működését is. A problémát nehéz orvosolni, mert az itthoni gyártási kapacitást, a sztrájkból adódó kiesést nem lehet előállítani teljes mértékben más vállalatoknál. Jellemzően alacsony készletszintek miatt a gyártás hamar megakadhat – magyarázta.
Az Audi kezdettől fogva érvel azzal, hogy a „túlzott” béremelés (és a sztrájk okozta bevételkiesés) azt eredményezheti, hogy elmarad új modell idehozatala, s általában is ronthatja a győri egység jövőjét. Sokan zsarolásnak minősítik ezt mondván: egy ekkora, 25 éve folyamatosan fejlesztett üzemet nem lehet csak úgy átköltöztetni máshová.
Ez igaz, csakhogy a Volkswagen konszernben (is) komoly számításokon alapuló munkamegosztás van, a győri egység így vált a csoport legnagyobb motorszállítójává, és idővel elindították a komplett autó-összeszerelést is. Erről itt írtunk bővebben.
Ha tehát jelentősen emelkedik a költségszint, akkor szóba kerülhet, hogy a jövőbeni fejlesztéseket legalább részben máshová teszik (a konszern most áll át az elektromos autókra, ezek motorjait is elkezdték készíteni Győrben). Vagyis távlatilag értékelődhet le az üzem.
Amint arról tegnap írtunk, az Audi közleményben igyekezett cáfolni az AHFSZ számokkal megtámogatott érveit, amelyek szerint az itteni alkalmazottak javadalmazása nem csak nominálisan marad el jelentősen a nyugati és a térségi üzemekétől, hanem a termelékenységi arányoktól is. (Cikkünk erről itt, az AHFSZ egyik táblázata pedig itt tekinthető meg.)
Felhívtuk a figyelmet arra, hogy az Audi – büntetőjogi zsargonnal –
„őszinte beismerésben van”:
az AHFSZ állításainak nem valós voltát voltaképpen azzal is alátámasztja, hogy a konszern a belső elszámoló, vagyis transzferárakkal módosítja a kimutatásokban olvasható bevételi számokat (vagyis drágábban számol el termékeket és szolgáltatásokat például a győri egységben). Ezt nevezik „adóoptimalizálásnak”, a bevételeket és a költségeket mozgatják az eltérő adószintű országok között. Ami persze felveti annak lehetőségét, hogy részben csak papíron létező kiugró termelékenységről beszélünk.
Ezzel sajátos módon éppen azok kezébe ad érvet, megerősítést, akik szerint „valamit tenni kell” az itteni bérekkel, ezek alacsony volta nem indokolható és gátja a további gazdasági fejlődésnek. Legutóbb Pitti Zoltán közgazdász, egyetemi tanár (az APEH egykori elnöke) tett közzé közösségi oldalán egy rövid értékelést.
Eszerint a közvélemény ellentmondásosan értelmezi, hogy miért a hazai bérátlagnál kedvezőbb pozícióban levő járműipari vállalkozásnál alakult ki sztrájkhangulat, s tart már napok óta. A mellékelt grafikonnal Pitti arra hívja fel a figyelmet, hogy a járműiparban – Anglia után –
nálunk van a legnagyobb szakadék az egy főre jutó munkateljesítmény és javadalmazás között.
Előzetes adatok szerint a 2016. évi állapothoz képest az értékek módosultak, de az arányok „műemlékileg” védettek – írja.
Forrás: Pitti Zoltán
Nem egészen két éve az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) „Európának béremelés kell” elnevezésű kampányában Galgóczi Béla közgazdász írt elemzést, amelynek egyik megállapítása az, hogy a bérek nem csak a nyugat-európai bérszínvonalhoz képest alacsonyak, hanem annál is rosszabbak, mint amit a térségi keleti országok gazdasági fundamentumai megengednének.
Magyarországon például ugyan csökkent a bérarány (vagyis a megoszlás a munka és a tőke, a hozzáadott érték között) 1995 és 2015 között (mintegy 10 százalékponttal, a GDP 66 százalékáról 56 százalékára), de ez nem javította az ország versenyelőnyét.
Ez az érték átlagosan
hét százalékponttal alacsonyabb a térségi országokban, mint Nyugat-Európában.
A bérfelzárkózás alakulását mutatja az ábra.
Forrás: Galgóczi Béla
A 2008-as válság véget vetett a bérfelzárkózásnak, és az EU válságkezelési intézkedéseinek fontos szerepük volt abban, hogy a régiót a már meghaladottnak tekintett alacsony bérekre épülő gazdasági modellbe visszatoloncolja – értékeli a számokat Galgóczi.
Ez a bérarány jelzi azt is, hogy
ezen országoknak nincs alapvető költség-alapú versenyképességi problémájuk,
még ha korábban jelentős is volt a bérnövekedés.
Galgóczi hoz egy másik mutatót is, a bérekkel korrigált termelékenységet (az egységnyi munkaerőköltség által termelt hozzáadott értéket), amely a feldolgozóiparban az összes térségi ország esetében lényegesen magasabb, mint Németországban.
Forrás: Galgóczi Béla
Látható, hogy a reálbér Németországban magasan a termelékenység felett áll, szemben a keleti országokkal.
A közgazdász megállapítja, hogy
Németországban a legalacsonyabb a bérekhez igazított termelékenység:
a német feldolgozóipar 51 500 euró munkaköltséggel 67 900 euró hozzáadott értéket teremtett, azaz 100 euró munka költség 132 euró hozzáadott értéket állított elő. Magyarországon 100 euró munkaerő-költség 211 euró többletértéket hozott. A feldolgozóiparban a bérhez igazított termelékenység az összes térségi országban, de különösen Lengyelországban, Lettországban és Romániában lényegesen magasabb volt, mint Németországban.
Ez arra utal, hogy ez a kulcsfontosságú ágazat, ami a leginkább van kitéve a nemzetközi versenynek, lényeges tartalékokkal rendelkezik. A kialakult „kényszerű” alacsony bér-szakosodás mára a jövőbeni fejlődés korlátjává vált, és a régiót a nemzetközi munkamegosztásban alárendelt és függő szerepben tartja.
Délelőtt két órára leállt a győri Audi, az igényelt és a megajánlott béremelés közt szakadék tátong. A számok azonban azt mutatják, hogy a multin belüli súlyos béreltérítések is állhatnak a történések mögött.
Az Audi Hungaria Zrt. mintegy négyezer dolgozója vett részt pénteken 9 és 11 óra között a Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) által meghirdetett kétórás figyelmeztető sztrájkban – ennyi a hír. Az is kiderül ezekből a számokból, hogy a győri cég 13 ezret meghaladó számú alkalmazottjának több, mint fele, 7300 a helyi szakszervezet (AHFSZ) tagja.
Vagyis a szervezettség magasan veri a magyar átlagot, bármely összevetést (ágazati, alkalmazási, tulajdonviszonyok) vegyük alapul.
Az érdekképviselet által igényelt béremelés és a cég ajánlata között jelenleg szinte áthidalhatatlan szakadék tátong, vonhatjuk le a következtetést, ha megismerjük a számokat. Eszerint
az Audi két évre 10+10 százalékot kínál, az AHFSZ idén 18 százalékkal,
de minimum 75 ezer forinttal megemelt bért akar. (Plusz a bruttó 620 ezres cafeteria növelését 787 ezerre, ellensúlyozandó e juttatás lényegében kivégzését. Igénylik még a dolgozókat motiváló jubileumi bónusz bevezetését, a mozgóbér 4 százalékának alapbérbe építését. Ezen felül havonta legalább egy teljes szabad hétvégét akarnak, és hogy maguk dönthessék el, mikor veszik ki az életkor, illetve a gyermekek után járó pótszabadságokat, amelyekről a Munka törvénykönyve alapján a munkáltató dönthet).
A szakszervezet felmérése szerint a dolgozók jelenlegi nettó jövedelmük 40 százalékos növekedésével éreznék megbecsülve magukat.
Ha azonban az adatok mögé kukkantunk, azt láthatjuk, hogy a multinacionális Audi első látásra áttekinthetetlenül áramoltatja a pénzt a csoporton belül. Az AHFSZ azt írja belső kiadványában, hogy gazdasági szakértői megnézték az autógyártó több országának néhány adatát. Ezek alapján
a 2017-es számok a győri egység jelentős bérhátrányát mutatják.
Kétféle összevetést végeztek: a béreket (nem derül ki, de nyilván a bruttó összeget) és a bérhatékonysági mutatót (egységnyi bérköltségre jutó hozzáadott értéket), amelyben a győri cégét veszik 100 százaléknak.
Eszerint a szlovák Audinál 28 százalékkal keresnek többet a győrieknél, a hatékonysági ráta 40 százalék, Csehországban +25, illetve 64, a lengyel egység +39, illetve 35 százalék. A belgiumi üzemben az átlagbér 3,6-szerese az itteniek, miközben a bérrel összevetett termelékenység 21 százaléka a győriének. Az egész Audi csoport eme mutatója pedig 53 százalék az AHFSZ számítása szerint.
Nem a németországi fizetések eléréséért harcolnak
tehát (a különbség a német dolgozók javára 4-5-szörös), hanem a jelentős lemaradás csökkentéséért – fogalmaz a magyar érdekképviselet.
Nem tudjuk ellenőrizni a fentebb ismertetett adatokat, nyilván egyéb körülmények is befolyásolják az egyes üzemek eredményességét. Például a társasági adó, bár az éppenséggel a maga 9 százalékával az egész EU-ban éppen Magyarországon az egyik legalacsonyabb (a különféle kedvezményekkel és a csoporton belüli „adóoptimalizálással” a tényleges teher becslések szerint ennek nagyjából fele).
A közelmúltban azonban a g7 portál elvégzett egy alapos számítást éppen az Audi példáján, amelynek főbb megállapításai nagy vonalakban egybeesnek a győri szakszervezet egyes megállapításaival. Az anyacégével összehasonlítva a béreket az jött ki, hogy ha az Audi ugyanakkora részét fizetné ki a magyar munkások által előállított hozzáadott értéknek, mint a németeknek, akkor
nálunk legalább havi 1,2 milliót kellene a munkásoknak hazavinni.
Az is mellbevágó, hogy a magyar alkalmazottak a német kollégáik által megkeresett bérnek alig 22 százalékát kapják. Ha ezt a megtermelt hozzáadott értékkel vetjük össze, akkor a német dolgozók annak 2,5-3-szor nagyobb részét kapják meg fizetésként, mint a győriek.
Vagyis az Audi (valószínűsíthetően nem egyedüliként), nem csupán a kivehető nyereség növelése érdekében használja ki alaposan az egyes keleti országokban kínált-elérhető előnyöket, hanem a hazai és más
nyugati országokban lévő alkalmazottainak bérét is ebből toldja meg.
A tárgyalások folytatódnak Győrben, a törvényes egyeztetési idő jövő kedden lejár. Ha nem közelednek az álláspontok, annak vége akár általános munkabeszüntetés is lehet. Kérdés, hogy a hazai érdekképviseletek indítanak-e nyilvános diskurzust azokról az anomáliákról, amelyek a multicégeken belül mutatkoznak a hatékonyság és a bérek terén.
A meglehetősen nagy arányú minimálbér-emelés alighanem újfent a kicsi üzletekre mér csapást, ami további boltbezárásokat eredményez. Az erős külföldi nagy láncok már most sokkal jobban fizetnek a kötelező minimumnál.
Nyolc-nyolc százalékkal nőnek az elviekben legkisebb bérek idén és jövőre egyaránt. A minimálbér 2019-ben 138 500-ról 149 ezer forintra emelkedik, a garantált bérminimum 180 500-ról 195 ezerre. A következő évben előbbi 160 920, utóbbi 210 600 lesz.
A szakszervezetek 13, illetve 15 százalékot akartak, aztán engedtek 10 százalékra, a munkáltatók kötötték magukat a 8-hoz. Ezt végül a Magyar Szakszervezeti Szövetség nem is fogadta el, de a kormány enélkül is kihirdette a vasárnapi utolsó tárgyalás után.
A mindössze egy-két százalékkal javuló termelékenység fényében valóban igen sok a bérküszöb emelkedése, még akkor is, ha ennek tetemes részét megeszi a jóval 3 százalék feletti infláció (vagyis nagy nyertes ezúttal is a költségvetés lesz, elsősorban az áfabevétellel).
A munkaadók folyamatos érve az, hogy
sokuk nem tudja kigazdálkodni ezt a növekményt.
Általánosságban is elmondható, hogy a kisebb települések kicsi cégei küszködnek már az eddigi minimális összegekkel is, halmozottan hátrányos helyzetben vannak a leszakadó térségek vállalkozásai.
A sok részterület közül az egyik jól nyomon követhető a kiskereskedelem béreinek alakulása. A blokkk.com szakportál friss kimutatása szerint a hivatalosan jelentett adatok azt mutatják, hogy a bolti mikrovállalkozások (5-9 fő) ma is épphogy meghaladja a garantált bérminimum átlaga (181 ezer) a tavalyi 180 500-at, a szakmák többségében ez alatt van.
A legsanyarúbb életük az autókereskedésekben dolgozóknak van 169 ezerrel (jellemzően használt kocsikat áruló kicsi placcokról van szó), legjobban a benzinkutasok járnak 189 ezres átlaggal. Ebben a bolttípusban 20 ezer forint a különbség a legfelső és a legalsó keresetek között.
A 10-49 fős cégeknél már 189 ezer az átlag, a szakmák közül csak kettő van 200 ezer felett: a magára talált újautó-eladásoknak köszönhetően a szalonokban lehet legjobban keresni (207 ezer), s szintén a benzinkutasok (206 ezer). A 2019-es 195 ezres garantált minimális bér elérése sok tulajdonosnak fog fejfájást okozni. Ebben a kategóriában a bérolló is nagyobb, 30 ezer forint.
Az 50-249 fő közötti vállalkozások átlaga láthatóan magasabb, 222 ezer, és óriási a szórás: 87 ezer forint a két véglet közti különbség. Az autószalonok fizetik a legtöbbet, a használt cikkesek a legkevesebbet. A statisztika szerint a szakmák többsége 200 ezer felett fizet.
Külön kaszt a kiskereskedelemben a nagy, nyugati tulajdonú láncoké,
amelyekben már eddig is igyekeztek minél több pénzt kipréselni a munkaerő-hiány enyhítésére. Körükben is van egy „királykategória”, a német diszkontok, amelyekben már tavaly is 300 ezer körüli vagy efeletti volt a bolti dolgozói átlag. Ennek elsődleges oka az, hogy ezeknél a cégeknél másfél-háromszoros az egy főre jutó árbevétel, mint a többi láncban, főleg a hazai tulajdonúakban – a mikrocégekről pedig ne is beszéljünk.
Abban az egyben biztosak lehetünk, hogy
nem mérséklődik a boltbezárási hullám.
Az egységek száma hat éve 145 ezer volt, tavaly már közelített a 120 ezerhez. A kicsik közül újabbak fognak elesni a bérháborúban.
A folyamatokba valószínűleg „bekavar” a cafeteria lényegében kivégzése. A mikrocégekben eddig se nagyon halmozták el a dolgozókat béren felüli juttatásokkal, a közepes méretűeknél már inkább adtak például Erzsébet utalványt, utazási bérletet, iskolakezdési támogatást. E lehetőségek adókedvezménye, illetve –mentessége mind megszűnik, kérdés, hogyan reagálnak a vállalkozások. Az eddigi megnyilatkozásokból arra lehet következtetni, hogy a nagyobb méretű külföldi tulajdonúaknál várható leginkább, hogy ha csökkentett értékben is, de megtartják egy részüket, vagy bérbe forgatják át.
A dinamikusnak tetsző magyar béremelkedés a következő években csak arra lesz elég, hogy legfeljebb Romániát tartsuk magunk mögött. A Policy Agenda számítása alapján a csehek bő 30 százalékos bérelőnye változatlan marad. A térség lemaradása hatalmas.
A visegrádi négyek között a magyar átlagbérek az utolsó helyen vannak, az elmúlt években elkezdődött jelentős béremelkedések nem rendezik át a térképet. A Policy Agenda (PA) friss összehasonlítása a térség országainak költségvetési előrejelzései alapján készült.
A 2017-es adatok alapján Csehország majdnem 40 százalékkal, Szlovákia 18, Lengyelország 17 százalékkal előzi meg hazánkat a nettó átlagbérekben. Egyedül Romániát előzzük meg bő tíz százalékkal.
A PA friss számítása szerint a románok előzetes béremelkedése a legnagyobb idén, utána Magyarország következik, megelőzve a V-4-ek többi tagját, ahogyan azt a táblázat mutatja az országok költségvetési előrejelzései alapján.
Forrás: Policy Agenda
Ha azonban ehhez hozzátesszük, hogy az infláció Magyarországon már most közelíti a 4 százalékot, akkor látható, hogy a reálbér-emelkedésben a magyar pozíció rosszabb lesz.
Az összesített adatok alapján valószínűleg csökken a többi V4-tagállamhoz mért lemaradásunk, de a hazai bérbővülés még a kormány szerint is mérséklődni fog a következő években. A PA elemzése arra fut ki, hogy ha megvalósul a bruttó bérek emelkedése, akkor
folytatódni fog Magyarország bérfelzárkózása a lengyel-cseh-szlovák hármashoz.
Az átlagfizetésekben azonban mindegyik országban még mindig minimum 10 százalékkal magasabbak lesznek, mint Magyarországon. Csehországot nézve pedig megmaradna a 30 százalékos különbség. Románia esetében nem kell továbbra sem arra számítani, hogy utolérné a magyar bérszínvonalat, de 5 százalékponttal csökkenne a különbség az előzetesen vázolt bérnövekmények mellett.
A szerény örömöt azonban lerántja a valóság talajára a nemzetközi kitekintés.
Forrás: OECD
Az OECD 2017-es adatokat tartalmazó jelentéséből látszik, hogy az egész térség rémesen lemaradva a sor végén kullog. Az előttünk lévő európai országok utolérése jelenleg meglehetősen bátor vállalkozásnak tetszik.
Már 330 ezerhez közelít a bruttó átlagkereset, de a többség ennél sokkal kevesebbet mondhat magáénak. Valószínűsíthető, hogy a foglalkoztatottak kétharmada az átlag alatti bért kap.
A Központi Statisztikai Hivatal eheti kereseti adata ismét impozáns képet fest a hazai bérviszonyokról. Júniusban változatlanul kétszámjegyű, 11,2 százaléknyi növekedést mértek, ezzel a bruttó átlagkereset 329 600 forint volt.
A növekedésre – mint jó ideje – ezúttal is a minimálbér és a garantált bérminimum 8, illetve 12 százalékos idei emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
A KSH – és a más állami szervek – nem árasztják el a népet finomító adatokkal, de néhány megjegyzést első körben is érdemes tenni. A KSH is csak a sokadik sorban tünteti fel, hogy a 329 ezres átlag a közfoglalkoztatottak (két éve változatlan 82 200 forint javadalmazása) nélkül számolva 341 700 forint volt. Miközben a munkanélküliségi rátát (most 3,6 százalék) rendre a közmunkások nélkül számolják, noha ezzel a júniusban 142,9 ezres tömeggel együtt a ténylegesen állástalanok aránya biztosan meghaladná a 6 százalékot.
A másik már módszertani probléma. A KSH csak a legalább öt fős vállalkozásokat méri, és kizárólag a teljes munkaidejűeket veszi számba az összefoglaló adatok készítésekor. (Arról már nem is beszélve, hogy idén júniusban is változatlanul 107 ezer főben jelöli meg a külföldi telephelyen dolgozók számát, ami nyilvánvalóan ellentmond minden hétköznapi tapasztalatnak.)
Az átlagbérről szokták azt mondani, hogy
„élő embert nem ismerek, aki ennyit keresne”.
Ezért szokás segítségül hívni a medián jövedelem kategóriáját. Ez a középen lévő számot mutatja, azt, amely felett és alatt ugyanannyian vannak.
Az utóbbi időben ilyen számítást se végeznek hivatalos helyeken. Legutóbb 2016-ban a Magyar Nemzeti Bank decemberi inflációs jelentése tartalmazott adatot az átlagbér és a mediánbér feltüntetésével.
Forrás: MNB
Ebből tehát azt olvashatjuk ki, hogy bő másfél éve a 230 ezres átlaghoz 160 ezres mediánérték adódott. Vagyis ennek fele kapott ennél kevesebbet, fele pedig többet hó végén. A két fő szám összevetése megerősíti azokat a korábbi számításokat, amelyek szerint a medián bér az átlagos érték nagyjából kétharmada.
Ha feltételezzük, hogy az arányok lényegesen azóta se változtak, akkor a jelenlegi mediánbér 220 ezer forint körül mozoghat. Tehát az alkalmazottak fele kap havonta ennél kevesebbet, fele efeletti összeget. Ezekből az arányokból azt a következtetést vonták le korábban, hogy (figyelembe véve az öt fő alatti cégeket is)
a munkavállalóknak körülbelül kétharmada valójában az átlag alatt keres.
És akkor még nem beszéltünk a lényegről, arról, hogy ebből mennyi marad. Ez az úgynevezett adóék, ami azt mutatja meg, hogy a kifizető teljes bérkiadásából mennyit visz el az állam közterhek formájában, és mennyi marad efelett a dolgozónak.
A magyar adóék nemzetközi összehasonlításban igen magasnak volt mondható: még két éve is 48 százalék felett volt, amely először az általános egykulcsos szja bevezetésével (majd ennek 15 százalékra csökkentésével) és újabban a szociális hozzájárulási adó (szocho) kétszeri mérséklésével jelentősen süllyedt, nagyjából 45 százalék 2018-ban.
Ehhez mindjárt hozzá kell tenni, hogy ismét híján vagyunk mélyebb friss adatoknak, ezért csak körülbelül két év múlva fut végig a statisztikai rendszeren az, hogy a szocho csökkentéséből és a rendkívül dinamikusan gyarapodó kötelező minimális bérek (valamint az ezek felett lévők) együtteséből mi jön ki végeredményként a tényleges keresetekről.
Ez az az uniós adatsor mindenesetre azt is megmutatja, hogy
a bért terhelő adó igen komolyan növekedett 2010-től, Orbánék ismételt kormányra kerülése után.
Az elvonás aránya 43,8 százalékról indult, hogy aztán évről évre emelkedve 2013-15-ben elérje a 49 százalékot, amely aztán először csak kis mértékben csökkent 48 százalék fölé.
Ha megnézzük az átlagbér és az ennek kétharmadát elérő mediánbér adóékét, azt láthatjuk, hogy mindkettő meredeken emelkedett 2010-től 2013-ig (46, illetve 43 százalékról 48 százalékra), miközben az átlagot jelentősen meghaladó béreké 53-ról esett 48 százalékra. Ebben vastagon benne van az is, hogy az egy szja-kulcs a minimálbér azonnali 16 (majd 15) százalékos megterhelésével járt a korábbi adómentesség helyett.
Összességében elmondható, hogy az előrejelzés alapján a legnagyobb foglalkoztatotti csoportba tartozók (átlag alatt keresők) adóelvonása valószínűleg 2019-ben is magasabb lesz, mint a válság előtti utolsó „békeévben”, 2006-ban volt.
A formálódó gazdaságpolitika középpontjában a folyamatos béremelkedések és egyfajta hitelbomba állhat a következő években. A KSH legújabb jelentése is megerősíti a bérnövekedést, de van, aki már most aggódik. A feketefoglalkoztatás pedig tavaly megugrott.
Egyre több részlet bomlik ki a következő Orbán-kormány várható gazdaságpolitikájáról. Ahogyan erről a napokban írtunk, ennek egyik egyik fontos eleme lehet az szja kulcsának leszállítása 15 százalékról 10 alá. Ezt azóta már megerősítette a miniszterelnök cselekvéseit alapvetően befolyásoló páros egyik tagja, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke. (Aki egy interjúban arról is beszélt, hogy a kenyér és a liszt áfáját lehetne 5 százalékra süllyeszteni.)
A héten kiderült, hogy óriási „hitelbombát” készül kioldani a Magyar Nemzeti Bank, amelynek vezetője Matolcsy György az Orbánt segítő páros másik tagja, valójában az egész kormányzati gazdaságpolitika központi figurája 2010 óta. Eszerint a vállalati hitelállomány évente 10-15 százalékkal, a lakossági pedig 15 százalékkal növekedhet 2030-ig (utóbbinak nagy hányada a lakáspiacra kerülhetne).
Azzal számítanak, hogy
egy százaléknyi hitelnövekedés évente 0,2-0,4 százalékkal nyomja fel a gazdaságot.
A stimulált növekedés másik ága a folyamatos béremelkedés lenne. Az elmúlt két évben rendre két számjegyű ez az érték, és a februári adat is erre mutat. A KSH mai jelentése szerint a második hónapban a bruttó átlagkereset 306 500 forint volt, 11,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az átlagos nettó kereset családi kedvezmény nélkül 203 800 forint volt, a kedvezményt is figyelembe véve pedig 212 300 forint. Az átlagkereset 11,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Az infláció 2 százalékával számolva a reálkereset 10,7 százalékkal emelkedett.
2016 novembere óta létezik egyébként egy hat évre szóló megállapodás a minimálbérről, a garantált bérminimumról és a járulékcsökkentésről a kormány és az érdekképviseletek között. Ennek keretében 2022-re 11,5 százalékos lenne a szociális hozzájárulás (szocho) mértéke. (Ez most 19,5 százalék, és négy lépésben 2-2 százalékponttal csökkenhetne.)
Ennek feltétele, hogy 2019-től a reálkereseti mutató minden évben 6 százalékkal nőjön. Ez most tehát 10 százalék felett van, de egyelőre nincs olyan elemzés (közte a jegybanké is), amely ne a mérték jelentős csökkenésével számolna, részben az infláció három százalékra kúszása miatt. A másik ok, hogy kétségesnek tűnik a két számjegyű bruttó bérnövekedés fenntartása anélkül, hogy a magyar gazdaság hatékonysága, versenyképessége ugrásszerűen növekedne. Márpedig – mint azt már hivatkozott írásunkban felidéztük – e mutatókról egyre romló elemzések látnak napvilágot jó ideje.
Mindenesetre Parragh belengette, hogy
a szocho mértékét 11,5 helyett 10 százalék alá lehetne csökkenteni
a most induló kormányzati ciklusban.
Az eléggé kétségesnek látszik, hogy az erősen az uniós támogatásoktól függő, valamint a kedvező nemzetközi „légkörtől” is támogatott magyar gazdaság növekedése ebben a szárnyaló mértékben sokáig reális lenne. Vagyis a komolyabb stimuláló pirulák valószínűleg tartalmazni fogják a nagyobb mértékű és gyorsított köztehercsökkentést is, ami viszont
sok százmilliárdos léket fog ütni a költségvetésen
(egyedül az szja 15-ről 9 százalékra csökkentése becslések szerint évente 600 milliárd körüli bevételkiesést okoz).
Az efféle gazdaságpolitikai felfogást amúgy eleve nem kedvelő Bokros Lajos mindenesetre máris veri a vészharangot, csődöt sem elképzelhetőnek tartva a tervek láttán.
Az erőltetett – bár a munkaerőhiány miatt nagyobb részt eddig inkább a piac által kikényszerített – béremelések miatt sok érintett már korábban aggódott. Mondván, nem képesek kitermelni – főleg a kisebb méretű – hazai tulajdonú cégek ezt a tehergyarapodást.
Lehet, hogy az erre adható egyik lehetséges választ jelentik azok a számok, amelyek szerint tavaly jelentősen nőtt a feketefoglalkoztatás. A Világgazdaság szerint a munkaügyi hatóság ellenőrzései során a vizsgált munkavállalók 17,11 százalékát (12 929 főt) alkalmazták feketén 2017-ben, míg 2016-ban ez az arány csak 12,73 százalék (11 982 fő) volt. Az építőiparban ellenőrzött dolgozók 47 százalékát foglalkoztatták feketén tavaly (2016-ban ez az arány 42 százalék volt) – a kiszűrt, be nem jelentett dolgozók 38 százalékát az építőiparban foglalkoztatták.
A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.
A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.
A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.
A nők foglalkoztatásán belül minden egy százalékos arány-javulás (a férfiak változatlan foglalkoztatási szintjével számolva) 68 ezer új női foglalkoztatottat jelentene. Azzal tehát, ha elérnénk a nők foglalkoztatásán belül az északi-országok szintjét, 204 ezer fővel több női munkavállalónk lenne, akik munkajövedelmük által jelentősen növelnék a háztartásuk bevételeit.
Amennyiben a kereseteket összeadjuk, akkor az 5 fő feletti foglalkoztatóknál és a közszférában dolgozók körben a bruttó jövedelem 53%-át viszik haza a férfiak, és így 47%-át a nők. A 35 év alatti dolgozói társadalom esetében azonban a nők már csak 43%-át szerzik meg a munkajövedelmeknek.
