Kezdőlap Címkék Bajnai

Címke: bajnai

Tudás

Ahogy azt Einstein mondotta volt: „A világon két dolog végtelen, a világegyetem és az emberi butaság. Bár az elsőben nem vagyok biztos”.

Hááát… van ebben valami. Újabb és újabb bizonyítékok bukkannak elő napi rendszerességgel, hogy nagyrészt nem ismerjük a tényeket, amit tudunk, azt is rosszul tudjuk, ám ha jól tudjuk, akkor is rossz következtetéseket vonunk le belőle. Itt van például az a derék nyugdíjas, akit valamely faluban megkérdezett a stáb, hogy kire fog szavazni, mire ő angyali mosollyal oktatta ki őket, hogy hát a Gyurcsány elvette tőle a 13. havi nyugdíját, az Orbán meg adott neki tízezer forintot, hát mégis kire tetszenek gondolni, kérem?

Nyilván sohasem hallott arról, hogy ki vezette be a 13. havi nyugdíj intézményét (Medgyessy), ki nem szavazta meg (FIDESZ), ki fizette regnálása alatt végig (Gyurcsány), ki rendelte el szüneteltetni, mondván, jelenleg válság van (Bajnai), ki vezette be a nyugdíjprémiumot, hogy valamit mégis kapjanak a nyugdíjasok (Bajnai), ki mondta azt, hogy ha jobb idők jönnek, a 13. havi azonnal visszavezethető (Bajnai), és ki NEM fizette a jobb idők ellenére tíz évig, hiába ömlöttek az EU pénzek, és hiába ment jól a világgazdaság jóvoltából a magyar gazdaságnak is (Orbán), hogy a svájci indexálás eltörléséről (Orbán) már ne is beszéljünk. Azért ne, mert az emberek nagy többsége úgysem tudja, hogy az micsoda.

A téma további ragozását hanyagolva a lényeg annyi, a derék nyugdíjasnak és sok társának a tudatlanság vezérelte szavazataival sikerült mindenféle szempontból jól orrba vernie nem csak a gonosz libsibolsikat, hanem saját magukkal együtt a nem tűzközeli FIDESZ szavazókat és úgy mellékesen az országot is.

A fenti példa persze rossz. Nyilván nem a szegény nyugdíjasnak kell utána járni, hogy hogyan is van ez, hanem okos embereknek fel kell őt, illetve őket világosítani. Igen nagy kár, hogy az erre alkalmas okos emberek, ezt nem vállalják. Egyre többen szállnak ki a buliból, mondván, az értelmiségi az nem versenyző, hanem zsűritag, aki elvárja, hogy csinálja más, aztán majd ő megmondja hogy az jó-e, avagy rossz. Győzve győz a győzhetetlen, győzedelmes magyar ész. Az értelmiségünkről mostanában csupa jó hír érkezik, most kaptunk két Nobel díjat, lehet büszkélkedni, és különben is az itthon maradottak vagy százezerszer megírták már, hogy Orbán rossz. Mit akarunk még tőlük, tessék mondani?

A jelenlegi helyzetet tekintve mi egy speciális nép vagyunk, egy olyan nemzetállam, amely most már inkább személyállam, azaz ha valaki a magyar nép szavazataival négyszer is diktátornak megválasztott személyt kritizálja, az a magyarokat bántja. A nemzetet bántja. Sőt, a hazát bántja. Így aztán, ha külföldi az illető, akkor ellenség, ha itthoni, akkor hazaáruló.

Általánosságban mondhatjuk, hogy a nemzetállam sokkal inkább személyes ügy, mint a demokrácia, mert az előbbiben az adott személynek, bármi történik, van mire hivatkozni, az utóbbiban meg még adott személy sincsen, nem hogy hivatkozás.

A demokráciák inkább csapatjátékosok, azaz úgy tudnak szövetségbe tömörülni, hogy az működőképes, a nemzetállamok meg nem. Utóbbit nem csodálom, szegény nemzetállamokat ugyanis mindenki bántja, és nem adják meg nekik a kellő tiszteletet (pl. Magyarország), vagy mindenki bántani akarja őket, és így megelőző csapásokra kényszerülnek, melyeket tisztán önvédelemből meg kell lépniük.

Ilyen például Oroszország, amely máig küzd a fasiszták ellen, akárhol lennének is, most éppen Ukrajnában, melynek ukrán lakossága Putyin és Lavrov szíves közlése értelmében külföldi fasiszták által támogatott belföldi fasisztákból áll. Ebből a szövegből az orosz nép a 80 éve beléjük vésődött emlékek alapján pontosan tudja, kit kell támogatni az utolsó leheletig.

Vannak persze kevésbé egyszerű működésű országok is. Például Nagy-Britannia, amelyről azt hinné az ember, annál nagyobb demokrácia nincsen, hiszen nagyon régóta élnek együtt békésen angolok, skótok, velsziek és írek, de mikor rádöbben, hogy ha saját labdarúgó bajnokságaik is vannak, a király ugyanaz, és hogy a hajdani közös (brit) gyarmataik népeivel mind a négy nemzet ugyanúgy bánt, akkor egyértelmű lesz, hogy ők már igazából nemzetállam. Náluk a nemzeti érzés a brit. Ezért lehetett őket rávenni a Brexitre is a nemzeti érzést hivatkozásként használva, és ezért lett hajdan nagyon népszerű Thatcher a Falkland szigetek megvédésével. Az mégiscsak igazi brit tulajdon, nem igaz? Nem sok, de legalább a miénk, mondják egyöntetűen a skótok, írek, angolok meg velsziek.

A nemzetállam mindig konzervatív.

Rend, vallás, hierarchia, utóbbi végleges jelleggel, aki kilóg a sorból, az megnézheti magát. A gondolkodás általában ellenjavallt, azzal csak idegesíti az ember a környezetét, a konzervatív ember tehát nem gondolkodik, hanem tud. Pont ugyanazt tudja, mint a másik konzervatív ember, hiszen ugyanonnan tanulta, ahonnan apái, nagyapái meg dédapái is, és ez a tudás már kétezer év óta változatlan. Ennek a tudásnak fontos része, hogy Isten kétfajta embert teremtett (nem többet), mégpedig nem egyszerre, hanem egymás után. A konzervatív ember tévéje tehát a mostanában divatozó szivárványszínűtől eltérően maradt fekete-fehér, ahol a sorrend is fontos, azaz a macsó fekete dominál. Az utóbbi tudás már jó ideje erodálódik (a szebbik nem – ha még szabad ezt mondani – hatásosan erodálja), de az előbbi konzervatív álláspont módosítási próbálkozásai még nagy ellenállásba ütköznek. A szivárvány nemkívánatos.

Az ember agya, többi szerveinek működése, tesztoszteron meg ösztrogén szintjének változási lehetőségei és a magzati fejlődés folyamata bőven van annyira bonyolult, hogy már a születéskor sokfajta típus jöhessen létre: kékszemű vagy barnaszemű, magas vagy alacsony, jobbkezes vagy balkezes, pszichopata vagy filantróp, flegmatikus, szangvinikus, melankolikus, kolerikus, satöbbi. A konzervatívok szerint persze minden csak nevelés kérdése, ugyanis szerintük a születettek mind egyformák (kivéve a férfi-nő különbséget), és a nevelés határozza meg, hogy mi lesz belőlük. Ez a szemlélet szükséges ahhoz, hogy a szülő korlátlan hatalmat kapjon a gyerek felett, a fizikai erőszakot is beleértve. Ha valaki eltér az előírástól, a konzervatív ember tudja, hogy az a szülők hibája, hiszen félrenevelték. A születéskor már a hülyék által is láthatóan férfi és a láthatóan nő meg kell majd feleljen a férfiakra és nőkre vonatkozó társadalmi elvárásoknak (gender), amiről helyes neveléssel a szülőknek kell gondoskodni. Ezért nagyon fontos a konzervatív gondolkodásban a család, mivel ez az erőszakszervezet biztosítja a konzervatív gondolat folytonosságát.

Ha valaki el merné árulni a gyermeknek, hogy vannak eltérések, az propaganda, hiszen ebből a tudásból akár kedvet is kaphat a nemváltoztatáshoz vagy a homoszexualitáshoz, és jó szülei összes nevelési erőfeszítése kárba vész. Jobb országokban törvényileg tiltják az erre vonatkozó ismeretek gyermekeknek való továbbadását egészen 18 éves gyermekkorig, hogy még véletlenül se vegyen rossz irányt az épp bimbózó élet. Az a szerencsétlen dolog, hogy 13–14 éves korában mégiscsak találkozzon a mássággal, sajnos megakadályozhatatlan, de a nevelés feladata, hogy beléjük verje a tudást, miszerint az rossz, és irtani, de minimum utálni kell, így a rossz csillagzat alatt születettek sorsa a titkolás, a rettegés attól, mi lesz, ha kiderül, ha pedig kiderül, a megvetettség, az utálat és a kirekesztés. Amennyiben úgy akarnak élni, hogy a nemiségük és a nemi irányultságuk teljesen közömbös legyen a többiek számára, azért harcolniuk kell. Felvilágosítással. Főleg a gyermekeket illetően.  Ami viszont propaganda és büntetendő. Itt zárul be a csapda, amely biztosítja a konzervatív gondolat folytonosságát.

A konzervatívoknak, pláne ha konzervatívok voksaiért küzdenek, bizonyítaniuk kell konzervatívságukat. Ezt tette Rishi Sunak is, mivel kijelentette, az ő és pártja vezetésének felfogásában „a férfi, az férfi, a nő pedig nő”. A brit miniszterelnök meg is indokolta, hogy miért gondolja így: mert ezt diktálja a józan ész. Sunak mondatait egyöntetű tetszésnyilvánítás és vastaps fogadta a közönség soraiból. De Sunak itt nem állt meg, és arra is felhívta a figyelmet, hogy „Ne engedjünk annak a nyomásnak, hogy az emberek szabadon eldönthetik, milyen neműek akarnak lenni. Nem dönthetik el, mert a férfi, az férfi, a nő pedig nő”. Sajnos a valahai világbirodalom miniszterelnöke elfelejtette közölni, hogy ha mégis „engednének a nyomásnak”, annak azon túlmenően, hogy a szabadon eldöntők sokkal jobban éreznék magukat, és sokkal hasznosabb tagjai lehetnének a társadalomnak, milyen negatív hatása lenne bárkire a többiek közül.

A józan észre való hivatkozás (= „A józan ész az a bonyolultsági szint, amelyet még fel tudok fogni”) viszont tökéletesen megfelel a konzervatív gondolkodásnak, így várható, hogy Sunak újraválasztása akadálytalanul fog lezajlani.

Ami ebben a történetben érthetetlen, az a Tudomány. A nagybetűs. Rendkívüli módon hasonlít ugyanis a mondabeli strucchoz. A brit is, a magyar is, meg a többi szintúgy.

Nincs mondanivaló, tisztelt Doktorok?

Nyugdíj

Nyugdíjrendszerből többféle van. A magyar sokáig felosztó-kirovó technikával működött, melyben az állam a kizárólagos főszereplő. Ő mond meg mindent, először azt, hogy kitől és hogy mennyit szed be, aztán azt, hogy hogyan osztja el, valamint azt is, kinél mekkora a kezdő összeg nyugdíjba vonuláskor. A rendszer legjellemzőbb tulajdonsága, hogy amikor bajban van az állam, akkor a nyugdíjasok is, viszont mikor az államnak jól megy, az a nem biztosíték semmire.

A rendszer aránylag működőképes, amíg sok a dolgozó és kevés a nyugállományú honpolgár, akiknek döntő része kis nyugdíjat kap. Jelenleg sajnos más irányba tart a társadalom, a kisnyugdíjasok kihalnak, az újak egyre nagyobb pénzzel kezdenek, ráadásul tovább is élnek, azaz nem csak az átlagnyugdíj értéke nő, hanem a nyugdíjasok száma is. Hát még a szorzatuk!

Az összeomlást tekintve csak az időpont vitás

Jól látta ezt Bokros Lajos, a Kis Rémkorszak névadója, és még a múlt évszázadban elintézte Hornnál egy új rendszer bevezetését (1997. MANYUP), amelyben mindenki magának fizet, így nyugdíjba menve azt a tőkét éli fel, amelyet aktív korában összegyűjtött, plusz amit a pénztár jó befektetéssel összehoz neki. Így majd nem szorul senkire (főként az államra nem).

Az új rendszer kellemetlen tulajdonsága, hogy a bevezetése után aránylag hosszú ideig a bejövő adókból nem csak a nyugdíjba vonultakat kötelező eltartani (ők már megfizették az árát), hanem pluszként az aktív dolgozók új nyugdíjkasszájának összegét is növelni kell, amíg a rendszer önellátóvá nem válik. A kettő együtt állami támogatás nélkül nem megy, ezért a kasszák feltöltését jórészt a költségvetés állja. Az 1998-ban még csak 20,1 milliárd forint igény 2009-re folyamatos emelkedéssel 354.1 milliárdra nőtt. Ennek alapján mondható, hogy bár mindegyik kormánynak van benne pénze, a MANYUP tőke döntő részét a Gyurcsány kormányok hozták össze, így aztán Orbán, lenyúlva a 2700 milliárdot, pénzszerzési ügyben leginkább Gyurcsányt használta ki.

További előnye a lenyúlásnak, hogy a rögtön felhasználható kápén túlmenően a 2010-ben már 400 milliárdra hízó kasszatámogatás sem terhelte tovább az új kormány költségvetését, és ha a 2700 milliárdhoz pluszként figyelembe vesszük az EU által évente(!) küldött 1200 milliárdot, az MNB devizatartalékában Gyurcsányék által otthagyott 10.000 milliárdot, meg a 10 évig tartó világgazdasági konjunktúrát, rejtély, hogy lett ebből ekkora bukás.

Románia meg Bulgária minket szorongat.

A devizatartalékról még megemlítendő, hogy abból csinált banki „nyereséget” Matolcsy a forint romlása révén, azaz ennek köszönhetően például a Postapalota is. Aranyszarvasostól. A Széll Kálmánon járó nyugdíjasok minden nap ingyen nézhetik.

A MANYUP vagyon besöprési technikája természetesen briliáns, ahhoz a FIDESZ rettentően ért. Először is egy törvény, amely kimondja, aki nem lép vissza a pénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe, nem számíthat majd az államtól egy vasra sem, mely átverés eredményeképpen tömegeket sikerült megfélemlíteni,

utána meg az erre kiképzett szőke hölgy sikoltozta tele a magyar étert, hogy meg kell védeni nyugdíjainkat a pénzt eltőzsdéző, szemét pénztáraktól!

A tömeges visszalépés jókedvűen történt, mindenki tudta, hogy az eddig összegyűjtött nyugdíjtőke meg lesz védve. Azóta nincs hír felőle.

Vajon hol lehet?

Voltak persze renitensek is. Néhány bátrabb honfitársunk igencsak jól járt a MANYUP-ban maradással, de ezt úgysem vizsgálja senki, mert minek.

Mélységes mély a múltnak kútja, írta bizonyos T.M., nem juthat ottan mindenhová kutató, ezért a jóljárásuk máig nagy titok.

A magyar nyugdíjrendszer jellegzetessége a tizenharmadik havi ellátmány, melyet Orbán esztelen minimálbér duplázása miatt Medgyessynek kellett bevezetnie. A Gyurcsány kormányok végig fizették, majd 2010-ben Bajnai függesztette fel, mondván, ha a világválságnak vége, akkor ismét folyósítható. A Bajnait követő Orbánék nyilván másra koncentráltak, mert 10 éven keresztül nem vették észre, hogy a világválság befejeződött. Ebben az a cseppet sem mulatságos, hogy Fidesz szerint ez a 10 év Magyarország tíz legjobb éve volt, mégsem fizették a tizenharmadik havit egyetlen évben sem.

Megállapítható tehát, hogy Orbán nem jóságosan visszaadta, hanem csak abbahagyta az ellopását.

Muszáj volt neki. Közel jártunk már a választáshoz

A FIDESZ-ről köztudott, hogy a tizenharmadik haviról szóló törvényt 2002-ben nem szavazta meg, 2006-ban viszont beígérte a tizennegyedik havit. Konzekvensek, az egyszer biztos, mindegy mi az, ha használ nekik.

Érdekes még a nyugdíjprémium. Bajnai vezette be, mondván, ha az országnak jól megy, örüljenek a nyugdíjasok is. Az összeg csekély, nem mérhető a tizenharmadik havihoz, talán ezért nem vették Orbánék észre ellopásilag, vagy pont jól jött nekik, hogy karácsonykor kapnak párezret az öregek. Büszkélkednek is vele, hiába más találta ki.

A mi nyugdíjunk jól megvédett, szikla nyugdíj, reálértéke 2010. óta egy fillérrel se csökkent. Igaz, nem is emelkedett, mert Orbánék a zemútnyócévesek által a nyugdíjak emelésére használt svájci indexálást eltörölték. Az ellenzék, ha nyer, visszaállította volna, ahogy ez a programjában szerepelt, de a magyar nép nem őket szavazta meg, így aztán a svájci indexálásnak múlt év áprilisában újra befellegzett. Béke poraira.

A hatásos megvédésnek köszönhetően a nyugdíj, ha Orbán alatt jócskán le is maradt a bérek mögött, még mindig nagy érték. A pénzükből ma is ugyanannyi péksüteményt… illetve azt nem, hanem ugyanannyi szeszesitalt vehetnek a nyugdíjasok. Az drágult az átlagos infláció szerint. A kifli kissé jobban, annál az emelkedés kábé ötven százalék, a megvédése nem volt olyan sikeres, mint a szeszesitaloké, viszont a nyugdíjasnak nem is kell annyi kiflit enni. Csak rosszat tesz nekik.

A fentiekből a FIDESZ és az ellenzék közti különbség tisztán látható. Aki viszont a hazugságot szívesen hiszi, annak tökmindegy, mi van, a lényeg az, hogy mit mondanak kedvencei.

És a hittel szemben nincsen ellenérv.

Az orosz titkosszolgálat beavatkozik a magyar belpolitikába?

A főpolgármester a Városháza ügy kapcsán nyíltan megvádolta az orosz hírszerzést, hogy az hozta össze a botrányt, melyet Orbán Viktor megpróbál Karácsony lejáratására felhasználni.

Nincs Városháza ügye, a Rahimkulov család üzleti akciójának tárgyalásaiból vágtak össze „bizonyítékokat” a kormánypárti „lakájmédiában”- állította Karácsony Gergely. Aki szerint a Rahimkukov család akcióját egészen felülről, Putyin környezetéből engedélyezhették.

Az öreg Rahimkulov a Gazprom budapesti képviselője volt, és ebből alapozta meg vagyonát, mely jelenleg is a legnagyobb Magyarországon. A papa visszatért Oroszországba, de két fia itt maradt, és a háttérben fontos szerepet játszik a magyar gazdasági életben.

Már Bajnai Gordon egykori kormányfő is emlegetett titkosszolgálati módszereket a Városháza ügy kapcsán, de akkor még a magyar titkosszolgálatra gondoltak legtöbben. Most viszont a jóval erősebb orosz titkosszolgálatot vádolta meg Karácsony Gergely. Aki azt mondta, hogy a Rahimkulov család „ezer szállal fonódik össze a nemzeti együttműködés rendszerével, és kapcsolatai Oroszországban egészen Putyinig érnek” azt a látszatot keltette mintha meg akarná venni a Városházát. Ezzel nyilvánvalóan Orbán Viktor politikai céljait szolgálták.

Szijjártó orosz kitüntetése

A magyar külügyminiszter, aki felügyeli a hírszerzést, nemrég kapta meg a Barátság Érdemrendet Putyin elnöktől.

Az orosz és a magyar titkosszolgálatok kapcsolatairól értelemszerűen semmi biztosat nem lehet tudni. Az orosz tanácsadók csak a rendszerváltáskor távoztak, de a hálózat maradt. Karácsony leleplezése arra vonatkozhat, hogy a hálózat pénzügyi hátterét a Rahimkulov család óriási vagyona jelenti. A putyini-orbáni gyakorlat szerint az oligarchák vagyona csak látszólag az övék. Valójában a hatalom pénztárát jelentik. Amennyiben egyik vagy másik oligarcha megfeledkezik erről, akkor titkosszolgálati módszerekkel kikészítik esetleg meg is ölik. Hodorkovszkij volt erre a leghíresebb példa Oroszországban, ahol egy pillanat alatt vált belőle dollár milliárdosból szibériai fogoly miután összeugrott Putyinnal.

Karácsony Gergely is célzott arra, hogy szívesen hallgatna meg egy bizalmas telefonbeszélgetést Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc között. Erre egyelőre nincs lehetőség, de a jövőben lehet.

Márki-Zay Péter, az ellenzék miniszterelnök jelöltje úgy próbálná meg leleplezni a nemzeti együttműködés rendszerének korrupciós hálózatát, hogy hatalomrajutása után alulról felfelé indulna a vizsgálat.

A kis fideszeseket vádalku elé állítanák mint az USA-ban: ha nem akarsz 20 évre börtönbe menni, akkor vallja rá valamilyen nagykutyára. John Gottira, a New Yorki olasz maffia fejére a saját fia is rávallott, hogy ne kelljen az egész életét börtönben töltenie.

Bréking nyúz, 2018. november 5. – Tudósítás a másik valóságból

0

A kétes nemi identitású francia elnök két csepp elcsócsált négerizzadság után hisztizett egyet és nagymamája ölébe bújt, akit sokan a feleségének tartanak. Megőrzött saját nemzeti, politikai, kulturális identitás, még a jelentős illegális migrációs nyomás alatt is. Magyarok milliói jeleztek az szavazófülkékben.

 

Macron, a rendes buzi

„Emanuelle Macron, a kétes nemzeti identitású franciák kétes nemi identitású elnöke két csepp négerizzadtság elcsócsálása között megpróbált államférfiként mutatkozni és értelmezni az Európában zajló folyamatokat, különös tekintettel annak keleti, elmaradt felére. Úgy nyilatkozott a gondosan leválogatott haladó sajtótermékek jól idomított képviselőinek, hogy a jelenleg zajló folyamatok és tendenciák kísértetiesen emlékeztetik őt a két világháború közti időszakra. El kell ismerni, van igazság a szavaiban, csak a párhuzamot keresi – szokása szerint – rossz helyen.

Mint minden rendes buzi, Macron is finom, érzékeny típus. Receptorai kiválóan működnek, ám megfelelő agyműködés és műveltség híján képtelen megfelelő magyarázatot társítani az általa érzékelt jelenségekhez. Csak érzelmei vannak, de esze nem sok. Ezért van az is, hogy ha valaki ellentmond neki, akkor hisztizik egyet és nagymamája ölébe bújik, akit sokan a feleségének tartanak. Ugyanis nem a Gonosz Zeitgeist, a nacionalizmus szelleme tört ki ismét a korábban gondosan ledugaszolt palackból, hanem az európai nagyhatalmak viselkednek megint akkora köcsögként, mint az első és legértelmetlenebb jelzőkkel illetett nagy háború után a győztes nagyhatalmak.” (PestiSrácok: A lepra)

Magyarország az óriások listáján

Az Expo nyitórendezvényen Orbán Viktor kifejtette: felmerül a kérdés, Magyarország hogyan került fel a sanghaji expóra meghívott „óriások” listájára. Szavai szerint a válasz Közép-Európa. Magyarország ugyanis nem csak magát képviseli:„amikor Magyarország hangját hallják, a régiónk hangját hallják”, azé a régióét, amely Európa növekedési motorjává vált. Orbán Viktor beszédében jelezte, a növekedési ráta Közép-Európában kétszer magasabb, mint az európai átlag, és széles körű egyetértés van arról, hogy a régió a jövőben is az európai növekedés forrása lesz. Felhívta a figyelmet arra is: a közép-európai országok egybehangzó gazdaság- és társadalompolitikája biztosította, hogy ezek az államok képesek voltak saját nemzeti, politikai, kulturális identitásukat megőrizni még a jelentős illegális migrációs nyomás alatt is. (Ripost: Szin­tet lép­tek a ma­gyar-kínai kapcso­la­tok)

Füstös szobák

„Nyolc év balliberális, az országot csődközelbe navigáló vezetés után a népharag valósággal elsöpörte az elitpolitikát, és vele együtt a bezárkózó politikai elitet 2010-ben: magyarok milliói jelezték a szavazófülkékben, elég volt, ez így nem mehet tovább, szót kérünk. A második Orbán-kormány meghallva a magyar polgárok akaratát, útjára indította a nemzeti konzultációt. Az Európában egyedülálló kezdeményezés üzenete a létező legegyszerűbb: emberek nélkül nincs sikeres kormányzás. Idén lesz a nyolcadik alakalom, hogy a polgári kabinet kikéri a választópolgárok véleményét egy fontos társadalmi kérdésben…

…mind Medgyessy Péter, mind Gyurcsány Ferenc, mind Bajnai Gordon tipikusan elitkormányzást folytatott, amelynek során a mindenhatónak hitt fővárosi értelmiség útmutatásai alapján, velük karöltve irányították az országot. Ennek a politikának az volt a velejárója, hogy az átlagembereket kirekesztették a döntések meghozatalából, így egyetlen egyszer sem kérték ki a véleményüket egy-egy fajsúlyos kérdésben, hanem helyette inkább füstös szobákban beszélték meg, mi a jó Magyarországnak.” (Origo: A nemzeti konzultáció Orbán Viktor kormányának ars poeticája.)

Bréking nyúz, 2018. 09.23 – Tudósítás a másik valóságból

0

Nem filozofálja túl és nem is cifrázza a 888.hu Orbán Viktor véleményét arról, hogyan kellene megállítani a migrációt, megmutatja egy rövidke klippben. Mi is megmutatjuk! A Pesti Srácok újabb célpontot talált magának – Török Gábor elemzőt. Kilóg a lóláb – mondhatjuk bátran, amikor egy bulvárlapban, egyetlen cikként egy kőkemény politikai tartalmú rádióinterjút ismertetnek. A Borsonline.hu pont ezt teszi.

888.hu – Így robbantja rá Orbán Viktor a valóságot Európára

A salzburgi találkozón kérdezték a magyar miniszterelnököt arról, mi a megoldás a bevándorlásra. Orbán Viktor nem futott fölösleges köröket a válasszal.

És akárcsak a miniszterelnök, mi sem fogunk szavakat csépelni – írja portál a következő klip kísérőszövegeként:

Orbán "NE ENGEDJÉK BE ŐKET!"

Orbán Viktort kérdezték 😀

Közzétette: Vadhajtások.hu – 2018. szeptember 23., vasárnap

 

Pesti Srácok – Orbán a Vudubábu – Török Gábort elemzem

Hosszabb ideje vagyok kénytelen Török Gábor munkásságát követni, mégpedig azért, mert rejtély számomra. Van ugye ez az ember, akit mindenütt láthatunk, olvashatunk, aminek azt kéne jelenteni, hogy mondandója fontossággal bír. Ugyanakkor viszont én úgy látom, nem mond semmit, illetve egyszerre mond valamit és az ellenkezőjét is. Most azonban, nyilatkozván a Népszava című agitprop kiadványban, mintha némileg szakítana ezzel.

Török – akit a szerző a politikai elemzés Lengyel  Lászlójának nevez – „beleállt a nagy ellenzéki pótcselekvésbe (NEP). Ennek lényege, hogy

miután Orbánbasi idehaza – a sok primitív, korrupt bunkó miatt, akik a magyar nép fideszes szavazóit jelentik – láthatóan nem bukik meg, ezért álmodjuk azt, hogy Európában viszont annál inkább.

Ez új dolog. Több mint nyolc éve, minden áldott nap megjelent valamelyik libsi orgánumban, hogy most aztán biztosan megbukik – mondjuk holnap. A közeli bukás okai roppan változatosak voltak, ugyanis bármi történt, itthon vagy a nagyvilágban, az volt éppen a bukás aktuális oka.

Most azonban új játékot találtak. „Megbukott Európában!” – kiáltják boldogan és édes mosollyal szenderülnek álomra, magukhoz ölelve plüss Bajnai Gordonjukat. Igaz, ez itthoni kínjaikat cseppet sem enyhíti, de mégis…

Ebbe állt bele Török is, aki azért  búcsúzóul jókorát rúg az ellenzékbe. Dőljünk hátra és élvezzük a műsort ami ezentúl arról fog szólni, hogy hányszor bukott meg Orbánbasi. Szigorúan Európában természetesen.

Borsonline.hu/Kossuth Rádió – Dömötör Csaba: Kerítésvágóval a kézben nem lehet őrizni a határt

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint nem lehet olyanokra bízni a határvédelmet és a biztonságot, „akik kezében ott a kerítésvágó”. Dömötör Csaba a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában azt is mondta: nem azért ragaszkodik Magyarország a határai védelméhez évszázadok óta, hogy most egy tárgyalóasztalnál átadja olyanoknak, akiknek ez nem is annyira fontos.

A politikus közölte: a salzburgi EU-csúcs megmutatta, hogy a migrációs vita új gócpontja a határvédelem. Úgy vélekedett: a tanácskozáson azt akarták elérni, hogy „a tagállamok lemondjanak a határvédelem jogáról” és bízzák Brüsszelre, a Frontexre, az uniós határ- és partvédelmi ügynökségre.

A kormánynak ez több okból is elfogadhatatlan – jelentette ki, sorolva: egyrészt azért, mert Magyarország képes megvédeni határait és „ebben példát is mutattunk”, másrészt azért, mert

Brüsszelben sokan vannak olyanok, akik nem is akarják megvédeni a határokat, inkább bővítenék, támogatnák a migrációt.

Dömötör Csaba megismételte a kormány álláspontját, amely szerint ha egy tagállam úgy gondolja, nem képes megvédeni a határait, akkor annak az országnak érdemes segítséget nyújtani. De azoktól a tagállamoktól, amelyek saját erejükből is képesek ezt megtenni, nem lehet elvenni a határvédelem jogát – hangsúlyozta.

Tiborcz cége miatt büntetik Magyarországot, de a kormány szerint Bajnai a hibás

Ameddig lehetett, titkolta a kormány és sajtója az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalának azt a jelentését, amelyben elmarasztalják az Elios céget, amiért szabálytalan közbeszerzés útján, a szokásosnál drágábban, valamint az elvártnál rosszabb minőségben végezték el a közvilágítás munkáját számos magyarországi településen. Az OLAF azt javasolja az Európai Bizottságnak, hogy vegyék vissza a pénzt, összesen 12 milliárd forintot.

Amikor mégis megírták, azt is kénytelenek voltak közölni, hogy az Elios a vizsgált időszakban, 2011-1015 között, Tiborcz István cége volt, bár azt nemigen tették hozzá, hogy Tiborcz István nem más, mint Orbán Viktor miniszterelnök veje.

Végül Kovács Zoltán kormányszóvivő is megszólalt az ügyben, aki nem kevesebbet állított, minthogy az említett szabálytalanságokért Bajnai Gordon és kormánya a felelős. Vagyis, ők tehetnek arról, hogy a közvilágítási program drágábban, silányabb minőségben és szabálytalan közbeszerzés révén valósult meg.

A kormányszóvivő azzal érvelt, hogy a magyarországi közvilágítás megújításának ötletét még a Bajnai-kormány vetette fel, így szerinte az is nyilvánvaló, hogy a későbbi szabálytalanságokért, amikor már nem ők voltak kormányon, Bajnaiékat terheli a felelősség.

Ha a Kovács-féle – nevezzük így – logika mentén haladunk, akkor a  következő történhetett: Bajnai Gordon miniszterelnök 2009-ben kitalálta, hogy jó lenne, ha Magyarországon korszerűbb volna a közvilágítás. Több lenne a fény, és biztonságosabbak a települések.

Bajnai – még mindig a Kovács féle logika mentén haladva – 2009-ben azt is kitalálta, hogy a közvilágítás megújítására pályázatot kell kiírni, s ő maga javasolta, hogy a pályázat előkészítésében Tiborcz István egyik barátja és üzlettársa is részt vegyen. Ezzel Bajnai nyilván azt akarta elérni, hogy a pályáztatás feltételeit a majdani miniszterelnök, Orbán Viktor vejének a cégére szabják, vagyis, hogy Tiborcz István nyerje el a milliárdos megrendelést.

Bajnai még azt is kitervelte, hogy Tiborcz cége, az Elios majd csapnivaló minőségben végezze el a munkát, úgy, hogy annak befejezése után az érintett településeken sokkal sötétebb legyen, mint a közvilágítás megújítása előtt volt. Ráadásul mindez sokkal többe került, mint amivel előre számoltak – ezt is Bajnai találta ki még 2009-ben.

Tíz éve történt – Sokat költ magára a kormány

0

2007. szeptember 22-én a Független Hírügynökségbeszámolt arról, hogy a Magyar Nemzet tudósítása szerint a rendelkezésre álló uniós fejlesztési forrásokból, körülbelül 2,5 milliárd forint értékbenköltött saját céljaira a kormány.

A négy tételből álló, államreformot szolgáló pénzek egy részét már folyósították kormány közeli cégeknek.

Draskovics Tibor, a kormányzati igazgatás összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter és Szetey Gábor személyügyi államtitkársága összesen négy tételben hívott le forrásokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Államreform operatív programja keretében.

Az első, 104 millió forintos tételt még márciusban nyerte el egy kormányhoz közeli konzorcium, amely az azóta megszűnt államreform-bizottságnak dolgozik. A feladat az volt, hogy tegyen javaslatot a közfeladatok felülvizsgálatára és a közszféra költséghatékonyabb működésére. A fennmaradó három projekt

2,4 milliárd forintos támogatásáról augusztusban döntöttek

a Bajnai Gordon által felügyelt fejlesztési ügynökségnél, a két kormányzati szerv számára.

A személyügyi államtitkár irodájánál egyelőre nem árulták el, hogy 1,789 milliárd forint értékben melyik magáncég adhat tanácsot és működhet közre a személyügyi és közigazgatási képzési központ létrehozásánál – írja a lap.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!