Kezdőlap Címkék Alekszej Miller

Címke: Alekszej Miller

Putyin vesztésre áll az unió elleni energia háborúban

Egyharmaddal kisebb bevétele lehet az olaj és a földgáz exportjából idén Oroszországnak , amelynek költségvetése döntő mértékben függ ettől. Putyinnak hozzá kell nyúlnia a vastartalékhoz, ha folytatni akarja a háborút – írja a brüsszeli Politico.

45%-át tette ki Oroszország költségvetésének tavaly az olaj és földgáz export. 155 milliárd euróról van szó, ez pedig 30%-kal magasabb mint az előző évben. Az ok: Oroszország ugyan jóval kevesebb olajat és földgázt tudott eladni külföldön a szankciók miatt, de az energia válság olyan magasra vitte fel az árakat, hogy az oroszok még így is pénzüknél voltak. Idén már valószínűleg nem így lesz, mert az ukrajnai háború előtti szintre süllyedt az olaj és a földgáz ára az európai piacon, ahol immár Norvégia vette át a fő energia szállító szerepet Oroszország helyett. Így baj lehet a költségvetéssel Moszkvában hiszen már a tavalyi is deficites volt – közölte kedden Andrej Sziluanov pénzügyminiszter. Az ukrajnai háborút megelőző időszakban Oroszország költségvetése mindig többletet mutatott épp az energia export miatt. Tavaly már a GDP 2,3%-át tette ki a hiány! Miközben a GDP csökken, a deficit nő – ez az ukrajnai háború egyik legkínosabb gazdasági következménye Oroszország számára.

Maga az orosz kormány is úgy véli, hogy idén kevesebbet kaphat az olaj és a földgáz exportért: 23%-os csökkenéssel számolnak.

Pedig már tavaly sem ment fényesen a Gazpromnak, amely elveszítette prémium piacát, az Európai Uniót. Tavaly 46%-kal csökkent a földgáz exportja – ismerte el Alekszej Miller vezérigazgató.

A tavalyi költségvetésben a földgáz export 10-15%-ot képviselt, idén ez minden bizonnyal kevesebb lesz.

Az olajszankciók jelentik az igazi kemény csapást Putyinnak

37,9 dollárért vesz Kína egy hordó Ural olajat Oroszországtól miután Peking vígan kihasználja Moszkva szorult helyzetét. Szakértők szerint 55 dollár fölött jelent igazi profitot egy hordó Ural olaj eladása a világpiacon. December 5-től érvényes az olajársapka, melyet a G7 államok, az Európai Unió és Ausztrália alkalmaznak Oroszország ellen Putyin Ukrajna elleni agressziója miatt. Az olaj ársapka 60 dollár, jelenleg ez alatt folyik a kereskedés. A Nyugat nem vásárol tengeren szállított olajat Oroszországtól, de a csővezetéken érkező nyersanyag mentesül a szankciók alól. Az egyik orosz vezeték Ukrajnán keresztül szállít olajat az Európai Unióba, a másik Bakun keresztül dél felől.

“Az olaj szankciók jelentik a legsúlyosabb csapást az orosz költségvetésre. Ezt csak fokozhatja, hogy február 5-től kiterjed a bojkott az orosz olaj termékekre is”

– nyilatkozta a Politiconak Janis Kluge, a német nemzetközi békekutató intézet főmunkatársa.

Mivel fenyegetőzik Putyin?

Azzal, hogy február elseje után nem ad el olajat olyan országoknak , melyek alkalmazzák az olajársapkát. Az elnöki rendeletben van egy kiskapu: Putyin kivételt tehet vagyis Oroszország barátai felmentést kaphatnak.

“Nem lehet igazán komolyan venni Putyin fenyegetését ugyanis Oroszországnak nemigen van alternatívája, nincs elég nagy olajszállító flottája. Kénytelen hajókat bérelni. Csakhogy erre a szankciók miatt immár nincs lehetősége”

– mondja Alekszandra Prokopenko, aki korábban az orosz nemzeti bankban dolgozott, most pedig független szakértő Moszkvában.

Az oroszok másik fegyvere az, hogy visszafogják az olaj kitermelést, hogy hiányt kreáljanak a globális piacon. 700 ezer hordó olajjal hoznak kevesebbet a felszínre február elsejétől Oroszországban. Persze a szükségből csinálnak erényt, mert a nyugati szankciók chip hiányt is okoznak, és emiatt az olaj és gázipar is egyre nehezebb helyzetbe kerül Oroszországban.

Fokozhatja Putyin gondjait, hogy lelassul a globális gazdaság, mert idén sok ország recesszióba csúszhat. Ilyenkor pedig csökken az olajkereslet.

Tavaly Oroszország GDP-je 2%-kal csökkent. Az ok: Moszkva 50%-kal növelte katonai kiadásait az ukrajnai háború miatt. Mi várható idén? A katonai kiadások további növekedése, és a többi szféra drasztikus kiéheztetése. 20%-kal csökkennek az oktatásra, egészségügyre, infrastruktúra fejlesztésre szánt költségvetési kiadások.

Egyensúly így sincs: a költségvetés hiányát a GDP 2%-ára tervezik Oroszországban. Honnan veszik a pénzt, ha az olaj és földgáz bevételek csökkennek? A vastartalékból: Sziluanov pénzügyminiszter közölte, hogy 29 milliárd dollárt akarnak kivenni a szuverén nemzeti alapból, melyet korábban főként az olaj és földgáz bevételekből töltöttek föl.

“Ha minden így megy tovább elfogyhat a vastartalék 2025-re”

– nyilatkozta a brüsszeli Politiconak Janis Kluge, a német nemzetközi Békekutató Intézet főmunkatársa.

Miért nem csökken a gázszámlám, ha olcsóbb a földgáz az európai piacon?

Ennek a húsbavágó kérdésnek járt utána a brüsszeli Politico, amely rámutat: az enyhe tél jó az európai fogyasztóknak, és rossz Putyinnak, de ettől még egyáltalán nem szűnik meg az energiaválság.

70 euró körül jár a földgáz ára a hollandiai gáz tőzsdén, ahol ilyet csak azelőtt láttak mielőtt Putyin megkezdte volna agresszióját Ukrajna ellen (február 24.). A földgáz persze még így is nagyon drága: ötször olyan magas mint amikor 2019-ben megindult felfelé, és még mindig jóval többe kerül mint az Egyesült Államokban. Ez pedig nem jó hír az európai iparnak. Minden relatív: augusztusban még csaknem ötször ilyen magas volt a földgáz ára Európában.

A baj az, hogy a földgáz árának csökkenése nemigen mutatkozik meg a gázszámlákon, melyeket a fogyasztók kapnak Európában. Miért nem?

Az egyik ok az, hogy a nagy gázkereskedők még a korábbi magas áron vásároltak be.

“Ezért még hónapokba sőt évekbe is beletelhet míg a gázszámlákon is mutatkozik a kedvező változás”

– nyilatkozta , a brit Cornwall Insight energia kutató intézet szakértője.

Milyen áron sikerül feltölteni a nagy gáztárolókat a téli fűtési szezon után? Ez a másik tényező, ami miatt egyelőre nem csökkennek a gázszámlák hiszen a kieső orosz gázt valahonnan pótolni kell. A cseppfolyósított földgázt fogadó  kapacitások növekednek: idén két új terminál kezdheti meg működését Hollandiában és Németországban. Kapacitásuk majdnem 40 milliárd köbméter, ez a 2021-es uniós fogyasztásnak csaknem a 10%-a. Csakhogy azóta jelentősen mérséklődött a gázfogyasztás az Európai Unióban részben a spórolás részben pedig az enyhe idő miatt. Az eredmény: a gáztárolókban 83% fölött van a telítettség míg tavaly ez csak 54% volt. Ez azt jelenti, hogyha enyhe marad az időjárás, akkor a gáztárolókban levő gáz elég lehet a fűtési szezon végéig. Csakhogy akkor annyira lemerül a szint, hogy problematikus lenne a feltöltés az új fűtési szezonra: 2023 őszére és telére.

Az orosz földgáz korábban az uniós igények 40%-át elégítette ki, most csak 10%-át. Ez rossz hír az oroszoknak. Alekszej Miller a Gazprom főnöke közölte is, hogy tavaly 20%-kal csökkent a földgáz kitermelés és 45%-kal az export. Ez komoly csapás Putyin pénztárcájára, de nem elég ok az optimizmusra Európában. Olaf Scholz német kancellár fel is szólított minden német polgárt szilveszterkor, hogy fokozzák az energiatakarékosságot, mert “az elkövetkező hónapokban ennek rendkívüli jelentősége lesz”. A kancellár hangsúlyozta: még nincs vége az energiaválságnak!

Arról pedig nem beszélt, hogy az európai földgáz piac alacsonyabb árai mikor jelenhetnek meg a fogyasztók gázszámláin?

Magyar specialitás

A Nemzeti Együttműködés Rendszerében minden egy kicsit vagy inkább nagyon másképp van mint az Európai Unióban, ahol a magas energia árak ellen a kormányok védik a szegényebb rétegeket, melyeknek a jövedelemében jelentős részt képvisel a rezsi. Magyarországon viszont majdnem mindenki ide tartozik, ezért

a magyar kormány büszke kijelentése, hogy nálunk a legolcsóbb a földgáz Európában, keveseket vigasztal hiszen míg a gazdagabb uniós országokban 10-15% a rezsi részesedése az átlag jövedelemből, addig nálunk ennek a duplája.

A másik, egyáltalán nem jelentéktelen különbség, hogy az olaj és a földgáz áfája óriási bevételt hoz a költségvetésnek. A 27%-os áfa uniós rekord, és a kormány nem hajlandó azt csökkenteni, mert különben felborulna a költségvetés. Németországban és más uniós országokban jelentős mértékben csökkentették a földgáz és az olaj áfáját, hogy enyhítsék a fogyasztók nem épp irigylésre méltó helyzetét. Nálunk a politikai és a gazdasági szempontok nyíltan szembekerültek egymással, ahogy ezt maga Orbán Viktor is elismerte.

A rezsi védelmezése politikai alapszükséglete a Nemzeti Együttműködés Rendszerének. Az ára viszont szinte megoldhatatlan feladat a gazdaság számára. Az európai piacon csökkenő gázár mentheti meg az Orbán kormányt, és nem Putyin, aki ígérete ellenére nem küldi olcsóbban földgázt.

Vagyis a magyar kormány ingyen blamálja magát a Putyin barátsággal hiszen abból csak egy újévi üdvözletre telik.

Putyin nem iszik, a környezete fél és vedel

Vlagyimir Putyin kérkedik azzal, hogy nem iszik, és igyekszik úgy megválogatni közvetlen munkatársait, hogy ők se kövessék orosz honfitársaik zömét, akik rendszeresen vodkába fojtják életundorukat.

A Medúza nevű portál, mely igyekszik függetlenséget mutatni a hatalomtól, arról számolt be, hogy amióta Putyin belső körében észrevették, hogy a háborút akár el is lehet veszíteni Ukrajnában, sűrűn emelgetik a vodkás poharat, hogy belefojtsák bánatukat és félelmeiket. Amióta a Lukoil igazgató tanácsának elnöke kiesett a kórház ablakán a hatodik emeletről és szörnyethalt, senki sem érzi magát biztonságban.

A Lukoil elveszített egy fontos listát, melyen olyan külföldi vezetők neve szerepel, akiket Putyin lefizet. Draghi olasz miniszterelnök már meg is kérdezte Tony Blinken USA külügyminisztert, hogy Matteo Salvini, aki megbuktatta őt, rajta van-e a listán, melyet a CIA megszerzett. Hivatalosan az USA csak annyit közölt, hogy a Kreml 300 millió dollárt költött külföldi barátaira.

Matteo Salvini karrierje akkor indult be rakéta sebességgel amikor találkozott Putyinnal Milánóban, ahol az orosz elnök G8 csúcson vett részt.

Matteo Salvini, aki nemrég még olasz belügyminiszter volt, és most újra az szeretne az lenni, természetesen cáfol. Azt viszont nem titkolja, hogy ellenzi az uniós szankciókat Oroszország ellen, melyek az Ukrajna elleni agresszió miatt sújtják Moszkvát.

És Orbán?

Olaszország legnépszerűbb lapja a választási kampány kellős közepén megírta:

a Gazprom vezérigazgatója, aki nem ad gázt az Európai Uniónak, azért nincs a brüsszeli fekete listán, mert a magyar diplomácia Orbán Viktor utasítására megvétózta azt.

A Corriere della Sera című olasz lap megkérdezte erről a magyar miniszterelnök irodáját is, de nem kapott választ. Alekszej Miller, a Gazprom vezére, Putyin egyik legközelebbi munkatársa mindenestre szabadon járhat – kelhet abban az Európai Unióban, ahol lehet, hogy nem lesz elég földgáz a téli fűtési szezon idején.

A magyar miniszterelnököt állítólag a Svájcban bejegyzett MET-en keresztül pénzeli Putyin. A földgáz kereskedő cég hihetetlenül magas profitokat zsebel be a gázár emelkedése következtében.

Az USA nemrég Budapestre érkezett nagykövete állítólag megkapta mint feladatot, hogy nézzen után Orbán és Putyin kapcsolatainak. A CIA megerősített csapata nyomatékosan érdeklődik a magyar-orosz kapcsolatok iránt Budapesten.

Szijjártó Péter külügyminiszter még a nyáron megüzente az USA új nagykövetének, hogy

“diplomatát várunk, nem helytartót”.

Csakhogy a NATO-ban nem viccelnek, ott az amerikai irányítás egyértelmű. Elfogadta ezt Franciaország és Németország is. Magyarország és Törökország viszont nem: külön úton járnak.

Az Ukrajna elleni agresszió kezdete óta csak a magyar külügyminiszter kereste fel Moszkvát az EU tagállamai közül. Sőt Orbán Viktor még Nagy Márton gazdasági csúcsminisztert is odaküldte. Senki nem tudja, hogy miért noha Magyarország NATO és EU partnerei nagyon kíváncsiak lennének erre. Az, hogy a magyar közvéleményt egyáltalán nem tájékoztatják erről, az természetes a nemzeti együttműködés rendszerében, ahol leginkább úgy hazudnak, hogy a fontos dolgokról nem mondanak egy árva szót sem.

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!