Kezdőlap Címkék 3-as metró

Címke: 3-as metró

Máris késik a metrófelújítás

0

Az eddig közölttől eltérően csak hétfőn kezdik a 3-as metró felújítását – derült ki Tarlós István szavaiból. A szocialisták a bérletek árának harmadolását követelik, ha a pótlóbuszok csak az utasok kétharmadát fogják tudni elvinni.

November 6-án, hétfőn zárják le a 3-as metróvonal északi – az Újpest-városközpont és a Lehel tér közötti – szakaszát, az érintett hat állomás felújítása várhatóan egy évig tart – közölte Tarlós István főpolgármester csütörtökön Budapesten.

Ez ellentétben áll az eddig ismert közléssel. Eszerint negyedikén, szombaton zárják le a metrót. Még ma reggel is ezt közölte folyamatosan a hangosbeszélőkön a BKK.

A projektindító rendezvényen Tarlós István elmondta: az északi szakasz felújítása mellett elkezdődik a teljes alagút korszerűsítése, amely várhatóan 2020 végéig tarthat. A felújítás ideje alatt

a metró hétköznap este fél kilencig csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekedik,

esténként és hétvégenként a teljes vonalon pótlóbuszok szállítják majd az utasokat.

A fővárosi MSZP azt követeli, hogy a jelenlegi ár harmadával csökkentsék a budapesti tömegközlekedési bérletek árát, ha a 3-as metrót pótló buszok csak az utasok kétharmadát tudják elvinni.

A hatvan darab egy-két éves csuklós busz a számítások szerint az utasoknak csak maximum 60-70 százalékát tudja elszállítani – erről Bolla Tibor BKV-vezérigazgató beszélt az InfoRádióban.

Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, ha lenne elég busz és buszvezető, akkor nagyobb buszmegállók kialakításával mindenkit el lehetne vinni. Az a tény, hogy csak az utasok kétharmada fér fel a buszokra, nyílt beismerése annak, hogy Tarlós István főpolgármester és munkatársai alkalmatlanok arra, hogy megtervezzék a felújítást és megszervezzék a pótlást – jelentette ki Horváth Csaba.

Elkezdik a 3-as metró felújítását

0

Napokon belül kezdődhet a 3-as metró felújítása az északi szakaszon, aláírták a megállókra és az alagút felújítására a szerződéseket a Strabaggal és a Swietelskyvel nettó 71,9 milliárd forintról. Tarlós István „ostobaságnak” nevezte, hogy nincs fedezet a folytatásra.

A BKV a Strabag Építőipari Zrt.-vel és a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-vel írta alá a szerződést Tarlós István főpolgármester jelenlétében. Tarlós elmondta, hogy az Újpest-Központ és Dózsa György út közti északi szakaszon az állomások felújítására nettó 24,1 milliárd forintra, az alagúti munkákra nettó 47,8 milliárd forint értékben szerződtek. Az állomásoknál a műszaki átadás-átvétel megkezdésének határideje 2018. október 31-e, az alagút esetében 2020. július 24-e.

A jelenlegi a harmadik kiírás a 3-as metróra: az eddigi tenderek sikertelenek voltak, mert az állami támogatásként odaítélt 137,5 milliárd forintnál sokkal magasabb ajánlatok érkeztek. A legkevesebbel, 15 százalékkal drágult a vágányépítés, az északi szakasz állomásainak felújítására érkezett ajánlatok 23 százalékkal lettek nagyobbak. Tarlós

„kétségbeesett ostobaságnak” nevezte, hogy megkezdendő munkáknak ne lenne meg a fedezetük,

noha a középső és a déli metrószakasz állomásainak felújítására korábbi hírek szerint 44, illetve 47 százalékkal magasabb ajánlatok érkeztek.

Az állomások akadálymentesítéséről Tarlós István azt mondta, hogy annak örülnének a legjobban, ha minden állomáson teljes akadálymentesítést tudnának végezni, de annyit csinálnak meg, amennyi pénzük van erre. A kérdés az, ha most a legmodernebb, legteljesebb körű akadálymentesítést nem tudják megcsinálni, akkor

„jelentkezzen az, aki azt mondja, hogy maradjon el a 3-as metró felújítása”

– mondta Tarlós.

A főpolgármester azt ígérte: a lehetőségük, a mozgásterük végső határáig elmennek az akadálymentesítésben. De ha nem lesz teljes körű az akadálymentesítés, akkor sem tudunk lemondani a 3-as metró felújításáról – fűzte hozzá.

Így aztán az északi szakaszon lifteket építenek az Újpest-Központ, az Újpest-Városkapu, a Gyöngyösi utca és Forgách utca állomásokon. Az Árpád-híd állomásnál már van lift, egyedül a Dózsa György úti állomáson nem lesznek felvonók, de a meglévő lépcsők mellé mozgólépcsőket építetnek.

A BKK a felújítás három évig terjedő idejére társadalmi egyeztetést indított az ideiglenes forgalmi rendre.

Először a metróvonal északi szakaszát, az Újpest-Központ és a Lehel tér közötti részt zárják le, várhatóan egy évre. Ez idő alatt a szerelvények csak Kőbánya-Kispest és a Lehel tér között közlekednek. Az északi szakasz felújítása alatt esténként és hétvégente az M3-as metró helyett annak teljes vonalán pótlóbusszal lehet utazni.

A BKK megvizsgálta, hogy az Újpest-Központ–Lehel tér szakasz felújítása alatt várhatóan hogyan rendeződik át a forgalom az érintett hálózaton, ennek alapján lakótérségekre bontva részletes mobilitási tervet dolgozott ki. Ezek jellemzője, hogy a belváros elérésének érdekében az utasok igénybe vehetik az Újpest-Központ és a Lehel tér között közlekedő metrópótló autóbuszokat és a belváros gyorsabb elérését lehetővé tevő alternatív eljutási lehetőségeket. Részletek a BKK térképes oldalán olvashatók.

DK: Mikor lesz Soros a hibás a 3-as metró leállásaiért?

0

A párt közleménye szerint ezt már „nem bírják kivárni”.

Ma azért nem járt a hármas metró egy szakaszon, mert egy kutya futott be az alagútba. Erre reagálva adta ki a DK a közleményét, amely szerint

„a sajtó, a civilek, az utasok, a “sátáni erők” és a fakocka után tehát most egy kiskutya a felelős.”

A párt azt kérdezi a BKK-tól és a fővárostól: mikor lesz már Soros a hibás.

3-as metró: Rongálók után nyomoz a BKV

0

Továbbra is idegenkezűségre gyanakszik a BKV a 3-as metró felújított orosz szerelvényeinek ajtómeghibásodásainál.

A fedélzeti térfigyelő kamerák felvételeit elemzik a szakemberek, hogy kiderítsék, „babrálta-e valaki a vésznyitót” – mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

A vezérigazgató két esetben már feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrség közérdekű üzem megzavarásának gyanújával nyomoz. Először egy ajtórésbe dugott fakocka, majd később egy közelebbről nem ismert idegen tárgy miatt nem nyíltak és záródtak az ajtók, a múlt héten pedig bár kinyíltak, de úgy is maradtak. Megmagyarázhatatlan a felújított orosz szerelvények többhetes fogalomkivonása, a munkálatokat végző Metrovangonmas komoly vizsgálata és szoftverfrissítése, valamint a hatósági engedélyek alapján újbóli forgalomba helyezése után történtek is. Olyan is előfordult, hogy nem működött az ajtók mozgását visszajelző berendezés.

A 3-as metróvonal 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényét újíttatja fel a BKV. Jelenleg továbbra is csak 13 felújított szerelvény van Budapesten, augusztusban nem is érkezik szállítmány, pedig az oroszok korábban azt ígérték, havi kettő helyett ezután majd hármat küldenek. Bolla Tibor közölte: a szerelvények Oroszországba történő kiszállítását éppen a hibák miatt nem lehetett eddig felgyorsítani, mert ha többet küldenek, akkor nem tudják az utasforgalomnak megfelelő számú kocsit forgalomban tartani.

Átbukott a fakockán a budapesti orosz metrófőnök

Lecserélte a 3-as metró szerelvényeit felújító orosz Metrovagonmas a budapesti projekt vezetőjét – tudatta a cég közleménye. A munkálatokat az orosz cég anyavállalatának egyik vezetője fogja irányítani.

Leváltották a 3-as metró szerelvényeinek felújítását végző orosz Metrovagonmas budapesti vezetőjét, de a döntést a cég nem indokolta. Az M3-as szerelvények felújítását Gyenyisz Silo, a Metrovagonmas anyavállalata, a Transmasholding könnyű- és városi szállító vasúti jármű osztályának vezetője fogja koordinálni.

A Metrovagonmas új budapesti vezetője lesz a felelős a program sikeres kivitelezéséért,

ide értve a szerelvények biztonságát, a problémamentes működést, a menetrend betartását, a karbantartási munkák teljesítését, a szállítási idők betartását és a szerelvények üzembe helyezését.
A tervek szerinte havonta két új szerelvényt helyeznek üzembe, az év végére 21-et a 3-as vonalon. Eddig 13, hivatalosan felújított szerelvény érkezett meg, ebből hétnek van üzemeltetési engedélye. Az utolsó szerelvény leszállítása a szerződésben foglaltak szerint jövő nyárra várható.

A 222 metrókocsi felújítása csaknem 220 millió euróba (körülbelül 67 milliárd forintba) kerül.

Az első szerelvény március 20-án állt forgalomba Budapesten, de már az első napokban problémák léptek fel az ajtók nyitószerkezetében, a BKV június elején a meghibásodások miatt egy időre az összes felújított szerelvényt kivonta a forgalomból. Legutóbb egy hete az ajtó mozgatószerkezetébe került fakocka miatt állt le a metró, ez ügyben Tarlós István főpolgármester feljelentést tett a rendőrségen.

MTI/FüHü

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!