Bréking nyúz, 2018. július 24. – Tudósítás a másik valóságból

0
185

Ma kezdődik a tusványosi szabadegyetem és diáktábor, ha ez nem lenne, az Origo mai is kénytelen volna migránsozni, melleket és fenekeket hiányol a Facebookról a 888, a Ripost lefényképezte Simicskát és Simicskánét, előbbi a vészkijárat mellett ült a repülőgépen.

 

Életérzés és elvárt hozzáállás

„Az idei mottó (Szenvedélyünk Tusványos!  – a szerk.) Tusványos alapítóinak, szervezőinek és a rendszeres látogatóinak életérzését, a fórumok résztvevőitől is elvárt hozzáállást, és az esti koncertek hangulatát fejezi ki. A szervezők szerint fontos, hogy a közösségi ügyek megvitatását, a megoldáskeresést és jövőtervezést az őszinte elkötelezettség, a szenvedélyesség jellemezze, „ne csak elbeszélgessünk egymás mellett” – fejtette ki Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programfelelőse.” (Origo: Tusványos: a nemzeti összetartozás szabadegyeteme)

Cicit és segget követel a 888!

„A Facebook Rubens festményeit is illetlennek találta, ezért flandriai múzeumok nyílt levelet írtak Mark Zuckenbergnek, a Facebook alapítójának.

A Facebook nem engedi megjelenni oldalán az olyan hirdetéseket, amelyek szexuális tartalmúak, akkor sem, ha művészeti alkotásokról vagy oktatási anyagról van szó. Ezúttal Rubens festményeit cenzúrázta a közösségi oldal.

A Facebook cenzúráját kifogásolva Belgium flamand régiójának múzeumai, valamint a flamand idegenforgalmi hivatal, a Toerisme Vlaanderen nyílt levélben fordult Zuckerberghez, hogy gondolja át a döntést.

Mellek, fenekek és Peter Paul Rubens kerubjai mind illetlennek találtattak. Nem általunk, hanem Önök által. Még ha titokban nevetünk is ezen, az Önök kulturális cenzúrája eléggé megnehezíti az életünket – fogalmaztak a levélben.” (888: A Facebook már Jézust is cenzúrázza)

Kidugta a fejét az erős láncdohányos

„A Ripost értesülése szerint Európa milliárdosainak kedvenc luxusnyaralóhelyére, Szardínia szigetére repült ma Ferihegyről Simicska Lajos. Az oligarcha nem aprózza el, hiszen például Ronaldo és Beyoncé is itt tölti a nyarat, hetente lazán akár 1 millió dollárt  (kb. 300 millió forintot) is elverve.

Simicska ma reggel a Liszt Ferenc repülőtér VIP várójából először akkor dugta ki a fejét, amikor erős láncdohányosként rá kellett gyújtania. Aztán már csak akkor látták, amikor feleségével együtt kijött a luxusváróból és az első utasok között felszállt a Szardíniára tartó gépre.

Sajátos üzenete van annak, hogy Simicska a repülőn közvetlenül a vészkijárat melletti ülést kérte magának, plusz pénzt is kifizetve ragaszkodott ehhez a helyhez. (Ripost: Luxusvillát bérelt Simicska Szardínián, a vészkijáratot választotta)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..