Bréking nyúz, 2018. 09. 09. – Tudósítás a másik valóságból

0
1552
Deutsch Tamás. MTI Fotó: Varga György

Az Origo Svédországba utazott, hogy a helyszínen tapasztalja meg az országban uralkodó szörnyű állapotokat, ám mire kiértek, svédországi magyar riportalanyaik annyira megijedtek, hogy sorra mondták le az interjút. A 888 bemutatja: Deutsch Tamás már megint annyira szellemes volt, hogy a fal adta a másikat. A PestiSrácok kiszimatolta, hogy Macron afrikai migránsokat hozna Európába.

 

Kiment Svédbe az Origo, majd hazajött

„Svédországban szeptember 9-én sorsdöntő parlamenti választásokat tartanak. A voksolás előtt minden felmérés azt mutatja, hogy a 2014-es eredményekhez képest a legnagyobb előretörést a bevándorlásellenes Svéd Demokraták könyvelhetik el. Éppen ezért az Origo stábja a helyszínen követi az eseményeket, és próbáltunk minél több emberrel beszélni, akik rálátnak az országban uralkodó állapotokra.

Már az utazásunk előtt minél több kint élő magyarral próbáltuk felvenni a kapcsolatot, és interjúalanyt gyűjteni. Nagy meglepetésünkre az érintettek idővel sorra mondták le a megbeszélt találkozókat és nyilatkozatokat. Arra is volt példa, hogy míg korábban egy nagyobb csoport azt mondta, hogy nagyon szívesen megosztja a tapasztalatait, denem sokkal a találkozó előtt azt kérték, hogy mégse kerüljünk kapcsolatba, mert senki sem szeretne nyilatkozni.

Mindezt egy forrásunk azzal magyarázta, hogy Svédországban még ma is nagyon könnyen kellemetlen helyzetben találhatja magát az, aki nyilvánosan megkérdőjelezi az uralkodó liberális kánont a nyilvánosságban. A kánon alapja, hogy Svédország a világ emberi jogi lelkiismerete, és csak ennek mentén lehet mindenki által elfogadott politikát folytatni. Aki ennek a tételnek a létjogosultságát megkérdőjelezi, az egyből a politikai partvonalon kívül találja magát, és később akár a munkáját is elveszítheti.” (Origo: Félelem uralkodik a liberális mintaállamban.)

Dajcstomi méltó válasza

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság isiászos elnöke nemrégiben azt nyilatkozta: szerinte problémát jelent, hogy a Fidesz tagja az Európai Néppártnak (EPP). Deutsch Tamás méltó választ küldött erre a Twitteren. (888: Deutsch Tamás egy mondatban mosta fel a padlót Junckerrel.)

A háttérben Soros mesterkedik

Kiszelly Zoltán politológus szerint a francia, a holland, a belga és a luxemburgi vezetők támogatják az új afrikai Marshall-tervet, amely alapján legálisan érkezhetnének migránsok Európába.

Emmanuel Macron francia államfő csütörtökön Mark Rutte holland, Charles Michel belga és Xavier Bettel luxemburgi kormányfővel tanácskozott Luxembourgban európai uniós ügyekről, Kiszelly Zoltánt erről a találkozóról kérdezték.

A politológus elmondta, a luxembourgi tanácskozáson arra tettek javaslatot, hogy a német-török megállapodás mintájára készüljön egy európai-afrikai megállapodás is. Ez azt jelentené, hogy az elutasított afrikai menedékkérőket hazatoloncolnák, már ha visszafogadják őket, ugyanakkor helyettük mások érkezhetnének, legálisan, repülővel. Őket azonban már kvóta alapján szét kellene osztani az európai országok között. Közölte, erről az elképzelésről Soros György májusban írt új Marshall-terv Afrikának címmel. (PestiSrácok: Macronék újabb afrikai migránsok tömegeit hívnák Európába.)

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .