Az ügyvezető alelnök lakásán ülésezett a DK válságstábja

0
8855

Egyelőre vizsgálják, hogy a kigyulladt szagelszívó okozta-e a Demokratikus Koalíció fővárosi irodájának leégését – ezt Kolozsi Péter, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője közölte a sajtóval.

 

Az ügy előzménye, hogy szombaton egy Teréz körúti tűzben teljesen megsemmisültek a párt irodái. A DK azt a tájékoztatást kapta, hogy a tűz elsősorban az épület 5. emeletét érintette, ahol a párt irodái is voltak. A tető beomlott, falak dőltek ki, a berendezés elégett.

Hétfőn több lap is azt írta, hogy egy meghibásodott szagelszívó okozta a tüzet. A fővárosi katasztrófavédelem azt közölte, hogy a tűzoltókat valóban egy lángoló szagelszívó miatt riasztották az épülethez, csakhogy nem a DK-irodába, hanem egy földszinten lévő étteremhez.

A tüzet eloltották, ekkor kapták a riasztást, hogy lángol az épület tetőszerkezete. Egyelőre vizsgálják, hogy a két tűzeset között van-e összefüggés.

A hatóban és a közösségi oldalon egymást követték az ilyenkor szokásos találgatások. Az egyik feltevés szerint a Fidesz áll a gyújtogatás mögött, míg a másik változat ennek épp az ellekezőjét állította, vagyis, hogy a DK maga gyújtotta fel az irodákat. Ami a lehetséges okokat illeti, mindkét konteó szerint iratokat akartak iy módon megsemmisíteni – az első változat szerint a Fidesz, míg a másik variáció szerint a DK számára kínos dokumentumok eltüntetéséról lett volna szó.

Az eddig vizsgálatok nem utalnak gyújtogatásra, a tűz okát még vizsgálják.

Elsőként a Momentum biztosította együttérzéséről a DK-t, az őket ért anyagi kár miatt, ezt követően a többi baloldali ellenzéki párt is felajánlotta segítségét. A Demokratikus Koalíció a Facebookon számolt be arról, hogy Dr. Molnár Csaba ügyvezető alelnök lakásán ült össze a válságstáb. A DK központi stábjának vezetői tájékoztatást adtak a tűz okozta károkról. Az ügyvezető alelnök kiosztiotta a feladatokat, megszabta a legsürgősebb teendőket.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .