Kezdőlap Szerzők Írta Szele Tamás

Szele Tamás

Avatar
244 CIKKEK 1 HOZZÁSZÓLÁS

Vonulás vagy oszlatás? – Déli kávé Szele Tamással

Jó erős kávét kérek, kisasszony, álljon meg benne a kiskanál, ma koncentrálnunk kell, ugyanis fejlemények vannak. Egész érdekes fejlemények, és a magyar szélsőjobb mélyebb bugyraiba kell elvezetnem búvárhajónkat – vagy ki tudja, hova, ugyanis a Mi Hazánk május 21-i vonulása elmarad. Vagy nem marad el, de akkor baj lesz belőle.

Vagy ki tudja.

A múlt héten ott maradtunk el, hogy újra egyenruhás, félkatonai szervezetek készültek masírozni az ország utcáin. Készültek bizony, „erődemonstráció” is lett volna május 21-én, este hétkor, Törökszentmiklóson. A menetelést a Mi Hazánk hirdette meg, Toroczkai László elnök hirdette ki személyesen egy sajtótájékoztatón – most viszont az a nagy kérdés, mit fog kihirdetni és hol.

A demonstrációt – ez is érdekes – a Mi Hazánk, a MIÉP és a Független Kisgazdapárt színeiben hirdette meg Toroczkai, ugyanakkor azonban más helyen, melyet idézni is fogunk, világossá teszi, hogy a Betyársereg szervezésében de legalábbis segédletével tartják. A bejelentésre elég sok és érdekes reakció érkezett.

Az természetes, hogy lett sajtóvisszhangja, azért is hirdették meg nyilvános sajtótájékoztatón és nem a sarki Zöld Takonyhoz címzett becsületsüllyesztő közönsége előtt, azért ezt valószínűleg a szervezők is így szerették volna.

Azonban egyszer csak megjelent a semmiből a Magyarországi Nemzetiségek Pártja is, és elnökük, Kiss Norbert videó-üzenetben figyelmeztette Toroczkait, valamint híveit: csak a helységnév-tábláig engedik meg számukra az erődemonstrációt.

Ha beljebb nyomulnának a településre, baj lesz, de nagy. Az üzenet hangvétele ép lelkű, de nem túl iskolázott emberre vall, olyanra, akinek a szó nem kenyere: ettől még lehet, sőt van is igaza abban, hogy semmiféle szervezetek ne masírozgassanak Magyarország utcáin elrettentő céllal.

Csakhogy a Magyarországi Nemzetiségek Pártjáról nem tudunk semmit. Ez egy olyan szervezet, aminek még az elnökét is csak az üzenetből ismerjük, semmiféle oldaluk, honlapjuk, digitális lábnyomuk nincs, mintha a semmiből jöttek volna – egy hírt kivéve, ami arról tudósít, hogy idén március 21-én nyilvántartásba vették őket az EP-választásra. A valóban indulók között már nem szerepelnek, valószínűleg nem kaptak elég ajánlást, aláírást.

És összesen ennyit lehet róluk tudni.

Vagy vannak, vagy nincsenek.

De nehezen hinném, hogy széles néptömegek állnának mögöttük.

Azonban a videóüzenetük nagyon jól jött Toroczkainak, aki megosztotta azt a saját oldalán, egészen pontosan 163 ezer megtekintést elérve – hát persze, egy szélsőjobboldali pártnak mindig jól jön, ha nemzetiségek, kisebbségek fenyegetik. Bár ez mondjuk nem nevezhető nagyon komoly vagy veszélyes fenyegetésnek, de reklámértéke mindenképpen volt: aki eddig nem tudott a vonulásról, de szélsőjobboldali, az ebből tudomást szerzett a rendezvényről.

Toroczkai nem csak megosztotta a videót, de saját kommentárjával is ellátta: lássuk!

„Valami cigány párt, csoportosulás vezetője fenyegetett meg engem a csatolt videóban, sőt mindannyiunkat azzal, hogy útblokáddal fogják megakadályozni a törökszentmiklósi, törvényesen bejelentett felvonulásunkat.

Szerinte „pénzes kutyák fognak a Toroczkai háta mögött állni”. Ez súlyos tévedés. Tisztességes, bátor magyarok fognak ott állni, akik rendet akarnak a hazánkban. Testvérszervezetünk vezetőjével, Zsolt barátommal szervezzük a demonstrációnkat, Zsolttal, akivel két évtizedes baráti, bajtársi kötelék köt össze minket. A mögötte álló mozgalom és a mögöttem álló párt hazájukért önzetlenül dolgozó, egyenes gerincű magyarokból áll. Mindenki a népéért, a családjáért, egy jobb jövőért fog cselekedni, ahogy azt eddig is tettük.
Senki sem pénzért jön, ahogy Eger várának védői sem pénzért védték meg a hazát. Túl azon, hogy ez a cigányvezető a csatolt videójában bűncselekményt követett el (217. § Aki mást egyesülési vagy gyülekezési jogának gyakorlásában, valamint választási gyűlésen való részvételében erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, bűntett: 3 év), engem a legkevésbé sem érdekel, ha az utunkba akar állni.

Mi május 21-én ott leszünk, senki, semmivel sem tud minket eltántorítani, és erre buzdítunk minden magyart széles e világon. Sőt, nem csak azon a napon, hanem ettől kezdve ott is maradunk Törökszentmiklóson, ameddig nem lesz rend, ameddig nem élhetnek ott biztonságban az emberek, s ha kell, ha hívnak, majd megyünk más városba is.

A mi népünk Hunyadi János és Mátyás, Szilágyi Mihály, Dobó István, Rákóczi Ferenc, az 56-osok népe. Ezt sokan elfelejtik mostanában, de majd mi teszünk róla, hogy megtudják.”

Mondom én, kiváló alkalom volt ez a harci kürtök megfújására – valóságos kis programbeszédet írt a pártelnök kommentárként. De azért elgaloppírozta magát. Azt írja ugyanis: „Mi május 21-én ott leszünk, senki, semmivel sem tud minket eltántorítani, és erre buzdítunk minden magyart széles e világon.”

Senki?

Semmivel?

Fogadjunk?

Ne fogadjunk, mert úriember vagyok, biztosra nem fogadok: de mint kiderült, van az az erő és hatalom, ami igenis képes eltántorítani akár még Toroczkait és embereit is.

Ezt Magyar Rendőrségnek hívják.

Ugyanis tegnap látott nyilvánosságot a Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság határozata az ügyben. Nyilvános irat, magam is a police.hu-n olvastam. Ez azt írja:

„A Törökszentmiklósi Rendőrkapitányság (a továbbiakban: Hatóság) Árgyelán János székesfehérvári lakos (a továbbiakban: Ügyfél) által 2019. május hó 10. napján bejelentett Törökszentmiklós város belterületén 2019. május 21-én 19:00 órától 22:00 óráig, Törökszentmiklós Pánthy Endre út 31 szám elől – Pánthy Endre út – Kossuth Lajos út – Törökszentmiklós Polgármesteri Hivatal útvonalon vonulás, majd a Törökszentmiklós Kossuth út 135/a szám / Polgármesteri Hivatal / előtt megtartandó gyűlés vonatkozásában az alábbi határozatot hozza.

A gyülekezési hatósági jogkörében eljárva a Hatóság a gyűlés bejelentésben megadott helyszínen és időpontban történő megtartását megtiltja.

A határozat ellen fellebbezésnek helye nincs, azt a közléstől számított 3 (három) napon belül a határozatot hozó rendőri szervnél benyújtott és a Fővárosi Törvényszéknek címzett keresettel közigazgatási pert indítva támadhatja meg. A perben a jogi képviselet kötelező.”

És ezzel elvben vége is az ügynek.

Azért teljesen vége nincs, az indoklást érdemes elolvasni, akármilyen hosszú, ugyanis rájöhetünk belőle, hogy a mi rendőreink nem lopják a napot és alaposan ismerik azokat a törvényeket, amiket be kell tartassanak velünk.

„A rendőrség a gyülekezési törvény 13. és 14. paragrafusára hivatkozva tiltotta meg a felvonulást, miután a párt részéről a szervezők nem óhajtottak elállni a demonstráció meneteléses részétől (statikus tüntetést engedélyezett volna a hatóság), eszerint

„az egyeztetést követően rendelkezésre álló információk alapján megalapozottan feltehető, hogy a gyűlés a közbiztonságot vagy a közrendet közvetlenül, szükségtelen és aránytalan mértékben veszélyezteti, illetve mások jogainak vagy szabadságának szükségtelen mértékű és aránytalan sérelmével jár, és a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme az … (5) bekezdés szerinti enyhébb korlátozással nem biztosítható. „

„A közbiztonságot veszélyezteti különösen, ha a felhívás vagy a gyűlés bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg”

„Mások jogainak és szabadságának sérelme különösen, ha a felhívás, illetve a gyűlés – az alkalmazott technikai eszközök, időtartama miatt – alkalmas mások magán- és családi életének védelméhez való jogának, otthonának, emberi méltóságának, a magyar nemzet, a nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösségek méltóságának a megsértésére, vagy szabad mozgáshoz, tartózkodási hely szabad megválasztásához való jogának korlátozására.”

Ezeken felül, többek között hivatkozik a döntés egy, az Alkotmánybíróság által megalkotott tilalomra, amit „foglyul ejtett közönség tilalma” néven lehet ismerni. Ennek értelmében senki nem kényszeríthető egy őt érintő vélemény végighallgatására, különösen nem az őt gyalázó, megfélemlítő üzenetekhez való asszisztálásra.” (Mérce)

Mármost ez világos beszéd: a rendőrség ezt a vonulást betiltotta.

Kérdés, hogy megtartják-e?

Ugyanis az világosan látható, hogy a vonulás célja pillanatnyilag nem a törökszentmiklósi bűnözés visszaszorítása, hanem ez a rendezvény mintegy seregszemleként szolgálna a Mi Hazánk Mozgalon saját „védelmi gárdájának” június elsején, Szegeden tartandó zászlóbontása előtt. Itt tudnák felmérni, hány tagra, résztvevőre számíthatnak, mekkora a mobilizálható létszám. Épp ezért nem lehetetlen, hogy mégis lesz ebből vonulás, tiltsa akár százszor is a rendőrség.

Annál is inkább, mert tévesen írtuk a múlt héten, hogy nem volt ilyesmi Magyarországon évek óta. A Népszava tanúsága szerint idén februárban igenis volt ilyen megmozdulás a fóti romatelepen, melyet a Magyar Önvédelmi Mozgalom tartott, és a rendőrség – nem talált benne semmi kivetnivalót.

Egyszóval: tiltás ide, tiltás oda, vannak olyan erők, melyek mozgolódni látszanak a mélyben.

Egy biztos: ha lesz vonulás, a történtek után a rendőrség nem engedheti meg magának, hogy oszlatás ne legyen.

És azzal is eléri célját a provokáció.

Nehéz idők jönnek, annyi mondhatok.

Embertelenségek – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, ma egyszerű, pesti duplát kérek, sok cukorral: keserű az élet, legalább a kávé legyen édes. Tegnap ezeken a hasábokon reklamáltam, hogy egyre hisztérikusabb a közélet – most már azt kell mondanom, egyre embertelenebb is. Olyan irányba tartunk, ami a történelem legsötétebb pillanatait idézi. Ez az út bizonyosan a Pokolba visz.

És még jó szándékkal sincs kikövezve.

Rosszal annál inkább.

Persze akadnak hülyeségek is a gonoszságok között, vegyük előbb ezeket, hogy hangolódjunk rá a közbeszédre, így talán kevésbé lesz fájdalmas az átmenet a valódi aljasságokhoz.

A tegnapi nap híre, hogy Soros György megvette az amerikai Szenátust, direkte azért, hogy Orbán Viktort bosszantsa a szenátorok segítségével, legalábbis Kovács Zoltán szerint,

akinek már tegnap is sok, talán érdemtelenül is sok figyelmet kellett szentelnünk – nem nyughat a kormányszóvivő, állandóan szerepel, mint egy fiatal Mick Jagger, csak sokkal pocsékabbul énekel. Viszont minden lehetséges helyen fellép, szóval a Rolling Stones helyében odafigyelnék erre a feltörekvő ifjúra, mert még a végén a Billboard slágerlistájára is felkúszik valahogyan.

Tegnap például az RTL Klub híradójának nyilatkozta el magát: ugyanis megkérdezték, mi a véleménye, arról, hogy a Szenátus külügyi bizottságának republikánus elnöke, James E. Risch és a párt 2016-os elnökjelöltje, Marco Rubio közös levelet írt a bizottság rangidős demokrata tagjával, Robert Menendezzel és Jeanne Shaheennel. A négy szenátor aggodalmát fejezi ki a magyar demokrácia leépítése miatt, és felszólítja Donald Trumot, hogy ezt tegye szóvá Orbán Viktorral közös találkozóján.

Kovácsnak egy ilyen kérdés nem okozhat nehézséget, ő Sorossal kél és fekszik, azonnal készen állt a válasszal:

„Teljesen nyilvánvaló, hogy olyan amerikai képviselők véleményéről van szó, akik kampányát valamilyen formában Soros György, illetve szervezetei finanszírozták. Én attól tartok, hogy itt egyértelműen egy bevándorláspárti megnyilatkozásról van szó.”

Hát persze. Ki más állhat a világon minden mögött, mint Soros?

Mondjuk gazdag ember, és befolyásos is, de annyira senki sem gazdag, hogy erre képes legyen – Kovácsnak egyszerűen nem volt semmiféle épkézláb válasza egy valódi kérdésre, így bedobta az univerzális sorosozást. Félek, hogy álmatlanok lehetnek az éjszakái is, hiszen a paranoiának ezen a szintjén biztos lehet abban, hogy az ágy alatt Soros lapul, a szekrényben Soros ül és nem mer kimenni az illemhelyre sem, nehogy Soros alulról elkapja egy nemes szervénél fogva és lerántsa a csatornába.

Mára ennyit Zolikáról és Gyurikáról, még sok dolgunk van.

A hétvége legnagyobb szamárságát a hazai sajtóban kétségtelenül a Magyar Nemzet és Rétvári Bence követték el, kalákában: ugyanis a kormánylap azzal a szalagcímmel jelent meg, hogy:

„Az Európai Bizottság megtámadta az új magyar babaváró támogatást
A CSALÁDOK SEGÍTÉSE ZAVARJA BRÜSSZELT, A TERRORIZMUS PÉNZELÉSÉRE ALKALMAS MIGRÁNSKÁRTYÁK NEM”

Sőt, az ügyben Rétvári Bence szombati sajtótájékoztatón azt állította:

„Brüsszel az előzetes egyeztetési eljárásban kifogásolta a magyar kormány által bevezetni kívánt babaváró támogatás bankokon keresztüli folyósítását.”

Arra is felhívta a figyelmet, hogy

„Brüsszel a migránskártyák kapcsán semmilyen versenyjogi korlátozást, kifogást nem emelt, holott az ilyen kártyákra érkező pénzt is bankokon keresztül utalják”.

Csúnya a vád, csakhogy az Index megkérdezte a legilletékesebbet a történetben: az Európai Bizottságot. Az pedig még csak nem is hallott arról, hogy bármiféle kifogása lenne a magyar babaváró támogatási programmal, amely ügyében éppenséggel a magyar kormány fordult hozzájuk, nem pedig fordítva. Mi több, Ricardo Cardoso, az Európai Bizottság versenypolitikai szóvivője azt közölte az Index megkeresésére: éppenséggel nem ők kezdeményeztek párbeszédet, hanem a magyar hatóságok fordultak az Európai Bizottsághoz a babaváró hitelprogram ügyében. Cardoso azt is írta:

„Nincs folyamatban vizsgálat, és a Bizottság nem fogalmazott meg semmiféle hivatalos álláspontot az ügyben. A Bizottság gyakran kapcsolatba lép a tagállamokkal az olyan intézkedések megvitatására, amelyek állami támogatást jelenthetnek.” (Index)

Akkor itt mi történt?

Csak annyi, hogy az államtitkár hazudott egy nagyot, a kormánymédia meg részt vett egyfelől a hazugság előkészítésében, másfelől az alátámasztásában. Ajánlanám figyelmükbe a hazug emberről és a sánta kutyáról szóló közmondást.

Hogy kicsit kitekintsünk, határainkon túlra, megszólalt Orbán Viktor hőse, Matteo Salvini is.

És olyant mondott, hogy kétlem, fog-e rá szavazni olasz ember az EP-választásokon. Konkrétan azt indítványozta, hogy a hajók üzemeltetői a fedélzetükre vett, minden egyes migráns után 3500-5000 euró pénzbüntetést fizessenek. Ha egy hajó olasz zászló alatt hajózva teszi ezt, az üzemeltetőtől egy évig terjedően megvonnák a működési engedélyt.

Ezen kívül a Salvini által vezetett belügyminisztérium arra törekszik, hogy a közbiztonságra hivatkozva tranzittilalmat léptethessen életbe az olasz nemzeti vizeket használni kívánó hajók számára. A tilalom elrendelése jelenleg még a közlekedési minisztérium hatáskörébe tartozik.

Magyarul: járjon pénzbüntetés a fuldoklók kimentéséért. Az életmentésért.

Volt Rómának több őrült zsarnoka is, Caligulától Heliogabalusig, de ennyire aljas még egy sem. Akkor most tessék elképzelni, hogy Horvátországban nyaralnak. Megvan? Nem nehéz dolog, sokan teszik, konkrétan fél Magyarország.

Tessék azt is elképzelni, hogy ugyan nem tetszenek tudni vitorlázni, de mégis bérelnek egy vitorlást, és kimennek a tengerre. Ott vihar kerekedik, az átsodorja magukat és kedves családjukat az olasz vizekre (nagyon közel vannak, a hetvenes években a magyar disszidensek egyszerűen átúsztak egyes helyeken az akkori Jugoszláviából Olaszországba), sőt, nem csak átsodorja, de szét is zúzza a hajót. Az sem lehetetlen. Maguk most ott vannak a vízben, jön az olasz parti őrség vagy egy halászhajó, mindegy is: de nem menti ki magukat. Nem akar ilyen hatalmas bírságot fizetni, Hiába tetszenek kiabálni, hogy magyarok, nem migránsok, uniós polgárok: azt a vízből akárki mondhatja. Ha nincs maguknál vízhatlan tokban az útlevelük, akkor nincs mentés sem. Vagy ha valakinél van, azt kimentik, akinél meg nincs, otthagyják megfulladni.

Kevés a szó ennek az embertelenségnek az ecsetelésére: azért olyan gazember politikus kevés akadt a történelem folyamán, aki a vízbefúlók mentését tiltotta. Csak javasolnám signore Salvininek a vitorlássport gyakorlását, minden lehető szabadidejében. (Mondjuk az olasz mentalitást ismerve, ezt a törvényt vagy nem fogják elfogadni, vagy nem fogják betartani – de javasolni is Istentől elrugaszkodott vétek volt).

Hát ilyen ember a magyar miniszterelnök hőse. Példát mutat az itteni követőknek is. Csak hát nálunk nincsen tenger, mit tegyen a magyar, ha a végletekig el akar aljasodni? Nyugalom, leleményesek vagyunk, megtaláltuk rá a lehetőséget.

Sára Botond józsefvárosi polgármester például a konzultációt találta a megfelelő eszköznek. Fut ugyanis egy „Józsefvárosi konzultáció” című kérdőív a kerület weboldalán, melyen a következő kérdések (is) szerepelnek:

„Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyermekek védelme érdekében hajléktalanszálló ne működhessen, és ilyen jellegű ellátó intézmény ne folytathasson ellátást iskola, óvoda, bölcsőde és játszótér környékén?

Egyetért-e Ön azzal, hogy mivel a hajléktalan-ellátással foglalkozó, és ételosztó tevékenységet folytató szervezetek tevékenységükkel környezetüket az átlagnál erőteljesebben terhelik, és ezzel akár közegészségügyi veszélyhelyzetet okozhatnak, nagyobb mértékben vegyenek részt a probléma kezelésében? Ha ezt nem teszik, nem működhetnek belvárosi környezetben.”

Nyilvánvaló, hogy Iványi Gábor alapítványát, egyesületét, egyetemét akarja valahogy a kerület lakosságára hivatkozva kiszorítani: és nem is kétlem, hogy van olyan kis automata program, ami addig tölti ki a felmérést a megfelelő módon, amíg a kívánt eredmény ki nem jön. Ha az fog kelleni, hogy negyvenmillió józsefvárosi lakos töltse ki, akkor negyvenmillió válasz érkezik majd. Mit tetszenek gondolni, a kormánylapok olvasottságát hogy oldják meg? Ugyanilyen kis robottal.

Hát igen, nekünk nincs tengerünk, ha mi cserbenhagyás útján embert akarunk ölni, csak, hogy alaposabban nyalhassuk vezéreink alfelét, meg kell várjuk a telet, akkor majd megfagyaszthatjuk a legszegényebbeket.

Sajnálom, nem tette a legjobbat ez a mai kávé.

Nem maga tehet róla, kisasszony, maga a lelkét is belefőzte a feketébe.

Csak valahogy mégis émelygek.

Undorodom.

Rendszerváltásaink

Hát kérem, emlékév van, imádunk emlékéveket rendezni, soha, egy sem sikerül közülük, többnyire méltatlanok is – ez sem kivétel. Nem, ne tessék Ady-emlékévre gondolni, az a kulturális forradalom jegyében elmarad, de talán jobb is, emlékszünk még, hogy a szegény Arany János-évnek is Németh Szilárd volt a fővédnöke, ehhez képest inkább ne is legyen.

Meg hát Adyt most illik szidni, káromolni, ugyanis nem volt katona, és más bajok is voltak vele, neki majd kiosztunk egy másik évet meghalni, neki máskor lesz emlékéve – körülbelül úgy, ahogy Sztálin egy alkalommal egészen komolyan megfenyegette Krupszkaját, hogy ha sokat ugrál, kineveznek valaki mást Lenin özvegyének. De akkor miféle emlékévről beszélünk?

A rendszerváltás emlékévét rendezi meg a Miniszterelnökség, tavaly decemberben már ki is adták a szervezési feladatokat Kónya Imrének. Kap érte – tíz hónapra – 10 888 138 rénusi forintokat, amivel nézetem szerint egyáltalán nem lesz túlfizetve, ugyanis ennél hálátlanabb feladat ugyan létezik Magyarországon, de kevés. Éspedig azért hálátlan, mert az emlékév jellegét már felfedi a megbízásában felbukkanó munkaköri leírás:

az Antall József és az 1989-1990. évi rendszerváltás emlékévének ápolásával összefüggő feladatok elvégzésére” kapja a pénzt.

Vagy úgy.

Hát, nekem másik rendszerváltásom volt, de ez nem újdonság. Ötvenhat is pontosan annyi van, ahányan részt vettek benne, arra is mindenki másképp emlékszik, a rendszerváltásból is mindenkinek megvan a sajátja, késhegyig menő vitákat lehet folytatni arról, melyik az igazi – hajlok arra, hogy majdnem mindegyik,

ha a szubjektív élmények felől közelítjük meg az eseményeket, azonban, ha az objektív tényeket nézzük, akkor… akkor baj van.

Az a baj, hogy eléggé eltérőek a nézetek azt illetően is, melyek voltak a rendszerváltás fontosabb és kevésbé fontos mozzanatai. Ebből következően lehet olyan rendszerváltást is fabrikálni – mindenfélét figyelmen kívül hagyva – ami a politikai jobboldal és a „nemzeti gondolat” győzelmeként állítja be ezt a korszakot (igen, inkább korszak, mint egy önálló esemény), és lehet olyant is, ami a liberális demokrácia, a szabadelvűség teljes diadalát látja benne, holott egyikről sem volt szó igazán.

Jelen pillanatban úgy tűnik – nincsenek még részletes információink – , hogy a mostani emlékévet Antall József munkásságának akarják szentelni, bár le merném fogadni, lesz benne szó a Nagy Imre-temetésen elhangzott Orbán Viktor-beszédről is. Nehezen hinném, hogy mélyebben elkezdenének foglalkozni azzal a nagyon, nagyon komplex eseménysorozattal, amit a rendszerváltás valóban jelentett, mert hát akkor nagyon kellemetlen dolgok derülnének ki.

Vegyük sorra azokat a mozzanatokat, amelyek egészen biztosan kimaradnak a megemlékezésekből.

Például az egyik rögtön az, hogy

a Fidesz neve eredetileg – a Bibó Szakkollégiumban történő megalapításakor – még az lett volna, hogy Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetség, csak a vita során ez a javaslat elbukott.

Aztán vegyük figyelembe azt is, hogy

a legendás Orbán-beszéd a Hősök terén minden résztvevőt váratlanul ért, ugyanis ellentmondott az előzetes megállapodásoknak – és, ha nagyon tárgyilagosak vagyunk, semmi valós haszna nem is volt, kivéve, hogy egy ország ismerte meg ebből az alkalomból a szónok nevét.

Nem kergetett ki Orbán Viktor senkit azzal a pár mondattal, legfeljebb a szervezőket, a béketűrésükből. Viszont egy csapásra megnőtt az ismertségi indexe.

Aztán, ha már itt tartunk, hogy is volt azzal a Soros-féle támogatással? Mennyit adott a Fidesznek a mostanság sokféleképpen nevezett mecénás? (Adott az szinte mindenkinek, szidom is a naivitásomat, hogy én sosem kértem, így nem is kaptam, kaphattam volna pedig… ahol mindenki inkasszált, nekem is jutott volna). De most lássuk csak a Fideszt érintő támogatásokat.

„A Rajk- és a Bibó-szakkollégium, melyekből a Fidesz is kinőtt, összesen 11,8 millió forintot kapott a 80-as évek végén, ami mai értéken számolva nagyjából 231 millió lenne.

A Fidesz maga (még nem pártként) közel 4 millióhoz jutott a Soros Alapítványtól, ami mai értéken majdnem 125 millió. Ebből jutott az országos hálózat kiépítésére is, irodákra, irodaszerekre, berendezésre.

Orbán Viktor 88 áprilisától a Soros Alapítvány támogatásából alapított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, ’89 augusztusában azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy 10 ezer forintos ösztöndíjat kap havonta közvetlenül az alapítványtól és még 5-10 ezret a szintén Soros-pénzből alapított Századvég című folyóirat szerkesztéséért. Ha összesen 20 ezerrel számolunk, az ma 310 ezer forint lenne.

1989 szeptemberében Orbán Viktor Soros-ösztöndíjasként Oxfordba utazott, ahol a Pembroke College-ben kutatási témája „a civil társadalom eszméje az európai politikai filozófiában” volt.

Deutsch Tamás szintén Sorosnak köszönhetően járt egy Magyarországon és Angliában működő menedzseriskolába, valamint a University of Tennessee-n.

Kövér László is az alapítvány támogatásával kutatta a közép-európai társadalmi mozgalmakat.

Németh Zsolt és Szájer József Oxfordban tanult.

Schmidt Mária két társával együtt összesen 1,35 milliót, mai értéken több mint 30 millió forintot kapott egy kutatásra. Egy jeruzsálemi konferenciaútját is az alapítvány fizette, majd az Indiana Universityn is tanulhatott.

Kósa Lajos 250 dollárért vehetett részt ’88-ban a dubrovniki nyári egyetemen, ezekből a kurzusokból nőtt ki később a CEU maga.

Fellegi Tamás mai értéken számítva 2,5 milliót kapott arra, hogy a Connecticuti Egyetemen PhD-zzen.

Bába Iván, a második Orbán-kormány külügyi államtitkára mai értéken 3 millióból kutatott, majd ő lett a Kelet-Európa Kutatócsoport vezetője.

Hörcsik Richárd, a Fidesz korábbi frakcióvezető-helyettese ’87 és ’89 között havi 5 ezer forintos (ma nagyjából 105 ezer lenne) ösztöndíjban részesült.

Cséfalvay Zoltán harmadmagával végzett palóckutatást, és portugál konferenciára is utazott, összesen – mai értéken – 4 millióból.

Soros-ösztöndíjas volt a lex CEU-t államfőként szignózó Áder János is, de a támogatás mértéke nem ismert.

Habony Árpád a Soros Alapítvány által hétmillióval megtámogatott könyv- és papírrestaurátor-képzésre járt.

Nem apanázst kapott, hanem közvetlenül a szervezetnek (a Soros-alapítványnak) dolgozott Mikola István, Stumpf István, Sólyom László, Jeszenszky Géza, Chikán Attila.” (Magyar Nemzet)

(Ennek az idézetnek különben érdekes a sorsa: a Magyar Nemzet írásának részletét még tavaly mentettem el, mert érdekesnek találtam, természetesen az elérhetőségével együtt. Most, hogy előkerült, megnéztem a forrását is, megtalálható-e még – igen és nem. Az írás megvan a mostani Magyar Nemzet archívumában, de bizony csak a címe és az első két bekezdése látható, elérhető, a tartalmának többi részéből annyi maradt meg az utókornak, amennyit én annak idején elmentettem… de folytassuk az emlékezést.)

Legyünk igazságosak: ha fellapozzuk a Soros Alapítvány 1989-es évkönyvét, még meglepőbb támogatásokat találunk. Kapott pénzt vagy fénymásolót – az volt akkoriban a politikai mozgalmak Szent Grálja, akinek volt fénymásolója, az alapíthatott rá pártot, akinek csak hívei voltak, mehetett jeget aszalni – a Baloldali Alternatív Egyesüléstől kezdve a Beszélőig, a Duna Körön és a Kalevala Baráti Körön át a Magyar Demokrata Fórum Környezetvédelmi Bizottságáig és a Republikánus Körig mindenki, aki csak élt és mozgott.

Lefogadom, azzal sem fognak széles körben dicsekedni, hogy a négyigenes népszavazás a Fidesz és az SZDSZ közös győzelme volt, ahogy akkoriban annyi, de annyi más eredmény is közösen született: kéz a kézben járt a két szervezet jó ideig. Aztán elengedték egymást, de nagyon ám.

Egyáltalán: ha elkezdünk részletesebben visszaemlékezni erre a periódusra, fellapozzuk az annaleseket, arra lehetünk figyelmesek, hogy majdnem minden második felbukkanó név most kínos a Fidesznek. Most már nehezen vagy szinte sehogyan sem vállalható, ahogy a politikai akciók jelentős része sem – már bocsánat, de mit szólna a mai Deutsch Tamás, a néppárti uniós képviselő ahhoz a hosszú hajú sráchoz, aki elment egy szomszédos országba, konkrétan az akkor még létező Csehszlovákiába bocsánatot kérni a magyar állam ellenük elkövetett bűnéért, vagyis az 1968-as bevonulásért?

És mit szólna hozzá a mai kormánymédia?

Körülbelül azt, amit az akkori szólt. Esetleg követelnék kiengedése helyett (mert letartóztatták volt, éhségsztrájkoltunk is miatta) példás megbüntetését a magyar nemzet megsértése okából. Lenne belőle olyan hazaáruló, mint akármelyikünkből.

Az akkori politikai élet sem volt különb a mainál – harminc éve a jól értesült és befolyásos körök még reformkommunizmusról beszélgettek a pacalpörkölt és a fröccs mellett, és azt találhatták, Szűrös lesz-e Grósz Károly utódja, vagy inkább Pozsgay, komoly viták zajlottak a reformkörökben, aztán egyik sem lett – a mai jól értesültek is hasonlóképp látnak a jövőbe.

Szóval, ha lenne egy valódi emlékéve a rendszerváltásnak, sok minden eszünkbe jutna, például a kort teljesen átható liberális szellem, a Szabadság leírhatatlan íze mindenben – nem voltunk ugyan szabadok, de éreztük, mi az – a feltáruló, végtelennek tűnő lehetőségek, az átvitatkozott (és, valljuk meg: átvedelt) éjszakák, a lányok, az alternatív rockzene, a Commodore 64 és az ügyeskedések, egyáltalán: az, hogy fiatalok voltunk.

És mindenekfölött: volt remény egy jobb, élhetőbb világra.

Most már nem vagyunk fiatalok és remény a sifonérban is alig akad.

Nyilván, valódi emlékévről szó sem lehet. Nagyon kínos lenne egy őszinte visszaemlékezés a most regnálóknak. El fogják ezt is tolni, ahogy az 1956-os emlékévet is.

De mi nem felejtünk.

Jó kis korszak volt az, emberek. Nagy idők tanúi vagyunk.

A nagy időknek rövidesen szükségük is lesz tanúkra, ha így mennek tovább a dolgok.

A főtárgyaláson.

Kampányhisztériák – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, valami finom és erős kávét kérek, fárasztó, zaklatott időket élünk, jó megállni egy pillanatra. Jó lenne, ha a kampány dandárjában masírozó kormánypolitikusok is megpihennének, mert már kezdik a szétesés jeleit mutatni, kezd kiütközni a fáradtság, pedig hol van még a vége ennek a mérkőzésnek? Hej, messze még…

Orbán Viktor például jól látta a helyzetét, mikor nem vállalta a nyilvános tévévitát Frans Timmermansszal. Rossz tapasztalatai vannak a tévévitákkal, mosták már fel vele a stúdiót 2006-ban, az azért egy külön műfaj: és érthető, hogy az élete csúcsára, a washingtoni látogatásra készülő Orbán nem vágyik rögtön a Nagy Amerikai Meccs után, május 18-án beleszaladni egy hatalmas zakóba, hiszen Timmermans jóval gyakorlottabb a riposztok világában, neki nem kell megírni előre a beszédeit. A magyar miniszterelnök szóvivője, Havasi Bertalan úgy indokolta az elutasítást, hogy:

„A miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást. Nem volna helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába.”

Meg hát így, a washingtoni út előtt eszébe juthatott Kennedy és Nixon televíziós vitája, melyet 1960. szeptember 26-án tartottak és ebben a műfajban a legelső volt. A felmérések szerint Nixon indult esélyesebbként a vitában, de az adás végére szó szerint fejest ugrott a népszerűsége a betonba: Kennedy egyszerűen annyival jobban nézett ki és annyival szellemesebben érvelt. A tévévita egyszerűen megfordította a választás esélyei, Kennedyt meg is választották. Szóval, nem biztos, hogy minden kamera elé mindig be kell ülni. Ezt Orbán jól látta.

No jó, de a kampány többi vezérei már kevésbé tiszta fejjel kezelik a váratlan helyzeteket.

Kovács Zoltán esetében például az volt tegnap a váratlan válsághelyzet, hogy posztolt egy migránsozósat a Twitterre, és azt nem vették le. Ez merőben szokatlan élmény lehetett a kormányszóvivő életében, ugyanis nem csak ő maga fakadt ki keservesen, de a kormány sajtószolgálata is foglalkozott a nem mindennapi jelenséggel.

Hát kérem, mi ez? Már le sem veszik, amit kormányszóvivők posztolgatnak? Bástya elvtársat már meg sem akarják gyilkolni?

Szóval, az történt, hogy a mi Kovács Zoltánunk valami olyasmit tett közzé – itt is van, mutatom, amiben szerepelt a „migránsinvázió” kifejezés. Angolul „migration invasion”. Nem épp választékos angolság, de erre telik, Kovács is Orbánt idézte. Ez a két szó viszont nem tetszett valamelyik Twitter-felhasználónak  és jelentette a bejegyzést, mint sértőt. A Twitter megvizsgálta, és nem találta sértőnek, majd értesítette Kovácsot, hogy jelentették ugyan, ám nincs semmi baj, maradhat a bejegyzése, nem sértő.

Ettől bődült Kovács kormányszóvivő a magas egeknek, ettől kezdett körberohangálván „gondolatrendőrséget” és „cenzúrát” emlegetni – vagyis attól, hogy senki sem cenzúrázta.

Kovács Zoltánnak nem ártana egy kis pihenés, ez már az az állapot, amikor az eperfagyit is félautomata gépkarabélynak nézi az ember.

Persze a tegnapi nap legnagyobb kampányprodukcióját mégiscsak Kásler emberminiszter produkálta. Ez az ember nagyobb mulattató Chaplinnél is és legalább akkora showman, mint Buffalo Bill volt. Vagy Barnum. Szerintem pályát tévesztett, mikor nem a cirkusz világával kötötte össze az életét. A 444 kísérte el Pest megyei körútjára, ahol különféle lakossági fórumokon hirdette az igét.

Engem egy kérdés és egy válasz ragadott meg a sok közül, ezek mindent elmondanak Káslerről is, a rendszerről is, Magyarország mai állapotáról is. Történt pedig, hogy Oroszlányban bizonyos Fodor Gábor biológia-kémia szakos tanár szólította meg, méghozzá a legnagyobb tisztelet hangján. Azzal is kezdte, hogy általában minden kérdésben egyetért a miniszterrel, csak annyit szeretne mondani, hogy Pest megyében „iskoláink leromlott állapotban vannak, napi gondokkal küzdünk, elromlott fűtés, leesett ablak vagy vakolat”, és nincsenek forrásaik ezek kezelésére, majd mély tisztelettel felvetette azt is, hogy a kormányzatnak volna-e módja odafigyelni a tanárok lelki egészségére, a kiégésre, a fáradtságra, az agresszió kezelésére?

Hát ezek bizony komoly, valós gondok, amikkel foglalkozni kéne. A miniszter válasza minden képzeletet felülmúlt. Azt mondta:

„…érti a kérdést, aminek középpontjában szerinte az emberi lélek áll. Majd a professzor különös fejtegetésbe kezdett arról, hogy a Btk.-ból és Ptk.-ból is sajnálatosan hiányzik a lélek elleni bűncselekmények, a másik megalázásának szankcionálása. Amivel elsőként állt ki valaki kormányzati szinten az intézményesített safe space mellett. Majd felvetette, hogy Freud és Jung helyett Szondi Lipóttal kéne foglalkozni, mert Freud csupán a saját betegségét vetítette ki a világra. Vele szemben Szondi az ösztönök helyére az állatiasságból kiemelkedő humánumra irányította a figyelmet.

Ha az emberek betartanák a tízparancsolatot, akkor a betegségek 70-80% megelőzhető lenne. Példaként említette, hogy ha nem volna paráznaság, csalás, félrelépés, akkor elkerülhető volna a stressz, márpedig a stressz számos kórság okozója, a nemi betegségekről nem is szólva.” (444)

Kérem szépen, aki ebben a válaszban felfedezi, hogy mihez lehet kezdeni a hulló vakolattal és a kitört ablakkal, az küldje be nekünk, mi továbbítani fogjuk az oroszlányi pedagógusoknak.

A Szondi Lipót fog üvegezni, a Jung pedig majd vakol? Vagy hogy lesz ez? A fáradtságra és kiégésre meg az a megoldás, hogy ne kívánjuk meg felebarátunk asszonyát és ne csináljunk magunknak faragott képet, mindjárt fittek leszünk?

Másik kérdésre válaszolva pedig megoldotta a kínzó orvoshiány kérdését.

Azt, kérem, a begyűrűző nyugati morál okozza, semmi más. De ezzel foglalkozzon az Orvosi Kamara.

Meg a Bálám Szamara, ugyebár.

Begyűrűző nyugati morál.

Szóljon már valaki Kásler miniszternek, hogy Rákosi elvtárs már elhunyt, sőt, az utódja is, esetleg vegyünk neki egy idei naptárat.

De a külügyeink is viharosak. Bekérette Svédország budapesti nagykövetét Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, ugyanis hazugnak tartják a svéd miniszterelnök szerdai Magyarországot bíráló kijelentéseit.

Történetesen van szerencsém személyesen ismerni Niclas Trouvé nagykövet urat, kiváló ízlésével és finom, elegáns humorával tűnik ki még az egyébként is pallérozottságáról ismert diplomáciai kar többi tagja közül, és őszinte tisztelettel viseltetik hazánk iránt – ő az a diplomata például, akinek vacsoraasztalánál csak magyar bort szabad felszolgálni, egyszer alkalmam volt élvezni a vendégszeretetét.

Nézhetett is a jegyzékre, amit a kezébe adtak, mert mennykövek sisteregtek abban.

„A minisztérium szerint a svéd kormány „bevándorláspárti, azért bírálnak minket, mert nemet mondtunk a migrációra”.

Ez minden konfliktus alapja – tették hozzá.

A „sorozatos támadásokat” elfogadhatatlannak nevezték felidézve: a közelmúltban a bevándorláspárti svéd szociális miniszter nácizmussal vádolta a magyar kormányt a családtámogatási program miatt. A KKM szerint ebbe a sorba illik a svéd miniszterelnök bírálata.

„Magyarország jövőjéről a magyar emberek döntenek, és nem a svéd kormány” – szögezték le, kiemelve: a magyar emberek kétharmados többséggel választották meg tavaly áprilisban az Orbán-kormányt, „ezt még a svéd miniszterelnöknek is tiszteletben kell tartania”.

Mint írták: a svéd miniszterelnök szerdán a parlamentben azt mondta: az EU többek között kereskedelmet és szabad mozgást foglal magában, ami nagyon jó, de az unió valójában demokratikus államok közössége is. Ezek

olyan országok, amelyek tisztelik az emberi jogokat, a szólásszabadságot, a jogállamisági elveket, a szabad médiát, a szabad kutatást, és ezek az értékek most néhány tagállamban veszélyben vannak – Lengyelországban, Romániában, Magyarországon.

A politika megzabolázza a médiát és egyetem(ek)et kényszerít bezárásra. Most egy szélsőjobboldali hullám van, és a jobboldali szélsőséges pártok a saját céljaikra kívánják használni az EU-t, ezektől az államoktól inspirálva.” (MTI)

Márpedig a svéd miniszterelnöknek igaza volt. Mellesleg, egy szóval sem állította, hogy ő akarna dönteni Magyarország sorsáról: ő csak értékelte a helyzetet és tett néhány helytálló észrevételt.

Hogy Trouvé nagykövet úr mit szólt ehhez a tirádához, nem tudom, mert nem láttam, de szerintem úriemberhez méltóan, rezzenéstelen arccal vette tudomásul, miszerint

a magyar diplomácia összes résztvevője fájóan hiányolta serdületlen korában a gyermekszobát és ez máig kihat modorukra, sőt, felfogásukra is.

Ennek a kis hisztinek ugyanis a világon semmi értelme vagy haszna nem volt. Ebből sem előnyt, sem hátrányt nem képes kovácsolni sem a magyar, sem a svéd fél: ez bizony felesleges hepciáskodás, semmi több.

Egyáltalán: fárasztó ez a kampány.

Fárad is mindenki, nyűgösek, szétszórtak az emberek.

Még az a jó, hogy leginkább azok fáradnak bele, akik a leghangosabban üvöltözik a marhaságokat bele a vakvilágba.

Emberek, bírjuk ki még egy kicsit.

Hátha kidőlnek.

Európa egysége – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, erős duplát kérek, ködöket kell oszlatnom, mindenféle fejekből. Úgy tűnik, átlapozva a magyar sajtót és tekintve a közönség reakcióit, hogy ebben a kis országban a világon senki nem tudja, mi történt tegnap Nagyszebenben és ami ennél rosszabb: nem is nagyon érdekel senkit. Mindenki azt hiszi, Orbán Viktor kampánykörúton járt ott.

Hát nagyon nem így van, és hozzá kell tennünk: ez lehetett élete egyik legkínosabb útja. Voltak, vannak és lesznek kampányjellegű megnyilvánulásai, megszólalásai ezen a körúton is – nem adhat mást, csak, mi lényege – de nem a magyarországi jelölteknek kampányol. Nem is teheti. Ez ugyanis, nem győzöm eleget hangsúlyozni, nem magyar országgyűlési választás. Ez uniós parlamenti választás, éspedig kizárólag pártlistás alapon, kizárólag lakhely szerinti szavazással. Ami azt jelenti, hogy lehet akár kettős, akár hármas, akárhányas állampolgár az ember, csakis a bejelentett lakhelyén szavazhat. Nincs két szavazati joga, annyira nincs, hogy a Nemzeti Választási Iroda, mint lapunk korábban meg is írta,

„…csak azoknak juttatja el a szavazási levélcsomagot, akiknek a központi névjegyzék nyilvántartása alapján sem Magyarországon, sem másik EU-tagállamban nincs lakcímük, így tehát nem szavazhatnak levélben a romániai és szlovákiai magyarok.

A végeredményt a hazai szavazók fogják alapjában befolyásolni.”

Ez magyarázza tehát Orbán szavait Kelemen Hunorral közös sajtótájékoztatóján, melyek szerint:

„Arra biztatom a romániai magyarokat, hogy a kettős állampolgárságukra való tekintet nélkül ezeken a választásokon a szavazatukat az RMDSZ listájára adják le.”

Naná: hiszen helyben más lehetőség nem is nagyon van, ha megmaradunk a realitások talaján. (Mellesleg: egyáltalán nem minden romániai magyar kettős állampolgár.) Más kérdés, hogy a Politico például az RMDSZ-nek egy, maximum két jelölt bejuttatását jósolja – ennyire van esély, és valószínűbb az egy, mint a kettő.

Persze ettől még Orbán mozgolódik, teszi-veszi magát, fontoskodva jár-kél, mint a pulykakakas (hol van már a pávatánc…), de az ő ottani kampányszerepe igazából teljesen lényegtelen. Nos, ha végeztünk ezzel a legendával, mármint azzal, hogy tömegek szavaznának az EP-választáson Romániából a Fidesz jelölteire és Orbán ennek érdekében járna most arrafelé, térjünk rá a tárgyra.

Miért ment valójában oda?

Mert muszáj volt neki. Próbált volna nem menni.

Nem általában kellett neki mennie Romániába vagy Erdélybe (bár ez a földrajzi meghatározás is csalóka), hanem egészen pontosan Nagyszebenbe kellett neki menni. És nem pulykakakast kellett venni, az Debrecen, hanem alá kellett írnia a Nagyszebeni Nyilatkozatot.

Hogy az micsoda? Hogy arról nem nagyon tetszettek hallani?

A honi sajtó nem sokat foglalkozott vele. Hogy miért, azt nem tudom és nem is akarom megfejteni, de hogy rövid legyek:

az az Orbán- és Salvini-féle Nemzetek Európájának a halálos ítélete. Azt kellett tegnap Orbán Viktornak aláírnia, mert ha alá nem írja, hét rossz következett volna.

Tulajdonképpen ennek a nyilatkozatnak az érdekében tartották meg egyáltalán a nagyszebeni Európa-csúcsot. Itt határozták meg ugyanis a Brexit utáni Európai Unió fejlesztési stratégiáját. Tárgyalások szinte alig estek a csúcson, hiszen kész, korábban megfogalmazott, közös szöveget szignáltak az uniós országok vezetői: a találkozónak az volt az értelme, hogy megmutassák az egységes kiállásukat Európa mellett.

És, ha Európa mellett, akkor ki ellen?

Azok ellen, akik az Uniót a mostani formájában fel akarják darabolni, nemzetállami szövetséggé akarják zülleszteni. Az Orbánok, a Salvinik ellen. A sors iróniája, hogy Orbán Viktornak ezt alá kellett írnia, ha nem akarta, hogy menten alkalmazzák a hetes cikkelyt.

Alá is írta. Előtte még mondott egy furát:

„Úgyhogy itt Európa jövőjéről is lesz szó, és remélem, hogy Szeben megtermékenyít bennünket.”

Nem is, kérem. Egészen pontosan csak Európa közös jövőjéről volt szó. Ami a megtermékenyítést illeti: ennek az embernek súlyos szexuális rögzültsége van, ennek mindenről a nemiség jut eszébe, a minap „Európa DNS-ének” nevezte magát, most meg akar termékenyülni… jót tenne neki egy pszichoanalízis.

De ne fecsegjünk ennyit erről a harmadosztályú bohócról, aki szerintem most is magyarázza valahol a bizonyítványát. Lássuk az eredményt, magát a Nagyszebeni Nyilatkozatot, szó szerint. Lesz hozzá pár megjegyzésem, ezek majd kurzívval szedem, hogy lehessen megkülönböztetni az eredeti szövegtől. A vastag betűs kiemelések az eredetiben is kiemeltek.

„Mi, az Európai Unió vezetői azért gyűltünk össze Nagyszebenben, hogy előretekintsünk és megbeszélést folytassunk a közös jövőnkről.

Az európaiak néhány hét múlva választják meg európai parlamenti képviselőiket, éppen negyven évvel azután, hogy első alkalommal élhettek ezzel az alapvető jogukkal. Számos vívmányunk közül csupán az egyik a békében és demokráciában újraegyesített Európa. Létrejötte óta az Európai Unió az értékei és szabadságai által vezérelve stabilitást és jólétet hozott Európa-szerte, az Unió határain belül és azokon túl is. Az évek során pedig meghatározó szereplővé nőtte ki magát a nemzetközi színtéren. Közel félmilliárd polgárával, versenyképes egységes piacával a világkereskedelem egyik vezetője és a globális politika egyik alakítója.

Megerősítjük abbéli meggyőződésünket, hogy egységesen fellépve erősebbek vagyunk ebben az egyre nyugtalanabb, kihívásokkal teli világban. Tudatában vagyunk annak, hogy vezetőként a mi felelősségünk, hogy Uniónk erősebbé váljon, a jövőnk pedig szebb legyen, ugyanakkor elismerjük más európai államok európai perspektíváját is. Éppen ezért ma egyhangúlag megállapodunk tíz olyan vállalásról, amelyek elő fogják segíteni azt, hogy megfeleljünk mindannak, ami ezzel a felelősséggel jár:

  • Kelettől nyugatig, északtól délig egy Európát fogunk védeni. Harminc évvel ezelőtt több millióan harcoltak a szabadságukért és az egységért, és lebontották a vasfüggönyt, amely évtizedekig megosztotta Európát. Nincs helye olyan megosztottságnak, amely a közös érdekünk ellen dolgozik. (Egy Európa, urak, nem „európai szövetség” – egységes Európa!)
  • Jóban-rosszban egységesek fogunk maradni. Szolidaritást fogunk vállalni egymással a nehéz időkben és mindenkor össze fogunk tartani. Képesek vagyunk arra, hogy egyetlen hangon szólaljunk meg és ezt meg is fogjuk valósítani. (Szolidaritás és összetartás, nem pedig nemzetállami autonómia, autokrácia.)
  • Minden esetben közös megoldásokra fogunk törekedni, odafigyelve egymásra a megértés és a tisztelet szellemében. (Közös megoldások, demokratikus úton, és egymás elfogadása, megértése, tisztelete. Orbán úr, ezt sokat kell majd gyakorolni.)
  • A jövőben is védeni fogjuk az életmódunkat, a demokráciát és a jogállamiságot. Soha nem fogjuk magától értetődőnek tekinteni az európai polgárok nehezen kivívott elidegeníthetetlen jogait és alapvető szabadságait. Meg fogjuk védeni a Szerződésekben foglalt közös értékeinket és elveinket. (Jogállamiság, demokrácia… ugye, milyen kellemetlen szavak ezek önnek? Nem ismerősek valahonnan? Mondjuk a Sargentini-jelentésből?)
  • Ott fogunk eredményeket felmutatni, ahol a legfontosabb. Európa a fontos kérdésekben továbbra is fontos tényező lesz. Ezentúl is odafigyelünk majd az összes európai polgár aggodalmaira és reményeire, közelebb visszük polgárainkhoz az Uniót, továbbá ambiciózusan és határozottan ennek megfelelően cselekszünk majd.
  • Mindenkor érvényesíteni fogjuk a méltányosság elvét, legyen szó akár a munkaerőpiacról, a jólétről, a gazdaságról vagy a digitális átalakulásról. Tovább fogjuk csökkenteni a közöttünk fennálló egyenlőtlenségeket, és az embereket a politika elé helyezve, a legkiszolgáltatottabbaknak Európában minden esetben segítséget nyújtunk majd. (Méltányosság, egyenlőség. Segítség a kiszolgáltatottaknak. Nem, Orbán úr, ez nem egy másik bolygó.)
  • Gondoskodni fogunk róla, hogy rendelkezésünkre álljanak a törekvéseink eléréséhez szükséges eszközök. Biztosítani fogjuk az Unió számára a célkitűzései eléréséhez és a szakpolitikái megvalósításához szükséges eszközöket.
  • Meg fogjuk védeni a következő európai nemzedékek jövőjét. Be fogunk ruházni a fiatalokba és olyan, a jövő kihívásainak megfelelni képes Uniót építünk, amely meg tud birkózni a 21. század legsürgetőbb problémáival.
  • Meg fogjuk védeni a polgárainkat, és puha és kemény hatalmi eszközeinkbe beruházva, valamint nemzetközi partnereinkkel együttműködve gondoskodni fogunk a biztonságukról.
  • Európa felelősségteljesen fogja betölteni globális vezető szerepét. Napjaink kihívásai mindannyiunkat érintenek. Globális szinten a továbbiakban is együtt fogunk működni a partnereinkkel annak érdekében, hogy fenntartsuk és továbbfejlesszük a szabályokon alapuló nemzetközi rendet, kiaknázzuk az újonnan kínálkozó kereskedelmi lehetőségeket, továbbá közösen lépjünk fel az olyan globális kérdésekben, mint a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem. (Együtt ez lehetséges is – nemzetállamonként, laza szövetségben elképzelhetetlen volna.)

Döntéseinket e tíz vállalás szellemének és szövegének megfelelően hozzuk majd meg. A ma Uniója erősebb a tegnapinál, erejét pedig tovább kívánjuk növelni a holnapra készülve. Ezt a vállalást tesszük a jövő nemzedékei felé. Ebben a szellemben tartottuk meg a nagyszebeni találkozót és ez jellemzi az új 27 tagú Uniót, amely kész arra, hogy egységben induljon a jövő felé.”

Hát ezt kellett aláírnia a magát uniós faktornak képzelő Orbán Viktornak. Meg is fogja sínyleni az egója: de el nem kerülhette a szignálást sehogyan sem.

Ezért járt ő arrafelé: mert nem tehetett másként.

De ezek után minden, amit az egységes Európa ellen tesz, szó- és szerződésszegésnek minősül.

Nem, mintha őt ez zavarná.

De azért jegyezzük meg ezt a nyilatkozatot.

Szükség lesz még rá sokszor.

Jövőlátó nooszkóp

Jósgép kéne most nekünk így, uniós választások előtt, kár, hogy olyan nincs. Illetve, csak egy volt, az is Vlagyimir Putyin 2016-ban kinevezett elnöki adminisztráció-vezetőjének, Andrej Vajnonak az ötlete alapján épült. Vagyis ő ezt állította, de még senki sem látta ezt a világcsodát, talán azért, mert körülbelül annyira létezik, mint a mindent járó malmocska.

De neve, az van neki, úgy hívják, hogy nooszkóp.

Nem akármekkora hazugság, az már biztos.

Nézzük meg kicsit Vajno karrierjét – tipikusnak és töretlennek mondható, annak idején, kinevezésekor az Index részletes életrajzot közölt róla:

„Vajno elvégezte a káderképző MGIMO-t, angol és japán nyelvtudásával a tokiói orosz nagykövetségre került. Öt év után, 2001-ben ment vissza Moszkvába, 2003-ben vették át az elnöki adminisztráció protokoll-osztályára, amelynek a következő évben már helyettes vezetője lett.

2008-ban Putyin átnyergelt a kormányfői posztra, Vajnót vitte magával, és megtette a kormányfői apparátus protokoll-osztályának vezetőjévé és miniszteri rangot adva kinevezte az kormányfői apparátus helyettes vezetőjének is. 2012-ben az ismét elnök Putyin megint csak magával vitte a Kremlbe. Vajno ismerői a diplomata megbízhatóságát, összeszedettségét, technokrata mentalitását, a napi politikától való távolságtartását emelték ki.

Az elnöki adminisztráció feladata az elnöki rendeletek, törvényjavaslatok előkészítése, kidolgozza az elnöki beszédet, ellenőrzi az elnöki utasítások végrehajtását, rajta keresztül lép kapcsolatba az államfő az állami intézményekkel. A pozíció mindenképp bizalmi, egyesek szerint Putyin már az új, minden tekintetben hozzá kötődő technokrata generáció kinevelésén dolgozva emelte magas posztra Vajnót, aki egyfajta párhuzamos kormány, azaz az elnöki megbízottak munkájának elemzését is ellátja…”

Azt látjuk tehát, hogy honnét jött, azt is, hová tart, nem volna neki szüksége áltudományokra, mindenféle hókuszpókuszra, ez csak a saját hobbija, megszállottsága lehet, mint Széles Gábornak az örökmozgó és az antigravitáció.

De hát mi is akar lenni ez az egész nooszkóp?

Egyszer volt, hol nem volt egy Vlagyimir Vernadszkij nevű cári akadémikus, majd Sztálin-díjas gondolkodó, a biogeokémia megalkotója. Szerinte a nooszféra a bioszféra legfelső foka, ahol az emberi társadalom és a természet kölcsönhatásban vannak, és ahol a fő alakító erőt az emberi értelem adja. Magyarul, ha megfelelő ember gondol erősen valamit, az valóra válik. Sőt, „A nooszkóp az élet anyaggá válásának pillanatát jelző kód, ahogy a térből átlép az időbe. A kód eredménye: az élet harmonizálása. A közeljövőben az idő formálói meghatározhatják az irányt azon útmutatás alapján, amelyet a szuperelit fog kidolgozni a nooszkópra támaszkodva.” Legalábbis Andrej Vajno, Viktor Szarajev és Anton Koblakov szerint, akik hárman jegyeztették be ezt a találmányt pár évvel ezelőtt.

Nem kell sokat nézni ezt a halandzsát, hogy rájöjjünk: semmi értelme. Ilyen készülék nem létezik, nem is létezhet. Még a legközelebb hozzá egy szuperszámítógép állna, ami a komplex folyamatok nagy pontosságú elemzésével készít prognózisokat, de olyan már eddig is volt, és nagyon rossz hatásfokkal működött. Igazából megjósolni semmit, de semmit nem lehet, még az időjárást sem vagyunk képesek pontosan előre látni, hát akkor hogy elemezhetnénk egy olyan, minimum hétmilliárd változós folyamatot, mint az emberiség sorsa?

A jövő ismerete és a belébabrálás persze gyakorlatilag mindenhatóvá tenne bárkit, ha lehetséges volna, de hát nem az: ez tulajdonképpen Aladdin csodalámpája, csak modernizált változatban, chip van benne, nem dzsinn.

No, de lásuk csak, hogy jön ez Putyinhoz? Az eurázsiai gondolat (ami Putyin hivatalos ideológiája) a kulcs. Ennek ugyanis az egyik fő zászlóvivője Georgij Vlagymirovics Vernadszkij volt, ha ismerős a név, ne tessenek csodálkozni: a nooszférás Vernadszkij úr, vagyis elvtárs fia. De mit mondott? Lássuk Szili Sándor tanulmányának alapján!

„Az „eurázsiaiaság (oroszul – jevrazijsztvo) az 1917 októbere után emigrációba kényszerült orosz értelmiség ifjabb nemzedékeit rövidebb-hosszabb időre rabul ejtő, nonkonformista világnézet, politikai ideológia és mozgalom volt, amely az 1920-as években élte fénykorát. Radikálisan szembefordult a nemzeti múlt európai hagyományaival és kommunista jelenével. Követői egy pravoszláv valláserkölcsi alapokon nyugvó, az egykori cári birodalom keleti szláv népeinek, valamint finnugor, türk, mongol, paleoázsiai, kaukázusi etnikai kisebbségeinek kultúráját harmonikusan ötvöző, autochton civilizációról ábrándoztak, amit Eurázsiának neveztek.”

Hát ez bizony nehezen férne össze Európával is, a demokráciával is, de Putyinnak pont megfelel, ügyesen előkotorta a könyvtárból: mintha csak rá szabták volna.

Akkor már érthető a nooszkóp is: ha a fiú ideológiáját elfogadták, miért ne építenék meg a papa gépecskéjét? Aztán hátha még működne is.

Persze, dehogy működne, olyan ez, mint a rügeni radarok, amiket Hitler az üreges Föld elméletének megfelelően állíttatott fel, nem mutattak azok semmit, csak a Holdat, azt is csak tiszta időben. Mese ez, legenda, csodalámpa.

Hiszen a gazdag és hatalmas emberek egy része kétségtelenül hajlamos hinni az áltudományoknak, láthatjuk idehaza is – csak az a baj, hogy a világ egyik vezető hatalmának a döntéshozó mechanizmusát nem lenne szabad hókuszpókuszra építeni.

Márpedig valami jósgépet állítólag építettek nooszkóp néven Oroszországban, csak nagyon titkosan, mert hivatalos információ nincs róla.

Valószínűleg megpróbálták használni is.

A világ jelenlegi állapotából ítélve teljesen működésképtelen, bár ahogy én a Nagy Oroszországot ismerem, ez ott huszadlagos szempont lesz. Hogy is mondta Tyutcsev?

„Oroszországot, ész, nem érted;
méter, sing sose méri fel:
külön úton jár ott az élet –
Oroszországban hinni kell!”

Tulajdonképpen két dolgot tudok elképzelni.

Megépítették a nooszkópot, működésképtelen ugyan, de használják, ez magyarázná az elmúlt három év orosz külpolitikáját.

A második lehetőség rosszabb. Megépítették, nem működött, nekünk adták, hogy játsszunk vele és most mi használjuk.

Ez viszont Orbán Viktor mostani viselkedését magyarázná meg az uniós választási kampány folyamán.

A készülődő gárda – Déli kávé Szele Tamással

Kisasszony, a mai kávét keserűen kérem, nehéz idők jönnek, békétlen idők. Hogy aztán ez most kinek az érdeke, meg nem mondanám, de nem öröm arról beszámolnom, hogy újra egyenruhás, félkatonai szervezetek készülnek masírozni az ország utcáin. Márpedig készülnek, „erődemonstráció” is lesz május 21-én, este hétkor, Törökszentmiklóson.

A menetelést a Mi Hazánk hirdette meg, Toroczkai László elnök hirdette ki személyesen egy tegnapi sajtótájékoztatón – aztán, hogy bonyolodjon a helyzet, a részvételre felszólító posztot levette a mozgalom a Facebookról, de a rendezvényt nem fújták ám le. Igazuk is van a maguk szempontjából: a fél magyar sajtó megírta már, minek hirdessék ők is?

De előbb lássuk, mi szolgáltatja az ürügyet a menetelésre. Az a helyzet, hogy Törökszentmiklóson egy férfi néhány héten belül valóban többször is összevert embereket a városban minden előzmény nélkül. Egy trafikban két embert is súlyosan bántalmazott ok nélkül. A második támadás után a rendőrség őrizetbe vette a férfit, az viszont komoly felháborodást váltott ki, hogy az első eset után szabadlábon maradt, így újabb embereket is összeverhetett. És ez a férfi történetesen cigány származású – legalábbis a Mi Hazánk szerint, ugyanis én magam ezt sem nem állíthatom, sem nem cáfolhatom, hiszen nem ismerem.

Ha én találkozom ilyesmivel itt, a nyóckerben, ahol már évtizedek óta élek, akkor tudom, hogy mi a diagnózis, mégpediglen származásra való tekintet nélkül: ugyanis ez nem kisebbségi ügy. Ez kábítószer-ügy. Az utóbbi években hihetetlen mértékben terjedő és sajnos nagyon olcsó designer-drogok egy része vált ki indokolatlan agresszivitást a fogyasztóiból – ha rossz a keverés. Ha nem sikerül félre, akkor egyszerűen csak zombik lesznek, nem érdekli őket semmi, leállnak, úgy maradnak… Bizony kéne lépni valamit ebben az ügyben, mert ez a fajta kábítószer nagyon olcsó és szinte bárhol előállítható, de ez minden, csak nem kisebbségi kérdés. Fogyasztja ezt mindenki, akinek nincs elég esze, hogy elkerülje, pár év alatt tönkre is teszi őket. Főleg, mert házilag kevergetik, és nem ritka vegyületekből. Nem akarnám eljátszani a drogszakértőt, mert nem is vagyok az, de találkoztam már ilyennel, nem is egyszer: drogproblémának látom az esetet, nem kisebbségi ügynek.

A drog mindenkire hat, mindenkiből képes tomboló őrültet csinálni, nem kérdezi a származást – de mit hozott ki ebből a történetből a Mi Hazánk?

Természetesen a lehető legrosszabbat. Hadd idézzem pontosan a 444 tudósítását, elvégre ők ott voltak a párt sajtótájékoztatóján:

„A Mi Hazánk ezután Elég volt a cigányterrorból! címmel hirdetett meg sajtótájékoztatót, Toroczkai László pedig azt írta,

„ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”.

Szerdán a pártelnök bejelentette, felvonulnak Törökszentmiklóson, mert „elég volt abból, hogy néhány cigány család terrorizálja a várost”. Azt mondta, ha kormányon lennének, bérrabtartási megállapodást kötnének Oroszországgal, és az ilyen bűnelkövetőket szibériai börtönökbe küldenék, de mivel ellenzékben vannak, ezért vonulnak.” (444)

Mondjuk az egésznek az az alapvető hibája, hogy ha az elkövető – akit egy pillanatig sem mentegetek – mondjuk zongorahangoló vagy teszem azt sporthorgász lett volna, akkor a zongorahangolók vagy a sporthorgászok ellen vonulnának? Nyilván nem:

tehát ez bizony nyíltan rasszista demonstráció. Hosszú évek óta az első.

Igen, ugyanis a Jobbik „néppártosodásával” előbb megritkultak, aztán nagyjából el is tűntek ezek a régebben még gyakori szélsőjobboldali menetek. Nem azért, mert a Jobbik vezetésének megváltozott volna a gondolkodása – ne feledjük, 2011-ben, Gyöngyöspatán még Vona Gábor és Sneider Tamás mondtak beszédet, mielőtt végigvezettek volna mintegy kétezer gárdistát a cigánysoron. Egyszerűen azért hagyták abba ezeknek a szervezését, mert nagyon rosszul állt nekik Európában. És most is komoly uniós eredményekre törnek, tehát nem vesznek részt az akcióban.

Az ő régi helyüket célozta meg a Mi Hazánk, nagyrészt az ő régi tagságukat is szeretnék újra egy karámba gyűjteni: és hát mi lenne jobb módszer erre, mint egy régimódi, megszokott, rasszista menetelés, fekete egyenruhákban, ordítozva, kart lengetve, ahogy azt már szokás?

Persze lehet, hogy egyes részletek nem fognak stimmelni, én a korábbi menetelésekhez fűződő emlékeim alapján gondolom, hogy nagyon más ez sem lehet. Volt olyan sok, és hát nem csak cigányok ellen, nem csak vidéken: talán el tetszettek már felejteni, de bizonyos antiszemita motorosok (az akkori nyilatkozatháború után már jogi szempontok miatt nem írható le, melyik társaság, ugyanis érdekes módon mindegyik elhatárolódott a parlamenti botrány után attól a rendezvénytől, amit korábban lelkesen szerveztek) Budapest kellős közepén akarták megzavarni az Élet Menetét egy „Adj gázt!” elnevezésű motoros vonulással. Akkor az ügy Orbán Viktorig és Pintér Sándorig jutott el, és belügyi közbelépés kellett a neonáci demonstráció megakadályozásához.

Szóval, ezeket a napokat akarja visszahozni a görcsösen tömegbázist kereső Mi Hazánk. És lehet, hogy akadnak, akiket meg tudnak fogni a rasszista propagandával, ami lényegében véve legfőbb programpontjuk: tulajdonképpen szinte csak azzal foglalkoznak, hogy különféle kisebbségeket támadjanak, többnyire vélt okokból. Hiszen a mostani garázda verekedő botránya is úgy jött Torockai kalodásainak, mint egy falat kenyér.

Apropó, kaloda: az tényleg létezik, Ásotthalmon, a Rózsa Sándor Élményház előtt, ami több kérdést is felvet.

Rögtön az első az, hogy Ásotthalom szuverén enklávé Magyarországon belül, saját törvénykezéssel? Ugyanis a magyar törvények nem ismerik a kaloda intézményét és tiltják az önbíráskodást. Toroczkainak, mint polgármesternek a világon semmi joga kalodába csukni senkit. Ha elfogná Hasfelmetsző Jacket, véres késsel a kezében, egy halott prostituált még meleg teteme fölött, őt sem zárhatná beléje. Ugyanis ehhez – lévén, hogy a kaloda, mint eszköz egészen egyszerűen nem eleme a magyar jogrendnek semmiféle minőségben – nincs joga. És még egy csomó mindenhez nincs, amit azonban megtesz.

Kérem, ne játsszuk azt, hogy ez most egy spontán felháborodás egy kirívó eset miatt. Ezt ők rendszeresen és szervezetten kívánják folytatni.

Ugyanis lám csak, milyen hírt közölt ma reggel 07:20-kor a Magyar Nemzet?

„A nyár első napján Szegeden bont zászlót a Jobbik által korábban életre hívott, majd a bíróság által betiltott Magyar Gárdához hasonló önvédelmi szervezet – tudta meg lapunk.

Elvileg önállóan, egyesületi formában fog működni, gyakorlatilag pedig a Mi Hazánk Mozgalom támogatásával.

A gárda valamilyen újraszervezéséről egyébként Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke május elsején már beszélt, akkor azt mondta: „A magyarságnak minden oka megvan arra, hogy megszervezze a saját védelmét, közbiztonsági, gazdasági és mindenféle szempontból meg kell szerveznünk a saját önvédelmünket, úgyhogy mindenki készülhet rá, hogy újra lesznek ilyen egységek Magyarországon.”

Úgy tudjuk, a cél nem egy új Magyar Gárda alapítása, annak szellemiségét és eszmeiségét élesztenék fel. Ennek megfelelően az új szervezet új nevet is kapna, ám egyelőre nem tudni, mi lenne az. Az új alakulat célja összefogni a nemzeti oldalon szétszórva lévő tagokat.

A június elsejei, szegedi zászlóbontáson és seregszemlén a résztvevők együtt emlékeznek majd meg a Nemzeti Hadsereg megalakulásának 100. évfordulójáról és a darutollas vitézekről.

A szándék szerint pont ezeket a százéves eszméket szeretnék átültetni a Magyar Gárda szervezeti felépítésével egy modern megjelenési formában. A részletekről – a tervek szerint – a jövő héten tartanak sajtótájékoztatót a szervezők.” (Magyar Nemzet)

Ez, kérem az, aminek látszik, semmi egyéb.

Ezek május huszonhetedikén kipróbálják, mennyire sikeresen tudják mozgósítani a régi-új gárdistákat és más szélsőségeseket, aztán június elsejétől nekilátnak a szervezet módszeres felépítésének.

Méghozzá, ha csak nem történik valami csoda, legálisan.

Hiszen az egyelőre nevenincs egyesületet semmiféle bírósági ítélet nem tiltotta be. Lehet szervezni.

Vagyis: nem tilos.

Hogy ezt miért is hagyja a kormány, arról több elképzelésem is van: az első az, hogy olyan mértékben nem érdeklődnek a döntéshozók szintjén a Mi Hazánk iránt, hogy egyszerűen észre sem vették, én előbb tudok a dologról, mint ők.

A második, hogy tudnak ugyan róla, de engedik: jó lesz még egy gárda valamire, egy harapós harcikutya, amit elég megmutatni, ha valaki elégedetlenkedni merne: „látod, ha nem mi vezetjük az országot, ezek jönnek majd!” Ennek is van hagyománya a magyar politikatörténetben.

A harmadik lehetőség az, hogy egy ilyen csapat, amihez a világon semmi köze a kormánynak, ráadásul egy ellenzékinek ismert párt színeiben szerveződött, sok olyasmit megtehet, persze törvénytelenül, amihez sem politikusnak, sem pártnak nincs joga, amire nincs lehetőségük. Nem akarok ötleteket adni, de szeretni szokták az illegális és engedelmes erőszakszervezeteket a politikában, sok koszos munkát végeztetnek el velük.

Száz szónak is egy a vége: míg az ország az uniós választásokra készül és minden politikai erő azokkal van elfoglalva, szélsőjobboldali gárdisták pucolják a bakancsot, vasalják az egyenruhát.

Készülődnek.

És már nem is olyan nagyon csendben, titokban teszik.

Kézirat kávéért, kultúra bagóért – Déli kávé Szele Tamással

Kávét, kisasszony, de gyengét, kérem, amúgy is felment a vérnyomásom: be kell váltanom egy meggondolatlan tegnapi ígéretemet, nem gondoltam volna, hogy ez veszélyes lehet az egészségemre nézve. Azt ígértem ugyanis tegnap ezeken a hasábokon, hogy ha megjelenik a kultúrharc legújabb irányelveit tartalmazó cikk második része, utánanézek a dolognak.

Meg is jelent a HVG-n, utána is néztem, azért ketyegek most… de az ígéret szép szó, ha megtartják úgy jó: lássuk, mit terveznek már megint ezek a fékezhetetlen agyvelejű kultúrmérnökök? Előre megmondom: semmi jót.

Szóval, az történt, hogy a HVG birtokába került egy tervezet, melyet két részletben ismertettek, olyan terjedelmes, és nem kevésbé felháborító. Mielőtt azonban kardot rántunk, nézzük csak meg, pontosan mi is a címe?

„Előterjesztés a kormány részére a Petőfi Irodalmi Múzeum hosszú távú fejlesztési és működési koncepciójáról, valamint az ahhoz 2020 és 2022 közötti időszakban szükséges költségvetési forrásokról”

Akkor ezt a Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM) mostani vezetése írhatta, éspedig azért, hogy lejmoljon. Állami támogatást. Tehát ez csak egy intézményre kéne vonatkozzon – de tartalmaz országos terveket is, ráadásul már ebben a fázisban támogatja Kásler miniszter, mikor a kormány még nem is tárgyalta a kérdést. Szerintem – majd meglátják – nincs kizárva, hogy bele is írt ezt-azt.

Tehát névleg nem a kulturális élet általános átalakításáról van szó, csak a gyakorlatban mégis de, ugyanis olyan centralizálást kér a PIM, hogy mindennek a közepén ez az intézmény álljon, kis túlzással, ami betű. Kivéve azokat a dolgokat, melyek a KESMA-hoz tartoznak, vagy netán a már kézzelfogható közelségben látszó Sajtókamarához. Bár, vannak átfedések.

Akkor lássuk, tényleg csak vezérszavakban, mit kíván a PIM?

Kívánja, hogy alakuljon „nemzeti jelentőségű irodalmi erőközponttá”, jelentsen ez akármit (a későbbiekben úgyis meglátjuk majd, mit jelent).

Kívánja költségvetésének megemelését – álljunk is meg kicsit a számoknál. 2019-ben a PIM költségvetésére fordított 2,9 milliárd forinthoz képest 2020-ban és 2021-ben is duplájára emelnék a intézményre költött összeget. Hogy mire pontosan mennyit, azt tételesen tartalmazza a táblázatba foglalt részletes költségvetés, ennek összesítése egyértelműen mutatja a változások nagyságrendjét: a felvázolt programra 2020-ban 6,1 milliárd forintot, 2021-ben 5,8 milliárd forintot, 2022-ben pedig 5,4 milliárd forintot irányoznak elő. Ezek szép pénzek, abban viszont nem vagyok bizonyos, hogy elegek lesznek a nagyratörő tervekre – mármint, ha egyáltalán meg akarják valósítani az összeset, ugyanis az előterjesztés inkább úgy néz ki, mint Pistike levele a Mikuláshoz, minden benne van, ami eszébe jutott a szerzőnek, aztán ha lesz belőle villanyvasút, nagyon jó, de ha csak egy pöttyös labda jön össze, az sem baj. Hát lássuk, mit kért a PIM?

Pénzt, persze. De mire?

Először is azt említik, hogy politizálni akarnak. Akarnak is, de kell is nekik, mert az intézmény jövőbeli célja, hogy

„Álljon bele az európai és magyar értékek védelmébe. Generáljon társadalmi vitákat. Provokáljon ki produktív konfliktusokat. A mai nyugati kultúrában a PIM már pusztán létezése okán politikai állásfoglalásnak számít.”

Az első társadalmi vitát már sikerült is generálni ezzel a tervezettel, szóval komolyan gondolják, ha nem is pontosan úgy, ahogy most folyik a vélemények kifejtése róluk – habár azon sem csodálkoznék, ha ők maguk szivárogtatták volna ki az iratot, hogy szóljon minél nagyobbat.

„A PIM-et ki kell mozdítani az elitek klubja berendezkedésből, a horizontját ki kell tágítani, (…) a jövőben minden erejével azon kell lennie, hogy az »író ír írónak« berögzült gyakorlatát felülírja. Jelenleg a PIM-nek a kortárs irodalom jelenére, és ami fontosabb: jövőjére kevés befolyása van. Pedig ambiciózus hozzáállással lehetne az utolsó lépcsőfok a Magyar Művészeti Akadémia-tagság előtt”.

Sokat akar a szarka, de vajon bírja-e a farka?

„Olyan társadalmi programokat kell kezdeményeznie és menedzselnie, amelyek a lehető legszélesebb olvasói kört érik el az egész Kárpát-medencében.”

Ennek a mondatnak nem sok értelme van, ugyanis eddig is a lehető legszélesebb olvasói kört célozta az intézmény, más kérdés, hogy maga az olvasás sajnos nem annyira népszerű, hogy milliók zarándokolnának a betűvetők nyomában. Tehát akkor ezentúl nem úgy lesz, ahogy eddig volt, hanem ugyanúgy.

Itt érdekes rész következik: a PIM rá akarja tenni a kezét a műfordítások piacára, kiadására, a külföldi művek magyarra, magyar művek idegen nyelvre átültetésére, és főként ennek menedzselésére. Irodalmi ügynökségként kívánnak működni, amint látom, körülbelül olyan piaci hozzáállással, mintha mosóport árulnának – nehéz lesz, és ha koncessziót kapnak rá, az ügyetlenségükkel tönkre is tehetik az egész, amúgy sem jó viszonyok között tengődő műfordítói szakmát.

Persze, a kiadóit is, hogyne.

Sőt: a sajtó utánpótlásának a képzésére is fáj a foguk!

Azt írja a sillabusz, hogy ezt a Nemzeti Tehetséggondozó Nonprofit Kft.-re bíznák, melynek

„Célja és feladata jól felkészült, tájékozódni és elvonatkoztatni tudó, kritikus gondolkodású, felelősségteljes, a magyar érdekeket szem előtt tartó újságírók képzése, akik képesek lesznek alakítani, ezáltal jobbá tenni a világot.”

Nem fogtok ti annak örülni, urak. Ugyanis ha ilyen újságírókat fogtok képezni, szó szerint ilyeneket, azok nektek nem lesznek a barátaitok. De persze ezt senki sem veszi túl komolyan: manapság a kormánypárti újságírót nem képzik, hanem kinevezik, a tehetség vagy a szakmai tudás lényegtelen. A sajtószakmának tényleg gondja az elöregedés: képzeljék el, hogy ötvenegy évesen én fiatalnak, de maximum középkorúnak számítok a kollégákhoz képest… kéne utánpótlás, de azt a szakma kéne kinevelje, nem a PIM, kakastejen és hamuban sült pogácsán.

És most jönnek az irodalmi ösztöndíjak, kötelező haknival. Többféle is volna, konkrétan három fajta, vagyis hat (lásd még Weöres Sándor: Három veréb hat szemmel), három az ifjú titánoknak, három az érett titánoknak. Az ösztöndíj kiírásban előre rögzítenének „havi vagy kéthavi kötelező rendezvényi fellépést a PIM-ben”. Így „a PIM rendezvényeire a Móricz Zsigmond ösztöndíjasok az irodalmat, az Örkény István ösztöndíjasok a drámákat (színészekkel, felolvasószínházzal, bemutatókkal), a Babits Mihály ösztöndíjasok a világirodalmat szállítanák”.

Hát még ez sem volna baj, ha ez egy ajánlat lenne a sok közül – de a cél az, hogy csak a PIM legyen, máshová tollforgató ne is fordulhasson. Terveznek még irodalmi karavánokat is – nem tehetek róla, tényleg ez van ideírva! – sőt, irodalmi hajózást is!

„Minden évben a Dunán nekiinduló hajónak köszönhetően a Duna-menti nemzeti kultúrák mutathatnák meg magukat. „Minden nagyobb kikötővárosban megállhatnának, és „kipakoljuk a portékát” egy-két napos villámfesztivált rögtönöznének. Úgy időzítenék, hogy Budapestre a Sziget időszakában kössön ki.”

Elképzelem a jelenetet:

– Maga író?
– Az voltam.
– És miért hagyta abba?
– Tengeribetegség miatt…

Egyúttal az irodalmi szerkesztőségeket és az írószervezeteket is bekvártélyoznák a PIM étkezőjébe, amit közösségi térré alakítanának, „ötvözve a XX. század eleji kávéházi kultúrát, a »kockás abroszos« vendéglőt a manapság divatozó »co-working irodákkal«”.

Sőt, lehetne kávéért kézirattal fizetni.

Hát kérem, az nagyon drága kávé lenne. Budapesten egy átlagos dupla átlagos helyen háromszáz-ötszáz forint, legrosszabb esetben ezer. A sajtóban alkalmazott flekkdíj, ha csak nem rablókkal, csalókkal üzletelünk vagy nem kötöttünk állandó szerződést, körülbelül ötezernél kezdődik, tehát egy gépelt oldal árából nekem öt-tíz kávét kéne kapnom közepes helyen, míg a PIM adna jó esetben egyet. Urak, magas az a haszonkulcs!

A végére hagytam a legszebbet: kétheti lapot is terveznek, Országút címmel – meglehet olyan lapos lesz vagy olyan kátyús, esetleg andalogni fognak rajta a jobbágyok, mint Arany Jánosnál. Mindenképpen, bátor címválasztás. 490 forintért lehetne megvásárolni, és a tervek szerint a 48 oldalas kiadvány 8000 példányban jelenne meg. Emlékszem még a Kerényi-féle Magyar Krónikára, ami egy ideig még meg is jelent – no, ahhoz képest ez még szerény elképzelés. Bár a terveik nem olcsók.

„Az új lap elindítására és csak az idén felmerülő költségeire 374 millió forintot szánnak, a részletes költségvetésen belül kifejezetten bér jellegű kiadásokra 99,5 millió forintot irányoznak elő, de még ezen felül fizetnének ki 50 millió forintot szerzői honoráriumokra. Az egyszeri, induláskor adódó kiadásokat letudva, a 2019. évi támogatást a jövőben már be kell építeni a mindenkori költségvetésbe, ami azt jelenti, hogy a tervek szerint évente 300 millió forintot költhetnének az új folyóiratra.” (HVG)

Ennyiből, urak, tévét lehet csinálni, nem lapot… Ráadásul hogyan is tetszenek gondolni?

„A lapot a legjobb szakemberekből – szerkesztők, cikkírók, gazdasági és marketingszakértők stb. – kiválogatott, professzionális szerkesztőbizottság vezetné. Olyan szakemberekre bíznák, akik tudatában vannak azoknak a nemzetstratégiai feladatoknak, amelyeket egy ilyen lapnak el kell látnia.”

Én még olyan lapot nem láttam – pedig láttam már egy párat! – amit nem a lehetőségekhez képest legjobb szakemberekre akartak volna bízni, más kérdés, hogy ez egy estben sem sikerült az elmúlt harminc évben, legalábbis tapasztalataim szerint.

Már csak egy pont maradt: a Digitális Irodalmi Akadémia helyzete. Ott manapság ingyen és nyilvánosan lehet kiváló kortárs magyar irodalmat olvasni (), most tessék ott böngészni, míg lehet, ugyanis

„A PIM irányítása alá tartozik jelenleg a Digitális Irodalmi Akadémia (DIA), de mint megállapítják, csekély a társadalmi hasznosulása. Ráadásul egy Magyarország méretű országban a világon jellemzően csak egy művészeti akadémia létezik, nálunk rögtön három, az előbbin túl a Magyar Művészeti Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia. „Ezen állapot felülvizsgálata mindenféleképpen javasolt” – olvasható az előterjesztésben.” (HVG)

Senkit nem zavar, hogy ez egy ingyenes könyvtár, aminek csak a neve akadémia? Nem. Felül fogják vizsgálni, hogy arról koldul, de meg is szűnik, ha jól látom a nemes szándékot.

Kérem, távolról sem teljes ez az áttekintés, rengeteg részlet kimaradt belőle, de egyszerűen képtelenség volna a terveket összefogni ebben a terjedelemben: alapvetően azt kéne eldöntsük, mi akar ez az előterjesztés lenni?

Két dolog lehet. Vagy állami kísérlet a kulturális élet teljes kisajátítására, ami az írott műfajokat illeti, vagy egyszerűen a PIM vezetésének levele a Mikuláshoz, aki aztán hoz majd nekik, ami kifér a költségvetésből, de a teljes listát nem kaphatják meg.

Nekünk meg olyan levelet kéne írni a felsőbb hatalmakhoz, hogy maximum virgácsot meg szenet hozzon nekik – mert itt a mi kultúránk lenne az ajándék.

Egyelőre érdekellentétek is láthatóak a KESMA-val és a szervezés alatt álló Sajtókamarával, sőt, biztos, hogy több befolyásos mufti érdekszférája is sérülne ettől a tervtől – reméljük, nem lesz belőle semmi.

Mert ha lesz, akkor eldobhatjuk az irodalmunkat, költészetünket, drámánkat.

A kultúrharc frontja

Kérem, aki azt hitte, vége a kultúrharcnak, az nagyot téved: olyan az, mint az osztályharc Marxnál, zavartalanul folyik, csak hol nyíltan, hol palástolva. Most érkeznek a hírek, szépen, egyenként, hogy az uniós választások után nagy változások várhatóak: a kormány előveszi a sajtókamara régóta dédelgetett ötletét és a kulturális életet is „erőközpontokba” szervezi.

Erről ma a HVG tudósított, állítólag már Kásler miniszter is aláírta az erőközponti átszervezés előterjesztését, csak a kedvező pillanatra várnak, az első ilyen a Petőfi Irodalmi Múzeum lenne – egyelőre azonban még nem érdemes elemezni a helyzetet, az írásnak csak az első fele jelent meg, várjunk holnapig, lesz még abban sok érdekesség, ráérünk a teljes javaslatcsomagot elemezni majd.

De miért állnánk meg a sajtónál, kultúránál, pláne, hogy Kásler miniszterről tudjuk, milyen lelkes turanista, a történelem oktatását ugyanígy meg kell változtatni! Elképzelek egy történelemórát úgy szeptembertől.

Egy iskolai erőközpontban. A Kásler-féle Magyarságkutató Intézet szempontjai alapján. A tanár feláll és rászól a rakoncátlan Pistikére:

– Pistike, ne zavarj, ne kérdezősködj, ez történelemóra, nem ki mit tud. Mit kérdezel? Hogy kik azok a turáni népek? Miért? És ki tudja, kik azok a turániak? Senki? Na, akkor elmondom, Pistike kivételesen ma jót kérdeztél, gyere ki a táblához, te fogsz segíteni. Elsősorban: mi vagyunk a turáni népek. Illetve: mi is. Vagyis az őseink. Vagyis.

A múlt órán még azt mondtam, hogy finnugorok vagyunk, de azóta sokat fejlődött a tudomány, Pistike, azóta turániak lettünk. Ne fintorogj, te is. A turáni népeket azért nevezzük turániaknak, mert Turánból származnak. Turán pedig hol van, na ki tudja? Szégyen, ennyi diák egy teremben, és senki sem tudja, hol fekszik az ősi Turán! Még ha a Pistike nem tudná, érteném, de hogy a többiek sem! Tehát Turán… izé, megnézem a könyvben, az én fejem sem kapitólium, Pistike, ne röhögj, szóval Turán, mint azt mindenki tudja, túl fekszik az Amu-Darján, és másként úgy hívják: Közép-Ázsiai Alföld. Pistike, mutasd meg a térképen! Nem, nem ott, lejjebb. Ott aztán főleg nem, ott nem is lehet. Messze jársz, mint Makó Jeruzsálemtől. Nem! Pistike, hülye vagy, mutasd meg az Amu-Darját! Miért nem tudod? Nem vettétek földrajzból? Jó, majd jelentem a földrajztanárról, megmutatom én. Az Amu-Darja tehát… nem, ez a Jenyiszej. Ez meg az Ob. Ez egy szabotált térkép: most látom, hogy nincs rajta sem Turán, sem Amu-Darja. Ezt is jelenteni fogom. Hogy a többin sincs Turán? Akkor a többit is.

Szóval, mondjuk, hogy itt van Turán, ezen a szép, üres helyen, amire az van írva, hogy valami síkság. Na, onnét jöttünk mi, turániak, a szittya fergeteg, ne kérdezősködj, Pistike, már megint mi van? Hogy a Gabika azt mondta: mindig is itt voltunk? Igen, így van. De akkor miért kellett idejönnünk, ha már itt voltunk? Hun itt voltunk, hun nem. Pistike, mit akarsz a kínai évkönyvekkel? Hogy azok szerint a hsziung-nuk mongolfélék voltak és sokat háborgatták őket? Igen, Mongólia is Turán, a mongolok is turániak. Hogy van közben pár hegység? Lélekben turániak, mint a japánok, turánibb a lelki turániság a testinél. Ne okvetetlenkedj, jöttünk, mert itt voltunk. Mutasd meg, hol jöttünk!

Nem, ott a törökök jöttek. Hogy a törökök szintén turániak? Így van, Pistike, turáni testvéreink. Hogy ha testvérek, miért harcoltunk velük annyi évszázadon át? Amiért korábban mongol testvérkéink is majdnem kiirtották az országot: csak. Erre jártak, benéztek, merő testvériségből. Pistike, ne magyarázz, finnugorok nincsenek! De hogy bezzeg a finnekkel, vogulokkal, hantikkal, manysikkal, evenkikkel sosem háborúztunk? Nem is testvéreink! Miért háborúztunk volna, ha nem azok? Pistike, megőrülök!

Na, szóval ott tartottunk, hogy Zarathustra lejött a hegyekből a turániakhoz Teheránba… hogy nem azokhoz és nem oda? Pistike, kuss! Tehát a turáni népek, úgy is, mint türkök, ujgurok, kazakok, oszmán-törökök, kipcsakok, szkíták, szittyák, hunok, avarok, mongolok, mandzsuk, japánok mind-mind a mi testvéreink. Hogy a nyelvtudomány szerint ezek a nyelvek még egymáshoz sem hasonlítanak, az nem baj. Turániak, mert turániak, és kész. Na, ezek a békés kultúrnépek, akik dicsőségesen leigázták a fél világot, a Nagy Faltól az Alpokig, ezek azok, akikre jogosan lehetünk büszkék. Igen, Pistike, mindenki a Csodaszarvast követte. Igen, a japánok is. Hogy került a Csodaszarvas a tengerre? Átszaladt rajta, Pistike, átszaladt, a japánokkal a nyomában. Pistike, mit kérdezősködsz annyit, nem vagy te véletlenül tibeti?

Pistike, elegem van belőled. Ha még egyszer kérdezni mersz, egy hétig te leszel a táltos az osztályban. Az utáltos. Jut eszembe, délután szülői kurultáj, küldd csak be édesapádat, zomotor lesz ebből. Hogy hívják? Géza Nagyúr? Akkor mégse küldd be őkegyelmességét… ja nem, Nagy Géza úr? Akkor mégis jöjjön be, majd én megmutatom neki, hol fészkel a turulmadár!

Látjátok, így jár, aki sokat kérdezősködik.

Megírtam előre – ugyanis szeptemberben megírni már késő volna.

Addigra ugyanis nagy valószínűséggel már nem lesz független sajtó.

Paks ára – Déli kávé Szele Tamással

Kár, hogy nem tartanak orosz kávét, kisasszony, akkor adjon egy teát, csészealjból, málnalekvárral. Ma Oroszországra tekintünk, a Nagy Föld felé vetjük pillantásunkat – meg számolgatni fogunk sokat, szóval elkél majd tiszta fej, hogy lássuk, mennyi az annyi és hogyan is állunk azzal a paksi hitellel, beruházással, kamatokkal, hol tart az egyenlegünk.

Először is szeretném helyesbíteni magamat. Az elmúlt hetek folyamán valamelyik írásomban – melyben a kínai vasútvonal-hitellel foglalkoztam volt, csak nem találom, melyikben – pontatlanul határoztam meg a Paks 2-beruházáshoz igényelt orosz hitel összegét. Engem is megtévesztett egy tavaly novemberi hír, mely szerint Süli János, a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter válaszol Szél Bernadett képviselő kérdésére. Éspedig emígyen:

„Címzett: Dr. Szél Bernadett (független) Benyújtó: Süli János, tárca nélküli miniszter (a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős)

Tisztelt Képviselő Asszony!

Az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. §-ában foglaltak szerint a hozzám intézett „Mennyit hívtunk le a paksi hitelből?” című, K/3646. számú írásbeli kérdésére az alábbi választ adom.

Az Oroszországi Föderáció és Magyarország között megkötött nemzetközi hitel-megállapodás szerint az atomerőmű-építés eddig igazolt, összesen 98 millió eurós költségeinek finanszírozására az összeg 80%-ának megfelelő, azaz mintegy 78 millió euró hitel lehívására került sor.

A kedvező pénzpiaci feltételeket kihasználva 2018 májusában a Magyar Állam élt a hitelszerződésben erre biztosított lehetőséggel, és az addig lehívott hitel teljes összegét előtörlesztette, így jelenleg a paksi hitel miatt nem áll fenn tartozás az orosz fél felé.”

Ebből én is azt értettem, más is, hogy 98 millió euróról van szó, ami forintban valamivel kevesebb, mint harmincmilliárd.

Igen, akkor és ott ennyiről is beszéltek, de ez csak az eddigi költségkeret, amiből 78 millió eurót hívtak le, igaz, vissza is tették, azonban a valódi, teljes összege az oroszok által nyújtott hitelnek nem kevesebb, mint tíz milliárd euró. Vagyis háromezer milliárd forint, ha leegyszerűsítve számolunk. Ehhez képest a most megszerzett kínai hitel nem több forintban ezer milliárdnál forintban, tehát Paks 2-nek még mindig csak a harmada, akármekkora summáról is legyen szó.

Még egyszer: elnézést kérek korábbi tévedésemért.

De hogyan jött elő most a paksi hitel, mikor mindenki a kínaival van elfoglalva? Hát úgy, hogy szépen és főleg csendben elkezdtek problémák lenni vele.

Először is, csúszik a beruházás. Késnek a munkálatok, novemberben már a kormány is elégedetlen volt Süli tárca nélküli miniszter munkájával, le is akarták cserélni, csak valamiért nem tolonganak a helyéért. Az igazsághoz tartozik, hogy ő májusban már eleve 22 hónapos csúszással vette át a beruházást, ráadásul azután elakadtak a közbeszerzések. Ezzel együtt május közepén még arról volt szó, hogy a Paks II. beruházás ütemterv szerint halad, az új blokkok határidőre elkészülnek. Erről beszélt Süli azután is, hogy a Roszatom vezetőivel tárgyalt Szocsiban, majd álláspontját július elején, az Országgyűlés gazdasági bizottságának paksi kihelyezett ülésén is elismételte. Szeptember végén viszont már elismerte a kormány, hogy tárgyalnak Paks II. szerződésének módosításáról. Jelenleg úgy tűnik, az új paksi atomblokkok átadása akár a lehető legkésőbbi időpontig, azaz 2032-ig is elhúzódhat.

Feltevődik a kérdés még a tavaly év végi hír fényében is, hogy ha nem építünk semmit, hiszen azért ekkorák a késések, akkor mi a fűzfán fütyülő rézangyalra költöttük mi ezt a pénzt, csak nem választásra? Még jó, hogy visszatettük, nincs hiány, de a költségvetésből kellett visszatennünk, ugyanis senkinek sincs 78 millió eurója a mellényzsebében. Az forintban 25 milliárd, meg némi apró. Na, ezt a 25 milliárdot sem látom az elszámolásban, pedig nem kisegér, két és fél stadion.

De ettől még mindig nem lenne aktuális a paksi hitel kérdése. Aktuálissá az mfor.hu egyik híre tette, mely szerint:

„Az mfor információi szerint Varga Mihály pénzügyminiszternek sikerült egyezségre jutnia a paksi hitelszerződés egyes feltételeinek megváltoztatásáról. Megbízható kormányzati forrásunk szerint a megállapodás részeként az eredetileg tervezettnél később kezdődhet az oroszok által nyújtott 10 milliárd eurós hitel törlesztése, és az utolsó részlet rendezése is az új helyzethez igazodik. Tudomásunk szerint a kamatozást nem érintik a szerződéses módosítások.

Vagyis immár a paksi bővítés szerződéses dokumentumaiban is rögzítve lett, hogy csúszik az atomerőmű beruházása.”

Fontos azt is megjegyeznünk, hogy a szerződés felülvizsgálata csak a törlesztés ütemezésére terjed ki, a kamatfizetésre nem.

Aztán az sem elhanyagolható körülmény, hogy ezeket a tárgyalásokat Varga Mihály a legnagyobb titokban folytatta le, azt sem tudjuk, hol és mikor. Mivel az elmúlt két hétben Varga pénzügyminiszter Orbán Viktort kísérgette ázsiai turnéján, valószínűnek tekinthető, hogy erre a megegyezésre jóval korábban került sor, csak most szereztünk róla tudomást. És most sem hivatalos forrásból: az MTI-ben egy hónapra visszamenőleg sincs nyoma a hírnek, az összes sajtóközlés pedig az mfor.hu-t jelöli meg forrásként.

Egyszóval: ez kiszivárgott.

Mondjuk nem csodálkozom, hogy ilyen horderejű tárgyalásokhoz nem hívták tanúnak a sajtót és a széles nyilvánosságot, pláne, hogy nekünk voltak kínosak – de akkor öntsünk végre tiszta vizet a pohárba, hogy néz ki most ez a hitel információink szerint?

„A 12 milliárd eurósra tervezett beruházás – amely két új blokk felépítését tartalmazza – finanszírozásából 10 milliárd eurót tesz ki az orosz fél által biztosított hitel. Ennek változó kamata összességében mintegy 4-5 százalékos kamatszintet ad ki. Emiatt több kritika is érte a kormányt, mert a piacon az elmúlt időben ennél olcsóbban is lehetett forráshoz jutni. Vagyis adta volna magát, hogy kedvezőbb kamatozású hitellel váltsák ki az oroszok pénzét. Erre a kormányzati illetékesek válasza az volt, hogy olyan időtávra – 30 évre – mint amennyire az oroszok nyújtják a hitelt, már nem olyan egyszerű jobb kondíciókkal forrást szerezni.

Az eredeti ütemterv szerint 2025 környékén üzemelniük kellene az új blokkoknak, és ehhez időzítve kellene elkezdeni a hitel törlesztését. Most 2019 van, de a tényleges munkálatok még mindig nem indultak el, a felvonulási épületek sem állnak. A kormány szerint azért van késésben a kivitelezés, mert az Európai Unió hivatalai jóval tovább ültek az engedélykérelmeken, mint amire számított a magyar kormány. (Az már ritkábban hangzik el, hogy az orosz kivitelezőnek is akadnak gondjai az uniós normák teljesítésével, amit kapacitásproblémák is tetéznek.) Ezt a 20-22 hónapos csúszást azonban még be lehet hozni – szokták hozzátenni a nyilatkozók.
A hitelszerződés módosítása azonban arra bizonyíték, hogy a projekt tényleges csúszásban van, és a kormány szerint sem lehet elkészülni a beruházással az eredeti határidőben.” (Mfor.hu)

Akkor, kérem, nagy a baj

Akkor ugyanis

mi belementünk egy tízmilliárd eurós, vagyis háromezer milliárd forintos hitel felvételébe, aminek már a kamatai is csillagászati összeget jelentenek, eléggé előnytelenek a feltételei,

majd

  1. Nem tettünk semmit a beruházás ügyében, amire a pénzt kértük, és ezért az Uniót hibáztatjuk, mely nem örül ugyan, hogy orosz reaktort építünk (milyen másfélét tudnánk? Pakson ennek a feltételei adottak), ámde bizonyos, hogy megakadályozni nem akarta az építkezést.
  2. Nem elég, hogy előnytelenek a kamatfeltételek, de most sírtuk ki Moszkvától, hogy fizethessük tovább, hosszabb ideig azokat a magas kamatokat.
  3. Az eredeti terv szerint a két blokknak 2025-ben már üzemelnie kéne, ehhez képest a munkálatok még el sem indultak. A törlesztésben viszont döntő szerepe volna az ezen blokkok által termelt áramnak, amit értékesítenénk és a befolyó haszonból kéne fizessük a részleteket – így viszont körülbelül hat év múlva törvényszerűen összeomlik a költségvetés, ha csak csoda nem történik vagy nem fedezünk fel valami gyémántbányát az Alföldön. Nem fogunk, megérzésem szerint.

Egyszóval: a hitelnek csak látszólag lesz fedezete, a valóságban nem, azonban komoly gondot fordítunk arra, hogy csupa olyan államnak tartozzunk – Oroszországnak, Kínának – melyek kifejezetten barátságtalan adósságbehajtási gyakorlatukról ismertek, az üzleti élet minden szintjén.

Baj lesz ebből, emberek, nagy baj.

Én szóltam

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK