Kezdőlap Szerzők Írta Somfai Peter

Somfai Peter

159 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Selyemzsinór Tarlós Istvánnak?

„Budapest az élhető város” címmel rendezett szimpóziumot a 168 óra szerkesztősége, amelyen először szólalt meg a kormány nevében Fürjes Balázs államtitkár, aki a főváros és az agglomeráció fejlesztéséért lesz felelős a következő években. Az államtitkár a város önállóságával kapcsolatos ellenzéki aggályokat igyekezett csillapítani, de ezt érte-e el a beszéde?

„A mindenkori kormány nem hagyhatja magára a fővárost, de nem is gyámkodhat fölötte”,

jelentette ki Fürjes, s ez a mondata alighanem némi nyugtalansággal tölthette el az ellenzék közgyűlési képviselőit.

Fürjes Balázs feltűnését a báránybőrbe bújt farkas hasonlattal jellemezte Horváth Csaba, a MSZP képviselője. Ha mindaz, amit az államtitkár megígért őszinte volna, akkor akár még üdvözölhetné is az elképzeléseit, de az őszinteséget ilyen ügyekben nehézen tudja feltételezni a kormánypárttól. Már ezerszer bebizonyosodott, hogy nem tisztelik a főváros erejét, adó befizetési képességét, ezért

alighanem csak egy trükkös kampány, amit az államtitkár elindított.

Azt sem zárja ki a szocialista politikus, hogy egyfajta „háziverseny” tanúi vagyunk, amely arról szól, Tarlós vagy Fürjes legyen a befutó 2019-ben. Ha a főpolgármester sokáig hezitál, hogy elvállalja-e ismét a jelöltséget, jelzik neki, hogy van egy „tartalék játékos” is. Ha Tarlós olyan karakán vezetője lett volna a városnak, mint ahogyan 2010-ben nekiindult, máig tisztelet övezhetné a munkáját. De azzal, hogy folyamatosan hátrált az utóbbi években a városnak olyan fontos ügyekben, mint például a Városliget megőrzése, ezzel elvesztette a tiszteletét a kormányzatnál is, amely csak az erő nyelvén ért. Furcsállja a kormányrendeletnek azt a kitételét is, amely szerint a várossal kapcsolatos egyeztetésekbe a különféle sportági szövetségeket be kell vonni. Ennek csak akkor volna értelme, ha a kormány ismét olimpiai terveket dédelgetne. Pedig egyszer már kiderült, a budapestiek akarata ellenére ez hiú remény maradhat.

Amikor az áprilisi választáson kiderült, hogy a budapestiek kétharmados többséggel nem kérnek a kormány kétharmados többségéből, előrevetítette, hogy Orbán Viktor lépni fog, véli Gy. Németh Erzsébet, a DK képviselője. Úgy látja, a kormányzat „selyemzsinórt” küldött Tarlós Istvánnak, noha a főpolgármester hivatalosan még vacillál, induljon-e a jövő évi megmérettetésen, Fürjes Balázst, mint az utódját igyekeznek helyzetbe hozni.

A múlt héten elfogadott kormányrendeletben „együttműködésről” van szó, Fürjes kinevezésével alighanem a teljes fejlesztést kiveszik a városi vezetés kezéből.

A fejlesztési elképzeléseket majd valahol kidolgozzák, aztán bemutatják a Közgyűlésben, ahol gyakorlatilag csak rábólinthatnak majd a képviselők. A DK képviselője szerint az „egyeztetés”, a „lakossági fórumok” a „civil szervezetek bevonása” mind-mind csak cukormáz a keserű pirulán.

Tokody Marcell, a Jobbik képviselője, a kormány lépéséből arra következtet, hogy egyáltalán nem felhőtlen a viszony a főpolgármester és a Fidesz között. Emlékeztetett a Tarlós-Lázár csörtékre, a budapesti kétharmados ellenzéki győzelemre, amiért talán benne is látnak bűnbakot. A jobbikos politikus úgy látja, ezzel a háttérrel aligha fogja jövőre megmérettetni magát Tarlós István. Emlékeztetett arra, hogy már a 2014-es választásokra is fenekestül felforgatták az önkormányzati választási rendszert, a mostani helyzetben erre még nagyobb esély látszik.

Budapestnek független, szuverén városnak kellene maradnia,

de mindkettőt folyamatosan korlátozták az elmúlt években. Az a fajta központosítás, ami folyik az országban, egyetlen másik város, település esetében sem fogadható el. Vissza kell adni azt az önkormányzatiságot, ami a demokráciának fontos eleme.

Színésznőnek születtem

Ő volt a magyar Bardot. Az első igazi szex szimbólum, akiért a hatvanas években a pasik sem időt, sem pénzt nem sajnálva, akár tucatszor is beültek megnézni Az aranyembert. Hogy lássák Noémit, ahogyan rózsaszín ruhájában, ringó keblekkel rohan szerelmese elé. Pécsi Ildikó a napokban ünnepelte 78. születésnapját. Nem érdekli a kora. Arcbőrének simasága, a tekintete csillogása ma is Noémire emlékeztet.

Azzal futott neki a pályának, hogy tudta magáról, a legszebb színésznő a környéken?

Tudtam. Nekem a Jóisten mindent megadott ehhez. Édesanyám már gyerekkoromban mindig azt mondta, én vagyok a faluban – mit a faluban, az egész országban! -, a legszebb kislány, és ezzel el is volt rendezve. Kicsi koromtól, ha megjelentünk valahol, én voltam a központ, a cserfes, szőke kislány.

Ez előny volt vagy hátrány?

Se ez, se az. Nem foglalkoztam vele.

Természetesen viseltem, amivel a Jóisten megajándékozott gyerekként, aztán felnőtt nőként a formás mellekkel, a karcsú derékkal, a hosszú lábakkal.

Lehet, hogy a mai fejemmel kicsit zavarna, hogy mindenki „csak azt” nézi rajtam. Talán ma el is pirulnék, de akkoriban észre sem vettem, hogy ha felszálltam a buszra, felborult a jármű, mert mindenki arra az oldalra jött, ahol én álltam.

Noémi vagy Pécsi Ildikó volt Csorba András partnere a filmben?

Pécsi Ildikó. Én akkoriban még annyira kezdő színésznő voltam, hogy csak magamat tudtam adni a kamera előtt is. Egy fiatal, vidéki, 22 éves lány voltam.

Nem kellett megharcolni a kolléganők irigységével?

Fogalmam sem volt, hogy vannak-e irigyeim. Biztosan voltak, mert egyszer később a fülembe jutott, hogy akadtak, akik azt sustorogták a hátam mögött, hogy könnyű nekem egy kis pendelyben, ugráló cicikkel ott szökdécselni…

És tényleg könnyű volt?

Nem tudom.

Ilyen alapon az egész életem „nagyon könnyű” lehetett,

mert mindig azt adtam a színpadon, ami az akkori lényem volt.

Emlékezetesek voltak a ruhái, kihangsúlyozták a szépségét.

Ez is egy érdekes történet. Édesanyám barátnője, Aranka, varrt nekem. A felvételire egy piros, hosszított derekú ruhában engedett el, aminek az anyagát az Alkalmi Áruházban vette. Amikor 62-ben az első fesztiválomra, Karlovy Varyba utaztam, akkor egy kék kartonruhát varázsolt nekem, ami elöl zárt volt, hátul pedig derékig nyitott. Azt mondják, jobban megnéztek benne, mint a francia sztárokat a méregdrága estélyi ruháikban.

Már beszéltünk az irigységről. Ön sem volt irigy soha senkire?

Nem volt rá okom. Az élet elhalmozott mindenféle nagyszerű szereppel. Voltam fiatal és öreg, sovány és kövér, lehettem vidám és eljátszhattam a „hattyú halálát”. Nekem adták Csámpás Rozi szerepét a bakterházban, Capuletnét a Rómeo és Júliában, Biancat az Othelloban. Voltam Lady Anna a III. Richárdban, a Cyranoban Roxan. A Rozsdatemetőben Csele Juli, és ha kellett ugrándoztam Antal Imrével a Néma leventében.

Azért sem kellett irigykednem senkire, mert elismertek.

Érdemes- és Kiváló művész címmel, Jászai- és Kossuth-díjjal, és akkor az állami kitüntetésekről még nem is beszéltünk.

Hány nagyobb szerepe volt? Megpróbáltam összeszámolni, de száz körül feladtam.

Én sem tudom. Amikor 70 éves voltam, a születésnapomra kaptam egy gyűjteményt, amelyben minden tévés szereplésem benne volt. A hírektől a bohózatokig minden. Három kötet, majd kilencszáz cím.

Ez a pálya – kívülről – sokkal „kegyetlenebbnek” tűnik.

Pedig nem az. Nagyszerű színészek voltak a partnereim és a kor legelismertebb rendezőivel dolgozhattam. Az igazi nagy színészek soha nem őrizték a szakmai „titkaikat” hét pecsét alatt.

Ruttkai Éva szeretett velem játszani, kijárta nekem a legszebb ruhákat.

Tőle eltanultam a kézmozdulatait, amit ő is Bajor Gizitől lesett el. Apámtól, aki szintén rajongott Bajor Giziért, azt a pillantást tanultam meg, hogyan kell lenézni a nézőtérre, hogy ott mindenki úgy érezze, egyenesen hozzá beszélek. A Pécsi Balett táncosaitól a tartást, Páger Tóni bácsitól a pontosságot, Bessenyei Feritől megtanultam, hogyan lehet legyőzni a lámpalázat.

Lámpalázas?

Rettenetesen.

Pedig azt mesélik, hogy képes a színpadra lépés előtt a déli ebédről mesélni, aztán kattan valami, átalakul a szerep adta figurára, lejön a színpadról és ott folytatja a főzést ahol abbahagyta.

Ez a titka a lámpaláz leküzdésének. Miközben az ember egészen másról beszélget, a fejében már mondja a szöveget.

Hogyan lehet szinte gombnyomásra civilből színészre váltani és vissza?

Erre születni kell, és én színésznőnek születtem. Édesanyám mesélte, hogy háromévesen álltam a nagyi konyhakertjében a paradicsomok és paprikák előtt és

azt mondogattam nekik, hogy „Papókák, színésznő leszek”.

Pedig se közel, se távol nem volt senki a családban, akinek köze lett volna ehhez a pályához.  Talán csak az édesapám, aki nagyon szépen zongorázott és gyakran játszotta Blaha Lujza egyik dalát, amit én úgy énekeltem, hogy „Egy szisza, két szisza…” És milyen a sors? A pályám során jó néhányszor játszottam Blaha Lujzát.

A film vagy a színpad a szíve csücske?

Aki olyan szerencsés, mint, én annak ebből is, abból is kijut a java. A színház a világ csodája, mert a színész kapcsolatban van a közönséggel. A film másként egy csoda, ott a néző közé „beáll” a kamera és az operatőr szeme.

Vannak, akik azt mondják, Pécsinek akkora szíve van, mint amilyen Gobbi Hildának volt csak. Ő az idős színészeknek teremtett öregotthont, Pécsi Ildikó, országgyűlési képviselőként, a színészek tisztes nyugdíját járta ki.

Családi örökség. A nagyapámnak volt egy kis malma, kukorica darálója és olajütője. Amikor jöttek az asszonyok, hogy elverte a termést az idő, adott nekik pénzt, terményt, hogy éhen ne halljon a család. Majd jövőre, az új termésből megadják. Ha nem akkor, majd később. Szóval, volt egy kockás füzetem, amibe felírtam a „tennivalókat”, amivel a művész-szakszervezetben a Básthy meg a Sulyok megbíztak. Amikor a parlamenti folyosón megláttam az „illetékest”, legyen az akár a miniszterelnök, lerohantam, és addig rágtam az illető fülét, amíg be nem adta a derekát. De ma már ki emlékszik arra a szakmában, milyen megalázóan kevés pénzecskével kellett a kollégáknak nyugdíjba menniük?

Legendás a kapcsolata a férjével, Szűcs Lajossal.

Minket az isten is egymásnak teremtett.

Ötven éve élünk együtt Édeslajosommal, a szó szoros értelmében jóban és rosszban kitartva egymás mellett.

Amit nekem a színpad jelentett, azt neki a stadion. És ezek jól megfértek egymás mellett.

Azt írják a pletyka lapok, hogy kórházban van, élet és halál között…

Miért, a kórházban beszélgetünk? Itt vagyunk a kertünkben, a kutyáim nyalogatják a kezem. Az igaz, hogy élet és halál között vagyok, de melyikünk nem?

Szóval egészséges?

Annyira vagyok egészséges, ahogyan közel a nyolcvanhoz egészségesnek illik lenni. Néhány éve volt egy súlyos autóbalesetem, kiestem az autóból is. Akkor a Jóisten mentett meg. Láttam, ahogyan fehér lepelben áll az M3-ason és megállítja az autókat. Azóta sem jött teljesen rendbe a lábam, nehezen tudok mozogni. Vannak még egyéb apróságok is, de valamiből a gyógyszeriparnak is élnie kell. El kellene mennem orvoshoz, kezeltetni magam, de most nem érek rá. Amikor a baleset után nekem kellett, Édeslajosom ápolt, most őneki van szüksége az én segítségemre.

Manapság egy bírósági ügyüktől hangos a bulvár.

A fiam elvált felesége kevert minket egy olyan ügybe, amihez semmi közünk. A volt férjével kellett volna megvívnia. De neki az kellett, hogy a képe és a neve az enyém és Édeslajosé mellett szerepeljen. Hálaisten vége, de bevallom, nagyon megviselt minket.

Nem is készül újabb szerepre?

Megkeresett Eszenyi Enikő a Vígszínházból, hogy adjon egy szerepet, amit mindig nagyon szerettem volna eljátszani a Padlásban. De nem fogadtam el. Ha majd egyszer könnyebben tudok majd mozogni, talán még a színpad is szóba jöhet.

Visszaszóltak a Liberálisok a Párbeszédnek

Azzal, hogy Bősz Anett, a Liberálisok szocialista listán Parlamentbe jutott képviselője bejelentette, hogy távozik a Párbeszéd frakciójából és függetlenként folytatja a munkáját, alaposan belecsapott a politikai közélet „lecsójába”. Elindult egy kölcsönös vádaskodás, aminek igazságtartalmát csak az érintettek ismerhetik.

 

Az ATV reggeli műsorában Szabó Timeát azzal szembesítették, hogy Karácsony Gergely egy korábbi beszélgetésben ugyanott azt mondta, ő nem is tudott az MSZP és a Liberálisok anyagi természetű megállapodásáról. Később napvilágra került a dokumentum, a három pártelnök aláírásával. A Párbeszéd társelnöke sajátos magyarázatot adott erre: társa biztosan csak a megállapodás politikai részét írta alá, nem vállalhatott anyagi felelősséget más pártok pénzügyi megállapodásaiért. Hogy abban a bizonyos dokumentumban erről is, arról is van szó? Szabó Timeát ez láthatóan nem hozta zavarba.

A tévés beszélgetés után megpróbáltuk személyesen vele is tisztázni e „paktum” vitás körülményeit, de azt mondta, elege van ebből a vitából, azt ajánlotta: olvassuk el, amit erről korábban már nyilatkozott. Nem tud és nem is akar azokhoz semmit hozzátenni.

A Párbeszéd soraiban alighanem nagyon elegük lehet Fodor Gáborból és pártjából. . A társelnök a tévében azt is kijelentette:

„tudomásul kellene venniük a Liberálisoknak, hogy a szavazók ellenzéki együttműködést szeretnének és nem érdeklik őket a liberális értékek”.

Fodor Gábor sem hallgatott sokáig. Ő még tegnap este a Hír TV-ben a Párbeszédet „gyalulta”, mondván, hogy egyáltalán nem igaz, amit állítanak, nem pénzről, nem is neki ígért uniós képviselői mandátumról volt szó a szakítás kapcsán, hanem elvekről. És különben is, ők nagyon nagy áldozatokat hoztak a Változás szövetségéért. Hogy pontosan mit, arra nem tért ki.

Ha igaz, amit Fodor állít, akkor pártja az egyetlen, amelyik pénz nélkül is képes működni.  

Hiller István, az MSZP választmányi elnöke sem maradhatott ki ebből a vitából, ugyanabban a műsorban látványosan felbosszantották Fodor állításai: „Kérem, lássuk be, ha a Liberális párt nem kapja meg az MSZP-Párbeszéd lista 15. helyét, akkor egy képviselőjük sincs, tehát nekem itt ne vádaskodjanak.”

Ha ennyi nem lett volna elég a korábbi frakciószövetséges lejáratásához, Szabó Tímea rátett még egy lapáttal. Azt is elmondta: tudomása szerint Sermer Ádám, a Liberálisok elnökhelyettese felhívta Mellár Tamást, hogy ne lépjen be a frakcióba. Mi több, mondta, a pécsi független képviselőt az LMP-sek is megpróbálták erre rávenni.

Kemény vádak, amelyekről illik meghallgatni a másik felet is. Ha valaki, akkor Mellár Tamás biztosan tudja, mi történt. A pécsi képviselő fel is vette a telefont, és a következő beszélgetés zajlott le:

„- Mellár Tamást keresem.

– Én vagyok.

– Csak azt szeretnénk megtudni, felhívta-e önt valaki a Liberálisoktól vagy az LMP-től, hogy ne lépjen be a Párbeszéd frakciójába?

– Ez az idős, nyolcvanéves édesanyám telefonja, aki éppen a piacon van…

– Hívhatjuk később?

– Nem! – Ezzel letette.”

Úgy gondoltuk,

ha az érintett nem is állt kötélnek, talán a másik oldal hajlandó lesz elmondani, mi az igazság

abban a bizonyos telefonhívás ügyében.

Az LMP sajtófőnökét, Weber Ferencet is megkérdeztük: valóban telefonáltak Mellárnak? Tömör választ kaptunk: Nem.

Persze felhívtuk Sermer Ádámot is. Ő azt mondta, valóban felhívta Mellár Tamást, de csak azért, mert „úgy tartottam tisztességesnek, hogy közvetlenül tőlünk tudja meg, miért döntöttünk úgy, hogy szakítunk a frakcióval”.

A kérdésre, hogy le akarták-e beszélni a belépésről, azt mondta: „Nem. Ezt a döntést – így, vagy úgy – neki kellett meghoznia. A korábbi jó személyes kapcsolatunk, együttműködésünk hatalmazott fel erre a telefonhívásra. Egy rövid beszélgetés keretében felajánlottam neki, hogy elmondom neki a tényeket, ne valótlan állítások, médianyilatkozatok befolyásolják a véleményét. Egyértelműen a tudomásomra hozta, hogy ő nem ért egyet a döntésünkkel, és ezzel rövidre is zárta a beszélgetést.”

Sermer Ádám azt mondja: Szabó Tímea részben valótlanságot állított.

Beszélgetésünk után nem sokkal a Liberálisok még egy közleményt is kiadtak, amelyben már keményebben fogalmaznak: egyenesen „visszautasítják” Szabó Tímea állítását. Azt írják: arról nem esett szó, hogy a képviselő belép-e a Párbeszéd-frakcióba, vagy sem.

A közleményben a Liberálisok megismételték korábbi állításukat, miszerint örülnek, hogy nem szűnik meg a Párbeszéd frakciója, ugyanakkor arra kérik „Szabó Tímeát és minden olyan képviselőt, aki sértettségből és indulatból hazugságokat állít rólunk, hogy a további vádaskodások és rágalmak helyett inkább azért a célért dolgozzanak, amely továbbra is közös: az Orbán-kormány leváltásáért.”

Arról, hogy az MSZP-ben milyen viták vannak a paktum kapcsán, ide kattintva olvashat.

Kik előtt tárnák ki a templomok kapuit?

Az a célunk, hogy egyre több templom legyen nyitva napközben, lehetővé téve az imádkozást, szentségimádást – mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom kertjében tartott karizmák ünnepén. Mi állhat e kijelentés mögött? A templomok „fizikai” megnyitása, vagy a katolikus egyház igyekszik szélesre tárni a kapuit?

Az MTI tudósítása meglehetősen „szűken” értelmezi a bíboros szavait, amikor a hangsúlyokat bizonyos biztonsági intézkedésekre korlátozza. A Távirati Iroda szerint Erdő Péter arra gondolt, hogy az idegenforgalmi központokban lévő templomok példájára, amelyek többsége már most is egész nap nyitva van, szeretné, ha a főegyházmegyében nemcsak e látványosságnak számító templomokban biztosítanák lehetőséget az imádkozásra a szentmiséken túli órákban is.

Ami a templomok „fizikai” nyitvatartását illeti nem könnyű feladat, hiszen a legtöbb helyen felbecsülhetetlen értékű kegytárgyak, műemlékek védelmét is biztosítani kell. Hogy ez megtörténjen, bizonyos külső feltételeket kell megteremteni: van, ahol elég egy vasrács, máshol kamerákat kell felszerelni, vagy éppen egész napos őrzésre volna szükség, ami megterhelné a plébániák költségvetését.

Beer Miklós, a váci egyházmegye püspöke ezzel tökéletesen egyetért. Mint mondta, ahhoz meglehetősen szűkös a költségvetésük, hogy az egyházi kegytárgyak tökéletes védelméről gondoskodni lehessen, pedig nagyon szívesen pártolná, hogy mindazok, akik szeretnének valamilyen okból behúzódni az Isten Házába, megtehessék. Azok is, akik imádkozni szeretnének, azok is, akik a hideg, vagy a nagy meleg elől húzódnának be a falak közé.

A bíboros úr egész napos nyitvatartásról beszél, ebbe ön szerint az éjszakai órák is beleértendők?

Kétségtelen, hogy talán erre is gondolhatott az érsek úr, de ez számtalan problémát felvetne. Nagyon költséges volna a nap 24 órájában megfelelő őrzésről gondoskodni. Naponta tapasztaljuk, milyen nagy dolog már az is, hogy nálunk, a váci székesegyházban, egész nap van valaki, aki beszélget a betérőkkel, útba igazítja, akit kell.

Érthetjük úgy Erdő Péter nyilatkozatát, hogy talán az „egyház kapujának szélesre tárására” gondolt?

A 2020-as Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülve ezt sem zárnám ki.

Lukácsi Katalin, a KDNP korábbi országgyűlési képviselője tiszta szívéből üdvözli a kezdeményezést. Azt is, hogy a templomok kapuit fizikai értelemben is egész nap szélesre tárja a katolikus egyház, és azt még inkább, hogy lelki értelemben is tegye meg ezt. Jászjákóhalmai példát említett, ahol hétköznap az istentisztelet idején kívül nem lehet bemenni a templomba. Hasonló állapotokat tapasztalt Szentesen is. Úgy látja, az egész napos nyitvatartásnak mindenek előtt a személyi feltételei hiányoznak. Azt meg szinte kizártnak érzi, hogy a kisebb településeken lévő templomok rácsos, kamerás fizikai védelméről tudnának gondoskodni.

Sokkal nagyobb problémának érzem azt, hogy a templomoktól a hajléktalanokat, a melegedni vágyókat, a koldusokat igyekeznek távol tartani – mondta búcsúzóul.

Giczy György, a KDNP korábbi elnöke:

Az ötven évvel ezelőtt ülésező II. Vatikáni Zsinat beszélt arról, hogy az egyháznak szélesre kell tárnia – mind fizikai, mind lelki értelemben – a kapuit. Ez alatt az értették: a befogadásra és nem az elzárkózásra kell felkészülni. A bizonytalanok, a közömbös, az ateista emberekre egyaránt gondoltak. A bíboros úr nem véletlenül pünkösdhétfőn beszélt arról, hogy minél több templom legyen nyitva nem csak a liturgikus órákban.

A Szentlélek eljövetele – pünkösd – az egyház megújulásának is az ünnepe.

Ne csak félhomályos, kihalt közösségi terek legyenek a templomok, töltse meg őket az „élet”. Az euharisztikus kongresszusra való felkészüléshez természetesen hozzá tartozhat a bíboros úrnak ez az ötlete is. Nem újdonság, amit mond, hiszen számos helyen a szerzetesek esti zsolozsmája idején a nagyközönség előtt is megnyitják a templomokat.

Ha azt mondjuk, hogy

Magyarország a keresztény kultúra védelmezője és ápolója, ehhez hozzá tartozna a nyitott, keresztény egyház is,

véli a KDNP korábbi elnöke. A napokban az egyik Ferences-templomban voltam misén, ahol az

egyik fiatal szerzetes arra kérte a jelenlévőket, hogy ne adjanak a koldusoknak alamizsnát, mert odaszoknak,

gyakran oda is piszkolnak a környékre. Elfelejtik, hogy Szent Ferenc koldus volt? Az egyház a jelenlegi állapotában a jómódú, tehetősebb középosztályt fogadja csak be, ahogyan a kormányzat sem, úgy ők sem akarnak tudomást venni az ország szegényeiről. Talán Erdő Péter a mostani beszédében ezzel is megpróbál szakítani. Jó volna, ha így gondolná.            

Aranyos emlékek között

A Partiumban másképp mérik az időt. Nagyszalontán is, ahol az 1200-as években a tatárok pusztítottak, aztán az 1500-as évek végén a törökök romboltak le mindent. Majd száz évvel később az is megesett, hogy II. Rákóczi György fejedelem parancsára az itt élők pusztítottak el mindent, nehogy a visszavonuló oszmán hadak kezére kerüljön a váruk. Mára ebből csak az egyik őrtorony, a „csonka torony” maradt fenn, ami kicsit jelképe is a város élni akarásának. A Csonka toronyban most éppen Arany Jánosra emlékeznek. A költőre, a tanárra, az újságíróra, a Kisfaludy Társaság igazgatójára. A Magyar Tudományos Akadémia egykori főtitkárára, a magyar irodalom egyik legismertebb és legjelentősebb alakjára, aki 200 évvel ezelőtt itt látta meg a napvilágot.

Kétszáz év ezen a vidéken nagy idő. Hol van már a szülőház, az egykori „bogárhátú öreg viskó”? A helyén álló ház ki tudja hányszor cserélt gazdát. Sokáig tulajdonos, gondoskodó kéz nélkül hányódott, csak az utóbbi években került a helyi Arany János Művelődési Egyesület (AJME) tulajdonába. Megpróbálták újjáépíteni, de csak a telek, és az öreg eperfa unokája „eredeti”. Ma tájházként működik.

– Az egyesületünk akkor alakult, amikor a temetésről hazatért a szalontai küldöttség – meséli Patócs Júlia, a jelenlegi elnök. – Már akkor, 1855-ben, emléket akartak állítani a költőnek, amiben nagyon sokat segített a fia, Arany László. A városra hagyta édesapja megannyi emléktárgyát. Előbb egy emlékszoba nyílt ezekből az iskolában, de a hely nem volt erre alkalmas. Akkor költöztették Arany János relikviáit az akkoriban még valóban csonka toronyba.

1899-ben nyílt meg a múzeum, amely azóta is, folyamatosan, ugyanazon a helyen működik. A háború idején kellett csak néhány évre bezárni. Arany Szalontán elhelyezett könyveit, a széljegyzetes kéziratait, a személyes tárgyait máig sikerült épségben megtartani. Sajnos azok a relikviák, amelyek Budapesten maradtak, a második világháborúban találatot kaptak, elpusztultak.

– A múzeum sokáig ingyenesen működött, de ez egy idő után fenntarthatatlanná vált. Akkor a város átadta az egyesületünknek a torony melletti bérházat, az „Arany-palotát”, amelynek jövedelméből fedezni lehetett a működési kiadásokat. 2016-óta a Csonka torony is a tulajdonunkba került.

Petőfi a csonka toronyról

Patócs Júlia szívesen beszél a múltról, ma már azokról az áldatlan állapotokról is, amelyekkel az évfordulós ünnepségeknek készültek „nekifutni”. A magyar kormány 2017-ben adott az egyesületnek másfél milliárd forintot a szükséges felújításokra, amiből végre fűtésre, biztonsági berendezésre és a múzeumi tárgyak állagmegőrzésére is futotta. És egy európai szintű recepcióra, ahol a látogatókat ma már kulturált körülmények között fogadják. Szükség is volt erre, hiszen március, az emlékkiállítás hivatalos megnyitója óta, naponta hét-nyolc iskolás csoport érkezik. A legtöbben Magyarországról jönnek, a „Határtalanul” akció keretében, de a környező települések majd minden általános és középiskolája már „tiszteletét” tette a Csonka toronyban. Nagyon sok magánszemély, család is kíváncsi a látnivalókra.

Éppen ezért a legszűkebb „keresztmetszet” az idegenvezetés. Amikor ott jártam éppen Darvasi Zoltán, a múzeum igazgatója volt az „ügyeletes” idegenvezető. Türelemmel végig kellett várnom, amíg az előttem érkezett mosonmagyaróvári csoport diákjai el nem köszönnek. Előttük zalaegerszegieket, domböváriakat, sárospatakiakat kalauzolt.

Darvasi Zoltán

Különleges kiállítási helyszín lett az egykori vár mára árván maradt tornya. Egy-egy szinten alig néhány négyzetméternyi szabad terület és természetesen a falak állnak rendelkezésre a költőóriás szellemének megidézésére. Darvasi Zoltán Vaderna Gábort, az ELTE Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézete XVIII–XIX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékének adjunktusát, a kuratórium elnökét, Szilágyi Juditot és Koczka Istvánt emlegeti, a budapesti Irodalmi Múzeum munkatársait, akiknek oroszlánrészük volt az emlékkiállítás megalkotásában. A Csonka torony emlékkiállítása ma ízig-vérig XXI. századi: interneten is rá lehet kapcsolódni a kiállításra, bárki virtuálisan is „találkozhat” a szalontai emlékházban Arany Jánossal, a nemzet költőjével.

Mintha a kurátorok azt akarták volna kifejezni, hogy az életben minden mindennel összefüggne. A földszint látnivalóit a város múltjának szentelték. A XVI. századig itt csak egy jelentéktelen település létezett, amelynek ősi tulajdonosa a Toldy család volt. 1606-ban Bocskai István erdélyi fejedelem megvásárolta Toldy Györgytől a birtokot, és a hajdúinak adományozta. Az általa letelepített 300 hajdú alapította meg Szalonta városát. Jó kétszáz évvel később – szegről-végről – ismét a Toldy-családnak volt szerepe abban, hogy a szalontai jegyző országos költői hírnevet szerezzen.

A kiállítás egyik első látnivalója egy rézedény.

– Petőfi Sándor ajándéka – mutatja az igazgató. – 1847-ben itt járt a költő, aki kilenc napot vendégeskedett a városban. Nem sokkal később Szendrei Júliával is visszatért, s akkor az Arany-család vendégei voltak a fogadóban. Ekkor hozta ajándékba ezt a kávéfőzőt. Itt írta a három éves Lacikának emlékezetes versét is, és ő nevezte el az akkor még valóban fedetlen őrbástya maradványát „csonka toronynak”.

A kávéfőző

Szalontán az Arany családról máig megannyi szóbeszédet őriznek. Darvasi Zoltán a legjellemzőbbet idézi. Arany György tíz gyereke közül csak ketten maradtak életben, a legfiatalabb János és a nővére. A kisfiú a papa szemefénye volt, három évesen a homokban tanította meg írni, s mire iskolába került, már csodagyereknek tartották a városban.

A kiállítás falain megannyi korabeli emlék: a tanítóról és a város jegyzőjéről, a Kisfaludy Társaság pályázatáról, amelyre Arany János a Toldyval nevezett be. A költői versenyen aratott babér a szalontai jegyző nevét egy csapásra országszerte ismertté tette. Petőfi is elismeréssel szólt róla: „A Toldy írójához elküldöm lelkemet…” A két költő levélváltása – episztolái – máig a magyar irodalom gyöngyszemei.

A látogatókat természetesen leginkább a torony harmadik emeletén megidézett dolgozószoba tárgyai ragadják meg. 1865-től az MTA főtitkáraként négy szobát kapott a család az akadémia épületében. Onnan a dolgozószoba eredeti bútorai és használati tárgyai. A költő íróasztala, pipatóriuma, írószerszámai, foteljei. A ruhás és könyvszekrénye, Izsó Miklós kisplasztikája, gyermekei, Juliska és László festett portréi, Arany pihenő ágya és az a néhány karlsbadi váza is, amelyet egy kúráról hozott magával.

A kiállításról az ötletes megoldások sem hiányoznak.

– Amikor megérkezett a teljes anyag, ijedten kerestük, hová lettek azok a babér koszorúk, amelyeket élete során Arany munkássága elismeréseként kapott – meséli az igazgató. – Aztán megtaláltuk: négy pár üveglap közé préselték a koszorúk eredeti leveleit, amelyek így nem tudnak sem elveszni, sem megsérülni. A torony negyedik emeletén interaktív játékokat helyeztek el, ablakokat nyitottak a tájra Vaderna Gábor ötlete volt a sok ablak, a tér megnyitása. A négy égtáj felé néző ablakok alatt kis táblák mutatják, merre induljon el a tekintet Szeged, Budapest, vagy éppen Arad irányába. Ezt akár jelképesen a kiállítás záró üzeneteként is fel lehet fogni.

A fotel, ahol meghalt

– Mi lesz az emlékév leteltével a kiállítás sorsa?

– Arany János szelleme majd 120 éve költözött be ebbe a toronyba. A város tovább őrzi és ápolja majd az emlékét.

Egy öblös, sárga fotel előtt álldogálunk.

– 1882. október 22-én ebben a karosszékben adta vissza a lelkét a teremtőnek. Hiszem, hogy szelleme egy darabkáját a textil szálai örökre megőrizték nekünk.

A köldöknézés ideje

Az ellenzékre április 8-án rászámoltak. A K.O. az K.O. Tudomásul kell venni, ha kóválygó fejjel is, de ki kell mászni végre a szorítóból, és el kell dönteni: akit legyőztek végleg bedobja a törölközőt, vagy már másnap elkezd készülni a következő összecsapásra. Vannak ilyenek is, olyanok is.

Most nagyon úgy tűnik, hogy az ellenzéki pártok többsége a folytatás mellett döntött, de egy sincs közöttük, amelyik elég erőt érezne magában ahhoz, hogy szembenézzen azokkal a hibákkal, amelyek a vereségéhez vezettek. Alibi elemzések készülnek, köldöknéző, önfelmentő válaszokat próbálnak adni.

A körülményekben, rosszabb esetben a többiekben keresik a vereség okát.

A minap az egyik kereskedelmi tévé interjúműsorában a DK elnöke is, a tőle megszokott fintorok kíséretében, úgy beszélt a pártja kudarcáról, mintha az győzelem volna. Azzal, hogy képesek voltak frakciót alakítani, elégedett a pártja teljesítményével. Hiába próbálta szembesíteni a műsorvezető a tényekkel, a korábban biztosra vett, aztán mégis elveszített mintegy kétszázezer szavazattal, Gyurcsány rendíthetetlenül hajtogatta a magáét.

A Fidesz kétharmadáról nem ők, hanem a többiek tehetnek.

Hogy esetleg mégis? Ezt inkább megkerülte, s aztán beismerte: őt magát is foglalkoztatja a vereség oka. Majd valamikor, talán júniusban, előrukkol egy dolgozattal, amelyben kielemzi a történteket.

Ha valakiknek pirulniuk kellene a történtek miatt, a Lehet Más a Politika teljes vezérkarának egészen biztosan. A társelnök, aki a kampány minden napján

olyan öntelten beszélt miniszterelnöki esélyeiről, mintha már a zsebében volna az államelnöki megbízatás,

akkorát koppant, mint talán senki más a vert mezőnyben. Egyetlen ember volt a vezetésben, Hadházy Ákos, aki már az eredményhirdetést követően bejelentette, hátrább vonul. Jöjjenek mások, tehetségesebbek, ügyesebbek, akik talán eredményesebben dolgoznak majd az LMP felemelésért. Pedig ha valaki, akkor éppen ő volt az, aki szívós munkával, buldog módján harcolt azért, hogy a korábban a bejutás szélén billegő pártjáról „beszéljen” a politikai közélet.

Ehelyett most az az Ungár Péter próbálja mentegetni – legutóbb például egy öles cikkben a Népszava hasábjain – magukat, akinek kitüntetett szerepe volt a Fidesz kétharmados győzelmében. A DK-val szembeni zsigeri ellenszenve annyira elvakította, hogy a budapesti 4-es választókörzetben képtelen volt belátni az esélytelenségét, és visszalépni Niedermüller Péter javára. Az eredmény? Varga Mihály 41,82 százaléka mellett a DK-s induló 37,14 százalékot kapott, Ungár 10,1-et. Ha ezt összeadjuk, Varga a fasorban sem volna, mint ahogyan a kétharmad sem.

Sajátos Ungár helyzetelemzése. Idézem: „A Fidesz a 2014-es eredményéhez képest jelentősen növelte szavazótáborát. Erre az ellenzéki oldalon egyedül az LMP volt képes. A többi párt támogatottsága stagnált vagy csökkent. Videkén szinte eltűnt a baloldal. A Jobbik több tucat egyéni képviselői helyet remélt, de kénytelen volt egyetlen eggyel beérni. A Demokratikus Koalíció minden várakozást alul múlt, a Momentum nem tudta megugrani parlamenti küszöböt. És bár az az LMP a voksok számát tekintve történelme legjobb eredményét érte el, mégsem tudott országos középpárttá erősödni.”

Ha ez volt a cél, akkor álmodott a nyomor, ha ez a tanulság, szomorú.

Mára talán be kellene látniuk, nincsenek abban a helyzetben, hogy „osszák az észt”, ami újabb bizonyíték arra, hogy Ungárék esetében sem más a politikai: marad továbbra is a sértődöttség, a hisztéria, a meglehetősen gyanús politikai döntések, amelyek jelentősen hozzájárultak a kétharmadhoz.

Aztán itt van a hétvége politikai „bombája”. Gyakorlatilag még meg sem kezdte a munkáját az új parlament, a Liberálisok és az őket befogadó MSZP-Párbeszéd szövetség máris szakítottak egymással. Hogy Bősz Anett kilépése mögött a partnerek megbízhatatlansága, szava hihetetlensége, vagy tényleg anyagi vita áll, azt csak ők tudhatják. A vita nagyon ismerős: valakik korábban ígértek valamit, aztán később, mások, úgy csináltak, mintha mit nem tudnának semmiről. Talán abban is lehet valami, amit a liberálisok kifogásoltak: a frakcióbeli döntések a hátuk mögött születtek, mintha ők ott sem lennének.

Volt már ilyen az MSZP és az SZDSZ „házassága” idején is.

A szocialisták tisztújító kongresszusa még odébb van, földrengésszerű őrségváltásra aligha lehet számítani. Ahogyan a párt köreiben már évtizedek óta megszokott,

kívülről úgy tűnik, most is csak megrázzák a „fát”, a „verebek” felszállnak, aztán más sorrendben, de ugyanazok ülnek vissza az ágakra.

Arról sem híresek, hogy a párt belső vitáit sokáig titokban tudnák tartani, s mert megújulási tervekről, a vereséget elemző komoly elemzésekről nem hallani, alighanem ilyenek nem is készülnek.

Pedig Szanyi „kapitány”, a párt fenegyereke, megint kirukkolt valamivel. Egyenesen az MSZP felszámolását javasolta, és egy új, a mainál baloldalibb, alulról építkező párt megalakulását szorgalmazta. Ha ez a koncepció többséget tudna szerezni a következő kongresszuson, akkor valami olyasmi történne a szocialisták életében, mint ami egyszer már megesett a rendszerváltás küszöbén, amikor az MSZMP nevéből kimaradt egy „M” betű. Nincs erre sok esély, sokkal inkább

maradnak a szocialisták is a köldöknézegetés kényelménél.

Folytathatnánk a sort a többiekkel. Az Együtt mélyen hallgat a választási kudarc óta. Lemondtak, vagy vissza is vonultak a a párt tisztségviselői? Azt ígérik, majd következik náluk is a számvetés, és a tagság eldönti, hogyan tovább. De pénz nélkül? Adóssággal a nyakukban? Reménytelen.

A Párbeszéd sem árul el túlzottan sokat a terveiről. Még azt sem lehet biztosan tudni, kinek szánják Karácsony felszabaduló mandátumát.

„Majd dönt a taggyűlés”, mondják,

s ennek a mondatnak van némi pejoratív hangsúlya. Értsük úgy: olyan kevesen vannak, hogy egy taggyűlésnyi párttag szavát elég meghallgatniuk?

Eddig a magukat demokratikusnak tartó ellenzéki pártokat vettük sorra, de kétségtelenül torzó a kép anélkül, ha meg sem említjük a Jobbik vívódásait. Mert olyan mélyen ők sem vállalkoztak eddig a vereség okainak feltárására, hogy abból következtetni lehetne a terveikre. Annyi már most biztos: a pártszakadás közeli jelei láthatók. Lesznek akik a korábbi, szélsőséges utat akarják folytatni, mások a Vona-vonal mentén politizálnának tovább. Valamiféle megújulás, önkritika? Felelősségérzet a Fidesz kétharmadáért? Ilyen hangok nem hallatszanak ki a torzsalkodók hangzavarából.

A választók – az ellenzék K.O-jának szemlélői, pedig csalódottan elindultak „haza”. Az előbb még százezres, a baltól a szélső jobbik mindenkit magába olvasztó utcai demonstrációk közönsége kezd olvadozni. Nem látják, hogy a nekik kedves versenyzők úgy próbálnának felállni a vereség után, ami egy következő – talán már jövőre esedékes – újabb összecsapáson akár csak reményt adhatna a visszavágásra.

Bősz Anett: Az MSZP-P nem őszinte

Bősz Anett kilépésével és független képviselővé válásával megszűnhet a Párbeszéd parlamenti frakciója, amely nehéz helyzetbe hozza a pártot. A Liberálisok politikusa a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy nem választási szövetségeseik, az MSZP-P ellen irányult a döntés, de muszáj volt kilépnie a frakcióból, mert a másik két párt ki akart bújni a korábbi megállapodás alól. Az MSZP-P másként gondolja.

 

Joggal gondolhatták a választók, hogy a korábbi széthúzásból tanultak az ellenzéki pártok, és a következő időszakban ki-ki ereje és képességei szerint az együttműködésre koncentrál majd. Hamar kiderült, hogy ez nem így van.

Még gyakorlatilag meg sem kezdte munkáját az új parlament,

az ellenzéki oldalon helyet foglaló MSZP-Párbeszéd-Liberális szövetség máris szétrobbant.

Kilépett a frakcióból a liberális Bősz Anett, ezzel a párbeszédes Szabó Tímea, Tordai Bence, illetve a később Karácsony Gergely helyére lépő képviselő, valamint a frakció alakítása érdekében „kölcsönadott” Burány Sándor független képviselővé vált.

Bősz Anett döntése nem csak a Liberálisokat érinti. Azzal, hogy lehetetlenné tette a Párbeszéd frakciójának munkáját, 135 millió forint támogatást „vett ki” korábbi szövetségese zsebéből. Ebből a pénzből szakértőket alkalmazhattak volna, ami egy kis létszámú frakció esetében nélkülözhetetlen segítségnek számít. A függetlenné vált képviselők ezzel kevesebb interpellálási lehetőséget kapnak, és a napirend előtti felszólalási lehetőségeik is minimálisra csökkennek. Miután megszűnik a frakció, megszűnnek az ezzel járó tisztségek – nem lesz frakcióvezető, nem lesz szavazati joguk a Házbizottságban, és kevesebb illetményt kap majd a következő ciklusban az öt „árván maradt” képviselő.

Újra kell osztani az összes bizottsági helyet is, amely súlytalanabbá teszi a Párbeszédet is.

Bősz Anettet arról kérdeztük, hogy mit nyertek ezzel a liberálisok.

Azt válaszolta, hogy nem akartak mást elérni, mint annyit, hogy tartsák be a szövetségre lépett pártok vezetői azt a megállapodást, amelyre mindhárman rátették a „pecsétjüket”. Szerinte az MSZP-P szinte azonnal megpróbált ezekből a kötelezettségekből kibújni. Írásba kellett foglalni a politikai egyeztetési jogköreinket, a frakció technikai működésének szabályait, az erőforrások elosztásának rendjét.

„Sem emberileg, sem politikailag, sem morálisan nem volt számomra tartható ez a helyzet”

– mondta Bősz Anett.

Hozzátette, volt még egy döbbenetes élménye: amikor aláírta a szándéknyilatkozatot, hogy szeretne a frakció tagja lenni, abban maradtak, hogy menet közben majd még tisztáznak néhány fontos szabályt. „A napokban azzal szembesültem, hogy ezeket a szabályokat már le is fektették, anélkül írta alá a két frakció vezetője, hogy velem egyáltalán beszéltek volna erről” – mondta.

Bősz Anett azt is sérelmesnek találta, hogy

a frakciók vezetői úgy intézték a tárgyalásokat, mintha a szövetségben pusztán két párt venne részt, a Liberálisok szóba sem kerültek.

Szerinte pedig nem kértek sokat, csupán annyit, hogy ismerjék el a részvételüket ebben a politikai szövetségben, mert ez elengedhetetlen lett volna a párt arculatának megjelenítéséhez a napi munka során.

Arra a kérdésre, hogy nem hamarkodta el a döntését, hiszen nagyon kevés idő telt még el  közös munkából azt válaszolta, hogy ez a döntése lehet annak a záloga, hogy küzdhet majd tovább azokért a célokért, amelyeket liberálisként szeretne megjeleníteni a Parlamentben.

Szerinte azzal, hogy a partnereikről kiderült, nem őszinték velük szemben, a politikai „árnyékba” kerültek volna a Liberálisok. „Jó példa erre, ami a napokban történt: benyújtottam egy önálló indítványt, amiért mindjárt meg is dorgáltak, mondván a frakció fegyelem az ilyen ügyekben egyeztetési kényszert ír elő. Ilyen értelmű frakció fegyelemről korábban szó sem volt” – mondta. Hozzátette, hogy nagyon sok ilyen jel utalt máris arra, hogy talán könnyebb lesz a munkáját függetlenként folytatni. „Nem hiszek abban, hogy ilyen tisztázatlan viszonyok között ez később jobb lehetett volna. Mi soha nem akartuk sarokba szorítani a szövetségeseinket, de ha a frakcióban ilyen típusú politizálásra kell számítani, akkor mi ebből nem kérünk” – foglalta össze a váratlan döntés okát Bősz Anett.

Arról is beszélt, hogy tudja, hogy nem lesz könnyű a dolga így sem:

„olyan mintha fejest ugrottam volna a sötétbe, nem tudom még, mi vár rám”

– mondta.

Azzal is számolt, hogy függetlenként sem lesz több megszólalási lehetősége. „Ha majd szót kapok, akkor liberálisként teszem, míg a frakcióban a nevem mellett a „Párbeszéd képviselője” titulus szerepelt. Így most sem jogilag, sem politikailag nem lehet majd megfosztani a pártunkat a nyilvánosságtól” – mondta erről.

A FüHü kérdésére, hogy nincsenek-e a háttérben ki nem mondott anyagi szempontok, ezt válaszolta: „Nem rejtem véka alá, hogy abban a szerződésben, amelynek legfontosabb részei politikai jellegűek voltak, szerepelt egy bekezdés az erőforrások megosztásáról is. Ebben mi nem kértünk többet annál, mint ami jogszerű volt. Ha nekünk a pénz lett volna a fontos, biztosan nem lépek ki a frakcióból”.

Arra a felvetésre, hogy döntésével nehéz helyzetbe hozta a másik két pártot azt mondta, hogy nem a hátuk mögött tette mindezt. „Felhívtuk a partnereink figyelmét, hogy ha nem látunk szándékot a viták elsimítására, kilépek. Mára hívtunk össze egy megbeszélést erről, de a két partner ezt tegnap este lemondta. Értettünk a szóból” – mondta Bősz Anett.

Diplomáciai „hidegfront” után enyhülés?

Eddig meg nem erősített forrásokból úgy tudni, hogy május végén találkozhat Mike Pompeo nemrég hivatalba lépett amerikai külügyminiszterrel Szijjártó Péter egy hivatalos washingtoni látogatáson. Ez jelentős előrelépés lenne a kétoldalú kapcsolatokban, ha valóban sikerül a programot véglegesíteni. Ugyanis nemcsak Orbán Viktor miniszterelnököt nem fogadták a Fehér Házban, hanem külügyminiszteri szintű vizit sem volt az utóbbi években.

Orbán Viktor első kormányzása jól indult, hiszen 1998-ban Bill Clinton fogadta Orbánt, de ezt követően – főként a jobboldali ifjabb Bush elnöki időszakában –mélypontra jutott a magyar-amerikai viszony, egyebek mellett, azért is, mert – sajátos manőverek és egy fura tendereljárás után – amerikai F16-osok helyett svéd Gripenekre cseréltük a magyar vadászgép flottát. Washington cserbenhagyásként értékelte, hogy a miniszterelnök az utolsó pillanatban megvétózta az amerikai gépek beszerzését. Ráadásul ez a döntés szinte napra egybeesett a szeptember 11-ei, az ikertornyok elleni terrortámadással, amelyet a várakozásokkal ellentétben nem ítélt el Orbán Viktor.

Ezek a máig gennyedző tüskék motiválják az amerikai politikusokat. 2001. májusban Orbán – magánlátogatáson – Washingtonban járt, a Fehér Házban tárgyalt Dick Cheney alelnökkel, ahol egy rövid időre csatlakozott a megbeszéléshez Bush elnök is.

Fotók ugyan készültek, de ez messze nem számított magas prioritású, még kevésbé hivatalos találkozónak.

Bár történtek kísérletek arra, hogy 2002-ben a választások előtt Orbán Viktor találkozzon George W. Bushsal, ám ezek is kudarccal végződtek. 2002-ben a Fidesz elnöke Amerikába utazott, ám mindössze annyi történt, hogy Bostonban átvett egy díszoklevelet, mert a várakozások ellenére elmaradt az elnöki találkozó.

Gyurcsány Ferenc 2005. október 4-8. között hivatalosan járt Washingtonban, majd George W. Bush 2006. június 21-22-én tett hivatalos látogatást Budapesten.

Ezt a közeledési folyamatot sem sikerült 2010 után a Fidesznek folytatnia.

Pedig a második Orbán kormány megalakulását követően jól indultak a dolgok: Martonyi János külügyminiszter 2010 júniusában látogatást tett Washingtonban, ahol fogadta őt Hillary Clinton külügyminiszter, és a Kongresszus tagjai is.

Martonyi János külügyminiszter Hillary Clinton. MTI/EPA/Michael Reynolds.

2011-ben mindezt „megfejelték” azzal, hogy a „Transzatlanti Hetet” ünnepelve a Szabadság téren felavatták Ronald Reagan szobrát, megnyitotta kapuit az egykori Tom Lantos nevét viselő intézet. Az avatási ünnepségen részt vett Hillary Clinton, aki azonban nemcsak a fideszes elittel, hanem civilekkel is találkozott. A külügyminiszter óvatosan fogalmazott az akkor túlhevült állapotban levő magyar belpolitikáról, de egyes kijelentései akár a politikai rendszert éppen átalakító Orbán Viktornak szánt figyelmeztetésnek is felfoghatóak voltak.

Ha 2014-ben a magyar-amerikai kapcsolatok nem lettek volna a soha nem látott mélyponton, valószínűleg az emlékezetes korrupciós ügyet követő kitiltási botrány sem válhatott volna annyira súlyos kérdéssé. Az Egyesült Államokból akkor már évek óta egyre növekvő aggodalommal nézték az Orbán-kormány intézkedéseit, legyen az

a médiatörvény, a civilek vegzálása, a nyíltan oroszbarát külpolitika, a paksi szerződés.

Ezek miatt sorra kaptunk nyílt kritikákat, de ezek láthatóan minden következmény nélkül maradtak. Ráadásul Szijjártó Péter, a külügyi tárca vezetőjeként, a maga „érdes” stílusában több alkalommal is beszólt a magyarországi viszonyokat bíráló amerikai diplomatáknak.

A 2014-es nyári, tusványosi beszéd jóval nagyobb vihart kavart Amerikában, mint Európában. Ráadásul időben mindez egybe esett a Putyin-ellenes szankciók kérdésével, amelyben a magyar miniszterelnök nemzetközi mércével mérve kiugróan „visszafogott” volt. A magyar diplomácia nem vette figyelembe, hogy a mindenkori amerikai kormányzat Európa-politikájának egyik legmeghatározóbb pontja Oroszország és a térség államainak Moszkvával ápolt viszonya. Amerikai vezetők és közéleti személyek korábban nyílt levelet írtak Trumpnak, amelynek lényege az volt, hogy a Putyinnal való kiegyezés nem békét hoz, hanem épp ellenkezőleg, táplálja a Kreml expanziós törekvéseit. Ki volt a levél születésének egyik atyja? Wess Mitchell. Az a Wess Mitchell, aki az új Trump adminisztrációban többek közt most a magyar ügyeket is felügyeli.

Egyértelmű, hogy a miniszterelnöki meghívás elmaradásának oka a magyar kormány politikája.

Orbánék az elmúlt évtizedben sok mindent félreértenek Washingtonnal kapcsolatban, az új elnökség hajnalán is rögtön „kapufát lőttek” az America first elvének értelmezésével. Ha a magyar kormány ezt maradéktalanul megértette volna, és fontosnak tartotta volna a legfelső szintű találkozót, akkor meggondolták volna, hogy folytatják-e a támadásokat Soros György és a CEU ellen. Trump, noha nem kedveli a nyílt társadalom elképzelést, magát Sorost sem, de attól ő még amerikai. Márpedig ha amerikai, akkor Trump kormánya megvédi, még ha belpolitikai ügyekben nem is értenek egyet. Ez az America first egyik lényege. Az amerikai érdekek bármi áron történő védelme és érvényesítése, amibe nem fér bele ha Orbánék egy amerikai alapítású egyetemet, egy amerikai állampolgársággal is rendelkező milliárdost támadnak. Ha ezt nem értik meg, akkor hiába várják, hogy fogadják őket – akár csak külügyminiszteri szinten –  Washingtonban.

A harmadik Orbán-kormány alatt a magyar diplomácia vezetőjével legfeljebb államtitkári szinten tárgyaltak Washingtonban.

Ez év januárjában sem volt ez másként. Szijjártó akkor Wess Mitchell-lel találkozott. „Számos igaztalan kritikával kellett szembesülnünk, több esetben a megértés hiányát tapasztaltuk magyarországi intézkedések amerikai megítélésében” – nyilatkozta, de hozzá tette, hogy az elmúlt éveket figyelembe véve most van a legjobb esély a politikai kapcsolataink javítására. A május végi látogatás ennek lehet a folytatása, hiszen most végre egy „igazi” külügyminiszteri szintű találkozó rangosabbá teszi. Talán még egy miniszterelnöki meghívás ügye is szóba kerülhet.

Új kormányzati struktúra – lépés az elnöki kormányzás felé?

Pénteken az Országgyűlés elé terjesztették a Fidesz vezető politikusainak nevében azt az új kormányzati struktúrát, amellyel a Fidesz-KDNP a harmadik ciklusának nekivág. A képviselők el is fogadták a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényt, amelynek értelmében a negyedik Orbán-kormányban ismét tíz tárca működik majd. A változások viszont arra is utalhatnak, hogy Orbán Viktor tett egy lépést az elnöki kormányzás felé.

Ilyen változások lesznek

A magyar választók által az áprilisi választáson kijelölt célokhoz igazodik az új kormány struktúrája, amely biztosítja, hogy a következő négy év kormányzása sikeres legyen – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszteri poszt várományosa az Országgyűlésben. Hozzátette, hogy alapvetően megmarad a korábbi struktúra, csak kisebb módosítások lesznek. A legfontosabbként említette, hogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrejöttével egy minisztériumba szervezik azokat a feladatokat, amelyek

egy modern, 21. századi kereszténydemokrata politika megvalósításához szükségesek.

A sok kritikát kapott Emmivel kapcsolatban azt mondta, hogy a következő években kiemelt figyelmet szentelnek az egészségügyi fejlesztéseknek, különösen a főváros térségében. Megerősítette, hogy a felsőoktatás felügyeletében, irányításában lesznek változtatások. A honvédelem területén a rendszerváltás óta példa nélküli haderőfejlesztésről beszélt, és az is kiderült, hogy az Információs Hivatal visszakerül az Igazságügy Minisztériumhoz Miniszterelnökségtől.

A minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatról szavaznak a képviselők az Országgyűlés plenáris ülésén
MTI Fotó: Kovács Tamás

Továbbra is tíz minisztérium lesz

Mielőtt az Országgyűlés plenáris ülésén napirendre tűzhették volna a minisztériumok kérdését, formálisan a törvényalkotási bizottságnak kellett rábólintania arra az előterjesztésre, amely a minisztériumok felsorolásáról szóló törvényjavaslatot vitára bocsáthatta volna. Gulyás Gergely tíz minisztériumot nevezett meg, amelyek felállításáról – a házszabálytól eltérve – , már pénteken szavaznia kellett a Háznak. A javaslat természetesen zöld utat kapott, noha néhány ellenzéki képviselő szóvá tette például, hogy az egészségügyet, az oktatást, a környezetvédelmet, az önkormányzatiságot hiányolja a kormányzati feladatok felsorolásából, és

a kormányzati struktúra erős centralizálást, a miniszterelnök szerepének további erősödését mutatja.

Erre a kijelölt kancellária miniszter úgy reagált: „a következő kabinet nemzeti kormány lesz”. Hogy ez mit jelent, egyelőre csak találgatni lehet.

Ezek után péntek reggel a képviselők azonnal a minisztériumok felsorolásáról, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról tartottak összevont vitát. Mindenek előtt arról kellett dönteniük, hogy elfogadják-e az új minisztériumok elnevezését, amelyet meg is tettek 127 igen szavazattal, 35 nem ellenében.

Ez alapján az új kormány minisztériumai ezek lesznek: Agrárminisztérium, Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Miniszterelnöki Kabinetiroda, Miniszterelnökség és Pénzügyminisztérium.

Gulyás Gergely hangsúlyozta, hogy

az Európai Unió legkevesebb, tíz minisztériumából álló kormánya jön így létre.

Így segítik a miniszterelnök munkáját

Saját munkaszervezetet állítanak fel Orbán Viktornak. A törvényjavaslat ugyanis rögzíti, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik majd a következő években. Ez a két „háttérintézmény” lesz az, amelyen keresztül a kormányzati tevékenység irányítását kívánja ellátni személyesen a miniszterelnök.

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető leendő miniszter
MTI Fotó: Kovács Tamás

Ennek értelmében alighanem más szerepkör vár majd a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergelyre is.

Megszűnik a kormányzati tevékenység összehangolásáért való felelőssége, ami korábban Lázár János dolga volt,

az e körbe tartozó feladatok a továbbiakban megoszlanak az angolszász mintára létrejövő kormányzati központ – a Kormányiroda – szervei között.

Lépés az elnöki kormányzás felé?

A benyújtók hangsúlyozták, hogy hatékony és gyors reagálású kormányra van szükség, mert a világban percek alatt olyan változások mennek végbe, amelyek „mindannyiunk életét érintik”. Hogy ez miként befolyásolja majd az újonnan felállított minisztériumok és az oda kinevezett miniszterek tényleges szerepét, alighanem majd csak a napi munka során derül ki. Nehezen elképzelhető, hogyan lesz képes az elvártnak megfelelően, gyorsan reagálni az élet napi kihívásaira például egy olyan gigaszervezet, mint amilyen az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a maga szinte áttekinthetetlenül sokoldalú feladatkörével.

Az államigazgatási kérdésekben jártas informátorunk viszont úgy látja, az a bejelentés, miszerint Orbán Viktor közvetlenül is részt kíván venni a kormányzat napi ügyeiben, az

a korábbitól eltérő miniszteri felelősséget feltételez.

Kézi vezérlésre, jóval szerényebb szakmai kompetenciára számíthatnak a kormány tagjai. A miniszterelnök a két szakmai helyettesén keresztül irányítja majd a kormány tagjait. Pintér Sándor a belügyi, állambiztonsági és honvédelmi terület, Varga Mihály a gazdasági tárcák közvetlen felettese lesz, ők közvetítik majd a miniszterelnöki utasításokat beosztottjaiknak. A külügyi- és a külgazdasági tárca, valamint az igazságügy közvetlenül Orbánhoz kapcsolódhat. Az agrártárca ebben „kakukktojás”, de aligha valószínű, hogy ezt a fontos területet az amúgy különösebb feladattal nem rendelkező Semjén Zsolt alá rendeljék. Inkább a kormányprogramnak az a nehezen megfogható feladatköre – a keresztény kultúra megőrzése – lehet majd a jövőbeni munkaköre.

Ezek a folyamatok arra utalnak, mintha a miniszterelnök megtette volna az előkészületeket egy későbbi elnöki kormányzásra. Erre akár a ciklus félidejében is sor kerülhetne. Ebben az esetben a Kormányiroda élére egy, a mainál korlátozottabb hatáskörrel rendelkező miniszterelnököt állítana, Áder János sorsáról ráérnének majd akkor dönteni, mert a köztársasági elnök mandátuma 2022-ben jár le.

Minden megy tovább…

A vásárhelyi ellenzéki győzelem kábulatában sokan azt gondolták, megroggyant a Fidesz bombabiztosnak hitt építménye. Felcsillant a kormányváltás reménye. Akkor senki nem gondolt arra, mivel járhat az ellenzék győzelme? Végeláthatatlan utcai elégedetlenséggel, utcai gyújtogatásokkal, a gazdaság összeomlásával? De nem, minden megy a maga útján, ahogyan eddig is.

Jött a hidegzuhany. A csalódás. A fizikai és lelki összeomlás. Pártvezetők mondtak le, vagy kerültek a politika süllyesztőjébe. És megjelentek az utcán a csalódott választók százezrei, akik nem borogattak kukákat. Nem vonultak a közmédia gyűlölt székháza elé, hogy kirángassák az irodáikból a nem odavaló szerkesztőket, csupán felemelték a hangjukat. Annyira csak, hogy a T. Ház falain belül is meghallják: a számszerű többség kívül rekedt a törvényhozáson.

 

De ezen kívül nem történik semmi. Ott folytatódik minden, ahol április 8-ika előtt abbamaradt.

A mameluk parlament megszavazta az új bizottságok tagjait, köztük azt a Szél Bernadettet is bevették újra a Nemzetbiztonsági Bizottságba, aki miatt fél évig Németh Szilárd blokkolta a testület munkáját. Minden képviselő – még a gerinces ex-rezsibiztos, és Orbán Viktor is – igent nyomott a megválasztására. Alighanem hálából, hiszen

a kétharmad megszerzését nagyban köszönhetik neki.

Aztán mindennél többet mondott a pártok „sajátos tiltakozása”. Ahányan voltak, a városnak annyi pontján tettek „maguk között” esküt, aztán bementek a terembe, és tiszteletteljesen elmormolták a kötelező esküt ott is. Nem volt „kedvük” Hadházy-módra távol maradni az alakuló üléstől, és aztán egy másik időpontban, együtt, esküt tenni. Nagyot szólt volna.

Aztán az LMP alapító politikusa látványosan bejelentette, hogy kilép a pártból, mert a frakció befogadta az Együtt színeiben indult Szabó Szabolcsot.

Jó ürügynek tűnik, de nagyon hamisan cseng.

Hogy talán más szempontok miatt döntött Schiffer a „pártatlanság” mellett? Talán új, magasabb tisztségre pályázik ezzel? Pletyka.

Márki-Zay Péter, aki az elmúlt hetekben látványosan szerepet vállalt a „nagypolitikában”, már panaszkodik. Fontos szakemberek sora adta be a felmondását, ellenőrzést kapott, olyan számlákat kellene előkerítenie, amelyek helyét csak a kilépők ismerhették. Lázár János hazament, aligha csak azért, hogy a frissen elkészült vadászkastély(á)ban a fácánokat ritkítsa. A volt alpolgármester a polgármester főnöke lett,

minden jel arra mutat, megkezdődött a buktatási akció.

Valami hasonlóról érkeznek hírek a szocialisták háza tájáról is. Amint mi is megírtuk, „jól értesült” körökben már arról beszélnek, hogy fenik a zuglói polgármester és alpolgármestere hátába szánt kést is. Amikor kiderült, hogy Karácsony Gergely visszatér a kerületbe és nem ül be a frakcióba, azt kezdték rebesgetni, hogy az MSZP és a Fidesz frakció közösen puccsot készít elő ellenük. A hírt persze azonnal pletykának minősítette Tóth Csaba, a kerületi pártelnök.

A puccspolitika amúgy nem idegen a szocialistáktól.

Nagy mestere volt Gyurcsány Ferenc, megtanulhatta a saját bőrén már miniszterelnökként Medgyessy Péter, jelöltként Botka László, és már választás estjén a még „ki sem hűlt” pártelnök, Molnár Gyula. És ezek csak a leglátványosabbak a közelmúltból, de nem tudjuk, mi lesz az MSZP következő, tisztújító küldöttgyűlésén.

Alighanem azoknak a politikai elemzőknek és civileknek van igazuk, akik azt mondják, nem mehetnek úgy tovább a dolgok, ahogyan az elmúlt nyolc évben mentek. Ha nem teszik félre hamis önérzetüket az ellenzéki pártok, ha nem értik meg, hogy át kell gondolniuk önmaguk eddigi gyakorlatát is, akkor nyugodtam

felajánlhatjuk Orbán Viktornak az „ország örökös miniszterelnöke”,

vagy ha éppen arra fáj majd a foga, „Magyarország örökös elnöke” állását.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK