Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

Lendvai Péter

Lendvai Péter
267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Balázs Péter ante portas

Csak kiszivárgott egy név a szocialista műhelyből – lássuk be, az lett volna a csoda, ha nem , hogy kit is szeretnének a Botka-korszak gyors lezárásaként miniszterelnök-jelöltként ajánlani a partnereknek. Balázs Péter, volt külügyminiszter lenne az, és ő valóban megfelel azoknak a kritériumoknak, amelyeket Molnár Gyula MSZP elnök fogalmazott meg a Független Hírügynökségnek adott interjúban.

Azt mondta, olyasvalaki van a fejében – megnevezni majd csak november végén fogja –, aki nem kötődik pártokhoz, mégis ismert, vagyis nem a semmiből jön, és persze a demokratikus ellenzék közös jelöltjeként is elfogadhatónak tűnik.

Nem tudhatjuk, hogy mi a kiválasztás, konkrét megnevezés mechanizmusa, itt aztán tényleg nem támaszkodhatunk a hagyományokra, már csak azért sem, mert, mint jeleztük, a szocialistáknak nem feltétlenül erősségük a titoktartás, a sikeres konspiráció, mindenestre portálunk információi szerint egyelőre sem a Demokratikus Koalíció, sem maga Balázs Péter nem tud a tervről. Ebben természetesen nem lenne semmi meglepő, sőt kifejezetten üdvös lenne, ha tényleg titokban marad a név. De nem maradt. Ami csak azért baj, mert könnyen eltántoríthatja a kiválasztottat a szerepvállalástól; elfogadható indoknak tűnne, ha a nemtudás okán Balázs Péter visszalépne, mielőtt még igent mondott volna.

De hagyjuk is most ezt, hogy a szokásos ügyetlenség, vagy valamelyik beavatott MSZP-s politikus fecsegése juttatta idő előtti információhoz a sajtót;

nekem ez ellen, amúgy, nincs kifogásom, végül is ebből, az információkból élünk. Legfeljebb a sikertelen konspiráció okán a szándék sérül, ám feltételezzük, hogy a kiszivárogtatás nem akadályozza a folyamatot, és nem torkollik megint rosszemlékű castingba a jelöltállítás.  (Balázs Péter mindenestre úgy nyilatkozott az atv.hu-nak, hogy nem kíván az MSZP-DK miniszterelnök-jelöltje lenni, de informátorunk szerint ez nem jelent visszautasítást, inkább csak megszorítást:

Balázs nem akar e pártok jelöltjeként, hanem csak egy szélesebb összefogás esetén szerepet vállalni.)

Vagyis, ha igaz, hogy végül Balázs Péter nevét vinné az MSZP a többiek elé – és a mi értesüléseink szerint igaz –, akkor jó irányba indulna a tárgyalás. Nem tudhatjuk természetesen, hogy a többi, partnerként emlegetett párt miként vélekedik az ex-külügyérről, de okkal feltételezhetjük, hogy jobbat nem, legfeljebb vele egyenértékűt találhatnának a mezőnyben.

Balázs, aki a Bajnai kormányban töltötte be a külügyminiszteri posztot, 2004-ben pedig az Európai Bizottságban volt biztos, kifejezetten jó szakember hírében áll.

Sem a minisztersége alatt, sem előtte, sem azóta nem kötődik a nevéhez semmilyen ballépés, s bár egyértelmű és határozott kritikusa az Orbán-kormánynak, mindig tartózkodott a szélsőséges megfogalmazásoktól.

A kérdés most az, hogy – ismét feltételezve, hogy róla van szó – milyen érdeke lehet neki magának egy ilyen szerep elvállalásában. Ma ugyanis fénytávolságra van a demokratikus ellenzék győzelmi esélye; fél évvel a választások előtt kifejezett jóindulat kell ahhoz, hogy a közvélemény kutatásokat úgy olvassuk, hogy abból a Fidesz veresége jöjjön ki. És ez akkor is így van, ha a kormánypárt egyelőre a legnagyobb kisebbség, vagyis összeadva azokat, akik nem szavaznának a Fideszre, illetve azokat, akiknek joguk van választani, de a hajlandóságuk erősen kérdőjeles, arra az eredményre jutunk, hogy a többség kormányváltást akar. Ha mindenképpen szeretnénk belekapaszkodni ebbe a fűszálba, akkor is gyors lépésekre lenne szükség az ellenzéki oldalon. Azaz valóban kell egy miniszterelnök-jelölt, mögé pedig egyetértés, legalább azok között, akik hajlandóak az integrációra, ami a másik minimális feltétele a sikernek.

Azaz, elsőként is Balázs Pétert kellene rávenni a jelöltségre, még akkor is ha tényleges miniszterelnökként egyelőre nemigen gondolhat magára, és ha már így alakult és nyilvánosságra került az ötlet, azonnal lezavarni az egyeztető tárgyalásokat.

Ez lenne minden váltásban gondolkodó párt érdeke, és azoké is, akik szeretnék már hatalmon kívül látni Orbán Viktort. Vagy legalább koalícióba kényszeríteni, vagy ahogy Horn Gábor fogalmazott a Független Hírügynökségnek: politikai fogollyá tenni őt.

Vadkacsa – Marton kedden folytatja?

A Vadkacsa voltaképpen az életet átszövő élethazugságok problematikája. A szereplők önámító szerepeket játszanak, amelyek lelepleződése törvényszerű, hiszen az igazság egyszer mindig a felszínre kerül, csupán az a kérdés, mekkora árat kell fizetni annak halogatásáért. 

Az itt olvasható összefoglaló, az egyik lehetséges, mondjuk így: a legáltalánosabban elfogadott értelmezése Ibsen drámájának. Hogy Marton László ebből a gondolatból mennyit emelt át a darabba, azt nem tudhatjuk, bár a rendezés, feltételezzük, nagyjából készen áll, ahogy én tudom csak az utolsó simítások vannak hátra. És most, hogy ideírom az utolsó simítások szót, mindjárt lelkifurdalásom is támad; minek használok kétértelmű kifejezéseket, pedig hát, esküszöm nem volt szándékomban. Pusztán annyit akartam jelezni: amikor elkezdte előkészíteni a Vígszínház novemberen bemutatandó  produkcióját, a rendezőnek, azaz Marton Lászlónak még fogalma sem lehetett arról, hogy milyen helyzetbe kerül október közepére. Hogy a saját életét is átszövi az élethazugságok problematikája; egyelőre azonban tisztázatlan, hogy kié is.

Szóval nem tudom, hogy Marton milyen felfogásban állította színpadra a Vadkacsát, és e pillanatban abban sem lehetünk biztosak, hogy valaha megtudhatjuk.

A művész körül kirobbant botrány, az egymás után jelentkező, állításuk szerint a Marton által meggyalázott, zaklatott nők történetei bizonyára fejtörésre késztetik a Vígszínház vezetését is. Egyelőre a színészek a kiírásoknak megfelelően, keddtől folytatják a próbákat, de vajon így marad-e. Ma és holnap pihenő-, illetve ünnepnap, ami egy szusszanásnyi időt, gondolkodási lehetőséget biztosít minden érintettnek, ám az ügy önmozgása most még oly erős, hogy inkább várható annak erőteljesebbé válása, mint elcsendesülése. Vagyis, nehezen megjósolható, hogy folytatódnak-e ténylegesen azok a próbák, odaül-e a rendező a nézőtérre, hogy instruálja színészeit,

avagy épp úgy elsodorja ezt is az abúzus terhe, mint az egyetemi közreműködését, vagy épp a Vígszínház főrendezői titulusát.

Ahogy mi tudjuk: a színészek készülnek, nekik bizonyára fontos, hogy a darab színre kerüljön, de vajon ugyanilyen fontos-e magának a színháznak? Ahogy mi tudjuk: itt is erős kérdőjelek vannak, de végső szót az ügyvédekkel való tárgyalás hozhat. Ha hoz egyáltalán.

A Vígszínház partnerének, a Bánáti János vezette ügyvédi irodának most elsősorban arról kell véleményt mondania; van-e a teátrum szempontjából kockázata a Marton rendezte színdarab előadásának? S bár ez nem jogi probléma, mindenképpen gondolni kell az esetleges következményekre:

vajon lesznek-e olyan fiatalok, idősek, igazságkeresők, jogvédők, női jogokért harcolók, akik képesek a premiert is elsöpörni annak érdekében, hogy ez az ügy még nagyobb nyilvánosságot kapjon.

Ebből a szempontból az előadás résztvevőinek mai szándéka és várakozása majdhogynem érdektelen; Eszenyi Enikő igazgatónak a Víg presztízse lesz a legfontosabb szempontja. És ebből a nézőpontból már mellékes lesz, hogy az igazgatói posztot épp Martontól vette át, és pont az iránta tanúsított tiszteletből nevezte ki főrendezőnek Ha úgy tetszik: ma ugyan egyre növekszik azok száma, akik a Marton által elkövetett zaklatásokról tanúskodnak – most heten vannak ilyenek -, de már messze nem csak a rendezőről van szó.

Kétségtelen, hogy ő áll a középpontban, de a női jogokért küzdők ezt a reflektorfényt igyekeznek kihasználni arra, hogy a társadalom is odafigyeljen a nők elleni erőszak általános jelenségeire.

Kétségtelen: egy Kossuth-díjas művész Magyarországon éppen annyira alkalmas lendületet adni egy ilyen harcnak, mint az Egyesült Államokban az Oscar díjas, nem mellesleg a francia becsületrenddel is kitüntetett Harvey Weinstein lebukása. És ebből a szempontból mellékes, hogy az eddig megismert esetekről ki mit gondol, hogy egyesek szerint az áldozatok maguk is tehetnek Marton – állítólagos – durva közeledéséről, a történetek végül is az áldozattá válásukról szól.

Így aztán mindazok áldozattá válásáról, akik bármely szakmában, de rendre ki vannak téve a hatalom – a főnök – akaratának.

Nincs értelme, és nem is lehet ilyenkor relativizálni az egyedi történeteket, avagy férfi-módra arról szólni, hogy az elmesélt helyzetek arról is szólnak, hogy a színésznő szerepet akart, a rendező meg nőt, a társadalmi hangulat a meggyalázottak mellé áll, és ennek így is kell lennie. Bármennyire is igyekeznek néhányan Schilling Árpád rendezőre, az abúzusról elsőként beszámoló Sárosdi Lilla férjére terelni a gyanút, mondván, nem véletlenül hívja őt a szakma Süsünek, a rendezői sikertelenségét palástolja a folyamatos társadalmi elégedetlenségek szításával, ebbe a kánonba még a hatalom sem állhat bele, még akkor sem, ha neki tetszene az általa nemzetbiztonsági kockázatként tételezett Schilling befeketítése.

Itt ugyanis valóban olyan problémával állunk szemben, amely nincs kibeszélve és egyelőre emiatt megoldások sincsenek rá.

Éppen ezért áll igen nehéz döntés előtt a Vígszínház és jogi csapata, de maguk a próbák folytatásában bízó színészek is. Hogy is volt az a bevezetőben említett mondat a Vadkacsa című darabról szólva?  Hogy az igazság egyszer mindig felszínre kerül, csupán az a kérdés, mekkora árat kell fizetni annak halogatásáért.

A darabban a Vadkacsával kellene végezni az egyik főszereplőnek, de e helyett magával végez. A Vígszínházbeli darabnak még nem látjuk a végét. Azt ugyanis most nem Marton, hanem az élet rendezi.

 

Orbánt politikai fogollyá kell tenni

Még mindig lát esélyt az Orbánt legyőzni képes együttműködés kialakítására Horn Gábor, hajdani SZDSZ-es politikus, ma a Republikon Alapítvány elemző műhely kuratóriumi elnöke. A Független Hírügynökségnek adott interjúban arról is beszél, hogy a legreálisabb cél az lenne, ha koalícióra kényszeríthetnék a Fidesz, az ugyanis politikai fogollyá tenné Orbán Viktort; egy ilyen eredmény után biztos, hogy nem ő lenne Magyarország miniszterelnöke.  Horn szerint a miniszterelnök nem véletlenül nevelte ki Vona Gábort, s jött létre ily módon a Jobbik, azt akarta elérni, hogy háromosztatúvá váljon a magyar politikai élet, így tudja ugyanis biztosabban fenntartani hatalmát.

 

Kibékült Gyurcsánnyal?
Nem vesztünk mi össze. Még a koalíciós államtitkári időszakomat éltük, amikor egyszer felhívott telefonon, hogy ő kiteszi a kormányból Horváth Ágit, én meg kértem, hogy ne tegye, mert akkor az MSZP-SZDSZ koalíciónak vége lesz. Ugye a népszavazáson voltunk túl, és akkor hangzott el az a bizonyos mondat, amit nem a nyilvánosságnak szántam és rosszul is fogalmaztam, mert nem a Ferit, hanem mindannyiunkat elküldtek akkor a fenébe az emberek. Egyébként később maga is elismerte, hogy ez a népszavazás lényegében rólunk szólt, nem is annyira a vizitdíjról.

Azért indítottam innen a beszélgetést, mert talán ez volt a második olyan hiba, vagyis az úgynevezett szociális népszavazás lehetősége – az őszödi beszédet gondolnám az elsőnek -, amely elindította az a folyamatot, amelynek ma is tanúi vagyunk, amely ugye az SZDSZ megszűnéséhez vezetett, illetve ahhoz, hogy ma a szocialista párt romokban van. Ma már ön sem politikus, de elemzőként látja, látnia kell ezeket az összefüggéseket.
Ez ennél bonyolultabb, de az ön által említett jelenségek valóban fontos állomások voltak.  Az őszödi beszéddel mi ősszel találkoztunk, bár hallottam róla, a szocialista partneremtől, aki azzal hívott fel, hogy milyen nagyszerű beszédet tartott Őszödön Gyurcsány, úgy fogalmazott, hogy a főnök elmondta élete beszédét. Ennyit tudtam róla és egészen szeptemberig nem is hallottam felőle. Aztán szeptember 17-én délben csörgött a telefonom, Gyurcsány hívott, hogy a rádióban el fog hangzani a beszédének egy részlete, de ne izguljunk, ők kezelni fogják a helyzetet.

Ezek szerint Gyurcsány tudott róla, hogy ez el fog hangzani a magyar rádióban?
Igen, hiszen ezzel hívott fel engem. És megismerve a részleteket, az egész szöveget, nagyon rossz érzéseim voltak. Nem pusztán azért, mert kétszáz ember előtt nem mondunk ilyeneket, mint amilyeneket Feri.

Nem, nekem az volt a bajom, hogy ennek a beszédnek igazában nem volt tartalma. Benne van, hogy elrontottuk, benne van, hogy közös felelősség, de hogy mit kellett volna másként csinálni, az nincs benne. És ez a legnagyobb baja.

De az SZDSZ nem ebbe ment tönkre, hanem mert a megalakulása óta benne volt a kettősség: egy erős liberális vonal és egy erőteljes baloldali, szociálisan érzékeny irányzat. Ez a két különböző világ nagyon  nem fért meg egymás mellett. Aztán a Kóka-Fodor vitában kezelhetetlenné vált ez a konfliktus. Ez az ideológia, értékrendbeli, világlátásbeli különbség szétszedte a pártot; az a csoda, hogy ez a párt húsz évig létezett és meghatározó szereplője volt a magyar politikai életnek.

Ha már ezt említi, akkor felmerül a kérdés, hogy vajon mi az, ami egyben tartja a Fideszt, ahol még azt se nagyon tudjuk, hogy vajon hányféle irányzatot foglalhat magába?
A nagyon-nagyon erős centralizáció. Horn Gyula tudta így egyben tartani az MSZP-t, mert a párton belül egy rendkívül erős centrális erőteret hozott létre. Orbántól részben félnek, részben pedig ki vannak szolgáltatva neki.

Orbán cseréli talán a leggyakrabban az embereit, miközben – és ez pozitív tulajdonsága – gondoskodik a sajátjairól, azokról is, akiket éppen ejtett.  Ugyanakkor, ezzel párhuzamosan, másoknak nyílik perspektíva, akár fiatalon is.

Szóval Orbán játszik az embereivel. Hadd említsem Pokorni Zoltánt, aki ugye már rég kikerült a fővonalból, de azért szolgálja Orbánt, mert tudja, addig marad polgármester, ameddig azt  Orbán akarja… Horn Gyuláról pedig azt mesélik, hogy ha valakivel nagy konfliktusban volt, behívatta magához, és annyit mondott neki: behoztak rólad egy dossziét,, biztos egy szó sem igaz belőle, de én azért ezt el is süllyesztettem, nehogy kiszivárogjon… Szóval azt hiszem, hogy ez a vezérelvű politizálás az ilyen nagy néppártok összetartásához szükséges is.  És ebben Horn és Orbán nagyon is hasonlítanak egymásra, nem véletlen, hogy Orbán nagyon tisztelte Horn Gyulát.

Ezzel azt is állítja, hogy ma Magyarországon lényegében nem is lehetne másfajta kormányzás, ezt várják az emberek, és ez veri szét a többi pártot is, mert azok ezt nem képesek felmutatni.
Ezt nem gondolom, inkább csak a nagy néppártok belső működésére igaz. Nem hiszem, hogy az országra is igaz volna; ne felejtsük, hogy bár Orbán nyerte a legtöbb választást, de a legtöbbet is ő bukta el. Sokszor mindenki meglepetésére. Például 2006-ban, amikor az MSZP egyáltalán nem volt felkészülve a kormányzásra, ebből lett aztán a kapkodás. Azt szokták mondani, a Gyurcsányt dicsérve, hogy neki legalább van elképzelése a teendőkről. Ez igaz, csak éppen mindig más. Sokszor előkészítés nélkül, hirtelen ötlettől vezettetve dobott be dolgokat.

A népszavazási bukáshoz vezető vizitdíjat Molnár Lajoshoz szokták kötni, ami igaz is, csak éppen, ő nem akkor, és nem úgy vezette volna be, ahogy ezt Gyurcsány tette.

Sajnos nem igaz az, hogy Gyurcsánynak volt egy olyan stratégiája, ami mögött szerepelt volna egy politikai mező; kapkodás volt, és ez emésztette fel az MSZP-t. No meg persze a 2008-as válság.

A máról szólva: miért van az, hogy bár a közvélemény kutatások szerint az emberek jelentős része kormányváltást akar, mégsem tud kialakulna a sok kisebb pártból egy közös erő, akarat?
Nem tartom az Orbánt zseniális politikusnak. Zseniálisnak azt tartom, aki a nemzet érdekében cselekszik, őt viszont nem ilyennek tartom, de ugyanakkor ügyes taktikus. És, ha már zsenialitásról szóltam, talán ezzel a jelzővel illetném, ahogy és amiért létrehozta a Jobbikot.

Orbán ugyanis rájött arra, hogy ha kétosztatú a politika, azaz van egy erős jobb és egy erős baloldali párt, akkor a váltógazdaság fogja jellemezni a magyar politikát. De, ha háromosztatú a politikai tér, akkor más a helyzet.

Ne feledjük, hogy a Vona-féle jelenséget maga Orbán Viktor hozta létre. Onnan nőtt ki. A Jobbik nem a semmiből jött; 2002-től 2009-ig építkezett. Ennek köszönhetően a Jobbik ott van a vidéki településeken, és tényleg elmegy az Ilonka nénik fáját felvágni. Az LMP például nincs benne a magyar társadalomban. Az egyetlen a baloldalon az MSZP, amely ezt elmondhatja magáról. Ezért veszélyes az út, amin járnak. Nekem nem fáj a szíven a szocialistákért, de ha MSZP belepusztul a részben maga által létrehozott csapdahelyzetbe, akkor nem lesz baloldal Magyarországon. A DK is azért nem tud nagyon növekedni, mert az lényegében az MSZP egy szelete, onnan szakadt ki.

Erre utalt Botka László, amikor arról beszélt, hogy Gyurcsányék nem hoznak új választókat…
Hát a Botka se nagyon tudott. És, ha már itt tartunk: komoly lehetőség lett volna, csak nagyon elrontották.

Botkának nem a pártján belül, vagy a Fideszben kellene keresni a felelősöket, hanem önvizsgálatot kellene tartania, mivel minden létező hibát elkövetett, amit el lehetett. Így lett a várt nagyhercegből kilenc hónap alatt a vesztesek vesztese.

De térjünk vissza Jobbikhoz…
Igen. Azt állítottam, hogy Orbán-termék. És annak a felismeréséből táplálkozik, hogy szükség van egy harmadik pólusra. A Fidesznek ugyanis 2-2.5 millió szavazója van, ami csak akkor elég a győzelemhez, ha hárompólusú a rendszer. Vagyis, ha ma minden Orbán ellen szavazó felsorakozna egy párt mögé, a Fidesznek semmi esélye nem lenne a győzelemre. Orbán viszont azt akarta elérni, hogy a szavazók három felé menjenek, ráadásul a baloldal felaprózottsága miatt még több felé is mennek.  Bár ez a jelenség, azaz

a baloldal szegmentáltsága szerintem azzal megszűnne, ha megjelenne a siker reménye.

Ma azért ennyire szétforgácsolt az az oldal, mert egyáltalán nem hisz a sikerben; a pártok inkább hosszabb távon magukat építik. Azt gondolják – hadd utaljak a Momentumra például -, hogy mindenképpen marad a Fidesz, ezért nekik önmagukat kell felépíteniük. De, meggyőződésem, ha azt éreznék, hogy már csak ők kellenének a váltáshoz, beállnának a sorba. Ha viszont így marad, akkor el fog tűnni a baloldal és Magyarországon a jobb és a szélsőjobb fog váltógazdaságot előállítani. Ami azért lenne tragikus, mert Magyarországon – szemben a lengyelekkel – mindig volt erős baloldal, a kutatásaink azt bizonyítják, hogy a választók 35-40 százaléka baloldali kötődésű. Ahhoz, hogy ebben változás legyen, mindenkinek hinnie kell, a siker lehetőségében. 2014-ben is az volt a baj, hogy hiába ültünk egy asztalhoz, mindenki azon törte a fejét, hogy miben hibázik a másik, mert nem tudunk összefogni, persze a másik miatt.  Pedig most is lehetne nyerni. De beszéljünk kevesebbről:

azt megakadályozni, hogy a Fidesz egyedül kormányozzon, abszolút reális elképzelés.

Ez már meg lehet csinálni.

Mert az már ön szerint nyerés lenne?
Óriási nyerés lenne.

Ha koalícióra kényszerül a Fidesz, akkor az azt jelenti, hogy nem Orbán Viktornak hívják Magyarország miniszterelnökét.

Olyan ugyanis nem lesz, aki hajlandó lesz meghagyni Orbánt ebben a pozícióban. Egy koalíciós fogolyként működő Fidesz, százszor jobb ennek az országnak, mint amit most látunk. És ehhez nem kell sok. Ha ugyanis a helyi választó megérzi, hogy legyőzhető a Fidesz, akkor hatalomra kerülését meg is fogja akadályozni. Ha 38-40 egyéni választói körzetet elbukik így a Fidesz, akkor nincs többsége, ha meg negyven fölé kerül a szám, már kormányra sem kerül!

Miért csak öntől hallom azt – és a pártok vezetőitől nem -, hogy az a realitás, hogy Orbán Viktort politikai fogollyá kell tenni.  
Ha én politikus lennék, én se mondanék ilyeneket, hanem arról beszélnék, hogy győzni fogunk. Ami sajnos nevetséges. Viszont a reális célt kell érzékeltetnünk. Hogy meg tudjunk szabadulni ettől a beteges világtól, amikor az emberek teli vannak egzisztenciális félelemmel a Fidesz politikája miatt. Valahol a késő-kádári korszakot éljük újra. És ez az Orbán velejéig romlott világképéből fakad. Ez a retrográd, erős, bezárkózó, magában létező kompország az ő igazi világképe; ez egyébként arcpirító és szembe kell menni vele. A társadalom azon egyharmadának, amely nem akarja ezt a rendszert és el is megy szavazni, ez elmagyarázható. Annak, hogy ez az ország, egy nyugatiasabb, élhetőbb hely legyen, ennek a gondolatnak vannak szavazói. Azon kell tehát dolgozni, hogy hetven százalék körül legyen a szavazásban résztvevők száma, mert akkor az Orbán már nem tud nyerni.

Ön szerint van arra esély, hogy a szegmentált baloldalból végül egy legyen?
Ehhez az kellene, hogy össze kellene állni a rendszerváltóknak, mert nem igaz az, hogy mindent ki kell dobni, ami eddig történt, ellenkezőleg van mire büszkének lenni; ők alkothatnának egy listát, bár tudom, ehhez az is kellene, hogy Gyurcsány halassza későbbre az MSZP-t szétverő szándékát, a másik oldalon pedig létrejöhetne azoknak a csoportja, akik mindebből nem kérnek, s alkossanak ők is egy listát. A kettő együtt két és félmillió szavazót jelentene. Ez a helyzet még létrejöhetne. Ha ez még sem megy, akkor még mindig jöhet a koordinált indulás az egyéni körzetekben.  Hat hónap van, még van idő.

Mennyi esélyt ad ennek?
Ötven százalékot, még mindig.

Fodor Gábor: a Fidesz alattvalóvá tesz mindenkit

Ha marad ez az irány, akkor  a Fidesz még inkább alattvalóvá tesz mindenkit – mondja Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke. Szerinte az év végéig, a jövő év elejéig még van idő arra, hogy megszülessen az ellenzéki együttműködés a választásokra. Mint kifejtette: a mostani helyzet nem jó, de biztos benne, hogy Botka László után is meg fogja találni a megfelelő vezetőt a legnagyobb ellenzéki párt, mert kell vezető és kell program ahhoz, hogy eredményesek lehessenek. Ha nem sikerül, a párt egyedül is képes lesz jelölteket állítani.

 

Nem volt túl elsietett a Liberális Párt részéről elsőként csatlakozni a Botka-féle csapathoz?

Kaptunk egy levelet a szocialista párttól, amelyet részükről aláírt Botka László miniszterelnök-jelölt, Molnár Gyula elnök és Hiller István, a választmány elnöke. Szerintem az udvariasság azt kívánja, hogy erre érdemben válaszoljunk. Ezt tettük.

De udvariasan lehet nemet is mondani…

Miért mondtunk volna nemet, amikor végre egy átgondolt, tárgyalási alapnak megfelelő javaslatot tettek le az asztalra? Ráadásul korábban már tőlünk Szent-Iványi István vállalt külpolitikai tanácsadó szerepet az ellenzéki együttműködést ambicionáló miniszterelnök-jelölt mellett. Épp úgy, mint az Együttből Komáromi Zoltán és a Párbeszédből Bütl Ferenc. Nem trükköztünk, nem óvatoskodtunk, azt tettük, amit gondolunk.

Azt nem érzékelte-e, hogy miközben Botka László politikai elképzelései helyesek, de a stratégiája, taktikája helytelen, sőt helyenként taszító?

Mi nem Botka Lászlóval foglalkoztunk, úgy viszonyultunk hozzá, mint a demokratikus oldal közös miniszterelnök-jelöltjéhez. Úgy gondoltuk, hogy az nem a mi dolgunk, hogy ítélkezzünk a szocialisták taktikája fölött.

Azért van itt jelentős tartalmi különbség a liberális és a baloldali gondolkodás között, például a fizessenek a gazdagok, mint vezérelv – és most nem a szolidaritásról beszélek – , nagyon nem tartozik a liberális elvek körébe…

Nekünk, mint liberális pártnak a programunk nagyon sok olyan elemet tartalmaz, amely jelentősen eltér, vagy éppen szembe megy egy baloldali párt gondolkodásával.

„Most azonban olyan helyzet van Magyarországon, amikor a közöst kell keresni, úgy is fogalmazhatnék, hogy az ésszerű kompromisszumokra kell törekedni.”

A legfontosabb feladat most, hogy helyreállítsuk a jogállamot Magyarországon, hogy emberséges országot teremtsünk, hogy fellépjünk a korrupció ellen, hogy az egészségügyet és az oktatást végre tényleg stratégiai kérdésként kezeljük, hogy rendezzük a külpolitikai kapcsolatainkat a nyugati világgal. Ezek olyan fontos közös ügyek, amelyek zárójelbe teszik az egyéb elvi különbségeket. Igaza van, a fizessenek a gazdagok, mint program távol áll tőlünk, mást gondolunk erről, de az előbb említett témák mindennél előbbre valók.

Azért kérdeztem ezt öntől, mert többen vádolták azzal, hogy a saját parlamenti helyét szeretné bebiztosítani a következő ciklusra is, ezért keresi azokat az utakat, amelyekkel ezt el is tudja érni…

Ha van valaki a magyar közéletben, akit nem lehet ezzel vádolni, akkor az én vagyok. Senki sincs rajtam kívül, aki kétszer is lemondott volna a mandátumáról.  Az én fő szempontom az, hogy legyen Magyarországon liberális párt. Ma is fontosabbnak tartom az elveimet, épp úgy, mint korábban, mint a parlamenti képviselőséget.

Akkor a liberális pártról: miért nem képesek kitörni abból az egy százalék körüli népszerűségi tartományból?

Egy-három százalék között mérnek bennünket, és ez kevés, de ahhoz képest mégiscsak eredmény, hogy a semmiből indultunk. Ráadásul a vetélytársaink sem tudnak látványos előretörést felmutatni. Senki nem mert liberális pártot csinálni  Magyarországon, mert féltek a liberális szó megbélyegző mivoltától. Ezért nyugodtan büszkék lehetünk, hogy mérhető párttá váltunk.

A liberalizmus, mint olyan az egész világon visszaszorult…

Kétségtelen, hogy van, vagy volt ilyen jelenség. Általában a jobboldali konzervatív irányzat erősödött meg, miközben a baloldal válságba került. A liberálisokról nem mondanám, hogy válságban vannak, mert valóban volt az elmúlt 15 évben egy hanyatló tendencia, ugyanakkor az utóbbi időben inkább az erősödést láthatjuk. Ma az európai közösségben, az írországi választások után már nyolc liberális miniszterelnök van – a huszonnyolc tagállamból -, és jó eséllyel Csehországban is olyan párt nyeri a választásokat, ammelyik az európai liberálisok tagja. Szóval inkább erősödést láthatunk, hisz Németországban is a választások ezt mutatták.

Magyarországon azonban a liberális értékek – szabadságjogok, törvényesség, piacgazdaság, hogy csak néhányat említsünk – egyáltalán nem tűnnek fontosnak. Ami ugye azért is furcsa, mert a jelenlegi miniszterelnök is valaha liberális értékeket vallott…

A rendszerváltás idején a liberalizmus volt a legerősebb politikai áramlat Magyarországon. Göncz Árpád képe alatt ülve beszélgetünk, az ő személye szimbolizálja leginkább, mennyire erős volt ez a gondolkodás a rendszerváltás idején. Két liberális párt volt, az SZDSZ és a Fidesz, de minden pártban megvolt ez az áramlat, az akkori legnagyobb pártban, az MDF-ben is. Ebből pedig az is következik, hogy persze nem lehet visszafordítani az idő kerekét, de azokra az értékekre, amelyek akkor jellemezték a politikai életünket építeni lehet és kell is. Például a konszenzuális demokráciára, ami szembe megy az illiberális államfelfogással.

„Magyarországon az emberek többsége nem azt akarja, amit Orbán Viktor, nem akar illiberális demokráciát.”

A többség szeretne egy konszolidált békés országban élni, nem pedig örökké harcolni, mint ahogy ezt a miniszterelnök hirdeti. Nem volt  persze ez mindig így, egykoron Orbán a liberális internacionálé alelnöke volt.

Van ekkora fordulat egy ember életében? Óhatatlanul felmerül a kérdés: melyik lehet a színjáték, a mai orbáni elvek megjelenése, vagy az akkori liberalizmusa?

Szerintem nem volt színjáték, őszintén volt liberális, közben azonban értékrendje átalakult, megváltozott. Hogy miért történt így, nos annak a magyarázata hiányzik.  Mint ahogy annak vállalása is, hogy ő maga másmilyen volt huszonöt évvel ezelőtt.

„Megváltoztak az elvei, eszméi, lehetséges az ilyen, csak akkor erről tisztességgel számot kell adni.”

Ha már beszélünk a rendszerváltás időszakáról, van-e, tud-e valamilyen magyarázatot adni arra, hogy a rendszerváltás pártjai zömében megszűntek, erősödni közülük csak a Fidesz tudott…

A Fidesz is 95 környékén a szétesés szélére sodródott, akkor kezdett erősödni – a Bokros-Surányi  csomagot először támogatva, majd néhány nap múlva szembe menve vele –, amikor a populista politizálásra váltott. Ebben hozott újat a Fidesz: csak az volt náluk a fókuszban, hogy az embereknek milyen a közérzete, az elvek másodlagossá váltak. Pedig ebben egyensúlyt kell találni, nem lehet állandóan  az  aktuális közhangulatnak  megfelelni.

Így jutunk el Őcsényhez?

Igen, így. És ebben óriási felelőssége van a Fidesz politikusainak. Az őcsényi történet egy igazi szégyenfolt és sajnos szimptomatikus is.

„Ami ott történt az egyértelműen a sorosozó kormánypárt számlájára írandó, annak a hangulatkeltésnek a produktuma, amit a Fidesz művel.”

Milliárdokat költenek erre a propagandára, és ma még nem felmérhető, hogy mindez mekkora károkat okoz.

Amikor Őcsényt említettem, arra is gondoltam, hogy a miniszterelnök ma már ott tart, hogy nemhogy tompítaná, még erősíti is a lincshangulatot…

Pedig az lenne a dolga; minden politikai szereplőnek fel kell lépni a lincshangulattal szemben, és a kisebbségi jogok, az egyetemes emberi értékeket védők mellé kell állni. Ahogy ezt például a szombathelyi püspök tette; a keresztényi elvek mentén állt ki a menekültek és az őcsényi polgármester mellett. A magyar kormány évek óta szembemegy ezekkel az értékekkel is.

„Látható, hogy gyilkos indulatokat keltettek az országban, és egylőre  felmérhetetlen, hogy milyen következményekkel  majd mindez. „

Pedig ez a politika, ez a kampány, ez a gyűlöletbeszéd csak erősödni fog az elkövetkezendő fél évben, egészen a választásokig. A demokratikus ellenzéki pártok mit tehetnek ez ellen, már csak azért is mert se egység, se felület, se pénz…

Önmagukban a létükkel, a létünkkel tesznek ez ellen a demokratikus pártok. A kérdés az, hogy mi a dolgunk? Először is az, hogy ne üljünk fel a provokációknak, őrizzük meg a józan hangot, építsünk a jóravaló emberek gondolataira, ez a feladatunk. Kétoldalú persze a történet: kellenek a pártok, és kellenek az emberek.

Csakhogy a Fidesz és Orbán Viktor az emberek műveletlenségére, félelmeire játszik. Kálmán László nyelvész nyilatkozta a fühü-nek, hogy tudatos a kormányzat részéről az egyre silányabb nyelvi megfogalmazások használata, mint ahogy Rónay László professzor emeritus, volt katolikus újság-főszerkesztő szerint például a sátánozás is ezeknek a tömegeknek szól…Vagyis tényleg erre játszik Orbán…

Sajnos így van, a magyar közélet sokkal alacsonyabb szinten áll ma, mint a rendszerváltás idején. Mi, liberálisok nem megyünk bele egy ilyen színvonalú adok-kapok-ba. Nem veszünk részt a színvonaltalan gyalázkodásban. Persze igaza van, mi akkor az ellenszer? Hogyan tudunk fellépni a milliárdokból folytatott gyűlöletkampány ellen? Mi ragaszkodunk az előbb említett civilizációs szinthez.

De lehet-e ezzel az értelmiségi attitűddel bármilyen eredményre jutni?

Lehet. Van, amikor a racionalitásnak van konjunktúrája, és van, amikor nem. Az elmúlt időszak nem a józan mérlegelés, és a megfontolt kompromisszumok ideje volt. De ez meg fog változni, ez az európia tendencia.

Ön hisz azokban a közvélemény-kutatási eredményeknek, amelyek azt állítják, hogy ma a magyar társadalom többsége kormányváltást akar?

Igen, és ez még akkor is így van, ha az ellenzék nagyon megosztott.

Rendben van, de találnak-e maguknak olyan pártot, amelyik képes integrálni ezeket a szanaszét húzó pártokat, és ha talál is, kormányzóképes lesz-e például a Fidesz által mozgósított, utcai zavargókkal szemben?

Lehet ez utóbbin dilemmázni, de először jussunk el oda, hogy leváltjuk a kormányt. Ha ott tartunk, biztos, hogy meg fogjuk oldani ezt a helyzetet.

Igen ám, de a Fidesz olyan törvényeket alkotott, amely minden eszközt kivesz egy leendő kormány kezéből. Hogyan lehet ezzel szembe menni törvényesen?

Kitartással és türelemmel. Lesznek olyan törvények, amelyeket megváltoztathatunk, de akadnak, amelyeket nem.

„A Fidesz által kinevezett emberek, ha kellően erősek leszünk, idomulni fognak. „

Nem válaszolt a baloldal integrációjára vonatkozó kérdésre. Az vajon megvalósítható-e?

Igen. A mostani helyzet nem jó, de biztos vagyok benne, hogy Botka László után is meg fogja találni a megfelelő vezetőt a legnagyobb ellenzéki párt, mert kell vezető és kell program ahhoz, hogy eredményesek lehessenek.

Van olyan formáció, amire önök azt mondják, hogy na ezt nem vállaljuk…

Sok olyan mondat hangzott el már velünk kapcsolatban, amire megsértődhetnénk. A DK-val szövetkezett Bokrossal perben is vagyunk, de arra törekszünk, hogy meglegyen az a közös alap, amire az együttműködést építeni lehet.

Nem futott ki az idő önök alól?

Ha az együttműködés kialakítására gondol, akkor a válaszom nem. Nyilván a Botka-ügy nem tett jót ennek, de még megoldható a feladat. Rajtunk nem fog múlni, kellő alázatosság van bennünk ahhoz, hogy legyen megállapodás. Azt kell felmutatni a választóknak, hogy van közös gondolat és ehhez kell szabni az esetleges akciókat, kommunikációt.

Mikorra kell tető alá hozni az egyezséget?

Legkésőbb az év végére, január elejére.

B-terv van?

Van, haladunk  a jelöltállítással, ha kell egyedül indulunk.

A Jobbikkal elképzelhető az együttműködés?

Szerintünk a Jobbikkal le kell ülni vitázni, meg is szoktuk hívni őket a rendezvényeinkre, de a politikai együttműködés  lehetetlen. Egy szélsőjobboldali pártról van szó…..

És, ha marad Orbán és az ő kormánya, merre megy majd ez az ország?

Az ország most is rossz irányba megy. Őcsény ezt különösen jól megmutatta. Magyarországon az emberek boldogtalanok, perspektíva nélkül élnek, nekünk pedig az a dolgunk, hogy ezen változtassunk. Meg kell szüntetni ezt a könyörtelen és embertelen világot, mert ma ebben élünk.

Az illeberális állam alattvalót nevel az emberekből, olyan alattvalót, aki fölfele néz és mindig onnan várja a megoldást. Mi meg büszke, önálló polgárokra szeretnénk építeni. Ha marad ez az irány, akkor  a Fidesz még inkább alattvalóvá tesz mindenkit.

Schilling: azt üzenik, menjek a p…ába

Schilling Árpáddal beszélgettünk, ő az a rendező, akit harmadmagával Németh Szilárd nemzetbiztonsági kockázatként nevezett meg.

Hallottam önnek egy nyilatkozatát, arról beszélt, hogy amikor Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő hármójukat nemzetbiztonsági kockázatnak nevezte, akkor Ausztriában, ahol mostanában dolgozik, sorra jelezték felháborodásukat az ottani kollégák, védelmet, segítséget ajánlva, miközben itthon a művészvilág hallgatásba burkolózott. Ezek szerint, csakúgy, mint az újságírásban, a színházi világban sem létezik a szakmai szolidaritás. Jól látom én ezt?

Annyira óvatoskodóvá váltak az emberek, hogy mindent hússzor meggondolnak, hogy merjenek, vagy ne merjenek megszólalni, de ez a dolognak csak az egyik oldala. A másik az ügyek infantilizálása.  Erre a Németh Szilárd-féle helyzetre nagyon sokan úgy reagáltak, hogy ez egy hülyeség, nyilvánvaló blődség, ráadásul ezeknek a figuráknak, mint amilyen én is vagyok, akiket némi exhibicionizmus jellemez, még jó is; következménye úgy sincs, viszont jól tudják használni a nyilvánosság előtt. Szóval az egyik oldalról ez a bagatellizálás, a másikról pedig az óvatoskodás a jellemző. Ez utóbbinál még

az is szempont, ha valaki állami intézménynél dolgozik, inkább, mondja magának, nem nyitom ki a számat, nem veszélyeztethetem az egzisztenciámat, én a magas kulturális értékeket közvetítem, hát hallgatok a csip-csup politikai ügyekben…

Ezek együtt eredményezik, hogy igen, valóban nincs szolidaritás. Nagyon mélyen nem értek egyet azokkal, akik állami intézményt vezetve, vagy ott dolgozva azt gondolják, hogy nekik a kormányt kell szolgálniuk. Nem, nekik egy ethoszt kell szolgálniuk és megszólalni, tiltakozni, ha romákat gyilkolnak, vagy, mint Őcsényben, menekülteket üldöznek el. Azokat pedig, akik bagatellizálják az ilyen eseteket és egyszerű hülyeségnek minősítik, azért bírálom, mert azért nekik tisztában kellene lenniük azzal, hogy komoly helyen hangzott el a kijelentés, kvázi titkos információként.

Sajnos a saját szakmámban nem hiszik el, hogy amit én teszek az nem öncélú magamutogatás, nem a nyilvánosságot kergetem és bár lehet, hogy bizonyos dolgokban túlzásba esem, de a célom fölvállalható, komoly ügy. Márpedig, ha ezért engem nemzetbiztonsági kockázatként aposztrofálnak, kutya kötelességünk megszólalni, tiltakozni, és nem miattam, hanem hogy ne lehessen bárkit célpontként megjelölni, kiváltképp egy olyan országban, ahol a gyűlölet-kampány ilyen hatékonyan működik.

Hát igen, ezt láthattuk valóban Őcsény esetében is. De ha a szakma nem áll ki senki mellett, akit megtámadnak, akkor érthető, ha sokan egzisztenciális félelemből hallgatnak, nem?

Így van. A szolidaritás nem válogat. Ha a hatalom kijelöl valakit ellenségnek, még akár abban az esetben is, hogy esetleg amit tettem, mondtam butaság, vagy túldimenzionált, de hallgatunk, akkor beláthatatlanok a következmények. Az én esetemben ugye annyi történt, hogy

kijelentettem: ez a hatalom már törvényes eszközökkel nem váltható le. De vajon ebből a mondatból következik-e, hogy utcai zavargásokat szervezek? És következik-e az a vélekedés, hogy te kerested magadnak bajt, és ezért nem is állunk melléd? Ne csodálkozz, mondják, hogy a hatalom veszélyesnek tart téged.

Mit kellene tennie a szakmának? Azt tapasztalom, hogy vannak azért cinkos kiszólások, egy-egy színdarabban vannak összekacsintások a nézővel. Az Alföldi-féle Hegedűs a háztetőn előadásában külön hangsúlyt kap, hogy Tevje lánya nem akar hozzámenni Mészároshoz, ami ugye a darabban foglalkozást jelöl, de a nyomaték tulajdonnévvé teszi, vagy a Velencei kalmárban azt emelik ki, hogy Velencében szigorúan ragaszkodnak a törvényességhez, és ezeket az összekacsintásokat veszi is a közönség, talán még hálás is értük…

Én azt gondolom erről, hogy ez a közönség és alkotók infantilizálása. Ha 2017-ben ilyen rejtjelezve beszélünk arról, hogy egy ember – Mészáros Lőrincről van szó – megmagyarázhatatlan módon, sajátosan értelmezett törvényi keretek között hatalmas vagyonra tesz szert, akkor az igenis infantilizálása a lakosságnak. Ettől még az előadások lehetnek nagyszerűek, de az ilyen politikai utalások visszaszoktatják azokra az időkre, amikorra sorok között kellett olvasni, amikor nem beszélhettünk konkrétan a dolgokról, mert akkor megüthettük a bokánkat. Ha a sorok között való olvasás újra rendszerszintűvé válik, annak az az üzenete, hogy 2017-ben csak így lehet beszélni a politikáról; Magyarországon nem lehet konkrétan megnevezni egy jelenséget, egy személyt, a színpadon ezekről nem lehet egyértelműen beszélni…

És lehet?

Persze, bár ugye erre kétféle válasz van, az egyik az igaz, a másik a hamis. A hamis az, amikor azt hangsúlyozzák, hogy nem való a színházba a direkt politizálás, a szakma belső törvényszerűségire hivatkozva próbálják magyarázni a döntésüket; nem fogunk mi Orbán Viktorról beszélni, hisz egyetlen szerző sem írt róla darabot – hozzáteszem: eddig még -, az igaz magyarázat azonban az, hogy félelem van.

Azt mondjuk az ilyen cinkos mondatokkal, hogy nem szabad beszélnünk ezekről az ügyekről, ez hallatszik a színpadról, a közönség pedig érti a jelenetet; ha ő, a neves művész nem mer beszélni nyíltan, akkor én hogyan merjek. Ezért mondom, hogy ezek a megoldások infantilizálnak és visszafejlesztik az emberek demokratikus tudatát.

Akkor politikai színházat kellene csinálni?

Én arról beszélek, ha például a Hegedűs a háztetőn-t viszem színre, annak örökérvényű mondanivalója van, akkor nem kell kiszólnia a darabnak, utalva Mészáros Lőrincre, ha viszont arról akarok beszélni, ami itt és most történik ebben az országban, akkor vállalnom kell azt a kockázatot, hogy darabot írok, vagy iratok. Nem szabad úgy színre vinnünk például a III.Richárdot, hogy róla majd úgyis eszükbe jut az embereknek Orbán Viktor; az, hogy mi most itt miben élünk, azt nem fogjuk tudni megérteni a III.Richárdon keresztül, itt nem gyilkolnak le embereket, főleg nem tömegében, de azt, hogy hányféle módon vagyunk kijátszva egymás ellen, hogy milyen gyávák vagyunk, arra inkább új darabot kellene írni. Szóval én egyáltalán nem vagyok híve ezeknek a fricskás poénoknak, mert nem visznek el bennünket a dolgok megértéséhez.

Nem mondják önnek azt, hogy könnyen beszél, hiszen nem itthon dolgozik, külföldön biztosítja a megélhetését, tulajdonképpen nem kockáztat semmit?

Nekem így még nem mondta ezt senki, de biztos vagyok benne, hogy akadnak jócskán, akik ezt gondolják; hogy úgy viselkedik itthon, mint egy kalandor, akinek van pénze, egzisztenciálisan nem függ senkitől, ezért nyugodtan trollkodhat. Pedig hát nekem is családom van, gyerekeim, van mit és kit féltenem, mégis fontosnak tartom, hogy a saját pénzemből támogassak fontos ügyeket, hogy az extra időmet, ami a három-négy külföldi munkám mellett még létezik, arra fordítsam, hogy a magyar közélet elfogadhatatlan ügyeit vizsgáljam, illetve a magam módján tárjam a nyilvánosság elé. Ez nekem energiámba, pénzembe kerül, és miután nem is állnak ki mellettem, még erkölcsi hasznot sem hoz. Sőt, épp most kaptam egy üzenetet: hetedíziglen fogunk kiirtani, írják, te féreg, rohadjál szét a családoddal együtt; szóval messze nem olyan könnyű, mint ahogy egyesek állítják. A valóság az, hogy kockázatot vállalok a szerepléseimmel, véleményemmel.

Akkor miért csinálja?

Nézze, ez egy felelősségérzet. Amikor elvállalok egy ilyen interjút, pontosan tudom, hogy ezekről a kérdésekről fogunk beszélgetni. Mondhatnám azt, hogy minek ez nekem, megyek a családomhoz és nem rabolom saját időmet felesleges közéleti beszélgetésekkel, de nem ezt teszem, mert fontos kérdésekről váltunk majd szót és muszáj róluk szólni. Ez feladat, nem szórakozás, legalább is én így tekintek rá.

De tényleg, csak ezért trollkodik?

Ezért. Mehetnék valóban csak a színház világával foglalkozni, és ezt is kellene tennem, ha egy olyan társadalomban élnénk, ahol egy színházigazgató meghallja, ha egy szakmabelit nemzetbiztonsági kockázatnak neveztek, kiáll mellette. Ha a politikai kultúra része lenne, hogy a visszás esetekben fórumokat rendeznénk, megbeszélnénk a közös dolgainkat, mint ahogy például ezt Ausztriában teszik. Azt látom, hogy Magyarországon a kommunikáció kultúrája, az érdekképviselet kultúrája, a tájékozódásé, annak, hogy miként jelezzük a politikának, hogy eddig és ne tovább, szóval mindez olyan mélyponton van, hogy ilyen körülmények között megengedhetetlen, hogy elvonuljak csak színházat csinálni a saját és a barátaim szórakoztatására.

Azt keresem, hogy mivel tudnék párbeszédet gerjeszteni, ha úgy tetszik, olykor provokálni.

Hadd mondjak egy konkrét példát: amikor a facebookra kiírtam, hogy milyen felháborítónak tartom Erdő Péter viselkedését, rajta keresztül pedig a magyar katolikus egyházét Őcsény ügyben, akkor egy sor választ kaptam, amelyben azt üzenték nekem: a katolikusok többsége nem olyan, mint Erdő Péter. De ehhez kellett ez a fajta közösségi térben megjelenő, mondjuk így, provokáció is. Épp azt akartam elérni, hogy maguk a katolikusok kérjék ki maguknak saját egyházi vezetőjük viselkedését. Kevésbé lennék én aktív, ha azt tapasztalnám, hogy fontos emberek, gazdagok, celebek, művészek szintén tiltakoznának, mozgolódnának, de azt tapasztalom, hogy hallgatnak, mint a sír.

Honnan jön önből ez a közéleti érzékenység? Mi váltotta ezt ki?

Hogy pontosan mihez köthető, nem tudom. Én katolikus neveltetésben részesültem, aztán kiábrándultam, mert rájöttem, hogy a valóság teljesen más. Egy zsidó barátommal beszélgetve jutottam el egy nagyon fontos gondolathoz, amit ő fogalmazott meg.

Azt mondta, hogy ha egy zsidó ember szembe találja magát egy fallal, akkor átmegy a falon, pontosan az ő körvonala mentén, a keresztény ember viszont megáll a fallal szemben, és megkérdezi, hogy ez miért van itt? Én ezt kaptam a vallási neveléstől: ha meglátok egy falat, akkor megkérdezem, hogy az miért van itt?

Hogy miért kell itt lennie? És nem a megismerés, hanem a miért a szempont. Hogy annak a falnak nem kéne itt lennie. Vagyis, hogy rendszerszintű a probléma. Tehát nem a neveltetésből származik a hozzáállásom; azt kaptam az írásoktól, hogy nem viselem az álszentséget, a társadalmi igazságtalanságot, a mellébeszélést, hogy akinek mindene van, de semmit sem ad, és azt, hogy vajon jól van-e így?  És így jutottam el odáig, hogy kötelességem adni, ami nem feltétlenül pénzt jelent, persze azt is, de figyelmet, odafigyelést, és ha minél többen működünk így, annál kiegyensúlyozottabb lesz a társadalom. Én ettől érzem jobban magam, nem attól, ha a családom következi évi nyaralását tervezem, miközben egyébként boldog családi életet élek.

Hát nagyon nem ebbe az irányba tart a társadalom. De hova megyünk? Meddig lesz ez még így?

Tovább fog folytatódni ez az infantilizáció, amiről már beszéltem. Mint a Hofi idejében. Nem tudunk rajta változtatni, nem is akarunk rajta változtatni, de nevetni azért tudunk… Az egész kulturális életet ebbe az irányba tolják; félelemgerjesztés egyik oldalról, bulvárosodás a másikról. 2018 után ez még erősebbé válik; még erősebbé válik az infantilzálódás, hogy ne beszéljünk a problémákról. Aki mégis megteszi, azt viszont meg kell bélyegezni, lehetőleg úgy, hogy el is tűnjön innen, menjen a picsába. Az ember tehetetlen az ilyen attitűddel szemben, legfeljebb előbb jajt kiált, majd radikalizálódik és akkor már ujjal lehet rá mutogatni, még azt is elérik, hogy saját köre is kizárja magából. És megy minden tovább a mostani úton.

Itt van például a pécsi színházi fesztivál, a POSZT, Vidnyánszky Attila magához húzta az egész rendezvényt, majd adatott magának egy díjat.  És ez így rendben is van, senkinek nincs ellene egy szava sem.

Mert azzal nyugtatják meg magukat, hogy jövőre már nem kap majd díjat. Ennyivel pedig be is fogták a szánkat, ilyen kevéssel is megelégedünk. Mint például az MMA esetében; már nem Fekete György vezeti, akkor biztos nem lesznek antiszemita kiszólások… És ez is része az infantilizmusnak.

Számomra egyébként Áder János ennek a csúcsa. Ő nagyon szeret horgászni, erről szól az ő élete, belemenekül a globális felmelegedés témakörébe, miközben a kormány éppen ellene megy, mert nálunk nem kell a napenergia, mert éjszaka nem süt a nap, nem kell a szélenergia, mert nálunk nem fúj a  szél…  Mindez azonban őt nem zavarja, belemenekül a horgászatba, így mutatja fel, hogy ő egy természetközeli ember, ő a halakkal van jóban; az hogy a köztársasági elnöknek nagyjából ennyi legyen az üzenete, erre mondom én azt: infantilis. Áder János számomra, ahogy a pecabottal ücsörög, egy infantilis klasszis. Az elnöki posztnak innen kezdve semmi értelme.

De mondok más példát is: a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a CEU ügyében hosszú hetekig gondolkodik azon, hogy vajon tartozik-e az akadémiára, ha a kormány éppen tönkre akar tenni egy egyetemet… Infantilizmus. Soha nem nyitjuk ki a szánkat, majd legfeljebb a kocsmában egy sör mellett, esetleg a pecabotot tartva… Szép lassan elfogadunk mindent, ami amúgy elfogadhatatlan volna.

De azt kérdeztem, hol ennek a vége?

Ennyire nem látok előre. Előbb-utóbb persze vége lesz, hiszen már szétnyerték, szétzabálták magukat, valamikor ők is elfáradnak. Kósa Lajos jó példája ennek; olyan hülyévé válnak, hogy még a saját közegükből is kimosódnak. De hogy miként lehet kitakarítani ezt az egészet, azt egyelőre nem látom, hisz olyan mértékben belakták az országot, foglaltak el minden fontos pozíciót, hogy mozdulni is alig lehet. Azt nagyon is jól érzi az Orbán, hogy minél sötétebbek az emberek, annál inkább működik a rendszer.

Azzal, hogy önt nemzetbiztonsági kockázatként tételezték, esetleg az ügynek lesz valamilyen folytatása is, elérhetik azt, hogy elüldözik az országból?

Nem kell üldözni, szabadok a határok. De igen, Orbán pontosan azt akarja, hogy a NER fék nélkül működjön, és akik ezt nem szeretik, azoknak ott a külföld.

Ha most meghívná önt Orbán Viktor, azzal, hogy kíváncsi a véleményére, elmenne?

Persze, hogy elmennék. Hiszen ő neveztetett meg engem kockázati tényezőnek, érdekelne, hogy akkor miért akar velem találkozni. Legalább megtudnám, mit miért csinál, amiből nem következik, hogy bármiben azonosulni tudnék vele. Mert nem azonosulhatok olyasvalakivel, aki a kormánybírálatot, nota bene a kormányváltást akarókat és ezért akciókat szervezőket puccsistáknak, kockázatos elemeknek minősíti. Ez ugyanis Erdogan világa. És sajnos a mai Magyarországé. Irreális szinten folyik a démonizálás, előbb Sorossal kapcsolatban, aztán azokkal szemben, akik itthon vannak és elérhetőek.  Őcsény példája azt mutatta, hogy a kormányzat nem riad vissza azt üzenni a polgároknak: az erőszak alkalmazása bizonyos helyzetekben megengedhető.

Fűtött Fidesz, hűtött ellenzék

Egyelőre semmilyen jel nem mutat arra, hogy politikai fordulat következzen be Magyarországon. Az ellenzék lehűtött állapotban van, miközben a Fidesz folyamatosan hevíti a saját táborát. A kormánypárt törődik a választóival, párbeszédben van velük, az ellenzék önmagát pusztítja.  Hat hónappal a választások előtt bemerevedett választói viszonyokat láthatunk, az emberek jelentős része érdektelenné vált, nehéz elképzelni, hogy a hátralevő fél év felforgatná a viszonyokat. A Független Hírügynökség Závecz Tiborral, a Zavecz Research tulajdonosával készített interjút.

 

Fél év múlva lesznek az országgyűlési választások. Ön közvéleménykutatókként végig követte a rendszerváltás óta eltelt időt; tendenciákat vizsgálva mit mutatnak a hasonló időszakok?

A kilencvenes években azt tapasztaltuk, hogy a ciklus közepére mindig padlót fogott az aktuális kormánypárt, főként azért, mert a kormányzás első félidejére időzítették a népszerűtlen intézkedéseket, és aztán onnan próbáltak meg visszakapaszkodni. 2002 után mindez felborult, a Fidesz úgy veszítette el a választásokat, hogy erős maradt, így bár Medgyessy Péter időközben lemondott a miniszterelnöki posztról, de ez nem törte meg az MSZP-t, így aztán 2006-ra az ellenzék és a kormánypárt is jó erőben futott neki a választásnak. Utána pedig már végképp felborult minden szabály; 2006-ban a Gyurcsány-csomag, és az őszödi beszéd beomlasztotta a kormánypártot, és utána már soha többet nem talált magára, a Fidesz pedig azóta folyamatosan vezet minden pártpreferencia vizsgálatot.

2010-től pedig egy új tendencia érvényesül: a kormányzó párt éppen csak megkarcolódik, alig veszít szavazót.

Azóta azt látjuk, hogy a kormánypárt erős, az ellenzék meg gyenge és töredezett, sok szereplője van, és nem tud harmonizálni. Így aztán hiába van három és félmillió kormányváltó ember, nem tud egységesülni.

Most is éppen ezt tapasztaljuk, ugye?

Igen, most vagyunk a tetején; ennyire apró szemekben, izoláltan még soha nem volt az ellenzék.

Ezek alapján az az ellenzéki retorika, vagy hit, hogy a választani akarók többsége váltást akar, nem igaz, inkább csak illúzió…

Az a nagyobbik baj, mert hát a számok igazak, hogy ennek ellenére, tehát a három és félmilliós szám ellenére, nincs kormányváltó hangulat. Először is, végsősoron nincs többsége a váltani akaróknak, márpedig ez csak akkor fordul át cselekvésbe, ha kialakul ez az abszolút többség. Azt látjuk, hogy inkább otthon morgolódó, de nem igazán aktív választópolgárok vannak, nem cselekedni kész és akaró emberek. Ennek egyik magyarázata az, hogy nem látják, kihez is lehetne, kellene kapcsolódni, ahhoz, hogy megtörténjen a csere. Egyelőre csak azt tapasztalja a választó, hogy

a Fidesz támogatottsága 30 százalék körül van, az utána jövőké pedig alig haladja meg a tízet, és ez le is hangolja a kormányváltó relatív többséget;

a két szám olyan messze van egymástól, hogy ezért lesz belőle inkább otthon morgolódó. Ez a lélektani helyzet a pártok lendületét is visszaveti.

Mit várnak, ha egyáltalán várnak, ezek az otthon morgolódó emberek, egy személyt, egy vezért, vagy programot?

Várnak, elsősorban személyt. Programelemek ugyan léteznek, de ezek nem koherensek, nem állnak össze egésszé. De még ebben állnak jobban az ellenzéki pártok. A személyben már kevésbé.

2002 óta perszonalizálódott a politika, nagyon fontossá vált, hogy legyen olyan személy, akivel azonosulni lehet,

márpedig az ellenzéki oldalról ez hiányzik, kormánypárti oldalon viszont megvan. Nem biztos, hogy Orbán Viktor miatt mennek az emberek a Fideszhez, de ő tartja meg őket. Az ellenzéki oldalon egyfelől folyik egy dominanciaharc a pártok között, s eközben mindegyik fel akar építeni egy személyiséget is, a sok szereplő pedig a választónak inkább a töredezettséget mutatja. Ezzel nem azt mondom, hogy a pártoknak belátónak kell lennie, de látniuk kell a helyzetet a polgárok szemével is, akik mindezt csak a zavarodottság jeleként értékelik.

Amit elmond azért arra is utalhat, hogy definíció szerint nem igaz az, hogy az emberek összefogást várnak…

De van ilyen igény. Abból fakadóan különben, hogy összeadva az ellenzéki pártok támogatóinak számát, volna esély a kormányváltásra, ezért várják az együttműködést. A politikusok meg néha eleget akarnak tenni ennek az akaratnak, néha meg nem. Most például azt üzenik, hogy lesz együttműködés, az egyéni választókerületekben. Botka László még a teljes összefogást hirdette, most ne térjünk ki arra, hogy ez miért nem sikerült, mert ő is tudta, hogy ha a választó azt tapasztalja, van esély a felzárkózásra, annak mozgósító, hogy úgy mondjam, felhajtó ereje van; ezt a jelenséget most nem tudják előállítani a pártok. Helyette, hogy mégis pozitív legyen az üzenet, az egyéni választókerületekben való összefogást hirdették meg. De fenntartanak egy párhuzamos pályát is, amelyben a 2018 utáni időszak áll a középpontban, azaz hogy a pártjuk imázsát építik. Ezzel csupán az a baj, ami persze a realitás, hogy

kevés esélyt látnak a sikerre, vagyis hosszabb távon kénytelenek gondolkodni.

Ez azonban okoz némi zavart a választókban, már csak azért is, mert nincsenek mélyebb ismeretei a választási törvényről, ő ugyanis szeret egyirányba szavazni, azaz a párt és az egyéni induló ugyanahhoz a csapathoz tartozzon, most viszont ugye épp ellentétes az irány. Szükség lenne az ellenzék részéről egy tanítási folyamatra, de ehhez is egységesen kéne gondolkodni.

A Fidesz hatalom óta lényegében kampánykormányzás folyik, a vezető párt folyamatosan gyúrja az emberek agyát, és erre az ellenzéknek nincs válasza. Természetesen az is kérdés, hogy látják-e a választók, mit művel velük a Fidesz: gyűlöletkeltés egyik oldalról, sikerpropaganda a másikról…

A Fidesz szavazók azonosulni tudnak minden olyannal, amit a miniszterelnök mond, még akkor is, ha abban vannak furcsa kanyarok és nem mindig építhető össze egy koherens rendszerré; számukra föl sem merül kérdésként, hogy ez így nincsen jól. Ez nagy erő, nehéz vele versenyezni.

Már nincs jelentősége a Fidesz tábor számára, hogy valami racionális-e vagy sem, olyan erős és mély, érzelmi alapú a kötődés,

hogy kételyek fel sem merülnek. Az ellenzéki szavazók pedig ambivalensen közelítik meg a Fidesz-féle kampányokat. Igen, elküldenék a kormányrúdtól, de még sem lesz ebből cselekvés, nem válik tömeges megmozdulásokká, mert a Fideszt nem szeretők jó része is úgy viszonyul a kormányzáshoz, hogy az azért nem annyira rossz. Másként fogalmazva: az ellenzékkel szimpatizálók többsége egyetért abban, hogy el kellene küldeni Orbán Viktor, a mondat azonban itt nem zárul le, hanem jön egy de szócska, ami aztán megakadályozza, hogy a kívánság cselekvéssé formálódjon. Ebből fakad az a kutatási adat, hogy a kormányt elküldeni, illetve a maradását akarók között van egy tíz százaléknyi aktivitási különbség az utóbbiak javára. És tegyük hozzá, hogy a kormánytábor még nincs is felfűtve, miközben az ellenzéki viszont le van hűtve. Csak egy adalék ehhez: annak a mintegy nyolcszázezer embernek, aki választani akar, de nincs pártja, az aktivitási szintje egy hónappal ezelőtt húsz százalékos volt.

Ha lenne program és személy, illetve egység, akkor ez a folyamat még megfordítható hat hónap alatt?

Nagyon rövid az idő ahhoz, hogy el lehessen hitetni, hogy minden megváltozik az ellenzéki pártok közötti és belüli viszonyokban. A választó nem az építkezést látja, hanem a gödröt, a mélypontot. Meg azt, hogy a nagyobb pártnak nincs miniszterelnök-jelöltje, a kisebbnek meg van, de nincs elég szavazója, ebből pedig nem az olvasható ki, hogy most hirtelen lehetséges a fordulat, és mindazt, amit nem tudtak megvalósítani az elmúlt években, például a szisztematikus építkezést, azt most majd hat hónapon belül megoldják. Ezeknek a pártoknak először rendezni kellene a viszonyukat egymáshoz, önmagukhoz, és mindezt nem előttünk, választók előtt kellene elvégezniük. Ma ennek ellenkezője történik,

minden áldott nap érkezik olyan hír, hogy milyen konfliktusok, viták feszülnek az ellenzéki oldalon,

hogy mennyire nem képesek megállapodni szinte semmiben, ilyen alapon pedig illúzió azt hinni, hogy fanatizálható lenne a közönség.  Az általunk mért elvárt tulajdonságokkal, például a határozottsággal, vagy, hogy ért az emberek nyelvén, világos a programja, erőt mutat és egység van, nem rendelkeznek az ellenzéki pártok, vagy nem mutatták meg magukról.

Eredményez-e alulinformáltságot az, hogy a kormány elképesztő médiafölényben van?

Azt nem tudom, arra viszont van mérésünk, hogy érdektelenséget igen. Ez pedig a kormánypártnak jó, az ellenzéknek meg rossz. És emiatt az

nagy kérdés, hogy ezek az emberek elmennek-e egyáltalán választani.

A Fidesz szavazói biztosan ott lesznek, de a politikailag érdektelenné vált emberek esetében felettébb kétséges.

Ehhez, mármint az ilyen emberek lendületbe hozására van-e infrastruktúrája, aktivista hálózata, erőforrása?

A Fidesznél mindez megvan, ráadásul ez a párt 2006 óta folyamatosan, szinte nap, mint nap igyekszik aktivizálni az embereket, míg az ellenzék jó esetben az utolsó évre koncentrál, vagy még arra sem, és inkább arra vár, abban reménykedik, hogy a Fidesz hibái majd elhozzák a változást.

Az nagyon fontos, hogy érezze a választó, hogy törődik vele a politika, a nemzeti konzultációnak is ez a lényege, szinte mindegy is az eredménye. Az ellenzéknek sem kapacitása, sem ereje nem volt, illetve most már biztosan nincs arra, hogy éreztesse a választópolgárral ezt a fajta törődést, és ha meg is tenné, nem elég ha csak egyszámjegyű utak mentén lévő településekre mennek el kampányolni. Szóval a hírt személyesen kellene odavinni, amire nem tudom van-e lehetőség egyáltalán. Enélkül szinte lehetetlen megőrizni a tábort, és akkor még nem beszéltünk a hívek növeléséről.

Van egyáltalán szavazói mobilitás?

Nem nagyon, kisebb mozgások vannak, de eléggé befagytak a viszonyok. De nyilván egy olyan helyzet, amikor az ellenzéki párt miniszterelnök-jelöltje lemond, megakadályozza azt, hogy új szavazók érkezzenek a párthoz.

Végezetül egy kissé más irányú kérdés, de összefügg mindazzal, amiről eddig beszéltünk. A Fidesz sok olyan törvényt hozott, amellyel csorbította a cselekvési lehetőségeket, és egyáltalán: jelentősen szűkítette a szabadságjogokat. Kimondhatjuk-e, illetve a felmérések igazolják-e, hogy a magyar embereket nem nagyon érdeklik a szabadságjogok?

Más volt a helyzet a rendszerváltás idején, amikor ezek a témák voltak a legfontosabbak. Ma már nem annyira fontosak, a szónak abban az értelmében, hogy politikai cselekvésre ösztönözzék a politika iránt érdeklődőket. Természetesen, ha megkérdezzük őket, hogy fontos-e a sajtószabadság, a gyülekezési jog, akkor a többség azt fogja válaszolni, hogy nagyon fontosak számára ezek az értékek, de ha belehelyezzük a most említett fogalmakat egy probléma-struktúrába, ahol húsz tényező szerepel, akkor nem lesznek benne az első tízben. Persze bármikor felpiszkálható érzületek ezek, de most nem ilyen időket élünk. A szabadságjogok hangsúlyozásával ma nem lehet politikai sikerekre számítani.

Polt elbuktatja Orbán feljelentését

Orbán Viktor nem pusztán miniszterelnök, egyben országgyűlési képviselő is, így Polt Péter legfőbb ügyésznek kell döntenie arról, hogy foglalkozzon-e a parlament mentelmi bizottsága az üggyel és döntsön arról, hogy kiadja-e azt az országgyűlésnek. Erre nulla az esély.

A Független Hírügynökség keddi információi alapján Hadházy Ákos feljelenti a miniszterelnököt, amiért őt korrupcióval vádolta, hiszen nyíltan beszélt egy közbeszerzés manipulatív végeredményéről, arról hogy a legjobb ajánlatot adó céget, a General Electricet kizárták a pályázatból. És hogy jogosulatlanul tették, arról a közbeszerzési döntőbizottság határozata tanúskodik, érvénytelennek minősítették a végeredményt, a döntéshozót pedig ötvenmillió forintra büntették.

Megkérdeztük Wiener György, korábbi országgyűlési képviselőt, jogi szakértőt, hogy mi a menete egy ilyen feljelentésnek és főként milyenek az esélyei. A szakember elmondta, hogy egy ilyen feljelentésnek is megvan a maga rutin-útja. Tekintettel arra, mondta Wiener, hogy Orbán Viktor nem pusztán miniszterelnök, egyben országgyűlési képviselő is, így Polt Péter legfőbb ügyésznek kell döntenie arról, hogy foglalkozzon-e a parlament mentelmi bizottsága az üggyel és döntsön arról, hogy kiadja-e azt az országgyűlésnek. „Erre, mondhatom, hogy nulla az esély, Polt Péter egészen bizonyosan visszadobja a feljelentést.” Wiener szerint ezzel együtt érdemes Hadházynak végig csinálni a procedúrát, mert komoly kommunikációs lehetőség rejlik benne.  Már csak azért is, mert a miniszterelnök magát a fogalmat is rosszul használta, az LMP-s képviselő ugyanis nyíltan beszélt, márpedig ez nem tekinthető lobbizásnak. Amúgy pedig – így Wiener – Orbán kijelentését lehet rágalmazásként, de lehet vélemény-nyilvánításként is értelmezni, a szakember inkább az utóbb felé hajlik, annak ellenére, hogy a miniszterelnök kijelentését rendkívül súlyosnak tartja. Összességében azonban egy a lényeg: az ügy megmarad a kommunikációs térben és soha nem válik valódi jogi kérdéssé.

Egy csalás anatómiája

Lassan minden család választókorú tagja megkapja a nemzeti konzultáció újabb kérdéseit, amelynek eredményéről máris úgy beszél a Fidesz, hogy milyen felhatalmazást fog számára adni a nép. Indokolt lenne egy próbaper: a Fidesz elképzeléseit vajon miért mindannyiunk pénzéből, a központi költségvetésből kell finanszírozni?

A kormánypárt folyamatosan úgy beszél ezekről a nemzeti konzultációs akciókról, mint legitim népszavazásokról. A napokban Németh Szilárd nyilatkozott az előző konzultációval kapcsolatban úgy, mintha annak eredménye a magyar emberek egyértelmű többségi döntése lenne. Számára, számukra az egymillió visszaküldött kérdőív elegendő arra, hogy hivatkozási alapul szolgáljon. (Érdekes módon a  valódi népszavazásra az utóbbi időben alig-alig hivatkoznak, talán nem véletlenül, az ugyanis elbukott, nem érte el a törvényben előírt százalékot.)

A nemzeti konzultáció könnyebb utat kínál ahhoz a kommunikációs kampány-kormányzáshoz, amit a Fidesz folytat.

Folyamatosan manipulálni kell az embereket – ez a cél, és ehhez eszköz, az amúgy már unalmassá vált, ezúttal ötödik alkalommal használt nemzeti akármi…

Ebben a költségeket is sajátosan számolja a kormány: kizárólag az akció közvetlen áráról beszél, és valahol külön számolja el a reklámköltéseket, pedig azok jóval magasabbak az egyéb kiadásoknál. Nem szólva arról, hogy a tematika – ugye mindenki tudja? Soros György terve, amely valójában nem is létezik – lényegében a Fidesz-KDNP tárcáját kíméli.

Ez ugyanis egyértelműen pártpolitikai célokat szolgáló akció; csoda, hogy eddig párt, vagy civilszervezet sem fordult a bírósághoz.

Természetesen jól tudjuk, hogy egy ilyen beadványnak vajmi kevés esélye lenne az orbáni fékek és ellensúlyok nélküli rendszerben, de arra talán esélyt kínálnának, hogy felnyissa néhány ember szemét az egyenlőtlen esélyekre, és a feneketlen pénzköltésre.

A Független Hírügynökség információi szerint az előző nemzetinek hívott konzultációra, pontosabban annak kampányára– közterületi, rádió- és tv-hirdetések, online megjelenések –

3-4 milliárdot költött a kabinet; pontos számot azért nem tudunk, mert a kormány mind a mai napig nem számolt el vele pontosan.

Kilóg a lóláb

De ez az írás elsősorban arról akar szólni, hogy milyen módon lóg ki a lóláb, hogyan játszadozik velünk Orbán Viktor és csapata, milyen trükkökkel akar bennünket beetetni. Talán emlékeznek rá, a Független Hírügynökség a piacról – olyan persze nincs – szerzett információi alapján megírta: a Fidesz, pontosabban a kormány készül valamire, mivel a baráti ügynökségeknél már ott vannak a megrendelések a kampány szeptember 15-i kezdetére. Portálunk igyekezett arról is hírt szerezni, hogy milyen kreatív anyag készül az új kampányhoz, ám csak arról kaptunk értesítést, hogy a tavaszihoz hasonló nagyságrendű akcióval lesz majd dolgunk. Ebből nagyjából lehetett következtetni a költségekre és a kampány intenzitására. Néhány nappal később azt a korrekciót hallhattuk, hogy az akció csak október 1-én fog indulni. Hogy miért csúszik, arról nem tudtunk információt szerezni, de utóbb azért erre is választ kaptunk.

Kiderült ugyanis, hogy a Fidesz-kormány kampánygurui azzal a forgatókönyvvel álltak elő: legyen az ötletgazda a párt frakciója.

Orbán Viktor erre rábólintott, így állt elő az a helyzet, hogy miközben már az egész terv készen állt, a kreatívok dolgoztak a plakátokon, a helyek le lettek foglalva, kifelé egy váratlan ötletként lett eladva az akció. A Fidesz kihelyezett frakcióülésén álltak elő – a hivatalos közlés szerint – az ötlettel: a kormánypárt parlamenti csoportja kérte fel a kormányt arra, hogy tudja meg nemzeti konzultáció keretében, hogy mi is az emberek véleménye a Soros-tervről. És mit tesz isten?! Orbán tényleg felvállalta a kezdeményezést, rányomta a pecsétjét: legyen így. Tette ezt akkor, amikor már minden elő volt készítve. Elő volt készítve, hogy Soros Györgyöt kell újra a középpontba állítani; az eddig kampányok alapján az emberek már nagyon megutálták a magyar származású üzletembert, arca neve éppen elég félelmet, illetve gyűlöletet kelt Brüsszel és a bevándorlók ellen.

Az így előállított hazugságlánc mellesleg még inkább indokolna egy próbapert: a Fidesz elképzeléseit vajon miért mindannyiunk pénzéből, a központi költségvetésből kell finanszírozni.

Orbán négy öngólja

Négy öngólt is lőtt Orbán Viktor miniszterelnök, ezt mondta a FüHü-nek Hadházy Ákos, az LMP társelnöke. A politikus, ahogy korábban írtuk, feljelenti Orbánt.

Hadházy Ákos MTI Fotó: Kovács Tamás

„Az a kérdés, hogy azok, akik kihozták az egyébként később felfüggesztett és megbírságolt döntést, azok melyik büntetést érdemlik?”

A fej, fül vagy egyéb testrész levágást, na, ez a kérdés.

Nem a rendszer a rossz, félreértés ne essék, mert a rendszer megvédte az államérdeket vagy a költségvetést. Az a kérdés, hogy akik a döntést hozták, amit a Közbeszerzési Hatóság fölfüggesztett, azoknak a kollégáknak mi lesz a sorsa, na, azt kell megvizsgálni” – nyilatkozta Lázár János.

„Nyolcszázmillió forintért nagyon sok lélegeztetőgép hiányozhat, ha éppen nem Budapesten lesz rosszul, önnek is hiányozhat a készülék. Én mindenesetre a két miniszter vagy államtitkár közi megoldást választom,

nem kell levágni a kezüket, de hogy le kell ültetni a börtönbe, az biztos”

– hangoztatta Hadházy Ákos.

„Föláll a magyar parlamentben egy képviselő, és az egyik cég mellett lobbizik. Mennyi pénzt kapott ön ezért? Hát hogy képzeli ezt?!

Hát hogy képzeli, hogy a közbeszerzési eljárásban valamelyik cég érdekében a magyar parlamentben lobbizik?

Hát, ennél korruptabb ügyet, itt ülök már jó néhány év óta, szégyellje magát!” – reagált a miniszterelnök.

Három idézetet látnak itt, kettő közülük, Hadházy Ákosé illetve Orbán Viktoré a parlamentben hangzott el. (Hadházy egy negyedik megszólalóra, Rétvári Bencére utal.) A harmadik idézetet Lázár János a kormányinfón mondta, és szemben áll, mint Rétvári, mind pedig Orbán szavaival.

Az ügy maga pedig arról szól, hogy

az Állami Egészségügyi Ellátó Központ közbeszerzést írt ki lélegeztetőgépekre,

mint olvasható, nyolcszázmillió forintért. A pályázatból kizárta a legjobb árajánlattal jelentkező General Electricet. A cég a közbeszerzési döntőbizottsághoz fordult, amely igazat adott neki, és megsemmisítette a végeredményt, ráadásul 50 millió forintra büntette az ÁEEK-t.

Orbán Viktor az Országgyûlésben
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Ezért is nehezen érthető, miért támadt rá Orbán olyan brutálisan Hadházy Ákosra, korrupcióval vádolva őt, amiért különben – ahogy a Független Hírügynökség róla elsőként beszámolt – Hadházy fel is jelenti Orbánt.

Négy öngólt lőtt Orbán Viktor – nyilatkozta a FüHü-nek Hadházy Ákos. Azt mondta: először is válaszával felhívta a figyelmet, még erőteljesebben, hogy mi is történt valójában.

“Annak pedig kifejezetten örülnék, ha mondjuk parlamenti vizsgálóbizottság előtt próbálnánk tisztázni a helyzetet.”

De Hadházy szerint öngólt lőtt a miniszterelnök azzal is, hogy folyamatban lévő ügyről beszélt, miközben a közbeszerzési döntőbizottság október 6-án lezárta azt és megbüntette a kiírót.

Azt is mondta: “A harmadik öngóljaaz volt Orbánnak, hogy állítása szerint én minősítettem a közbeszerzést, egy cég mellett kiállva. Nos, én ilyet nem tettem, épp hogy megkérdeztem a miniszterelnököt: vajon kinek van a történetben igaza, hiszen Lázár nekiment az ÁEEK-nak, Rétvári viszont kijelentette, hogy semmi törvénytelen nem történt.

Azt kérdeztem: kinek van igaza a két kormányzati szereplő közül.”

Végül Hadházy szerint a negyedik öngól a korrupciós vád, ami miatt feljelenti.

Hadházytól megtudtuk azt is, hogy a miniszterelnöknek nincs arra jogosítványa, hogy ellene vizsgálatot kérjen. Ráadásul pont az LMP-s képviselő volt az, aki lobbitörvényt akart előterjeszteni a parlamentben, mert ma ezt semmi nem szabályozza Magyarországon, ám a tervezetet a Fidesz lesöpörte az asztalról.

A Fidesz reakcióját itt olvashatja.

„Magától senki sem hülye”

A magyar parlament újra átlépett egy határt; olyan beszédet kellett végighallgatnia az országgyűlési képviselőknek és a munkájukra figyelő érdeklődőknek, ami nem a személyeskedéssel (Orbán Viktor), nem az ordenáré stílusával (Németh Szilárd), elképesztő butaságaival (Semjén Zsolt), nőket gyalázó megjegyzéseivel (hosszú névsor…) hívta föl magára a figyelmet, hanem az emberi butaságot a végletekig kihasználó tartalmával.

Aradszki András KDNP-s képviselő, nem mellesleg államtitkárként a kormány tagja – energiaügyekért felel – azóta az egész, nem jobboldali sajtót bejárt beszédében

a sorosozás új minőségét mutatta be,

nem titkoltan azzal a szándékkal, hogy a hívő embereket befolyásolja és hergelje a Fidesz-KDNP mostani legnagyobb ellensége, Soros György ellen. A 444 videót is közzétett a beszédről:

A beszéd nagy vihart kavart, de még a kormánypárti képviselők is óvatosan foglaltak állást vele kapcsolatban, Gulyás Gergely friss frakcióvezető szerint ők Soros György politikáját bírálják ugyan, nem értenek vele a menekült-kérdésben, de Aradszki képviselő kijelentései talán túlzóak. Lássuk be:

manapság egy Fidesz-politikustól már az is nagy szó, hogy ha félig elhatárolódik az amúgy vállalhatatlan mondatoktól.

Ezt a KDNP-s frakcióvezető például nem tette meg; Harrach Péter igyekezett kibújni a konkrét válaszadásból, de hát nem is várhattunk tőle mást.

Többen felvetették azt a kérdést, hogy vajon a felszólalás magányos akció volt-e (Harrach szerint magánvélemény), vagy a felsőbb vezetők közül valakinek tudnia kellett róla, mit tervez, mit mond Aradszki. Gulyás Gergely szerint az ő frakcióikban nem divat az előzetes hozzájárulás, vagy tartalmi ellenőrzés a parlamenti munkában, ami, látva az országgyűlési munkát már eleve, hogy finoman fogalmazzunk, képtelen állításnak tűnik.

Így, állítják a metakommunikatív jelekből olvasni tudók,

Aradszki András felolvasása, szereplése, egyértelművé tette, hogy nem saját szöveggel van dolga.

Sőt, egyesek odáig mentek, hogy a beszédet Orbán Viktornak is ismernie kellett, mi több az ő megrendelésére készült, a katolikus hívők meggyőzése érdekében.

Rónay László, professzor emeritus, az Új Ember katolikus hetilap egykori főszerkesztője ezzel kapcsolatban nem foglalt állást, a Független Hírügynökség kérdésére azt válaszolta: „Nyilván nem lehet tudni, hogy volt-e megrendelés, ilyenkor

az ember legfeljebb arra tud gondolni, hogy az ember magától nem mond ilyen hülyeségeket.”

Az imádság nem a parlamentbe való, az Istennel való beszélgetésnek nincs köze a politikához – mondta a professzor. – A Soros-ügyekbe nem lehet a rózsafüzért belekeverni. A politikáról a politika nyelvén kell beszélni.

Egy ilyen beszéd megszólít valakit egyáltalán?

Onnan kezdem, hogy a rózsafüzér egy ősi imádság, a Szűz Máriát szólítjuk meg vele. És ebből következik a válaszom is: igen ezek a szavak sok emberhez jutnak el.

És a sátán említése?

Pláne. Nagyon sokan félnek az ördögtől.

Ezt komolyan mondja? A XXI. század második évtizedében a sátán, az ördög említése félelmet kelt az emberekben?

Igen, a mai politika, a rendszer kulcsa az, hogy a műveletlenségre és a félelemre játszik.

Vagyis állíthatjuk: tudatos volt a felszólalás, kifejezetten annak a közönségnek szólt, amelyből az ilyen beszéd félelemet vált ki?

Így van, nagyon célzott szöveg volt ez. Hogy világos legyen miről is beszélek, javaslom mutassák be azt az imádságot, amely mindezt megalapozta, és amely ugyan harminc éve nem szerepel a miséken – a katolikus egyház maga tiltotta be –, de akkoriban mindig elhangzott az istentiszteletek végén.

Hát akkor álljon itt, ezúttal ennek az írásnak a végén az Aradszki-féle sátáni beszéd megalapozója: „Szent Mihály arkangyal védelmez minket. A sátán gonosz kísérletei ellen légy oltalmunk. Esedezve kérjük parancsoljon neki az Isten, Te pedig mennyei seregek vezére a sátán t és a többi gonosz szellemet taszítsd vissza a kárhozat helyére. Ámen.”

Ámen.

FRISS HÍREK

A minisztere...

Diplomata ké...

A migránsok ...

Budapest.kom...

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!