Lendvai Péter, Author at Független Hírügynökség

Kezdőlap Szerzők Írta Lendvai Péter

267 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Gyurcsány kontra Gyurcsány

2017-11-01

Erős kampányfogást talált a Demokratikus Koalíció, olyan témát dobott be a köztudatba, ami igencsak forró krumplinak számít. Abban a világban, ahol a nacionalizmus egyik legfontosabb eleme, mondhatni pillére, a határon túli magyarság, meglehetősen kockázatos velük szemben politizálni.

A Gyurcsány vezette párt ugyanis most azt hirdette meg:

vegyék el tőlük a szavazati jogot, azaz egy már megszerzett jogot.

És bár igaza van azoknak, akik azt állítják, a magyarországi lakosság többsége nem ért egyet azzal, hogy azok, akik nem itthon adóznak, beleszóljanak a mi életünkbe, mégis: általában belenyugodtak abba, hogy a Fidesz keresztülverte ezt a törvényt (is) a parlamenten. Tette pedig azért, mert felismerte: a párt intenzív jelenléte, elsősorban Erdélyben, sok szavazatot hozhat nekik az országgyűlési választásokon.

A sok persze relatív; 2014-ben az erdélyi magyarok mindössze húsz százaléka élt a lehetőséggel. Ez a húszszázaléknyi voks azonban

pont elég volt a Fidesznek ahhoz, hogy az onnan szerzett egy mandátummal kétharmados sikert könyvelhessen el.

Látszólag tehát igaza van Gyurcsánynak: mélyen igazságtalan a rendszer, minden érv ellene szól, hogy létezzen ilyen jog és mégis: alapot ad arra, hogy támadásba lendüljenek vele szemben, hogy populista lózungokkal átkozzák ki őt és pártját a közéletből, miközben az ellenzék többi szereplője mélyen hallgat.

A nagy kérdés, hogy a DK-nak ez a rizikós lépése hozhat-e számukra új szavazókat. Lehetséges, hogy igen, miközben újabb és újabb retorikai csatornákat nyit meg a javaslat, velük szemben. Márpedig ezt a luxust a többi ellenzéki párt nem engedheti meg magának, ezért feltehetően nem is fognak csatlakozni a Demokratikus Koalícióhoz.

Amúgy, hogy miért éppen most emelte be a kampánytémák közé Gyurcsány a határon túliak szavazatelvételének témáját, azt csak találgatni tudjuk. Nincs kizárva, hogy azért, még markánsabban megkülönböztesse önmagát másoktól, de az sem elképzelhetetlen, hogy az esetleges együttműködést, a közös lista gondolatát akarta végképp lezárni vele.

Molnár Gyula, Karácsony Gergely és Gyurcsány Ferenc. Távolinak tűnik az összefogás
MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Ha Gyurcsány legutóbbi, ATV-beli nyilatkozatára gondolok, feltétlenül számolni kell ezzel a lehetőséggel. Azon kérdésre ugyanis, hogy mit gondol az esetleges közösködésről, Gyurcsány egyik érve éppen az volt, hogy

oly nagy különbségek vannak az ellenzéki pártok programjai között, amelyek szinte áthidalhatatlanok.

Ez a kijelentése csak azért volt meglepő, mert – egészen Botka lelépéséig – a pártelnök folyamatosan azt kommunikálta a külvilág felé, hogy ők az egyetlen olyan formáció, amelynek nincsenek feltételei, kizárólag az együttműködés, a minél gyorsabban megvalósított integráció a céljuk.

Amikor azt firtatták, hogy a programok különbözősége komoly akadályt képezhet, Gyurcsány azzal érvelt: azok áthidalhatók, és amelyek nem, azokat félre kell tenni, mégpedig a nagy és közös cél érdekében. Ez pedig ugye nem más, mint az Orbán-kormány leváltása. A DK vezetője még a szocialisták tizenkét pontját is elfogadhatónak tartotta, a Botka-féle programmal kapcsolatban pedig kifejezetten azt hangsúlyozták, hogy az nem áll szemben a Demokratikus Koalíció elképzeléseivel. Most azonban, az előbb említett interjúban, arról beszélt Gyurcsány, hogy a szocialistáknak még programjuk sincs – igaz, ami igaz: töredékek vannak –, és más ellenzéki pártnak, már amelyiknek van, jelentősen eltérőek az elképzelései.

Ha arra próbálunk rájönni, hogy miért alakult ki ez a Gyurcsány kontra Gyurcsány helyzet, akkor valahol a pártnépszerűségek alakulásánál kell keresnünk az okokat. Elemzők egy része ugyanis úgy látja – és láttatja a DK-sokkal is –, hogy

az MSZP késő-botkai és poszt-botkai állapota egyenesen aggasztó,

a Nézőpont Intézet már azt is megengedte magának, hogy a teljes népesség körében mindössze öt százalékot mérjen nekik – azaz azt jósolja, hogy a szocialisták a parlamenti küszöbnél bukdácsolnak –, az onnan leszakadó szavazók jelentős részét pedig a Demokratikus Koalíció halássza el.

Nem véletlen, hogy az elnök kétszámjegyű támogatottságról beszélt az interjúban, jóllehet

ilyet egyetlen közvélemény-kutató cég sem mért nekik.

És ha ez a remény erős és megalapozott, akkor reális, ha csak a koordinált indulást szorgalmazza a párt és elutasít minden egyéb közösködésre invitáló gondolatot; van neki saját listavezetője – Gyurcsány személyében –, hallani sem akar másról, így Balázs Péterről sem. (Vele kapcsolatban, kifogásként, azt emelte ki a DK elnöke, hogy erre a posztra inkább egy politikust kellene jelölni, aminél azért, lássuk be, létezik erősebb érv is.)

A szocialisták egyelőre nem szálltak vitába a Demokratikus Koalícióval, mert változatlanul bíznak annak visszafordíthatóságában. Szerintük, a megfelelő pillanatban, Gyurcsány érezni fogja azt a felelősséget, ami rá nehezedik, ha már csak ő áll a megállapodás útjában.

Egyelőre persze nem pusztán ő, hanem mindenki szembe megy a korábban áhított megoldással, ma tehát

nehéz elképzelni, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon létrejön a koordinált induláson túl az egy közös lista;

akkor ugye már csak azokkal kellene a koordinált indulásról tárgyalni, akik mindenképpen kizárnak mindenféle közös listát (LMP, Momentum).

Az MSZP-sek november végi dátumot hangsúlyoznak most, ami lévén már november, meglehetősen ambiciózus tervnek tűnik. Hogy ebből valóban legyen valami, és a választók is bizalommal legyenek iránta, valami átütő fordulatnak kell bekövetkezni, napokon belül.

Az MSZP optimista köre állítja: nem lehetetlen a küldetés, és ma már a párt belső háborúi is elcsitulni látszanak, és bár az még nem látszik, hogy minden vezető egyforma hittel és lelkesedéssel áll a „közös lista Balázs Péter vezetésével” koncepció mögé, a véleményvezérek biztosak benne, hogy kialakul az egység. Előbb, mondják, a párton belül, aztán a kisebb ellenzéki pártokkal, végül Gyurcsányékkal is.

Egyszer a szocialisták egy korábbi, éppen elbukott koncepciója kapcsán azt írtam: az MSZP-nél és az ellenzéki oldalon megfordul a mondás, náluk bizony a remény hal meg először. De látják, tévedtem: utoljára.

Fél a választóktól a Fidesz?

Lendvai Péter

2017-10-31

Váratlanul állt elő a Fidesz azzal a javaslattal, hogy a legközelebbi országgyűlési választásokon a fél százalékot el nem érő pártok kötelesek lesznek visszafizetni az állami támogatást. Az ötlet elsősorban azért meglepő, mert a törvényt és a vele járó jelentős pénzösszegek lehetőségét maga a kormánypárt vitte a parlament elé, és fogadtatta el képviselőivel, miközben a többiek és a szakértők hevesen tiltakoztak ellene. Az ugyanis már az első pillanattól nyilvánvaló volt, hogy az új paragrafus a csalás melegágya, hiszen következmények nélkül lehet elkölteni az állami forrásokat.

A Fidesz akkor is nagyjából ugyanazt mondta, amit mostanában szokott: a magyar emberek kiszűrik a csalást, felelősen fognak dönteni. Ezekben a gondolatokban ugyan semmilyen valóságos érv, meggyőzés nincs, de a Fidesz nem is szokta érezni, hogy ilyesmire szükség van, ha netán vitába keveredik. A Nemzeti Együttműködés Rendszere már akkor is hatékonyan működött; az Állami Számvevőszék választások utáni vizsgálata alig tárt fel szabálytalanságokat, jóllehet Napnál világosabb volt, hogy jónéhány párt saját hasznára fordította a milliókat, nem pedig a kampányra. Az alábbi, a Transparency International (TI) által készített táblázatból elég világosan kiderül, hogy mely pártokról van szó.

Országgyűlési mandátumhoz nem jutott pártok	Indított jelöltek száma	Állami kampány-támogatás mértéke	Jelöltek által átadott összeg	Egyéb bevétel (adomány, tagdíj stb.)	Kampány- monitor által megállapított költés mértéke	Különbség
Jólét és Szabadság Demokrata Közösség	191	447 750 000 Ft	61 000 000 Ft		46 512 000 Ft	462 238 000 Ft
Szociál-demokraták Magyar Polgári Pártja	167	447 750 000 Ft			2 335 000 Ft	445 415 000 Ft
Közösség a Társadalmi Igazságosságért	104	298 500 000 Ft		548 000 Ft	61 328 000 Ft	237 720 000 Ft
Haza Nem Eladó Mozgalom	175	298 500 000 Ft		116 200 Ft	14 059 000 Ft	284 557 200 Ft
Seres Mária Szövetségesei	184	298 500 000 Ft	58 000 000 Ft	94 000 Ft	25 820 000 Ft	330 774 000 Ft
Magyarországi Cigánypárt	91	298 500 000 Ft		575 Ft	3 000 000 Ft	295 500 575 Ft
Magyar Munkáspárt	89	149 250 000 Ft		486 600 Ft	12 624 000 Ft	137 112 600 Ft
Sportos és Egészséges Magyar-országért	70	149 250 000 Ft		465 600 Ft	1 700 000 Ft	148 015 600 Ft
Új Dimenzió Párt	95	149 250 000 Ft	34 000 000 Ft		1 400 000 Ft	181 850 000 Ft
Új Magyarország Párt	69	149 250 000 Ft	47 000 000 Ft		2 120 000 Ft	194 130 000 Ft
Független Kisgazda Párt	82	149 250 000 Ft	45 000 000 Ft	1 000 000 Ft	148 519 000 Ft	46 731 000 Ft
Zöldek	53	149 250 000 Ft	31 000 000 Ft		–	–
Együtt 2014	54	149 250 000 Ft	21 000 000 Ft		–	–
Összefogás	130	298 500 000 Ft	57 000 000 Ft	1 091 800 Ft	–	–
Összesen	–	3 432 750 000 Ft	354 000 000 Ft	2 710 975 Ft	319 417 000 Ft	2 764 043 975 Ft

Az összesítésben ugyancsak találhatunk néhány meglepő dolgot. A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja (csak a könnyebb beazonosítás végett: Schmuck Andor pártja) a maximális 477 milliós támogatásban részesült, miközben a TI számításai szerint nagyjából kétmillió forintot költött ténylegesen a kampányra. Hogy az ÁSZ miért volt oly kegyes a táblázatban szereplő pártokhoz, arról legfeljebb sejtéseink lehetnek, ám ha ezeknek itt és most nem adunk hangot, mi valóban bízhatunk az olvasóinkban és a fantáziájukban.

A biznisz teljesen egyértelműnek tűnt már négy évvel ezelőtt is – még akkor is, ha az ÁSZ-nak ez nem szúrt szemet -, de a cél is nagyjából megfogalmazható volt: elemzők megállapításai szerint a Fidesz érdekeit szolgálta sok apró, és biztosan esélytelen párt rajthoz szólítása; számukra megért annyi adóforint kiszórását az a remény, hogy ezen pártok is az ellenzéktől visznek el szavazatokat és növeli a kétharmados győzelem esélyeit. Számos támadás érte a Fideszt a kamupártok beemelése miatt, ám minden – mint általában – hatástalan maradt. Ehhez képest érkezett váratlanul a Fidesz frakcióvezetőjének törvénymódosító indítványa, amely szigorú elszámoltatásra kötelezné azokat a pártokat, amelyek nem érik el a fél százalékos támogatottságot sem a választásokon. A tervezet, ha jól olvastuk, nem hagy kiskaput az ilyen formációk vezetőinek: saját vagyonukkal felelnek az eredményességért. Vagyis, ha elköltik az állami apanázst és kudarcot vallanak, akár az ingatlanjaikkal kell helytállniuk, nehogy kár érje a költségvetést.

Vajon miért a hirtelen észhez térés? Mi történhetett a kormányzó párt háza táján, hogy hajlandó volt erre a logikus lépésre? Vajon mi lehet a trükk, hol húzódik meg a fideszes rafinéria. Eddig akárhány elemzővel beszéltünk, mindenki kiemelte: racionális a döntés, de szokatlan a Fidesztől. A leginkább elfogadhatónak tűnő magyarázat szerint a változást az hozta, hogy maga a Fidesz is úgy ítéli meg: sokan akarnak kormányváltást, olyanok is számosan, akik a mai ellenzék soraiban nem találnak megfelelő pártot, azaz a hirtelen gombamód megszaporodott pártokat üdvözítőbb megritkítani, mivel fennáll a veszély, hogy a szavazatok a Fidesztől vándorolnának el. Lehet, hogy így van, mindenesetre egyelőre – jobb híján – állapítsuk meg: valamelyest tisztult a választási törvény. Hangsúlyozzuk: valamelyest.

Nagyobb az esélyünk a halálra

Interjúk

Lendvai Péter

2017-10-31

Két és félszer többen halnak meg Magyarországon az egészségügyi ellátás zavarai miatt, mint például a régi uniós országokban – mondja Kökény Mihály volt egészségügyi miniszter a Független Hírügynökségnek adott interjúban. Állítja: az Orbán-kormány fél bármely komolyabb lépéstől, mert nem tudja kiszámítani a következményeket. A mostani kabinetben nincs is képviselete az ágazatnak, de még az EMMI-n belül is a vezetés harmadik szintjére üldözték az államtitkárt. Ugyanakkor az ellenzék sem képes komolyabb erőfeszítésre, legfeljebb populista szólamokat hallat, miközben a szakpolitikusok mindent elkövetnek egy jó program kidolgozásáért. Így jött létre a Kincses Gyula volt államtitkár javaslatára az a tíz párti tárgyalássorozat, melynek végén elfogadott az ellenzék egy dokumentumot, igaz nem pártelnöki szinten. De ebből sem lesz semmi; Kökény úgy látja, hogy napirendre sem veszi a parlament a kérdést. Így aztán maradnak a lepusztult kórházak, a várólisták, ugyanakkor a sikerpropaganda a kormányzati sajtóban.

Magyarország problématérképe, a felmérések szerint, azt mutatja, hogy az emberek leginkább az egészségügy helyzetével elégedetlenek, mégis: az elmúlt időszakban tulajdonképpen minden megmozdulás, akció, tüntetés kudarcba fulladt, vagy elhalt. Mi a magyarázata ennek a furcsa helyzetnek?

Kétségtelen, hogy a magyar társadalom ezt a területet tartja legproblematikusabbnak. A kórházak nyomorúságos helyzete, a szakemberhiány ma már a közbeszéd fősodrába ért, és a lakosság gyógyítás feltételeivel a legelégedetlenebb. Az egészségügy állapota jobban zavarja az embereket, mint a korrupció vagy a migráció. Még három-négy évvel ezelőtt sem így volt, de napjainkban mindenkit az foglalkoztat: mi lesz, ha betegség éri utol, hogyan látják el, hozzájut-e a korszerű kezelésekhez… Ennek ellenére az Orbán kormány prioritási listáján nem szerepel az egészségügy, s ez akkor is így van, ha a választások előtti kampányban sok-sok pénzt ígérnek az e területen dolgozóknak.

Igen, pont ez a kérdés: miért is van ez így?

Először is a kormány felismerte, hogy az egészségügy nagyon sok konfliktussal terhelt, ingoványos terület, ahol nem lehet olyan döntést hozni, amellyel rövidtávon politikai hozadékot remélhetnek. Bármilyen lépés, beavatkozás érdeksérelmekkel jár, mint ahogy ez az előző kormány idején is így volt, a megtérülés pedig rendkívül lassú, nem remélhető egy választási ciklus alatt. Márpedig a Fidesz rövidtávon gondolkodik, választást akar nyerni, pozíciókat megtartani, s nagy megrázkódtatásokkal együtt járó lépésekkel ez túlságosan kockázatos volna.

A Fidesz tehát bemérte, hogy ennek számára nincs nyeresége, ezért inkább abban érdekelt, hogy elterelje a figyelmet az egészségügyről.

A problémasorrend alapján ez nem nagyon sikerül neki…

De abban eredményesnek bizonyult, hogy, az utcai megmozdulásokat leállította a szolidaritás hiánya, a megosztottság. Úgy irányítják a kommunikációt, hogy a sikerpropaganda domináljon. Már az is jellemző, hogy nincs minisztériuma, minisztere sem a területnek, nehogy Orbánnak a kormányülésen ezekkel a gondokkal kelljen szembesülnie.

Az egészségügyet még az EMMI-n belül is a harmadik sorba száműzték.

Ráadásul még arra is vigyáznak, hogy az államtitkár ne az ágazat bajait akarja megoldani, hanem szervilis módon a főnökei kívánságainak, a kormányzat elvárásainak próbáljon megfelelni. Az ő feladata az, hogy szereljen le mindenkit, aki problémákkal áll elő. Fenyegetéssel vagy kisebb nagyobb gesztusokkal, mint ahogyan a gyógyszerész kamara esetében történt, a korábbi patikaliberalizációs szabályok számukra kedves visszavonásával, vagy az amúgy sem erős érdekképviseletek szétbomlasztásával. Cser Ágnes szakszervezeti elnök, még a CEU elleni törvény üdvözlésére is vállalkozott. Emellett terjesztik bizonyos körökben, hogy csak a libsik, meg a Soros-bérencek elégedetlenkednek.

De hát az embereket, már eddig is beszéltünk róla, nem lehet becsapni, saját magukon érzik a bajt, nem?

Persze, látják a lepusztult kórtermeket, de a túlsúlyban levő kormánypárti médiában ezek a problémák nem léteznek.

Lehet, hogy így van, de vajon miért nem képes az ellenzék hatékonyabb lenni, tematizálni, összefogni, mozgósítani, ha itt a társadalom számára, amúgy, egyértelmű a helyzet?

Az elmúlt hét év tapasztalata azt mutatja, hogy az ellenzék pártjaiban – ideértve a saját pártomat, az MSZP-t is – eltűnőben van a szakpolitikai alázat, az tudniillik, hogy összefüggéseiben elemezzék és mutassák be az oktatásügy, az adózás vagy éppen az egészségügy zavarait és kiküszöbölésük módját. Mindenki abban gondolkodik, versenyezve a Fidesszel, hogy blikkfangos kommunikációs panelekkel, meg performanszokkal próbálja megnyerni a választót, és a bonyolultabb kérdésekről inkább nem beszél. Csak nagyon kevés kivétel van ez alól, mint például Szabó Timeáé, aki három hónapig segédnővérként gyűjtött tapasztalatokat. De ez csepp a tengerben. Alig akad hiteles megszólaló a parlamentben és parlamenten kívül is. Csak egy példa:

az országgyűlésben, a demokratikus ellenzék soraiban egyetlen egészségügyi szakértő sem ül. Már egészségügyi bizottság sincs, csak népjóléti, amit Selmeczi Gabriella vezet, tehát ott sincs szakember.

A demokratikus ellenzék vezetői, ideértve természetesen az MSZP-t és a DK-t is inkább csak óvatosak – nyilván a korábbi kormányzati kudarcok miatt is – és hajlamosak populista ígértekkel operálni (pl. 65 év felettieknek ingyen gyógyszer). Ezek az ígéretek rövidtávon talán hatnak, de semmiképpen nem eredményesek. Pedig a pártokban vannak szakpolitikai csoportok, amelyek igyekeznek a lényegi kérdésekre koncentrálni, miközben a vezetők megpróbálják ezektől távol tartani magukat. Ahhoz képest, hogy a lakosság nagy többsége elégedetlen az egészségügyben uralkodó viszonyokkal, a pártvezetők számára a téma amolyan forró krumplinak számít.

Nem mond ennek ellent, hogy Kincses Gyula korábbi államtitkár mégiscsak összehozott egy tíz párti aláírással ellátott programot?

Ez inkább erősíti a mondandómat: a szakpolitikusoknak néhány hét alatt sikerült összehozni egy nemzeti minimumot; lerakták egy közös szakpolitikai program alapját. Ez nem pusztán azért fontos, mert politikatörténeti kuriózum, hanem a tartalma is előremutató. Ezer dolog választja el ezeket a pártokat, itt azonban mégiscsak megteremtődött a konszenzus.

Például miben?

Abban, hogy vissza kell állítani a jogaiba a társadalombiztosítást, kell önálló egészségügyi minisztérium, az alapellátást kell erősíteni, sokkal több pénzt kell bevinni az ágazatba, a hálapénzt vissza kell szorítani.

Szabályozott viszonyt kell kialakítani a magán- és a közfinanszírozott egészségügy között, hogy a magánszféra ne kényszerből választott irány legyen.

(Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az emberek több mint fele már a magánpraxisokat keresi fel, éppen azért, mert nem jut az állami szférában megfelelő ellátáshoz.) Itt most csak néhány dolgot soroltam fel, de sok egyéb területen megszületett a megegyezés. De hogy a pártvezetők is kiálljanak az aláírt dokumentum mellett, nos, az már azt hiszem nehezen fog menni. Hogy legyen egy olyan program, amit mondjuk Vona Gábor és Molnár Gyula együttesen aláír…

Akkor mi lesz a sorsa?

Amennyire én tudom, országgyűlési határozati javaslatot adnak be, hogy mégis legyen valami nyoma a dolognak. Ennek parlamenti sorsa borítékolható: napirendre sem fogják venni. Legfeljebb a bizottságban elvitatkozgatnak rajta. De az, hogy a szakpolitikai szereplők képesek voltak a közös gondolkodásra, hogy eredményre is jutottak, az mégis mutat valamit. Mutatja azt, hogy lehetne építeni a szakpolitikára, de sajnos nem ez történik, sokkal inkább a rivalizálás. Attól tartok tehát, hogy ezek a közös javaslatok nemigen fogják uralni a választási kampányt.

Ebből viszont az következik, hogy még az ellenzéki pártoknak is fontosabb a saját pozicionálásuk, mint az emberek egészsége…

A retorikában mindenütt elhangzik, hogy tűrhetetlenek a várólisták, hogy rendbe kell hozni az egészségügyet, ezek azonban jobbára a szlogenek szintjén maradnak, és nem mennek a dolgok mélyére. Nem látom, hogy konzisztens megoldásokkal állnának elő, és valóban inkább magukat igyekeznek pozícionálni. Külön-külön, sajnos. A saját politikai túlélés, az önzés sokkal dominánsabb. Kifejezetten pesszimista vagyok; ahelyett hogy a nagy kérdések kerülnének elő, a növekvő társadalmi különbségek, a gyerekszegénység, vagy az az exodus, ami zajlik, s ami az egészségügyre különösen igaz.

Akkor viszont jól gondolkodik Orbán: nyugodtan elvonhat pénzt innen, úgy se válik a rossz helyzet szervező erővé.

Hát igen… Magán az ágazaton belül sem látszik, semmiféle erőteljes mozgás. A civilszervezetek stigmatizált állapotban vannak, örülnek, ha némi kis alamizsnát kapnak. Itt van például a rákgyógyszereknél újonnan előírt vaklicit, ami azt jelenti, hogy a gyártóknak, egymás ajánlatainak ismerete nélkül kell versenyezniük a támogatásért, s a magasabb áru készítmény elveszti a támogatást. Így sok érintett beteg számára megfizethetetlen lesz a terápia. S hiába van, számos rákbetegeket támogató civilszervezet nem hallatszik a hangjuk. Néhány befolyásos orvos viszont kiáll a kormány mellett, így megosztottá válik a társadalom. Pedig életekbe kerül mindez. Hogy adattal is szolgáljak:

a régi uniós tagországokhoz képest (EU15) nálunk két és félszer nagyobb az úgynevezett elkerülhető, azaz az egészségügyi ellátás zavaraival magyarázható halálesetek száma (gyengébbek kedvéért: nem áll időben rendelkezésre a szükséges diagnosztikai vizsgálat, beavatkozás vagy szakember, esetleg a beteg nem jut hozzá, mert szegény, vagy olyan helyen él.).

Ezen a helyzeten akarnak tovább rontani?

Balázs Péter a lánykérésről és az ügynökmúltról

Interjúk

Lendvai Péter

2017-10-31

Balázs Péter a lánykérésről és az ügynökmúltról

Súlyos ellentmondásba keveredett hétfőn este az ATV Egyenes beszéd című műsorában Tóth Bertalan és Balázs Péter. Tóth, az MSZP frakcióvezetője úgy nyilatkozott, hogy telefonon egyeztetettek a volt külügyminiszterrel, mégpedig a miniszterelnök-jelöltségéről, Balázs viszont azt állította, hogy nem volt ilyen telefonhívása. A Független Hírügynökség forrásai szerint hivatalos megkeresés valóban nem történt még, előkészítő, puhatolózó tárgyalások viszont igen.

A szocialista párt hétfői elnökségi ülése egyértelmű mandátumot adott a hármas delegáció tagjainak, azaz a Molnár Gyula, Hiller István, Tóth Bertalan képviselte csapatnak, hogy kérje fel Balázs Pétert, immár hivatalosan is a jelöltség elfogadására. Értesüléseink szerint rég bizonyult ennyire egységesnek az MSZP vezetése; minden elnökségi tag egyetértett a személyi javaslattal, mi több, nem csak egyetértett, kifejezett lelkesedésének adott hangot.

„Felrobbant az elnökség, de most pozitív értelemben” – mondta forrásunk.

Az ellentmondással kapcsolatban azt a magyarázatot kaptuk: Balázs, diplomataként, ezt a nyelvet érti, tehát egy sima telefont nem tud és nem is akar hivatalosnak tekinteni. A vihar csak átmeneti, de még annak sem lehet nevezni, gyorsan rendeződni fognak a dolgok, hangsúlyozta informátorunk, biztos benne, hogy november vége táján körvonalazódni fog a megoldás, ami az együttműködés formáit, netán a közös lista megvalósulását jelenti. Ma ez még meglehetősen távol van, talán illúziónak is tűnik, hisz oly távol állnak a pártok még egymástól, de tudjuk a politikában minden lehetséges. Még az, mondja tájékoztatásul beszélgető partnerünk, hogy Gyurcsány Ferenc is megváltoztatja jelenlegi merev álláspontját, és visszavált arra a nézetre, amit korábban vallott, amikor őt magát, és a pártját az egyetlen feltétel nélkül együttműködő vezetőként és szervezetként tételezte.

A Független Hírügynökség kedden reggel beszél Balázs Péterrel is, aki szintén, némiképp árnyalta a televíziós műsorban kirajzolódó ellentmondást.

A volt külügyminiszter elmondta, hogy sok szociálisát politikussal találkozott mostanság, megemlítette Molnár Gyula, Molnár Zsolt, Kunhalmi Ágnes nevét is, de olyan tárgyalás, ahol felkérték volna a miniszterelnök-jelölti posztra, nem történt. Telefonon meg végképp nem, hangsúlyozta, már csak azért sem, mert a lánykérést sem telefonon szokták intézni. Kiemelte: változatlanul fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy semmilyen posztra nem jelentkezett, de szívesen vállalja a megmérettetést, ha a felkérés nem egy szűk, egy két szereplőt jelentő pártcsoporttól érkezik. „Nem változott semmit az álláspontom: csak a széles összefogásban hiszek, csak annak van esélye leváltjai az Orbán-kormányt”, mondta. Véleménye szerint hosszú-hosszú, de persze időben nem eltolódó megbeszélésekre van szükség ahhoz, hogy egyértelmű helyzet álljon elő, olyan, amelyben már nyugodtan igent mondhat a hívó szóra.

A mai magyarországi politika természetes már csak olyan, hogy

Balázs Péter nevének felbukkanása előhozta a kormánypártiakból a karaktergyilkosság bevált eszközeit.

A volt külügyért most III/III-as ügynöki múlttal támadják, amit ő határozottan cáfolt. Elmondta, hogy a nyolcvanas években, Brüsszelben dolgozva, a gazdasági ügyek támogatójaként kapcsoltban volt az ügyosztály katonai részlegével, voltak megbeszéléseik is, amit természetesnek lehet tekinteni. „Számozott ügynök soha nem voltam” – jelentette ki határozottan, mint ahogy azt is, hogy semmilyen kartonja nem volt, nem is lehetett. Azt is hozzátette: soha senkiről nem adott jelentést, fogalma sincs, hogy most a múltjának ez az egyébként nem titkolt és nem is sötét része miként került elő, nem tudja. „Hogy kik, milyen papírokat gyártottak rólam, és ezeket ki használja most, arról fogalmam sincs, egy biztos: hivatalosan ilyen nem létezhet, mert nem is létezett” – zárta le Balázs Péter a témát.

Paul Lendvai: Orbán rafináltabb, mint Putyin

Interjúk

Lendvai Péter

2017-10-30

Paul Lendvai: Orbán rafináltabb, mint Putyin

A Kossuth Kiadó gondozásában jelenik meg Paul Lendvai legújabb könyve, a Magyarok, amelynek ez már az ötödik kiadása, de persze mindig új fejezetekkel kiegészítve. Az Ausztriában élő író, újságíró immár egészen 2017-ig elemzi a magyar politikai életet, amelyről lesújtó a véleménye. Úgy látja: Orbán Viktor ugyan ügyesen játszik a nacionalizmus kártyájával, de a kontroll nélküli hatalom előbb-utóbb veszélyessé válhat; a magyar történelem – például 1956 is – megmutatta: kiszámíthatatlan, mi történik holnap. „Borzasztó fájdalmat érzek, hová jutott ez az ország” – mondja, ami miatt nem is érzi jól magát Magyarországon az amúgy ötös identitású – ember, zsidó, magyar, osztrák és európai – író. Orbánról azt mondja, hatalma nem attól függ, hogy milyen erős az ellenzék, hanem hogy mennyire fog elhízni…

A most megjelenő könyvének az a címe, hogy Magyarok. Kik a magyarok?

A könyv alcíme az, hogy A kezdetektől napjainkig, eredetileg az volt, hogy Győzelmek a vereségben. Ez egyébként már az ötödik, bővített kiadás. Az első, a történelmi részben sokat foglalkozom a magyarokkal és idézem Babits Mihályt írását (1939-ből), amely arról szól, hogy a magyar nép „kevert és állandóan keveredő nép. Szent István óta s egész bizonyosan már azelőtt is.” 1867 és 1914 között, ezt megállapították, 500 ezer szlovák, 600 ezer német, 700 ezer zsidó lett magyar, kulturális értelemben. Ennek óriási jelentősége volt, mert enélkül a magyarok nem lettek volna relatív többségben még a régi Magyarországon sem. A magyarokkal operálni egy olyan történelemben, ahol a legnagyobb személyiségek között is, Mátyástól Hunyadi Jánosig, nagyon nehéz tiszta magyarokat találni…

De látjuk, halljuk, hogy operálnak vele…

Kétségtelenül. Trianon után fölélesztették ezt az érzést. A magyarság mindig a túlélésért harcolt. Arthur Koestler írta, hogy

magyarnak lenni egy állandó neurózis, amihez külön hozzájárult az ország elcsatolt részein élő népek elszakadása.

Ma tehát a magyarságunkkal érvelni háromszoros elszigetelődést jelent. Először is: az országon belül; jól emlékszem, miként támadtak meg zsidó embereket itt, ahol a zsidóság a legmagyarabb magyarok közé tartozott. Hihetetlen dolgok történtek 1920 és 1944 között, illetve 1990 után a magyar sajtóban, politikában. Ez a megosztás tehát nem most kezdődött, most azonban a Soros elleni kampánnyal szinte csúcsra van járatva. A másik csoportja az elszigetelődésnek a határon túliakat, az erdélyieket, a felvidékieket és a délvidékieket érinti. Az ott élő magyarok beszélnek is erről, arról, hogy ez a mostani politika visszahúzás a múltba. Összezárja a nacionalistákat, a román, a szlovák nacionalistákat, a magyarok ellen. A harmadik elszigetelődés a magyarság elszigetelődése Európától. Ne felejtsük el, hogy nagyon mély nyomokat hagy a közvéleményben, hogy ez az ország, ahonnan 1956 októbere után közel kétszázezer ember menekült el és talált befogadásra Európában, vagy éppen napjainkban, amikor mintegy félmillióan választottak maguknak új országot, most mindenfajta szolidaritást visszautasított. Ez utóbbi azt mutatja meg a világnak, hogy az Orbán kormány Magyarországa nem tartozik az európai fősodorba, másként viselkedik az országon belül, és kívül egyaránt; inkább közelít a diktatúrákhoz, mint a demokratikus értékekhez.

Azt mondta, hogy a nacionalizmus feléledését már 1990 óta érezhetjük, biztos ebben?

Persze.

A könyvemben idézem is, milyen támadások érték már 1993 környékén Soros Györgyöt, csakhogy akkor épp a Fidesz védte meg Sorost, annak felidézésével, hogy mi mindent tett az üzletember a magyar progresszióért.

Szóval egy sor dolog történt annak idején, például a Horthy-temetés, vagy a Csurkától való nem elszigetelődés, amelyek megerősítik az állításomat. Lenin mondta egyszer – veszélyes dolog őt idézni -, hogy ha megkaparsz egy bolsevikot, kijön belőle egy nagyon rossz nacionalista. Átültetve a gondolatot: ha megkaparsz egy magyar politikust, kijön alóla egy nacionalista.

Ezek valódi érzések, vagy inkább politikai kártya?

Orbánnál nyilvánvalóan politikai kártya. Hogy aztán később magáévá is tette a nacionalista gondolatokat, az lehetséges. De dominánsan benne van az európai érzék hiánya.

Nincs abban ellentmondás, hogy a felmérések szerint a magyarok döntő többsége Európa-párti, ugyanakkor mégis ilyen erősen hat a nacionalizmus?

Hallatlan abszurditásokkal találkozik az ember. Orbán Viktor például a leghíresebb beszédeit Erdélyben, Tusnádfürdőn tartja, amit csak azért említek, mert a sokat szidott Románia megértőn fogadja, és elviseli azokat az éles szövegeket, amelyek ott elhangzanak. Én nem tudnom elképzelni, hogy például az osztrák kancellár elmenjen Dél-Tirolba és mondjuk Bolzanoban egy nagy nemzeti beszédet tartson. De mondok mást: a magyar parlament épületére kiteszik az erdélyi zászlót, de nem teszik ki az Unióét, vagy folyamatosan halljuk az állítsuk meg Brüsszelt, kormányzati szlogent, miközben ennek az országnak a gazdasági életét megbénította volna az elmúlt tíz évben, ha nem kapott volna az európai emberek adófizetéseiből támogatást. A nemzeti jövedelem 3-5 százaléka Brüsszelből érkezik Budapestre. Ezt tudják azért az emberek, mint ahogy azt is, hogy szabadon utazhatnak. Vagyis az Európához tartozás inkább a haszonélvezet oldaláról fogalmazható meg, ezért van ez a kettősség, amely ellentmondásnak tűnik. Ez persze azt is jelenti, hogy nem lesz olyan egyszerű, már ha Orbánék ezt szeretnék, kivonulni az Európai Unióból.

Említette, hogy a Magyarok című könyvének ez az ötödik kiadása, folyamatosan bővítette az idő előrehaladtával. Az elemzések, megfigyelések segítettek, vagy segítenek abban, hogy láthassuk a jövőt is, hogy merre megy ez az ország?

Én nem hittem volna, amikor a könyvet írtam, hogy ez lesz ebben az országban. Akkor sem hittem, amikor az első kiegészítő fejezetet írtam, hova fog jutni Magyarország. Csodálom azokat, akik mindent tudnak. Én nem tudtam. Bruno Kreisky, volt osztrák kancellár mondta egyszer: Hruscsovot tartották a legjobb kremlinológusnak, mégsem tudta, hogy le fogják váltani. Nem lehet tehát megmondani előre, mi történik a történelemben. A történelem tele van meglepetéssel, sajnos nem mindig jóval. Ha elaludtunk volna 1956 szeptemberében, nem gondolhattuk volna, hogy Magyarországon október 23-án kitör a forradalom, mint ahogy nem gondolhattuk volna, ha éppen október 31-én alszunk el, hogy letörik ezt a forradalmat és a végén még puszilkodnak is azzal, aki ezt letörte, azaz Kádár Jánossal. Most azt látjuk, hogy van egy új vezér, aki 2010 óta vezeti ezt az országot és nincsen jele annak, hogy belátható időn belül változás legyen.

Ön, utalok itt korábbi beszélgetéseinkre, interjúira, mindig elismeréssel beszélt Orbán Viktorról, bár az elismerésnek mindig volt némi idézőjeles tartalma is. Most is így gondol rá, így beszél róla?

Természetesen. Nagy politikai tehetségnek tartom őt, de ez önmagában semmit nem jelent, az a perdöntő, hogy mit kezdesz a tehetségeddel. Nemrégiben olvastam egy könyvet Mussoliniről; elképesztő dolgok derülnek ki róla, s csak azért hozom ide őt, hogy bár tehetséges politikusnak tartották őt, de lám, nem lehet tudni, hogy a végén mi lesz a tehetségből. Ha hiteles akarok lenni, akkor el kell mondani azt, amit gondolok, még akkor is, ha mások nem szívesen hallják, amit mondok. Sokan bíráltak például azért, amiért megdicsértem azt a Kádár Jánost, aki barátaimat végeztette ki, vagy hurcoltatta meg. És ez igaz, de nem változtat azon, hogy később egy olyan fogházigazgatóvá vált – és ez itt most Magyarország metaforája -, ahol a rabok viszonylagos szabadságot élvezhettek. Vagyis

el kell ismerni Orbánnak azt a képességét, hogy hihetetlen energiával, és igen, tehetséggel épített fel egy olyan struktúrát, amely nagyobb hatalmat biztosít neki, mint bármely más kormány vagy államfőnek az Európai Unióban, olyan erőt, mint ami mondjuk Putyinnak, vagy Lukasenkonak van, ráadásul úgy, hogy Magyarországon formailag működik a demokrácia.

Itt többé-kevésbé békén hagynak, szabadon utazhatsz, ha például üzletember vagy és amíg nem teszel éles politikai kijelentéseket, még az adóhatóság sem zargat, ha még építesz egy futballstadiont, akkor kedvezményeket is kaphatsz. Az is igaz persze, hogy Orbánnak, a tehetsége mellett szerencséje is volt az eddigiek során. Szerencséje volt a belpolitikában az ellenfeleivel, szerencséje volt az úgynevezett szövetségeseinek a gyengeségeivel és szerencséje volt a külpolitika alakulásával. Nem ő csinálta, de felismerte. Felismerte a jelentőségét Trumpnak, felismerte, hogy milyen politikai hasznot lehet húzni a terrorcselekményekből, a menekültekből. Ha pedig hibázott, mint például az internetadónál, viszonylag gyorsan reagált és kijavította a hibáját. Gyurcsány például elkövette a nagy hibáját 2006-ban, az őszödi beszédével és nem javította ki. Orbán eddig mindig gyorsan és ügyesen javított. Ami nem jelenti azt, hogy ez mindig így lesz. Van ugyanis egy nagy veszély: minél erősebb vagy és minél határozottabban élsz abszolút hatalmaddal, annál kevesebben merik a vezért figyelmeztetni, fellépni ellene pedig végképp nincs bátorsága senkinek. Ami például mostanság történik, azt én az újkori magyar történelem szégyenfoltjának nevezem, jelesül a Brüsszel és Soros György elleni támadásokat. Ma ez még működik, a zenekar, amelyet Orbán vezényel, azt játssza, amit ő akar, de ott a veszély: előbb utóbb elveszíti az iránytűt. Hogy ez mikor lesz, nem lehet tudni. Orbán politikai értelemben fiatal – gondoljunk csak Trumpra -, 54 éves, nála nem az a kérdés, hogy milyen erős az ellenzék, hanem, hogy mennyire fog meghízni.

A kormányfő október 23-i beszédét hallva, nem gondolja, hogy máris elveszítette ezt az iránytűt?

Nem lehet tudni. Mondott ő már ennél durvább beszédeket, voltak neki nagyon súlyos kijelentései is, hogy mást ne mondjak, az azeri rendszert mintaállamnak nevezte. A külpolitikában nagyon erős szerepet játszik a cinizmus és a megszokás. Addig, amíg Magyarországon nem lőnek, addig azok a történések, amelyeket láthatunk, például a szinte teljes sajtó bekebelezése, vagy a barátok és családtagok pénzzel való tömése, mind nem olyanok, amelyek tömegeket mozgatnának meg akár Magyarországon, akár külföldön.

Hát igen, úgy tűnik, itt minden szélsőséges kijelentést elenged a nép a füle mellett. Ugyancsak az október 23-i beszédében Orbán sötét oldalnak nevezte az ellenzéket, illetve mindazokat, akik mást gondolnak, mint ők, nem hinném, hogy normál demokráciákban ez szó nélkül maradna.

Nem egészen így van, figyelje, csak meg miket lehet olvasni hallani a Brexit kapcsán a kilépés ellenzőiről Angliában. Szóval ez egy régi trükk: az ellenfelet ellenséggé tenni, diszkreditálni őt, mondván nem igazi hazafi, nem igazi magyar, német, vagy angol. Újra csak azt hangsúlyoznám: nem lehet tudni, hogy mikor minek lesz azonnali és történelmi következménye; Magyarország az ilyen váratlan események terén mindig is hangsúlyos szerepet játszott. Ma még a megszokás és a feledékenység dominál. De nem tudhatjuk, mondom immár sokadszor, hogy mit hoz a holnap. Hogy meddig viselik el a magyarok azt, hogy Nyugaton az orbáni Magyarországot együtt emlegetik Putyin Oroszországával, vagy Erdogan Törökországával. Pedig Orbánt tényleg nem lehet összehasonlítani Putyinnal, mert ő sokkal rafináltabb. A kérdés tehát az, hogy ez az Orbanisztán megmaradhat-e így. Egyelőre, bár vannak időnként jelentős tüntetések, aztán valahogy ezek a szervezetek, amelyek szervezőként fellépnek, eltűnnek, és ez a nagy baja ennek az országnak: nincs szervezett és szavahihető ellenzék.

És merre megy Európa?

Visszafelé. Ennek is köszönhető, hogy Orbán európai szereplővé válhatott. Láttam egy brüsszeli képet Orbánról. Ott ment és állt magányosan a kormányfők között, de hihetetlen magabiztosan, teli önbizalommal. Mert pontosan tudja, hogy ott a többiek közül, senkinek nincs olyan erős pozíciója, mint neki. Ezt el kell ismerni, miközben azt is látnunk kell, hogy ez egyben a magyar ellenzék szegénységi bizonyítványa.

Térjünk vissza az elejére, meg a könyv címére. Ön magyar?

Persze. De több vagyok. Nincsenek problémáim az identitásommal…

Másoknak sincs?

Dehogynem… De: először is ember vagyok, ez a legfontosabb, utána a második legfontosabb, hogy egy olyan közösséghez tartozom, amelyet a világtörténelemben mindmáig üldöznek, tehát én nem teszem fel a kezemet, hogy én zsidó vagyok, ám akkor igen, amikor üldözik.

Magyar vagyok, itt születtem, ez az egyetlen nyelv, amelyet akcentus nélkül beszélek, ez az én hazám, noha van egy második hazám, Ausztria. Ott majd hatvan éve vagyok állampolgár, ott engem soha senki nem bántott, csak jóságot kaptam a magyar akcentusom ellenére és minden idegszálammal arra törekszem, arra vágyom, hogy legalább Ausztria mentse meg magát attól a sorstól, ami Magyarországnak jutott most osztályrészül.

Az identitásom tehát szinte ötös: ember, zsidó, magyar, osztrák, európai…

Fájdalmat érez azért, amit Magyarországon lát, tapasztal?

Borzasztó fájdalmat érzek. Látom, hogy hova jutott ez az ország. Látom, és ez íróként, újságíróként különösen fáj, hogy mi lett a magyar sajtóval. Elkeserítő hogy ez lett belőle. Mint ahogy az is, milyen nevetségessé vált az én eredeti hazám ezekkel a kampányokkal. Nem érzi jól magát az ember ebben az országban.

Tao-pénzek: botrány lesz a választások előtt?

Lendvai Péter

2017-10-27

Tao-pénzek: botrány lesz a választások előtt?

Egy napig volt szenzáció, hogy a Kúria döntése értelmében nem titkolhatóak tovább a tao-pénzek, vagyis nyilvánossá kell tenni, hogy mely cég mennyit utalt és kinek sportcélú támogatásként. Már önmagában a Kúria döntése váratlan volt, hiszen ezzel nyíltan szembe ment Orbán Viktor véleményével, aki ugye a nyilvánosság előtt jelentette ki, hogy a társasági adó eme fajtája – tekintettel arra, hogy az az adományozó cégtől származik -, nem közpénz, ezért nem is nyilvános.

Ennek fényében volt meglepő az is, hogy a Kúria határozatát követően Gulyás Gergely frakcióvezető azonnal elfogadta a döntést, nem kritizálta a bíróságot, hanem cselekvő módon nyilatkozott. Ilyen esetekben persze az ember rögtön gyanakodni kezd: először is azt gondolja, hogy a Fidesznek előbb volt tudomása a Kúria álláspontjáról, mint a nyilvánosságnak, másrészt – talán ebből következően –

a kormánypárt már megtalálta azt a kreatív megoldást, hogy mégiscsak kicselezze a transzparenciát.

Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója szerint – egyébként ők fordultak bírósághoz a tao-pénzek nyilvánossá tétele ügyében – nem nagyon lehetséges kibújni a kötelezettség alól. Szerinte az ügy most csak azért lett pusztán egy napos, mert a végrehajtásához várni kell a leírt ítéletre, amelyet az egyik bíróságról átküldenek a másikra, és ez a procedúra, amíg a Markó utca egyik épületéből eljut a másikba, akár egy hónapig is eltart. Ligeti szerint azért különösen izgalmas most ez a folyamat, mert – ha jól kalkulál -, éppen a választási kampányba fog berobbanni; akkor kell kiderülnie az összes részletnek.

Azt ma már mindenki tudja, vagy legalábbis sokak számára ismert, hogy ezt az adót, ha nem a sport céljaira különítik el, a költségvetésbe kellene befizetni. Ebből következően az adózó egy fillért sem veszít, ha – esetünkben – a sportra áldoz, a pénz ugyanis semmiképp sem maradhatna nála. Ezért is döntött úgy a Kúria, hogy a tao-pénzek bizony sem veszítik el közpénz jellegüket – hogy Matolcsy György szép kifejezésére utaljunk.

Amúgy a rendszerrel nem lenne semmi baj, ha az adományozás nem egyfajta szervilizmus és nepotizmus keveréke lenne, illetve még ennél is több: maga a korrupció.

A szervilizmusra, nepotizmusra csak egy adat: a legtöbb pénzt a miniszterelnök Puskás Akadémiája kapta, számszerűen 13,9 milliárd forintot, amellyel nagyságrendekkel többet kap, mint a többi kedvezményezett. Ráadásul a többiek sem állnak messze a kormánytól, így vagy úgy, különböző kormányzati személyeken keresztül kapcsolódnak hozzá.

Orbán Viktor miniszterelnök a Puskás Akadémia – Budapest Honvéd mérkőzésen a felcsúti Pancho Arénában 2016. április 30-án. MTI Fotó: Kovács Tamás

Orbán Viktor hozzáállását jól jellemzi, hogy számára semmilyen aggályt nem jelent a Puskás Akadémia kitüntetett helyzete, de miért is jelentene, ha már az első kormányzása idején sem tiltakozott azért, hogy felesége szőlőgazdasága állami támogatást kapjon. A különbség legfeljebb annyi, hogy akkoriban még azt mondta: ne mi kapjuk a legtöbbet, vagyis egyfajta szerénység is jellemezte. Mára ez elillant: kapják csak ők a legtöbbet. Jóval többet, mint mások.

Ennél azonban izgalmasabb az a kérdés, hogy felfedezhető-e korrupció az így megkapott pénzek kapcsán. Másként: lesz-e nyoma annak, hogy azok a piaci cégek, amelyek ilyen bőkezűen juttatnak adóforintokat a Puskás Akadémiának, a másik oldalról busásan megvannak jutalmazva, mégpedig állami pályázati pénzek elnyerésével. Ligeti Miklós szerint ezek az adatok nem lesznek eltüntethetők, mert a közbeszerzési értesítésekben benn vannak, és világossá, illetve egyértelművé teszik az összefonódásokat. Márpedig innentől kezdve az is egyértelművé válhat – állítja a jogi igazgató -, hogy miként korrumpálja egymást a kormány és az adózó.

Ligeti szerint ma még gondot okoz, hogy miközben a törvény ezt előírta,

a dokumentáció vagy hiányos, vagy egyszerűen nincs is meg az illetékes minisztériumokban

– a Nemzetgazdaságiban és az Emberi Erőforrások Minisztériumában. „Egyszerűen elhanyagolták eme kötelezettségüket, semmilyen dokumentációt nem vezettek, és ennek következménye sincs, jóllehet törvényi kötelezettségük lenne” – így Ligeti. Azt is elmondja, hogy a sportszövetségeknél azonban tisztességesen vezették a tao-pénzek bekerülését, ezért onnan könnyebb lesz majd a kontrollhoz szükséges papírokat nyilvánossá tenni.

Hogy világos legyen: a társasági adó 2011-es bevezetése óta 360 milliárd forint tűnt el a költségvetésből (más adatok 450 milliárdról beszélnek), tehát komoly összegekről beszélünk. Ligeti állítja, hogy amennyiben a Kúria ítéletének részletei is nyilvánosak lesznek, márpedig azok lesznek, mind az ő intézete, mind mások elindulnak a tényfeltárás következő szakaszán. Kiderítik, hogyan is kapcsolódtak össze a tao-pénzek a közbeszerzési pályázatokkal. És ha ez így lesz, a botrány elkerülhetetlen: világossá válik, és éppen a választási kampány hajrájában az egyik legnagyobb korrupciós ügy Magyarországon. Bár ezért a jelzőkkel és a fokozásokkal bánjunk csínján…

Nem gondolom, hogy Orbán náci

Interjúk

Lendvai Péter

2017-10-27

Lendvai Ildikó, hajdani MSZP pártelnök és képviselő, ma újra tagja a párt elnöke által létrehozott tanácsadó csapatnak, bár szerinte a véleményét korábban is mindig elmondta. Szerinte Balázs Péter jó jelölt lehet, a közös lista élére, ha lesz valóban együttműködés. A volt elnök egészen megdöbbentőnek tartotta Orbán Viktor ünnepi beszédét, amiből pont az ünnep hiányzott. Szerinte a miniszterelnök ugyan nem náci, vagy fasiszta, de a szóhasználata azokat az időket idézi és bizonyosan nem véletlenül. Úgy látja: Orbán meglepően ijedtnek tűnik, feltehetően tart attól, hogy hirtelen szembefordulnak vele a tömegek, hiszen megélt már hasonló helyzeteket.

Induljunk el a könnyebbtől a nehezebb felé. Marton-ügy…

Ez volna a könnyebb? Hát erről mindenkinek csak egy véleménye lehet, még akkor is, ha nem mondhatom magamról, hogy meetoo, mivel nekem ilyen inzultusban nem volt részem. Azt nevezem én inzultusnak, amikor valaki a hatalmi helyzetét használja ki. Ez az ügy azért kerül ennyire a figyelem középpontjába, mert jól mutatja, hogy mire képes a hatalom, hogyan fordítja ki az embert. Sajnos sokan vannak, akik azt hiszik, hogy a pozíció együtt jár a szabadosság szabadságával, az ellenállhatatlanságával.

Nem akarok azonnal orbánozni, de annyiban jogos az összehasonlítás, hogy nála, náluk is a hatalommal való visszaélést tapasztaljuk.
a Marton-féle esetek ugyanezeknek az intim változata.

Most persze azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy Marton László most bocsánatot kért, és ezzel a konkrét ügy megoldódhat, Orbánék nem fognak.

Szanyi-ügy…

Nagyokat ugrunk a nehezebb felé… Nagyon nem örülök annak, amit a Tibor tett és nem használt nekünk. Természetesen az a kép, amit a Tibor közzétett egy valódi kép. Konok Péter történész írta, hogy a forradalom nem kívánságműsor, hogy csak azt mazsolázzuk ki belőle, ami bele illik a nagy képbe. De senkinek sem jutna eszébe sem a 48-as forradalom ünnepén, sem mondjuk az a bécsi forradalom előestéjén vagy napján meglincselt emberek képeit föltenni, pedig voltak ilyenek és igaz lenne a kép. Azt akarom ezzel a mondani, hogy október 23-án a forradalomnak nem a sötét oldalait ünnepeljük. Nem kell az ünnep napján azt a kevés fényes lapot, ami a forradalomnak jut azonnal befeketíteni. Igen, október 30-án már beszélhetünk a lincselésekről, azokról az emberekről, akik besorozott kiskatonaként váltak áldozattá, de ismétlem, nem az ünnep szép napjait kell így elrondítani. Madách a Tragédiában a francia forradalomnak ügyesen megmutatta a szépséget és sötétséget is, s van ebben két sor, ami erre is vonatkozik, így hangzik:

”Vak, aki Isten szikráját nem érti, Ha vérrel és sárral is volt bekenve.”

Szóval nem kell ilyenkor a sötét oldalról beszélni…

Ön használta most a kifejezést: sötét oldal. De valaki más is használta ezt néhány nappal ezelőtt, ha már az ünnepről beszélünk…

Én persze a történelem sötét lapjaira gondoltam… Azt hittem egyébként, hogy Orbán engem már nem tud meglepni. De tudott. Nem azért, mert ebben a bizonyos ünnepi beszédben október 23-án, ne a régi szakácskönyvből főzött volna, új gondolat nem volt benne, de az megdöbbentett, hogy éppen október 23-án, ami általában a nemzeti összefogás szép jelképeként szokott jobb és baloldal egyaránt ünnepelni, minden eddiginél durvább stigmát tegyen a saját ellenzékére, mert ez a sötét oldal természetesen rólunk szól. Annak ellenére, hogy ő nem használta a vallási frazeológiát, hanem a Csillagok háborújából idézett, azért ez a fajta démonizálás, nagyjából ugyanaz, mint amit Aradszki képviselőtől hallhattunk a parlamentben. Az ilyen démonizálásból még soha semmi jó nem származott. Egyébként október 23-án Orbán Viktornál senki nem tett többet azért, hogy éppen ’56 emlékétől szakadjon el. Ráadásul, ha 56-ot és menekülteket összekapcsol az ember, akkor mindenkinek az jut az eszébe, hogy akkor többszázezer magyar menekültet befogadtak Nyugaton, ám erről a beszédben nem esett szó, viszont elég hamar eljutott a migránsokig, amiről avatatlan hallgató azt hihette, hogy 1956 a migránsokról szólt. Azt is merte állítani, hogy a magyar forradalom is hasonló célokért fogalmazódott meg, a saját nemzeti kultúránk védelméért mentek az emberek az utcára, mert nem akartak beolvadni senki olvasztótégelyébe, és már ott is tartottunk a migrációnál, Sorosnál, Brüsszelnél. Én aztán igazán fontosnak tartom a nemzeti kultúrát, de 56-ban speciel nem a nemzeti kultúra ellentámadása miatt mentek az emberek az utcára, hanem nagyobb szabadságért, demokráciáért, függetlenségért, jobb életért, sok mindenért, de semmiképp nem a migráns fantom ellenharc miatt.

Maradjunk még az Orbán beszédnél és a migránsoknál: a szónok azt mondta, hogy ma már csak Kelet Európa migránsmentes övezet, amiről azért az embernek eszébe jutnak régi kifejezések, úgy, mint cigánymentes övezet, vagy patkánymentes övezet…

Összeborzongtam… Egyre többször fordul elő stilárisan és szófordulatait illetően a náci nyelvezet; nem lehet nem észrevenni, hogy egyre több olyan fordulatot használ Orbán, amit a magyar, vagy a német nácizmusnál hallhattunk.

Előfordult ebben a beszédben az idegen népelem, kifejezés is; a negyvenes évek elején így hívták itthon a zsidókat. Most a zsidó és a cigány szó behelyettesítődik a migráns szóra.

Nem gondolom, hogy Orbán náci, azt sem gondolom, hogy fasiszta, csak azt mondom: nincs benne kellő önvédelem a retorika iránt. Ha van benne némi tudatosság, akkor – és ez érződött 23-án -, a Fidesz és a Jobbik még mindig ugyanazért a szavazótáborért harcol, azokért, akiknek ez a nyelv nem idegen.

Ugyancsak a 23-i beszédben használta Orbán a homo szovjeticus és a homo brüsszelicus kifejezéseket, megemlítve azt is, hogy harminc év után újra meg vagyunk szállva.

Ez nem pusztán sima történelemhamisítás, de szembe kerül önmagával is. Annak idején, és azóta is úgy beszél némelykor, mintha ő zavarta volna el Magyarországról a szovjet katonákat, de ezzel a beszéddel a saját teljesítményét is megsemmisíti. Emellett, ez a szovjeticus, brüsszelicus kifejezések az erkölcsi érzékemet is bántják; a homo előszóval mintha azt hangsúlyozná, hogy azok ott Brüsszelben másfajta emberek. Összességében azt érzem, hogy folyik a nemzet fogalom átjátszása egy rassz fogalom kifejezésévé.

Lépjünk egyet most a szocialisták felé… Balázs Péter.

Nagyra becsülöm őt, és az egész tevékenysége éppen az ellenpontja annak, mint amit az előbb Orbán Viktorról mondtam. Neki az egész munkássága arról szólt, hogy Európához tartozunk.

Ugye azt nyilatkozta, hogy csak akkor vállalja, ha egy kritikus tömeg felsorakozik mögötte…

Igaza van, valóban csak így szabad vállalnia. Széles együttműködési rendszerre volna szükség, hogy érdemi miniszterelnök-jelölt vállalja a feladatot. Ha egy ilyen integráció létrejönne, Balázs Péter alkalmas lehet a jelöltségre, és még arra is, hogy eséllyel induljunk a választásokon.

Gyurcsány Ferenc eddig úgy nyilatkozott, hogy Balázs Péter a DK számára nem elfogadható és egyébként is, fordítva az eddigi politikáján, amikor is a feltétel nélküli együttműködés híve volt, ma már mintha feltétlenül elutasítaná a közös lista gondolatát, sőt mintha némi fölény mutatkozna benne a szocialistákkal kapcsolatban.

Nem szívesen megyek bele a politikai szkanderezésbe még ezen a szinten sem; Gyurcsányt okosabb politikusnak tartom annál, mint amit a vele szemben kritikai megjegyzéseket megfogalmazók hangoztatnak, hogy neki csak a szocialisták legyőzése a fontos. Bízom benne, és biztos is vagyok, hogy neki ennél emelkedettebb céljai vannak. Azt remélem, hogy ő is azt nézi, hogy miként áll ez a tábor a Fideszhez képest.

És itt tartunk a nehezénél: az MSZP-nél. Van valamilyen új irány, vagy egyáltalán irány? Molnár Gyula kézbe vette a pártot?

Úgy látom igen. Én nem bírálom őt, amiért Botka Laci miniszterelnök-jelöltsége idején hátrább húzódott, most azonban, ebben az új helyzetben, hihetetlenül megnőtt a felelőssége.

Most egy krízishelyzetből kell kivezetni a pártot és közben össze is kell kalapálnia egy megfelelő együttműködési rendszert. Ez nagyobb és nehezebb feladat, mint korábban bárkinek adatott.

Még jó, hogy bízik benne, hisz Molnár Gyula elmondta a Független Hírügynökségnek, hogy önt is meghívta a tanácsadói csapatába…

Nézze, én eddig is elmondtam mindig, amit gondoltam, most annyi a különbség, hogy némiképp koordináltabbá vált az együttműködés. Most olyan vagyok, mint a nagymamák, pont annyira izgulok, mint anyaként, de a felelősség már nem az enyém.

Akkor felelősség nélkül belemehet jóslásokba: mit lát 2018 áprilisából?

Eredményt talán nem látok. Egyet viszont igen, amit még a saját bajainkban, butaságaink közepette is biztatónak ítélek meg a Fidesz, szemlátomást, úgy viselkedik, mintha életveszélyben lenne; Orbán Viktor nem csak azért használta a sötét oldal kifejezést, hogy stigmát ragasszon a baloldalra, hanem azért is, mert nem szabad lebecsülni, azt – amúgy az ő helyében nem példálóznék annyit a Csillagok háborújából, ott ugyanis mindig a köztársaságiak győztek -, ebből az következik, hogy a miniszterelnök lát valamit. Mondjuk azt, hogy igenis van kormányváltó hangulat és nem biztos benne, hogy ez nem tud hirtelen becsatornázódni az ellenzéki pártokhoz, rólunk pedig el tudja hinni, hogy képesek leszünk élni ezzel a lehetőséggel.

Nagy siker lenne, ha a demokratikus oldal győzni tudna, de az is, ha vissza tudjuk szorítani a Fideszt.

Például koalícióra kényszeríteni? Horn Gábor azt nyilatkozta nekünk, hogy ily módon politikai fogollyá válna Orbán, már nem is lenne többé miniszterelnök…

Lehet, hogy így van, de tartok tőle, ha ilyen kényszer létrejönne, összeállna a Fidesz- Jobbik páros. Én nem koalícióra gondoltam, hanem arra, ha Orbán Viktor és a Fidesz hatalma elkezdene visszaszorulni, akkor talán változtatnának eddigi politikájukon. De ahhoz, hogy összejöjjön a váltás, ahhoz több dolognak kell történnie. Egy nagy repedésnek Brüsszellel kapcsolatban és ennek vannak komoly jelei, és vannak jelei a Fideszen belüli repedésnek is, mint ahogy annak is, hogy

a Fidesz teljesen elveszítette saját értelmiségi körét

. Az is elképzelhető, hogy az unió is keményebb lépésekre szánja el magát, akkor a többségében uniópárti magyar lakosság is erősen elgondolkodna egy újabb Fidesz hatalom támogatásán. A mi oldalunkkal kapcsolatban meg arra lenne szükség, hogy a kilenc hónap elvesztése után, sikerüljön új mondatokat mondanunk; hogy az eddig használt szlogenünk, a tegyünk igazságot, szélesebb értelmezést kapjon. És, hogy két lábon álljunk abban az értelemben, hogy egyszerre szolgáljuk az elesettek érdekeit, és dolgozunk a középosztály tagjaiért. Ezt azért is hangsúlyozom, mert bár nagy híve vagyok az összefogásnak, az azonban még számszerűen nem elegendő a Fidesz legyőzéséhez, nekünk új szavazókat is kell találnunk. Ehhez akciókra van szükség, jelenlétre, az emberek megszólítására, azaz nem elég az összefogás és az, hogy vannak programjaink, szükség van rájuk, de nem elegendőek. Nekünk be kell tennünk a lábunkat a Fidesz repedéseibe, és azt csak ilyen módon lehet. Olyan akciókra gondolok, amelyek igazi segítséget nyújtanak a társadalom tagjainak és jelzik a szocialista párt törődését is.

Balázs Péter: Soha nem tárgyaltam Tarjányi Péterrel

Interjúk

Lendvai Péter

2017-10-25

Balázs Péter: Soha nem tárgyaltam Tarjányi Péterrel

Telefoninterjúban erősítette meg szándékát Balázs Péter volt külügyminiszter a Független Hírügynökségnek: ahogy ő fogalmazott, ha és amennyiben összejön az a kritikus tömeg, amely őt támogatja, akkor vállalja a közös miniszterelnök-jelöltséget. Azt is hozzátette: nem lehet húzni halasztani az ügyet; karácsonyig el kell dőlnie, hogy vele, vagy nélküle kezdődik a 2018-as választási kampány.

Akkor tehát mégis?

Még egyszer szeretném rögzíteni, azt, amit már korábban is mondtam: én nem jelentkeztem semmire, sehova és senkinél.

De valahogy csak előkerült a neve…

Egy blog dobta be, sok-sok pontatlansággal, de persze alapvetően helyesen, abból a szempontból, hogy bizonyos feltételek mellett valóban vállalnám a feladatot. De a pontatlansággal kapcsolatban: soha nem tárgyaltam Tarjányi Péterrel, mint ahogy másokkal sem, mint már az előbb említettem. Azóta is egyébként lényegében csak kérdésekre válaszolok, kisebb társaságokban kifejtem a véleményem, ami amúgy meglehetősen sarkos.

Mi a lényege?

Hogy míg a kormányoldalon egyetlen jelölt van, vagyis csak az igencsak elkopott miniszterelnök neve forog, csakis Orbán Viktor lehet a miniszterelnök, addig az ellenzéki oldalon egy sor jelölt van erre a pozícióra. És

bármennyire jók a jelöltek, így nincs értelme a dolognak, mi több, komolytalan a kihívás.

Nem bántom őket, hangsúlyozom, kiváló politikusok sorakoznak az ellenzéki oldalon, egy-egy részterületen képesek kiemelkedőt nyújtani, de szétaprózva az ellenzéknek az esélye egyenlő a nullával.

Miért, az együttműködés kínálna esélyt?

Mindenképpen. A széttagoltság legfeljebb három párt parlamenti szereplését jelenti majd, és nagy Fidesz-győzelmet. Ahhoz, hogy fordítsunk a lejtőn lefelé csúszó állapoton, összefogás kell.

Arra vár, hogy minden demokratikusnak nevezett ellenzéki párt beálljon ön mögé?

Az nyilván naivitás lenne, de

azt várom, hogy egy kritikus tömeg felsorakozzon.

Amióta a napvilágra került a neve, felgyorsultak az események?

Igen, abból a szempontból feltétlenül, hogy azt érzékelem, komoly igény van az összefogásra és a közös miniszterelnök-jelöltre.

Gondolom az ön szerepvállalásának is van határideje, ha túl sokáig elhúzódik a megállapodás, az már az ön nevét is koptatja…

Így igaz. Amennyiben a tárgyalások azt mutatják, hogy a szándékok az elveimmel összeegyeztethetők, addig érdemes tárgyalni, de karácsonynál tovább semmiképp.

Balázs Péter még lehet közös jelölt

Lendvai Péter

2017-10-25

Balázs Péter vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, ha ez nem „szűk pártérdekek mentén” jelenik meg.

Balázs Péter ante portas, írtuk néhány nappal ezelőtt, annak jelzéseként, hogy érlelődőben van az ellenzék miniszterelnök-jelöltjének kiválasztása. Korábban, a Molnár Gyulával készített interjúnkban a párt elnöke hangsúlyozta:

nem lesz casting, egy név létezik a fejében,

és azt majd meg is fogja mondani, valamikor november végén.

A név azonban – ha ugyanarról a személyről van szó – kiszivárgott, vagyis az, hogy Balázs Péter, volt uniós biztos, valamint a Bajnai-kormány külügyminisztere lenne az a politikus, akit adott esetben közös listavezetőként megneveznének.

A hírt elsőként egyébként a B1 blog hozta nyilvánosságra, amit aztán az atv.hu Balázs Péter szavai alapján cáfolt. A Független Hírügynökség, megismerve a volt külügyér nyilatkozatát úgy érezte,

a cáfolat nem teljesen egyértelmű;

miközben mi is tudtuk, méghozzá az eredeti forrásból, hogy Balázst a pártok képviselői nem keresték fel. Balázs úgy fogalmazott:

„senki nem keresett meg és én se jelentkeztem sehova”.

Ezzel együtt portálunk mégis hitelt adott az eredeti hírnek, akkori írásunkban ennek hangot is adtunk. Az atv.hu-nak adott interjúban is fel lehetett fedezni, úgymond, duplafenekű mondatokat, amelyek azt sugallták: lehetnek olyan körülmények, feltételek, amelyek alapján mégiscsak lehet az egykori uniós biztosból közös miniszterelnökjelölt. Azt írtuk: amennyiben a jelölt nem a pártok delegáltjaként, hanem kiemelkedve a pártvilágból egyfajta közös ellenzéki – nevezzük így – társadalmi akaratként jelenik meg, akkor lehetséges, hogy pozitív lesz a felkérésre adott válasz.

Nos, kedden este a Hír Tv Egyenesen című műsorában pontosan ennek megfelelő válaszokat adott Balázs Péter Kálmán Olga kérdéseire. Szavaiból az derült ki, hogy amennyiben megvalósul egy olyan összefogás, ahol a listavezető, miniszterelnök-jelölt nem pusztán a szűk pártérdekek mentén jelenik meg, akkor, ahogy ezt a politikában mostanában mondani szokás, beleállna a kihívásba.

Természetesen nem könnyű a helyzet, igaz a Fidesz ellenzékeként mikor volt az. Gyurcsány Ferenc például hétfőn este, ugyancsak Kálmán Olga mikrofonja előtt, úgy nyilatkozott:

a Demokratikus Koalíció számára nem elfogadható Balázs Péter személye,

pártja inkább egy klasszikus politikust szeretne látni a miniszterelnök-jelölt szerepében.

Gyurcsány érve nem tűnt túl erősnek, legalább is abban az értelemben, hogy Balázs Pétert ő nem sorolja a politikusok körébe. A volt miniszterelnök kijelentése inkább azt sugallta: nem megy bele könnyedén semmilyen kívülről jövő név automatikus elfogadásába, ezzel ugyanis rontaná a DK alkuhelyzetét. És bár a DK elnöke az utóbbi napokban, főként Botka László visszalépése óta, kicsit áthangolta korábbi, abszolút nyitottságról árulkodó mondatait, egyelőre nehezen képzelhető el akkora fordulat nála, amely nem kizárólag pártja primátusát hangsúlyozza.

Ezzel együtt ma bizonyosan ott tart, nyilvános megszólalásai csak ezt erősítik, hogy nincs szükség már közös miniszterelnök-jelöltre, tekintettel arra, hogy

a Demokratikus Koalíció önálló listát fog állítani, saját listavezetővel,

aki nem más, mint ő maga. És kétségtelen: ebben az esetben már kizárólag a koordinált egyéni jelöltekről, a 106 képviselő-jelölt kiválasztásáról szólnak a tárgyalások. Balázs Péter, a szocialisták és talán az Orbán leváltását kívánó közvélemény is bízik abban, hogy még mindig lehet ennél többről szó.

Debreczeni: Ez itt egy rablóbanda és Orbán a bandavezér

Interjúk

Lendvai Péter

2017-10-25

Debreczeni: Ez itt egy rablóbanda és Orbán a bandavezér

Debreczeni József ismét könyvet ír a miniszterelnökről, ezúttal az Orbán-rezsim 2010-201? címmel. A nyolc évvel ezelőtti, tehát még a kormányra-kerülés előtt publikált írásban már előre jelezte: autokratikus rendszert fog építeni Orbán, szétzilálja az államhatalmat és a vagyongyarapodásra használja hatalmát, arra azonban nem gondolt, hogy a kormányfő bandavezérként fog működni, illetve, hogy üzemszerűen használják rablásaikhoz az államhatalmat. Most, a novemberben utcára kerül, könyvből az derül ki, hogy megjósolhatatlan meddig marad életben ez a rendszer, bármikor összeroppanhat, de élhet még egy darabig. Debreczeni a Demokratikus koalíció elnökségi tagjaként azt mondja: négy párt között biztosan létrejön az integráció, legalább is a koordinált egyéni jelöltek szintjén; de ma már – a Botka-időszak elvesztegetett hónapjai miatt, kényszerpályán mozognak.

Ön kellő ismeretanyaggal rendelkezik Orbán Viktorról, hiszen könyvet is írt róla, ahhoz, hogy megítélje: milyen átalakuláson megy keresztül a miniszterelnök, merre megy ő maga, és milyen irányba viszi az országot?

A 2009-ben írt könyvemben leírtam, hogy a korábbi megnyilvánulásai alapján mi várható tőle, ha hatalomra kerül. Azt írtam, hogy autokratikus berendezkedés fog felépülni, az államrendszert szétzilálják, illetve elfoglalják, és egy hegemonisztikus konstrukció jön létre. Körülbelül olyannak képzeltem, mint amilyen a Horthy-rendszerben, vagy a dualizmus korában alakult ki. Vagyis van egy nagyon beágyazott, mindenféle előnyöket élvező kormánypárt, az ellenzék pedig nem rúghat labdába. Azt is láttam, hogy Tiszához, Bethlenhez, vagy Horthyhoz képest, akik a maguk módján úriemberek voltak, ők egész egyszerűen nem loptak, hogy Orbán más kategória, hiszen ne feledjük, akkor már túl voltunk a tokaji szőlő-, meg a bánya-ügyön is;

Orbán szisztematikusan saját vagyongyarapodására használja politikai hatalmát.

De, ami igazán meglepett, hogy ennyire üzemszerűen és szisztematikusan használják az államhatalmat, az adóhatóságon keresztül az ügyészségig; vagyis az üzemszerű rablásnak ez a szintje engem is meglepett. Ilyen volumenben nem számítottam rá, pedig Magyar Bálint már az első Orbán-ciklus idején vázolta ezt a konstrukciót, amelyet ő akkor a szervezett felvilág uralmának nevezett, szerintem túlzással maffiaállamnak. Ami emellett szintén váratlanul ért, a 2014 utáni uszításnak az ugyancsak nagyüzemi művelése. Ehhez foghatót a Rákosi korszakban láthatott utoljára a társadalom. Szintén meglepett, hogy Magyarország, az Európai Unió tagjaként mi mindent engedhetett meg magának. Azt tapasztalhattuk, hogy, amíg a demokratikus mimikri fenntartható, addig szándéka sincs a vezető államoknak beavatkozni, vagy az Orbán-rezsimet kilökni a klubból. A nyílt diktatúrát már biztos nem viselnék el, ezért aztán Orbán sem akar majd kiválni az Unióból, már csak azért sem, mert azzal a működés forrásait, vagy annak a jelentős részét veszítené el.

És az nem lepte meg, hogy mindazt, amit most fölsorolt, ennyire akadálymentesen tudták megvalósítani?

Nem voltak illúzióim; ismertem szociológiai felméréseket a magyar társadalomnak a demokratikus intézményekhez való viszonyához, előadást is tartottam azon adatsorok alapján, amelyek azt bizonyítják, hogyan devalválódott a parlamenttől a sajtóig ezeknek a demokratikus intézményeknek az értéke, így aztán nem is gondolhattam, hogy nagy ellenállásba fog ütközni a rendszer lebontása. Az is kiderült mostanra, hogy a társadalom kétharmad része úgy gondolja, hogy Mészáros Lőrinc Orbán Viktor strómanja, és hogy a miniszterelnök maga is bandavezérként működik ebben a rablásban, ennek ellenére a Fidesz a relatíve leginkább támogatott párt, másként, a legnagyobb kisebbség.

Vagyis a magyar társadalom nem csupán a demokrácia szétzilálását tudja elfogadni, hanem a hatalmon lévők rablásait, a közvagyon fosztogatását, sőt még azt is, hogy helyenként a magánvagyonokba is betörtek.

Mindebből mi következik a jövőre nézve, már ha Orbán Viktor fogja továbbra is irányítani az országot?

Működik egy hatalmi logika az ilyen autokratikus rendszerekben; egyre zártabbá válnak, egyre kizárólagosabb hatalomra törnek. Vegyük csak példaként a sajtót: miként foglalták el a bulvárlapokat, a megyei újságokat, az internetes felületek egy részét, televíziós csatornákat, a plakátpiacot – ezek együttesen azt mutatják, hogy a nyílt diktatúra irányába haladunk. Ugyanakkor az is igaz, hogy vannak ennek nagyon erős korlátai. Az első számú, és ezen biztos meg fognak lepődni, maga Orbán, aki mégiscsak a parlamenti demokrácia viszonyai között szocializálódott, ebben a játékrendszerben vált miniszterelnökké, majd jutott kétharmados hatalomhoz. Kétségtelen, hogy rúg, vág, harap, csíp, mindent megenged magának, bízva abban, hogy a bíró nem látja miként játszik – igaz a bírót is ő maga állítja -, de a parlamentet teljesen kiiktató, a választást sem használó szisztéma nem lenne ínyére való. Még egyszer mondom, neki szüksége van ezekre a keretekre, még akkor is, ha folyamatosan csal. Ebben a rendszerben tud ő spílerként megjelenni, ennek a gőgje szerintem látható is az arcán.

De ez azt jelenti, hogy a törvényes diktatúra nyugodtan folytatható, azaz olyan rendszer kiépítése, ahol a miniszterelnök számára nem csupán az a megengedett, hogy rúgjon, marjon, csípjen, hanem az is, hogy a szabályokat is állandóan átírja a saját kénye kedve szerint és javára…

Megjósolhatatlan, hogy meddig stabil egy ilyen rezsim. Már most sincs akkora legitimációja, mint amit a fideszesek gondolnak, sokkal inkább beletörődés, tehetetlenség érződik. A közvélemény-kutatások is azt mutatja, hogy már magasabb azoknak a száma, akik kormányváltást szeretnének. Kis János írta, hogy az ilyen autokráciákban elszigeteltnek és magányosnak érzik magukat az emberek, mert félnek. Félnek a hatalomtól, de félnek egymástól is. Ám azt is tudjuk, hogy borzasztó gyorsan tud a felszínre törni az elfojtott düh, az elégedetlenség; láthattuk ezt az internetadó elleni tiltakozás során, de ami még meglepőbb volt, a CEU elleni támadást követően is, pedig tíz emberből kilenc biztosan nem tudta korábban, hogy mi is az a CEU. Szóval az ilyen típusú rendszerek nagyon kemények, ugyanakkor nagyon törékenyek is. Bármikor, bármi előfordulhat.

Most a politikus vágyait fogalmazta meg, vagy az elemző énjét hallhattam?

Talán a történelem tanárét, aki valaha voltam. Újra kezembe vettem William J. Dobson Diktatúra 2.0 című könyvét, amelyben a zsarnokok természetrajzát írja le, és pont azt olvastam benne a minap, hogy a különböző autokráciák bukását vizsgálva arra jutott, hogy a bukás előtti napokban még senki nem sejtette, hogy bekövetkezik a hatalom szétesése. Emlékezzen csak rá, hogy a miskolci pedagógusmozgalomból is pillanatok alatt országos elégedetlenség lett. Vagyis amikor arról beszélek, hogy megjósolhatatlan mi fog történni, az nem egy reménykedés a részemről, hanem józan mérlegelés.

De azért az előbb említett könyvet, a diktatúra bukásáról szólót, csak önmaga biztatására vette elő, nem?

Hogy teljesen konkrét legyek: Az Orbán-rezsim című könyvem befejezésén dolgozom, amit még novemberben fogok kiadni, szóval ennek kapcsán az Orbán-rezsim összefoglaló értékelése lesz az utolsó fejezet és ehhez olvastam újra a könyvet.

Azt mondta az imént, hogy nem ért egyet Magyar Bálintnak a maffia-kormány meghatározásával. Miért nem?

Pontatlannak és célszerűtlennek tartom. Ez ugyanis a saját tagadását magába foglaló állítás, mivel a maffia maga a törvénytelenség, amely az államhatalom ellen dolgozik. A maffia az emberek szemében a nyílt erőszakot, a véres gyilkosságokat jelenti, szóval ugyanolyan túlzás maffiáról beszélni, mint fasisztoid rendszert említeni.

Nem gondolja, hogy bizonyos fogalmakat ma már másként kell értelmezni…Azt akarom mondani ezzel, hogy bizonyos szavak más tartalmat kapnak a demokratikus paraván körülményei között.

A maffiára ez nem igaz. Az egy nagyon speciális szubkultúrára fenntartott kifejezés.

Akkor most maradjunk az Orbán-rezsimnél. Ennek a rezsimnek velejárója, hogy képes szétverni saját ellenzékét is?

A választási rendszer és annak intézményei erre épülnek. Arra, hogy az ő legnagyobb kisebbsége legyen a relatív többség. Segíti Orbánt, hogy kétoldali ellenzéke van, a kétfordulós választás egyfordulóssá tételével pedig olyan lehetetlen helyzetbe hozta az amúgy is széttagolt baloldalt, ami magában hordozza a konfliktusokat, a megegyezések sikertelenségét. Ez önmagában elegendő ahhoz, hogy szétverődjön az ellenzék, de persze vannak olyan gyanúk is, amelyek más módszerekről árulkodnak, de ezekről nekem nincsenek információim. Az, hogy a Fidesz mindenfelé eszközt, az anyagi korrumpálástól a zsarolásig képes felhasználni, ezt el tudom képzelni, ám ezt nem vizsgáltam.

Mi annak a magyarázata, hogy mindenki látja, mit kellene tenni, hogy a Fidesz merre viszi az országot, mégis képtelen az ellenzék hatékony ellenállásra?

El kell felejtenünk azt a plurális erőteret, amelyben 2010-ig működött a magyar politika. Ekkor megrendítő vereséget szenvedett a baloldal, minek következtében a Fidesz megváltoztatta az egész rendszert; a pártfinanszírozástól a nyilvánosságig, az államhatalom célzott felhasználásáig mindent a maga javára fordított, olyan szisztémát alakított ki, hogy focihasonlatot használjak, ahol a Fidesz tizenhat fővel van a pályán, az ellenfél nyolccal, ők állapítják meg a szabályokat, ők adják a bírót, a partjelzőt, menet közben változtatják a szabályokat. És még az is benne van a rendszerben, hogy csak 5-0-s győzelem esetén jár a három pont, hiszen ha nem szerez valaki kétharmadot, akkor az összes közintézmény élén ottmaradnak Orbán kinevezettjei. Divat az ellenzéki pártokat szidni és lesajnálni, meg is értem a haragot, de lássuk be, rettenetesen lejt a pálya. Csak egy példa: a megyei napilapok naponta 450 ezer példányban jelennek meg és mindegyiket egy központból irányítják, a Fidesz akarata szerint. Vagyis, ahogy a sajtóban 90 százalékos fölénybe került a kormánypárt, míg az ellenzék kommunikációs gettóba került, úgy a politikai pártokat is ez a nyilvánosság nélküliség bénítja.

De ez csak eggyel több ok arra, hogy ne ilyen atomizált legyen az ellenzék.

Most akkor előjön belőlem a politikus: a DK 2011 óta a legteljesebb integrációra készült. Sajnos, tudjuk mi történt: jelentkezett egy miniszterelnök-jelölt Botka személyében, aki kijelentette, hogy a Demokratikus Koalíció elnöke nem lehet része az integrációnak, minek következtében egyetlen tárgyalásra sem került sor. Így aztán nem csupán veszítettünk kilenc, vagy tíz hónapot, hanem sokkal rosszabb helyzetben kezdhetjük újra az integrációs tárgyalásokat; ez itt most inkább már kármentésnek nevezhető, mint építkezés. Ezzel együtt, az most már biztosnak látszik, hogy az MSZP-DK együttműködés létre fog jönni, de ez már csak az egyéni körzetekben való jelöltállítás koordinálására korlátozódik. Az is nagyon valószínű, hogy az Együtt és a Párbeszéd is részt vesz majd ebben. A közös lista gondolata végképp elszállt. Viszont az egyéni körzetekben látszik hajlandóság arra, hogy az LMP is néhány helyen beszáll a koordinációba. A Momentum hajthatatlan, ők senkivel nem hajlandóak együttműködni.

Abban egyetért, hogy egy választási vereség kétosztatúvá is teheti a magyar politikai rendszert, vagyis eltűnik a baloldal?

Ha nem lenne integráció a baloldalon, akkor nagyon valószínű, hogy a lengyel forgatókönyv itt is lejátszódna. Amennyiben az említett pártokkal létrejön a koordináció, akkor viszont teljesen kizárt. A DK és az MSZP feltehetően önállóan is bejutna a parlamentbe, ám az integráció létrejöttével a legrosszabb variációban is erős tudna maradni.

A politikusi énje mondatja önnel, hogy lesz együttműködés?

A politikusi és az elemzői egyaránt. Miután az MSZP is túljutott a Botka-időszakon, amikor is erővel akarták dominálni a baloldalt, így nincs más választása a szocialistáknak sem, mint – a jelentős önbizalomvesztést feldolgozva -, tárgyalásos, demokratikus úton megvalósítani az integrációt.

Nekünk egyáltalán nem érdekünk, hogy az MSZP megroggyanjon.

Említette, hogy novemberben megjelenik a könyve; tudna belőle megfogalmazni az olvasóink számára egy tételmondatot, ami jellemezhetné az írása alapján ezt a rezsimet?

Egyetlen mondatban nem tudnám összefoglalni, a legjellemzőbb vonásait viszont igen. Azt például, hogy ez itt egy abszolút egyszemélyi, autokratikus hatalom, egy rablóállam. Idézem a könyvben Szent Ágostont, ő írta a bomló római birodalom helyén keletkező barbár királyságokról, hogy igazságosság nélkül mi egyebek a királyságok, mint rablóbandák. Itt is igaz az állítás: az erkölcs és a jogállamiság széttaposásával lényegében rablóbandaként működik az Orbán-rezsim. Ráadásul az, amit Orbán gazdaságilag és társadalmilag képvisel, az csak a leszakadáshoz vezethet. Amit most tesznek, nem más, mint egy zsákutcában való menetelés. Ebben járkálunk egyelőre mindannyian.

1...202122...27 21. oldal a 27-ból

FRISS HÍREK

Továbbiak

A hír igaz!

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

Lendvai Péter

vegyék el tőlük a szavazati jogot, azaz egy már megszerzett jogot.

pont elég volt a Fidesznek ahhoz, hogy az onnan szerzett egy mandátummal kétharmados sikert könyvelhessen el.

oly nagy különbségek vannak az ellenzéki pártok programjai között, amelyek szinte áthidalhatatlanok.

az MSZP késő-botkai és poszt-botkai állapota egyenesen aggasztó,

ilyet egyetlen közvélemény-kutató cég sem mért nekik.

nehéz elképzelni, hogy a demokratikus ellenzéki oldalon létrejön a koordinált induláson túl az egy közös lista;

A Független Hírügynökség kedden reggel beszél Balázs Péterrel is, aki szintén, némiképp árnyalta a televíziós műsorban kirajzolódó ellentmondást.

a kormánypárt már megtalálta azt a kreatív megoldást, hogy mégiscsak kicselezze a transzparenciát.

Amúgy a rendszerrel nem lenne semmi baj, ha az adományozás nem egyfajta szervilizmus és nepotizmus keveréke lenne, illetve még ennél is több: maga a korrupció.

a dokumentáció vagy hiányos, vagy egyszerűen nincs is meg az illetékes minisztériumokban

bármennyire jók a jelöltek, így nincs értelme a dolognak, mi több, komolytalan a kihívás.

Balázs Péter vállalná a miniszterelnök-jelöltséget, ha ez nem „szűk pártérdekek mentén” jelenik meg.

nem lesz casting, egy név létezik a fejében,

a cáfolat nem teljesen egyértelmű;

a Demokratikus Koalíció számára nem elfogadható Balázs Péter személye,

a Demokratikus Koalíció önálló listát fog állítani, saját listavezetővel,

FRISS HÍREK

NÉPSZERŰ HÍREK

LEGOLVASOTTABB HÍREK

SZERKESZTŐ VÁLASZTÁSA