Kezdőlap Szerzők Írta Föld S. Péter

Föld S. Péter

689 CIKKEK 0 HOZZÁSZÓLÁS

Pozitív hősöket a magyar háztartásokba!

Mi magyarok soha nem fogjuk megérteni a Mészáros Lőrinceket. Mi a tragikus hősökhöz szoktunk. Olyanokhoz, akikkel végez az ármány, legyűri őket a túlerő, és elbuknak, mielőtt még révbe érnének.

Ha Mészáros Lőrinc is csúfos véget ért volna, mielőtt még tévéje, újságja, jachtja, szállodalánca, és ki tudja, még mi mindene keletkezik, akkor most ezrek követelnék, hogy szobra legyen Budapesten és minden nagyobb városban, utcát nevezzenek róla. Hősként ünnepelnénk, nemzeti ünnepeinken példaképként állítanánk a fiatalok elé.

De mi inkább a tragikus hősökért lelkesedünk, és nem azokat, akik ügyeskedéssel, vagy/és kapcsolati tőkével jutnak ötről a sokszor hatra. Azokat, akik úgy mennek előre, mint a kés a vajban. Megállíthatatlanul, mint a buldózer, s ha akarnának, akkor sem tudnának nem gyarapodni.

Még több Mészáros Lőrincet a honnak, még több Rogánt, Matolcsyt! Hogy azoknak, akik ma a sárga csekkek befizetésével hadakoznak, és azon tűnődnek, hogy ruhát, vagy ételt vegyenek a gyerekekkel, nekik is legyen, akire felnézhetnek.

Példaképek kellenek nekünk, akiket azért csodálhatunk, mert több újságjuk, tévéjük és szállodaláncuk van, mint amennyiről mi még csak álmodni sem merünk.

Pozitív hőst minden magyar háztartásba, és a haza fényre lesz derülve!

Simicska Orbánnak: És akkor itt closing

„Ott amikor elmondta, kijött a száján a Roszatom, ránéztem, és akkor rájött, hogy hibázott, ezt a mondatot nekem nem mondhatta volna el. Akkor egy darabig néztük egymást. Azt mondtam, hogy végiggondolom az egészet, és üljünk le egy hét múlva. És akkor leültünk, és mondtam, hogy a véleményem nem változott, ebben én nem tudok részt venni. És akkor itt closing”.

Ezt mondta Simicska Lajos az RTL Klubon közzétett interjúban. Képzeljük magunk elé a szituációt. Ül két férfi, egy héttel a Fidesz 2014-es választási győzelme után. Két férfi, akik mindent tudnak egymásról. Együtt indultak, ugyanabból a egyetemi kollégiumi szobából, ott tervezték, hogy egyszer majd minden az övék lesz. Az övék és családtagjaiké.

Simicska volt az ész, ő kitalálta ki, hogyan lehet sok pénzt keresni. Akkor még nem használták a Matolcsy által később szabadalmaztatott kifejezést, hogy a pénz elveszítette közpénz jellegét.

Akkoriban még lopásnak mondták a lopást.

De a lényeg már akkor is az volt. A rendszer. Simicska kitalálta, és Orbán működtette. Simicska felépítette Orbánt, Orbán hagyta, hogy Simicska megszedje magát. Tudta, ha a Lajos elégedett, akkor ő sem járhat rosszul.

A rendszer működött, a Kaya Ibrahim és Joszip Tot ellopott útlevelével megfújt milliók – köztartozásos Fidesz-közeli cégek eladása révén – csak amatőr ujjgyakorlatok voltak a későbbiekhez képest.

Aztán valami megromlott a két férfi között. Orbán erről nem mond semmit. Még csak le sem törölte arcáról a köpést, amikor egykori barátja azt mondta rá, hogy geci. Nem négyszemközt mondta ezt, újságnak nyilatkozta. Teli lett vele a sajtó. Ettől kezdve mindenki tudja, hogy Simicska azt mondta Orbánról, hogy geci.

Ez a magyar nyelvben nem szép szó, jobb kocsmában kevesebbért is vertek már agyon embert.

Mindez nem egészen egy évvel azután történt, hogy Simicska Lajos azt mondta Orbánnak: „És akkor itt closing”. Befejeztük, vége.

Azt követően mondta ezt Lajos Orbánnak, amikor utóbbi kifejtette neki, hogy miképp fogja felszámolni Magyarországon a jogállamot. Miként készül eltiporni a szólásszabadságot, hogy ne legyen olyan hely, ahol megírhatják, elmondhatják, megmutathatják, hogy tolvajok vezetik az országot.

Simicska állítása szerint az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor Orbán közölte vele: megveteti a Roszatommal az RTL Klubot. Nem azt mondta, hogy de jó lenne, ha a Roszatom megvenné a tévécsatornát, hanem azt, hogy megveteti velük. Érezzük meg a különbséget: utóbbi nem óhaj, vágyálom, hanem kijelentő mód. Azt jelenti, hogy aki ezt mondja, olyan helyzetben van, hogy mondhat ilyet. Odaszól a Roszatomnak, esetleg Putyinnak, gyerekek, kellene nekem ez az RTL Klub. Még nem tudom, mi a tervem vele, lealjasítom, mint a TV2-t, esetleg bezárom, mint a Népszabadságot.

De vegyétek meg, mert momentán nincs rá pénzem. Lenne, de annak egy része Mészáros Lölőnél van kihelyezve. Garancsi Istvánnál, Vajna Tímea férjénél, a saját lábon álló vejemnél.

Próbálom elképzelni a két férfit, amint ülnek valahol és nézik egymást. Simicska azt mondta erről a találkozásról, hogy amikor Orbán kifejtette neki, mit akar, azt gondolta magában: Ez nem biztos, hogy normális.

Hogy Orbán mit gondolt, talán nem tudjuk meg soha. Ha mondaná, akkor sem lehetnénk biztosak abban, hogy igazat mond. De nem is mondja, mert nem áll szóba senkivel. Legújabban a közrádióban az őt kérdező mikrofonállványt is lecserélték – korszerűbbre, megbízhatóbbra. Pedig alkalmas volt az is, de lett nála jobban megfelelő.

Nem tudni, hol találkozott a két férfi: Orbán felcsúti dácsájában, vagy egy világtól elzárt, nagyon elegáns étterem különtermében. Esetleg valahol máshol, talán Simicska valamelyik birtokán futottak össze.

Vajon akkor sejtették-e, hogy ez lesz az utolsó találkozásuk? Vajon tényleg ez volt az utolsó találkozásuk?

Egy Erzsébet utalvánnyal megajándékozott nyugger levele Orbán Viktorhoz

Mélyen Tisztelt Miniszterelnök úr!

Bevallom, sokakkal együtt engem is szíven ütött az a gesztus, ahogyan méltóztattak bejelenteni, hogy idén is kapunk tízezer forintos karácsonyi ajándékot. Amit még az ünnepek előtt, de legkésőbb a két ünnep előtt kézbesítenek a számunkra.

Már most nagyon hálás vagyok.

Tudom, Ön sem fiatalember, megette már a kenyerünk javát. Én még emlékszem arra, amikor, a mostaninál sokkal fiatalabban, volt kedves azt mondani, hogy az idősek felélik a fiatalok jövőjét.

De ne gondolja, hogy most ezért írok, és ezt az egykori suttyóságot akarom számon kérni Önökön. Épp ellenkezőleg: azt szeretném megkérdezni, van-e arra lehetőség, hogy hálám jeléül, már most, 2017 végén, a Fideszre szavazzak?

Mi nyugdíjasok ugyan nem vagyunk hülyék, de azért a mi fejünk sem káptalan. És félő, hogy 2018-ig – ha jól tudom, ekkor lesz a következő választás – ez a mostani apró kis szívesség kimegy majd a fejünkből.

Ezt pedig nem szeretnénk.

Vagy, teszem azt, nem megy ki a fejünkből az Önök végtelen jósága, de közbejön valami. Például az, hogy felvesszük a nekünk járó utalványokat, gyanútlanul elköltjük mindet, az utolsó forintig, aztán néhány hét, vagy hónap múlva fogjuk magunkat és feldobjuk a talpunkat.

Hogyan fogunk mi akkor a Fideszre szavazni?

Ezért arra kérem Önt miniszterelnök úr, hogy biztosítsák be magukat, és 24 órán belül terjesszenek be egy törvényjavaslatot, amit a parlament újabb 24 óra elteltével elfogad.

E törvényjavaslat lényege, hogy a nyugdíjasok már most is szavazhatnának a Fideszre, nem kell megvárniuk a 2018-as választást.

És köszönjük még egyszer az üveggyöngyöket. Az pedig tényleg nagyvonalú gesztus az Önök részéről, hogy az utalványokat nem csak a CBA üzleteiben lehet beváltani.

A vicc vége – avagy Soros mindenkit férfivé operáltatna

Idáig azt gondoltuk, hogy a vicc jó. Szórakoztat, oldja a feszültséget, nem bánt senkit.

Mostantól ennek vége, itt a szép új világ. A vicc nem vicc többé, hanem maga véres valóság. Legalábbis egyesek képzeletében.

Az történt, hogy egy nénihangon beszélő néni betelefonált az egyik rádióműsorba – nevezzük Palávernek és áruljuk el azt is, hogy a Karc FM-en érhető el – és előadott egy rémes történetet.

A néninek hangzó néni szerint ugyanis Soros György arra készül, hogy mindekit férfivá operálnak, mert így biztosítható a neme közti egyenlőség.Ja, és az utcákon csak kihangosítóval lehet majd mobilon telefonálni.

Mindezt és még sok más szörnyűséget Soros György My Plan (Tervem) című köníyvéből tudja a nénihangon beszélő néni.

A műsorvezető, nevezzük Katának, először hitetlenkedett, ám végül kénytelen volt meghajolni az érvek súlya alatt, és már ő is ugyanúgy félt, mint a nénihangon beszélő néni.

Nyilván azért félt, mert addigi életét nőként élte le, és nagyon megfelelt neki ez az állapot, vagyis, nő létére nem akart férfi lenni. És kihangosító nélkül szeret beszélni telefonon. Vannak ilyen emberek.

Azért, amikor a nénihangú néni arról kezdett értekezni, hogy Soros terve alapján kötelezővé tennék a drogokat, támogatnák a pedofíliát, Kata megnyugodott, mert rájött, hogy az élet szép. Vagyis, átverték a nénit, és egy ideig őt is, de már nincs baj, mégsem kell a jövőben férfiként élnie.

Az egész egyébként a vicces szövegeiről ismert Hírcsárdától származik. Idáig örültünk, hogy van a Hírcsárda, mert sok vidám percet szerzett már nekünk, magyaroknak. Ám mostantól őket is óvatosságra intjük, merthogy vége a viccnek, vigyázni kell, mivel tréfálkozik az ember, mert ebben a megzakkant országban még a legképtelenebb kitaláció is valósággá válik.

Múltmásítók

Irigylem azokat az embereket, akik a rendszerváltozás után születtek. Akiket nem terhelnek a múlt bűnei, akiknek soha életükben nem kellett egyetlen kompromisszumot sem megkötniük. Tisztakezűek és ártatlanok, mint a ma született bárányok.

Félreértések elkerülése végett: nem a fiatalokra gondolok. Hanem azokra a hatvanasokra, hetvenesekre, akiknek meglehetősen szelektív a memóriájuk. Akik a rendszerváltozás óta úgy emlékeznek korábbi énjükre, hogy ők már akkor is…

Azokra gondolok, akik most úgy gondolnak akkori önmagukra, hogy valójában csak 1990 után születtek. Ők imádkozták ki a rendszerváltozást, miattuk dőltek le a falak, nyíltak meg a határok.

Léteztek már korábban is, de élni csak 1989 után kezdtek. Kádárék alatt nem vettek levegőt, nem volt anyagcseréjük. Nem utaztak a villamoson, nem vezettek autót, nem is volt erre szükségük, mert nem jártak sehová.

Nem gyűlöltek, nem szerettek.

Úgy volt ez az ország 1989-ben, mint 1945 után: akkor a partizánok kerültek elő valahonnan, s hirtelen kiderült, hogy a háború előtt és alatt tulajdonképpen tízmillió magyar ember harcolt a fasizmus ellen, és várta tárt karokkal a felszabadító Vörös Hadsereget.

Kis ország vagyunk, földszintes hőseink vannak. A kilencvenes évek elején visszaemlékezések tucatjait lehetett olvasni arról, ki hogyan vészelte át az elviselhetetlen negyven évet. Lemerültünk, és kibekkeltük őket, mondta a Harmadik Magyar Köztársaság első miniszterelnöke.

Egy nagyon titokban elnyomott és észrevétlenül félreállított sajtómunkás pedig arról számolt be, hogy az üzemi étkezdében rendszeresen elfoglalta a vállalati párttitkár helyét, az pedig nagy mérgesen kénytelen volt másik széket keresni magának.

Kis országnak kis hőstett dukál.

Egy másik hős, a foglalkozására már nem emlékszem, egyszer Dombóvár felé utazott, amikor felszállt a vonatra két szovjet katona.
– Ez a vonat megy Pápára? – kérdezték oroszul a szovjet katonák.
– Da – válaszolta halált megvető bátorsággal a magyar versenyző.
Közben meg nem odament a vonat, hanem éppen az ellenkező irányba. Fifikás nép a magyar, nem lehet vele kukoricázni. Vége is lett a Varsói Szerződésnek hamar. Kis ellenállásokból áll össze a nagy egész.

Biztosak lehetünk abban, hogyha majd elmúlik ez a mostani rémálom, akkor a jelenlegi rendszer kiszolgálói is találnak majd a „munkásságukban” olyan mondatokat, vagy inkább félmondatokat, amelyekkel azt igyekszenek igazolni, hogy ők belülről bomlasztottak. És elmagyarázzák, hogyha nem ők szolgálják ki ezt a rendszert, akkor helyettük kiszolgálja más. Úgyhogy mi, többiek, jobban jártunk, amiért ők szolgálták ki ezt a mostani rendszert, mert mások, akik náluk barbárabbak, még bárdolatlanabb módon tették volna ugyanezt.

Az őrkutyák ugatnak, a karaván korrupt

Juhász Péter, az Együtt elnöke felszólította Orbán Viktort, hogy számoljon el azzal, mennyi közpénzt tettek zsebre családtagjai. Juhász Péter ugyanolyan jól tudja, mint bárki ebben az országban, hogy Orbán Viktor nem fog ezzel (sem) elszámolni. Ha a miniszterelnök fülébe jutna a felszólítás, akkor sem számolna el semmivel. Igaz nem is valószínű, hogy hall ilyen dolgokról, mert emberei bizonyára gondosan óvják attól, hogy rossz híreket kapjon.

Mások is rendre felszólítják a miniszterelnököt. Például arra, hogy fékezze meg a korrupciót, ne fenyegesse a bíróságok függetlenségét, ne veszélyeztesse a sajtó szabadságát. Ne kössön az ország számára előnytelen szerződéseket, például Paks 2-ről az oroszokkal. Ne szítson gyűlöletet, ne növelje a feszültséget – ne izgassa, hanem igazgassa az országot.

Már mindenre felszólították Orbánt és társait ebben az országban, ám ők a fülük botját mozgatják. Röhögnek magukban, vagy még azt sem – más, ennél fontosabb dolgokkal vannak ugyanis elfoglalva.

Merthogy, bár fogyóban a szabad legelők, de még van mit szétosztani a haverok és a csókosok között. Addig pedig, ameddig marad még néhány falat a húsosfazékban, senki sem fog az urak közül holmi felszólításokkal foglalkozni.

Ezzel együtt – bár „a helyzet reménytelen, de nem komoly” – van értelme annak, hogy az őrkutyák, mint most Juhász Péter, időnként jelezzenek. Egyfelől azért, mert mindig vannak olyanok, akik meghallják. Nem túl sokan, mert a mai magyarországi médiaszerkezet miatt csak kevesekhez jut el a valódi információ, a legtöbben tájékoztatás helyett propagandával kénytelenek beérni.

Ezért is el kell mondani, minél többször, minél hangosabban és érthetőbben, hogy korruptnak lenni bűn, lopni szintén. Erre azért van szükség, hogy azok, akik mindezeket elkövetik, ne gondolhassák. hogy mindezt büntetlenül tehetik. Merthogy semmi nem tart örökké, az uralkodók hatalma is véges. A legújabb irodalmi Nobel-díjas, Bob Dylan dalával szólva: The Times They Are A Changin’.

Zeneipari érdekszövetség alakult

A Music Hungary Konferencia idei rendezvényén fogalmazódott meg az igény egy olyan érdekképviseleti szövetség létrehozására, mely az iparág szerteágazó területeinek kérdéseit, felvetéseit fogalmazza meg a döntéshozók felé. November 30-án az alapító okirat aláírásával életre kelt a zeneipar szereplőinek széles körét magába foglaló és azok érdekeit a döntéshozók felé képviselő Music Hungary Szövetség.

„Célunk, hogy ezzel a populáris zenei élet szereplőinek, a teljes iparágnak a szava jobban érvényesüljön, hogy valóban a teljes szakma által támogatott és professzionális módon kidolgozott elemzések, javaslatok, tervek kerüljenek az asztalra” – fogalmazták meg az idei konferencia résztvevői.

Ennek nyomán tizenöt alapító életre hívta a Music Hungary Szövetséget, melynek céljai között szerepel a magyar zene részarányának növelése a hazai piacon, a Nemzeti Kulturális Alap könnyűzenei támogatása fenntarthatóságának biztosítása, az iparági szereplők szerepének növelése a támogatási programok végrehajtásában és a hazai zenészek egzisztenciális, jogi és szociális helyzetének javítása.

Szintén a célok közt fogalmazták meg

a szerzők, előadók és kiadók internetes felhasználásokból származó bevételeinek növelését, a koncertbelépők, jegyek áfájának csökkentését,

illetve a társasági adóról szóló törvényben szabályozott „kedvezményezett célok” kiterjesztését.

A Szövetség a célok elérésének érdekében ellátja a hazai zeneipar szakmai képviseletét az egyes közigazgatási szervek, valamint a közönség irányában. A közös szervezet feladatának tekinti a szakmai képviselet ellátását a területet érintő valamennyi európai uniós, vagy hazai jogalkotással kapcsolatos kérdésben is.

Az alapító okiratban megfogalmazott célok között szerepel még – többek között – a magyar zenei exportiroda indításának  elősegítése, a hazai zeneipar külföldi szerepvállalásának támogatása céljából és szakmai együttműködésre törekvés a filmiparral. Az alapító okirat aláírásával egyidőben, az alapítók felkérték a szakmát a különböző területeket képviselő szakosztályok megalakítására.

Uraknak való vidék

Szombaton éjjel egy éber honfitársunk migránsnak nézte a fehér mikrobuszokba beszálló pécsi vízilabdázókat és kihívta rájuk a rendőrséget. A közegek hamar tisztázták a helyzetet, és tovább engedték a sportolókat.

Néhány héttel ezelőtt Sri Lanka-i önkntes segítő egyetemistákra hívták ki a zsarukat, mert migránsnak nézték őket, ezt megelőzően Könlőn a halottak napján a temetőbe látogató magyarokat nézték idegennek, és ezért tört ki a pánik.

Sorolhatnánk. Valamilyen szinten mind tehetünk arról, hogy ilyenné lett ez az ország. A szégyen közös, bár a felelősség nem egyforma.

A politikusok, az őket kiszolgáló lakájmédia: bűnösök. Különösen a közmédia azon sajtómunkásai, akik szakmányban hazudnak, hamisítanak, torzítanak. Eltüntetnek tüntetést, bármit, amiről azt hiszik, hogy veszélyes lehet a hatalomra nézve.

Hibáztak azok is, akik annak idején hittek az egymillió új munkahelyben, hittek a szabadságharcnak elnevezett ámokfutás ezernyi hazugságában. Abban, hogy senkit nem hagynak az út szélén. (Ha elfogyott Ön előtt az út, lépjen rá egy másikra.)

Hittek benne lojalitásból, vagy, mert tényleg hinni akartak. Sokan egyszerűen csak butaságból. Mert elszoktak attól, hogy az agy nem azért van, hogy kitöltse a koponyát, hanem gondolkodásra is használható. De ez sem mentség, legföljebb magyarázat.

Még azoknak az írástudóknak is van felelősségük, akik szóltak. Mert nem mondták elégszer, és nem a kellő hangerővel. És nem győződtek meg arról, hogy a hangjuk eljut-e azokhoz, akinek szántuk.

Hibáztak azok is, akik abban bíztak, hogy Európában ezt nem lehet megtenni. Mert most más időket élünk, mint akkor, amikor cudar idők jártak.

Akkor, évtizedekkel ezelőtt is azt hitték azok, akikkel akkor is megtették.

A világra nem szabad számítani. Európa a saját gondjaival küzd, és Amerikát sem különösebben érdekli, hogy a kontinens közepén egy zsebdiktátor kicsiny, mindenre képes csapatával túszul ejtett egy országot. Hogy egy kis európai állam fura ura jószerivel azt tesz a polgáraival, amit akar. Agyonadóztatja őket, ha ahhoz van kedve, lenyúlja a megtakarításaikat, kiszolgáltatottá, védtelenné teszi őket.

Gyűlöletet kelt, uszít, fröcsög.

Megvédi az embereket önmaguktól. A hatalom szemében ugyanis mi hülyék vagyunk. Ezért érezteti velünk, hogy a gondoskodó (és helyettünk) gondolkodó állam híján kárt tennénk magunkban. Mert még annyi sütnivalónk sincs, hogy tudjuk, nekünk mi a jó.

Az ország nagy része még mindig nem fogja fel, hogy jogfosztottá vált. Hogy nem sztrájkolhat, nem szólhat, ha sérelem érte. Nem népszavazhat, csak akkor, ha a kormány ezt akarja.

A hatalom ma mindent megtehet, mert sokan azt gondolták, hogy a politika úri huncutság, a „nagyok” dolga. És mert hagyták, tényleg az lett: uraknak való vidék.

Meghekkelt interjúk – Balog Zoltán bevallja, hogy számukra mindennél fontosabb, hogy a zsebük teli legyen

– Balog úr, kezdjük a legfrissebbel. Ma előkerült egy 2008-as fotó, amelyen Ön egy tibeti zászlót lengetve a kínai elnyomás ellen tiltakozik.

– Még nem láttam a fotót. De lehetséges, hogy akkoriban ez volt a véleményem, mert Orbán Viktornak is ez volt a véleménye.

– Nem érzi disszonánsnak, hogy most, nem egészen tíz év elteltével, Ön és a kormány egészen másként gondolkodik erről?

– Mi bármikor képesek vagyunk bármiről, bármit gondolni.

– Ön szerint nem lesznek attól hiteltelenek, hogy mást mondanak, mint korábban?

– Mi mindig ugyanazt mondjuk. Mindig azt, amiről azt gondoljuk, hogy az emberek hallani szeretnék.

– Sokan azt gondolják Önökről, hogy köpönyegforgatók.

– Ezért foglaltuk el a média nagy részét. Hogy csak kevés helyen írhassák meg rólunk, hogy mások vagyunk, mint amilyenek régebben voltunk.

– Balog úr, váltsunk témát!  Önök lerohasztották az oktatást, padlóra küldték az egészségügyet.

– Még nem jött el az ideje, hogy ezeket az ágazatokat felfutassuk.

– Mikor jön el az ideje?

– Majd amikor Mészáros Lőrinc, vagy teszem azt, Garancsi István ezekre a területekre is beteszik a lábukat. Ha Lölő kezébe kerülnek a kórházak, akkor majd jut elég pénz az egészségügyre. Ha majd Garancsi rektor lesz valamelyik egyetemen, vagy minimum díszdoktor, akkor majd az oktatásba is dőlni fog a lé.

– Balog úr, nem kínos, hogy Önök hazudnak az embereknek?

– Nem, mert azt várják tőlünk, hogy azt mondjuk nekik, amit ők hallani szeretnének. És mi ezt meg is tesszük a kedvükért.

– Utolsó kérdés, Balog úr! Teli van az ország gyanakvással, gyűlölködéssel. Ezt akarták?

– Nem. Mi azt akartuk, hogy a zsebünk teli legyen. A gyűlölködés ebben az esetben nem cél, csak eszköz.

Egyetemistának kinéző lehegesztett csatornafedelek

Most, hogy ismét hazánkba látogatott a regnáló kínai miniszterelnök, s lezárták a fél fővárost, lehegesztették a csatornafedeleket, eszembe jutott, hogy Orbánék újkori uralkodása idején, 2011. júniusában járt már Budapesten kínai nagy ember. Akkor Wen Jiabao kínai miniszterelnök az ELTE-n tartott előadást, nem mindennapi előkészületek közepette.

Az előadás előtt néhány nappal különös invitálás jelent meg egy ELTE-közeli weboldalon. A szövegben jó magaviseletű diákokat „vártak és várnak el” az ELTE Bölcsészkarára, ahol az ideiglenesen hazánkban tartózkodó Wen Jiabao kínai miniszterelnök tiszteletére rendeztek gálaműsort. A míves és informatív szöveg szerint nemcsak egyetemistákat vártak, de a megjelenők „egyetemistának kinéző, viselkedni tudó és hajlandó barátokat is hívhatnak”.

Az, hogy miért csak jó magaviseletűeket vártak az ELTE rendezvényére a Konfucius terembe, nagyjából érthető volt: rosszul vette volna ki magát, ha a demokrácia őshazájából – lásd még Tienanmen tér, a Tibettel való harmonikus, kölcsönös előnyökön és egymás tiszteletben tartásán alapuló kapcsolat, stb. – érkező magas rangú vendég helytelen magatartásokkal találkozna, és rossz benyomásokkal térne haza.

Kína nagyhatalom, ráadásul egyre nagyobb lesz, gazdasági potenciálját tekintve már meg is előzte az Egyesült Államokat, valamint Európát. Az nyilvánvaló volt számomra, hogy nem árt velük jóban lenni, csupán a megvalósítás mikéntjét nem értettem. Maga a jó magaviselet, mint elvárás, még valamennyire értelmezhető: nyilván arra gondoltak a szervezők, hogy nem szellentünk a vendég jelenlétében, nem vakarjuk a tökünket, nem túrjuk az orrunkat. Hogy köpködhet-e egy jó magaviseletű, egyetemistának kinéző honfitársunk, az már véleményes: Kínában az ilyen ugyanis bevett szokás, még a politikusok tárgyalásain is láthatjuk a lábuk mellé készített köpőcsészéket. Ezzel együtt, ha engem kérdeznek, én nem javasoltam volna a jó magaviseletű egyetemistáknak, és az ő egyetemista kinézetű barátaiknak, hogy köpködjenek.

Nálunk, Magyarországon ugyanis az ilyet viselkedést nem tekintik haladó hagyománynak, mi magyarok nem is vagyunk igazán jók a köpködésben – mifelénk a mószerolás megy, a mások fikázása, de arra meg nyilván a kínaiak nem vevők.

Az viszont érdekes kérdés, hogy miként kell egyetemistának kinézni. Muszáj fekete hajúnak lenni, csapott vállúnak, szakállasnak és szemüvegesnek, vagy épp ellenkezőleg: azt hiszik a kínaiak egyetemistának, aki szőke, gondosan borotvált, és olyan a szeme, mint a sasnak.

S mi van azokkal, akik egyetemisták, de nem néznek ki egyetemistának? Mondjuk lapáttenyerük van, 46-os lábuk és proletár, vagy teszem azt, napszítta, parasztos arcberendezésük. Ők is tapsolhatnak a kínai kormány első emberének, vagy jobban teszik, ha meg sem próbálkoznak azzal, hogy jelentkeznek?

Most, több mint hat év elteltével a lehegesztett csatornafedelekkel nem tudok mit kezdeni. Tudom, biztonsági okai vannak, nehogy valami patkány onnan támadjon a magas rangú vendégre. Engem azonban aggaszt, mi lesz azután, hogy a kínai kolléga elutazik, és mi itt maradunk az akkor már visszaállított, lehegesztetlen csatornafedelekkel?

Ki szavatolja a mi biztonságunkat? Ránk lehet támadni csatornából? Mi már nem vagyunk érdekesek? Hol itt az igazság?

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!