American Enterprise Institute: „Magyarországnak végre elege van Orbán Viktorból?”

0
1307
facebook.com

„Magyarországnak végre elege van Orbán Viktorból?” – ezzel a címmel közölt terjedelmes cikket a washingtoni székhelyű intézet a honlapján. Ebben megállapította: a mostani tiltakozások mások, mint a korábbiak.

Az eddigiek többnyire Budapestre és a polgárok meglehetősen szűk rétegére korlátozódtak, most más városokban is zajlanak. A korábbi megmozdulások pusztán terápiás jellegűek voltak, amennyiben a résztvevők jókedvűen kiengedték a frusztrációik miatti gőzt.

Most azonban az ellenzéki pártok tevékenyen irányítják az eseményeket, és stratégiai módon vesznek részt a civil aktivizmusban. A szerző úgy látja, hogy a túlórákról szóló törvény gazdaságilag talán indokolható, bár a szemlélőben felmerül, hogy nem járna-e jobban Magyarország egy adagnyi munkaerő-bevándorlással, de a jogszabály csupán a Fidesz által bevezetett többi intézkedés egyike.

Az írás felsorolta a közigazgatási bíróságok létrehozását – ismertetve a jogszabály részleteit –, és azt írta: téma a jól látható korrupció is, amely egyebek között abban is jelentkezik, hogy a földeket eladják a Fidesz híveinek. Ezúttal sokan észrevették azt is, hogy a kormánymédia, amely a magyar sajtó messze túlnyomó részét jelenti, ignorálja az eseményeket. Szólt arról, hogy Hadházy Ákost és Szél Bernadettet erőszakkal tették ki az állami média székházából.

A szerző megállapította, hogy továbbra is fennáll a választóvonal a városi és a vidéki lakosság között, amely utóbbi gyakorlatilag nem jut információhoz, hacsak nem a közösségi oldalakról tájékozódik. Éppen ezért példátlan, hogy a tüntetéseket Budapesten kívül is szervezik. Nehéz megjósolni, hogy fenntarthatók-e a tiltakozások, amikor nagy a hideg, és közelegnek az ünnepek. A tüntetők létszáma alighanem csökkenni fog, és a kormánynak is lehetősége nyílik az engedményekre. „Ám az országban a mélyben valami már változóban van, ezt mutatja egyebek között a szélsőjobboldali Jobbik és a roma közösség zászlói egymás mellett lobognak. Kész Zoltán azt mondta a szerzőnek: a jelek arra utalnak, hogy az ellenzék felfogta az összefogás fontosságát, és ez meg is valósulhat talán a jövő őszi helyhatósági választásokon.

„Lehet, hogy a jelenlegi megmozdulások csupán a kollektív terápia eddiginél erősebb megnyilvánulásai. De nem kizárt, hogy az inga elindult visszafelé. Szlovákiában a Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolása miatti tüntetések Robert Fico lemondásához vezettek, a lengyel ellenzék nagyon jól szerepelt a helyhatósági választásokon, és még a cseh polgárok is ráébrednek lassan arra, hogy egy botrányokkal körülvett oligarcha kormányozza az országot.

Némi szerencsével 2019 lehet az az év, amikor a visegrádi régió elkezdi megtalálni a tekintélyelvű populizmustól visszafelé vezető utat, sőt, talán példát is mutathat a nyugati világnak” – írta a szerző.

Ara-Kovács Attila

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .