Adakozni jó, adni öröm

0
806

Számos karácsonyi adományozási akció zajlik ezekben a napokban a világon, s szerencsére egyre több nálunk, Magyarországon is. Gyakori, hogy szeretetszolgálatok indítanak ilyet, karöltve a reálszféra egy-egy képviselőjével. S vannak köztük olyanok is, amelyek már több évtizedes múltra tekintenek vissza.

 

Ilyen például az Adni öröm! elnevezésű – 21. alkalommal megszervezett –jótékonysági kezdeményezés, az egyik nagy, multi kereskedelmi lánc akciója, amelynek kiemelt stratégiai partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálat.  A december 14. és 19. Közötti időszakban önkéntesek gyűjtik a kijelölt üzletekben a vásárlók által felajánlott tartós élelmiszereket, amelyeket a szervezet munkatársai még karácsony előtt eljuttatnak a rászorulókhoz.

A tavalyi gyűjtés 6 napja alatt 288,5 tonna tartós élelmiszert adományoztak az akció eredményeként, ebből több mint 33 ezer ajándékcsomagot állított össze a nélkülözőknek az ünnepre. 2010-2016 között a jótékonysági akció keretében több mint másfélezer tonna élelmiszer gyűlt össze, nehéz sorsú családok tízezrein segítve.

Az idén külön vonzó lehet, hogy az ajándékozható tartós élelmiszereket karácsonyi csomagolópapírokkal és díszszalagokkal borították be.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .