Oroszország déli összeomlása lehetőséget teremt a globális átrendeződésre. Törökország és az USA kihasználja Moszkva tehetetlenségét a kaukázusi területek megszerzésére.
A 8243-as járat szinte attól a pillanattól kezdve átkozottnak tűnt, hogy 2024 karácsonyán elhagyta Bakut. Körülbelül 40 perccel a csecsen Groznij felé tartó felszállás után a pilóták elvesztették a műholdas navigációt. Továbbrepültek, látás alapján tájékozódva a ködben, és két leszállási kísérletet megszakítottak. Aztán bekövetkezett a katasztrófa. A repülőgépet egy heves robbanás rázta meg, és repeszek fúrták át a törzset. A hidraulika elvesztése és a leszállási lehetőség hiánya miatt a repülőgép végül kelet felé fordult, a Kaszpi-tengeren át Kazahsztánba. A földön tartózkodók által készített videón látható, hogy a repülőgép egy óriási delfinként ugrált fel és le az égen, miközben a pilóták küzdöttek a magasság fenntartásával. Kétszer is megpróbáltak leszállni az Aktau repülőtéren, de meg kellett szakítaniuk a kísérletet, és harmadszorra lezuhant. Két órával és 35 perccel az azeri főváros elhagyása után a repülőgép tűzgolyóként robbant fel és darabokra tört. A fedélzeten tartózkodó 67 ember közül harmincnyolcan meghaltak, köztük a két pilóta. Egy későbbi vizsgálat megállapította, hogy az Azerbaijan Airlines Embraer 190-es repülőgépét egy orosz Pantsir-S1 rakéta találta el. A GPS-t az orosz légvédelem zavarta.
A baleset katasztrofális eseménysorozatot indított el, amely most veszélyezteti Oroszország évszázados uralmát a Kaukázus és déli kapuja felett. Azerbajdzsán elnöke, Ilham Alijev, aki egykor hűséges Kreml-szövetséges volt, bírálta Oroszországot, amiért nem kért fenntartások nélkül bocsánatot és nem kártalanította az áldozatokat. A Baku és Moszkva közötti heves szóváltások közepette érkezett a hír, hogy két, egy gyilkosságban való részvétellel gyanúsított azeri származású testvért megkínoztak és megöltek a rendőrségi őrizetben Jekatyerinburgban.
Válaszként a rendőrség razziát tartott a Szputnyik orosz hírügynökség bakui irodájában, és állítólag kémkedés miatt őrizetbe vette szerkesztőjét és igazgatóját. Az azerbajdzsáni orosz iskolák bezárásáról beszélnek, mint a megtorlás következő lépéséről. Az azeri média forrong az oroszellenes gyűlölettől, míg az azeri politikusok azzal vádolják Oroszországot, hogy rasszista attitűdöket táplál korábbi gyarmati alattvalóikkal szemben.
„A mai Oroszországban a sovinizmus, a diszkrimináció és az iszlamofóbia nyílt és államilag támogatott”
– mondta Tural Ganjali, a bakui parlament képviselője. „A migránsokat és a nem oroszokat háborúba kényszerítik, fenyegetik és zsarolják. Ez egy széles körben elterjedt politika, amelyet az orosz kormány szervez és ösztönöz.”
Mindez azért történik, mert Vlagyimir Putyin nem kérne bocsánatot az azeri repülőgép lelövéséért? – Aligha. Alijev, aki apjától örökölte állását (akit mellesleg egy 1993-as orosz puccs során beiktattak), ezt a pillanatot választotta arra, hogy kiszakadjon Moszkva hatalmából, amikor a Kremlt meggyengíti az ukrajnai háború. Össze akarja kötni az Örményországtól nemrég meghódított azeri területeket, és egész Azerbajdzsánt Törökországgal akarja összekötni. A terve egy kelet-nyugati kereskedelmi útvonal létrehozása, amelynek becsült értéke évi 100 milliárd dollár lenne Kína és Európa között áruk és energia áramlására. Döntő fontosságú, hogy ez elkerülné Oroszországot és Grúziát, egy olyan országot, amely még mindig Moszkva ellenőrzése alatt áll. A Kínából induló teherautók és tehervonatok akár 14 nappal gyorsabban érhetnék el Európát, mintha Oroszországon keresztül haladnának. A folyosó kettévágná – vagy elvágná, attól függően, hogy ki ellenőrzi – Irán egyetlen szárazföldi összeköttetését szankcionált orosz barátaival. Ez majdnem teljesen bekerítené az Iszlám Köztársaságot.
43 km-es szakadék tátong Azerbajdzsán és Nahcseván exklávéja között, amelynek viszont egy darabka határa van Törökországgal. A szakadék áthidalása egy zökkenőmentes török birodalmat hozna létre Isztambul nyugati hátországától Azerbajdzsánon, a „sztánokon” – egykor szovjet Közép-Ázsián – keresztül egészen Kína Hszincsiang sivatagaiig. Ez egy olyan álom, amelyet a török nacionalisták, mint Recep Tayyip Erdoğan, évek óta dédelgetnek.
Üdvözöljük a 21. század Nagy Játékában, és a Zangezur Korridorban, amely a Dél-Azerbajdzsán fölé magasodó hegyekről kapta a nevét. A szovjet időkben vasút és közutak voltak ott, ahol ma Örményország minden határátlépést betilt. Bárcsak valaki rá tudná venni az örményeket, hogy újjáélesszék az összeköttetéseket, a halálos ellenségükkel, Azerbajdzsánnal szembeni rossz érzéseik ellenére. Vajon itt egyezség van kialakulóban?
Valóban. A múlt hónapban Tom Barrack, az Egyesült Államok törökországi nagykövete egy ravasz tervet jelentett be: Örményország 100 évre bérbe adhatná a folyosót egy amerikai vállalatnak. Így Örményország úgy tehetne, mintha szuverenitását nem sértették volna meg, és kétségtelenül bőkezűen megjutalmaznák a fáradozásaiért. Talán a meg nem nevezett amerikai cég bedobhatna egy golfpályát édességként, vagy Jarred Kushner, Trump elnök veje, akinek szintén nagy tervei vannak a Gázai övezettel, építhetne néhány faházat a Kaukázus lábánál. Az amerikai tisztviselők a tervet a Panama-csatornához hasonlítják, amelyet közel egy évszázadon át amerikai területként kezeltek, és amelynek két fő kikötőjét hamarosan az amerikai BlackRock cég fogja megvásárolni egy a Fehér Ház közvetítésével zajló üzletben. Bár Donald Trump magának tulajdoníthatja az érdemet ezért a megállapodásért, ha létrejön, a Zangezur-folyosó valójában egy török terv. Azerbajdzsán is benne van a tervben, és Örményországgal is konzultáltak, de magas árat követelne a beleegyezéséért.
Oroszország korábban támogatta, amikor a Kreml azt hitte, hogy ők fogják ellenőrizni a forgalmat és a bevételeket. Valószínűleg nem lelkesedik annyira azért, hogy Amerika kiszorítsa a helyéből. Irán gyűlöli, és azzal fenyegetőzött, hogy csapatokat küld az örmény határra. Kínát nem zavarja, ha exportja gyorsabban jut el a piacokra, és nem kell olyan problémás partnerekkel foglalkoznia, mint Irán és Oroszország. Erdoğan elnök, aki frissen győzött Szíriában, imádja ezt, mert így úgy tehet, mintha visszahozná az Oszmán Birodalmat. Törökország örömmel látja az orosz hatalom hanyatlását a cárok és szultánok által évszázadok óta harcolt területeken. A törökök többletkereskedelmi bevételekből profitálnának, és országuk válna a legfontosabb energiaközponttá Kelet és Nyugat között – a Kaszpi-tengertől induló vezetékek Anatólián keresztül Európa felé húzódnának.
Oroszország, amely örökös háborúba keveredett Ukrajnában, nem kap szavazati jogot, így a fő akadály Örményország, Moszkva korábbi szövetségese tűnik. A keresztény örmények tehetetlenül nézték, ahogy az azeri csapatok 2023-ban egy kétnapos villámháborúban elfoglalták Hegyi-Karabahot, miközben feltételezett orosz mentoraik nem avatkoztak közbe. Azerbajdzsánhoz hasonlóan Örményország is készen áll arra, hogy megszakítsa történelmi kapcsolatát Oroszországgal. Kérelmezte az EU-tagságot, és megpróbálja normalizálni kapcsolatait Azerbajdzsánnal. A két ellenség azt állítja, hogy közel áll a békemegállapodás aláírásához. Törekvéseiken sokkal több múlik, mint a Kaukázus sorsa és jóléte. A régióban való befolyás elvesztése végzetes csapást mérne Putyin birodalmi ambícióira, de növelné Törökország hatalmát. Az örmény-iráni határ stabilitásának helyreállítása tovább korlátozná az ajatollahok csínytevési lehetőségeit. És az a kilátás, hogy az Egyesült Államok 100 évig ellenőrizhet egy fontos kereskedelmi útvonalat Kína és Európa között, több mint érdekes. Annyira nagy a tét, hogy nem zárható ki egy katonai konfliktus lehetősége a Zangezur-folyosón, amely Oroszországot és a fentieket is érintené. A történészek óvatosságra intenek, mivel a háborúknak megvan a szokásuk az úgynevezett „békefolyosókban” kitörni – tanúi lehetünk Danzignak, 1939-nek.
I.K.
