A sóhivatal – Déli Kávé Szele Tamással

0
362
sóhivatal
Papp Dániel - Forrás: YouTube

Kérem, így a szokásos kávé mellett elárulhatom: korszakos felfedezést tettem. Rájöttem, mi is az a nagy épület a Kunigunda vagy Gumibunda útján, amiről azt tetszenek hinni, hogy az MTVA székháza. Dehogyis. Az, kérem, a sóhivatal. Vagy legalábbis az előszobája: onnét küldik ugyanis tovább az ember a közeli sóhivatalba.

Először is tisztázzuk, mi is az a sóhivatal, mert sajnos már a pesti nyelvből is kezd kiveszni ez a majdhogynem veretes kifejezés. A középkorban a különböző kisebb és nagyobb urak egyik nagyon fontos bevételi forrása volt a só kitermelése és kereskedelme, valamint az ez után beszedett jövedék, ugyanis az arany lehet értékesebb, de nincs rá szüksége mindenkinek, mindennap, a sóra viszont igen. És ez azóta sem sokat változott, csak a sóbányászat vált olcsóbbá és nagyobb hozamúvá, így a só mostanra tömegtermék, de a középkorban bizony stratégiai fontossága volt. Csak az uralkodók leghűségesebb, legelkötelezettebb hívei lehettek sóhivatali kamarások, hiszen rengeteg pénz ment át a kezükön, kulcskérdés volt a megbízhatóságuk.

Az ám, de mivel ezer éven keresztül voltak sóhivatalok – Pesten például a Fővám téren – ezek a hivatalok pöttyet bürokratikussá váltak, ha egyszer egy ügy hozzájuk került, annak nem volt se vége, se hossza, ezért mikor a pesti ember valakit elküld a sóhivatalba, azt kívánja neki ezzel, hogy szaladgáljon napestig teljesen hasztalanul, míg ki nem lóg a nyelve, és még akkor se sikerüljön elintéznie, amit akar.

De mi köze a sóhivatalnak az MTVA-hoz?

Az, hogy elém került Papp Dániel és Hadházy Ákos levélváltása: tudni kell, hogy mikor a legutóbb megpróbáltak beszélni a hírhamisításáról ismert tévéelnökkel az ellenzéki képviselők, azt kérte: inkább írásban küldjék el neki a kérdéseiket.

Hadházy elküldte.

Papp meg válaszolt.

Mielőtt nekifognánk, szeretném felhívni a figyelmet egy nem lényegtelen ténykörülményre, ami csak két napja ismerünk. A Népszava ugyanis kiderítette, hogy a mindenható tévéelnök honnét érkezett a közmédia berkeibe. Ne tessék fásultan legyinteni, hogy bizonyosan a Fidesz berkeiből, mert nem onnan. Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója nemcsak a Jobbik médiapolitikai kabinetvezetője, hanem első gazdasági igazgatója is volt. Sőt, egyike a Jobbik tizennégy alapítójának, csak 2004-ben leköszönt a tisztségeiről, és elment a Magyar Televízió Budapesti Regionális Stúdiójához szerkesztő-riporternek. Ugyebár, fiatal volt, és kellett a pénz, mondanák a pártalapításra is, a pályamódosításra is a bulvártévékben. Hát, most sem öreg, de legalább megtalálta. Mármint a pénzt. De azért jegyezzük meg róla a jobbikos indulást.

De lássuk, miket kérdeztek tőle és ő hogyan válaszolt?

(Itt jelezném, hogy a kérdéseket, de főleg a válaszokat rövidített, szerkesztett formában mutatom be, terjedelmi okokból.)

Hogyan lehet valaki az MTVA vezérigazgatója, aki még 2011-ben úgy vágta meg a Daniel Cohn-Bendit-riportot, mintha a zöldpárti EP-képviselő elmenekült volna a kérdései elől, miközben erről szó sem volt?

Az MTVA vezérigazgatóját – a törvény értelmében – a Médiatanács elnöke nevezi ki határozatlan időre. E jogköre diszkrecionális.

Hogyan sikerült 2012-ben, az Operánál rendezett tüntetésről úgy bejelentkezni, hogy a riporter háta mögött csak rendőrök meg az üres Andrássy út látszódjon?

Amennyiben Önöknek panaszuk van egy műsor tartalmával kapcsolatban, a jogszabályban meghatározott időn belül a Duna Médiaszolgáltató Zrt. vezetőjéhez fordulhatnak, akivel a minap találkoztak is, és Ő erről Önöket tájékoztatta. Az említett esetben a tudósítást készítő munkatársak hibáztak. Ez még az MTVA-val is előfordulhat, szándékosság nélkül is. Nem is beszélve olyan esetekről, amikor például képviselők garázdálkodnak az épületben, megzavarva egy üzem működését még bűncselekmény vagy cselekmények elkövetése árán is. Az elmúlt év végén is lezajlott egy olyan eset, amikor a joggal visszaélve képviselők betörtek az épületbe, néhány társuk a kerítésen átmászva, más képviselő hamis tűzriadót indítva, nekitámadva a biztonsági őröknek, majd jogsértés árán az élő hírműsort kívánták megzavarni, félbeszakítani. Szerencsére biztonsági munkatársaink lelkiismeretes és fegyelmezett viselkedésének köszönhetően mindezt sikerült megakadályozni. Ilyen körülmények között nehezen csodálkozhatunk azon, ha munkatársaink olykor hibáznak, hiszen a nyugodt munkavégzés feltételeitől fosztják meg őket.”

Ennek a Hadházynak kell legyen egy időgépe:

2018 végén visszament 2012-be, megfosztotta az akkori közmédia akkori munkatársait a nyugodt munkavégzés feltételeitől, azért hibáztak, aztán visszajött kérdezősködni… különben ugyanis érthetetlen, mit beszél Papp igazgató.

Normális dolog-e az MTVA-nál, hogy egy évekkel korábban, feltehetően Kairóban készült videót tesznek közzé, azt állítva, hogy a kölni szilveszteri események láthatók rajta?

Miután a televízió egyszerre auditív és vizuális műfaj, ezért gyakran használnak a szöveghez képi illusztrációkat. Ez a világ összes televíziójában így történik, sőt, ennek az eszköznek a továbbfejlesztése az internetes médiában a legszembetűnőbb, amelyben már a virtuális valóságot használják fel oly gyakran rosszhiszeműen. Kérdésükre válaszolva: amennyiben e tartalommal problémájuk volt, javasoltam volna, hogy forduljanak panasszal a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez, vagy – akkor még az Önök által vezetett párt színeiben és delegáltjaként – keressék fel a Duna Médiaszolgáltató Zrt-t felügyelő paritásos kuratóriumban ülő képviselőjüket.”

Tessék a Sóhivatalba menni!

Figyeljük meg: már másodszor küldi az MTVA munkáját kifogásolókat a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez, vagyis a Sóhivatalba. Ezek az esetek különben a Televíziós és Rádiós Médiaszolgáltatási Igazgatósághoz tartoznának, de legyünk már komolyak: senki sem foglalkozna a bejelentéssel.

Bevett gyakorlat-e az MTVA-nál, hogy Pukli István lejáratása érdekében a saját, korábbi anyagukat vágták meg úgy, hogy teljesen más értelme legyen, mint ami valójában elhangzott?

Pukli István ügyében is rendelkezésre állt panasz benyújtásának lehetősége, amit emlékezetem szerint Önök elmulasztottak.

Alkalmasak-e azok a munkatársak, akik a münsteri támadás ügyében még órákkal azután is bevándorlókról írnak, hogy kiderült, pszichés beteg német férfi volt az elkövető?

Munkatársaim alkalmasságának megítélése nem tartozik Önökre, az munkajogi kérdés. Az viszont feltehető kérdés, hogy megfelelően működik-e a közmédia. Erre vonatkozóan ajánlom figyelmükbe az említett többpárti kuratórium által megtárgyalt és elfogadott éves beszámolónkat, amelyek minden magyar polgár számára hozzáférhetőek, így Önök is elolvashatták.

Belefér-e a közszolgálati alapelvekbe, hogy egy bevándorlásellenes AfD-politikus játssza a hétköznapi, migránsoktól rettegő németet a köztévé riportjában?

A törvény alapján Önök nem jogosultak számon kérni – s ezzel nyomást gyakorolni – egy szerkesztő vagy riporter döntésére. Mint magukat demokratának valló, képviselői jogosítványukkal visszaélő politikusok, ezt pontosan tudják. Miként azt is, hogy nekem, e szervezet vezetőjének kötelességem megvédeni a munkatársaimat olyan atrocitásoktól és politikai nyomásoktól, amelyeket éppen Önök követnek el. (…)

Hogyan egyeztethető össze a szakma szabályaival, hogy ugyanaz a bangladesi migráns Boszniában egyik nap még békés menekült, másik nap már a határőrökkel harcol?

Úgy, hogy egyik nap békés menekültnek mutatkozik, a másik nap pedig agresszív migránsként viselkedik.

Belefér-e a vezérigazgatónak a pártatlanság fogalmába, hogy egy október 23-i tüntetésről szóló tudósítás azzal kezdődik, ki kinek a felszólalását „fúrta meg”?

Ahogyan korábban is említettem, amennyiben e tartalommal problémájuk volt, panasszal fordulhattak volna a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez. (…)

Mindennapi gyakorlat-e, hogy az MTVA a saját épülete előtti tüntetésről egy másik sajtóorgánum szemlézésével számol be, majd három percen keresztül hazugságokat sorol a szervezőről?

Eleddig Önök azt kifogásolták, hogyha valamiről a közmédia beszámolt vagy ha nem számolt be. A kérdéssel most azt is számon kérik, hogy milyen eszközöket alkalmazott a szerkesztő. Úgymint saját tudósító, más hírügynökség, MTI, más médium stb.”

Papp szerint mindenki hülye

Folytatnám, de csak többet idézhetnék, mást nem. Papp szerint mindenki hülye, mindenki ellenük dolgozik, és akinek nem tetszik valami, az forduljon a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-hez, mely a Kunigunda útjához közeli Bojtár utcában található – vagyis hát mindenkit elküld a sóhivatalba.

Esetleg még lehet menni panaszra Sztálinhoz is.

Ez úton javaslom érdemeire való tekintettel Papp igazgató kinevezését sóhivatali kamarásnak is, ezekkel a válaszokkal megszolgálta.

Kérem, az nem újdonság, hogy egy elbizakodott, pökhendi, mindenkit lenéző pártkatona hülyeségeket beszél és elvárja, hogy tiszteljék is érte, csak ez esetben várhatja, nem fogja megkapni. Mármint a tiszteletet. Sem ő maga, sem az általa lejáratott pozíciója, társadalmi státusa.

Az viszont újdonság, hogy megjelöl egy hivatalt, mint a felesleges panaszok célpontját, ezzel már lehetne kezdeni valamit. Javasolnék én egy népmozgalmat.

Nézze mindenki naponta tíz percig az M1-et (ennyi is sok belőle) és ha hibát vagy elfogultságot tapasztal, írja meg a Duna Médiaszolgáltató Zrt.-nek.

Ugyanis akkor írásos nyoma marad.

Úgy a harmadik-negyedik millió panasz után fel fogják adni, szerintem.

Árasszuk el őket reklamációval, és, hogy ne kerüljön pénzbe, de legyen bizonyíték a feladásra, tegyük e-mailben. Itt a címük: kozonsegszolgalat@mtva.hu.

Legalább adjunk nekik egy kis munkát.

Mert azt nagyon utálják.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..