A POLITIKÁBAN HELYE VAN A POLITIKÁNAK

1
767
zuglo.hu

Nem olvasom a Nyugati Fényt, így a Klubrádióból, Bolgár György műsorából értesültem róla, hogy Dávid Ferenc, ez a kiváló gazdasági szakember, annak idején a VOSZ-ban Demján Ferenc jobbkeze, nyugdíjasként a DK gazdaságpolitikai tanácsadója szenvedélyes publicisztikát közölt a portálon, ahova rendszeresen ír.

Ezúttal “Az ellenzék átadja Zuglót a Fidesznek, ha így folytatja” címmel szenvedélyesen rója meg Hadházy Ákost és Tóth Csabát, a két zuglói jelöltjelöltet, amiért éles vitát, egymás támadását engedik meg maguknak. Harmadik szereplőként Horváth Csaba MSZP-s polgármestert említi, aki egy állítása miatt fel is jelenti Hadházyt.

Becsülöm Dávid Ferencet azért is, amit korábban a VOSZ-ban csinált, és azért is, hogy nem bírta ki tétlenül, beszállt a politikába az Orbán-rendszer ellenzékének oldalán, azért pedig külön is, hogy megpróbálja visszatartani az ellenzéket a populista ígérgetéstől. (Ebben sajnos nem tűnik sikeresnek.) Ezúttal azonban nem értek egyet vele.

Az előválasztást legtöbbször úgy állítják be, hogy minden választókerületben azt a jelöltet keresik, akinek a legjobb esélye van a Fidesszel szemben. Ennyi, és kész.

Az, ami az amerikai és nyugat-európai előválasztások lényege, vagyis, hogy az adott párton belüli különböző politikai irányt képviselő jelöltek versenyeznek egymással, s az előválasztás nem egyszerűen személyek, hanem politikai irányok közötti választást jelent, az ellenzéki politikusok és őket támogató újságírók, publicisták nyilatkozataiban többnyire fel sem merül.

Mintha nem volna politikai különbség az MSZP és a Momentum, a DK és a Jobbik között – vagy legalábbis nem lett volna az elmúlt öt-tíz évben.

Szerintem volt, és szeretném remélni, hogy ma is van, és a jövőben is lesz.

Az előválasztás politikai aktus, és abban helye van a politikának, a politikai különbségeknek. Zuglóban kétféle politika ütközik: Tóth Csaba megtestesíti azt, ami az MSZP-ben az elmúlt harminc évben a legrosszabb volt, az elvtelen lobbizást és pozícióvadászatot, ami ellen annak idején Gyurcsány Ferenc pártelnökként, miniszterelnökként harcot kezdett, de alulmaradt, ezért új pártot alapított. A Momentum azért indította el Zuglóban Hadházy Ákost, és Hadházy azért indul el Zuglóban, mert az ő egész politikusi pályája szöges ellentétben áll a politikusi szerep ilyen értelmezésével. Én ebben velük értek egyet, ezt tartom az előválasztás helyes értelmezésének.

Az előválasztásnak csak akkor van politikai létjogosultsága, ha nem arról szól, hogy kinek jut több illetve kevesebb pozíció, hanem arról, hogy mi lesz egy esetleges következő kormánytöbbség politikájának karaktere.

Jó lenne, ha az előválasztás másutt is erről szólna.

Én nem hallottam Hadházytól olyasmit, ami ne férne bele a korrekt politikai harcba. Tóth Csabától olyasmit hallottam immár a Klubrádióban is, amivel önmagát leplezte le, hiszen azért tett ismételten szemrehányást Hadházynak, hogy leleplezte a korábbi pártjában tapasztalt gazemberséget. Erről szól köztük a politikai konfliktus, és jó, ha ezt a zuglói választók is értik. Én örülök annak, hogy mindketten nyíltan beszélnek erről.

Ha zuglói lennék, Hadházyra szavaznék az előválasztáson. Ha zuglói DK-s lennék, akkor is. Ha zuglói MSZP-s lennék, akkor is.

1 hozzászólás

  1. Hihetetlen vagy, lettél Tamás. Hová tűnt a sziklaszilárd erkölcsi alapállás ? Ez a tóthcsaba ez egy leharcolt, korrupt ember, belemelegedett ebbe a langyosvízbe, hallgasd meg a dumáját ! Nem csinál az már semmi mást, csak a maga kis pozícióját fényesíti, nagy demagóg dumákkal ! Mit tett ő Zuglóért ? Főleg Karácsony előtt mit tett ? Bazsulált, ha nem tudnád, rejtőzködött a nagy illegalitásban, a mozgalomban ! És gazdagodott ! A parlamenti képviselőtől nem az önkormányzat igazgatását várják, nem is azt kell elvárni ! És nem elsősorban a zuglóiak patrióta képviseletét – ezt egyébként tóth eddig sohse ambicionálta ! A másik a polgármester …. mondd, mikor jöttök mér ré arra, hogy új műsorhoz új táncosok kellenek ?

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .