Kezdőlap Címkék Dávid Ferenc

Címke: Dávid Ferenc

A POLITIKÁBAN HELYE VAN A POLITIKÁNAK

Nem olvasom a Nyugati Fényt, így a Klubrádióból, Bolgár György műsorából értesültem róla, hogy Dávid Ferenc, ez a kiváló gazdasági szakember, annak idején a VOSZ-ban Demján Ferenc jobbkeze, nyugdíjasként a DK gazdaságpolitikai tanácsadója szenvedélyes publicisztikát közölt a portálon, ahova rendszeresen ír.

Ezúttal „Az ellenzék átadja Zuglót a Fidesznek, ha így folytatja” címmel szenvedélyesen rója meg Hadházy Ákost és Tóth Csabát, a két zuglói jelöltjelöltet, amiért éles vitát, egymás támadását engedik meg maguknak. Harmadik szereplőként Horváth Csaba MSZP-s polgármestert említi, aki egy állítása miatt fel is jelenti Hadházyt.

Becsülöm Dávid Ferencet azért is, amit korábban a VOSZ-ban csinált, és azért is, hogy nem bírta ki tétlenül, beszállt a politikába az Orbán-rendszer ellenzékének oldalán, azért pedig külön is, hogy megpróbálja visszatartani az ellenzéket a populista ígérgetéstől. (Ebben sajnos nem tűnik sikeresnek.) Ezúttal azonban nem értek egyet vele.

Az előválasztást legtöbbször úgy állítják be, hogy minden választókerületben azt a jelöltet keresik, akinek a legjobb esélye van a Fidesszel szemben. Ennyi, és kész.

Az, ami az amerikai és nyugat-európai előválasztások lényege, vagyis, hogy az adott párton belüli különböző politikai irányt képviselő jelöltek versenyeznek egymással, s az előválasztás nem egyszerűen személyek, hanem politikai irányok közötti választást jelent, az ellenzéki politikusok és őket támogató újságírók, publicisták nyilatkozataiban többnyire fel sem merül.

Mintha nem volna politikai különbség az MSZP és a Momentum, a DK és a Jobbik között – vagy legalábbis nem lett volna az elmúlt öt-tíz évben.

Szerintem volt, és szeretném remélni, hogy ma is van, és a jövőben is lesz.

Az előválasztás politikai aktus, és abban helye van a politikának, a politikai különbségeknek. Zuglóban kétféle politika ütközik: Tóth Csaba megtestesíti azt, ami az MSZP-ben az elmúlt harminc évben a legrosszabb volt, az elvtelen lobbizást és pozícióvadászatot, ami ellen annak idején Gyurcsány Ferenc pártelnökként, miniszterelnökként harcot kezdett, de alulmaradt, ezért új pártot alapított. A Momentum azért indította el Zuglóban Hadházy Ákost, és Hadházy azért indul el Zuglóban, mert az ő egész politikusi pályája szöges ellentétben áll a politikusi szerep ilyen értelmezésével. Én ebben velük értek egyet, ezt tartom az előválasztás helyes értelmezésének.

Az előválasztásnak csak akkor van politikai létjogosultsága, ha nem arról szól, hogy kinek jut több illetve kevesebb pozíció, hanem arról, hogy mi lesz egy esetleges következő kormánytöbbség politikájának karaktere.

Jó lenne, ha az előválasztás másutt is erről szólna.

Én nem hallottam Hadházytól olyasmit, ami ne férne bele a korrekt politikai harcba. Tóth Csabától olyasmit hallottam immár a Klubrádióban is, amivel önmagát leplezte le, hiszen azért tett ismételten szemrehányást Hadházynak, hogy leleplezte a korábbi pártjában tapasztalt gazemberséget. Erről szól köztük a politikai konfliktus, és jó, ha ezt a zuglói választók is értik. Én örülök annak, hogy mindketten nyíltan beszélnek erről.

Ha zuglói lennék, Hadházyra szavaznék az előválasztáson. Ha zuglói DK-s lennék, akkor is. Ha zuglói MSZP-s lennék, akkor is.

Erősít az ellenzék

Újabb nagy hal akadt a Demokratikus Koalíció hálójába. Kálmán Olga DK-ba való belépése és pozícióvállalása után ma Gyurcsány Ferenc bejelentette, hogy Dávid Ferenc, a Vállalkozások és Munkáltatók Szövetségének korábbi főtitkára párton kívüliként csatlakozik a párthoz.

Az októberi választás lehetőséget adott az ellenzéknek nemcsak egy új Magyarország építésére, hanem arra is, hogy a pártok szakszerű kritikát fogalmazzanak meg a kormánnyal szemben. A Gyurcsány szerint szerint az a cél, hogy minél többen kerüljenek közel a politikához, és csatlakozzanak a demokratikus ellenzék pártjaihoz.

Kósa Lajos karácsonyi ajándéka  

„Szó sincs arról, hogy a jövőben hagynánk kiszolgáltatni a magyar munkavállalókat (…) Sokkal inkább lehetőséget kapnak, hogy erősödjön az alkupozíciójuk a bérek és a munkavégzés feltételrendszerének kialakításában a cégekkel való tárgyalások során”. Ezt mondta a Magyar Időknek Kósa Lajos a munka törvénykönyvének tervezett módosításáról, amely a túlórakeretet a jelenlegi 250 óráról 400 órára növelné januártól és egy helyett hároméves időszakra tenné lehetővé a munkáltatók számára az elszámolást. Dávid Ferenc, a VOSZ korábbi főtitkára, közgazdász, ezt kissé másképpen látja.

  • szakmaiatlan javaslat
  • hol marad mögüle a kormányzat?
  • kivégezték a cafeteriát, mit adnak cserébe?
  • hallgat a Pénzügyminisztérium

Maradjunk a „tiszta forrásnál”: Kósa képviselő azt mondta, nem érdemes aggódni, a héten leülnek egyeztetni a munkaadókkal és a munkavállalókkal, megkérdezik a véleményüket a módosításról. Ez meglehetősen szokatlan „ajánlat” egy fideszes politikustól. Ön mit gondol erről?

Ami a megtárgyalást illeti, egy munkaadói szervezet korábbi tisztségviselőjeként ezt csak támogatni tudom. De ebben az ügyben annyi szakmai, szakmapolitikai hibát látok, hogy erről a javaslatról képtelen vagyok kíméletesen nyilatkozni.

Éspedig?

Az első az, hogy egy ilyen javaslat nem a kormány előterjesztéseként került az asztalra. Egy ilyen súlyú ügyet nem lehet rábízni két ilyen „kiváló” szakértőre, mint a Kósa és a Szatmáry urak.

A volt debreceni polgármester korábbi megszólalásaiból is kiderült már, hogy olyan dolgokban is van véleménye, amelyet nem lát át.

Persze nem kell mindenkinek, mindenhez értenie, de ez a mostani javaslat ennél fajsúlyosabb. Mindjárt az elején azt állította, hogy ez a túlmunka kiterjesztés ott léphet életbe, „ahol a kollektív szerződés ezt megengedi”. Én megnéztem, ő aligha, a Munka törvénykönyvében (Mt.) szó sincs ilyen követelményről. Négyszáz óra túlórát Magyarországon bármikor el lehet rendelni. Ebből is látszik, olyan javaslatot visznek a parlament elé, amelyet tartalmilag sem ismernek.

Mit gondol, miért „bízták” erre a két képviselőre ezt a javaslatot?

Vagy az lehet a háttérben, hogy meg akarják alázni a munkaadókat, vagy letérdeltetik a szakszervezeteket.

Kifejtené?

A közelmúltban kivégezték a cafetériát, a bértárgyalások során az álláspontok fényévnyi távolságban vannak egymástól, és mellesleg a tárgyalásokat megzavarják a Mt. egy ilyen súlyú módosításával. Ha valamiféle szakmai megközelítést keresnénk ebben az ügyben, akkor az összes érdekeltet le kellett volna ültetni az asztalhoz, megbeszélni, ki, mit szeretne elérni. Akkor,

a csomagtárgyalások során, volna mozgástér: kiterjesztem a túlmunka idejét, de cserében engedek a cafetériában…

És még valami: advent és karácsony küszöbén a munkavállalóknak egy ilyesmit elővezetni, finoman fogalmazva, sem vall jó ízlésre.

Mikor lett volna itt az ideje egy ilyen előterjesztésnek?

Nem ördögtől való ilyesmiről beszélni, de ha ezzel Kósa úrék, mondjuk, az ősszel rukkolnak ki, el tudtam volna fogadni. Persze akkor, ha mindez egy szakmai csomagban kerül az illetékes szakszervezetek, szakmai szövetségek, munkaadók és munkavállalók elé. Akkor

feltételezhettük volna, hogy van mögötte egy szakmai koncepció,

amit a húzd meg – erezd meg tárgyalási módszerrel a helyére lehet tenni. Szóval a módjával, és a szociális párbeszéd ilyen lenullázásával van bajom.

Nem ez az első alkalom, hogy a kormányzat növeli a dolgozók munkaterheit…

Már mondtam, erről lehet beszélni. Megnéztem az 1992-es, a jobboldali Antall-kormány Mt. módosítását, amelyet az Országos Érdekegyeztető Tanács elfogadott és akkor a parlament elé került. Abban az időben 144 óra volt az éves túlóra keret, amelyet felemeltek 200 órára.

Harminc évvel később elértük azt a „technikai fejlettséget”, amikor az élőmunka felhasználhatósági keretét kell megduplázni a gazdaság működtetésének érdekében.

Talán azok a multinacionális cégek követelték ezt a kormánytól, amelyek ide akarnak telepedni, vagy már itt működnek.

Én ezt nem tudom, de ha így volna, akkor is illett volna megtisztelni a szociális partnereket azzal, hogy bemutatják nekik, melyek azok az ágazatok, ahol indokoltnak tartanak egy ilyen intézkedést. Bemutatni, mi a helyzet e téren a többi európai országban.

A Pénzügyminisztérium, a maga hivatali tekintélyével, előterjeszthetett volna egy komoly anyagot,

és nem nézik le a társadalmat annyira, hogy két képviselő jegyez egy ilyen súlyú előterjesztést.

Nem illet volna valami ellentételezésre is gondolni?

A döntéssel a cégek extraprofitot tudnak majd realizálni, amiből mondjuk a cafeteria juttatásokkal vissza lehetett volna adni a munkavállalóknak. Lehetett volna ilyen módón „osztozni”, ha még lett volna cafeteria. Azt mondják, a magyar dolgozók bérérdekeltek, akkor nem kellett volna a Nagypénteket szabadnappá tenni, és ezzel lerövidíteni a munkaidő-alapot. Előbb redukálják a munkaidő-alapot, aztán ripsz-ropsz növelik. Hol van ebben a szakmaiság? Hol van a koncepció?

Manapság egyre csak arról szól a kormány propagandája, hogy nálunk minden a családokért történik. A plusz 400 óra munkaidő a családoknak kedvez?

A javaslat egy másik pontja: a túlmunka elszámolását három évre kiterjeszti. Ezt hogyan kell érteni? Három év múlva kapja meg a dolgozó a túlórájáért járó pénzét?

Ezt is sajátosan magyarázták az előterjesztők. Csak arról van szó, hogy három évenként kell a túlórák szaldóját elkészíteni. Ez is sántít. A vállalkozókra elképesztő mennyiségű adminisztratív terhet rónak ezzel, ráadásul nálunk a gazdasági év januártól decemberig tart. Évente változnak az adózási szabályok, egy éven belül minden ilyesmit illik lezárni, mert különben követhetetlenek lesznek a kimutatások. Ha kilép valaki, vagy megszűnik a cége, akkor milyen szabályok szerint kell neki fizetni? Az akkori, vagy a tényleges időpont szerint?

Elképzelhetőnek tartja, hogy a Kósa-Szatmáry javaslat ebben a formájában átmehet a törvényhozáson?

A parlamenti bizottságon már átment, miért ne fogadnák el a plénumon? De valami azt súgja nekem, tesznek majd még engedményeket az előterjesztők.

A nap kérése: Behódol-e a VOSZ is a kormánynak?

0

„A VOSZ-nak van egy olyan feladata, amely szerint a demjáni örökséget vinni kell. Márpedig az nem a hallgatásról szól. És nem a szolgalelkűségről” – mondta portálunknak Dávid Ferenc leköszönt főtitkár.

Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Ön szerint több más munkaadói szervezet után a VOSZ is behódol végül a kormánynak?

Börtönbe azért csak nem csukják…

Néhány hónappal ezelőtt nyilatkozott Dr.Dávid Ferenc, a Vállalkozók Országos Szövetségének főtitkára a Független Hírügynökségnek; akkor arról beszélt, hogy miként tervezik a szervezet működését továbbvinni, az elnök, Demján Sándor halála után. Aztán Dávid váratlanul felállt, és leköszönt a posztjáról. Vajon miért tette, mi lesz a VOSZ-szal – erről beszélgettünk vele.

  • Demján egyenrangúnak tekintette
  • Befelé is hadakoznia kellett
  • A kommunikációját bírálták
  • Az örökséget tovább kell vinni
  • A kamara az állam megnyújtott keze

 

Szókimondó, őszinte emberként ismertelek meg, és ezt azért bocsátom előre, mert ennek a beszélgetésnek is csak akkor van értelme, ha őszintén válaszolsz a kérdésekreNem reagálsz

Sokszor tiltakoztam az ellen, hogy az ellenzéki pártok a belső ügyeiket a nyilvánosság előtt vitatják meg, és ezen, úgy látom, nem is nagyon változtatnak, én viszont azt mondom, hogy vannak dolgok, amelyek nem tartoznak a nagyközönségre. Ha tehát a kérdéseid olyanok lesznek, hogy a VOSZ belső ügyeire vonatkoznak, akkor azokról nem fogok beszélni. Tizenkét évet dolgoztam itt, mindig szerettem a munkámat, nyilván ennyi idő alatt voltak viták gondok is, de ezekről tényleg nem akarok beszélni.

De kérdezni lehet, nem?

Annyi kiegészítést még hadd tegyek az előzőhöz, hogy ha az ember egy hosszú házasságban elválik, akkor nézzen előre, és a múltból próbáljon meg a szép évekre visszaemlékezni.

Nem olyan régen találkoztunk…

Megnéztem, május 25-én.

Azaz három hónappal ezelőtt, és akkor kiegyensúlyozott voltál, a jövőt tervezted, nem a sajátodat, a VOSZ-ét, beszéltünk a Demján Sándor halálával beállt űrről, és arról, hogy azt miként lehet egyáltalán kezelni. Én jelét nem láttam annak, hogy hamarosan távozni fogsz a főtitkári székből.

Akkor még nem született meg bennem a döntés, de a gondolat már ott volt a fejemben. Március 26-án távozott az Elnök úr, április 10-én temettük, és május 15-én volt a VOSZ küldöttgyűlése. Akkor még nem tudtunk új elnököt választani, viszont egy sor olyan dolog volt, amely az előző esztendő lezárásáról szólt.

Én határozottan emlékszem, hogy a találkozásunkkor a tervekről beszéltél. Most viszont azt látom, hogy te ebbe a három hónapba tényleg, a szó szoros értelmében belefogytál.

Ez egy véletlen… is lehet,egyébként 82 kg vagyok. A VOSZ az életem egyik legfontosabb és legjobb munkahelye volt. Rendkívül jó munkakapcsolatban voltam az Elnök úrral, nem baráti, de bizalmi kapcsolat volt. Ő volt a munkáltatóm, de nagyon egy húron pendültünk. Olyan főnök volt, akinek lehetett nemet is mondani; egyenrangú kapcsolat volt. Hagyta, miután ő annyira nem szerette a nyilvánosságot, hogy én legyek a VOSZ arca, azt mondta nekem, hogy ezt a cuccot én elég jól el tudom adni. Amikor tehát lezártuk a küldöttgyűléssel  az évet, elgondolkodtam rajta…

Ne szaladjunk ennyire előre.

De annyit még muszáj mondanom, hogy kerek egész zárult le.

Nekem nem úgy tűnik.

Ehhez jogod van.

Azt gondolom, hogy neked komoly elképzeléseid voltak a VOSZ szerepéről, de erről talán majd később beszélünk.

Beszéljünk. Mindenről.

Tudod-e, hogy mi volt Dávid Ferenc sorsa?

A sorsa, ha Dávid Ferenc püspökre gondolsz, a végén szomorú volt. Ami pozitív volt, szinte egyedüliként a világon nemzeti vallásalapító volt a XVI. században.

Amikor a király, János Zsigmond meghalt, elvesztette a fő támaszát, fogházba vetették, és ott meg is halt.

Azt azért remélem, hogy a börtönt el tudom kerülni…

Ugye pontosan érted, hogy miért hoztam szóba ezt a példát?

Igen, pontosan. Én remélem, hogy

soha nem éltem vissza azzal, hogy csaknem bármit mondhatok, mert mögöttem van az ország egyik legtekintélyesebb vállalkozója.

Nem, módosítok: a legtekintélyesebb. Nem a leggazdagabb, de a legtekintélyesebb. Ez nyilvánvalóan nagyon komoly erőt ad az embernek. Vagyis, azt akarom mondani, hogy itt sok dolog játszott össze. Az egyik az, hogy Ő elment, a másik az, hogy nélküle, 63 évesen, egy új kormányzati ciklusban négy évet végig bokszolni, úgy éreztem, hogy nem biztos, hogy van hozzá elég erőm. Az új elnöknek, aki július 2-a óta Tolnay Tibor, nyilván új főtitkárra lesz szüksége. Nekem Tolnay Tiborral kiváló a kapcsolatom, örülök a megválasztásának, annak különösen, hogy belülről jött, pedig volt nyomás a tagságon, hogy külső embert válasszon. Tolnay Tibornak van tekintélye, ő évtizedekig volt az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke, ráadásul ő is kötődött érzelmileg Demján Sándorhoz. Nem mondom, hogy könnyen hoztam meg a döntést, de mégis: olyan helyzet adódott, amikor lépni kellett. Fontos tudni, nem pusztán a sajtónak szólt, hogy a váltást én kezdeményeztem.

Azért azt ne mondd nekem, hogy ez egy logikus döntés volt másfél hónappal a nyugdíjazásod előtt…

Tíz hónappal…

Pláne.

Megrágtam. Logikus a kérdésed, de most volt időszerű. Nem pénz kérdése, mert már negyvennégy éve dolgozom.

Beszélgettem a kialakult helyzetről másokkal, rólad is. Azt mondták, többen is, hogy az Elnök úr számodra egy olyan hinterlandot jelentett…

Így van.

Hogy nyugodtan vállalhattad az arcodat, a véleményedet, tudták, hogy mögötted ott áll Demján Sándor…

…És a VOSZ közössége.

Az én információim szerint a VOSZ közössége már nem annyira… Szóval az az attitűd, amivel az ügyeket képviselted, és ahogy nem a kormánynak akartál megfelelni, erre már a szövetségen belül nem volt mindenki vevő… Akik Demján miatt hallgattak és úgy tűnt, hogy tisztelik a véleményedet, az elnök halála után már nem fogadták el az önállóságodat.

Erre válaszolni kell. Ügyesen körbeírtad a helyzetet. Én az utolsó pillanatig titokban akartam tartani a főtitkár váltást, mert azt gondoltam, hogy az a jó, ha végig tudom vinni az ügyeket, amíg funkcióban vagyok. Engem azért hoztak ide – az szinte mindegy is, hogy mi van leírva a munkaszerződésemben -, egész életemben az volt a feladatom, hogy kormányok jönnek, kormányok mennek, de a munkaadói oldalon legyen egy olyan pali, akit valamelyest jegyeznek közgazdászként, tud beszélni és írni, és nem is fél, nem ijed meg attól, ha egy államtitkárral találkozik. Nekem tehát az volt a dolgom, hogy egyezkedjek és vitázzak. És igen, amikor már az derül ki, a legkisebb mértékben is ez derül ki, hogy nekem befelé is hadakoznom kell, akkor arra már nemet mondok. Ennek természetesen lehet az az oka, amit te említettél. És ha így van, akkor az már nem az én lelkem. Az én fő területem itt azért – a főtitkári teendőkön kívül – a médiában való jelenlét volt. És ha ott, nem mondom, hogy megrendült a bizalom, de észlelnem kellett azt, hogy az általam vitt kommunikáció már nem mindenkinek tetszik. És az ugye elég nyilvánvaló, hogy az ember nem hatvanhárom éves korában kezd el változni. Két lelkem nincs. Én nem tudok úgy váltani, hogy innen kezdve egy-egy televíziós szereplés alkalmával azon törjem a fejem, hogy amit mondok átmegy-e vagy sem. A rendszer maga természetesen hordozza a hiba lehetőségét. Itt nagyon széles társadalmi közösségről beszélünk, már, ami a VOSZ-t illeti, és ez azt jelenti, hogy lehetetlen folyamatosan egyeztetni egy-egy nyilatkozatomat.  Voltak, akik az egyeztetett nyilatkozat hiányát említették bírálatként. Ez biztos, hogy nem megy. A demjáni korszakban ez úgy működött, hogy közösen meghatároztuk a fő csapásirányokat, és ahhoz tartottam magam, de nagy szabadsággal.

Zárjuk focihasonlattal: azt még el lehet viselni, ha az embert rugdossa az ellenfele, még azt is, hogy a bíró károdra ítél, de azt már nem, amikor a saját csapatod tagjai fordulnak ellened és szegik meg a fair play szabályait. Természetesen az előbbi mondatom általános érvényű és tartalmát nem lenne szerencsés a közeli múlt történéseihez kötni…

Az, hogy egyesek bírálják a te médiaszereplésedet, nem jelenti-e azt egyben, hogy maga a szervezet jobban akar idomulni a kormányhoz?

Logikus kérdésedre az a válaszom, hogy remélem nem, de ezt már nem az én tisztem megítélni. Nem akarom kikerülni a választ, amikor azt mondom, hogy az könnyen előfordulhat, hogy a jövőben a VOSZ más hangot üt meg, mint amit én képviseltem: jöhet más stílus, más tartalom, más szókészlet. Számomra az a fontos, hogy szakmai véleményt fogalmazzanak meg; mint például a vasárnapi zárva tartás ügyében: akkor mi úgy döntöttünk, hogy mindenkivel szembe megyünk az álláspontunkat védendő, annak ellenére, hogy senki sem segített bennünket.

Nagy vehemenciával harcoltunk, de kizárólag szakmai alapon.

Lehet, hogy az utódok nem lesznek olyan hevesek, mint én, a lényeg azonban az, hogy szakmailag tudják-e képviselni a VOSZ álláspontját, vagy sem. Mondok példát is: tudja-e a szervezet kellő erővel képviselni azt, hogy ezt a közszolgálati szférát nem tudja a versenyszektor eltartani, vagy a társadalmi párbeszéd fontossága. Ki kell mondani, hogy aki velünk nem áll szóba, az nagyon rosszul teszi. Nos, ezek el fognak dőlni egy, másfél éven belül.

Eddig az volt rólatok a kép, hogy Demján Sándor és te is önálló entitásként működtetek…

Mindketten a bika jegyében születtünk, és ez általában rosszat jelent, ám ebben az esetben tökéletes volt az összhang közöttünk. Igen, mindketten eléggé szuverén egyéniségek voltunk. Demján Sándor nem volt olyan hangos, mint én, de ő is ki tudta nyitni a száját. Ez egy olyan tandem volt, amely nagyon jó szinkronizált váltóval működött.

De az Elnök halála után azt a szereplőt, aki az arca és hangja volt a szervezetnek, elkezdik támadni, bírálni…

Nem támadni, azt nem…

Akkor bírálni.

Persze ez is kicsit furcsa tizenkét év egyetértés után, de bírálni nyilvánvalóan lehet.

Amiről én beszélek az elsősorban az, hogy ezeknek a bírálatoknak a hegye arra irányul, hogy túlságosan a kormánnyal szemben fogalmazódik meg a főtitkár véleménye

Ennek a kicsúcsosodása a tusványosi reakcióm volt; akkor ugye azt kifogásoltam, hogy miért ott fogalmazódott meg kormányzati bírálat a  hazai kisvállalkozókkal szemben, és az is megemlítettem, hogy nem kellene őket kicsit pökhendi módon kezelni. Nos, ezt a véleményemet kifogásolták néhányan; azt mondták, hogy a távozóban lévő főtitkár ne nyilatkozzon ilyeneket. Igen, ez volt a hegye a dolognak. Ezzel együtt fontos ismételnem: én döntöttem úgy, hogy felállok.

Ez biztos így van, de ismétlem: valaki tíz hónappal a nyugdíj előtt és tizenkét év munka után felálljon, ahhoz nagyon sok olyan impulzus kell, hogy érje, amelyek szinte beletaszítják ebbe a döntésbe.

Kétségtelenül így van, sokat is rágódtam, de aztán döntöttem. Az új elnök egyébként felajánlotta, és őszintén tette, hogy maradjak; ez erkölcsileg nagyon fontos számomra, de persze nem változtatott az elhatározásomon.

Ezt a tíz hónapot hogyan hidalod át?

Ebbe nem mennék bele.

De nem otthon fogsz üldögélni.

Annak nagyon kicsi a valószínűsége. Most viszont még, szeptember végéig itt vagyok hivatalvezető, és nem akarom megsérteni az itteni szabályokat.

Lelkileg elengedted a VOSZ-t?

Ezt sosem lehet elengedni. Ez olyan, mint a futball: attól, hogy a Vasas kiesett az NB II-be, még piros-kék az Isten. Az, hogy a VOSZ és közöttem milyen kapcsolat lesz, az azon fog múlni, hogy a szervezet mennyire enged magához közel. Mivel én bontottam a szerződést, azzal kimondtam egy döntést. Aztán az élet nagyon sokféle dolgot hozhat.

Személyes ellenséged volt a VOSZ-on belül?

Én ezt a kérdést nem tudom értelmezni.

Olyan személyre gondolok, akiről érezted, hogy nehezen tud elviselni.

Nekem az ellenfél, nemes ellenfél, a mindenkori kormány, meg a szakszervezetek. Persze szövetségeseink is lehetnének. Azokkal, akikkel nem volt személyes szimpátiám, azokkal elkerültük egymást. Ha azt kérdezed, hogy utált-e valaki, akkor azt mondom: meg is lennék sértődve, ha nem. Miután én itt a VOSZ-on belül lényegében „pénzügyminiszter” is voltam, márpedig azt nem szokták szeretni, kiváltképp, ha szigorú költségvetést visz. Egyébként meg annyit erről az elengedésről, még ha azt mondod, hogy érzelmes pali vagyok akkor is: mit szólna Demján elnök úr az „égi vállalkozói klubból”, ha én erre képes lennék.

Éppen ezért kérdezem, hogy tartasz-e attól, hogy a VOSZ esetleg légneművé válik?

Attól nem. Nem, mert ennek a közösségnek van egy olyan feladata, amely szerint a demjáni örökséget vinni kell. Márpedig az nem a hallgatásról szól. És nem a szolgalelkűségről. Ezért nem jó az a kérdés, amit feltettél. Ennek a közösségnek politikailag semlegesnek kell lennie, középen kell állnia. Demján Sándor  erre mindig nagyon ügyelt, és azt is bírni kell, hogy lehet, hogy nem törődnek a véleményünkkel, de tudniuk kell: kormányok jönnek és mennek, de mi maradunk. Ha az bekövetkezne, amiről kérdeztél, akkor az már nem a VOSZ lesz. Annyi érdekképviselet van ebben az országban, nézd meg, milyen szépen hallgatnak. Mi nem tehetjük ezt. És nekem személyes felelősségem is Demján Sándor emlékének ápolása.

Úgy is, hogy nem fogod be pörös szájad

Nem fogom be. Otthon a fürdőszobában kiállni a gondolataink mellett nem nagy dolog  és nincs is sok értelme. Azt remélem, hogy annyi lehetőségem mindig lesz, hogy írjak, beszéljek, megszólaljak, hallassam a hangomat. Ha normális lesz a világ, akkor nem lesz nekem semmi problémám. Hihetetlenül fontos fenntartani bizonyos témákat, főként az egészségügyet, az oktatást és a munkaügyet; három olyan alapvető terület, ahol nélkülözhetetlen a társadalmi párbeszéd, miközben még önálló minisztériumuk sincs ezeknek az ügyeknek. Ezeknek a szervezeteknek, mint például a VOSZ is, bármilyen takarékon ég is az érdekegyeztetés lángja, minden intézményes fórumon ott kell lenniük , még akkor is, hogy ha nem törődnek a véleményünkkel. Mert azt is tudni kell, hogy a köztestületi kamarák nem jelentenek érdekképviseletet. Én nem vagyok kamaraellenes, de azzal tisztában kell lenni, hogy a gazdasági önkormányzatként működő kamara lényegében az állam megnyújtott keze. A kamara megrendelést teljesít, azért kap  különleges jogosítványokat és állami pénzt. Nem véletlen, hogy a pedagógusoknál is a Pedagógus Kar elnöke nyilatkozik először, és nem a szakszervezet. És ez lesz nálatok, újságíróknál is, ha létrejön a kamarátok. Az lesz a mese, hogy az újságírók akaratát teljesíti a kormány. Ezért is vinni kell a VOSZ örökségét, hiszen a játékteret úgy is ők festik fel, a szabályokat, úgy is ők alkotják. De nem vonulhatsz le a pályáról.

Ahogy Demján Sándor mondta: a tárgyalóasztaltól sosem állunk fel.

A nap kérdése: Miért távozik Dávid Ferenc?

0

A Független Hírügynökség írta meg először, hogy saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozik posztjáról Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára. Azóta az is kiderült, hogy, miután bírálta a kormányt és Varga Mihályt, a szervezeten belül megkérték: felmondási idejében inkább ne szólaljon meg.

Ön szerint miért távozik a főtitkár? Szavazzon!

This poll is no longer accepting votes

Miért mondott le Dávid Ferenc?
×

Hallgatásra kérik Dávid Ferencet

1

A kormánnyal szembeni nyílt támadásnak tartja a VOSZ szabolcsi elnöke a szervezet főtitkárának legutóbbi nyilatkozatait, és arra kérte Dávid Ferencet, hogy felmondási idejében inkább ne szólaljon meg. A FüHü-nek Czomba Csaba elmondta: levele nem azzal függ össze, hogy a VOSZ új elnökét saját üzleti érdekeltsége szorosan köti a kormányzati megrendelésekhez, de retorzió jön a nem megfelelő nyilatkozatokra.

Ön nyílt támadást intézett a kormányzat és Varga Mihály pénzügyminiszter ellen – áll abban a levélben, amelyet múlt csütörtökön írt Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke Dávid Ferencnek, az érdekképviselet főtitkárának, és amely eljutott a Független Hírügynökséghez is.

Amint azt a Független Hírügynökség kedden megírta, lemondott tisztéről Dávid Ferenc, mert a szövetség új vezetősége olyan helyzetet teremtett, hogy a főtitkár rákényszerül a távozásra. Dávid Ferenc a távozást megerősítette, azt mondta, ő kezdeményezte, de közös megegyezéssel történik, egyebet azonban nem fűzött hozzá.

Czomba Csaba a múlt hétfői ATV-beli Dávid-interjút hozta fel indokként. Ebben (és a Népszavában is) a főtitkár bírálta Varga Mihály pénzügyminisztert és Palkovics László innovációs minisztert, amiért ők nem itthon, hanem Tusványoson mondták el bíráló véleményüket a hazai kis- és közepes vállalkozásokról. Azt is felrótta Dávid Ferenc, hogy

a kormány úgy tesz, mintha az elmúlt nyolc évben nem ők kormányoztak volna.

A szabolcsi VOSZ-elnök szerint a főtitkár olyan helyzetben adta ezt a nyilatkozatot, amikor „a kormányzati kapcsolatunk instabil állapotban van, köszönhetően többek között nem kellően átgondolt, senkivel nem egyeztetett korábbi nyilatkozatainak is”. Czomba Csaba szerint ismét jó kapcsolatot és együttműködést kell kialakítaniuk a kormánnyal.

Ezért arra kérte a levélben, hogy (szeptemberig tartó) felmondási ideje alatt ne nyilatkozzon, vagy egyeztesse azt a VOSZ elnökével.

A Független Hírügynökségnek nyilatkozva Czomba Csaba kissé zokon vette, hogy a belső levelezés kikerült a nyilvánosságba, de annyit elmondott, hogy már korábban szó volt a VOSZ-on belül a főtitkár sajtóbeli megjelenéseiről, arról, hogy „ilyen stílusban nem lehet beszélni”, mert

„jön a retorzió a nem megfelelő nyilatkozatokra”,

és Dávid Ferenc „túllépett minden határon”. Ezekről beszélgettek egymást közt a szervezet vezetői.

Czomba Csaba szerint a levélnek semmi köze ahhoz, hogy az elhunyt Demján Sándor utódja (július 2-án, tehát éppen egy hónappal a levél elküldése előtt) Tolnay Tibor addigi társelnök lett. Tolnay több évtizede az építőiparban tevékenykedik, üzletemberként pedig meghatározó része van a Magyar Építő Zrt.-ben, amely

nagyon sok megrendelést kapott az utóbbi években kormányzati (uniós) közbeszerzéseken.

A szabolcsi VOSZ-elnök szerint Dávid Ferenc nyilatkozataival akkor se volt teljes egyetértés az elnökségben, amikor még Demján vezette az érdekképviseletet.

A VOSZ elnökhelyettese, Gazsi Attila egyébként egy körlevélben arra kérte a megyei elnököket, hogy a Czomba Csaba véleményével kapcsolatos gondolatokat – lehetőség szerint – személyesen, a szeptember közepén tartandó elnöki értekezleten osszák meg egymással.

Távoznia kell Demján emberének

A Független Hírügynökség információi szerint távozik posztjáról Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége főtitkár. Úgy tudjuk, szeptembertől válik meg a főtitkári poszttól.

Információink szerint a szövetség új vezetősége olyan helyzetet teremtett, hogy Dávid Ferenc rákényszerül a távozásra, pedig a Független Hírügynökségnek nemrég a hosszú távú céljairól beszélt egy interjúban – ezt ide kattintva olvashatja el.

FRISSÍTÉS:

Sikerült beszélnünk Dávid Ferenccel, aki megerősítette információnkat. Elmondta: ő kezdeményezte távozását, de közös megegyezéssel távozik. Nem akarta nyilvánosságra hozni amíg az új főtitkárt nem választják meg, de ha már kiszivárgott megerősíti a hírt. Szeptember harmincadikával válik meg posztjától.

Hogy ne legyen az ember fiatal demokratából öreg diktátor – Interjú Gyetvai Viktorral, a Diákparlament aktivistájával

  • Alárendelt embereket akar az iskola

  • A választó csak abban dönt, ki lopja meg őt

  • A rendszer leváltása az utcán kezdődik, de nem ott ér véget

  • Az ellenzék is része az orbáni rendszernek

  • A mai oktatás növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket

 

Miként viselte azt, amikor az egyik ugyancsak fiatal aktivista társát megalázta egy, tegyük idézőjelbe, műsorvezető?

Az különösen azért volt fájdalmas, mert Kálló Dani, az egyik leginkább higgadt, objektivitásra törekedő emberünk. Úgy ment be az Echo tévébe, hogy reménykedett benne: lehet és tud korrektül beszélgetni. Volt persze, aki nem lepődött meg ezen, hiszen láttunk ott elég sok interjút, ami nem volt korrekt.

A kérdésem inkább arra irányult, hogy önök, akik talán már új hangot és stílust képviselnek a politikában, mennyire vannak felkészülve egy ilyen kiszolgáltatott helyzetre?

Az iskolarendszer ebben sokat segít. Egyébként nagyon sokan vannak a fiatalok között, akik most értették meg igazán, miután megnézték a youtube-n ezt az interjút, hogy mivel foglalkozunk, mit szeretnénk elérni. Azért hoztam elő az iskolarendszert, mert ott is – épp úgy, mint ebben a műsorban – az alá-fölérendeltség válik dominánssá.

Tehát azért említi az iskolát, mert az ott tapasztalható negatív élmények jelentenek segítséget, hasznos tanulást?

Ott is az tapasztalható, hogy a tanár nem tekinti partnernek a diákot. Gyakran kerülünk ott is megalázó helyzetekbe. Vagyis igen, azt látták sokan ebben az Echo-tv-s interjúban, hogy az iskolai helyzeteket modellezett. Itt a riporter viselkedett úgy Danival, mintha az alárendeltje lenne.

Önnek nem okozott feszültséget, a későbbi szerepléseire gondolok, hogy egy ilyen atrocitásnak bármikor ki lehet téve?

Ez politika. Tudomásul kell venni, hogy ez nem a játszótér, nem gyerekzsúr… Félreértés ne essék: nekem azzal semmi gondom, ha kemény kérdésekkel szembesítenek, mert a politika arról is szól, hogy az embert kritikusan kérdezik. Sőt, ha nem ezt teszik, már baj van. Nem lehet csak pozitív kérdéseket kapni, és kérni, mint ahogy ezt Kósa Lajos tette az RTL riporterével. Itt, az Echo tévében a stílussal volt baj. A személyeskedéssel. Őszintén bevallom, nem lettem volna szívesen abban a stúdióban. És azt érzem; hogy azért nem akarok abba a tévébe menni, mert tudhatom előre, hogy megalázó helyzetekbe akarnak hozni.

Tehát nincs ezekre a provokációkra jó válasz?

Nem tudom, biztos van. Ha én kerültem volna hasonló helyzetbe, biztosan rosszabbul reagálok rá, mint a Dani. Szerintem ő nagyon higgadt tudott maradni. Jó, hogy vált indulatossá, mert akkor bizonyosan elveszítette volna a nézők rokonszenvét.

Vagyis ön nem lett volna képes higgadtan reagálni?

Én kikértem volna magamnak ezt a stílust. És lehet, hogy nem ez a jó stratégia. Dani, helyesen, nem próbálta meg magát kihozni ebből az elnyomott szerepből, és ezzel a diákok felé azt az üzenetet küldte el: ez van ma Magyarországon a kormánypárti tévékben, és azt is nagyon jól közvetítette ez a helyzet, hogy mi a baj az oktatással. Szóval ez egy jó út volt, a másik lehetséges megoldás az lett volna, amit Kovács Gergely, a Kétfarkú vezetője csinált ugyanezzel a riporterrel: a humorral tette őt nevetségessé. Harmadik lehetőség is van, csak azt én egyáltalán nem kedvelem, azt, amikor a politikai szereplők túlzottan komolyan veszik magukat.

Ön már némiképp politikai szereplőnek gondolja magát?

Civil politizáló állampolgárnak tartom magam.

Dávid Ferenc azt nyilatkozta nekünk, hogy ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Mit gondol erről egy fiatal, a politikáról valamit elképzelő diák?

Szerintem a probléma ott kezdődik, hogy Magyarországon nagyon összemosódik a közélet, a politika és a pártpolitika. A civilszervezeteknek az a céljuk, hogy valamilyen konkrét ügyben próbáljanak meg pozitív hatást elérni, a pártpolitika viszont a hatalom megszerzéséről és megtartásáról szól, amit lehet jó és rossz célra is használni. Azaz lehet élni és lehet visszaélni a hatalommal.

Teoretikusan ez így van, de Dávid Ferenc mondata nem egészen erről szól, sokkal inkább vonatkozik a mai Magyarországra.

Olyan szempontból jogos az állítás, hogy kontraszelektált a politika. És azért is, mert ma már az van a fejünkben, hogy a politikusok lopnak, csalnak és hazudnak. Nem vonom kétségbe ennek a jogosságát, hiszen telis-tele vagyunk korrupciós ügyekkel, és pont ezen kellene változtatni. Mindaddig, amíg ez nem sikerül, csak azt tapasztalhatjuk, hogy az emberek elfordulnak a politikától, hiszen legfeljebb abban dönthetnek, hogy ki lopja majd meg őket.

Amikor ez a fiatal csapat fellépett, és tüntetést szervezett, többek között éppen ezen jelenségek ellen tiltakozott. De azt látjuk, hogy a folyamat nem változott, a kezdeti lendület elég gyorsan alábbhagyott. Miért van ez így?

Szerintem ez természetes folyamat, főleg Magyarországon. Franciaországban a legkisebb változtatásokra is reagál a társadalom, kimegy az utcára a diákság, a szakszervezet. De az egy másik kultúra. Nálunk ez még gyerekcipőben jár. Önmagában az nem baj, hogy nincsenek minden nap tízezres tüntetések, van, ahol az ilyennek van hatása, például Örményországban, de itt nálunk csak akkor lett volna értelme hetente többtízezres tüntetéseket szervezni, ha van egy ellenzéki erő, szereplő, arc, aki mellett ki tudnak, ki lehet állni. Ha volna egyértelmű alternatíva, akkor reális követelni például a kormány lemondását. Nagyon sokan szeretnék azt hinni, én is, amikor még az első tüntetést szerveztük, hogy ha százezer ember kimegy az utcára az változtat valamit, de nincs így. Rájöttünk, hogy elsősorban nem a kormánynak kell üzennünk, sokkal inkább mindenki ellenzéki párt és civil felé, hogy mik lennének a feladataik annak érdekében, hogy ez a kormány és ez a rendszer eltűnjön. Mert a rendszer leváltása nem az utcán ér véget. Ott elkezdődhet, és reményt is adhat sokaknak, hogy kint van egy csomó ember, akik képviseli őket és azokat az ügyeket, amelyeket tarthatatlannak tartanak. Sokszínű ez a tömeg, a jobbikosoktól, a belvárosi liberális értelmiségiig terjed. És ezt tekintsük jó jelnek; vannak olyan ügyek, amelyek utcára hívják az embereket, miáltal elkezdődhet egyfajta nemzeti minimumnak a kialakítása, de a munkát nem lehet megspórolni. Vagyis, ameddig nincs egy közös alternatíva, ami nem lejáratott, amire nem mondja azt a fél ország, hogy nem szavazna rá többet tehát egy olyan, amely tiszta és meggyőző, addig nem lehet a változásban komolyan hinni.

Kuncze Gábor is úgy fogalmazott a Független Hírügynökségnek, hogy szükség van egy személyre, egy arcra, aztán pedig a politika és a civil szervezetek összefogására. Ha jól értem, nagyjából ezt gondolják önök is, nem?

De igen. Természetesen megértem azokat is, akik gyors változást akarnak, mert annyira kiszolgáltatottak a rendszernek. Ezért aztán a békés átmenetben sem hisznek, hanem valamilyen rapid megoldást akarnak. Ők azok, azt mondják, hogy a 2018-as választás volt az utolsó esély a békés leváltási lehetősége a rendszernek, de én, már csak a történelmi tanulságok alapján sem, hiszek az erőszakos változtatásban. Meggyőződésem ugyanis, hogy az erőszak erőszakot szül. Sokkal több munka és több idő kell a változáshoz, de ha sosem kezdjük el, hanem mindig csak rövidtávú megoldásokban gondolkodunk, akkor a hosszú távú megoldás sem jön el soha.

A diákság nevében mit mondhat: mik a legnagyobb bajok ma a magyar társadalomban? Mik azok, amelyek azonnali változást követelnek?

Az egyik legnagyobb probléma az, hogy tele van a politikai elit lejáratott szereplőkkel, és – bármennyire is kellemetlen – ehhez hozzátartozik a sajtó is. Ha lennének egészséges reflexek a társadalomban szolidaritásra, az információk akkor sem jutnának el az emberekhez, különösen a kisebb településeken élőkhöz. Ebből látszik, hogy hiányzik a terepmunka, az országos hálózat kiépítése, amit különben a jobboldal megtett. Ezekben a falvakban mintha nem létezne a többpártrendszer, hanem van a Fidesz és más semmi. És tudja az a baj, legalább is én ezt látom, hogy egyes szereplők nem törekednek arra, hogy kitörjenek ebből. Az új választási rendszer tulajdonképpen nagyon kényelmes az ellenzék számára is, sokkal nagyobb forráshoz jutnak, emelkedett a parlamenti fizetés, nőtt a frakciótámogatás; ma jobban megéri ellenzékben lenni, mint tíz évvel ezelőtt. Szerintem ez tudatos húzás az Orbán-kormánytól.

Megvásárolja az ellenzéket?

Nem azt mondom, hogy megvásárolja, inkább –közgazdász tanulóként – azt mondanám, hogy olyan ösztönzők, amelyek abba az irányba tolják az ellenzéket: ne akarják bármi áron leváltani a kormányt. Másként fogalmazva: ennek a mai rendszernek része az ellenzék is. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenki kollaborál a kormánnyal, de mindenképpen fenntartói a rendszernek.

Ön beült volna a parlamentbe?

De persze megértem azokat a politikusokat, akik azért ülnek be a parlamentbe, hogy dolgozzanak. Érvényes ez a gondolatmenet, ami hiányzik, hogy azoknak a politikusoknak, aki beülnek az országgyűlésbe, legyenek konkrét ügyeik. Vagyis ügyeket vivő politikus arcokat hiányolok a parlamentből. Az viszont nem parlamenti képviselet, hogy néha felszólalunk, olykor beszólunk az Orbánnak, és akkor jól megmondtam.

Gyetvai Viktor egy korosztályt, vagy egy politikai vonulatot képvisel?

Egy korosztályt egy ember nem tud képviselni. A környezetemben nagyon sokan gondolkodnak hasonlóan, de pont ezt a buborék effektust kell elfelejteni, hogy nem csak Budapestből és a nagyvárosokból áll Magyarország. Lehet, hogy az én ismerősi rétegemet, gimnazistákat, egyetemistákat, a diákparlament tagjait, tehát azokat, akik aktívan gondolkodnak politikáról, és hisznek a szolidaritásban, őket talán képviselem. Ebben a rétegben vannak közös alapok, de nem csak ez a réteg alkotja a magyar fiatalságot.

Azért is kérdeztem ezt, mert általában a változásokat az egyetemi ifjúság indítja el. Volt is sokakban remény erre, de aztán mindig a kezdeti lendület a visszájára fordult. Elképzelhető, hogy olyan ügyes Orbán Viktor, hogy az egyetemi ifjúságot is képes megosztani?

Minden azon múlik, hogy ha létrejön valamilyen ifjúsági mozgalom, akkor abban mennyi szolidaritás van. Ez azért is a legfontosabb, mert a Körúton belüli fiatal értelmiségi nem tud rendszerszintű változásokat elérni. És nem is lenne jó, ha olyan közeg vezetné az országot, amely képtelen integrálni magába azokat a fiatalokat, vagy felnőtteket, akik rossz anyagi körülmények között élnek. Az értékeket kellene pontosan definiálni, halljuk, hogy sajtószabadság, társadalmi igazságosság, de ezek nincsenek pontosan meghatározva. Pedig szükség volna rá, mint ahogy egy erős középosztályra is. Mert, ha valakinek az a legfőbb problémája, hogy mit adjon másnap a gyerekének enni, akkor nem fog politikával foglalkozni. És ezzel nagyon ügyesen él vissza az Orbán-kormány. Nekünk ezen kell tudni fordítani, amihez arra van szükség, hogy ez a korosztály empatikus legyen, érezze azok problémáit is, akik sokkal nehezebb körülmények között élnek, mint ők. Ma a fiataloknak sokkal nehezebb elindulni, anyagi alapot teremteni az önálló élethez, éppen ezért egyfelől kitolódik az igazi életkezdés, illetve nem foglalkoznak olyan közös dolgokkal, amelyek mindannyiunkat érintenek. Egyesek belekényelmesednek a helyzetükbe, mások meg már tizenhat évesen güriznek, és ezért nem foglalkoznak más dolgokkal.

Lefutottak a tavaszi tüntetések, úgy ahogy. Most nyár jön, politikai apály, még nagyobb, mint eddig volt. Mi lesz ősszel, terveznek valamit?

Az őszre készülünk. Azok nevében tudok beszélni, akikkel együtt dolgozom, fiatal aktivisták, azt szeretnénk, hogy ősztől elinduljon egyfajta tudatosító kampány. Elsősorban az oktatásra fókuszálunk, mert ez a terület, amely ezt a korosztályt teljes mértékben érinti. Ezen belül is nagyon fontos probléma, hogy az oktatás ma nem hogy csökkenti, ellenkezőleg: egyenesen növeli a társadalmi egyenlőtlenségeket.

Hogy kampány terveznek, ez mit jelent?

Vannak még bizonytalan pontok, de, ami biztos az a következő: nagyon sok vidéki településre fogunk elmenni beszélgetni a diákokkal. És visszacsatolnék a beszélgetésünk elejére: az a tapasztalatunk, hogy ma az iskola nem a demokratikus életre készít fel, sokkal inkább a tűrésre, az elfogadásra, arra, hogy adott esetben a megalázó helyzeteket is el kell tűrni. Azt kell csinálni, amit mondanak. Semmiképp nem a kritikai gondolkodásra, akár az önmagunkkal szembeni gondolkodásra, nevelnek. Márpedig ez nagyon fontos lenne, és pont azért, hogy az ember ne legyen fiatal demokratából öreg diktátor.

Ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér – interjú Dávid Ferenccel, a VOSZ főtitkárával

 

  • Még nem találták meg Demján Sándor utódát

  • A Vállalkozók Országos Szövetségének a szakmaiság a legfontosabb

  • A nagypénteki munkaszünet szakmailag előkészítetlen és rossz

  • Évente negyvenezerrel szűkül a munkaerő piac

  • Orbán alatt megduplázódott az állami bürokrácia

 

Mi van, mi lesz a szervezettel Demján Sándor halála után?

Az Elnök úr halála – nekem ő sosem volt Sándor, hanem mindig Elnök úr, vagy Főnök – nagyon sokkolt mindenkit. Egy olyan tekintély, mint ő, nem  dolgozott még ebben a közösségben; azon túl, hogy tiszteletre méltó ember volt, az üzleti életben is siker kísérte az útját. Korlátlan tekintélye volt a VOSZ-ban, amit munkájával és a teljesítményével vívott ki. Itt minden döntés mögött ott volt az ő személye, ráadásul olyan támaszt, magabiztosságot adott nekem személyesen is, mint a VOSZ főtitkárának, amely mellett sokkal jobban lehetett dolgozni, kiállni az elveinkért. A vállalkozói közösségnek, meg a szervezet tagjainak is nagyon jót tett, hogy mindenki tudta, ki áll mögötte. Ez tehát a szakmai oldala az Elnök úr elvesztésének, de ott van természetesen az emberi oldal is. Ő egy rendkívül jó ember volt. Komolyan mondom. Én egy nagyon apás fickó voltam, és persze nem mondom, hogy a pótapám volt, ötven után már az embernek ne legyen pótapja, de olyan hihetetlenül jól tudott velünk, az emberekkel bánni, jószívű, jólelkű volt. Emellett nagyon, elképesztően kemény is tudott lenni. De mindenekelőtt tényleg fantasztikus ember volt. Sokszor mondom sokaknak, hogy

jegyezzék meg a demjáni mondást: akinek teli van a zsebe, annak legyen tele a szíve is.

Muszáj beszélnem róla, mint vezetőről is. Az ember a munkája során csak elkövet egy-két hibát, ő kizárólag négyszemközt beszélt róla. Nem kiabált, nem pánikolt, csak egyszerűen, de félreérthetetlenül eligazította az embert. A méltóságodat soha nem bántotta meg.

Vagyis akkor pótolhatatlan

Nézze, a mi dolgunk most az, hogy ezt az örökséget valahogy vigyük tovább. Nem könnyű találni a helyére valakit. Most volt néhány napja a küldöttgyűlésünk; nem választottunk új elnököt. Azt gondoljuk, hogy alaposan körbe kell járni ezt a kérdést, hogy megtaláljuk azt az embert, aki hajlandó és tudja is vinni ezt a fáklyát. Nagyon nehéz dolga lesz. Annak ellenére, hogy mindig hangsúlyozzuk: a VOSZ nem ellenzéki szervezet, de nem is néma. Olyan érdekképviselet ugyanis, amelyik befogja a száját – ilyenekből bőven van Magyarországon – nem kell. A Főnök mindig azt mondta, miközben a háttérben egyengette az utat, hogy nincs szükség pártpolitikai megnyilvánulásokra, már csak azért sem, mert politikailag mindenféléből lehet találni a szervezetben, középen kell tartani a VOSZ-t, minden kormánnyal tárgyalóviszonyban kell lenni, és el kell fogadni azt, amit helyesnek és jónak tartunk. De persze a kormányzat inkább csak a konfliktusokra emlékezik, például a takarékszövetkezeti törvényre, vagy a vasárnapi boltzár ügyére. Ebben mi voltunk az elsők, akik népszavazást kezdeményeztünk. A tavalyi kereskedelmi csomag is konfliktusforrás volt, hogy létszámarányosan kell fizetni adót, parkolási díjat kell fizetni, a brosúrákat megadóztatják, a VOSZ közölte, hogy hangosan fogunk tiltakozni, ha ilyeneket bevezetnek.

Még mindig egy kicsit a nyitókérdésnél maradva: a VOSZ súlyát, éppen a kormánnyal szemben maga Demjén Sándor adta. Vele szemben még Orbán Viktor sem vállalkozott nyílt konfrontációra. Lehetséges-e ezt a súlyt megtartani egy új személlyel?

Erre nem tudok válaszolni. Csak azt tudom mondani, hogy mindent el kell követni, hogy megtaláljuk az erre alkalmas személyt. Bólogató, hallgató, mindennel egyetértő VOSZ-nak nincs értelme.

Nem szabadna ilyet mondanom, meg nem is tartozik rám, de arra gondoltam korábban, amikor az ellenzék lázas miniszterelnök-jelölt keresésben volt, hogy önt alkalmasnak véltem erre a posztra. Soha nem akart politikai pályára menni, ezt a megfelelő pozíció, amit most betölt?

A közélet iránt mindig érdeklődtem, ez most sem mérséklődött, de direkt politikai ambícióim nincsenek. Megtisztelő, hogy így gondolt rám, de nem én vagyok az embere.

Csak azért gondoltam önre, mert képes középen állni, van határozott véleménye, és képes úgy is beszélni, hogy az hasson az emberekre.

Kétségtelen, hogy van bennem egyfajta exhibicionizmus, különben nem beszélnék és írnék állandóan, de ugyanakkor nem vagyok egy Gábor Zsazsa, hogy öncélúan csak azért szerepeljek, mert ilyen vágyaim vannak. Egyszerűen csak fontosnak tartom, hogy rend legyen ebben az országban, és a pártoktól is azt várom, hogy először – mint szenvedélyes futballbarát fogalmazok így – a saját öltözőjükben csináljanak rendet. Tudja, azért sem lennék alkalmas egy ilyen szerepre – és most

Demján Sándort idézem -: ahol a politika elkezdődik, ott a becsület véget ér. Szóval nem lennék én elég erős lelkileg ahhoz az immoralitáshoz, ami a magyar politikai életben tapasztalható.

Ennyire kényelmes, politikamentes ez a poszt, amit most betölt?

Ha egy közösség mögötted van, és az elnök mögötted van, akkor van értelme a küzdelemnek. A politikában ezt nem nagyon tapasztalhatod; ott tényleg érvényesül a mondás: már nincs szükség ellenségre, arra ott vannak a barátaid. Ilyen közegben sportolni sem lehet. Ezért  az öltözőben rendnek kell lennie. Együtt nyerünk, és együtt veszítünk. Nincs más út. A VOSZ-ban Demján Sándor személye egységet kovácsolt, annak ellenére, hogy természetesen itt is voltak viták.  A vasárnapi zárva tartás esetén is sokféle érdek ütközött, más az érdeke a budapesti nagyvállalkozónak, mint a vidéki kiskereskedőnek. De mivel általános munkaadói érdekeket képviselünk, ezért lehet a végén a kicsit és a nagyot is egy platformra hozni.  A kérdésre válaszolva: jobban illik az én karakteremhez ez a feladat, mint a politikai szerep. Annál is inkább, mert mögöttem is van egy olyan társadalmi szakmai, testület, mint a VOSZ Gazdaságpolitikai Bizottsága, amelynek Chikán Attila professzor az elnöke, tagjai még többek között Palócz Éva, Madár István, ismert gazdasági szakemberek, elemzők, akik engem ellátnak megfelelő szakmai munícióval, ha nagyon elszaladnának az indulataim. Demján Sándor gyakran mondta, hogy ügyeljek a szakmaiságra. És számunkra valóban ez a legfontosabb. Ezt is az Elnök úrtól tanultam: ha szakmailag biztos lábakon állunk, akkor nem számít, hogy milyen zászló van a parlamenten, azaz milyen kormány van.

Meglehetősen sok írása jelenik meg az éppen még létező lapokban

Édesanyám a Magyar Rádió szerkesztője volt, talán a vér nem vált vízzé…

Azt akartam kérdezni, hogy amit ír, azt főtitkárként teszi, vagy Dávid Ferenc magánemberként? A legutóbbi írásában, amit olvastam, nekiment a kormánynak a nagypénteki ünnepnap miatt…

Dehogy mentem neki…Haha…Dehogy tettem ilyet, visszautasítom. De a kérdésre válaszolva: én nem nagyon írtam 2010-ig. Amikor viszont megszűnt az érdekegyeztetés, akkor rájöttem, hogy nem tudom elmondani a véleményemet, mert nincs hol. És akkor írtam a Népszabadságnak, meg a Népszavának, meglepetésemre lehozták a cikkeimet. Kezdetben nem írtam oda a titulusomat, és Demján Sándor kérdezett rá, játékosan: te tényleg ilyen naiv vagy, gondolod, hogy nem tudják mi a beosztásod? Ez a kérdés aztán el is döntötte, hogy jelzem a főtitkári posztomat, illetve csak akkor nem, ha nem szakmai kérdésről – például a futballról – írok. Ami pedig a nagypéntekkel kapcsolatos állásfoglalásomat illeti: nem a kormány ellen írtam, csak azt akartam jelezni, hogy ez a döntést szakmailag nem gondolták át. Nem, mert nem négynapos ünnep, azaz péntek után szombaton ki kell nyitni az üzleteket, így az árufeltöltés, a szállítás és egyebek sokkal nagyobb gondot okoznak, tehát tényleg nem gondolták át, bár ez nem is annyira meglepő, ám amit a legfontosabbnak tartok ebben az ügyben, az az, hogy a szakszervezetek sose ezt kérték. Mindig a december 24-ét kérték. És ezt többször elmondtam: vallási megközelítésben,  a családok szempontjából is jobb, gazdaságilag szintén, és – még egyszer hangsúlyozom – ezt kérték a dolgozók képviselői, persze kaptam hideget-meleget, például azt, hogy irigylem a magyar munkavállalóktól az újabb szabadnapot. Irigyli a fene. A parlamentben az ellenzék többsége is megszavazta, mert már nem mert senki sem felállni, és elmondani: hölgyeim, uraim, a munkavállalók nem ezt kérték. Én ezt az egész nagypénteki dolgot hamisnak tartom, és, ami külön kiverte nálam a biztosítékot, hogy Balog Zoltán minisztereként erre az intézkedésre a legbüszkébb. Erről akartam írni, nem VOSZ főtitkárként, pusztán azért mert ilyenkor nekem háromszázra felmegy a vérnyomásom.  Azt is említette, hogy mennyit küzdött érte; elmondanám, hogy nem kellett küzdenie, mivel a miniszterelnök 2016 októberében bejelentette,  és jónapot kívánok. Nem küzdött érte semmit, a miniszterelnök eldöntötte kettő perc alatt.

Amúgy mik a VOSZ legfontosabb témái?

A munkaerő piaci kérdéseket látjuk a legfeszítettebbeknek

A munkaerőhiányra gondol?

Ennél szélesebb körű ez a téma.  Ennek van egy demográfiai lába, van egy olyan oldala, hogy elmennek az emberek munkát vállalni Nyugat-Európába, és ez az elvándorlás várhatóan tovább folytatódik, a szakképzés kérdése továbbra is a nyakunkon van, a közfoglalkoztatásnak a hibás megközelítése – most mintha ébredeznének, hogy a dolgot elrontották – ; hogy

a 150 ezer közfoglalkoztatottnak a negyven százaléka  három megyére jut:  Hajdúban, Borsodban és Szabolcsban.  A közfoglalkozatást csak és kizárólag piacorientált képzéssel lehet csökkenteni. És van egy része, amit nem lehet csökkenteni – ezt ki kell mondani.

A szakképzésnél azt látom, hogy az általános iskolai képzés van elrontva. A szakiskolákba ugyanis olyan gyerekek kerülnek, akik rendkívül képzetlenek, és emiatt hihetetlenül magas a lemorzsolódás, 25-30 százalékos. A demográfiával kapcsolatos számot is érdemes leírni, mert nagyon durva a szám: mi annak idején, tehát az én korosztályomban, évi 220 ezren születtünk, ma kilencvenezer sem születik, és ennek egy hatoda már nem Magyarországon! Ennek egyik negatív következménye, hogy ma a magyar munkaerőpiacon évről évre negyvenezerrel szűkül a kínálat. És még egy fontos dologról kell említést: Magyarországon a környező országokhoz képest a legnagyobb azoknak a száma, akik – úgymond – az állam emlőin élnek. Az OECD felmérés azt mutatja, hogy a magyar adószint, a munkaadók, a munkavállalók adószintje azért ilyen magas, mert az állam túlfoglalkoztat. Természetesen nem a nővérekre gondolok, nem az orvosokra, hanem az állami bürokráciára. 2010 óta, csak a minisztériumokban megduplázódott a létszám. Ha visszaemlékszem a Lázár-Csepreghy kettős mondására, akik is azt mondták három évvel ezelőtt, hogy 300 ezret kellene elküldeni. Ezt 2015-ben Demján Sándor előtt mondták el a MÜPÁ-ban. Csepreghy azóta ezt háromszor megismételte, de semmi nem történt. Illetve annyi, hogy ma már sem Lázár, sem Csepreghy nincs a kormányban.  De míg működtek, akkor sem történt semmi, illetve dehogynem: egy évvel később, tehát a 2015-ös bejelentés után, az állam által alkalmazottak létszáma 30 ezerrel nőtt. Mindaddig, amíg itt ekkora vízfejet kell eltartani, addig itt semmilyen adóteher nem tud jelentősen változni. Márpedig

változtatni kell, ez van a VOSZ zászlajára írva.

Nagyon erős tárgyalást ígér az év második felére a minimálbér kérdése. Senki nem mondja, hogy ne emelkedjenek a nettó keresetek, de mindaddig, amíg az Unióban az élőmunka terheinek nagyságában a dicstelen utolsó három helyen vagyunk, addig megmarad a tendencia, hogy a nettó bérek lassabban, a bruttó bérköltségek gyorsan növekednek.

A minimálbér emelés lényegében a költségvetést hízlalja…

Persze, meg hát a munkavállalók is jól járnak vele, de a munkaadók, főként a már említett megyékben, meg Baranyában, Nógrádban, bele fognak pusztulni, hogy kigazdálkodják. E következmény pedig az, hogy erősödik a feketemunka, a színlelt szerződéssel való foglalkoztatás, a cafeteriát visszaveszik… Kíváncsian nézzük, hogy a depressziós körzetekkel tesz-e valamit a magyar állam, mert ott biztosan nem fogják tudni kitermelni az emeléshez szükséges pénzmennyiséget.

Szoktam mondani: tessék elmenni egy kétezres borsodi faluba; a lakosság egyharmada munkanélküli, nyugdíjas, vagy közfoglalkoztatott. A fiatalok pedig otthagyják a települést. Ha egy ilyen helyen évente 10-15 százalékkal nő a minimálbér, vajon miből termelik ki. Egy ilyen helyen a fogyasztás biztosan nem nő…

Szinte megoldhatatlan a feladat. Ezért kell az államnak lépnie. Ha korábban a kormány be tudott vezetni különadókat – ma már szinte a különadók országa lettünk – akkor ezeken a helyeken kellenek a speciális kedvezmények, amelyek pozitívan diszkriminálnak. Ne én találjam ki, hogy bérterhet csökkentek, iparűzési adót engedek el, beruházást támogatok, odaviszek állami beruházást, ezt döntse el az állam. De szerintem döntsön; alapvetően a béroldalon kellene nagyon nagy kedvezményeket adni. A munkaerővel kapcsolatban egyébként van még egy fontos terület, mégpedig az atipikus foglalkoztatás.  Magyarország a legelmaradottabbak közé tartozik a részmunkaidő kérdésében, az otthonfoglalkoztatásban, a munkaerő kölcsönzés területén, a távmunka alkalmazásában, ezekkel mind bátran kellene élni.

Említette Chikán Attila nevét: elképzelhető, hogy ő lesz a következő elnök?

Nem, szinte biztosan nem. Ő  a tudomány embere, az Akadémia tagja. Ide vállalkozónak kell érkeznie.

Van a horizonton valaki?

Többen vannak. A VOSZ Stratégiai Munkabizottsága foglalkozik az utódlás kérdésével, és a későbbiekben tesz javaslatot az elnök személyére. Nem akarunk kapkodni, fontos, hogy jó döntést hozzunk. Addig a két elnökhelyettes és én, hármasban irányítjuk a szervezetet. Ami kiemelendő, hogy tovább kell vinnünk a Széchenyi kártya programot, a Prima mozgalom eseményeit, ezek a demjáni örökség olyan részei, amelyeket nem lehet elhanyagolni. És szeretnénk végre az intézményes érdekegyeztetésben előbbre lépni, mert nem szeretjük, ha a fejünk fölött döntenek. Ennél jobban csak azt utáljuk, ha rosszul. Ezért minden ilyen esetben hallatni fogjuk a hangunkat, úgy, ahogy lehet. De valahogy biztosan.

FRISS HÍREK

A Független Hírügynökség kiadásai meghaladják bevételeinket.
A pártoktól független újságírás egyre nehezebb helyzetben van Magyarországon.

A hagyományos finanszírozás modelleket nem csak a politika lehetetleníti el, de a társadalmi kihívások is.

A fuhu.hu fennmaradásához, hosszútávú működéséhez, szerkesztőségünk rászorul támogatásotokra.
Segítségetekkel lehetőség nyílik arra, hogy munkánkat továbbra is az eddig megszokott színvonalon végezhessük tovább.

Ide kattintva megtalálod bankszámlaszámunkat!

NÉPSZERŰ HÍREK