A náci merénylet 100 éves túlélője a koronavírust is legyőzte 

0
1761

Joy Andrew háborús veterán, aki túlélt egy náci merényletet, egy horrorisztikus repülőgép-balesetet majd az emlőrákot, hűen önmagához legyőzte a koronavírust  is –  írja a Guardian.

Londonban született német zsidó családban 1920-ban. A második világháború idején önként jelentkezett a hadseregbe. Joy az 1920-as években Londonban született és nevelkedett, majd a második világháború alatt őrmesterként csatlakozott a női kisegítő légierőhöz, ahol a Bombázó Parancsnokság műveleti osztályán szolgált.

A háború után örömmel csatlakozott a Brit Hadsereghez, és Düsseldorfba került, ahol egy idős házaspárnál szállt meg, akikkel nagyon jó viszonyba került, de akiknek a lánya meggyőződéses náci volt.

Mivel Joy német származású zsidó volt ezért biztonsága érdekében mindenhová szolgálati autó vitte. Csakhogy a sofőr, ahogy a szállásadó család lánya is szintén határozott náci elkötelezettséggel bírt egy berlini utazása alkalmával – a nürnbergi per tárgyalására igyekezett – miután  kiszállt az autóból szándékosan halálra akarta gázolni őt. Megsérült, de nem halt meg és leleplezte támadóját.

Hazatérése után az első légiutaskísérők egyikeként csatlakozott a British Overseas légitársasághoz, és pechére azon a repülőgépen ült, amely Líbiában lezuhant.

Az 1950-es években férjhez ment, saját gyermekük nem született így örökbe fogadtak egy kislányt, Michele-t.

Joy legyőzte az emlőrákot, és a következő évtizedeket háziasszonyként töltötte, mielőtt a férje 2013-ban elhunyt.

Vírus fertőzés májusban

Az öregek otthonában ahol él ő is megkapta a Covid-19 vírus fertőzést. De mint sok mindent életében a mellrák után a koronavírust is legyőzte. Állapota olyan súlyos volt, hogy lányát a karantén ellenére beengedték hozzá, hogy elbúcsúzhassanak egymástól.

De Joy nem hagyta, hogy legyőzze a fertőzés és hosszú hónapok küzdelme után ismét diadalmaskodott a rá leselkedő veszély fölött. Az öregek otthona személyzete hitetlenkedve figyelte ahogy csodálatos módon legyőzte a COVID-19-et.

A sokat megélt asszony november 22-én családja körében ünnepelte századik születésnapját.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .