Azért ez így egyre kínosabb. Nem a történet szereplőinek, hanem nekünk, szurkolóknak. Akik nem Hosszú Katinka és Shane Tusup magánéletéről szeretnénk hallani egyre szaftosabb és egyre kevésbé ránk tartozó történeteket, hanem sikerekről, eredményekről. Világcsúcsokról, érmekről, megnyert versenyekről.
Most megint arról szólnak a hírek, hogy Hosszú Katinka és edző-férje, Shane Tusup befejezték. Katinka jelentette be a a Facebookon, hogy bár megpróbálták, nem sikerült rendezni a kapcsolatukat. Mással fog a jövőben készülni, nem azzal az emberrel, aki ma még férje és edzője egyben, s aki részese volt a sikereinek.
Nem sokkal ezután a férj – ugyancsak az interneten – közölte a nagyközönséggel, hogy Katinka megcsalta az edzőpartnerével. Húsvétkor mondta el neki, s bár utána úgy tűnt, rendezték a kapcsolatukat, a világ jelenlegi legjobb úszója most megint edzőpartnere oldalán találta meg a boldogságot.
Mi meg, magyar szurkolók, csak kapkodjuk a fejünket. Mi közünk van nekünk ehhez?
Ők nem súlytalan celebek, és ezért nem ahhoz szoktunk, hogy életük minden intimitását megosztják a nagyközönséggel. Sportemberek, akik letettek már valamit az asztalra. Nem is keveset. Világbajnoki címeket, olimpiai aranyakat, nyertek együtt, dicsőséget hoztak Magyarországnak.
Nem ezt vártuk tőlük, nem ilyen híreket akarunk hallani róluk.
Emlékszünk még a két évvel ezelőtti történetre? „Az édes Katinkát szeretnénk visszakapni.” Gyárfás Tamás mondta ezt, 2016 januárjában, akkor még a Magyar Úszó Szövetség elnökeként, miután a magyar úszósport legnagyobb csillaga, Hosszú Katinka látványosan összetépte a 12 millió forintos szerződését. Nem négyszemközt tette ezt, Gyárfás úr fülébe súgva a panaszait, ahogyan azt az úszóelnök elvárta volna, hanem a nagy nyilvánosság előtt, sajtótájékoztató keretében.
Ahogy Gyárfás Tamás ezt az egészet kezelte, abban, mint cseppben a tenger, egész Magyarország benne volt. Nemcsak a mostani, múltba néző, árvalányhajas, hátrafelé nyilazó, leharcolt eszmeiségű ország, hanem az elmúlt évtizedek mindegyik Magyarországa. Ez egy macsó-alapú társadalom, ahol a nőkről való vélekedésben Kövér László, Kovács Ákos és a hozzájuk hasonló eszmeiségű urak véleménye az iránytű.
Hosszú Katinkának igaza volt, hogy nem kussolt. Pedig, Kussországban ez a normális üzemmenet. Kussország ezt várja el katonáitól, nem csak most, hosszú évtizedek óta majdnem mindig.
Ebbe a képbe rondított bele Hosszú Katinka. Stílszerűen szólva: mások is belepisilnek a medencébe, de ő ezt mindenki szeme láttára, a trambulinról tette. És Gyárfás Tamás, meg mindenki, aki a magyar úszósport környékén ügyködött, az édes Katinkát szerette volna visszakapni. Azt a kedves kislányt, szófogadó nőt, engedelmes állampolgárt, aki nem beszél, nem háborog, hanem azt csinálja, amit mondanak neki.
Ezt gondoltuk, egészen a mostani magánéleti válság kirobbanásáig Hosszú Katinkáról. És ezt gondoljuk róla most is: hogy nemcsak hozzá és – ma még – férjéhez méltatlan mindez, hanem hozzánk is, akik szeretjük és szorítunk érte.
Drukkolunk neki, mert úgy éreztük, hogy ha ő ér először a célba, azzal egy kicsit mi is nyerünk.
És ebből a jussunkból nem engedünk. Mi is a régi Katinkát szeretnénk visszakapni. Nem arról akarunk hallani, hogy az olimpiai- és világbajnok kivel osztja meg az ágyát, hanem a versenyeken elért sikereiről.
Mi is győzni szeretnénk, megint.
Azt ne felejtsük el, hogy mielőtt visszakapnánk a régi Katinkát, jó lenne ha az uszodát Csillebércet is visszakaphatnánk. Ő pontosan úgy lefeküdt a hatalomnak mint Egérke és a többi.