A megyei lapok hallgatnak, a központi pártsajtó meg hazudik a tüntetésekről

0
2297

Napok óta tartanak a tiltakozások Budapesten a rabszolgatörvény ellen, sőt tegnap este már Pécsen is tüntettek, korábban meg több helyen is voltak félpályás útlezárások. Mégis kérdéses, hogy az ország lakosságának a többsége, főleg a vidéken élők hozzájutnak-e a hiteles hírekhez a tüntetésekről.

Nem feledjük, már hatalmas központosított médiabirodalom szolgálja a hatalom propagandáját

Nemrég a fideszes oligarchák és strómanok egy alapítványnak „ajándékozták” a cégeik tulajdonában lévő újságokat, hetilapokat, rádiókat és televíziókat. Ezzel persze egyáltalán nem változott a stílusuk vagy a politikai elkötelezettségük, csak annyi történt, hogy könnyebbé tették és már nyilvánosan is elismerték a központosított irányításukat.

Folytatták a nem kormánypárti nyomtatott sajtó felszámolását is, legutóbb a Szabad Föld alakult át, miután Puch László eladta Orbán haverjának, Mészáros Lőrincnek. Tegnap meg arról írhattunk, hogy újabb rádiók landoltak Fidesz-közelben.

- Hirdetés -

A legtöbben már csak a kormánypárti sajtóból tájékozódnak

A legtöbb „magyar ember” gyakorlatilag csak a kormánypropagandát kiszolgáló tévéket nézhet, ma már egyedül az RTL Klub a mindenütt fogható kivétel. A rádiókkal ennél is rosszabb a helyzet. Az országos nyomtatott napilapok közül már csak a Népszava kivétel, de kicsi a példányszáma és már ez sem a régi, valamilyen háttéregyezmény és a kormányhirdetések miatt visszafogottabb a kelleténél. A vidéki emberekhez főleg a helyi, megyei lapok jutnak el, de ezek előbb Mészáros Lőrinchez, majd a hatalomhoz közeli alapítványhoz kerültek, oszt jó napot!

Ma már gyakorlatilag egyedül az interneten van komoly súlya a független és az ellenzéki sajtónak, de mint tudjuk, nagyon sokan egyáltalán nem szoktak internetezni.

Hogyan kezelték a tüntetéseket?

Először megpróbálták teljesen elhallgatni, az első Kossuth téri tüntetés nem szerepelt a híradókban, hírekben, nem írtak róla még a kormánypárti portálok sem a címlapjukon, vagy csak nagyon elrejtve, valahol alul. A „királyi televízió”, az M1 híradója sem adott élő bejelentkezést a tüntetésről, inkább a karácsonyi vásárról jelentkeztek.

A második naptól viszont megváltozott a kormánypropaganda, teljesen egységes módon – nyilván megkapták az új utasítást a „pártközpontból”. Azóta folyamatosan azt szajkózzák, hogy néhány Soros által felbérelt rendbontó, egy istenkáromló kis csürhe rongál, támad a rendőrökre, még a koronát is el akarták lopni. A demonstrálók erőszakosak és trágárkodnak, az M1 híradója pedig azt a feliratot tolta az orrunk alá a tudósítás közben, hogy „büntetett előéletűek is voltak az előállított fővárosi tüntetők között”. A kormánymédia által megszólaltatott „szakértők” szerint a társadalom elutasítja az indokolatlan, a háttérhatalom által gerjesztett rendbontást, hiszen a kifogásolt túlóratörvény hasznos és kedvez a munkavállalóknak.

Mi olvasható a megyei lapokban?

Természetesen a megyei lapok sem lógnak ki a sorból, ami azért is fontos, mert a vidékiek nagy része főleg ezekből tájékozódik. Ezekben az orgánumokban továbbra is inkább az elhallgatás a propaganda eszköze.

Például a HAON weboldalának a címlapján egy betű sincs az esti budapesti tüntetésről, sőt ha a keresésbe beírjuk, hogy tüntetés, akkor sem jön elő friss hír, csak korábbi írások például egy londoni tüntetésről.

Pontosan ugyanez a helyzet például a BAON, a FEOL, a NOOL, sőt még a BAMA esetében is (pedig ugye Pécsen is volt tüntetés), a többi megyei lapot nincs is értelme végignézni…

- Hirdetés -

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .